A nézők szeme láttára
Nem szeretek színházi előadásokat videón nézni, mert az olyan, mintha nem a vendéglőben, hanem otthon, konzervdobozból kanalaznám a hideg borsos tokányt. A Genius Loci – vagyis a hely szelleme szinte nélkülözhetetlen a maradéktalan élményhez.
De vannak kivételek! Nemrégiben esti programként leültem bogarászni a You Tube-on és elég volt rámenni a Vancouveri Magyarok oldalra, hogy látható legyen az itteni magyar színház legutóbbi előadása. Békés Pál darabját vitték színre, a Női partőrség szeme láttára címmel. (Ugyan a videó készítői még valamiféle szerkesztést igérnek, de ettől függetlenül a felvétel igen élvezhető) Ami pedig a színdarabot illeti, szerintem ez nem valami szerencsés cím, mert még azt hiheti a nagyérdemű, hogy háborús melodrámát lát majd, ahol folyik a vér literszámra. De kétségtelen, hogy e mondat kapcsán fontos dolgok történnek a darabban. Ami azt illeti a Milán ajtó nélkül címmel sem jártunk volna sokkal jobban.
Békés Pál a darab szerzője, aki sajna már nincs köztünk, mert fájdalmasan korán, 54 évesen hunyt el. Szerencsére elég termékeny munkásságot hagyott maga után, aminek egyik gyöngyszeme ez a színmű.
De nézzük a felvételt! Függöny fel. Egy túlhajszolt fiatalember kuporog a könyvein ülve, szótárakat lapoz és gépel a hevenyészett asztalkánál. Majd jönnek és jönnek a különféle alakok az ajtó nélküli lakásba, hogy alaposan megzavarják hősünket, aki határidős fordításon dolgozik a beköltözéssel járó felfordulásban. A jövő-menő karakterek kiválóan alkalmasak arra, hogy szatirikus, gunyoros képet rajzoljanak erről a közösségről, no meg a szocialista viszonyokról. A színes cselekménybe beleférnek a vaskos burleszkelemek mellett az abszurdba hajló szituációk is. A szerző parádés szerepekkel fűszerezi ezt a kavalkádot.
És a színészek élnek is a lehetőséggel! Legelőször is a szövegtudásuk előtt hajtok fejet. Mert hiába van súgó, lenézni sem illik rá, még akkor sem, ha igen jól néz ki. A két órás terjedelmű darab szövegét így megtanulni – ez már nem amatőr színvonal!
A szövegtudás csupán az első lépés. Ezután következik a szerepformálás, a színpadi játék, a csapatmunka.
Hadd kezdjem Szigeti Dávid alakításával. Ez a főszerep, a szinte állandó színpadi jelenléttel, az elképesztő méretű szöveggel, hatalmas erőpróba. Dávid nemcsak hiba nélkül teljesítette a követelményeket, de még újítani is tudott színészi eszközein. Abszolút hihető volt a zaklatott, állandóan nyomás alatt álló, fáradt értelmiségi szerepében. Dávidban sokan a vancouveri Kabos Gyulát látták és nem is alaptalanul. De kilépett a skatulyából! Ezzel a szereppel bebizonyította, hogy képes a hihetőség szintjén megformálni bármilyen rábízott karaktert.
Aztán Pasek Gabriella érkezett a színre. Kacér volt és idegesítő egyben. Olyan hölgyike, aki egy kis figyelemért (majdnem) mindenre képes. Nem volt nehéz elhinnünk, hogy efféle asszonyok ábrándoznak férjüktől elvágyódva ezekben a szegényes panellakásokban. Gabi legjobb tulajdonsága, hogy nem játssza túl a karakterét. – Jól ott van! – mondta az efféle szerepformálásra egy színházi szakember. Igen, nagyon jól van ott!
