Szemünk fénye a gyermek
Ha a rossz házasságokat díjaznák, akkor Tamásék dobogós helyezésre számíthatnának. Tudják jól, hogy pokol az életük, de erről mit sem sejt a külvilág. A szomszédoknak ugyanis semmi köze ahhoz, hogy mi folyik a zárt ajtók mögött. Igaz, ők se kíváncsiak másokra, és különben is, mindenkinek lehet takargatnivalója.
Tamás és Margit húsz évvel ezelőtt ismerték meg egymást. Egy buszmegállóban szólította le a bögyös, büszke tartású lányt a magas, nyurga fiatalember. Margitnak fogalma sem volt arról, hogy egy hazalátogató kanadai magyar teszi neki a szépet a Kerepesi úti megállóban. Az egy hónapos hazai vakáció épp elég volt ahhoz, hogy Tamás eljegyezze a lányt. Mindketten nagy szerencsének érezték ezt az egymásra találást. Tamásnak nagy örömet okozott, hogy magyar lánnyal kötheti össze az életét, mert elege volt a kanadai választékból. Az itteni nők ugyanis mindent tudnak, mindenhez értenek, kivéve a főzést és a házimunkát.
Margit ezzel az új szerelemmel megszabadult az otthoni kilátástalan jövőtől. Már amúgy is torkig volt az előző udvarlójával, az örökösen részeg bútorüzleti eladóval.
Tamás hazautazott, a formaságok miatt Margit csak jó néhány hónap után követhette. Amikor végre megérkezett Kanadába, a szerelmes napok lázában hajlamos volt elfelejteni, hogy kicsit unalmas a kisvárosi élet errefelé. De ha elfogta a csüggedés, mindig előző udvarlójára és annak részeg gajdolásaira gondolt abban az albérletben.
Azt valahogy sosem tisztázták, hogy Tamásnak mik az elvárásai, így aztán Margit magától értetődőnek tartotta, hogy a férj keresi a pénz, ő meg itt feleség és anya lesz. Különösen azok után, hogy megszületett a kis Pannika. De még alig volt egy éves a kicsi, Tamás már bölcsődéről, napköziről beszélt és arról, hogy ideje lenne Margitnak munkát keresni. A férj immár vette magának a fáradságot, hogy kifejtse, nem hercegnőt, hanem harcostársat várt az otthonába. Margitnak nagyon nem volt ínyére, hogy állandóan terítéken volt ez a téma. A gyerekre hivatkozott, bizonygatva, hogy a kicsinek szüksége van az anyjára. Tamás meg a pénzről bizonygatta, hogy arra viszont a családnak van szüksége.
Hamarosan fakulni kezdett az együttlét boldogsága. Margit végül meghozta a kívánt áldozatot, és talált egy részmunkaidős állást, de az olyan szerényen fizetett, hogy azért kár volt felkelnie. Aztán az is csak olyan szezonális dolognak bizonyult, hónapokig ülhetett otthon. De meg sem próbált más munkát keresni, hiába nőtte ki a gyerek az óvodáskort. Tamás dühödten figyelte a bankszámlát, amely sehogy sem akart gyarapodni. Sőt! Nekik filléres gondjaik voltak, másoktól meg arról értesült, hogy nagyobb lakásba költöznek és kocsit cserélnek. Igaz, ott az asszony is húz, persze hogy telik ilyesmire. És hiába győzködte a feleségét, Margit továbbra is csak ezzel a részmunkaidős semmiséggel járult hozzá a családi kasszához. Tamás egyszer csak feltette magának a kérdést:
- Hát lehet egy ilyen nőhöz odabújni esténként az ágyban?! Hát ez tényleg nem érti, hogy a családfő nem azt jelenti, hogy igavonó barom?!
Így aztán Tamás bekeményített, és új játékszabályokat talált ki. Kihurcolkodott a hálószobából és az apró dolgozószobában ágyazott magának. Átvette a háztartási pénzt és fillérre elszámoltatott minden kiadást. Margit nagyokat nyelve vette tudomásul, hogy nem gyarapíthatja többé a ruhatárát, és szó sem lehet a kozmetikumokról. De még a zöldségesnél is észnél kellett lennie, különben hallgathatta Tamás szidalmait.
