20. fejezet
Jön tehát az újabb kitérő. Már ideje lenne elgondolkodnom egy eposzi jelzőn szeretett főnökünk neve mellé. Mi is legyen az? Óvatos, félszeg, félénk, aggodalmaskodó, pipogya, erőtlen, gyámoltalan, vagy egész egyszerűen csak gyáva. Igen, a gyáva James, aki nem meri vállalni a kockázatot, hogy végre neve legyen a gyereknek. Mert a gyerek már megvan, ezt nekik is tudni kéne!
A bizottság bérbe veszi tehát a közelben levő szálloda nagytermét és meghirdeti a lakógyűlést. Több mint kétszáz szék várja az érdeklődőket. Kár, hogy nem kérdeztek meg minket erről, mert megjósolhattuk volna, hogy elég lesz a fele is. A lakók ugyanúgy belefáradtak ebbe az egészbe, mint mi magunk. Az okosabbja tudja, hogy nem dőlhet el itt már semmi, csak egymás idejét rabolják. Mi nem lehetünk jelen, de mindenről értesülünk a velünk rokonszenvező lakók beszámolóiból.
A rendkívüli közgyűlés valóban fél házzal veszi kezdetét és a többség azért van ott, hogy segítsen pontot tenni erre az ügyre. De akad néhány nagyokos, akik még egy utolsó lehetőséget látnak arra, hogy a ház megmeneküljön a szakszervezettől. Néhány magánvállalkozó a hangadó, élükön a lakása értékét féltő fodrásszal, aki csak nem akarja megérteni, hogy itt nem a szakszervezet elfogadásáról van szó. Kár, hogy nemigen láthatott magyar filmeket, mert akkor biztosan felfogná a helyzetet, ha azt súgnám neki: Az oroszok már a spájzban vannak!
Az emelvényről James győzködi a lakókat, hogy igen előnyös szerződést készülnek aláírni. Most itt van a házkezelési hivatal főnöke is, ő is kijelenti, hogy még ezzel a béremeléssel sem fogjuk túlszárnyalni a kollégák fizetését, tehát igazán nincs miért akadékoskodni. De a fodrász bizalmatlan. Szerinte a szerződésben olyan pontok is szerepelhetnek, melyek a mi javunkra döntik el ezt az egyezséget. Látni akarja tehát az egész tervezetet, mielőtt szavazna rá. Álláspontjához rögvest csatlakozik az a néhány ember, akik a hátuk közepére sem kívánják az egész szakszervezetet. A többség meg szabadulni szeretne, rábólintanak a javaslatra, igenis, tessék megmutatni a teljes szerződést a lakóknak. Az emelvényről elmorzsolt szitkokat hallani, ez még egy gyűlést jelent és 220 példány kinyomtatását, vagyis felesleges pluszmunkát olyan ügyben, melyen nem változtathat semmit ez az újabb kitérő. James csak lapít csendesen, ha ezt a megszavaztatás dolgot nem dobta volna be, már rég túl lehetnének az egészen.
Amikor a szakszervezet értesül az újabb időhúzó akcióról, Dave az asztalra csap.
- Elég volt! Eddig tűrtünk, nincs tovább! Meddig akarnak szórakozni az emberrel?! Sztrájkolni fogunk!
A következő napon már megy is a kérelem a Döntőbizottság elé. Felgyorsulnak az események, a bizottság kijelöl egy találkozót a két fél között. Az utolsó esély, hogy békésen megegyezzünk, vagy különben . ..
A találkozót vezető tanácsos elképedve hallgatja a véget nem érő történetet, amely mindössze két ember szerződése körül forog. Gondosan áttanulmányozza a tervezetet, melyet a bizottság nem mert aláírni a lakók beleegyezése nélkül. A magas, ősz férfi odafordul a házat képviselő Jameshez és Mr. T. -hez.
- Két hetet adok, hogy rendezzék ezt a kérdést. Azután átveszem az ügyet, úgy, hogy összetépem a jelenlegi szerződést! Átírjuk az egészet, de biztosíthatom, nem sok örömük telik majd benne! Mi nem felel meg ezen maguknak?! Úgy érzi, hogy lehetetlen követeléseket támaszt a szakszervezet?! Hát milyen világban élnek maguk?!
Mr. T. csak hápog, hogy nem ő és James felé mutogat. Igenis ő már nagyon szeretné, hogy aláírják és lezárják, mert ez elfogadható mind a két oldalnak.
James bűntudattal lobogtatja a hirdetményt, hogy már ki is van tűzve az újabb lakógyűlés dátuma. Ott már biztosan dönteni fognak.
