Félmegoldás
– Józsi, kérdezhetek valamit?
– Persze!
– Te hol tanultál meg ilyen jól angolul?
– Nekem mázlim volt. A gimiben angol szakos voltam, aztán itt elhelyezkedtem egy cégnél, ahol az öreg kanadai kollégám összehozott a lányával. Nancy volt az. Mióta vele élek még odahaza is csak angolul... De miért érdekel?
– Nézd, az a helyzet, baromira zavar, hogy nem tudom megértetni magam. Tizennyolc év után ez elég ciki, nem?! Tudom, van mentségem, mindig egyedül melóztam, nem kellett dumálni. Rózsival meg otthon, persze, hogy csak magyarul. Én meg pechemre németet tanultam a suliban. Azzal meg Kanadában nem sokra megy az ember!
– Hát, én nem akartam eddig szóba hozni, de tudod Karesz, hallottalak beszélni a múltkor, mi tagadás, elég karcsú az angol tudásod.
– Na látod! De mit csináljak?! Hol beszélgessek?! Az önkiszolgáló boltban?! Az meg kevés, ha csak a tévét bámulom. Az is bosszant, hogy a melóban ezzel a tudással nem is álmodhatok többről. Pedig már olyan jó lenne egy íróasztalnál ücsörögni.
– Figyelj, még nem maradtál le semmiről! Ismered a mondást: Ha nem tanultál meg egy nyelvet az iskolapadban, még bepótolhatod az ágyban. Neked egy kanadai nő kell! Most úgyis egyedül élsz, mióta is?
– Hát már vagy nyolc hónapja, hogy lelépett a Rózsi.
– Na ugye! De minden rosszban van valami jó! Szabad a pálya, ismerkedhetsz, felszedsz valakit és éjjel - nappal gyakorolhatod az angolt. Arról nem is beszélve, hogy úgysem neked való ez a remete élet.
– Oké, én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de manapság ismerkedni...
– Hát ez az! Azt tudjuk, hogy az utcán nem, mert itt ha leszólítasz egy nőt, akkor az vagy lefúj valami medveriasztó spray-vel, vagy rendőrt hív. Az utcát el kell felejteni!
– Nem is gondoltam rá, hogy valami sarkon füttyöngessek a nők után...
– A melóban sem lehet ugrálni, az tuti! Ezek a felhergelt nők olyan öntudatosak, hogy azonnal feljelentek zaklatásért, ha megkérdezed, akar-e kávézni veled. Jobb, ha nem is nézegeted őket, mert rögtön bepanaszolnak a főnöknél, aztán másnap már le van adva a neved a portán, és be se engednek.
– Iratkozzak fel az interneten valami társkereső oldalra? Á nem! Azt se csípem...
– Ja, az nagyon gáz. Tudod Karesz, még az is lehet, hogy valami szemét hapsi szórakozik veled, aki zsírfoltos melegítőben, koszosan, büdösen üldögél a gépe előtt és az az egyetlen öröme, hogy csőbe húzzon másokat. Ő adja ki magát vonzó, jó alakú, ismerkedni vágyó szépasszonynak. Nem, ezt el kell felejteni...
– Akkor valami szórakozóhely...
– Azokkal az a gond, hogy a legtöbb helyen fiatalok tivornyáznak, a flancos helyekre viszont nem magányos nők járnak. De várjál csak! Hiszen ott van a Firefighters Club!
– Micsoda?
– Hát a Tűzoltó Klub! Persze! Hogy is mehetett ki a fejemből! A Dezső mesélte a múltkor, hogy megismerkedett ott valakivel, azóta is együtt vannak. Én is láttam a nőt, egész jó külsejű, csendes kis asszonykának néz ki. Kell ennél több?
– Milyen klub ez? Kell oda tagsági, vagy ilyesmi? Nem vagyok én tűzoltó...
– Egy frászt! Nyilvános hely az, mindenkit szeretettel várnak. A Dezső mondta, hogy minden frankó, és ami a fő, tele van magányos nőkkel, akik pontosan azért járnak oda, mert ismerkedni akarnak. Jó a zene, nem is drága, és itt van a város szívében, a Kingswayen.
– Hát, nem is tudom... Táncolni kell? Az ciki! Tudod, ha én táncolok, akkor engem csak zavar a zene...
– Ne hülyülj Karesz! Némi áldozatot azért hozni kell, ha ismerkedni akarsz.
