Több kör sör
– Nem tudom hogyan működik a memóriám... – morfondírozott dr. Pászkai a vendéglő pecsétes abroszán könyökölve, miközben ujjaival a söröskorsót forgatta.
– Ebben a korban már az is komoly teljesítmény, ha az ember tudja, mi az a memória. – bizonygatta Lantos Kálmán széles vigyorral.
– Hülyülj csak, hülyülj, mást se tudsz! – intette le dr. Pászkai. – De tényleg! Ha jól számolom, negyven évig eszembe se jutott, egyszer se, soha egy pillanatra sem. Aztán tegnap meg hirtelen belém villant az a reggel, amikor anyám ébresztett. Rázogatta a vállam, de álmodhattam valamit, eltartott egy darabig, míg magamhoz tértem. Olyasmi ez, mint mikor egy tejüvegen keresztül kopogtatnak és a zaj egyre erősödik.
– Olvastam egy hapsiról, aki sohasem alszik. Elég gonosz dolog lehet! De legalább vállalhat a rendes munkája mellé éjjeliőri melót is. Az ilyet vajon hogy altatják el egy műtétnél? – töprengett Kemenes Béla.
– Megpróbáltam végre kinyitni a szemem, mert anyám azt mondta, hogy egy lány vár rám az udvaron. Éreztem a tekintetében valami szemrehányás-félét, biztos azt hitte, teherbe ejtettem valakit. Magamra kaptam a köntösömet és kiszaladtam az ajtó elé. Szilvia állt ott, szégyenlősen toporogva. Nem értettem az egészet! Hiszen csak tegnap találkoztunk egy házibulin, alig beszéltünk egymással. Én csak annyit mondtam akkor, hogy tudnék receptet a problémájára. Erre most itt áll az ajtó előtt.
–Van egy kis időd számomra? – kérdezte, miközben elrévedve kapargatta az ecetfa kérgét.
– Tegnap Samu elkezdte kaparni az ajtót, el is szégyelltem magam, mert nem szoktam megvárni amíg kikéredzkedik. Lementem vele a Duna partra. Olyan jókat nevettem, ahogy megugatta a hullámokat. – emlékezett Lantos Kálmán. – Nem is ugatás volt az, inkább próbálkozás, hogy mondjon valamit. Azért milyen igazságtalan az élet! Az a lapos homlokú ősember csak makogott a vastag szájával, meg a kapa fogaival, aztán az évezredek során milyen szépen kikupálódott. A kutya meg már akkor mellette volt. Ha az ember tudott annyit fejlődni, hogy beszélni tudjon, akkor ez a kutyáknak miért nem sikerült?! Micsoda igazságtalanság ez?!
– Az a tizenegyes tegnap, baromi igazságtalan volt! – csapott az asztalra Kemenes Béla. – Nem tudom megszokni ezeket a mai klubcsapatokat. Azelőtt, ha kimentem a fradi meccsre, akkor tudtam, hogy az a kissrác a szélen az ifiben kezdte, és zöld-fehér szíve van. Most meg ki sem tudom mondani, hogy ki a frász kergeti a labdát! Mi közük van ezeknek ahhoz a klubhoz, ahol játszanak? Csak annyi, hogy onnan kapják a pénzt. Ezeknek lobogtassam én a zöld-fehér sálamat?! Übül-Azil Gumez miatt járjak meccsre?! Nagyon nem frankó ez, az biztos! Csak tudnám, hogy miért hívják nemzeti bajnokságnak azt, ha egy nigériai csávó lövi a gólokat a szerb kapusnak.
– Kimentünk az udvarból és a kapuban megkérdeztem: – Miben segíthetek? Hiába, már akkor is ilyen udvarias voltam. Szilvi egyébként baromi jól nézett ki! Semmi hivalkodó rafináltság, csak az a légisen tiszta, kellemes teremtés, akinek a közelében úgy érzed, hogy te is különb lettél. Az orra tövében azok az apró szeplők! Mintha egy festő pöttyintgette volna oda, a legfinomabb ecset hegyével, iszonyú gondossággal. És a bájos arc mellé egy tökéletes testalkat.
