Két vallomás
Ujjai idegesen doboltak a kormányon. ‒ Megint ez a rohadt csúcsforgalom, ‒ dühöngött. ‒ Még szerencse, hogy ma Kriszta megy a gyerekért!
Feltűnt jobbra egy néptelen mellékutca. Gázt adott és kislisszolt a sorból. Megkönnyebbült a kihalt utcácskán robogva. Felszabadultan bámészkodott, újra élvezni kezdte a kocsi kényelmét. A zenét is felhangosította. A lágyan lüktető dallam betöltötte az utasteret. Az utca végén észrevett egy kocsi mellett álló nőt. Ahogy közelebb ért, az asszony elindult felé és integetni kezdett. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, de aztán mégis lassított. Végigszaladt tekintete a nő ruházatán. Fehér blúz, szürke szoknya, fekete magas sarkú cipő, ‒ ártalmatlan külső, felesleges gyanakodni.
Alig néhány méterrel gurult túl az integetőn. A nő futva tette meg azt a pár lépést. Készségesen leeresztette az ablakot, a nő behajolt a kocsiba.
‒ Ne haragudjon, egy kis segítség kéne! Defektet kaptam, a telefonom is lemerült, kölcsön tudná adni a magáét, hogy hívjam az autómentőket?
‒ Persze! ‒ készségeskedett és már nyújtotta is a készülékét. De hozzátette:
‒Van pótkereke?
‒Van hát!
‒ A cserét én is meg tudom csinálni! Sokszor több mint egy óra, mire ideérnek. ‒ elcsodálkozott a buzgalmán. De talán a kedves arc és a nőből áradó természetes elegancia babonázta meg.
Az asszony azonnal igent bólintott. Nekiállt a munkának. Örömmel nyugtázta, hogy simán halad. Hamar végzett. Amikor elpakolta a szerszámokat tanácstalanul nézett piszkos kezeire. A nő előkapott egy papírtörölközőt, de elég siralmas lett az eredmény.
‒ Ne menjen így végig a városon! Jöjjön utánam, nálam kezet moshat. Öt percre lakom.
A férfi igent bólintott és követte a nő kocsiját. Óvatoskodva próbálta elkerülni, hogy összekoszolja a kormányt. Megkönnyebbült, mikor végre megálltak. Egy takaros családi házba invitálta a nő. Előresietett és megnyitotta a konyhai csapot. A férfi lassan, gondosan mosakodott. Közben a nő eltűnt, majd megjelent egy bolyhos törölközővel.
‒ Na, most már akár műthet is! ‒ nevetett fel.
Szemben álltak egymással az apró konyhában.
‒ Mivel tartozom?
‒ Ugyan már!
‒ Legalább megkínálhatom valamivel? Alkoholt nem ajánlok, nem akarom, hogy bajba kerüljön. Esetleg egy narancslé?
‒ Persze, az jó lesz!
Az asszony a frizsiderhez indult. Ellépett a konyhapultnak támaszkodó férfi előtt. Karja súrolta a férfi karját. Szembe kerültek egymással. A férfi a telt ajkakat nézte, a sötét szempárt, a keskeny orr hetykeségét, a homlokba hulló homokszín fürtöket.
A nő észrevette a vágyat a szürkéskék tekintetben. Közelebb lépett. Már összeért a testük. A férfi két kezébe fogta a nő arcát és gyengéden megcsókolta. Az asszony behunyt szemmel tűrte. Átölelte a nőt, beszívta az illatát. A rugalmas test izgalomba hozta. A nő hozzábujt, mint aki oltalmat keres. Némán ölelték egymást, aztán az asszony megfogta a kezét és a hálószoba felé húzta. Engedelmesen követte. Kriszta képe tűnt fel hirtelen. Nyelt egyet, de gépiesen ment tovább. A nő megállt az ágy előtt. Csavart egyet a szoknyáján, a zipzár előre került. Kriszta is így szokta - dobolt benne. Lassan, sietség nélkül vált meg a ruhadarabtól. Aztán kigombolta a blúzát. Szeme itta a látványt. Izgalma elnyomta a bűntudatot.
Ámulva, óvatosan vette birtokba a nőt. Furcsa kettősség kerítette hatalmába. Mintha távolból látná önmagát, ahogy összefonódik ezzel az idegennel. De ugyanakkor az új, ismeretlen test szédítő közelsége, a szokatlan illat, a csodálatos külső tapintható valósága... A gyönyör még valószínűtlenebbé tette ezt lebegést.