Margitot nem olyan fából faragták, hogy jobb belátásra térve, más munkát keressen. Nem és nem! Most minden gondolatát a Tamás elleni haditerv részletei töltik ki. Lánya a legnagyobb szövetségese ebben a csatában és nem esik nehezére, hogy a férje ellen hangolja a gyermeket. Az apa ugyanis sosem ér rá, ha meg végre hazatér, akkor szótlanul bámulja a tévét. Vagy elvonul a szobájába, hogy az idétlen komputer játékaival szórakozzon. És különben is, egyre kibírhatatlanabb. Hétvégén képes egész éjjel a masinája előtt ülni, ilyenkor aztán átalussza a fél szombatot, a családnak meg kiadja a parancsot, hogy ne zavarják a nyugalmát.
Margit szövetségesre lel a tizenkét éves gyermekben és nincs nehéz dolga, hiszen a lánya nagyon élvezi, hogy barátnőként tekint rá a saját anyja. Együtt kávéznak, és felnőttes dolgokról csevegnek. Margit még karácsonykor sem változtat a kapcsolaton. Nem meglepetést szerez a gyermeknek, hanem elsétál vele a bevásárló központba és egy közös vásárlással oldja meg az ajándékozást. A kislány ráérez arra, hogy fontosabb az apjánál az anyja szemében. Magabiztos lesz és lekezelő a mamával, akitől rég távol áll mindenféle tilalom és szülői szigor. Margit engedelmesen tűri lánya szeszélyeit, hiszen nem akarja elveszíteni egyetlen barátnőjét.
Tamás hamar észreveszi a női szövetséget. De meg sem próbál harcolni lánya kegyeiért. És ha már az anyjával olyan jóban van ez a gyerek, legyen a büntetése, hogy ő hozzá sem szól. Nem csoda, hogy olyan a hangulat otthon, mint a kriptában, de válásról azért nincs szó. Margit nem kezdeményezi, hiszen akkor lemondhat az otthon ülésről. Tamás meg jól tudja, hogy nyöghetné a gyerektartás mellett az asszonytartást is, ráadásul külön kéne költöznie, a vak is látja, hogy ezen csak bukni lehet. Így legalább a kényelme megvan, és azért van mindig meleg étel az asztalon. De ha már tűrni kell, akkor majd ő megmutatja! Úgy dönt, hogy véget vet az egyetlen közös programnak és a jövőben egyedül indul a vasárnap délelőtti misékre. Kocsi nélkül az asszony úgysem tudja követni. Ebben a városban, ilyen távolságok mellett, ez megoldhatatlan.
A gyülekezetben persze pusmogni kezdenek a hiányzó feleségéről és gyerekről, de ha Tamást kérdezik, ő mindig talál mentséget az asszony távolmaradására. De ezek a kifogások igen súlytalanok, így a hívők elkönyvelik, hogy a feleségének nem fontos a vallás. Tamás jól kalkulált: azzal, hogy védelmébe veszi a nejét, elnyeri a hívők elismerését. Micsoda férfi! Egy rossz szava sincs erre a nőszemélyre, pedig megérdemelné. Mindenki Tamást sajnálja, aki egy ilyen hitetlen, elfajzott asszonnyal kénytelen élni. És ha hitetlen, akkor holt biztos, hogy más is van a rovásán.
Margithoz nem jutnak el a pletykák, hiszen ők korábban se nagyon barátkoztak a honfitársakkal. Gyakran van egyedül és nem sok örömet talál a hétköznapokban. Talán a komputer az egyetlen kapocs a külvilággal. Órákat tölt a gép előtt, olvasgatja a pletykalapokat, levelezik a rokonsággal, de szinte teljes némaságban telnek a napjai. Amíg haza nem ér a gyermek az iskolából. Akkor aztán meg lehet beszélni mindent.