Párdányi Miklós fürdött a hullámzó érzelmű féltékeny férj szerepében. Fantasztikus perceket produkált. Őrült indulatai, bocsánatkérő pakolásai hatalmasat löktek az előadás hangulatán. Szerencsétlenkedése a leütött Milánnal a burleszkfilmek aranykorát idézte. A Vonósnégyes óta tudom, hogy mennyire otthon van a vidám műfajban. Hogy emellett sikerült egy ingadozó jellemet is hitelesen megformálnia, az külön hab a tortán.
Aztán Grósz néni érkezett, némi segédlettel. Hirsch Ica újabb trófeával gazdagította színészi repertoárját. Nemrég csodáltuk a Tótékban, most meg elővarázsolt nekünk egy cifra múltú öreg hölgyet, rendkívüli tulajdonságokkal. Ica szerepében arra volt szükség, hogy az irreális elemeket ötvözze a kiábrándító valósággal. Mindez maradéktalanul megvalósult! Kiszámíthatatlan reakcióival, elnyújtott siránkozásaival, öreges mozdulataival életre keltett egy minden lében kanál öregasszonyt, aki mesterien váltogatta szenilitásba hajló pillanatait a korral járó bölcsességgel. Ica érdeme, hogy karaktere szerethető maradt még úgy is, hogy már mindenkinek az agyára ment a jelenléte.
Polják Lívia, ó hát igen, ilyen madárkánk is van nekünk, nemcsak Grósz néni zebrapintye. Ő az a nővérke, aki után a férfi páciensek hagymázasan epekednek a kórházi ágyakon, a megváltó priznicben reménykedve. Nem is értem, miért szingli ilyen külsővel?! Mármint a darabban. De ehhez a bájos alkathoz rengeteg humort képes adagolni. Nem fogjuk elfelejteni sztetoszkópos vizsgálatát, ahol a fülei nem kapnak szerepet. A vidám pillanatok mellett meg kapásból felskicceli egy magányos nő reménytelen kísérleteit a boldogulásra. Ez az ifjú hölgy zsenge gyermekkora óta Kanadában él, de olyan tisztán beszél magyarul, hogy kenterbe veri az otthon élőket.
Van egy vak ember is a darabban. Rég tudjuk, hogy a testi fogyatékosságok megformálása túlzásokra szokta csábítani a szereplőket. Könnyű dolog kacajokat begyűjteni, ha úgy sántítunk, mint egy falábú kalóz. A mértékletesség és a hitelesség a kulcsszavak ilyen esetekben. Szabó Ottó semmibe révedő tekintete, félénk tapogatózásai remekül közvetítik a világtalan emberek magatartását. Mindehhez kitalált egy olyan torokfájós, karcos beszédet, ami még jobban megerősít bennünket abban, hogy egy súlyos testi fogyatékosról van szó. Minden megnyilvánulása telitalálat! Milyen gazdag is az a társulat, ahol ilyen tehetségek lépnek színpadra!
Aztán felbukkan egy gyászhuszár, aki többfunkciós, akár egy svájci katonai bicska. Halottszállító, hittérítő, és egy kicsit ócskás is gebinben. Kollár Zoltán kaméleonként váltogatja karakterét. Hol dörgedelmes, hol dörgölőző, vagy épp tárgyilagos átlagpolgár. És a szerző még itt is tud csavarni az ügyön, hogy Zoli egy jól sikerült poénnal távozhasson, hatalmas tapsot kiváltva. Kicsit korán, mert még igazán maradhatott volna!
A darab vége felé Szamosközi Ádám kászálódik ki a tévéből, hogy átszellemült fiatal előadóként a tudomány mindenhatóságáról győzze meg hallgatóságát. De nem a Yale egyetemre keveredett, hanem ide, egy magyar lakótelepre. A kudarc borítékolva! Ádám kellően átszellemült és lelkes, kiváló angolja mellett még a tánctudását is volt alkalma megcsillogtatni.
