Érdes élet
Marika a „Csendes Otthon” c. magyar film szerelmeseit nézte nagy áhítattal egy óbudai kis moziban. Aztán megjelent a VÉGE felirat. Még javában a kellemes élmény hatása alatt volt, amikor a kijáratnál mellé szegődött egy nyurga fiatalember. Marika kipirulva hallgatta a fiú bókjait. A filmbéli románc tehát folytatódni látszott a valóságban is. 1957-et írtak akkor, Mária 16 éves volt, Károly a bátor ifjú sem volt sokkal túl a húszon.
A csinos bakfis a hatvanas évek divatjának megfelelően hatalmas kontyot viselt üde és bájos arcocskája fölött. De a lakli fiatalember pásztázó tekintete a remek lábakat és a büszkén dudorodó selyemblúzt sem hagyta figyelmen kívül. Ugráló ádámcsutkával udvarolta körbe a lányt, míg randevúért esedezett. Marikában is dolgozhattak a hormonok, mert azonnal igent mondott. Néhány kötelező kör következett - mint a műkorcsolyában, de pár röpke hét után Marika hajlandó volt kipróbálni olyan dolgokat is, melyekre diszkrét elsötétítéssel utaltak az akkori filmek alkotói.
Károly a védekezésről csak annyit tudott, hogy a szélsőknek is vissza kell húzódni a tizenhatosig, ha az ellenfél támad. Pedig nem volt buta gyerek, de ez a tantárgy nem szerepelt a Műszaki Egyetem anyagában.
Marika annak rendje-módja szerint teherbe esett. A dolgot nem lehetett egy kézlegyintéssel elintézni, a fiatalok a szülők elé álltak. A mama zokogott, a papa káromkodva az öklét rázta, - akárcsak egy neorealista olasz filmben. Az abortusz is felmerült, de ez akkoriban nem volt egy sima ügy. A sokat tapasztalt nagymama - jelölt figyelmeztette lányát, hogy egy ilyen beavatkozás után örökre lemondhat a gyerekről.
Marika a vállát vonogatta, érdekelte is, hogy lehet-e még anya, vagy sem, most épp erre a magzatra volt mérges, aki így felborította az életét. De félt, kegyetlenül félt mindentől, ami kórházzal, műtővel és mindenféle hideg, steril orvosi műszerekkel kapcsolatos. Titkon meg valamiféle csodában reménykedett. De a terhességnél nem szokott használni a „Hátha elmúlik” taktikája. Mária addig tétlenkedett, míg nem volt visszaút.
A kupaktanács ekkor a házasság mellett döntött. Hiszen csak jobb egy tizenéves menyasszony a világ szemében, mint egy megesett leányzó a szégyenével.
Megtörténtek az előkészületek, aztán hamarosan meglett az esküvő is. Épp időben, így a fotókon megilletődve egymáshoz simuló pár láttán joggal hihető, hogy csak ketten vannak a képen.
A magyar nyelv egyértelműen utal rá, hogy a házasember nemcsak azt jelenti, hogy nős az illető, hanem azt is, hogy háza van. A mi esetünkben azonban erről szó sem volt. Az ifjú pár egy apró különszobában kezdhette az új életet. Súrlódások, kisebb-nagyobb konfliktusok árán próbáltak alkalmazkodni a lány szüleihez. Ez az összezártság azt is hamar kiderítette, hogy a két fiatalnak nem sok köze van egymáshoz. Az éretlen csitri nyilván nem változott feleséggé a hivatalos okmányok dacára sem. A műszaki beállítottságú, magának való mama kedvence sem tudta előadni a gondos családfő szerepét.
Lélekbúvárok állítják, hogy Rómeó és Júlia házassága sem bírta volna sokáig. A meggondolatlanság, a heves vérmérséklet, nem jó ajánlólevél a tartós kapcsolathoz.
Károly azzal sem vigasztalhatta magát, hogy az ágy majd beváltja a hozzá fűzött reményeket. Mária nyűgösen viselte terhességét, szó sem volt arról, hogy férjét kényeztesse. A változások sem növelték a férj étvágyát. Idegenkedve szemlélte a bandzsító mellbimbókat és a szétpattanással fenyegető terebélyes pocakot, mely a hajdani darázsderék helyét sajátította ki.