De legutóbb az egyik osztálytársnőjével állított haza, felrohantak a szobába és órákig ki sem mozdultak. Bezzeg az éretlen vihogásuk az remekül lehallatszott a konyhába. Margit sokáig fontolgatta, hogy véget vet a vendégségnek, de nem tudott kitalálni semmi okosat, hogy miért kéne hazaküldeni ezt a jól tanuló koreai kislányt, mikor ráadásul holnap nem is lesz iskola. Hirtelen belemart a félelem ott a konyhaasztalnál, hogy egyszer majd egy fiú lesz abban a szobában. Vagy ami még rosszabb, majd el is viszi magával a lányát valami ismeretlen helyre. Talán örökre.
De most még előbb ezt a problémát kell megoldania. Mert ha ma ezek ilyen jól érzik magukat együtt, akkor ezek a vizitek rendszeresek lesznek.
Esteledik már, mire a vendégkislány elköszön. Margit szívélyesen búcsúzik, a lánya is láthatja, hogy ő aztán igazán nem akadálya egy ilyen barátságnak. Egy órával ezelőtt még süteményt is vitt fel nekik a szobába.
Szombat reggel Margit a reggeli kávéjával ül a konyhában, mikor lánya ledübörög a lépcsőn.
- Anyu, nem láttad a karkötőmet? Nem találom sehol.
- Melyiket?
- Hát azt az ezüstöt, amin az a sok apróság van. Tudod, az állatfigurák, meg minden. Te vetted nekem karácsonyra, nem emlékszel?
- Ja, hogy az? És elveszett? Hát, nagyon nem örülnék neki, ha tényleg elhagytad volna valahol.
- Dehogy hagytam el! Itthon volt, biztosan tudom! Tudod, hogy a suliban sosem hordom!
- Akkor meg kell lennie! - von vállat az anyja. – Keresd csak!
Pannika felszalad a lépcsőn, eltelik pár perc, hallani lent is a zörgést, ahogy vadul keresgél, aztán már csak az ideges kiáltozása hallatszik.
- Nincs meg! Pedig én hazahoztam!
Az anyja felmegy a lépcsőn, oldalra hajtott fejjel figyeli lánya turkálását a fürdőszoba fiókjaiban.
- Itt sincs! Itt sincs! Pedig ide tettem! – mutatja sírva az ékszerdobozt.
- Tudod mi a furcsa? – töpreng az anyja. – Én is úgy emlékszem, mintha tegnap még láttam volna. Valamikor délelőtt, amikor hajat mostam.
Panni elkerekedett szemmel vonja le a tanulságot:
- Akkor valaki ezt elvette innen tegnap. Várjunk csak! Yoora volt nálam tegnap. És ő itt járt a fürdőszobában! Többször is. Csak ő lehetett! Igen, csak ő! Ez nem elvette! Ez ellopta! Micsoda dög! Képes volt meglopni! – Panniban felszakad a sírás, a harag szinte eltorzítja a vonásait.
Margit oltalmazóan öleli:
- Látod kicsim, nem tudhatod, kit engedsz be a házadba. Borzasztó! Ezek után, gondolom, szóba sem állsz vele többet. És tudod, felesleges a szemébe mondani, hogy egy utolsó tolvaj, úgyis mindent letagadna. Annyi esze meg biztos van, hogy nem fogja hordani az iskolában. A legjobb, ha hagyod a fenébe az egészet!
Panniban még forrnak az indulatok, de az anyja folytatja:
- Legyen eszed, ne barátkozz senkivel! Látod, csak becsapnak, meglopnak! Itt az eredménye, ha közel engedsz magadhoz valakit! De majd veszek én neked másikat, ne aggódj! Ez nem a te hibád, de ugye tanultál ebből?
Panni az anyja vállára borul, és mintha csendesülne a sírása. Az anyja védelmezőn átöleli. Gyengéden simogatni kezdi az aranyszőke fürtöket, és míg a távolba réved, lassan, indulatok nélkül sóhajtja:
- Szörnyű! Szörnyű, hogy nem bízhatunk senkiben!