A találkozó azzal zárul, hogy a tanácsos várni fogja a jelentést a lakógyűlésről.
A lakók újabb értekezletre hivatalosak tehát, de ezúttal nem kell messzire menniük, a szomszédos társasházak nagytermében lesz az összejövetel.
Azért elgondolkoztató ennek a hercehurcának az anyagi háttere. Ezek a terembérek és a Bérgyilkos honoráriuma hosszú időre megoldották volna a mi fizetésemelésünket.
Hét órára tűzik ki a kezdést, de fél nyolckor még olyan kevesen vannak, hogy nem szavazóképes a gyülekezet. James rémülten kapkod, tudja, ha most nem születik döntés, visszakerül az ügy a tanácsnokhoz és akkor keményebb szerződésre számíthatnak. Átszalajt néhány embert, hogy zörögjenek be a lakókhoz és cibálják át őket a gyűlésre. Jönnek is az emberek kelletlenül, sokan már szégyellik magukat emiatt a huzavona miatt.
James nyitja a gyűlést majd hamarosan Mr. T. veszi át szót. Fehéren-feketén a lakók tudomására hozza, hogy az utolsó lehetőség előtt állnak, ha egy normális szerződést akarnak.
A fodrász természetesen itt van, és nagyhangú szóáradatba kezd a szakszervezet hátrányairól. A jelek szerint még mindig nem fogta fel, hogy mi a tét ma este. Képtelen lenyelni a békát, azt, hogy amitől megmenekült, mint munkáltató, az a veszély most itt kopogtat az ajtaján. Végül a szomszédja megböki és egy erélyes mozdulattal csendre inti.
Következik a titkos szavazás, majd a cédulák számlálása. James végül megkönnyebbülve bejelenti, hogy a lakók elfogadták a szerződést. A közel száz igen mellett mindössze három nemet számláltak.
Davenek és Briannak még aznap este elújságoljuk, hogy végre pontot lehet tenni erre a többéves ügyre. Dave már úgy van vele, hogy bánja is, nem is, hogy nincs folytatás. Hiszen a Munkaügyi Döntőbizottság olyat csavarhatott volna még ezen a szerződésen, hogy térdre kényszerítette volna a házat.
De mi másként látjuk. Nekünk itt kell élni és ki a fenének hiányzik a mérgezett légkör, akár olyan áron, hogy több a fizetés. A legfontosabb megvan, az, hogy többé nem kell rettegni a változó korú elnök asszonyok és befolyásolható főnökök szeszélyeitől és a fizetésemelés sem jóindulat kérdése a jövőben. Már tudjuk, hogy következő januárban megint több lesz a borítékban és ez igen megnyugtató tud lenni, amikor áremelésekkel próbálják gyógyítani a gyengélkedő gazdaságot.
A jó hír után egykettőre visszarázódunk a hétköznapokba, talán túlságosan hamar is. Még pezsgőt se bontunk, csak tudomásul vesszük, hogy egy kemény és hosszú csata van mögöttünk.
Az aláírást követő napon Jamest látjuk közeledni, hóna alatt irattartót szorongatva. Fél szájjal súgom oda Ritának:
- Figyeled, biztos hozza a békepipát!
James bejön hozzánk, hátradől a vendégek részére fenntartott fotelban és beszélni kezd. Mondataiból kiderül, hogy már a szerződés tervezet alatt mennyire megváltozott rólunk a véleménye, hiszen valójában csak akkor tudta meg, hogy mennyi mindent csinálunk. Neki addig természetes volt, hogy számtalan adminisztrációs dolog napra kész, azt sem firtatta, hogy kitől származnak ezek. Ő mellezünk áll, nagyra értékeli, amit csinálunk, sőt meg is érti, hogy a szakszervezethez fordultunk. Sokat hibáztak az elődök, de most legalább a helyére került minden. A szavazást azért tartotta szükségesnek, mert így nincs okuk a lakóknak utólag megjegyzéseket tenni a szerződés miatt, vagy bármibe belekötni. Még kotorászik egy kicsit a táskájában, de nem békepipa kerül elő, hanem két komputerjáték. Szinte szégyenkezve mondja, hogy a fiúnknak hozta.
Mit lehet minderre válaszolni?! Széttárom a karom, és nagyot sóhajtok. „ Legyen vége már, legyen béke már” - mondanám, de már megtanultam, hogy idegenek előtt illetlenség magyarul beszélni. Még csak a magyar nemességet sem idézhetem, hogy „Életünket és vérünket a házért!”
James kezet nyújt, mi belecsapunk és mosolyogva megállapítom, hogy néha azért át lehet törni azt a láthatatlan burkot.
