Karnyújtásnyira
Meleg volt, tikkasztó forróság. A Nap mintha közelebb csúszott volna, szikrázva lövellte szét izzó tű-sugarait. A strand zsivaja kábult zsongássá sűrűsödött. A medence szélén ült, lábát a vízbe lógatva. Kissé hátra dőlt, két karjára támaszkodva. Fejét fehér baseball sapka védte, testén vastagon fénylett a napolaj. Élvezte ezt a bódultságot. Világ életében szerette a meleget, mondogatta is mindig, hogy neki valahol délen kéne élni, óceánok mellett, homokos partokon. De ez a pesti nyár most sikerrel vette fel a versenyt a trópusi forrósággal.
Szerette ezt a strandot. Már kamaszként is ide járt. Akkor mintha lassabban múlt volna az idő. Véget nem érő délutánokon hancúroztak a vízben, vagy fociztak a medencék mögötti füves réten.
Arcokat próbált felidézni azokból az időkből. Akkor sülve-főve együtt voltak, mára már senki sincs jelen az életében. Egyesek eltűntek, jó néhányan örökre. Egy-két személyt tán még fel tudna keresni, de mit mondjon nekik?
Az iskola legszebb lánya is itt ugrált akkor a vízben. Sosem merte volna megszólítani, csak vágyakozva nézte. Aztán egyszer a lány feléje dobott egy strandlabdát és a keresztnevén szólította. Addig meg volt róla győződve, hogy a lány nem is tud a létezéséről. Utána meg az a mámorító boldogság, hogy ő mégiscsak számít! Igen, ez a strand jóval több, mint egy hely, ahol fürödni lehet!
És itt csókolózta végig a nyarat egy másik lánnyal, néhány évvel később. Egy hibátlan külsejű szépség bikiniben, ahogy engedelmesen hozzá bújik. Zsebrádió recseg mellettük, Tom Jones harsogja túl a strand zsivaját, Deliláért epekedve. Csak évekkel később tudta meg, hogy ez a dal nem a boldogságról, hanem egy gyilkosságba torkolló féltékenységi drámáról szól. De akkor ez a szerelem himnuszának tűnt. Amúgy minden annak tűnt.
A napokban látta az iskola szépét. Az arc még őrizte azokat a szelíd, kellemes vonásokat, de az idő alaposan átrajzolta ezt a kedves külsőt. Egy jóságos nagymama közeledett felé a néptelen utcán. Szótlanul mentek el egymás mellett. Nem volt ereje leleplezni magát. Aztán az idős asszony után fordult. A cipőkre esett a pillantása. A lapos sarkú, kényelmes lábbeli láttán elfogta a szomorúság. Ezeken a lábak valaha elegáns magas sarkú szandálban szaladtak előtte, karcsú bokákkal, csodálatos ívű lábszárakkal, izgalmasan libbenő harangszoknyával... Á, elmúlt minden!
Vajon ezek a mai ifjak is érzik azt az eufórikus hangulatot, amiben neki még része volt? Vagy ma már minden gyorsabb, egyszerűbb, szürkébb?
Most tetőzik a hőség. Álmosító a forróság. Sokan megpróbálnak alkalmi fedezékeket fabrikálni, és botokra erősített törülközők alatt szundikálnak.
Mintha csendesülne a zsivaj a medencében is. Néhányan eltökélten tempóznak az úszóknak elkülönített sávokban. A kőpárkányon is ül egy-két napimádó. Tőle jobbra egy kövér asszony kockáztatja a napszúrást. Néha belemártja a kezét a medencébe, hogy szétlocsolhassa magán a hűsítő vizet.
Hirtelen különös dologra lett figyelmes. Egy gyermek kapálózott a medencében, teljesen egyedül. A lányka hátravetett fejjel, kétségbeesetten csépelte a vizet, minden igyekezete arra irányult, hogy a szája felszínen maradjon. Zihálva kapkodta a levegőt, úgy tűnt, arra sincs ereje, hogy segítségért kiáltson. Döbbenetes látvány volt ez a néma küzdelem.
– Mindjárt megfullad! - villant át rajta és a medencébe ugrott. A hideg víz éles késként szurkálta felhevült testét. Elakadt a lélegzete. Megesküdött volna, hogy a szíve is leállt egy pillanatra. Néhány karcsapással a gyerekhez ért. Megragadta, és a sekélyebb rész felé úszott vele. Pár méter után már le tudott állni. A kicsinek még nem ért le a lába. Ernyedten lógott a karjaiban. A gyerekeket maga előtt tartva araszolt a lépcső felé.