Lihegve, szótlanul feküdtek egymás mellett. Majd felkönyökölt és az asszonyra nézett.
‒ Egyedül élsz?
‒ Tulajdonképpen igen. A párom az osztrákoknál melózik.
‒ Sokszor van defekted?
‒ Sajnos nem! Pedig jó lenne hetente kétszer-háromszor.
Összenevettek. Még kérdezni akart valamit, de meggondolta magát. Egy jövőtlen kapcsolatban nincs értelme a sok beszédnek. Felült, szedelőzködni kezdett. Mintha a bűntudata csak erre várt volna. Meg sem próbált újabb találkozót kérni. A nő lassú, álmos mozdulatokkal öltözködött. A ruháival együtt lett egyre tartózkodóbb. Már korábban észrevette a gyűrűt a férfi ujján.
Zavartan búcsúztak, végül a nő kezet nyújtott.
Elhagyta a házat, kocsiba ült. Gépiesen vezetett, üres tekintettel bámulta az utat. A hálószobát látta maga előtt, az ágyra hanyatló nőt, bőrének közelségét, az apró anyajegyet a nyak hajlatában. Újra hallotta a szaporodó légzést, érezte a feszülő testet, az ölelkezés mámorát... Vajon mit csinál most Kriszta? A bűntudat egyre erősebben tört rá. Megint Kriszta arca... táncolnak, az asszony szerelmesen bújik hozzá. Kiszáradt a torka.
Apró zümmögéssel jelzett a telefon. Egy üzenet bukkant fel a messengeren. Feljött a kép. A kisfia térdel a színes lego építmény előtt. Alatta a szöveg: Elkészült a Tomi torony. Várunk!
Érezte, hogy elvörösödik. Belemart a szégyen. Mindent bevallok Krisztának! ‒ határozta el. Leülünk kettesben, amikor a gyerek már lefeküdt és bevallok mindent! Kibontok egy üveg bort, szépen elmesélem, hogy milyen baromságot csináltam. Főleg azt, hogy az egész nem jelentett semmit, csak egy ostoba, értelmetlen félrelépés volt. Biztos ki fog akadni, balhé is lesz, nem is kicsi, de akkor is... képtelenség hazugságban élni... titkolózni... közben meg én... én sem tudnám elviselni, hogy neki legyenek titkai... ha egyszer ő csalna meg, jobb lenne, ha tudnám! Tényleg jobb lenne?!
Leparkolt, kulcsot kerített, benyitott a lakásba. Kisfia elé szaladt. Megölelte, a magasba emelve megforgatta. Az asszony a konyhában a lábosokat vezényelte.
‒ Jól elmaradtál! Megint benn tartottak?
Nejéhez lépett, csókot lehelt a hajára.
‒ Aha. ‒ dünnyögte, majd elindult a fürdőszobába átöltözni.
Az asszony vacsorára terített.
Nem vett észre semmit! Nem látta rajtam, hogy megcsaltam! ‒ meglepődött, milyen simán vette az első akadályt.
‒ Lesz este egy francia film! ‒ fordult hátra az asszony.
Akkor majd film után. ‒ határozta el.
‒ Olyan szórakozott vagy! ‒ kereste a tekintetét neje vacsora közben. ‒ Van valami zűr a melóban?
‒ Á, semmi! Kicsit fáradt vagyok. Ja izé, nem! Csak össze kéne raknom azt a jelentést az angoloknak. Semmi komoly... ‒ legyintett.
A gyerek ágyba került, leültek a tévé elé.
‒ Akkor megnézzük? Mert ma van az a kupameccs is...‒ kérlelt a nő tekintete.
‒ Tudom, persze hogy tudom! De legyen a film!
‒ Klassz vagy szívem! ‒ bújt hozzá a neje.
Újra átjárta a szégyen. Elkezdődött a film, megpróbált figyelmet erőltetni. Hirtelen gyanakodni kezdett. A férj külföldre utazik, és a szállodában lefekszik a szobalánnyal. Hazatérve arra készül, hogy bevallja a kalandját feleségének. Egy bárban próbál erőt meríteni a vallomáshoz, amikor megérkezik a barátja. Elmesél neki mindent, és a tanácsát kéri.
Gyanakodva a nejére pillantott. A véletlen műve lenne, hogy ezt a filmet nézik?! Vagy az asszony tud valamit és így leckézteti?!
Kiszáradt torokkal bámulta a képernyőt. Éppen a barát szidta a főhőst.
