Misu
A házasságok az égben köttetnek! A barátságok pedig a munkahelyeken! – tehetném hozzá, mert Misu barátságát is a Magyar Televíziónak köszönhetem.
Nehéz ma már visszaidéznem azt a pillanatot, amikor végképp elillant a bizalmatlanságom vele szemben, amit kötelességszerűen érzek minden műszaki ember iránt.
Meg voltam róla győződve, hogy mint fejlesztő mérnök, afféle szakbarbár, aki csak a számok világában érzi jól magát. A hivatalos megbeszéléseken azonban mindig kikacsintott a maszk mögül, nem hagyta, hogy komolyan vegyük önmagunkat.
Innen már csak egy lépés volt az MTV filmklubja, majd a közös mozizások és az esti belvárosi lődörgések.
Misu kicsit más volt, mint a sok pesti ismerős. Sopronból került a fővárosba és bár a rangos határszéli város igazán előkelő helynek számított az osztrák szomszédság miatt, Misu mégis úgy kezelte vidéki mivoltát, mint egy fogyatékosságot.
- Mindig nagyon bosszantott, hogy ha feljöttem Pestre, látták rajtam, hogy vidéki vagyok. Sehogy sem értettem, mert nem öltöztem másként, mint a pesti srácok, nem beszéltem tájszólással, mégis mindenhol úgy kezeltek, mintha most jöttem volna a hathúszassal. Hirtelen rájöttem a titok nyitjára! A vidéki ember állandóan csomagokat cipel, mert ugye utazásnál ez természetes. Tehát a csomagjaim árulják el, hogy úton vagyok. Megálljatok, kitolok én veletek – gondoltam – és legközelebb minden cuccomat a csomagmegőrzőben hagytam. Így, zsebre tett kézzel jártam a várost, majd bementem a Keletinél a maszek cipészhez. Felpróbáltam egy félcipőt, de kicsi volt.
- Sajnos pillanatnyilag nincs a maga méretében! – sajnálkozott a cipész. – De délutánra kapok egy újabb szállítmányt, négy óra felé. Nem tudom, mikor megy a vonata…
Misu egy kissé átszabta azt a képet is, melyet a diplomás emberekről alkottam.
- Azért az milyen frankó, hogy te már tudtad érettségi után, hogy mi akarsz lenni! – irigykedtem, arra gondolva, hogy ez nekem még évtizedek múlva sem sikerült.
- Persze, persze! – bólogatott. – Érettségi után azt mondta a faterom: - Fiam, ha egyetemre akarsz menni, akkor a Téglássy docensnél van protekcióm.
- Melyik egyetem az? – kérdeztem.
- Hát a faipari!
Szóval így lettem én faipari mérnök.
Misu a botcsinálta diplomája ellenére becsületesen helyt állt a munkájában, semmivel sem tudott kevesebbet az un. elhivatott kollégáknál.
Rock Hudsonról állították, hogy igen pocsék színész volt kezdő éveiben. Olyannyira, hogy az amerikai filmfőiskolák rendszeresen műsoron tartották filmjeit, elrettentésül. De mivel nem hagyták magára a barátok, alkalma volt kiköszörülni a csorbát és végül elég tisztességesen elsajátította a szakmát. Bizony, bizony, az ember alkalmazkodóképessége vetekszik a növény- vagy állatvilágban tapasztaltakkal.
Mihály, bár már a harmincas éveiben járt, még nem volt nős. A környezetemben akkor már mindenki túl volt egy-két házasságon, jómagam is a válás utáni sebeimet nyalogattam, hogyhogy neki eddig sikerült elkerülni az anyakönyvezetőt? – tűnődtem.
Misu adottságai sem indokolták a társtalanságot, hiszen az ápolt, fekete hajú, szakállas, sötétszemű külsőhöz könnyed, életvidám modor társult. Alakja sem árulkodott arról, hogy nem látogatja a testépítő klubokat. Ez a mentalitás Churchillre emlékeztetett, mert midőn az aggastyán államférfit a hosszú élet titkáról faggatták, kajánul azt válaszolta:
- Sohasem sportoltam!
Úgy tűnt, Misu is jól megvan e szenvedély nélkül.
Misu magányát egy ifjúkori kudarca szavatolta. Az egyetem befejeztével összeházasodni készült azzal a kislánnyal, akivel évek óta járt. Már szétküldték a meghívókat, megrendelték a különtermet, Misu ruhapróbákra járt, amikor Edit közölte, hogy meggondolta magát. Abból sem csinált titkot, hogy egy francia gavallér miatt lép le az esküvő előtt négy nappal. Döntését azzal indokolta, hogy a bőkezű idős úriember Trabantot ígért neki.
Akkoriban mindnyájunk életében volt ehhez hasonló eset. Az én gimnáziumi évfolyamtársnőm is kiügyeskedett magának egy külföldi kapcsolatot. A szerencsétlen osztrákra csak addig volt szüksége, amíg a házasság révén nyugati útlevélhez jutott. A „dokument” birtokában azonnal faképnél hagyta a mit sem sejtő férjet. A rászedett Hans gyakori vendég lett az anyósék újpalotai lakásában. A nyelvi nehézségek miatt ezek a találkozók kínos némaságban teltek, amelyet néha megszakított Hansi bánatos jódlizása.
Misu soha be nem gyógyuló sebként viselte menyasszonya árulását. Ettől kezdve a női nemben alacsonyabb rendű lényeket látott. Kivétel talán csak az édesanyja és a húga maradt. A kishúg szinte sosem lett felnőtt nő a szemében. Legszívesebben azt a képet őrizte róla, amikor a nagy családi asztalnál a kistestvér etetőszékben, hajában hatalmas masnival majszolta a főzeléket. Ekkor hangzott el a kislány szájából a ma már szállóigévé vált mondat. A kicsi abbahagyta a kanalazást és így szólt:
- Tudod Misu, te egy nagyon kis kaliberű ember vagy!
Misu megállás nélkül házalt barátnőinél, kis táskájával a vállán, melyben nélkülözhetetlen dolgait hordta. Nem kellett félnie, szívesen látott vendég volt mindenütt. Könnyed modora, örök derűje feledtette a nőkkel, hogy nem számíthatnak rá hosszú távon.
Misu ahhoz a zsonglőrhöz hasonlít, akit nem szabad megdicsérni, amíg forgatja a tányérokat, mert akkor rögtön összetöri valamennyit. Ő is akkor tudott a legjobban ismerkedni, ha nem tudta, hogy éppen azt csinálja. Egy ártalmatlannak induló beszélgetés, ahol elég a fiatalasszonynak, hogy jót derül a hallottakon. Mint például a húsboltban, ahol Misu aziránt érdeklődik a szemrevaló eladótól, hogy mennyi ideig kell főzni a pulykát.
- Az attól függ, hogy milyen idős! – hangzik a válasz.
- Én harminckettő, de hogy jön ez ide?! – adja Misu az értetlent.
Ennek a kópés magatartásnak családi hagyományai vannak. Mihály édesapja, a komoly mérnökember, egyszer egy messziről jött rokont látott vendégül soproni házukban. A határ közelsége nagyon izgatta a látogatót. A házigazda vakmerő javaslattal állt elő: megmutatja azt a kis erdei ösvényt, ahol át lehet bújni a kerítésen, hogy osztrák földre tegyék a lábukat. A vendég izgatottan készülődött a nagy kalandra. Ne feledjük, mindez a legvadabb Rákosi –korszak közepén történt, amikor már azért is börtön járt, ha az ember olyan vonatra szállt, ami a határ felé tartott.
Elindult a két férfi a sűrűbe. Mihály apja dehogy akarta kockáztatni a rokon életét egy ilyen ostoba kalandért. Félórás gyaloglás után rámutatott egy elhagyatott, valamikori fatelep gazzal benőtt kerítésére:
- Tessék! Az odaát már Ausztria.