– Mit csinál maga a lányommal?! - kiáltotta felé egy nő a medence széléről.
– Mégis, mit gondol?! - szakadt ki belőle. – Most húztam ki a mélyvízből!
A nő indulatosan kirántotta a gyereket a medencéből. Ő is partra mászott.
– Az én lányom tud úszni! Mit fogdossa ezt a gyereket?! - harsogta az asszony teli torokból.
Érezte, hogy elsápad. Ösztönösen cselekedett, igazán nem számolt a hálával, de ez a támadás övön alul érte.
– Mi?! Mit képzel rólam?! Ez a gyerek fuldoklott! Minek néz maga engem?! - lenézett a kislányra aki szótlanul kapaszkodott az anyjába. A nő színpadias pózban védelmezte a gyermeket. Hadd lássa mindenki, hogy ő egy anyatigris és nem egy figyelmetlen szülő.
– Ismerem én az ilyen alakokat! Ezeknek semmi se szent! Lesik az alkalmat, hogy gyerekeket molesztáljanak! Undorító! Ezek mindenütt ott vannak! Szégyellje magát! Szörnyeteg! - a nő teljes hangerőre kapcsolt.
Csoportosulás támadt körülöttük.
– Én is láttam, hogy fogdosta! - kiabálta egy olajos hajú férfi.
– Hívjanak rendőrt! - sikoltotta egy női hang.
– Az ilyeneknek kevés a börtön! Szemét pedofil! - fröcsögte egy testes alak.
Valaki nagyot taszított rajta. Meg sem próbált elmenekülni. Harsogva tiltakozott, de érezte, fogy az ereje.
Akkor átfurakodott a tömegen az a kövér nő, aki mellette napozott.
– Mi van itt?! Megbolondultak mind?! Mit üvöltöznek?! Az a gyerek fuldoklott! Úgy kapálózott, hogy rossz volt nézni!
– Ezek összejátszanak! Biztos ismerik egymást! Együtt jöttek! - tromfolt az olajos hajú.
– Mit zagyvál itt össze, maga idióta! Hol volt egyáltalán, amikor ez történt?! És ne hazudozzon, mert tudom, hogy itt se volt! Fogja be a pofáját! Mit akarnak?! Hagyta volna megfulladni?!
A tömeg kezdett visszavonulót fújni. A kövér nő a gyerek anyjához fordult:
– Maga meg hol szórakozott, amikor a lánya szépen beugrott a medencébe, mi?! Még hogy ez tud úszni?! Kinél tanult? Na hiszen! Tudja mit? Kérje vissza a tandíjat! És szégyellje magát! Rágalmazni azt tudnak! Nahát! Ennyi hülyét egy rakáson! - hadarta egy szuszra.
A tömeg oszlani kezdett. Néhány morgás még jelezte, hogy sokan inkább a lincselésnek örültek volna. De már szabad volt az út előtte. Egy köszönömöt rebegett a kövér nő felé, és sietve elindult az öltözőbe.
A meleg nem enyhült, de nem ment ki többet a strandra. A következő napokban sem tudott megnyugodni. Hullámokban tört rá a düh és a szégyen. Újra érezte vállán azt a taszítást, a tömeg fenyegető közelségét, a megaláztatást, a tehetetlenséget.
Néhány nappal később egy villamosmegállóban várakozott. Egykedvűen nézte a forgalmat. Aztán tekintete a mellette állókra tévedt. Egy kisfiú unatkozott feltűnően, az anyjába kapaszkodva, aki a telefonját nyomkodta. A gyermek elunta az ácsorgást, lassan kikerülte a hirdetőtáblát és elindult a járdasziget másik oldalára. A járdaszélen kitárt karokkal egyensúlyozni kezdett, mint egy kötéltáncos. Billegve lépkedett a köveken. A villamos megjelent a kanyarban. Az anya fel sem emelte a fejét a telefonból.
– Ha ideér, elsodorja ezt a szerencsétlent! - futott végig rajta. Birtokba vette az a jól ismert feszültség.
– De biztosan észre veszi a vezető...biztosan...
Nézte a széttárt karú gyereket, majd lassan elfordult és lehajtotta a fejét.