‒ Szóval be akarod vallani, mi?! Gyötör a lelkiismeret, mi?! Le akarod rakni ezt a terhet ugye? És a nejedre pakolnád?! Egyszeri kaland, nem lesz folytatás, nincs következménye, de neked muszáj jártatni a pofád... De ha nem tudod magadban tartani, akkor miért nem mész el gyónni?! Ott a templom, ha feloldozást akarsz!
Újra Krisztára lesett. Az asszony nehezedő szemhéjakkal, közömbösen bámulta a készüléket.
Nem tudott figyelni tovább a történetre. Csak az a néhány mondat motoszkált benne. Miért is akar fájdalmat okozni a nejének?! Ahhoz nem elég férfi, hogy egyedül cipelje a titkát?! Az asszony biztos szidná, mint a bokrot, vagy sírásba fojtaná a szégyenét, de végül megbocsátana, már csak a gyerek miatt is... De akkor valami végképp elromlik köztük! Hát nem! Nem fogja kínozni!
A film véget ért, hatásvadászó zene zárta a történetet. Elsötétült a képernyő, Kriszta ásítva nyújtózkodott egyet. Az asszony combjára tette a kezét.
‒ Holnap befizetek egy nyaralásra! Tudod, abba a frankó olasz szállodába a tengerparton. Ahol a nászutunkat töltöttük. Ránk fér egy második!
‒ Hát ez hogy jutott eszedbe?! Mi ütött beléd?! Nem szoktál ilyen nagyvonalú lenni! Megengedhetjük magunknak egyáltalán?! ‒ nézett rá a neje.
‒ A motor még várhat! ‒ közölte határozottan és átkarolta az asszonyt. ‒ Mert megérdemled!
Kriszta a férje vállára hajtotta a fejét. Ez jó hír, örülnie kéne. Lám, milyen figyelmes a párja! Mosolyogni próbált, nem sok sikerrel. Nem értette, mi ez a hirtelen rátörő nyugtalanság.
Felállt, elindult a fürdőszoba felé. A férj nem követte. Hátradőlt a szófán, a szemét is behunyta. A nő ott forgolódott előtte, abban az áttetsző fehér csipkebugyiban. Megint az a bűntudattal terhes izgalom.
‒ Nem jegyeztem meg a címet, de biztos odatalálnék! ‒ fújta ki a levegőt elgyengülve.
Ujjai idegesen doboltak a kormányon. ‒ Megint ez a rohadt csúcsforgalom, ‒ dühöngött. ‒ Még szerencse, hogy ma Kriszta megy a gyerekért!
Feltűnt jobbra egy néptelen mellékutca. Gázt adott és kislisszolt a sorból. Megkönnyebbült a kihalt utcácskán robogva. Felszabadultan bámészkodott, újra élvezni kezdte a kocsi kényelmét. A zenét is felhangosította. A lágyan lüktető dallam betöltötte az utasteret. Az utca végén észrevett egy kocsi mellett álló nőt. Ahogy közelebb ért, az asszony elindult felé és integetni kezdett. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, de aztán mégis lassított. Végigszaladt tekintete a nő ruházatán. Fehér blúz, szürke szoknya, fekete magas sarkú cipő, ‒ ártalmatlan külső, felesleges gyanakodni.
Alig néhány méterrel gurult túl az integetőn. A nő futva tette meg azt a pár lépést. Készségesen leeresztette az ablakot, a nő behajolt a kocsiba.
‒ Ne haragudjon, egy kis segítség kéne! Defektet kaptam, a telefonom is lemerült, kölcsön tudná adni a magáét, hogy hívjam az autómentőket?
‒ Persze! ‒ készségeskedett és már nyújtotta is a készülékét. De hozzátette:
‒Van pótkereke?
‒Van hát!
‒ A cserét én is meg tudom csinálni! Sokszor több mint egy óra, mire ideérnek. ‒ elcsodálkozott a buzgalmán. De talán a kedves arc és a nőből áradó természetes elegancia babonázta meg.
Az asszony azonnal igent bólintott. Nekiállt a munkának. Örömmel nyugtázta, hogy simán halad. Hamar végzett. Amikor elpakolta a szerszámokat tanácstalanul nézett piszkos kezeire. A nő előkapott egy papírtörölközőt, de elég siralmas lett az eredmény.
‒ Ne menjen így végig a városon! Jöjjön utánam, nálam kezet moshat. Öt percre lakom.