Végre megérkezett a gyermek. A romantikus regények szerzői itt hosszan ecsetelik, hogy hogyan válik valaki egyik pillanatról a másikra a kisdedét féltő anyává, de Mária esetében erről szó sem volt. Idegenkedve szemlélte a csöppséget, és a várható feladatok felhőzték hangulatát. Az osztálytársnőire gondolt, akik viháncolva fagylaltozhattak valahol.
Károly sem tudott felnőni az apaszerephez. Neki már az is gondot okozott, hogy az ebéd utáni süteményen osztózni kell. Bezzeg odahaza mindent az ő tányérjára tolt a mama.
A csöpp leányka, mintha csak érezte volna a kelletlen fogadtatást, igyekezett minél kevesebb gondot okozni. De egy ekkora csöppségtől nem várható el, hogy főzzön-mosson magára, így az anyuka kénytelen volt kivenni a részét a babázásból. Viszont hamar rájött, hogy az anyja kérés nélkül is hajlandó átvállalni a teendőket. Így aztán a kicsi szinte észrevétlenül csúszott át a nagyi fennhatósága alá.
Mária ettől még nem kapta vissza a régi szép időket. Nem mászkálhatott szabadon, és bizony kilógott a sorból, ha végre a barátnőivel találkozhatott.
A férj a tanulmányaira koncentrált, de azért nem vesztette el érdeklődését a szoknyák iránt sem.
Mária vasakarattal visszaszerezte régi alakját, de ez csak arra volt jó, hogy kiújuljanak Károly féltékenységi rohamai. Mert a félrelépő férjek szokták legrosszabban tűrni a hűtlenséget. Már mindketten nyűgnek fogták fel ezt a kapcsolatot. Természetesen egyikük sem volt hajlandó elismerni felelősségét a kudarcban. Amíg egymást okolták, szépen el is feledkeztek a kicsiről. Pannika két éves sem volt, mire kimondták a válást. Nem volt min osztózni, mégis olyan gyűlölettel marakodtak, mintha Shakespeare írta volna hozzá a forgatókönyvet.
Mária első dolga volt, hogy a férj távozta után minden közös fotót megsemmisítsen. Gyilkos indulattal szabdalta a képeket, nem is gondolt arra, hogy ezzel lányát is megfosztja egy értékes emléktől. Aztán, fiatal korát meghazudtoló magabiztossággal parancsba adta, hogy többé ebben a házban szóba sem hozhatják azt a gazembert.
Károly sem tétlenkedett. Amint kiköltözött, viharos gyorsasággal új kapcsolatok után nézett, és ha szóba került, szemrebbenés nélkül állította, hogy sosem volt nős. Minden trükköt bevetett, hogy a gyerektartás összegét a minimumon tartsa. A kicsire sem volt kíváncsi, hiába színezgette magában Mária kéjesen, hogy hogyan fogja majd megakadályozni ezeket a láthatásokat.
Pannika szépen cseperedett. Olyan bájos pofikája lett, hogy a szomszédok csodájára jártak. Még egy fényképészt is rabul ejtett ez a külső és rávette a büszke nagyszülőket egy fotósorozatra. Hamarosan kapni lehetett a trafikokban a tündéri csöppségről készült képeslapokat.
Mária rájött, hogy ez a gyermek nemcsak koloncot jelent. Habos kis ruhácskákba öltöztette a leánykát és hosszú sétákra indult vele. A járókelők meg-megálltak, hogy a piciben gyönyörködjenek, de a dicsőségből a mamának is jutott. Különösen akkor dagadt a büszkeségtől, amikor az apróságot a húgának vélték. Ezek a séták rendszerint valamelyik cukrászdában, vagy kávézóban végződtek, játszótér ritkán szerepelt az úti célok között. Vagy ha igen, akkor a mama erélyesen megtiltotta a csöppségnek, hogy a homokozóban összepiszkítsa magát. A gyermek néhány anyai pofon árán tanulta meg, hogy a séta nem játszadozásra, hanem felvonulásra való.