Átbújtak a drótok között, néhány lépést tettek a közeli dombig, majd leültek. A rokon elismerően csettintett:
- Hát tudod komám, itt még a levegő is más!
Misu képtelen volt arra, hogy leszólítson egy nőt az utcán, de ha társaságban voltunk, akár fél tucat nő közül is válogathatott. Mindenkit bűvkörébe vont sziporkázó szellemessége. Mint egy színész, aki meghal közönség nélkül.
A sikerei azonban nem tették elnézőbbé a másik nem iránt. Ha kettesben voltunk, a lányok csak a fedőnevükön kerültek szóba.
Terike, a hatalmas melleivel, a „Fizikai képtelenség”, mert csoda, hogy nem esik előre, Ilona a „Bac Ilus” mert náthásan is az ágyába fogadta, Erzsébet, a „Koravén” mert egy ötössel kevesebbnek saccoltuk, Sarolta, az „Életúnt” mert gyakran volt borongós hangulatban, Katalin, a „Csupahülyeség” mert nem volt egy értelmes mondata, Veronika A „Locskaszájú” az örökös pletykálkodásai miatt, Hilda a „Soselakottjól” mert feneketlen falánksággal evett és a többiek, akik szintén nem kerülhették el sorsukat. Tán még a „Molnár utcai kisasszonyok” jártak legjobban, akik együttes odaadásuknak köszönhetően megúszták e szerény jelzővel.
Házibulin vagyunk, a táncolókat figyeljük. Misu hirtelen hosszas fejtegetésbe kezd:
- Tudod, hogy tanítják a medvét táncolni? Felhevítenek egy vaslemezt és rávezetik a medvét, miközben valaki furulyázik. A szerencsétlen állat elkezdi kapkodni a talpát a forró vason. Addig gyakoroltatják, amíg ha meghallja a furulyaszót, rögtön emelgetni kezdi a lábait. Tudod, a Pavlov-féle feltételes reflex. Nézz oda! – folytatja – Ott táncol a csíkszeredai barnamedve! – mutat Rózsira, akinek mozgását képtelenség lenne plasztikusabban leírni.
Misu nemcsak az elvált és magányos nőket tekinti prédának. Jöhetnek az unatkozó feleségek is, akik az ilyesféle kalandoktól remélnek egy kis izgalmat. Módszeresen kerülgeti a filigrán grafikusnőt, aki siet elpanaszolni neki, hogy a házassága romokban, a férje már nem kívánja őt.
Misu albérlete alkalmatlan a vigasztalásra, így megbeszélnek egy találkozót hét végére, amikor a férj a Tátrába utazik sítúrára.
Fél órába sem telik, Misu már a családi ágyban bizonygatja, hogy az asszonyka több figyelmet érdemelne. Éjfél is elmúlt, mire lecsillapodnak a szenvedélyek és aludni térhetnek. Éjjel kettő körül zörög a kulcs a zárban, majd a hatalmas üvegajtón keresztül kirajzolódik a férj sziluettje. Misu rémülete határtalan, anyaszült meztelenül fekszik az idegen hálószobában, minden holmija a másik helyiségben… Mit mondjon, ha belép a férfi?
- Üdvözlöm, kedves uram, még nem ismerjük egymást! Csak felugrottam egy percre!... Hogy maguknál milyen meleg van!...
Hogy lehet ezt kimagyarázni?!
Az asszony magára kap egy pongyolát és kiszalad. Közli a férjével:
- Ne gyere be, van nálam valaki!
A férj rója a köröket az előszobában. Nem mer bemenni, nem tudja, milyen súlycsoportban van a csábító. Meg aztán a törött karja, ami miatt hazajönni kényszerült, újabb hátrány egy esetleges csetepatéban. Végre megszólal:
- Légy szíves, máskor házon kívül intézd el az ilyen ügyeidet!
A nő Misu kezébe nyomja a gombóccá gyűrt ruháit, majd kituszkolja az ajtón. A kapunyitást elmulasztotta, így Misu a kukákra mászva keveredik át a kapun. A vonyító kutyák adnak díszkíséretet hiányos öltözékű vonulásához az Istenhegyi úton.
Az asszonyka félrelépése gyökeresen megváltoztatta a férj véleményét élete párjáról. Most, hogy kiderült, másnak is kell, rögtön kívánatosabb lett a férj szemében is. Hiába no, ez is csak afféle ösztön, mint a kutyáknál, ahol inkább elássák a csontot, de ne jusson a másiknak. Misu néhány hét múlva már azzal büszkélkedett:
- Na, ezeknek a házasságát is én b…billentettem helyre!
Megfejthetetlen volt, melyik típust részesíti előnyben. A csontos szőkétől kezdve a tömzsi feketéig mindenki szerepelt a listán. Misu, a női külső kapcsán azt fejtegeti, hogy minden csak viszonyítás kérdése:
- Egyetemista koromban szerveztek valamilyen KISZ –es találkozót egy bolgár várossal, akiket egy csomó fiatal képviselt. De furcsa módon, mindössze egy lány volt a csoportban. Na most, el lehet képzelni azt a zenés délutánt, ahol hatvan fiatal hapsi akar táncolni és összesen egy nő van a teremben. Valami isteni csoda folytán a csaj engem választott. Többször odajött hozzám, ha fel is kérték, nemsokára a mi asztalunknál volt. Öregem, én még az életben olyan büszke nem voltam! Ötvenkilencen meg tudtak volna fojtani egy kanál vízben és ez a gyönyörű lány csak velem akart táncolni és belém karolva sétálgatott a szünetekben.
Persze másnap is találkoztunk. Egy házibulin, ami tele volt csajjal. Már senki sem törődött Sztojcsev kisasszonnyal, én meg hirtelen észrevettem, hogy bajusza van és vastag a bokája.
Misu szorgalmasan könyvelte hódításait egy kis kék noteszba, de veleszületett szemérmessége meggátolta abban, hogy eldicsekedjen eredményeivel. A mennyiség figyelése mégsem jelentette azt, hogy mindenáron… Már megengedhette magának azt is, hogy meglepetést okozzon a partnernőnek.
Egy tanítónő ígérkezett a következő fogásnak, aki barátnője unszolására vállalta a randevút az ismeretlennel. Angol nyelvterületen gyakoribbak lehetnek az ilyen típusú találkák, mert külön szavuk van rá. Blind date –nek hívják az ilyen randikat.
Misu már a találkozó előtt morogni kezdett:
- Tanítónő? Na, az a legrosszabb! Azt hiszi magáról, hogy csalhatatlan, ha mond valamit az olyan, mint a szentírás, mert megszokta, hogy harminc gyerek figyel rá!
Unszolásomra azért csak eljött, hogy négyen legyünk. Egy presszóban telepedtünk le, a kényelmetlen, apró székeken. Engem elfogott az érzés, ami mindig hatalmába kerít egy új kapcsolatnál: akarom–e igazán ezt az egészet?
Misu megpróbálja viccel oldani a feszengést:
- Megáll az amerikai turista Bécsben a Mozart szobor előtt. Á, Strauss – mondja – Hattyúk tava! Pa pa pa pam – és fütyülni kezdi Beethoven ötödikjét.
Teljes csend. A némaságot Klári töri meg:
- Te értetted Joli?
Klári nem az a típus, akinek ablaka előtt szerenádot énekelnek a szalonspicces gavallérok. Alacsony, elhízott és ráadásul úgy öltözik, mintha innen egyenesen a IV. b farsangjára menne.
Misut nem nagyon érdekli a találka. Azt javasolom a társaságnak, hogy menjünk fel hozzám, mert egy jó amerikai filmet adnak délután a tévében. Kláriban megszólalnak a vészcsengők:
- Hogyne, hogy erőszakoskodjanak velem!
