Amit Svájcról tudni kell
Lassan vége a nyárnak, ez már tuti. Da ha utazni vágyik az ember, akkor talán még jobb is, ha nem kell tikkadt vándorként szenvedni a hőségtől. Nagy mázli, hogy ősszel nemcsak a hőmérő higanyszála kúszik lefelé, de a repülőjegy ára is. Jó lenne megint hazamenni, és ott szörnyülködni, hogy mennyire megváltozott minden. Tán még az öreg újpesti gimibe is ellátogatnék, ahol olyan jókat féltem matek órákon. Mikor is? Az ördög tudja már pontosan, csak arra emlékszem, hogy a törökök már kivonultak hazánkból (igaz, az oroszok még nem.)
Nézegetem a nemrég előkerült fényképet, mely az érettségi tablóról készült. Hát érettséget még nemigen lehet felfedezni az arcokon, de elképesztő, hogy mindenkinek mennyi haja volt akkoriban. És nem kell antropológusnak lenni ahhoz, hogy kiderítsem, a tanár urak – kiket akkor mi vénségeknek tartottunk – fiatalabbak voltak, mint én, mostanában. Apropó, a tanári kar! Volt néhány életre szóló figura köztük, akiket nemigen lehet elfelejteni. De bezzeg ők! A tízedik érettségi találkozónkon, Dezső bácsi a földrajz és történelem tanárunk gyanakodva méregetett, majd megkérdezte:
- Édes fiam, te ki vagy? Te is ezekkel jártál? Mert akárhogy erőltetem az emlékezést, nem ugrik be, hogy láttalak volna.
- Na, szépen vagyunk,- morogtam magamban – nem lógtam én annyit, hogy ne lehetne emlékezni rám.
És pont az öreg! Igaz, ő már jócskán benne volt a korban, kopasz fejbúbját körbevevő hajpihéi is ezüstösen csillogtak. Viharvert megjelenéséhez örökös fáradtság társult. Nagyon hajszolt élete lehetett, nagyszámú családról kellett gondoskodnia, így aztán a tanítás mellett tanulószobát vállalt, szakköröket vezetett, és újságpénzeket gyűjtött. Hamar rájöttünk, hogy felelés alatt alig fordít figyelmet a diákra, ha közben valamiféle kimutatáson ügyködik. És ez volt a jobbik eset, mert ha odafigyelt, akkor fel kellett kötni azt a bizonyos fehérneműt még egy közepesért is.
Földrajz óránk volt éppen, reményvesztetten láttuk, hogy aznap a tanár úr figyelmét nem fogja elvonni semmi a feleltetés alatt. Az öreg már dörögte is az áldozat nevét. Padtársam sóhajtva feltápászkodott, akár egy rab, akit most szólítanak kivégzésre. Elmenőben még odasúgta nekem: - Csinálj valamit!
Lázasan törtem a fejem, aztán hirtelen mentőötletem támadt. Elővettem a padból a Cinemonde c. újságot, amit előző nap vásároltam az Árpád úti antikváriumban, két forintért. Ebben a színes magazinban hemzsegtek a képek a menő francia és olasz filmsztárokról, színes beszámoló volt benne a cannesi filmfesztiválról, bikinis sztárjelöltekkel, és részletes híradás azokról az új filmekről, amiket sosem mutattak be nálunk. Szóval megérte az árát, még akkor is, ha nem volt egy olcsó mulatság.
Az öreg persze rögtön kiszúrta, ahogy kiteregettem a lapot jó magasra tartva.
- Na, hozd csak ki fiam! Nézd csak, a szemtelenje, az orrom előtt olvas.- dohogta.
Letettem az újságot a tanári asztalra, az öregnek máris megakadt a szeme a címlapon. Közben a felelő már ott izzadt a táblára akasztott Európa térkép előtt.
- Na, mi volt feladva? Gyerünk, halljuk!
- Svájc – nyögte a szerencsétlen.
- Akkor halljuk! – az öreg közben már izgatottan tisztogatni kezdte a szemüvegét.