Ha a rossz házasságokat díjaznák, akkor Tamásék dobogós helyezésre számíthatnának. Tudják jól, hogy pokol az életük, de erről mit sem sejt a külvilág. A szomszédoknak ugyanis semmi köze ahhoz, hogy mi folyik a zárt ajtók mögött. Igaz, ők se kíváncsiak másokra, és különben is, mindenkinek lehet takargatnivalója.
Tamás és Margit húsz évvel ezelőtt ismerték meg egymást. Egy buszmegállóban szólította le a bögyös, büszke tartású lányt a magas, nyurga fiatalember. Margitnak fogalma sem volt arról, hogy egy hazalátogató kanadai magyar teszi neki a szépet a Kerepesi úti megállóban. Az egy hónapos hazai vakáció épp elég volt ahhoz, hogy Tamás eljegyezze a lányt. Mindketten nagy szerencsének érezték ezt az egymásra találást. Tamásnak nagy örömet okozott, hogy magyar lánnyal kötheti össze az életét, mert elege volt a kanadai választékból. Az itteni nők ugyanis mindent tudnak, mindenhez értenek, kivéve a főzést és a házimunkát.
Margit ezzel az új szerelemmel megszabadult az otthoni kilátástalan jövőtől. Már amúgy is torkig volt az előző udvarlójával, az örökösen részeg bútorüzleti eladóval.
Tamás hazautazott, a formaságok miatt Margit csak jó néhány hónap után követhette. Amikor végre megérkezett Kanadába, a szerelmes napok lázában hajlamos volt elfelejteni, hogy kicsit unalmas a kisvárosi élet errefelé. De ha elfogta a csüggedés, mindig előző udvarlójára és annak részeg gajdolásaira gondolt abban az albérletben.
Azt valahogy sosem tisztázták, hogy Tamásnak mik az elvárásai, így aztán Margit magától értetődőnek tartotta, hogy a férj keresi a pénz, ő meg itt feleség és anya lesz. Különösen azok után, hogy megszületett a kis Pannika. De még alig volt egy éves a kicsi, Tamás már bölcsődéről, napköziről beszélt és arról, hogy ideje lenne Margitnak munkát keresni. A férj immár vette magának a fáradságot, hogy kifejtse, nem hercegnőt, hanem harcostársat várt az otthonába. Margitnak nagyon nem volt ínyére, hogy állandóan terítéken volt ez a téma. A gyerekre hivatkozott, bizonygatva, hogy a kicsinek szüksége van az anyjára. Tamás meg a pénzről bizonygatta, hogy arra viszont a családnak van szüksége.
Hamarosan fakulni kezdett az együttlét boldogsága. Margit végül meghozta a kívánt áldozatot, és talált egy részmunkaidős állást, de az olyan szerényen fizetett, hogy azért kár volt felkelnie. Aztán az is csak olyan szezonális dolognak bizonyult, hónapokig ülhetett otthon. De meg sem próbált más munkát keresni, hiába nőtte ki a gyerek az óvodáskort. Tamás dühödten figyelte a bankszámlát, amely sehogy sem akart gyarapodni. Sőt! Nekik filléres gondjaik voltak, másoktól meg arról értesült, hogy nagyobb lakásba költöznek és kocsit cserélnek. Igaz, ott az asszony is húz, persze hogy telik ilyesmire. És hiába győzködte a feleségét, Margit továbbra is csak ezzel a részmunkaidős semmiséggel járult hozzá a családi kasszához. Tamás egyszer csak feltette magának a kérdést:
- Hát lehet egy ilyen nőhöz odabújni esténként az ágyban?! Hát ez tényleg nem érti, hogy a családfő nem azt jelenti, hogy igavonó barom?!
Így aztán Tamás bekeményített, és új játékszabályokat talált ki. Kihurcolkodott a hálószobából és az apró dolgozószobában ágyazott magának. Átvette a háztartási pénzt és fillérre elszámoltatott minden kiadást. Margit nagyokat nyelve vette tudomásul, hogy nem gyarapíthatja többé a ruhatárát, és szó sem lehet a kozmetikumokról. De még a zöldségesnél is észnél kellett lennie, különben hallgathatta Tamás szidalmait.