Kis mondandóm végére hagytam Molnár Lászlót, a rendezőt, aki egyben a csavargót is játszotta a darabban. Laci már külön fejezet a vancouveri színjátszás történetében. Nemcsak azért, mert megformált egy linkóci narkóst, aki még képes az emberi oldalát is felmutatni, és amikor már a zsebkendőnkért nyúlnánk, röhögésbe tudja fordítani az egészet, de azért is, mert rendezőként zseniálisat alkotott. Egy ilyen eseménydús, állandó mozgásokat igénylő, szövegelős darabot kézben tartani – ezt olyanok szokták vállalni, akiket segédrendezők, kellékesek és díszletesek hada segít a háttérben. Laci meg egymaga volt minden. Nem akarom kisebbíteni a közreműködők szerepét, de ő az, aki nélkül a vancouveri magyar színjátszás lemondhatna a szárnyalásról. Mert ő egy univerzális fazon. Néha megálmodik egy forgószínpadot, majd meg is csinálja, máskor építkezések romjain kutat, hogy ablakot szerezzen az egyik jelenetbe. Mozgatható díszletfalak – mi az neki?! Ha a darab megkívánja, akkor kibelez egy tévét, hogy beleférjen a szereplő. Aztán, ha leteszi a szerszámokat, jöhet a művészi ihlet. Ja, előbb még szereplőket keres, rábeszél, egyeztet, átír és megalkuszik, mert ha nincs fiatal narkós, majd beugrik ő, kissé korosabban. És hisz az egészben, akkor is, amikor mások már feladnák. És nagyon érti ezt az őrülettel kacérkodó komédiát, amit színháznak hívunk. Igen-igen remélem, hogy soha nem fog kiszeretni a színházból! Köszönjük Laci! Minnyá elbőgöm magam!
Miután ez nem egy hivatalos beszámoló, így nem fogom név szerint említeni Pór Gabriella, Molnár Csilla, Dobosné Jávor Andrea, Horváth Brigitta, Mészáros Margit, Csicsmann Ildikó, Szegletes Dorka, Herceg Mihály, Bogdán József, és a többiek munkáját, akik ennek a színházi fesztiválba ágyazott előadásnak a sikeréért munkálkodtak. Áldassék a nevük érte, a tömött fizetési borítékokat pedig felvehetik a fiktív pénztárablakoknál.
És már az is tuti, hogy lesz folyatás! De addig is igen jó volt belezsoborogni egy kellemes színházi élménybe.
(to shobble - zsoborog: kontrol nélküli fékeveszett, forgó mozgású zuhanás - csak azért mondom, hogy ne keresgéljétek a szótárban, mert úgy sincs benne)
Nem szeretek színházi előadásokat videón nézni, mert az olyan, mintha nem a vendéglőben, hanem otthon, konzervdobozból kanalaznám a hideg borsos tokányt. A Genius Loci – vagyis a hely szelleme szinte nélkülözhetetlen a maradéktalan élményhez.
De vannak kivételek! Nemrégiben esti programként leültem bogarászni a You Tube-on és elég volt rámenni a Vancouveri Magyarok oldalra, hogy látható legyen az itteni magyar színház legutóbbi előadása. Békés Pál darabját vitték színre, a Női partőrség szeme láttára címmel. (Ugyan a videó készítői még valamiféle szerkesztést igérnek, de ettől függetlenül a felvétel igen élvezhető) Ami pedig a színdarabot illeti, szerintem ez nem valami szerencsés cím, mert még azt hiheti a nagyérdemű, hogy háborús melodrámát lát majd, ahol folyik a vér literszámra. De kétségtelen, hogy e mondat kapcsán fontos dolgok történnek a darabban. Ami azt illeti a Milán ajtó nélkül címmel sem jártunk volna sokkal jobban.
Békés Pál a darab szerzője, aki sajna már nincs köztünk, mert fájdalmasan korán, 54 évesen hunyt el. Szerencsére elég termékeny munkásságot hagyott maga után, aminek egyik gyöngyszeme ez a színmű.