A férfi igent bólintott és követte a nő kocsiját. Óvatoskodva próbálta elkerülni, hogy összekoszolja a kormányt. Megkönnyebbült, mikor végre megálltak. Egy takaros családi házba invitálta a nő. Előresietett és megnyitotta a konyhai csapot. A férfi lassan, gondosan mosakodott. Közben a nő eltűnt, majd megjelent egy bolyhos törölközővel.
‒ Na, most már akár műthet is! ‒ nevetett fel.
Szemben álltak egymással az apró konyhában.
‒ Mivel tartozom?
‒ Ugyan már!
‒ Legalább megkínálhatom valamivel? Alkoholt nem ajánlok, nem akarom, hogy bajba kerüljön. Esetleg egy narancslé?
‒ Persze, az jó lesz!
Az asszony a frizsiderhez indult. Ellépett a konyhapultnak támaszkodó férfi előtt. Karja súrolta a férfi karját. Szembe kerültek egymással. A férfi a telt ajkakat nézte, a sötét szempárt, a keskeny orr hetykeségét, a homlokba hulló homokszín fürtöket.
A nő észrevette a vágyat a szürkéskék tekintetben. Közelebb lépett. Már összeért a testük. A férfi két kezébe fogta a nő arcát és gyengéden megcsókolta. Az asszony behunyt szemmel tűrte. Átölelte a nőt, beszívta az illatát. A rugalmas test izgalomba hozta. A nő hozzábujt, mint aki oltalmat keres. Némán ölelték egymást, aztán az asszony megfogta a kezét és a hálószoba felé húzta. Engedelmesen követte. Kriszta képe tűnt fel hirtelen. Nyelt egyet, de gépiesen ment tovább. A nő megállt az ágy előtt. Csavart egyet a szoknyáján, a zipzár előre került. Kriszta is így szokta - dobolt benne. Lassan, sietség nélkül vált meg a ruhadarabtól. Aztán kigombolta a blúzát. Szeme itta a látványt. Izgalma elnyomta a bűntudatot.
Ámulva, óvatosan vette birtokba a nőt. Furcsa kettősség kerítette hatalmába. Mintha távolból látná önmagát, ahogy összefonódik ezzel az idegennel. De ugyanakkor az új, ismeretlen test szédítő közelsége, a szokatlan illat, a csodálatos külső tapintható valósága... A gyönyör még valószínűtlenebbé tette ezt lebegést.
Lihegve, szótlanul feküdtek egymás mellett. Majd felkönyökölt és az asszonyra nézett.
‒ Egyedül élsz?
‒ Tulajdonképpen igen. A párom az osztrákoknál melózik.
‒ Sokszor van defekted?
‒ Sajnos nem! Pedig jó lenne hetente kétszer-háromszor.
Összenevettek. Még kérdezni akart valamit, de meggondolta magát. Egy jövőtlen kapcsolatban nincs értelme a sok beszédnek. Felült, szedelőzködni kezdett. Mintha a bűntudata csak erre várt volna. Meg sem próbált újabb találkozót kérni. A nő lassú, álmos mozdulatokkal öltözködött. A ruháival együtt lett egyre tartózkodóbb. Már korábban észrevette a gyűrűt a férfi ujján.
Zavartan búcsúztak, végül a nő kezet nyújtott.
Elhagyta a házat, kocsiba ült. Gépiesen vezetett, üres tekintettel bámulta az utat. A hálószobát látta maga előtt, az ágyra hanyatló nőt, bőrének közelségét, az apró anyajegyet a nyak hajlatában. Újra hallotta a szaporodó légzést, érezte a feszülő testet, az ölelkezés mámorát... Vajon mit csinál most Kriszta? A bűntudat egyre erősebben tört rá. Megint Kriszta arca... táncolnak, az asszony szerelmesen bújik hozzá. Kiszáradt a torka.
Apró zümmögéssel jelzett a telefon. Egy üzenet bukkant fel a messengeren. Feljött a kép. A kisfia térdel a színes lego építmény előtt. Alatta a szöveg: Elkészült a Tomi torony. Várunk!
Érezte, hogy elvörösödik. Belemart a szégyen. Mindent bevallok Krisztának! ‒ határozta el. Leülünk kettesben, amikor a gyerek már lefeküdt és bevallok mindent! Kibontok egy üveg bort, szépen elmesélem, hogy milyen baromságot csináltam. Főleg azt, hogy az egész nem jelentett semmit, csak egy ostoba, értelmetlen félrelépés volt. Biztos ki fog akadni, balhé is lesz, nem is kicsi, de akkor is... képtelenség hazugságban élni... titkolózni... közben meg én... én sem tudnám elviselni, hogy neki legyenek titkai... ha egyszer ő csalna meg, jobb lenne, ha tudnám! Tényleg jobb lenne?!