– És tényleg olyan tuti az egész?
– Az hát! A Dezsőtől tudom, hogy annyi ott a magányos nő, hogy ihaj. Olyan sokan vannak, hogy még az is előfordul, hogy egymással táncolnak, ha egy jó szám megy és már nem bírnak a seggükön ülni. Kész Eldorádó öregem! Kívánhatsz ennél többet?!
– Olyan kínos, most menjek oda egyedül, támasszam a pultot, vagy ücsörögjek egy asztalnál a nagy Őre várva...
– Hát kérlek, ennyi kockázatot ezért megér, hogy felszedj valakit.
– Nem jönnél velem? Mégiscsak más, ha nincs egyedül az ember...
– Igen, és mit mondok Nancynek? Nem hiszem, hogy díjazná, ha megtudná, hova készülünk.
– Hát ne mondd meg neki!
– Ne mondjam meg?! A Nancynek?! Öt percen belül lebukom, mint Rottenbiller! Ez a nő még arról is kikérdez, hogy ki állt előttem a mozgólépcsőn. Menj csak egyedül! Nem féltelek! Jó a séród, intelligensen őszülsz, nem vagy elhízva, magas vagy, mint egy jelzőtábla, szóval fog ez menni!
– Hááát... Akkor belevágok!
– Helyes! Egészségedre!
– Egészségedre!
⁎
– Karesz! Szia Karesz! Hova rohansz? Állj már meg!
– Szia Józsi! Bocs, nem is vettelek észre! Loholok itt a bevásárló listával, azt sem tudom, hol áll a fejem.
– Látom, jól megpakoltad a kocsit... De várj csak! Ha te így shoppingolsz, akkor nem élsz egyedül. Eltaláltam?
– Hát ja! Van egy barátnőm.
– Van egy barátnőd és fel se hívtál, hogy elújságold...
– Ne haragudj, annyiszor eszembe jutott, hogy telefonálnom kéne, de aztán mindig közbejött valami.
– Tavasz óta minden nap! Fél évről beszélünk! Nem erőlködtél túlzottan... Én bezzeg próbáltalak hívni. Sose vetted fel...
– Hát... szégyellem, de most az egész életem a barátnőm körül forog.
– Hiába hívtalak, nem válaszoltál. Úgy látszik a szerelem nemcsak vak, de süket is. Akkor tehát van valakid! Csak nem a Firefighters Clubból?
– De igen.
– Szóval minden bejött?
– Tényleg úgy volt, ahogy a Dezső mondta. Annyi magányos nő jár oda... egy asztalnál öten - hatan is ülnek.
– Tehát mégis összejött... És milyen a barátnőd?
– Várj mindjárt megmutatom a képét. Ő az.
– Csinos. Tényleg csinos.
– Hát... jól néz ki az igaz. Azért lehetne vékonyabb. De amilyen jól főz... Én is felszedtem pár kilót.
– Azt látom! Na ugye, mondtam én akkor, hogy érdemes próbálkozni! A magány tehát megoldódott. Szóval akkor nagy a szerelem. Össze is költöztetek?
– Igen, én költöztem hozzá. Egy nagy családi házban lakik a rokonokkal együtt. De van elég hely.
– Ez szuper! Szerencsés vagy! Akkor minden összejött! Gratulálok! Látod Karesz, milyen sokat számít, hogy nem adtad fel akkor... Gondolom az angol is sokkal jobban megy már...
– Zovem se Karel, a ti? Kokos u juhi sa rezancima.
– Tessék?
– Hát ez az! Dezső elfelejtette említeni, hogy a klubba leginkább bevándorlók járnak. A barátnőm Szerbiából jött. Mi valahogy elgagyogunk angolul ha kettesben vagyunk, de nincs benne sok köszönet. Viszont otthon, az egész család szerbül beszél. Ott egyetlen angol szót nem hallok egész nap. Sokszor már olyan ciki, hogy ott dumálnak előttem és egy szót se értek. Fogadok, hogy engem is kitárgyalnak. Igaz, a kaják nevét már megtanultam.
– Upsz! Sajnos nem lehet minden tökéletes. De az is valami, hogy nem vagy egyedül. Látom, menned kell... Azért hívjál, ha egyszer jut rá időd. Viszlát Karesz.
– Dovidenja Józsi! Izé, szevasz! Te mondd, nem tudsz valami jó szerb nyelviskolát?