Meleg volt, tikkasztó forróság. A Nap mintha közelebb csúszott volna, szikrázva lövellte szét izzó tű-sugarait. A strand zsivaja kábult zsongássá sűrűsödött. A medence szélén ült, lábát a vízbe lógatva. Kissé hátra dőlt, két karjára támaszkodva. Fejét fehér baseball sapka védte, testén vastagon fénylett a napolaj. Élvezte ezt a bódultságot. Világ életében szerette a meleget, mondogatta is mindig, hogy neki valahol délen kéne élni, óceánok mellett, homokos partokon. De ez a pesti nyár most sikerrel vette fel a versenyt a trópusi forrósággal.
Szerette ezt a strandot. Már kamaszként is ide járt. Akkor mintha lassabban múlt volna az idő. Véget nem érő délutánokon hancúroztak a vízben, vagy fociztak a medencék mögötti füves réten.
Arcokat próbált felidézni azokból az időkből. Akkor sülve-főve együtt voltak, mára már senki sincs jelen az életében. Egyesek eltűntek, jó néhányan örökre. Egy-két személyt tán még fel tudna keresni, de mit mondjon nekik?
Az iskola legszebb lánya is itt ugrált akkor a vízben. Sosem merte volna megszólítani, csak vágyakozva nézte. Aztán egyszer a lány feléje dobott egy strandlabdát és a keresztnevén szólította. Addig meg volt róla győződve, hogy a lány nem is tud a létezéséről. Utána meg az a mámorító boldogság, hogy ő mégiscsak számít! Igen, ez a strand jóval több, mint egy hely, ahol fürödni lehet!
És itt csókolózta végig a nyarat egy másik lánnyal, néhány évvel később. Egy hibátlan külsejű szépség bikiniben, ahogy engedelmesen hozzá bújik. Zsebrádió recseg mellettük, Tom Jones harsogja túl a strand zsivaját, Deliláért epekedve. Csak évekkel később tudta meg, hogy ez a dal nem a boldogságról, hanem egy gyilkosságba torkolló féltékenységi drámáról szól. De akkor ez a szerelem himnuszának tűnt. Amúgy minden annak tűnt.
A napokban látta az iskola szépét. Az arc még őrizte azokat a szelíd, kellemes vonásokat, de az idő alaposan átrajzolta ezt a kedves külsőt. Egy jóságos nagymama közeledett felé a néptelen utcán. Szótlanul mentek el egymás mellett. Nem volt ereje leleplezni magát. Aztán az idős asszony után fordult. A cipőkre esett a pillantása. A lapos sarkú, kényelmes lábbeli láttán elfogta a szomorúság. Ezeken a lábak valaha elegáns magas sarkú szandálban szaladtak előtte, karcsú bokákkal, csodálatos ívű lábszárakkal, izgalmasan libbenő harangszoknyával... Á, elmúlt minden!
Vajon ezek a mai ifjak is érzik azt az eufórikus hangulatot, amiben neki még része volt? Vagy ma már minden gyorsabb, egyszerűbb, szürkébb?
Most tetőzik a hőség. Álmosító a forróság. Sokan megpróbálnak alkalmi fedezékeket fabrikálni, és botokra erősített törülközők alatt szundikálnak.
Mintha csendesülne a zsivaj a medencében is. Néhányan eltökélten tempóznak az úszóknak elkülönített sávokban. A kőpárkányon is ül egy-két napimádó. Tőle jobbra egy kövér asszony kockáztatja a napszúrást. Néha belemártja a kezét a medencébe, hogy szétlocsolhassa magán a hűsítő vizet.
Hirtelen különös dologra lett figyelmes. Egy gyermek kapálózott a medencében, teljesen egyedül. A lányka hátravetett fejjel, kétségbeesetten csépelte a vizet, minden igyekezete arra irányult, hogy a szája felszínen maradjon. Zihálva kapkodta a levegőt, úgy tűnt, arra sincs ereje, hogy segítségért kiáltson. Döbbenetes látvány volt ez a néma küzdelem.
– Mindjárt megfullad! - villant át rajta és a medencébe ugrott. A hideg víz éles késként szurkálta felhevült testét. Elakadt a lélegzete. Megesküdött volna, hogy a szíve is leállt egy pillanatra. Néhány karcsapással a gyerekhez ért. Megragadta, és a sekélyebb rész felé úszott vele. Pár méter után már le tudott állni. A kicsinek még nem ért le a lába. Ernyedten lógott a karjaiban. A gyerekeket maga előtt tartva araszolt a lépcső felé.