A diák kissé felbátorodott.
- Svájc. Tehát Svájc. Svájc Európában fekszik - itt csinált egy tornaórán elsajátított karkörzést a térkép előtt, Madridot és Moszkvát érintve.
- Mondd csak fiam, figyelek. – dünnyögte az öreg, fejjel az újságban. – Hű, micsoda baba! – sóhajtotta.
A diák, újabb lendülettel:
- Tehát Svájc. Svájc államformája tőkés és gazdag, fővárosa izé. . . fővárosa Svájcban található, lakói a svájciak, akik gazdagok, mert feltalálták a svájcisapkát. A svájciak fő tápláléka a Milka csokoládé, – majd újabb széles karkörzéssel - itt középen meg teheneket legeltetnek. Miután sok a tehén, Svájc tejben gazdag ország.
- Hű, micsoda tőgyek! – sóhajtotta az öreg, ki sem pillantva az újságból. – Folytasd csak fiam, figyelek!
A diák már tudta, az a lényeg, hogy el ne akadjon.
- Svájc, mint említettem, hegyes-völgyes ország, és sok a bankja. Svájc több országgal is határos, és ilyenkor Svájc középen található. A határok mentén található államokat környező országoknak nevezzük. Svájc lakossága többféle. A vidéken élő lakosságot svájci parasztoknak hívják, a városiakat pedig. . .
Az öreg végzett az újsággal leállította a felelést is. A lapot gálánsan visszanyújtotta nekem, aztán a felelőhöz fordult.
- Jó van fiam, leülhetsz. Látom, készültél. – Aztán egy négyessel helyre küldte.
Hát ilyesféle volt akkoriban az én oktatásom. Azóta is próbálom hasznát venni a tantárgyaknak, bár vannak olyanok, amikkel nem sokat tudtam kezdeni. De azért megnyugtat, hogy testnevelésből a legjobbak közé kerültem.
Ugyanis, az egész osztályból én dobbantottam a legnagyobbat.
Lassan vége a nyárnak, ez már tuti. Da ha utazni vágyik az ember, akkor talán még jobb is, ha nem kell tikkadt vándorként szenvedni a hőségtől. Nagy mázli, hogy ősszel nemcsak a hőmérő higanyszála kúszik lefelé, de a repülőjegy ára is. Jó lenne megint hazamenni, és ott szörnyülködni, hogy mennyire megváltozott minden. Tán még az öreg újpesti gimibe is ellátogatnék, ahol olyan jókat féltem matek órákon. Mikor is? Az ördög tudja már pontosan, csak arra emlékszem, hogy a törökök már kivonultak hazánkból (igaz, az oroszok még nem.)
Nézegetem a nemrég előkerült fényképet, mely az érettségi tablóról készült. Hát érettséget még nemigen lehet felfedezni az arcokon, de elképesztő, hogy mindenkinek mennyi haja volt akkoriban. És nem kell antropológusnak lenni ahhoz, hogy kiderítsem, a tanár urak – kiket akkor mi vénségeknek tartottunk – fiatalabbak voltak, mint én, mostanában. Apropó, a tanári kar! Volt néhány életre szóló figura köztük, akiket nemigen lehet elfelejteni. De bezzeg ők! A tízedik érettségi találkozónkon, Dezső bácsi a földrajz és történelem tanárunk gyanakodva méregetett, majd megkérdezte:
- Édes fiam, te ki vagy? Te is ezekkel jártál? Mert akárhogy erőltetem az emlékezést, nem ugrik be, hogy láttalak volna.
- Na, szépen vagyunk,- morogtam magamban – nem lógtam én annyit, hogy ne lehetne emlékezni rám.