Margitot nem olyan fából faragták, hogy jobb belátásra térve, más munkát keressen. Nem és nem! Most minden gondolatát a Tamás elleni haditerv részletei töltik ki. Lánya a legnagyobb szövetségese ebben a csatában és nem esik nehezére, hogy a férje ellen hangolja a gyermeket. Az apa ugyanis sosem ér rá, ha meg végre hazatér, akkor szótlanul bámulja a tévét. Vagy elvonul a szobájába, hogy az idétlen komputer játékaival szórakozzon. És különben is, egyre kibírhatatlanabb. Hétvégén képes egész éjjel a masinája előtt ülni, ilyenkor aztán átalussza a fél szombatot, a családnak meg kiadja a parancsot, hogy ne zavarják a nyugalmát.
Margit szövetségesre lel a tizenkét éves gyermekben és nincs nehéz dolga, hiszen a lánya nagyon élvezi, hogy barátnőként tekint rá a saját anyja. Együtt kávéznak, és felnőttes dolgokról csevegnek. Margit még karácsonykor sem változtat a kapcsolaton. Nem meglepetést szerez a gyermeknek, hanem elsétál vele a bevásárló központba és egy közös vásárlással oldja meg az ajándékozást. A kislány ráérez arra, hogy fontosabb az apjánál az anyja szemében. Magabiztos lesz és lekezelő a mamával, akitől rég távol áll mindenféle tilalom és szülői szigor. Margit engedelmesen tűri lánya szeszélyeit, hiszen nem akarja elveszíteni egyetlen barátnőjét.
Tamás hamar észreveszi a női szövetséget. De meg sem próbál harcolni lánya kegyeiért. És ha már az anyjával olyan jóban van ez a gyerek, legyen a büntetése, hogy ő hozzá sem szól. Nem csoda, hogy olyan a hangulat otthon, mint a kriptában, de válásról azért nincs szó. Margit nem kezdeményezi, hiszen akkor lemondhat az otthon ülésről. Tamás meg jól tudja, hogy nyöghetné a gyerektartás mellett az asszonytartást is, ráadásul külön kéne költöznie, a vak is látja, hogy ezen csak bukni lehet. Így legalább a kényelme megvan, és azért van mindig meleg étel az asztalon. De ha már tűrni kell, akkor majd ő megmutatja! Úgy dönt, hogy véget vet az egyetlen közös programnak és a jövőben egyedül indul a vasárnap délelőtti misékre. Kocsi nélkül az asszony úgysem tudja követni. Ebben a városban, ilyen távolságok mellett, ez megoldhatatlan.
A gyülekezetben persze pusmogni kezdenek a hiányzó feleségéről és gyerekről, de ha Tamást kérdezik, ő mindig talál mentséget az asszony távolmaradására. De ezek a kifogások igen súlytalanok, így a hívők elkönyvelik, hogy a feleségének nem fontos a vallás. Tamás jól kalkulált: azzal, hogy védelmébe veszi a nejét, elnyeri a hívők elismerését. Micsoda férfi! Egy rossz szava sincs erre a nőszemélyre, pedig megérdemelné. Mindenki Tamást sajnálja, aki egy ilyen hitetlen, elfajzott asszonnyal kénytelen élni. És ha hitetlen, akkor holt biztos, hogy más is van a rovásán.
Margithoz nem jutnak el a pletykák, hiszen ők korábban se nagyon barátkoztak a honfitársakkal. Gyakran van egyedül és nem sok örömet talál a hétköznapokban. Talán a komputer az egyetlen kapocs a külvilággal. Órákat tölt a gép előtt, olvasgatja a pletykalapokat, levelezik a rokonsággal, de szinte teljes némaságban telnek a napjai. Amíg haza nem ér a gyermek az iskolából. Akkor aztán meg lehet beszélni mindent.