– Józsi, kérdezhetek valamit?
– Persze!
– Te hol tanultál meg ilyen jól angolul?
– Nekem mázlim volt. A gimiben angol szakos voltam, aztán itt elhelyezkedtem egy cégnél, ahol az öreg kanadai kollégám összehozott a lányával. Nancy volt az. Mióta vele élek még odahaza is csak angolul... De miért érdekel?
– Nézd, az a helyzet, baromira zavar, hogy nem tudom megértetni magam. Tizennyolc év után ez elég ciki, nem?! Tudom, van mentségem, mindig egyedül melóztam, nem kellett dumálni. Rózsival meg otthon, persze, hogy csak magyarul. Én meg pechemre németet tanultam a suliban. Azzal meg Kanadában nem sokra megy az ember!
– Hát, én nem akartam eddig szóba hozni, de tudod Karesz, hallottalak beszélni a múltkor, mi tagadás, elég karcsú az angol tudásod.
– Na látod! De mit csináljak?! Hol beszélgessek?! Az önkiszolgáló boltban?! Az meg kevés, ha csak a tévét bámulom. Az is bosszant, hogy a melóban ezzel a tudással nem is álmodhatok többről. Pedig már olyan jó lenne egy íróasztalnál ücsörögni.
– Figyelj, még nem maradtál le semmiről! Ismered a mondást: Ha nem tanultál meg egy nyelvet az iskolapadban, még bepótolhatod az ágyban. Neked egy kanadai nő kell! Most úgyis egyedül élsz, mióta is?
– Hát már vagy nyolc hónapja, hogy lelépett a Rózsi.
– Na ugye! De minden rosszban van valami jó! Szabad a pálya, ismerkedhetsz, felszedsz valakit és éjjel - nappal gyakorolhatod az angolt. Arról nem is beszélve, hogy úgysem neked való ez a remete élet.
– Oké, én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de manapság ismerkedni...
– Hát ez az! Azt tudjuk, hogy az utcán nem, mert itt ha leszólítasz egy nőt, akkor az vagy lefúj valami medveriasztó spray-vel, vagy rendőrt hív. Az utcát el kell felejteni!
– Nem is gondoltam rá, hogy valami sarkon füttyöngessek a nők után...
– A melóban sem lehet ugrálni, az tuti! Ezek a felhergelt nők olyan öntudatosak, hogy azonnal feljelentek zaklatásért, ha megkérdezed, akar-e kávézni veled. Jobb, ha nem is nézegeted őket, mert rögtön bepanaszolnak a főnöknél, aztán másnap már le van adva a neved a portán, és be se engednek.
– Iratkozzak fel az interneten valami társkereső oldalra? Á nem! Azt se csípem...
– Ja, az nagyon gáz. Tudod Karesz, még az is lehet, hogy valami szemét hapsi szórakozik veled, aki zsírfoltos melegítőben, koszosan, büdösen üldögél a gépe előtt és az az egyetlen öröme, hogy csőbe húzzon másokat. Ő adja ki magát vonzó, jó alakú, ismerkedni vágyó szépasszonynak. Nem, ezt el kell felejteni...
– Akkor valami szórakozóhely...
– Azokkal az a gond, hogy a legtöbb helyen fiatalok tivornyáznak, a flancos helyekre viszont nem magányos nők járnak. De várjál csak! Hiszen ott van a Firefighters Club!
– Micsoda?
– Hát a Tűzoltó Klub! Persze! Hogy is mehetett ki a fejemből! A Dezső mesélte a múltkor, hogy megismerkedett ott valakivel, azóta is együtt vannak. Én is láttam a nőt, egész jó külsejű, csendes kis asszonykának néz ki. Kell ennél több?
– Milyen klub ez? Kell oda tagsági, vagy ilyesmi? Nem vagyok én tűzoltó...
– Egy frászt! Nyilvános hely az, mindenkit szeretettel várnak. A Dezső mondta, hogy minden frankó, és ami a fő, tele van magányos nőkkel, akik pontosan azért járnak oda, mert ismerkedni akarnak. Jó a zene, nem is drága, és itt van a város szívében, a Kingswayen.
– Hát, nem is tudom... Táncolni kell? Az ciki! Tudod, ha én táncolok, akkor engem csak zavar a zene...
– Ne hülyülj Karesz! Némi áldozatot azért hozni kell, ha ismerkedni akarsz.