Csak Joli hosszas unszolására meri vállalni, hogy ellátogasson az oroszlánbarlangba.
Amint belépünk a cseppnyi lakásba, Misu lerángatja a nadrágját és elviharzik a hálószoba felé. Klári döbbenete határtalan. Merevgörcsben feszeng a székén. Felkészülten várja a támadást, holott a másik szobából kihallatszik Misu békés hortyogása.
Film végén szedelőzködünk, Misu is elfoglalja helyét a kocsiban és egy ásítás közepette Klárihoz fordul:
- Ugye drágám, nem voltam túl erőszakos?!
Klári dúl-fúl. Hogy őt így megsérteni! Még csak meg sem kíséreltek ellene semmit! Lehetőség sem adódott rá, hogy tiltakozzék!
Misu kalandjai azonban nem érnek véget a tanítónőkkel.
Szorgalmas látogatói vagyunk az egyetemi klubnak, ahová csak igazolvánnyal lehet bejutni, de az túl egyszerű lenne.
Ma este két sudár teremtés állja el a bejáratot. Misu rákezdi:
- Na, igazán, engedjetek be, mi is egyetemisták vagyunk! Ide járunk az Eötvösre, mondja így e - őzve. – A magyar szakra.
A lányok komolyságát kikezdi a bohóckodás. Felnevetnek, és már akasztják is ki a kötélkordont. Misu még rádob egy lapáttal:
- Különben is, törzsvendégnek számítunk! Itt vagyunk minden héten.
Már elhaladunk a lányok előtt, Misu még hozzáteszi:
- Ugyanezzel a trükkel!
A klubban tobzódik a sok ismerkedni vágyó fiatal. Nincs is szükség szövegre, úgysem lehet beszélgetni a rettenetes hangerővel áradó zene mellett. Néha csak belekapaszkodunk valakibe, és ha kitartunk egymás mellett a buli végéig, már át is lehet ülni az Egyetem presszóba.
Vegyészek, jogászok, leendő mérnökök és főiskolások népesítik be hétköznapjainkat. Misu már arról panaszkodik:
- Múlt éjjel megébredtem és nem jutott eszembe, hogy ki fekszik mellettem! Egész egyszerűen, nem tudtam felidézni az arcát!
Persze az iram nem lassul, Misu felcsempészi az albérletbe a következő jelöltet. A hosszú hajú, sportos alkatú nő csak körülnéz az apró szobában, elhelyezkedik az ágyon és már ki is bújik a blúzából. Egy kattintás a melltartón és ott ül félmeztelenül, a csodás formájú, napbarnított, feszes kebleivel. Ez a nyílt és azonnali felkínálkozás azonban éppen az ellenkező hatást éri el, hiszen semmi bevezető, semmi előjáték, vagy ellenállás, mely növeli a harci kedvet, hogy közben legyen ideje vérrel telítődni a barlangos testeknek.
Misu totálisan csődöt mond.
Nemhiába járunk annyit moziba, Paul Newman szövegével védekezik:
- Hohó, lassabban a testtel! Én régimódi típus vagyok! Nekem előbb udvarolni kell!
A lány tudomásul veszi a fiaskót, és mintha ő is oldottabb lenne. Beszélgetéssel töltik a fél éjszakát és Zsuzsának egyre jobban imponál Misu egyénisége. Csendes poharazgatás kezdődik, majd a lány hirtelen megszólal:
- Terhes vagyok! A barátom nős, nem akar válni. Ő találta ki, hogy szedjek fel valakit, akire aztán ráfoghatom, hogy tőle van a gyerek.
Misu, aki mindig mindenre kész a válasszal, most némán kucorog az ágyán. Az előbb még meg tudta volna ölni magát ezért a kudarcért, most meg ennek köszönheti, hogy nem varrtak a nyakába egy évtizedekig fizethető gyerektartást. Felszabadultság–érzését csak az árnyékolja, hogy vajon átmeneti –e az üzemzavar?
Így hát folyatódik a vadászat, ezúttal vizsgálati céllal.
A bögyös, büszke tartású szépséget nekem kell leszólítani, mert mint köztudott, Misu nem ismerkedik utcán. Nekem erőt ad a gyámoltalansága és már meg is állítom a csinos leányzót:
- Bocsánat –hadarom, és tartom a zakóm ujját az arca felé, mint egy mikrofont – a Közvélemény Kutató Intézettől vagyunk, körkérdésünk, Ön hogyan reagál azoknak a csirkefogóknak a viselkedésére, akik nyílt utcán mernek leszólítani ártatlan hölgyeket?
A lány cseppet elmosolyodik, de aztán megkeményíti vonásait:
- Hagyjanak békén, mert ha nem, ott áll a sarkon a vőlegényem, aki katona és jól lelövi magukat!
A sarkon valóban egy hórihorgas baka ácsorog. A lány megáll a férfi közelében, váltanak pár szót, de aztán egyedül sétál tovább. Most már mind a ketten utána szaladunk. A lány elneveti magát, mikor mellé érünk.
- Megijedtek ugye?
- Szóval nem a vőlegény! – lihegem.
- Á, csak megkérdeztem tőle hány óra. – kacag a fruska.
Így Ildikó is bekerült a noteszba. Misu megnyugodhatott, hogy csak átmeneti üzemzavarról volt szó annak idején.
Persze nemcsak a nőkapcsolatok jelentik az életet. Misura ragadtak a haverok is, hiszen ki az, aki ellen tud állni egy jól csevegő, tájékozott, a saját gondjait otthon hagyó cimborának. Bevallom, kicsit féltékeny voltam ezekre a fel-felbukkanó versenytársakra, de idővel megnyugodtam. A mi barátságunkat már nem tudta veszélyeztetni a jövő-menő cimboraság.
Misut sokan félreértették. Mivel nagy szoknyavadász hírében állt, néhányan azzal akartak imponálni neki, hogy a kalandjaikról fecsegtek. Misutól mi sem állt távolabb, minthogy társaságban a hódításaival kérkedjen. Nem így Péter, aki azzal próbált érdemeket szerezni, hogy a Rákóczy téri kalandjait mesélte.
Számunkra a pénzért vett „szerelem” egészen új terület volt, így aztán jót derültünk Péteren, aki előadta, hogy fényes nappal elcsábult. Az utcalány csak hatszázat kért (boldog idők!), ő megengedhette magának, így létrejött az egyezség. Kikötöttek egy üzletlakásban, ahol épp egy család ebédelt. A nő csak elhúzott egy függönyt és már vetkőzött is. Péter remegve tiltakozott:
- Én ilyen körülmények között nem tudok!...
- Nálam olyan nincs, kisapám! – szólt a nő. – Ha fizettél, el is fogsz menni!
Pétert megnyugtatta ez az őrmesteri modor. Végül is, nem az ő felelőssége, hogy sikerüljön! A nő állta a szavát! Péter meg most széltében – hosszában terjeszti, hogy ismeri az életet minden oldalról.
Abban a korban voltunk, amikor már mindnyájan elszenvedtünk sérüléseket a másik nemtől. Ki így, ki úgy állt bosszút ezért.
Zoli minden társaságban olyan viccekkel szórakoztatta a hallgatóságot, amiben szőke nők voltak a főszereplők.