Károly erről mit sem tudott, hiszen nagy ívben kerülte volt családját. Némi fickándozás után úgy érezte, megtalálta az igazit. Új választottja nem rendelkezett olyan bájos külsővel, mint elődje, de Károly ezt nem vette zokon. Sőt, kapóra jött, hogy Olga után nem forognak a férfiak. Így legalább zavartalanul sétálhatnak az utcán és nem kell örökké az alfahímet alakítania - gondolta megnyugodva.
Pannikát a nagyszülők próbálták kárpótolni a csonka családért. Ez volt az igazi gyerekkor! A gondtalan pancsolások, homokozások és fogócskák a többi gyerekkel. Míg haza nem jött az anyu! Mert akkor mosdani, öltözni, és karót nyelve korzózni kellett.
Pannika nőtt-növögetett, de minden maradt a régiben. Amikor már beszélni tudott, az anyja parancsba adta, hogy nem szólíthatja idegenek előtt anyunak. Nagyon jó lesz a Mária is. Hadd maradjon mindenki továbbra is abban a hitben, hogy a húgával sétál.
Pannika eleinte bakizott párszor, de a stikában adott nyaklevesek meggyorsították a tanulási folyamatot.
Mária nemsokára összejött egy délceg fiatalemberrel, aki meglepve értesült az árukapcsolásról: a csínos asszonyka gyereket is hoz a házhoz.
Géza becsületére legyen mondva, megpróbált felnőni a feladathoz. A kicsi is elfogadta, hogy valakit apukának kell szólítani. Megszűntek a játszótéri ácsorgások is, mert az új családfő véget vetett ennek a gyakorlatnak. Inkább az oldalkocsis motorbiciklivel a telekre jártak, ahol a gyermek kedvére unatkozhatott.
Károly sem tétlenkedett ezalatt. Befejezte az egyetemet és állást vállalt egy hatalmas állami cégnél. Kiemelten jó fizetést kapott, örömét csupán az árnyékolta be, hogy kíméletlenül vonták tőle a gyerektartást. Ezért aztán plusz munkákat vállalt, tanácsadói megbízásokat és más jól hangzó haszontalan feladatokat, melyek szépen fizettek, és ami a lényeg, csupán a bevont kollégák neve szerepelt a fizetési listán.
Lelkifurdalása soha nem volt a cserben hagyott gyermek miatt, aki már szinte nem is létezett, mert az új baráti körében mélyen hallgatott róla. Lassan már ő is elhitette önmagával, hogy soha nem volt gyereke. Aztán a sors segítségére sietett, hogy élvezhesse az apaság örömét. Olga teherbe esett, majd fiút szült. Határtalan volt az öröm! Van tehát trónörökös!
Pannika ekkor már az iskolával ismerkedett. Nem tanult rosszul, de nem volt osztályelső sem. Úgy tűnt, hogy nagyon is megtanult észrevétlen maradni.
Odahaza sem volt túl rózsás a helyzet. Az új apuka ideje is lejárt. Géza ugyan jóval kitartóbb volt, de tíz év után ő is összepakolt és eltűnt. Mária jól emlékezett rá, hogy ilyenkor mi a teendő. Fényképeket égetett, ruhaneműktől, emléktárgyaktól szabadult meg, hogy ezt a gazembert is nyom nélkül iktathassa ki az életéből. A gyereknek megtiltotta, hogy szóba hozza a pótpapát.
Károly eközben a fiús apa státuszát élvezte. Büszkén mutogatta gyermekét a rokonságnak, aki megpróbáltak osztózni az atya lelkesedésében, bár igazán nem volt min örvendezni. A fiúcska egy átlagos külsejű, csenevész gyermek volt, semmi más.
Károly alig várta, hogy kedvence iskolába kerüljön. Ő, mint elismert koponya, joggal remélte, hogy az utódja is hasonló képességekkel bír majd. Ki legyen osztályelső, ha nem ez a gyerek, akinek az apját már a minisztérium is számon tartja?! De mit osztályelső?! Egy nemzetközi matekverseny aranyérme - ennyi tuti, hogy van a gyerekben.