– A legjobb testalkata a tornászoknak meg az úszóknak van. A tornászok viszont már negyven évesen nyomorékok. Ami az úszást illeti, ha egy kutya vízbe kerül, automatikusan úszni kezd. Az bezzeg tud úszni! Az agyilag jóval fejlettebb ember meg sok esetben simán megfullad. – Még hogy az ember magasabb rendű! – háborgott Lantos Kálmán.
– Az asszony simán kijelentette, hogy festeni kell, mert koszosak a falak. – emelte fel az ujját Kemenes Béla. – Ha ő kijelent valamit, akkor mese nincs! Kinéztem hát egy mestert valami hirdetésből. Eljött, méricskélt, megállapodtunk. Nem volt olcsó, de hát a több évtizedes praxisára hivatkozott, szóval belementünk. Pár nap múlva szépen fel is vonult, de nem egyedül. Hozott magával két suhancot, ő meg néhány óra múlva eltűnt. Na így én is kifestettem volna... számlát persze elfelejtett adni.
– Szilvi azért keresett fel, mert érdekelte, milyen orvosságot tudok a szerelmi bánatára. Mert a fiúját felvették a soproni egyetemre. Alig telt el pár hónap, már ritkultak a levelei, és hiányzott a sorokból a szenvedély. – Biztos felszedett ott valakit... – kesergett Szilvi. – Hányszor írsz neki egy héten? – kérdeztem. – Legalább háromszor. – sütötte le a szemét. – Látod, ez a baj! Sok! Hogy is hívják? Ja igen! Szóval ez a Pali már nyeregben érzi magát. Te már meg vagy hódítva, veled már semmi gond, minek strapálja magát?! Már nem vagy elég érdekes...
– Szerintem sokkal érdekesebb, ha nem kocsival utazik az ember, hanem a tömegben... – kente szét a sörhabot a bajuszán Lantos Kálmán. – Tegnap felszállt a Lehelen a metróra egy öreg parasztbácsi. Persze tömve volt a kocsi. Az öreg ott billegett a batyujával az ülések előtt és épp egy agyonmázolt fiatal nőnél állt meg. A csinibaba fel se nézett, csak nyomkodta a telefonját. Az öreg sóhajtozott egy darabig, aztán jó hangosan: – Aranyoskám, nem akarok én leülni, de legalább a tojásaimat tarthatná egy darabig! A csaj végre felnézett az öregre és olyan vörös lett, mint egy párttagkönyv.
– Mostanában olvastam egy cikket a Kolombusz tojásáról. Képzeljétek, nem is ő volt aki először csinálta azt a trükköt a tojással, hanem egy olasz manusz Firenzében. Kiadta a feladatot a többi építésznek, hogy állítsanak fel függőlegesen egy tojást a márványlapon. Senkinek sem sikerült. Ő meg csak odaütötte az alját és kész! Szóval Kolombusz le van maradva tojás ügyben. – közölte Kemenes Béla.
– Hány főtt tojást is evett meg Paul Newman abban a filmben? Azt hiszem ötvenet. – töprengett Lantos Kálmán. – Mi is volt a címe? Fogalmam sincs! De tuti, hogy nem az Ötven Tojás.
– Nem akartam Szilvinek bevallani, hogy kezdő vagyok a párkapcsolatokban, de azt azért tudtam, hogy hogyan kell féltékennyé tenni valakit. Azt javasoltam neki, hogy várjon egy hetet a válasszal és a levele legyen rövid és semmitmondó. És szólja el magát, hogy milyen remek buli volt a barátnőjénél. – Hogyisne, és akkor feljogosítva érzi magát, hogy megcsaljon! – háborgott Szilvi. – Á, ez nem így működik! – adtam a tájékozottat. Végül megfogadta a tanácsomat, megírta azt a levelet. Aztán el is küldte. A srác meg rövid úton eljegyezte.