Ferkó kegyetlenebb volt. A magas, kisportolt férfi felszedett egy belvárosi butikos nőt. A nő férjnél volt, így csak a boltban találkozhattak. Ha az asszonyka meglátta az úttesten közeledő csábítót, már rohant, hogy megfordítsa a nyitva tartást jelző táblát. Ferkó nagyon nyeregben érezhette magát, mert a fiatalasszony bevallotta, hogy miatta ácsorog naphosszat a magas sarkú szandáljában, és abból sem csinált titkot, hogy a puszta látványától úgy izgalomba jön, hogy átnedvesedik a bugyija. A csöppnyi raktárhelyiségben aztán engedelmesen hajolt előre, hogy így fogadja a férfi rohamait. Ferkó, valami ostoba szeszély folytán soha nem egyezett bele abba, hogy tegeződjenek. Így, az extázis pillanataiban az asszonyka azt sikoltozta:
- Belőhet! Belőhet!
Ferkó vitte el a pálmát a nők becsmérlésében. Számtalanszor hozakodott elő kedvenc ötletével, miszerint olyan nőket kéne kitenyészteni, akiknek csak alsóteste lenne, derékmagasságban laposan, amire kiválóan rápakolhatnánk egy sörös tálcát.
Az élet igazságaihoz tartozik, hogy Ferkó ma kétgyermekes családapa, és ha valaki becsmérelni merészelné a nejét, kést rántana.
Éltük hétköznapjainkat, melyeket teljessé tudott tenni, hogy fiatalok voltunk, volt időnk egymásra, és a szerény fizetésből azért futotta mozira, színházra, spagettis vacsorára a kis belvárosi vendéglő kerthelyiségében. Nem árnyékolta be kapcsolatainkat az AIDS-től való félelem, hiszen akkor még csak az „Élet és Tudomány” közölt egy-két felületes cikket az ismeretlen kórról. Siettek megnyugtatni mindenkit, hogy ez is olyasfajta ártalom, amivel csak a kapitalista világnak kell szembenézni. Lásd még: olajár –robbanás, infláció, munkanélküliség, környezetszennyeződés, stb…
Misu megtanulta élvezni az életet és elsősorban a másik nemtől kapott örömöket.
Társaságunkban egy ismerősünk viccet mesél:
Egy idős néni elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja a dokinak, hogy komoly baj van a férjével. Elmúlt már hetvenöt, de máson se jár az esze csak a nőkön.
A doktor megígéri, hogy kivizsgálja János bácsit. Másnapra be is rendeli az öreget.
- Mutatok magának egy ábrát! Azonnal vágja rá, ami elsőre az eszébe jut! – ezzel elé tol egy papírt, amin egy háromszög van.
– Mi ez?
- Punci!
- Itt a következő! Ez micsoda? – mutat egy körre a doktor.
- Punci!
- És ez? Erről mi jut eszébe? – mutatja a négyszöget az orvos.
- Punci!
- Magának mindenről a szex jut eszébe?!
- Maga mutat mindig puncikat! – védekezik az öreg.
Felröhögünk a vicc után, majd Misu hozzám fordul:
- Te én, jóba tudnék lenni ezzel az öreggel!
Értetlenségemet látva hozzáteszi:
- Az azonos érdeklődési kör miatt!
Már minden típus felkerült a listára. Amikor a KISZ klubban jelmezbált rendeztek és Karcsi megjelent pesti dámának öltözve, Misu döbbenten suttogta:
- Nekem volt ilyen nőm!
És aztán megjelent Márti… Gyönyörű, sudár, gesztenyebarna hajú, csodás alakú, értelmes és… és nagyon szegény. Albérletben éldegélt, miközben a Tanárképző Főiskolát végezte. Misu ismerte a lányt még otthonról, de Márti akkor foglalt volt. Egy fiatalemberrel éldegélt és azt hitte, minden rendben, míg egy napon rajtakapta a férfit egy…egy másik férfival.
Márti szívesen vette Misu közeledését. Keresve sem találhatott volna jobb gyógyszert sajgó sebeire.
Misu is érezte, ez más lesz, mint a többi! Már csak ennek a kapcsolatnak élt. A lány úgy hatott rá, mint valami jótékony ajzószer. Önfeledt bolondozásai feledtetni tudták a lánnyal a múlt sérelmeit.
A gyakori együttléteket időnként megszakította Márti hazalátogatása. Misu már alig várta az újabb találkozót.
Ezen a hétfőn is rohan hozzá, hiszen napok óta nem látta. Misu a házinéni rokonszenvét is bírja, így az öregasszony kedvesen beljebb tessékeli. A kopogásra nincs válasz, pedig a lány otthon tartózkodik.
Misu kopogtat, zörget, rimánkodik, átkozódik. Az ajtó mögötti neszekből egyértelmű, hogy tényleg otthon van a lány.
Márti lapul az ajtó mögött, igyekszik pisszenés nélkül átvészelni ezeket a perceket. Nem nyit ajtót, nem szól, már őrzi magát egy új kapcsolatnak, amire a hét végén tett szert.
Az új jelölt alacsony, öreg, kopasz, megjelenésében van valami majomszerű, de Márti most nem törődik ezzel. A pénz a fontos, márpedig ennek az apró szörnyetegnek van pénze.
Márti mozdulatlanul áll a szegényes albérletben és elvágyik innen. Még nem tud semmit a jövőjéről, ami házasságot tartogat neki, virágüzletet, ékszereket, drága ruhákat és hatalmas pofonokat. Mindennapossá váló ütlegeket, véraláfutásokat, bordatörést, állandó veszekedésekben számon kért hűséget, egészen addig, míg a rabiátus, gonosz vénember világgá kergeti közös otthonukból. Mártinak tiltani fogja az önérzete, hogy bíróságokon teregesse ki a szégyenét, így egy fillér nélkül fogja zárni a szőrös hátú gazember mellett töltött tíz évet. Egyedül ifjúkori szerelmének meri majd elpanaszolni gondjait, aki pszichológus, és pénzért hallgatja volt kedvese kálváriáját.
Márti erről még mit sem tud, itt az ajtó mögött megbújva. Az eszére hallgat, ami azt súgja neki, hogy helyesen cselekszik.
Misu elég jól bírta a kudarcot. Úgy tűnt, ifjúkori sérülése egy életre immunissá tette ilyen ügyekben. Ismét csak megerősítve látta tételét:
- Van egy jó magyar közmondás, hogy az erősebb kutya baszik. Nem lehet vitatkozni az igazságán. És érvényes az emberekre is. Mit néznek a nők? Azt, hogy meglegyen a biztonságuk, hogy a születendő utódnak a legnagyobb esélyt adhassák az életben maradásra. Amíg az ősembernél ezt a legerősebb férfi tudta biztosítani azzal, hogy ő ölte meg a vadat, övé volt a legjobb hely a tűznél, addig a ma embere pénzért veszi a jobb körülményeket. Annyit változott a helyzet, hogy ma ezekért a javakért nem fizikai erőre van szükség, hanem pénzre! Ez a helyzet! Ezért erősebb nálam ez a törpe majom, mert neki van pénze! – filozofált Misu.
Évtizednyi távolságra vagyunk már a történtektől. Misu máig sem nősült meg és cseppet sem tűnik boldogtalannak emiatt. A külseje sem árulkodik a múló időkről. Az öregedés terhe azoké, aki váltogatni kénytelenek életformáikat. Én ráadásul még a helyszíneket is cserélgettem, így Misu csupa részvét irántam:
- Hát, nem tudom, hogy tudtad végig csinálni mindezt?! Nekem biztos nem lett volna erőm hozzá.
Belmondo jut eszembe a „Riói kaland”-ból. A főhős szabadságos katonaként néhány nap alatt végigverekszi és átbukdácsolja a fél világot, miközben gyilkosok raja üldözi megállás nélkül. Csodával határos módon marad életben, mégis szörnyülködve hallgatja barátja beszámolóját a megpróbáltatásokról a párizsi csúcsforgalomban.
A hazai rendszerváltás, eszmék és intézmények összeomlása, naponta változó életkörülmények… hát, mi tagadás otthon maradni sem lehetett könnyű.