És pont az öreg! Igaz, ő már jócskán benne volt a korban, kopasz fejbúbját körbevevő hajpihéi is ezüstösen csillogtak. Viharvert megjelenéséhez örökös fáradtság társult. Nagyon hajszolt élete lehetett, nagyszámú családról kellett gondoskodnia, így aztán a tanítás mellett tanulószobát vállalt, szakköröket vezetett, és újságpénzeket gyűjtött. Hamar rájöttünk, hogy felelés alatt alig fordít figyelmet a diákra, ha közben valamiféle kimutatáson ügyködik. És ez volt a jobbik eset, mert ha odafigyelt, akkor fel kellett kötni azt a bizonyos fehérneműt még egy közepesért is.
Földrajz óránk volt éppen, reményvesztetten láttuk, hogy aznap a tanár úr figyelmét nem fogja elvonni semmi a feleltetés alatt. Az öreg már dörögte is az áldozat nevét. Padtársam sóhajtva feltápászkodott, akár egy rab, akit most szólítanak kivégzésre. Elmenőben még odasúgta nekem: - Csinálj valamit!
Lázasan törtem a fejem, aztán hirtelen mentőötletem támadt. Elővettem a padból a Cinemonde c. újságot, amit előző nap vásároltam az Árpád úti antikváriumban, két forintért. Ebben a színes magazinban hemzsegtek a képek a menő francia és olasz filmsztárokról, színes beszámoló volt benne a cannesi filmfesztiválról, bikinis sztárjelöltekkel, és részletes híradás azokról az új filmekről, amiket sosem mutattak be nálunk. Szóval megérte az árát, még akkor is, ha nem volt egy olcsó mulatság.
Az öreg persze rögtön kiszúrta, ahogy kiteregettem a lapot jó magasra tartva.
- Na, hozd csak ki fiam! Nézd csak, a szemtelenje, az orrom előtt olvas.- dohogta.
Letettem az újságot a tanári asztalra, az öregnek máris megakadt a szeme a címlapon. Közben a felelő már ott izzadt a táblára akasztott Európa térkép előtt.
- Na, mi volt feladva? Gyerünk, halljuk!
- Svájc – nyögte a szerencsétlen.
- Akkor halljuk! – az öreg közben már izgatottan tisztogatni kezdte a szemüvegét.
A diák kissé felbátorodott.
- Svájc. Tehát Svájc. Svájc Európában fekszik - itt csinált egy tornaórán elsajátított karkörzést a térkép előtt, Madridot és Moszkvát érintve.
- Mondd csak fiam, figyelek. – dünnyögte az öreg, fejjel az újságban. – Hű, micsoda baba! – sóhajtotta.
A diák, újabb lendülettel:
- Tehát Svájc. Svájc államformája tőkés és gazdag, fővárosa izé. . . fővárosa Svájcban található, lakói a svájciak, akik gazdagok, mert feltalálták a svájcisapkát. A svájciak fő tápláléka a Milka csokoládé, – majd újabb széles karkörzéssel - itt középen meg teheneket legeltetnek. Miután sok a tehén, Svájc tejben gazdag ország.
- Hű, micsoda tőgyek! – sóhajtotta az öreg, ki sem pillantva az újságból. – Folytasd csak fiam, figyelek!
A diák már tudta, az a lényeg, hogy el ne akadjon.
- Svájc, mint említettem, hegyes-völgyes ország, és sok a bankja. Svájc több országgal is határos, és ilyenkor Svájc középen található. A határok mentén található államokat környező országoknak nevezzük. Svájc lakossága többféle. A vidéken élő lakosságot svájci parasztoknak hívják, a városiakat pedig. . .
Az öreg végzett az újsággal leállította a felelést is. A lapot gálánsan visszanyújtotta nekem, aztán a felelőhöz fordult.
- Jó van fiam, leülhetsz. Látom, készültél. – Aztán egy négyessel helyre küldte.
Hát ilyesféle volt akkoriban az én oktatásom. Azóta is próbálom hasznát venni a tantárgyaknak, bár vannak olyanok, amikkel nem sokat tudtam kezdeni. De azért megnyugtat, hogy testnevelésből a legjobbak közé kerültem.
Ugyanis, az egész osztályból én dobbantottam a legnagyobbat.