Lajoska nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy ő egy zseni. Már az is komoly fejtörést okozott neki, hogy felsorolja a négy évszakot. Az órákon szorgalmasan lapított a padban, és csak azért nem ismételt osztályt, mert az a rúd téliszalámi megtette a magáét Stefi néninél.
Az apuka nem adta fel. Azért egy gyerek még lehet lángész, ha az iskolában botladozik - bíztatta önmagát és megpróbálta kideríteni, hogy mihez van érzéke porontyának. Lelkesen összevásárolt hangszereket, sportszereket, képességfejlesztő játékokat, festőállványt, még szerszámokat is hazacipelt, de hiába. A fiúcska csak bámulta a világot, de nem kívánt belefolyni a dolgokba. Károly sóhajtva napolta el a próbálkozásait, abban reménykedve, hogy valószínűleg későn érő típus az ő zseni fiacskája.
Ezalatt Mária a harmadik férjét fogyasztotta. Nem lehet csodálni, hogy kapós volt, hiszen a korai kezdésnek köszönhetően még alig múlt harminc és még igencsak tartott a varázs. Az új férj megtisztelő címét egy nyugatról hazalátogató honfitárs nyerte el, akinek esze ágában sem volt visszatelepülni egy magyar feleség miatt. Magától értetődőnek tűnt, hogy Mária követi majd az urát NSZK-ba.
Pannika ekkor még csak 15 éves volt. Nem hiányzik egy gyerek a frissen induló kapcsoltba - okoskodott a mama. Ja, és nem lenne szerencsés megszakítani a tanulmányait sem. De mivel önállóságról még nem lehet szó, a nagyszülők meg már betegesek, így csak egy bentlakásos intézet jöhetett szóba. Igaz, ez iskolaváltást jelent, de mindeniki hozhat áldozatot.
A mama tehát a szabadságot választotta, míg lányának a bezártság jutott.
Károly fiacskája is cseperedett szépen és bizony továbbra sem jeleskedett semmiben. A csalódott atya már csak egyetlen dolgot csodált gyermekében: a teljes, mindent ellepő érdektelenséget a világ dolgai iránt.
Máriának közben elege lett a nyugati életformából. Pontosabban abból, hogy új férje dolgozni küldte. Ő meg volt róla győződve, hogy párja azért keres partnert, hogy legyen kivel költeni a pénzt. Csalódottan vonatra ült, és végleg hazatért. Lánya azért maradt az intézetben.
Elfutott néhány évtized a két fiatal első találkozása óta. Mária megöregedve, magányosan üldögél kis lakásában, karnyújtásnyira a telefontól, amely egyetlen kapcsolata lányával. Pannika ugyanis külföldön él, ahol szépen boldogul, mert okos és talpraesett. És jószívű is, mert rendszeresen küld pénzt a mamának, aki ezt magától értetődőnek tartja, hiszen ő is annyi áldozatot hozott annak idején a gyermekéért.
Károlyt sem kímélték az évek. De nemcsak a megromlott egészsége aggasztja. Legnagyobb bánata, hogy fia nem vitte semmire. Neki kellett benyomni egy céghez, az összes kapcsolatát igénybe véve, mert az a mihaszna képtelen volt állást találni. Így is csak valami lóti-futi meló jöhetett szóba, mert ez a kutyaütő még egy szakmát sem tud felmutatni.
Sóhajtva gondol lányára, akiről nemrég tudta meg, hogy idegenben is megállta a helyét és vezető állásban dolgozik egy jó nevű cégnél. Kimeredt szemmel bámulja az Interneten látható képeket a csinos fiatalasszonyról, közben a fiára gondol, aki még a magasságát sem örökölte. Többször eljátszott már a gondolattal, hogy üzenni kéne a lányának. Talán nem csak tehetséges, de jólelkű is, és akkor fátylat borít a múltra. De mindig lebeszélte magát erről. Most álljon oda a fia elé, és közölje vele, van egy féltestvére?! Ráadásul ez a gyereke olyan mamlasz, hogy éhen halna a várható örökség nélkül. Nem kockáztathatja, hogy a lánya is részesüljön bármiből. Nem rövidítheti meg ezt a szerencsétlent! Nincs mese, neki csendben kell maradnia! Marad tehát a lapulás.
De sóvárogni azért szabad!