– Olvastam az újságban, hogy egy lengyel kamionos beírta a címet a GPS-be és kiválasztotta a legrövidebb utat. Két napig dekkolt étlen szomjan, míg végre kivontatták a mocsaras mezei útról. – csóválta a fejét Lantos Kálmán.
– Korábban nem is gondoltam rá, csak mostanában jutott eszembe, hogy az élelmes szó azt is jelentheti, hogy valakinek élelme van. Vagyis nem éhezik. Tehát ügyes. Szóval élelmes. Mert van sütnivalója. – összegezte Kemenes Béla két korty között.
– Talán tíz év múlva láttam újra Szilviát. Hivatalos ügyben keresett meg. Akkor már válóperes ügyvéd voltam. Őt meg valami Kökényesinének hívták, ha jól emlékszem. De épp azon munkálkodott, hogy elhagyhassa ezt a nevet. Azt a Palit készült otthagyni, akit a segítségemmel szerzett meg. Mondta is, hogy kedvezményre számít, ha már miattam volt férjnél. Nem vagyok hiéna, beleegyeztem. – öblítette le mondandóját dr. Pászkai.
– Láttam egy filmet az éjszakai ragadozókról. – lelkesedett Lantos Kálmán. - A hiénáknak olyan példás családi életük van, hogy az elképesztő. Csapatban élnek és közösen nevelik a kölyköket. És képzeljétek, még az öreg és beteg társaikról is gondoskodnak...
Dr. Pászkai későn keveredett haza, de a felsége megébredt amikor az ágy szélére ült.
– Na kiszórakoztad magad? – kérdezte némi gúnnyal.
Dr. Pászkai dünnyögött valamit az orra alatt. Az asszony ezt úgysem értheti!
Mert igenis fontos a jó társaság, ahol figyelmesen végighallgatják az embert!
– Nem tudom hogyan működik a memóriám... – morfondírozott dr. Pászkai a vendéglő pecsétes abroszán könyökölve, miközben ujjaival a söröskorsót forgatta.
– Ebben a korban már az is komoly teljesítmény, ha az ember tudja, mi az a memória. – bizonygatta Lantos Kálmán széles vigyorral.
– Hülyülj csak, hülyülj, mást se tudsz! – intette le dr. Pászkai. – De tényleg! Ha jól számolom, negyven évig eszembe se jutott, egyszer se, soha egy pillanatra sem. Aztán tegnap meg hirtelen belém villant az a reggel, amikor anyám ébresztett. Rázogatta a vállam, de álmodhattam valamit, eltartott egy darabig, míg magamhoz tértem. Olyasmi ez, mint mikor egy tejüvegen keresztül kopogtatnak és a zaj egyre erősödik.
– Olvastam egy hapsiról, aki sohasem alszik. Elég gonosz dolog lehet! De legalább vállalhat a rendes munkája mellé éjjeliőri melót is. Az ilyet vajon hogy altatják el egy műtétnél? – töprengett Kemenes Béla.
– Megpróbáltam végre kinyitni a szemem, mert anyám azt mondta, hogy egy lány vár rám az udvaron. Éreztem a tekintetében valami szemrehányás-félét, biztos azt hitte, teherbe ejtettem valakit. Magamra kaptam a köntösömet és kiszaladtam az ajtó elé. Szilvia állt ott, szégyenlősen toporogva. Nem értettem az egészet! Hiszen csak tegnap találkoztunk egy házibulin, alig beszéltünk egymással. Én csak annyit mondtam akkor, hogy tudnék receptet a problémájára. Erre most itt áll az ajtó előtt.
–Van egy kis időd számomra? – kérdezte, miközben elrévedve kapargatta az ecetfa kérgét.