A házasságok az égben köttetnek! A barátságok pedig a munkahelyeken! – tehetném hozzá, mert Misu barátságát is a Magyar Televíziónak köszönhetem.
Nehéz ma már visszaidéznem azt a pillanatot, amikor végképp elillant a bizalmatlanságom vele szemben, amit kötelességszerűen érzek minden műszaki ember iránt.
Meg voltam róla győződve, hogy mint fejlesztő mérnök, afféle szakbarbár, aki csak a számok világában érzi jól magát. A hivatalos megbeszéléseken azonban mindig kikacsintott a maszk mögül, nem hagyta, hogy komolyan vegyük önmagunkat.
Innen már csak egy lépés volt az MTV filmklubja, majd a közös mozizások és az esti belvárosi lődörgések.
Misu kicsit más volt, mint a sok pesti ismerős. Sopronból került a fővárosba és bár a rangos határszéli város igazán előkelő helynek számított az osztrák szomszédság miatt, Misu mégis úgy kezelte vidéki mivoltát, mint egy fogyatékosságot.
- Mindig nagyon bosszantott, hogy ha feljöttem Pestre, látták rajtam, hogy vidéki vagyok. Sehogy sem értettem, mert nem öltöztem másként, mint a pesti srácok, nem beszéltem tájszólással, mégis mindenhol úgy kezeltek, mintha most jöttem volna a hathúszassal. Hirtelen rájöttem a titok nyitjára! A vidéki ember állandóan csomagokat cipel, mert ugye utazásnál ez természetes. Tehát a csomagjaim árulják el, hogy úton vagyok. Megálljatok, kitolok én veletek – gondoltam – és legközelebb minden cuccomat a csomagmegőrzőben hagytam. Így, zsebre tett kézzel jártam a várost, majd bementem a Keletinél a maszek cipészhez. Felpróbáltam egy félcipőt, de kicsi volt.
- Sajnos pillanatnyilag nincs a maga méretében! – sajnálkozott a cipész. – De délutánra kapok egy újabb szállítmányt, négy óra felé. Nem tudom, mikor megy a vonata…
Misu egy kissé átszabta azt a képet is, melyet a diplomás emberekről alkottam.
- Azért az milyen frankó, hogy te már tudtad érettségi után, hogy mi akarsz lenni! – irigykedtem, arra gondolva, hogy ez nekem még évtizedek múlva sem sikerült.
- Persze, persze! – bólogatott. – Érettségi után azt mondta a faterom: - Fiam, ha egyetemre akarsz menni, akkor a Téglássy docensnél van protekcióm.
- Melyik egyetem az? – kérdeztem.
- Hát a faipari!
Szóval így lettem én faipari mérnök.
Misu a botcsinálta diplomája ellenére becsületesen helyt állt a munkájában, semmivel sem tudott kevesebbet az un. elhivatott kollégáknál.
Rock Hudsonról állították, hogy igen pocsék színész volt kezdő éveiben. Olyannyira, hogy az amerikai filmfőiskolák rendszeresen műsoron tartották filmjeit, elrettentésül. De mivel nem hagyták magára a barátok, alkalma volt kiköszörülni a csorbát és végül elég tisztességesen elsajátította a szakmát. Bizony, bizony, az ember alkalmazkodóképessége vetekszik a növény- vagy állatvilágban tapasztaltakkal.
Mihály, bár már a harmincas éveiben járt, még nem volt nős. A környezetemben akkor már mindenki túl volt egy-két házasságon, jómagam is a válás utáni sebeimet nyalogattam, hogyhogy neki eddig sikerült elkerülni az anyakönyvezetőt? – tűnődtem.
Misu adottságai sem indokolták a társtalanságot, hiszen az ápolt, fekete hajú, szakállas, sötétszemű külsőhöz könnyed, életvidám modor társult. Alakja sem árulkodott arról, hogy nem látogatja a testépítő klubokat. Ez a mentalitás Churchillre emlékeztetett, mert midőn az aggastyán államférfit a hosszú élet titkáról faggatták, kajánul azt válaszolta:
- Sohasem sportoltam!
Úgy tűnt, Misu is jól megvan e szenvedély nélkül.
Misu magányát egy ifjúkori kudarca szavatolta. Az egyetem befejeztével összeházasodni készült azzal a kislánnyal, akivel évek óta járt. Már szétküldték a meghívókat, megrendelték a különtermet, Misu ruhapróbákra járt, amikor Edit közölte, hogy meggondolta magát. Abból sem csinált titkot, hogy egy francia gavallér miatt lép le az esküvő előtt négy nappal. Döntését azzal indokolta, hogy a bőkezű idős úriember Trabantot ígért neki.
Akkoriban mindnyájunk életében volt ehhez hasonló eset. Az én gimnáziumi évfolyamtársnőm is kiügyeskedett magának egy külföldi kapcsolatot. A szerencsétlen osztrákra csak addig volt szüksége, amíg a házasság révén nyugati útlevélhez jutott. A „dokument” birtokában azonnal faképnél hagyta a mit sem sejtő férjet. A rászedett Hans gyakori vendég lett az anyósék újpalotai lakásában. A nyelvi nehézségek miatt ezek a találkozók kínos némaságban teltek, amelyet néha megszakított Hansi bánatos jódlizása.
Misu soha be nem gyógyuló sebként viselte menyasszonya árulását. Ettől kezdve a női nemben alacsonyabb rendű lényeket látott. Kivétel talán csak az édesanyja és a húga maradt. A kishúg szinte sosem lett felnőtt nő a szemében. Legszívesebben azt a képet őrizte róla, amikor a nagy családi asztalnál a kistestvér etetőszékben, hajában hatalmas masnival majszolta a főzeléket. Ekkor hangzott el a kislány szájából a ma már szállóigévé vált mondat. A kicsi abbahagyta a kanalazást és így szólt:
- Tudod Misu, te egy nagyon kis kaliberű ember vagy!
Misu megállás nélkül házalt barátnőinél, kis táskájával a vállán, melyben nélkülözhetetlen dolgait hordta. Nem kellett félnie, szívesen látott vendég volt mindenütt. Könnyed modora, örök derűje feledtette a nőkkel, hogy nem számíthatnak rá hosszú távon.
Misu ahhoz a zsonglőrhöz hasonlít, akit nem szabad megdicsérni, amíg forgatja a tányérokat, mert akkor rögtön összetöri valamennyit. Ő is akkor tudott a legjobban ismerkedni, ha nem tudta, hogy éppen azt csinálja. Egy ártalmatlannak induló beszélgetés, ahol elég a fiatalasszonynak, hogy jót derül a hallottakon. Mint például a húsboltban, ahol Misu aziránt érdeklődik a szemrevaló eladótól, hogy mennyi ideig kell főzni a pulykát.
- Az attól függ, hogy milyen idős! – hangzik a válasz.
- Én harminckettő, de hogy jön ez ide?! – adja Misu az értetlent.
Ennek a kópés magatartásnak családi hagyományai vannak. Mihály édesapja, a komoly mérnökember, egyszer egy messziről jött rokont látott vendégül soproni házukban. A határ közelsége nagyon izgatta a látogatót. A házigazda vakmerő javaslattal állt elő: megmutatja azt a kis erdei ösvényt, ahol át lehet bújni a kerítésen, hogy osztrák földre tegyék a lábukat. A vendég izgatottan készülődött a nagy kalandra. Ne feledjük, mindez a legvadabb Rákosi –korszak közepén történt, amikor már azért is börtön járt, ha az ember olyan vonatra szállt, ami a határ felé tartott.
Elindult a két férfi a sűrűbe. Mihály apja dehogy akarta kockáztatni a rokon életét egy ilyen ostoba kalandért. Félórás gyaloglás után rámutatott egy elhagyatott, valamikori fatelep gazzal benőtt kerítésére:
- Tessék! Az odaát már Ausztria.