Marika a „Csendes Otthon” c. magyar film szerelmeseit nézte nagy áhítattal egy óbudai kis moziban. Aztán megjelent a VÉGE felirat. Még javában a kellemes élmény hatása alatt volt, amikor a kijáratnál mellé szegődött egy nyurga fiatalember. Marika kipirulva hallgatta a fiú bókjait. A filmbéli románc tehát folytatódni látszott a valóságban is. 1957-et írtak akkor, Mária 16 éves volt, Károly a bátor ifjú sem volt sokkal túl a húszon.
A csinos bakfis a hatvanas évek divatjának megfelelően hatalmas kontyot viselt üde és bájos arcocskája fölött. De a lakli fiatalember pásztázó tekintete a remek lábakat és a büszkén dudorodó selyemblúzt sem hagyta figyelmen kívül. Ugráló ádámcsutkával udvarolta körbe a lányt, míg randevúért esedezett. Marikában is dolgozhattak a hormonok, mert azonnal igent mondott. Néhány kötelező kör következett - mint a műkorcsolyában, de pár röpke hét után Marika hajlandó volt kipróbálni olyan dolgokat is, melyekre diszkrét elsötétítéssel utaltak az akkori filmek alkotói.
Károly a védekezésről csak annyit tudott, hogy a szélsőknek is vissza kell húzódni a tizenhatosig, ha az ellenfél támad. Pedig nem volt buta gyerek, de ez a tantárgy nem szerepelt a Műszaki Egyetem anyagában.
Marika annak rendje-módja szerint teherbe esett. A dolgot nem lehetett egy kézlegyintéssel elintézni, a fiatalok a szülők elé álltak. A mama zokogott, a papa káromkodva az öklét rázta, - akárcsak egy neorealista olasz filmben. Az abortusz is felmerült, de ez akkoriban nem volt egy sima ügy. A sokat tapasztalt nagymama - jelölt figyelmeztette lányát, hogy egy ilyen beavatkozás után örökre lemondhat a gyerekről.
Marika a vállát vonogatta, érdekelte is, hogy lehet-e még anya, vagy sem, most épp erre a magzatra volt mérges, aki így felborította az életét. De félt, kegyetlenül félt mindentől, ami kórházzal, műtővel és mindenféle hideg, steril orvosi műszerekkel kapcsolatos. Titkon meg valamiféle csodában reménykedett. De a terhességnél nem szokott használni a „Hátha elmúlik” taktikája. Mária addig tétlenkedett, míg nem volt visszaút.
A kupaktanács ekkor a házasság mellett döntött. Hiszen csak jobb egy tizenéves menyasszony a világ szemében, mint egy megesett leányzó a szégyenével.
Megtörténtek az előkészületek, aztán hamarosan meglett az esküvő is. Épp időben, így a fotókon megilletődve egymáshoz simuló pár láttán joggal hihető, hogy csak ketten vannak a képen.
A magyar nyelv egyértelműen utal rá, hogy a házasember nemcsak azt jelenti, hogy nős az illető, hanem azt is, hogy háza van. A mi esetünkben azonban erről szó sem volt. Az ifjú pár egy apró különszobában kezdhette az új életet. Súrlódások, kisebb-nagyobb konfliktusok árán próbáltak alkalmazkodni a lány szüleihez. Ez az összezártság azt is hamar kiderítette, hogy a két fiatalnak nem sok köze van egymáshoz. Az éretlen csitri nyilván nem változott feleséggé a hivatalos okmányok dacára sem. A műszaki beállítottságú, magának való mama kedvence sem tudta előadni a gondos családfő szerepét.
Lélekbúvárok állítják, hogy Rómeó és Júlia házassága sem bírta volna sokáig. A meggondolatlanság, a heves vérmérséklet, nem jó ajánlólevél a tartós kapcsolathoz.
Károly azzal sem vigasztalhatta magát, hogy az ágy majd beváltja a hozzá fűzött reményeket. Mária nyűgösen viselte terhességét, szó sem volt arról, hogy férjét kényeztesse. A változások sem növelték a férj étvágyát. Idegenkedve szemlélte a bandzsító mellbimbókat és a szétpattanással fenyegető terebélyes pocakot, mely a hajdani darázsderék helyét sajátította ki.