– Mit csinál maga a lányommal?! - kiáltotta felé egy nő a medence széléről.
– Mégis, mit gondol?! - szakadt ki belőle. – Most húztam ki a mélyvízből!
A nő indulatosan kirántotta a gyereket a medencéből. Ő is partra mászott.
– Az én lányom tud úszni! Mit fogdossa ezt a gyereket?! - harsogta az asszony teli torokból.
Érezte, hogy elsápad. Ösztönösen cselekedett, igazán nem számolt a hálával, de ez a támadás övön alul érte.
– Mi?! Mit képzel rólam?! Ez a gyerek fuldoklott! Minek néz maga engem?! - lenézett a kislányra aki szótlanul kapaszkodott az anyjába. A nő színpadias pózban védelmezte a gyermeket. Hadd lássa mindenki, hogy ő egy anyatigris és nem egy figyelmetlen szülő.
– Ismerem én az ilyen alakokat! Ezeknek semmi se szent! Lesik az alkalmat, hogy gyerekeket molesztáljanak! Undorító! Ezek mindenütt ott vannak! Szégyellje magát! Szörnyeteg! - a nő teljes hangerőre kapcsolt.
Csoportosulás támadt körülöttük.
– Én is láttam, hogy fogdosta! - kiabálta egy olajos hajú férfi.
– Hívjanak rendőrt! - sikoltotta egy női hang.
– Az ilyeneknek kevés a börtön! Szemét pedofil! - fröcsögte egy testes alak.
Valaki nagyot taszított rajta. Meg sem próbált elmenekülni. Harsogva tiltakozott, de érezte, fogy az ereje.
Akkor átfurakodott a tömegen az a kövér nő, aki mellette napozott.
– Mi van itt?! Megbolondultak mind?! Mit üvöltöznek?! Az a gyerek fuldoklott! Úgy kapálózott, hogy rossz volt nézni!
– Ezek összejátszanak! Biztos ismerik egymást! Együtt jöttek! - tromfolt az olajos hajú.
– Mit zagyvál itt össze, maga idióta! Hol volt egyáltalán, amikor ez történt?! És ne hazudozzon, mert tudom, hogy itt se volt! Fogja be a pofáját! Mit akarnak?! Hagyta volna megfulladni?!
A tömeg kezdett visszavonulót fújni. A kövér nő a gyerek anyjához fordult:
– Maga meg hol szórakozott, amikor a lánya szépen beugrott a medencébe, mi?! Még hogy ez tud úszni?! Kinél tanult? Na hiszen! Tudja mit? Kérje vissza a tandíjat! És szégyellje magát! Rágalmazni azt tudnak! Nahát! Ennyi hülyét egy rakáson! - hadarta egy szuszra.
A tömeg oszlani kezdett. Néhány morgás még jelezte, hogy sokan inkább a lincselésnek örültek volna. De már szabad volt az út előtte. Egy köszönömöt rebegett a kövér nő felé, és sietve elindult az öltözőbe.
A meleg nem enyhült, de nem ment ki többet a strandra. A következő napokban sem tudott megnyugodni. Hullámokban tört rá a düh és a szégyen. Újra érezte vállán azt a taszítást, a tömeg fenyegető közelségét, a megaláztatást, a tehetetlenséget.
Néhány nappal később egy villamosmegállóban várakozott. Egykedvűen nézte a forgalmat. Aztán tekintete a mellette állókra tévedt. Egy kisfiú unatkozott feltűnően, az anyjába kapaszkodva, aki a telefonját nyomkodta. A gyermek elunta az ácsorgást, lassan kikerülte a hirdetőtáblát és elindult a járdasziget másik oldalára. A járdaszélen kitárt karokkal egyensúlyozni kezdett, mint egy kötéltáncos. Billegve lépkedett a köveken. A villamos megjelent a kanyarban. Az anya fel sem emelte a fejét a telefonból.
– Ha ideér, elsodorja ezt a szerencsétlent! - futott végig rajta. Birtokba vette az a jól ismert feszültség.
– De biztosan észre veszi a vezető...biztosan...
Nézte a széttárt karú gyereket, majd lassan elfordult és lehajtotta a fejét.