– Tegnap Samu elkezdte kaparni az ajtót, el is szégyelltem magam, mert nem szoktam megvárni amíg kikéredzkedik. Lementem vele a Duna partra. Olyan jókat nevettem, ahogy megugatta a hullámokat. – emlékezett Lantos Kálmán. – Nem is ugatás volt az, inkább próbálkozás, hogy mondjon valamit. Azért milyen igazságtalan az élet! Az a lapos homlokú ősember csak makogott a vastag szájával, meg a kapa fogaival, aztán az évezredek során milyen szépen kikupálódott. A kutya meg már akkor mellette volt. Ha az ember tudott annyit fejlődni, hogy beszélni tudjon, akkor ez a kutyáknak miért nem sikerült?! Micsoda igazságtalanság ez?!
– Az a tizenegyes tegnap, baromi igazságtalan volt! – csapott az asztalra Kemenes Béla. – Nem tudom megszokni ezeket a mai klubcsapatokat. Azelőtt, ha kimentem a fradi meccsre, akkor tudtam, hogy az a kissrác a szélen az ifiben kezdte, és zöld-fehér szíve van. Most meg ki sem tudom mondani, hogy ki a frász kergeti a labdát! Mi közük van ezeknek ahhoz a klubhoz, ahol játszanak? Csak annyi, hogy onnan kapják a pénzt. Ezeknek lobogtassam én a zöld-fehér sálamat?! Übül-Azil Gumez miatt járjak meccsre?! Nagyon nem frankó ez, az biztos! Csak tudnám, hogy miért hívják nemzeti bajnokságnak azt, ha egy nigériai csávó lövi a gólokat a szerb kapusnak.
– Kimentünk az udvarból és a kapuban megkérdeztem: – Miben segíthetek? Hiába, már akkor is ilyen udvarias voltam. Szilvi egyébként baromi jól nézett ki! Semmi hivalkodó rafináltság, csak az a légisen tiszta, kellemes teremtés, akinek a közelében úgy érzed, hogy te is különb lettél. Az orra tövében azok az apró szeplők! Mintha egy festő pöttyintgette volna oda, a legfinomabb ecset hegyével, iszonyú gondossággal. És a bájos arc mellé egy tökéletes testalkat.
– A legjobb testalkata a tornászoknak meg az úszóknak van. A tornászok viszont már negyven évesen nyomorékok. Ami az úszást illeti, ha egy kutya vízbe kerül, automatikusan úszni kezd. Az bezzeg tud úszni! Az agyilag jóval fejlettebb ember meg sok esetben simán megfullad. – Még hogy az ember magasabb rendű! – háborgott Lantos Kálmán.
– Az asszony simán kijelentette, hogy festeni kell, mert koszosak a falak. – emelte fel az ujját Kemenes Béla. – Ha ő kijelent valamit, akkor mese nincs! Kinéztem hát egy mestert valami hirdetésből. Eljött, méricskélt, megállapodtunk. Nem volt olcsó, de hát a több évtizedes praxisára hivatkozott, szóval belementünk. Pár nap múlva szépen fel is vonult, de nem egyedül. Hozott magával két suhancot, ő meg néhány óra múlva eltűnt. Na így én is kifestettem volna... számlát persze elfelejtett adni.
– Szilvi azért keresett fel, mert érdekelte, milyen orvosságot tudok a szerelmi bánatára. Mert a fiúját felvették a soproni egyetemre. Alig telt el pár hónap, már ritkultak a levelei, és hiányzott a sorokból a szenvedély. – Biztos felszedett ott valakit... – kesergett Szilvi. – Hányszor írsz neki egy héten? – kérdeztem. – Legalább háromszor. – sütötte le a szemét. – Látod, ez a baj! Sok! Hogy is hívják? Ja igen! Szóval ez a Pali már nyeregben érzi magát. Te már meg vagy hódítva, veled már semmi gond, minek strapálja magát?! Már nem vagy elég érdekes...