Végre megérkezett a gyermek. A romantikus regények szerzői itt hosszan ecsetelik, hogy hogyan válik valaki egyik pillanatról a másikra a kisdedét féltő anyává, de Mária esetében erről szó sem volt. Idegenkedve szemlélte a csöppséget, és a várható feladatok felhőzték hangulatát. Az osztálytársnőire gondolt, akik viháncolva fagylaltozhattak valahol.
Károly sem tudott felnőni az apaszerephez. Neki már az is gondot okozott, hogy az ebéd utáni süteményen osztózni kell. Bezzeg odahaza mindent az ő tányérjára tolt a mama.
A csöpp leányka, mintha csak érezte volna a kelletlen fogadtatást, igyekezett minél kevesebb gondot okozni. De egy ekkora csöppségtől nem várható el, hogy főzzön-mosson magára, így az anyuka kénytelen volt kivenni a részét a babázásból. Viszont hamar rájött, hogy az anyja kérés nélkül is hajlandó átvállalni a teendőket. Így aztán a kicsi szinte észrevétlenül csúszott át a nagyi fennhatósága alá.
Mária ettől még nem kapta vissza a régi szép időket. Nem mászkálhatott szabadon, és bizony kilógott a sorból, ha végre a barátnőivel találkozhatott.
A férj a tanulmányaira koncentrált, de azért nem vesztette el érdeklődését a szoknyák iránt sem.
Mária vasakarattal visszaszerezte régi alakját, de ez csak arra volt jó, hogy kiújuljanak Károly féltékenységi rohamai. Mert a félrelépő férjek szokták legrosszabban tűrni a hűtlenséget. Már mindketten nyűgnek fogták fel ezt a kapcsolatot. Természetesen egyikük sem volt hajlandó elismerni felelősségét a kudarcban. Amíg egymást okolták, szépen el is feledkeztek a kicsiről. Pannika két éves sem volt, mire kimondták a válást. Nem volt min osztózni, mégis olyan gyűlölettel marakodtak, mintha Shakespeare írta volna hozzá a forgatókönyvet.
Mária első dolga volt, hogy a férj távozta után minden közös fotót megsemmisítsen. Gyilkos indulattal szabdalta a képeket, nem is gondolt arra, hogy ezzel lányát is megfosztja egy értékes emléktől. Aztán, fiatal korát meghazudtoló magabiztossággal parancsba adta, hogy többé ebben a házban szóba sem hozhatják azt a gazembert.
Károly sem tétlenkedett. Amint kiköltözött, viharos gyorsasággal új kapcsolatok után nézett, és ha szóba került, szemrebbenés nélkül állította, hogy sosem volt nős. Minden trükköt bevetett, hogy a gyerektartás összegét a minimumon tartsa. A kicsire sem volt kíváncsi, hiába színezgette magában Mária kéjesen, hogy hogyan fogja majd megakadályozni ezeket a láthatásokat.
Pannika szépen cseperedett. Olyan bájos pofikája lett, hogy a szomszédok csodájára jártak. Még egy fényképészt is rabul ejtett ez a külső és rávette a büszke nagyszülőket egy fotósorozatra. Hamarosan kapni lehetett a trafikokban a tündéri csöppségről készült képeslapokat.
Mária rájött, hogy ez a gyermek nemcsak koloncot jelent. Habos kis ruhácskákba öltöztette a leánykát és hosszú sétákra indult vele. A járókelők meg-megálltak, hogy a piciben gyönyörködjenek, de a dicsőségből a mamának is jutott. Különösen akkor dagadt a büszkeségtől, amikor az apróságot a húgának vélték. Ezek a séták rendszerint valamelyik cukrászdában, vagy kávézóban végződtek, játszótér ritkán szerepelt az úti célok között. Vagy ha igen, akkor a mama erélyesen megtiltotta a csöppségnek, hogy a homokozóban összepiszkítsa magát. A gyermek néhány anyai pofon árán tanulta meg, hogy a séta nem játszadozásra, hanem felvonulásra való.