De legutóbb az egyik osztálytársnőjével állított haza, felrohantak a szobába és órákig ki sem mozdultak. Bezzeg az éretlen vihogásuk az remekül lehallatszott a konyhába. Margit sokáig fontolgatta, hogy véget vet a vendégségnek, de nem tudott kitalálni semmi okosat, hogy miért kéne hazaküldeni ezt a jól tanuló koreai kislányt, mikor ráadásul holnap nem is lesz iskola. Hirtelen belemart a félelem ott a konyhaasztalnál, hogy egyszer majd egy fiú lesz abban a szobában. Vagy ami még rosszabb, majd el is viszi magával a lányát valami ismeretlen helyre. Talán örökre.
De most még előbb ezt a problémát kell megoldania. Mert ha ma ezek ilyen jól érzik magukat együtt, akkor ezek a vizitek rendszeresek lesznek.
Esteledik már, mire a vendégkislány elköszön. Margit szívélyesen búcsúzik, a lánya is láthatja, hogy ő aztán igazán nem akadálya egy ilyen barátságnak. Egy órával ezelőtt még süteményt is vitt fel nekik a szobába.
Szombat reggel Margit a reggeli kávéjával ül a konyhában, mikor lánya ledübörög a lépcsőn.
- Anyu, nem láttad a karkötőmet? Nem találom sehol.
- Melyiket?
- Hát azt az ezüstöt, amin az a sok apróság van. Tudod, az állatfigurák, meg minden. Te vetted nekem karácsonyra, nem emlékszel?
- Ja, hogy az? És elveszett? Hát, nagyon nem örülnék neki, ha tényleg elhagytad volna valahol.
- Dehogy hagytam el! Itthon volt, biztosan tudom! Tudod, hogy a suliban sosem hordom!
- Akkor meg kell lennie! - von vállat az anyja. – Keresd csak!
Pannika felszalad a lépcsőn, eltelik pár perc, hallani lent is a zörgést, ahogy vadul keresgél, aztán már csak az ideges kiáltozása hallatszik.
- Nincs meg! Pedig én hazahoztam!
Az anyja felmegy a lépcsőn, oldalra hajtott fejjel figyeli lánya turkálását a fürdőszoba fiókjaiban.
- Itt sincs! Itt sincs! Pedig ide tettem! – mutatja sírva az ékszerdobozt.
- Tudod mi a furcsa? – töpreng az anyja. – Én is úgy emlékszem, mintha tegnap még láttam volna. Valamikor délelőtt, amikor hajat mostam.
Panni elkerekedett szemmel vonja le a tanulságot:
- Akkor valaki ezt elvette innen tegnap. Várjunk csak! Yoora volt nálam tegnap. És ő itt járt a fürdőszobában! Többször is. Csak ő lehetett! Igen, csak ő! Ez nem elvette! Ez ellopta! Micsoda dög! Képes volt meglopni! – Panniban felszakad a sírás, a harag szinte eltorzítja a vonásait.
Margit oltalmazóan öleli:
- Látod kicsim, nem tudhatod, kit engedsz be a házadba. Borzasztó! Ezek után, gondolom, szóba sem állsz vele többet. És tudod, felesleges a szemébe mondani, hogy egy utolsó tolvaj, úgyis mindent letagadna. Annyi esze meg biztos van, hogy nem fogja hordani az iskolában. A legjobb, ha hagyod a fenébe az egészet!
Panniban még forrnak az indulatok, de az anyja folytatja:
- Legyen eszed, ne barátkozz senkivel! Látod, csak becsapnak, meglopnak! Itt az eredménye, ha közel engedsz magadhoz valakit! De majd veszek én neked másikat, ne aggódj! Ez nem a te hibád, de ugye tanultál ebből?
Panni az anyja vállára borul, és mintha csendesülne a sírása. Az anyja védelmezőn átöleli. Gyengéden simogatni kezdi az aranyszőke fürtöket, és míg a távolba réved, lassan, indulatok nélkül sóhajtja:
- Szörnyű! Szörnyű, hogy nem bízhatunk senkiben!