Jön tehát az újabb kitérő. Már ideje lenne elgondolkodnom egy eposzi jelzőn szeretett főnökünk neve mellé. Mi is legyen az? Óvatos, félszeg, félénk, aggodalmaskodó, pipogya, erőtlen, gyámoltalan, vagy egész egyszerűen csak gyáva. Igen, a gyáva James, aki nem meri vállalni a kockázatot, hogy végre neve legyen a gyereknek. Mert a gyerek már megvan, ezt nekik is tudni kéne!
A bizottság bérbe veszi tehát a közelben levő szálloda nagytermét és meghirdeti a lakógyűlést. Több mint kétszáz szék várja az érdeklődőket. Kár, hogy nem kérdeztek meg minket erről, mert megjósolhattuk volna, hogy elég lesz a fele is. A lakók ugyanúgy belefáradtak ebbe az egészbe, mint mi magunk. Az okosabbja tudja, hogy nem dőlhet el itt már semmi, csak egymás idejét rabolják. Mi nem lehetünk jelen, de mindenről értesülünk a velünk rokonszenvező lakók beszámolóiból.
A rendkívüli közgyűlés valóban fél házzal veszi kezdetét és a többség azért van ott, hogy segítsen pontot tenni erre az ügyre. De akad néhány nagyokos, akik még egy utolsó lehetőséget látnak arra, hogy a ház megmeneküljön a szakszervezettől. Néhány magánvállalkozó a hangadó, élükön a lakása értékét féltő fodrásszal, aki csak nem akarja megérteni, hogy itt nem a szakszervezet elfogadásáról van szó. Kár, hogy nemigen láthatott magyar filmeket, mert akkor biztosan felfogná a helyzetet, ha azt súgnám neki: Az oroszok már a spájzban vannak!
Az emelvényről James győzködi a lakókat, hogy igen előnyös szerződést készülnek aláírni. Most itt van a házkezelési hivatal főnöke is, ő is kijelenti, hogy még ezzel a béremeléssel sem fogjuk túlszárnyalni a kollégák fizetését, tehát igazán nincs miért akadékoskodni. De a fodrász bizalmatlan. Szerinte a szerződésben olyan pontok is szerepelhetnek, melyek a mi javunkra döntik el ezt az egyezséget. Látni akarja tehát az egész tervezetet, mielőtt szavazna rá. Álláspontjához rögvest csatlakozik az a néhány ember, akik a hátuk közepére sem kívánják az egész szakszervezetet. A többség meg szabadulni szeretne, rábólintanak a javaslatra, igenis, tessék megmutatni a teljes szerződést a lakóknak. Az emelvényről elmorzsolt szitkokat hallani, ez még egy gyűlést jelent és 220 példány kinyomtatását, vagyis felesleges pluszmunkát olyan ügyben, melyen nem változtathat semmit ez az újabb kitérő. James csak lapít csendesen, ha ezt a megszavaztatás dolgot nem dobta volna be, már rég túl lehetnének az egészen.
Amikor a szakszervezet értesül az újabb időhúzó akcióról, Dave az asztalra csap.
- Elég volt! Eddig tűrtünk, nincs tovább! Meddig akarnak szórakozni az emberrel?! Sztrájkolni fogunk!
A következő napon már megy is a kérelem a Döntőbizottság elé. Felgyorsulnak az események, a bizottság kijelöl egy találkozót a két fél között. Az utolsó esély, hogy békésen megegyezzünk, vagy különben . ..
A találkozót vezető tanácsos elképedve hallgatja a véget nem érő történetet, amely mindössze két ember szerződése körül forog. Gondosan áttanulmányozza a tervezetet, melyet a bizottság nem mert aláírni a lakók beleegyezése nélkül. A magas, ősz férfi odafordul a házat képviselő Jameshez és Mr. T. -hez.
- Két hetet adok, hogy rendezzék ezt a kérdést. Azután átveszem az ügyet, úgy, hogy összetépem a jelenlegi szerződést! Átírjuk az egészet, de biztosíthatom, nem sok örömük telik majd benne! Mi nem felel meg ezen maguknak?! Úgy érzi, hogy lehetetlen követeléseket támaszt a szakszervezet?! Hát milyen világban élnek maguk?!
Mr. T. csak hápog, hogy nem ő és James felé mutogat. Igenis ő már nagyon szeretné, hogy aláírják és lezárják, mert ez elfogadható mind a két oldalnak.
James bűntudattal lobogtatja a hirdetményt, hogy már ki is van tűzve az újabb lakógyűlés dátuma. Ott már biztosan dönteni fognak.