– Szerintem sokkal érdekesebb, ha nem kocsival utazik az ember, hanem a tömegben... – kente szét a sörhabot a bajuszán Lantos Kálmán. – Tegnap felszállt a Lehelen a metróra egy öreg parasztbácsi. Persze tömve volt a kocsi. Az öreg ott billegett a batyujával az ülések előtt és épp egy agyonmázolt fiatal nőnél állt meg. A csinibaba fel se nézett, csak nyomkodta a telefonját. Az öreg sóhajtozott egy darabig, aztán jó hangosan: – Aranyoskám, nem akarok én leülni, de legalább a tojásaimat tarthatná egy darabig! A csaj végre felnézett az öregre és olyan vörös lett, mint egy párttagkönyv.
– Mostanában olvastam egy cikket a Kolombusz tojásáról. Képzeljétek, nem is ő volt aki először csinálta azt a trükköt a tojással, hanem egy olasz manusz Firenzében. Kiadta a feladatot a többi építésznek, hogy állítsanak fel függőlegesen egy tojást a márványlapon. Senkinek sem sikerült. Ő meg csak odaütötte az alját és kész! Szóval Kolombusz le van maradva tojás ügyben. – közölte Kemenes Béla.
– Hány főtt tojást is evett meg Paul Newman abban a filmben? Azt hiszem ötvenet. – töprengett Lantos Kálmán. – Mi is volt a címe? Fogalmam sincs! De tuti, hogy nem az Ötven Tojás.
– Nem akartam Szilvinek bevallani, hogy kezdő vagyok a párkapcsolatokban, de azt azért tudtam, hogy hogyan kell féltékennyé tenni valakit. Azt javasoltam neki, hogy várjon egy hetet a válasszal és a levele legyen rövid és semmitmondó. És szólja el magát, hogy milyen remek buli volt a barátnőjénél. – Hogyisne, és akkor feljogosítva érzi magát, hogy megcsaljon! – háborgott Szilvi. – Á, ez nem így működik! – adtam a tájékozottat. Végül megfogadta a tanácsomat, megírta azt a levelet. Aztán el is küldte. A srác meg rövid úton eljegyezte.
– Olvastam az újságban, hogy egy lengyel kamionos beírta a címet a GPS-be és kiválasztotta a legrövidebb utat. Két napig dekkolt étlen szomjan, míg végre kivontatták a mocsaras mezei útról. – csóválta a fejét Lantos Kálmán.
– Korábban nem is gondoltam rá, csak mostanában jutott eszembe, hogy az élelmes szó azt is jelentheti, hogy valakinek élelme van. Vagyis nem éhezik. Tehát ügyes. Szóval élelmes. Mert van sütnivalója. – összegezte Kemenes Béla két korty között.
– Talán tíz év múlva láttam újra Szilviát. Hivatalos ügyben keresett meg. Akkor már válóperes ügyvéd voltam. Őt meg valami Kökényesinének hívták, ha jól emlékszem. De épp azon munkálkodott, hogy elhagyhassa ezt a nevet. Azt a Palit készült otthagyni, akit a segítségemmel szerzett meg. Mondta is, hogy kedvezményre számít, ha már miattam volt férjnél. Nem vagyok hiéna, beleegyeztem. – öblítette le mondandóját dr. Pászkai.
– Láttam egy filmet az éjszakai ragadozókról. – lelkesedett Lantos Kálmán. - A hiénáknak olyan példás családi életük van, hogy az elképesztő. Csapatban élnek és közösen nevelik a kölyköket. És képzeljétek, még az öreg és beteg társaikról is gondoskodnak...
Dr. Pászkai későn keveredett haza, de a felsége megébredt amikor az ágy szélére ült.
– Na kiszórakoztad magad? – kérdezte némi gúnnyal.
Dr. Pászkai dünnyögött valamit az orra alatt. Az asszony ezt úgysem értheti!
Mert igenis fontos a jó társaság, ahol figyelmesen végighallgatják az embert!