Károly erről mit sem tudott, hiszen nagy ívben kerülte volt családját. Némi fickándozás után úgy érezte, megtalálta az igazit. Új választottja nem rendelkezett olyan bájos külsővel, mint elődje, de Károly ezt nem vette zokon. Sőt, kapóra jött, hogy Olga után nem forognak a férfiak. Így legalább zavartalanul sétálhatnak az utcán és nem kell örökké az alfahímet alakítania - gondolta megnyugodva.
Pannikát a nagyszülők próbálták kárpótolni a csonka családért. Ez volt az igazi gyerekkor! A gondtalan pancsolások, homokozások és fogócskák a többi gyerekkel. Míg haza nem jött az anyu! Mert akkor mosdani, öltözni, és karót nyelve korzózni kellett.
Pannika nőtt-növögetett, de minden maradt a régiben. Amikor már beszélni tudott, az anyja parancsba adta, hogy nem szólíthatja idegenek előtt anyunak. Nagyon jó lesz a Mária is. Hadd maradjon mindenki továbbra is abban a hitben, hogy a húgával sétál.
Pannika eleinte bakizott párszor, de a stikában adott nyaklevesek meggyorsították a tanulási folyamatot.
Mária nemsokára összejött egy délceg fiatalemberrel, aki meglepve értesült az árukapcsolásról: a csínos asszonyka gyereket is hoz a házhoz.
Géza becsületére legyen mondva, megpróbált felnőni a feladathoz. A kicsi is elfogadta, hogy valakit apukának kell szólítani. Megszűntek a játszótéri ácsorgások is, mert az új családfő véget vetett ennek a gyakorlatnak. Inkább az oldalkocsis motorbiciklivel a telekre jártak, ahol a gyermek kedvére unatkozhatott.
Károly sem tétlenkedett ezalatt. Befejezte az egyetemet és állást vállalt egy hatalmas állami cégnél. Kiemelten jó fizetést kapott, örömét csupán az árnyékolta be, hogy kíméletlenül vonták tőle a gyerektartást. Ezért aztán plusz munkákat vállalt, tanácsadói megbízásokat és más jól hangzó haszontalan feladatokat, melyek szépen fizettek, és ami a lényeg, csupán a bevont kollégák neve szerepelt a fizetési listán.
Lelkifurdalása soha nem volt a cserben hagyott gyermek miatt, aki már szinte nem is létezett, mert az új baráti körében mélyen hallgatott róla. Lassan már ő is elhitette önmagával, hogy soha nem volt gyereke. Aztán a sors segítségére sietett, hogy élvezhesse az apaság örömét. Olga teherbe esett, majd fiút szült. Határtalan volt az öröm! Van tehát trónörökös!
Pannika ekkor már az iskolával ismerkedett. Nem tanult rosszul, de nem volt osztályelső sem. Úgy tűnt, hogy nagyon is megtanult észrevétlen maradni.
Odahaza sem volt túl rózsás a helyzet. Az új apuka ideje is lejárt. Géza ugyan jóval kitartóbb volt, de tíz év után ő is összepakolt és eltűnt. Mária jól emlékezett rá, hogy ilyenkor mi a teendő. Fényképeket égetett, ruhaneműktől, emléktárgyaktól szabadult meg, hogy ezt a gazembert is nyom nélkül iktathassa ki az életéből. A gyereknek megtiltotta, hogy szóba hozza a pótpapát.
Károly eközben a fiús apa státuszát élvezte. Büszkén mutogatta gyermekét a rokonságnak, aki megpróbáltak osztózni az atya lelkesedésében, bár igazán nem volt min örvendezni. A fiúcska egy átlagos külsejű, csenevész gyermek volt, semmi más.
Károly alig várta, hogy kedvence iskolába kerüljön. Ő, mint elismert koponya, joggal remélte, hogy az utódja is hasonló képességekkel bír majd. Ki legyen osztályelső, ha nem ez a gyerek, akinek az apját már a minisztérium is számon tartja?! De mit osztályelső?! Egy nemzetközi matekverseny aranyérme - ennyi tuti, hogy van a gyerekben.