Átbújtak a drótok között, néhány lépést tettek a közeli dombig, majd leültek. A rokon elismerően csettintett:
- Hát tudod komám, itt még a levegő is más!
Misu képtelen volt arra, hogy leszólítson egy nőt az utcán, de ha társaságban voltunk, akár fél tucat nő közül is válogathatott. Mindenkit bűvkörébe vont sziporkázó szellemessége. Mint egy színész, aki meghal közönség nélkül.
A sikerei azonban nem tették elnézőbbé a másik nem iránt. Ha kettesben voltunk, a lányok csak a fedőnevükön kerültek szóba.
Terike, a hatalmas melleivel, a „Fizikai képtelenség”, mert csoda, hogy nem esik előre, Ilona a „Bac Ilus” mert náthásan is az ágyába fogadta, Erzsébet, a „Koravén” mert egy ötössel kevesebbnek saccoltuk, Sarolta, az „Életúnt” mert gyakran volt borongós hangulatban, Katalin, a „Csupahülyeség” mert nem volt egy értelmes mondata, Veronika A „Locskaszájú” az örökös pletykálkodásai miatt, Hilda a „Soselakottjól” mert feneketlen falánksággal evett és a többiek, akik szintén nem kerülhették el sorsukat. Tán még a „Molnár utcai kisasszonyok” jártak legjobban, akik együttes odaadásuknak köszönhetően megúszták e szerény jelzővel.
Házibulin vagyunk, a táncolókat figyeljük. Misu hirtelen hosszas fejtegetésbe kezd:
- Tudod, hogy tanítják a medvét táncolni? Felhevítenek egy vaslemezt és rávezetik a medvét, miközben valaki furulyázik. A szerencsétlen állat elkezdi kapkodni a talpát a forró vason. Addig gyakoroltatják, amíg ha meghallja a furulyaszót, rögtön emelgetni kezdi a lábait. Tudod, a Pavlov-féle feltételes reflex. Nézz oda! – folytatja – Ott táncol a csíkszeredai barnamedve! – mutat Rózsira, akinek mozgását képtelenség lenne plasztikusabban leírni.
Misu nemcsak az elvált és magányos nőket tekinti prédának. Jöhetnek az unatkozó feleségek is, akik az ilyesféle kalandoktól remélnek egy kis izgalmat. Módszeresen kerülgeti a filigrán grafikusnőt, aki siet elpanaszolni neki, hogy a házassága romokban, a férje már nem kívánja őt.
Misu albérlete alkalmatlan a vigasztalásra, így megbeszélnek egy találkozót hét végére, amikor a férj a Tátrába utazik sítúrára.
Fél órába sem telik, Misu már a családi ágyban bizonygatja, hogy az asszonyka több figyelmet érdemelne. Éjfél is elmúlt, mire lecsillapodnak a szenvedélyek és aludni térhetnek. Éjjel kettő körül zörög a kulcs a zárban, majd a hatalmas üvegajtón keresztül kirajzolódik a férj sziluettje. Misu rémülete határtalan, anyaszült meztelenül fekszik az idegen hálószobában, minden holmija a másik helyiségben… Mit mondjon, ha belép a férfi?
- Üdvözlöm, kedves uram, még nem ismerjük egymást! Csak felugrottam egy percre!... Hogy maguknál milyen meleg van!...
Hogy lehet ezt kimagyarázni?!
Az asszony magára kap egy pongyolát és kiszalad. Közli a férjével:
- Ne gyere be, van nálam valaki!
A férj rója a köröket az előszobában. Nem mer bemenni, nem tudja, milyen súlycsoportban van a csábító. Meg aztán a törött karja, ami miatt hazajönni kényszerült, újabb hátrány egy esetleges csetepatéban. Végre megszólal:
- Légy szíves, máskor házon kívül intézd el az ilyen ügyeidet!
A nő Misu kezébe nyomja a gombóccá gyűrt ruháit, majd kituszkolja az ajtón. A kapunyitást elmulasztotta, így Misu a kukákra mászva keveredik át a kapun. A vonyító kutyák adnak díszkíséretet hiányos öltözékű vonulásához az Istenhegyi úton.
Az asszonyka félrelépése gyökeresen megváltoztatta a férj véleményét élete párjáról. Most, hogy kiderült, másnak is kell, rögtön kívánatosabb lett a férj szemében is. Hiába no, ez is csak afféle ösztön, mint a kutyáknál, ahol inkább elássák a csontot, de ne jusson a másiknak. Misu néhány hét múlva már azzal büszkélkedett:
- Na, ezeknek a házasságát is én b…billentettem helyre!
Megfejthetetlen volt, melyik típust részesíti előnyben. A csontos szőkétől kezdve a tömzsi feketéig mindenki szerepelt a listán. Misu, a női külső kapcsán azt fejtegeti, hogy minden csak viszonyítás kérdése:
- Egyetemista koromban szerveztek valamilyen KISZ –es találkozót egy bolgár várossal, akiket egy csomó fiatal képviselt. De furcsa módon, mindössze egy lány volt a csoportban. Na most, el lehet képzelni azt a zenés délutánt, ahol hatvan fiatal hapsi akar táncolni és összesen egy nő van a teremben. Valami isteni csoda folytán a csaj engem választott. Többször odajött hozzám, ha fel is kérték, nemsokára a mi asztalunknál volt. Öregem, én még az életben olyan büszke nem voltam! Ötvenkilencen meg tudtak volna fojtani egy kanál vízben és ez a gyönyörű lány csak velem akart táncolni és belém karolva sétálgatott a szünetekben.
Persze másnap is találkoztunk. Egy házibulin, ami tele volt csajjal. Már senki sem törődött Sztojcsev kisasszonnyal, én meg hirtelen észrevettem, hogy bajusza van és vastag a bokája.
Misu szorgalmasan könyvelte hódításait egy kis kék noteszba, de veleszületett szemérmessége meggátolta abban, hogy eldicsekedjen eredményeivel. A mennyiség figyelése mégsem jelentette azt, hogy mindenáron… Már megengedhette magának azt is, hogy meglepetést okozzon a partnernőnek.
Egy tanítónő ígérkezett a következő fogásnak, aki barátnője unszolására vállalta a randevút az ismeretlennel. Angol nyelvterületen gyakoribbak lehetnek az ilyen típusú találkák, mert külön szavuk van rá. Blind date –nek hívják az ilyen randikat.
Misu már a találkozó előtt morogni kezdett:
- Tanítónő? Na, az a legrosszabb! Azt hiszi magáról, hogy csalhatatlan, ha mond valamit az olyan, mint a szentírás, mert megszokta, hogy harminc gyerek figyel rá!
Unszolásomra azért csak eljött, hogy négyen legyünk. Egy presszóban telepedtünk le, a kényelmetlen, apró székeken. Engem elfogott az érzés, ami mindig hatalmába kerít egy új kapcsolatnál: akarom–e igazán ezt az egészet?
Misu megpróbálja viccel oldani a feszengést:
- Megáll az amerikai turista Bécsben a Mozart szobor előtt. Á, Strauss – mondja – Hattyúk tava! Pa pa pa pam – és fütyülni kezdi Beethoven ötödikjét.
Teljes csend. A némaságot Klári töri meg:
- Te értetted Joli?
Klári nem az a típus, akinek ablaka előtt szerenádot énekelnek a szalonspicces gavallérok. Alacsony, elhízott és ráadásul úgy öltözik, mintha innen egyenesen a IV. b farsangjára menne.
Misut nem nagyon érdekli a találka. Azt javasolom a társaságnak, hogy menjünk fel hozzám, mert egy jó amerikai filmet adnak délután a tévében. Kláriban megszólalnak a vészcsengők:
- Hogyne, hogy erőszakoskodjanak velem!