– És tényleg olyan tuti az egész?
– Az hát! A Dezsőtől tudom, hogy annyi ott a magányos nő, hogy ihaj. Olyan sokan vannak, hogy még az is előfordul, hogy egymással táncolnak, ha egy jó szám megy és már nem bírnak a seggükön ülni. Kész Eldorádó öregem! Kívánhatsz ennél többet?!
– Olyan kínos, most menjek oda egyedül, támasszam a pultot, vagy ücsörögjek egy asztalnál a nagy Őre várva...
– Hát kérlek, ennyi kockázatot ezért megér, hogy felszedj valakit.
– Nem jönnél velem? Mégiscsak más, ha nincs egyedül az ember...
– Igen, és mit mondok Nancynek? Nem hiszem, hogy díjazná, ha megtudná, hova készülünk.
– Hát ne mondd meg neki!
– Ne mondjam meg?! A Nancynek?! Öt percen belül lebukom, mint Rottenbiller! Ez a nő még arról is kikérdez, hogy ki állt előttem a mozgólépcsőn. Menj csak egyedül! Nem féltelek! Jó a séród, intelligensen őszülsz, nem vagy elhízva, magas vagy, mint egy jelzőtábla, szóval fog ez menni!
– Hááát... Akkor belevágok!
– Helyes! Egészségedre!
– Egészségedre!
⁎
– Karesz! Szia Karesz! Hova rohansz? Állj már meg!
– Szia Józsi! Bocs, nem is vettelek észre! Loholok itt a bevásárló listával, azt sem tudom, hol áll a fejem.
– Látom, jól megpakoltad a kocsit... De várj csak! Ha te így shoppingolsz, akkor nem élsz egyedül. Eltaláltam?
– Hát ja! Van egy barátnőm.
– Van egy barátnőd és fel se hívtál, hogy elújságold...
– Ne haragudj, annyiszor eszembe jutott, hogy telefonálnom kéne, de aztán mindig közbejött valami.
– Tavasz óta minden nap! Fél évről beszélünk! Nem erőlködtél túlzottan... Én bezzeg próbáltalak hívni. Sose vetted fel...
– Hát... szégyellem, de most az egész életem a barátnőm körül forog.
– Hiába hívtalak, nem válaszoltál. Úgy látszik a szerelem nemcsak vak, de süket is. Akkor tehát van valakid! Csak nem a Firefighters Clubból?
– De igen.
– Szóval minden bejött?
– Tényleg úgy volt, ahogy a Dezső mondta. Annyi magányos nő jár oda... egy asztalnál öten - hatan is ülnek.
– Tehát mégis összejött... És milyen a barátnőd?
– Várj mindjárt megmutatom a képét. Ő az.
– Csinos. Tényleg csinos.
– Hát... jól néz ki az igaz. Azért lehetne vékonyabb. De amilyen jól főz... Én is felszedtem pár kilót.
– Azt látom! Na ugye, mondtam én akkor, hogy érdemes próbálkozni! A magány tehát megoldódott. Szóval akkor nagy a szerelem. Össze is költöztetek?
– Igen, én költöztem hozzá. Egy nagy családi házban lakik a rokonokkal együtt. De van elég hely.
– Ez szuper! Szerencsés vagy! Akkor minden összejött! Gratulálok! Látod Karesz, milyen sokat számít, hogy nem adtad fel akkor... Gondolom az angol is sokkal jobban megy már...
– Zovem se Karel, a ti? Kokos u juhi sa rezancima.
– Tessék?
– Hát ez az! Dezső elfelejtette említeni, hogy a klubba leginkább bevándorlók járnak. A barátnőm Szerbiából jött. Mi valahogy elgagyogunk angolul ha kettesben vagyunk, de nincs benne sok köszönet. Viszont otthon, az egész család szerbül beszél. Ott egyetlen angol szót nem hallok egész nap. Sokszor már olyan ciki, hogy ott dumálnak előttem és egy szót se értek. Fogadok, hogy engem is kitárgyalnak. Igaz, a kaják nevét már megtanultam.
– Upsz! Sajnos nem lehet minden tökéletes. De az is valami, hogy nem vagy egyedül. Látom, menned kell... Azért hívjál, ha egyszer jut rá időd. Viszlát Karesz.
– Dovidenja Józsi! Izé, szevasz! Te mondd, nem tudsz valami jó szerb nyelviskolát?