Lajoska nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy ő egy zseni. Már az is komoly fejtörést okozott neki, hogy felsorolja a négy évszakot. Az órákon szorgalmasan lapított a padban, és csak azért nem ismételt osztályt, mert az a rúd téliszalámi megtette a magáét Stefi néninél.
Az apuka nem adta fel. Azért egy gyerek még lehet lángész, ha az iskolában botladozik - bíztatta önmagát és megpróbálta kideríteni, hogy mihez van érzéke porontyának. Lelkesen összevásárolt hangszereket, sportszereket, képességfejlesztő játékokat, festőállványt, még szerszámokat is hazacipelt, de hiába. A fiúcska csak bámulta a világot, de nem kívánt belefolyni a dolgokba. Károly sóhajtva napolta el a próbálkozásait, abban reménykedve, hogy valószínűleg későn érő típus az ő zseni fiacskája.
Ezalatt Mária a harmadik férjét fogyasztotta. Nem lehet csodálni, hogy kapós volt, hiszen a korai kezdésnek köszönhetően még alig múlt harminc és még igencsak tartott a varázs. Az új férj megtisztelő címét egy nyugatról hazalátogató honfitárs nyerte el, akinek esze ágában sem volt visszatelepülni egy magyar feleség miatt. Magától értetődőnek tűnt, hogy Mária követi majd az urát NSZK-ba.
Pannika ekkor még csak 15 éves volt. Nem hiányzik egy gyerek a frissen induló kapcsoltba - okoskodott a mama. Ja, és nem lenne szerencsés megszakítani a tanulmányait sem. De mivel önállóságról még nem lehet szó, a nagyszülők meg már betegesek, így csak egy bentlakásos intézet jöhetett szóba. Igaz, ez iskolaváltást jelent, de mindeniki hozhat áldozatot.
A mama tehát a szabadságot választotta, míg lányának a bezártság jutott.
Károly fiacskája is cseperedett szépen és bizony továbbra sem jeleskedett semmiben. A csalódott atya már csak egyetlen dolgot csodált gyermekében: a teljes, mindent ellepő érdektelenséget a világ dolgai iránt.
Máriának közben elege lett a nyugati életformából. Pontosabban abból, hogy új férje dolgozni küldte. Ő meg volt róla győződve, hogy párja azért keres partnert, hogy legyen kivel költeni a pénzt. Csalódottan vonatra ült, és végleg hazatért. Lánya azért maradt az intézetben.
Elfutott néhány évtized a két fiatal első találkozása óta. Mária megöregedve, magányosan üldögél kis lakásában, karnyújtásnyira a telefontól, amely egyetlen kapcsolata lányával. Pannika ugyanis külföldön él, ahol szépen boldogul, mert okos és talpraesett. És jószívű is, mert rendszeresen küld pénzt a mamának, aki ezt magától értetődőnek tartja, hiszen ő is annyi áldozatot hozott annak idején a gyermekéért.
Károlyt sem kímélték az évek. De nemcsak a megromlott egészsége aggasztja. Legnagyobb bánata, hogy fia nem vitte semmire. Neki kellett benyomni egy céghez, az összes kapcsolatát igénybe véve, mert az a mihaszna képtelen volt állást találni. Így is csak valami lóti-futi meló jöhetett szóba, mert ez a kutyaütő még egy szakmát sem tud felmutatni.
Sóhajtva gondol lányára, akiről nemrég tudta meg, hogy idegenben is megállta a helyét és vezető állásban dolgozik egy jó nevű cégnél. Kimeredt szemmel bámulja az Interneten látható képeket a csinos fiatalasszonyról, közben a fiára gondol, aki még a magasságát sem örökölte. Többször eljátszott már a gondolattal, hogy üzenni kéne a lányának. Talán nem csak tehetséges, de jólelkű is, és akkor fátylat borít a múltra. De mindig lebeszélte magát erről. Most álljon oda a fia elé, és közölje vele, van egy féltestvére?! Ráadásul ez a gyereke olyan mamlasz, hogy éhen halna a várható örökség nélkül. Nem kockáztathatja, hogy a lánya is részesüljön bármiből. Nem rövidítheti meg ezt a szerencsétlent! Nincs mese, neki csendben kell maradnia! Marad tehát a lapulás.
De sóvárogni azért szabad!