Csak Joli hosszas unszolására meri vállalni, hogy ellátogasson az oroszlánbarlangba.
Amint belépünk a cseppnyi lakásba, Misu lerángatja a nadrágját és elviharzik a hálószoba felé. Klári döbbenete határtalan. Merevgörcsben feszeng a székén. Felkészülten várja a támadást, holott a másik szobából kihallatszik Misu békés hortyogása.
Film végén szedelőzködünk, Misu is elfoglalja helyét a kocsiban és egy ásítás közepette Klárihoz fordul:
- Ugye drágám, nem voltam túl erőszakos?!
Klári dúl-fúl. Hogy őt így megsérteni! Még csak meg sem kíséreltek ellene semmit! Lehetőség sem adódott rá, hogy tiltakozzék!
Misu kalandjai azonban nem érnek véget a tanítónőkkel.
Szorgalmas látogatói vagyunk az egyetemi klubnak, ahová csak igazolvánnyal lehet bejutni, de az túl egyszerű lenne.
Ma este két sudár teremtés állja el a bejáratot. Misu rákezdi:
- Na, igazán, engedjetek be, mi is egyetemisták vagyunk! Ide járunk az Eötvösre, mondja így e - őzve. – A magyar szakra.
A lányok komolyságát kikezdi a bohóckodás. Felnevetnek, és már akasztják is ki a kötélkordont. Misu még rádob egy lapáttal:
- Különben is, törzsvendégnek számítunk! Itt vagyunk minden héten.
Már elhaladunk a lányok előtt, Misu még hozzáteszi:
- Ugyanezzel a trükkel!
A klubban tobzódik a sok ismerkedni vágyó fiatal. Nincs is szükség szövegre, úgysem lehet beszélgetni a rettenetes hangerővel áradó zene mellett. Néha csak belekapaszkodunk valakibe, és ha kitartunk egymás mellett a buli végéig, már át is lehet ülni az Egyetem presszóba.
Vegyészek, jogászok, leendő mérnökök és főiskolások népesítik be hétköznapjainkat. Misu már arról panaszkodik:
- Múlt éjjel megébredtem és nem jutott eszembe, hogy ki fekszik mellettem! Egész egyszerűen, nem tudtam felidézni az arcát!
Persze az iram nem lassul, Misu felcsempészi az albérletbe a következő jelöltet. A hosszú hajú, sportos alkatú nő csak körülnéz az apró szobában, elhelyezkedik az ágyon és már ki is bújik a blúzából. Egy kattintás a melltartón és ott ül félmeztelenül, a csodás formájú, napbarnított, feszes kebleivel. Ez a nyílt és azonnali felkínálkozás azonban éppen az ellenkező hatást éri el, hiszen semmi bevezető, semmi előjáték, vagy ellenállás, mely növeli a harci kedvet, hogy közben legyen ideje vérrel telítődni a barlangos testeknek.
Misu totálisan csődöt mond.
Nemhiába járunk annyit moziba, Paul Newman szövegével védekezik:
- Hohó, lassabban a testtel! Én régimódi típus vagyok! Nekem előbb udvarolni kell!
A lány tudomásul veszi a fiaskót, és mintha ő is oldottabb lenne. Beszélgetéssel töltik a fél éjszakát és Zsuzsának egyre jobban imponál Misu egyénisége. Csendes poharazgatás kezdődik, majd a lány hirtelen megszólal:
- Terhes vagyok! A barátom nős, nem akar válni. Ő találta ki, hogy szedjek fel valakit, akire aztán ráfoghatom, hogy tőle van a gyerek.
Misu, aki mindig mindenre kész a válasszal, most némán kucorog az ágyán. Az előbb még meg tudta volna ölni magát ezért a kudarcért, most meg ennek köszönheti, hogy nem varrtak a nyakába egy évtizedekig fizethető gyerektartást. Felszabadultság–érzését csak az árnyékolja, hogy vajon átmeneti –e az üzemzavar?
Így hát folyatódik a vadászat, ezúttal vizsgálati céllal.
A bögyös, büszke tartású szépséget nekem kell leszólítani, mert mint köztudott, Misu nem ismerkedik utcán. Nekem erőt ad a gyámoltalansága és már meg is állítom a csinos leányzót:
- Bocsánat –hadarom, és tartom a zakóm ujját az arca felé, mint egy mikrofont – a Közvélemény Kutató Intézettől vagyunk, körkérdésünk, Ön hogyan reagál azoknak a csirkefogóknak a viselkedésére, akik nyílt utcán mernek leszólítani ártatlan hölgyeket?
A lány cseppet elmosolyodik, de aztán megkeményíti vonásait:
- Hagyjanak békén, mert ha nem, ott áll a sarkon a vőlegényem, aki katona és jól lelövi magukat!
A sarkon valóban egy hórihorgas baka ácsorog. A lány megáll a férfi közelében, váltanak pár szót, de aztán egyedül sétál tovább. Most már mind a ketten utána szaladunk. A lány elneveti magát, mikor mellé érünk.
- Megijedtek ugye?
- Szóval nem a vőlegény! – lihegem.
- Á, csak megkérdeztem tőle hány óra. – kacag a fruska.
Így Ildikó is bekerült a noteszba. Misu megnyugodhatott, hogy csak átmeneti üzemzavarról volt szó annak idején.
Persze nemcsak a nőkapcsolatok jelentik az életet. Misura ragadtak a haverok is, hiszen ki az, aki ellen tud állni egy jól csevegő, tájékozott, a saját gondjait otthon hagyó cimborának. Bevallom, kicsit féltékeny voltam ezekre a fel-felbukkanó versenytársakra, de idővel megnyugodtam. A mi barátságunkat már nem tudta veszélyeztetni a jövő-menő cimboraság.
Misut sokan félreértették. Mivel nagy szoknyavadász hírében állt, néhányan azzal akartak imponálni neki, hogy a kalandjaikról fecsegtek. Misutól mi sem állt távolabb, minthogy társaságban a hódításaival kérkedjen. Nem így Péter, aki azzal próbált érdemeket szerezni, hogy a Rákóczy téri kalandjait mesélte.
Számunkra a pénzért vett „szerelem” egészen új terület volt, így aztán jót derültünk Péteren, aki előadta, hogy fényes nappal elcsábult. Az utcalány csak hatszázat kért (boldog idők!), ő megengedhette magának, így létrejött az egyezség. Kikötöttek egy üzletlakásban, ahol épp egy család ebédelt. A nő csak elhúzott egy függönyt és már vetkőzött is. Péter remegve tiltakozott:
- Én ilyen körülmények között nem tudok!...
- Nálam olyan nincs, kisapám! – szólt a nő. – Ha fizettél, el is fogsz menni!
Pétert megnyugtatta ez az őrmesteri modor. Végül is, nem az ő felelőssége, hogy sikerüljön! A nő állta a szavát! Péter meg most széltében – hosszában terjeszti, hogy ismeri az életet minden oldalról.
Abban a korban voltunk, amikor már mindnyájan elszenvedtünk sérüléseket a másik nemtől. Ki így, ki úgy állt bosszút ezért.
Zoli minden társaságban olyan viccekkel szórakoztatta a hallgatóságot, amiben szőke nők voltak a főszereplők.