A találkozó azzal zárul, hogy a tanácsos várni fogja a jelentést a lakógyűlésről.
A lakók újabb értekezletre hivatalosak tehát, de ezúttal nem kell messzire menniük, a szomszédos társasházak nagytermében lesz az összejövetel.
Azért elgondolkoztató ennek a hercehurcának az anyagi háttere. Ezek a terembérek és a Bérgyilkos honoráriuma hosszú időre megoldották volna a mi fizetésemelésünket.
Hét órára tűzik ki a kezdést, de fél nyolckor még olyan kevesen vannak, hogy nem szavazóképes a gyülekezet. James rémülten kapkod, tudja, ha most nem születik döntés, visszakerül az ügy a tanácsnokhoz és akkor keményebb szerződésre számíthatnak. Átszalajt néhány embert, hogy zörögjenek be a lakókhoz és cibálják át őket a gyűlésre. Jönnek is az emberek kelletlenül, sokan már szégyellik magukat emiatt a huzavona miatt.
James nyitja a gyűlést majd hamarosan Mr. T. veszi át szót. Fehéren-feketén a lakók tudomására hozza, hogy az utolsó lehetőség előtt állnak, ha egy normális szerződést akarnak.
A fodrász természetesen itt van, és nagyhangú szóáradatba kezd a szakszervezet hátrányairól. A jelek szerint még mindig nem fogta fel, hogy mi a tét ma este. Képtelen lenyelni a békát, azt, hogy amitől megmenekült, mint munkáltató, az a veszély most itt kopogtat az ajtaján. Végül a szomszédja megböki és egy erélyes mozdulattal csendre inti.
Következik a titkos szavazás, majd a cédulák számlálása. James végül megkönnyebbülve bejelenti, hogy a lakók elfogadták a szerződést. A közel száz igen mellett mindössze három nemet számláltak.
Davenek és Briannak még aznap este elújságoljuk, hogy végre pontot lehet tenni erre a többéves ügyre. Dave már úgy van vele, hogy bánja is, nem is, hogy nincs folytatás. Hiszen a Munkaügyi Döntőbizottság olyat csavarhatott volna még ezen a szerződésen, hogy térdre kényszerítette volna a házat.
De mi másként látjuk. Nekünk itt kell élni és ki a fenének hiányzik a mérgezett légkör, akár olyan áron, hogy több a fizetés. A legfontosabb megvan, az, hogy többé nem kell rettegni a változó korú elnök asszonyok és befolyásolható főnökök szeszélyeitől és a fizetésemelés sem jóindulat kérdése a jövőben. Már tudjuk, hogy következő januárban megint több lesz a borítékban és ez igen megnyugtató tud lenni, amikor áremelésekkel próbálják gyógyítani a gyengélkedő gazdaságot.
A jó hír után egykettőre visszarázódunk a hétköznapokba, talán túlságosan hamar is. Még pezsgőt se bontunk, csak tudomásul vesszük, hogy egy kemény és hosszú csata van mögöttünk.
Az aláírást követő napon Jamest látjuk közeledni, hóna alatt irattartót szorongatva. Fél szájjal súgom oda Ritának:
- Figyeled, biztos hozza a békepipát!
James bejön hozzánk, hátradől a vendégek részére fenntartott fotelban és beszélni kezd. Mondataiból kiderül, hogy már a szerződés tervezet alatt mennyire megváltozott rólunk a véleménye, hiszen valójában csak akkor tudta meg, hogy mennyi mindent csinálunk. Neki addig természetes volt, hogy számtalan adminisztrációs dolog napra kész, azt sem firtatta, hogy kitől származnak ezek. Ő mellezünk áll, nagyra értékeli, amit csinálunk, sőt meg is érti, hogy a szakszervezethez fordultunk. Sokat hibáztak az elődök, de most legalább a helyére került minden. A szavazást azért tartotta szükségesnek, mert így nincs okuk a lakóknak utólag megjegyzéseket tenni a szerződés miatt, vagy bármibe belekötni. Még kotorászik egy kicsit a táskájában, de nem békepipa kerül elő, hanem két komputerjáték. Szinte szégyenkezve mondja, hogy a fiúnknak hozta.
Mit lehet minderre válaszolni?! Széttárom a karom, és nagyot sóhajtok. „ Legyen vége már, legyen béke már” - mondanám, de már megtanultam, hogy idegenek előtt illetlenség magyarul beszélni. Még csak a magyar nemességet sem idézhetem, hogy „Életünket és vérünket a házért!”
James kezet nyújt, mi belecsapunk és mosolyogva megállapítom, hogy néha azért át lehet törni azt a láthatatlan burkot.