Leparkolt, kulcsot kerített, benyitott a lakásba. Kisfia elé szaladt. Megölelte, a magasba emelve megforgatta. Az asszony a konyhában a lábosokat vezényelte.
‒ Jól elmaradtál! Megint benn tartottak?
Nejéhez lépett, csókot lehelt a hajára.
‒ Aha. ‒ dünnyögte, majd elindult a fürdőszobába átöltözni.
Az asszony vacsorára terített.
Nem vett észre semmit! Nem látta rajtam, hogy megcsaltam! ‒ meglepődött, milyen simán vette az első akadályt.
‒ Lesz este egy francia film! ‒ fordult hátra az asszony.
Akkor majd film után. ‒ határozta el.
‒ Olyan szórakozott vagy! ‒ kereste a tekintetét neje vacsora közben. ‒ Van valami zűr a melóban?
‒ Á, semmi! Kicsit fáradt vagyok. Ja izé, nem! Csak össze kéne raknom azt a jelentést az angoloknak. Semmi komoly... ‒ legyintett.
A gyerek ágyba került, leültek a tévé elé.
‒ Akkor megnézzük? Mert ma van az a kupameccs is...‒ kérlelt a nő tekintete.
‒ Tudom, persze hogy tudom! De legyen a film!
‒ Klassz vagy szívem! ‒ bújt hozzá a neje.
Újra átjárta a szégyen. Elkezdődött a film, megpróbált figyelmet erőltetni. Hirtelen gyanakodni kezdett. A férj külföldre utazik, és a szállodában lefekszik a szobalánnyal. Hazatérve arra készül, hogy bevallja a kalandját feleségének. Egy bárban próbál erőt meríteni a vallomáshoz, amikor megérkezik a barátja. Elmesél neki mindent, és a tanácsát kéri.
Gyanakodva a nejére pillantott. A véletlen műve lenne, hogy ezt a filmet nézik?! Vagy az asszony tud valamit és így leckézteti?!
Kiszáradt torokkal bámulta a képernyőt. Éppen a barát szidta a főhőst.
‒ Szóval be akarod vallani, mi?! Gyötör a lelkiismeret, mi?! Le akarod rakni ezt a terhet ugye? És a nejedre pakolnád?! Egyszeri kaland, nem lesz folytatás, nincs következménye, de neked muszáj jártatni a pofád... De ha nem tudod magadban tartani, akkor miért nem mész el gyónni?! Ott a templom, ha feloldozást akarsz!
Újra Krisztára lesett. Az asszony nehezedő szemhéjakkal, közömbösen bámulta a készüléket.
Nem tudott figyelni tovább a történetre. Csak az a néhány mondat motoszkált benne. Miért is akar fájdalmat okozni a nejének?! Ahhoz nem elég férfi, hogy egyedül cipelje a titkát?! Az asszony biztos szidná, mint a bokrot, vagy sírásba fojtaná a szégyenét, de végül megbocsátana, már csak a gyerek miatt is... De akkor valami végképp elromlik köztük! Hát nem! Nem fogja kínozni!
A film véget ért, hatásvadászó zene zárta a történetet. Elsötétült a képernyő, Kriszta ásítva nyújtózkodott egyet. Az asszony combjára tette a kezét.
‒ Holnap befizetek egy nyaralásra! Tudod, abba a frankó olasz szállodába a tengerparton. Ahol a nászutunkat töltöttük. Ránk fér egy második!
‒ Hát ez hogy jutott eszedbe?! Mi ütött beléd?! Nem szoktál ilyen nagyvonalú lenni! Megengedhetjük magunknak egyáltalán?! ‒ nézett rá a neje.
‒ A motor még várhat! ‒ közölte határozottan és átkarolta az asszonyt. ‒ Mert megérdemled!
Kriszta a férje vállára hajtotta a fejét. Ez jó hír, örülnie kéne. Lám, milyen figyelmes a párja! Mosolyogni próbált, nem sok sikerrel. Nem értette, mi ez a hirtelen rátörő nyugtalanság.
Felállt, elindult a fürdőszoba felé. A férj nem követte. Hátradőlt a szófán, a szemét is behunyta. A nő ott forgolódott előtte, abban az áttetsző fehér csipkebugyiban. Megint az a bűntudattal terhes izgalom.
‒ Nem jegyeztem meg a címet, de biztos odatalálnék! ‒ fújta ki a levegőt elgyengülve.