Ferkó kegyetlenebb volt. A magas, kisportolt férfi felszedett egy belvárosi butikos nőt. A nő férjnél volt, így csak a boltban találkozhattak. Ha az asszonyka meglátta az úttesten közeledő csábítót, már rohant, hogy megfordítsa a nyitva tartást jelző táblát. Ferkó nagyon nyeregben érezhette magát, mert a fiatalasszony bevallotta, hogy miatta ácsorog naphosszat a magas sarkú szandáljában, és abból sem csinált titkot, hogy a puszta látványától úgy izgalomba jön, hogy átnedvesedik a bugyija. A csöppnyi raktárhelyiségben aztán engedelmesen hajolt előre, hogy így fogadja a férfi rohamait. Ferkó, valami ostoba szeszély folytán soha nem egyezett bele abba, hogy tegeződjenek. Így, az extázis pillanataiban az asszonyka azt sikoltozta:
- Belőhet! Belőhet!
Ferkó vitte el a pálmát a nők becsmérlésében. Számtalanszor hozakodott elő kedvenc ötletével, miszerint olyan nőket kéne kitenyészteni, akiknek csak alsóteste lenne, derékmagasságban laposan, amire kiválóan rápakolhatnánk egy sörös tálcát.
Az élet igazságaihoz tartozik, hogy Ferkó ma kétgyermekes családapa, és ha valaki becsmérelni merészelné a nejét, kést rántana.
Éltük hétköznapjainkat, melyeket teljessé tudott tenni, hogy fiatalok voltunk, volt időnk egymásra, és a szerény fizetésből azért futotta mozira, színházra, spagettis vacsorára a kis belvárosi vendéglő kerthelyiségében. Nem árnyékolta be kapcsolatainkat az AIDS-től való félelem, hiszen akkor még csak az „Élet és Tudomány” közölt egy-két felületes cikket az ismeretlen kórról. Siettek megnyugtatni mindenkit, hogy ez is olyasfajta ártalom, amivel csak a kapitalista világnak kell szembenézni. Lásd még: olajár –robbanás, infláció, munkanélküliség, környezetszennyeződés, stb…
Misu megtanulta élvezni az életet és elsősorban a másik nemtől kapott örömöket.
Társaságunkban egy ismerősünk viccet mesél:
Egy idős néni elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja a dokinak, hogy komoly baj van a férjével. Elmúlt már hetvenöt, de máson se jár az esze csak a nőkön.
A doktor megígéri, hogy kivizsgálja János bácsit. Másnapra be is rendeli az öreget.
- Mutatok magának egy ábrát! Azonnal vágja rá, ami elsőre az eszébe jut! – ezzel elé tol egy papírt, amin egy háromszög van.
– Mi ez?
- Punci!
- Itt a következő! Ez micsoda? – mutat egy körre a doktor.
- Punci!
- És ez? Erről mi jut eszébe? – mutatja a négyszöget az orvos.
- Punci!
- Magának mindenről a szex jut eszébe?!
- Maga mutat mindig puncikat! – védekezik az öreg.
Felröhögünk a vicc után, majd Misu hozzám fordul:
- Te én, jóba tudnék lenni ezzel az öreggel!
Értetlenségemet látva hozzáteszi:
- Az azonos érdeklődési kör miatt!
Már minden típus felkerült a listára. Amikor a KISZ klubban jelmezbált rendeztek és Karcsi megjelent pesti dámának öltözve, Misu döbbenten suttogta:
- Nekem volt ilyen nőm!
És aztán megjelent Márti… Gyönyörű, sudár, gesztenyebarna hajú, csodás alakú, értelmes és… és nagyon szegény. Albérletben éldegélt, miközben a Tanárképző Főiskolát végezte. Misu ismerte a lányt még otthonról, de Márti akkor foglalt volt. Egy fiatalemberrel éldegélt és azt hitte, minden rendben, míg egy napon rajtakapta a férfit egy…egy másik férfival.
Márti szívesen vette Misu közeledését. Keresve sem találhatott volna jobb gyógyszert sajgó sebeire.
Misu is érezte, ez más lesz, mint a többi! Már csak ennek a kapcsolatnak élt. A lány úgy hatott rá, mint valami jótékony ajzószer. Önfeledt bolondozásai feledtetni tudták a lánnyal a múlt sérelmeit.
A gyakori együttléteket időnként megszakította Márti hazalátogatása. Misu már alig várta az újabb találkozót.
Ezen a hétfőn is rohan hozzá, hiszen napok óta nem látta. Misu a házinéni rokonszenvét is bírja, így az öregasszony kedvesen beljebb tessékeli. A kopogásra nincs válasz, pedig a lány otthon tartózkodik.
Misu kopogtat, zörget, rimánkodik, átkozódik. Az ajtó mögötti neszekből egyértelmű, hogy tényleg otthon van a lány.
Márti lapul az ajtó mögött, igyekszik pisszenés nélkül átvészelni ezeket a perceket. Nem nyit ajtót, nem szól, már őrzi magát egy új kapcsolatnak, amire a hét végén tett szert.
Az új jelölt alacsony, öreg, kopasz, megjelenésében van valami majomszerű, de Márti most nem törődik ezzel. A pénz a fontos, márpedig ennek az apró szörnyetegnek van pénze.
Márti mozdulatlanul áll a szegényes albérletben és elvágyik innen. Még nem tud semmit a jövőjéről, ami házasságot tartogat neki, virágüzletet, ékszereket, drága ruhákat és hatalmas pofonokat. Mindennapossá váló ütlegeket, véraláfutásokat, bordatörést, állandó veszekedésekben számon kért hűséget, egészen addig, míg a rabiátus, gonosz vénember világgá kergeti közös otthonukból. Mártinak tiltani fogja az önérzete, hogy bíróságokon teregesse ki a szégyenét, így egy fillér nélkül fogja zárni a szőrös hátú gazember mellett töltött tíz évet. Egyedül ifjúkori szerelmének meri majd elpanaszolni gondjait, aki pszichológus, és pénzért hallgatja volt kedvese kálváriáját.
Márti erről még mit sem tud, itt az ajtó mögött megbújva. Az eszére hallgat, ami azt súgja neki, hogy helyesen cselekszik.
Misu elég jól bírta a kudarcot. Úgy tűnt, ifjúkori sérülése egy életre immunissá tette ilyen ügyekben. Ismét csak megerősítve látta tételét:
- Van egy jó magyar közmondás, hogy az erősebb kutya baszik. Nem lehet vitatkozni az igazságán. És érvényes az emberekre is. Mit néznek a nők? Azt, hogy meglegyen a biztonságuk, hogy a születendő utódnak a legnagyobb esélyt adhassák az életben maradásra. Amíg az ősembernél ezt a legerősebb férfi tudta biztosítani azzal, hogy ő ölte meg a vadat, övé volt a legjobb hely a tűznél, addig a ma embere pénzért veszi a jobb körülményeket. Annyit változott a helyzet, hogy ma ezekért a javakért nem fizikai erőre van szükség, hanem pénzre! Ez a helyzet! Ezért erősebb nálam ez a törpe majom, mert neki van pénze! – filozofált Misu.
Évtizednyi távolságra vagyunk már a történtektől. Misu máig sem nősült meg és cseppet sem tűnik boldogtalannak emiatt. A külseje sem árulkodik a múló időkről. Az öregedés terhe azoké, aki váltogatni kénytelenek életformáikat. Én ráadásul még a helyszíneket is cserélgettem, így Misu csupa részvét irántam:
- Hát, nem tudom, hogy tudtad végig csinálni mindezt?! Nekem biztos nem lett volna erőm hozzá.
Belmondo jut eszembe a „Riói kaland”-ból. A főhős szabadságos katonaként néhány nap alatt végigverekszi és átbukdácsolja a fél világot, miközben gyilkosok raja üldözi megállás nélkül. Csodával határos módon marad életben, mégis szörnyülködve hallgatja barátja beszámolóját a megpróbáltatásokról a párizsi csúcsforgalomban.
A hazai rendszerváltás, eszmék és intézmények összeomlása, naponta változó életkörülmények… hát, mi tagadás otthon maradni sem lehetett könnyű.