De nézzük a felvételt! Függöny fel. Egy túlhajszolt fiatalember kuporog a könyvein ülve, szótárakat lapoz és gépel a hevenyészett asztalkánál. Majd jönnek és jönnek a különféle alakok az ajtó nélküli lakásba, hogy alaposan megzavarják hősünket, aki határidős fordításon dolgozik a beköltözéssel járó felfordulásban. A jövő-menő karakterek kiválóan alkalmasak arra, hogy szatirikus, gunyoros képet rajzoljanak erről a közösségről, no meg a szocialista viszonyokról. A színes cselekménybe beleférnek a vaskos burleszkelemek mellett az abszurdba hajló szituációk is. A szerző parádés szerepekkel fűszerezi ezt a kavalkádot.
És a színészek élnek is a lehetőséggel! Legelőször is a szövegtudásuk előtt hajtok fejet. Mert hiába van súgó, lenézni sem illik rá, még akkor sem, ha igen jól néz ki. A két órás terjedelmű darab szövegét így megtanulni – ez már nem amatőr színvonal!
A szövegtudás csupán az első lépés. Ezután következik a szerepformálás, a színpadi játék, a csapatmunka.
Hadd kezdjem Szigeti Dávid alakításával. Ez a főszerep, a szinte állandó színpadi jelenléttel, az elképesztő méretű szöveggel, hatalmas erőpróba. Dávid nemcsak hiba nélkül teljesítette a követelményeket, de még újítani is tudott színészi eszközein. Abszolút hihető volt a zaklatott, állandóan nyomás alatt álló, fáradt értelmiségi szerepében. Dávidban sokan a vancouveri Kabos Gyulát látták és nem is alaptalanul. De kilépett a skatulyából! Ezzel a szereppel bebizonyította, hogy képes a hihetőség szintjén megformálni bármilyen rábízott karaktert.
Aztán Pasek Gabriella érkezett a színre. Kacér volt és idegesítő egyben. Olyan hölgyike, aki egy kis figyelemért (majdnem) mindenre képes. Nem volt nehéz elhinnünk, hogy efféle asszonyok ábrándoznak férjüktől elvágyódva ezekben a szegényes panellakásokban. Gabi legjobb tulajdonsága, hogy nem játssza túl a karakterét. – Jól ott van! – mondta az efféle szerepformálásra egy színházi szakember. Igen, nagyon jól van ott!
Párdányi Miklós fürdött a hullámzó érzelmű féltékeny férj szerepében. Fantasztikus perceket produkált. Őrült indulatai, bocsánatkérő pakolásai hatalmasat löktek az előadás hangulatán. Szerencsétlenkedése a leütött Milánnal a burleszkfilmek aranykorát idézte. A Vonósnégyes óta tudom, hogy mennyire otthon van a vidám műfajban. Hogy emellett sikerült egy ingadozó jellemet is hitelesen megformálnia, az külön hab a tortán.
Aztán Grósz néni érkezett, némi segédlettel. Hirsch Ica újabb trófeával gazdagította színészi repertoárját. Nemrég csodáltuk a Tótékban, most meg elővarázsolt nekünk egy cifra múltú öreg hölgyet, rendkívüli tulajdonságokkal. Ica szerepében arra volt szükség, hogy az irreális elemeket ötvözze a kiábrándító valósággal. Mindez maradéktalanul megvalósult! Kiszámíthatatlan reakcióival, elnyújtott siránkozásaival, öreges mozdulataival életre keltett egy minden lében kanál öregasszonyt, aki mesterien váltogatta szenilitásba hajló pillanatait a korral járó bölcsességgel. Ica érdeme, hogy karaktere szerethető maradt még úgy is, hogy már mindenkinek az agyára ment a jelenléte.
Polják Lívia, ó hát igen, ilyen madárkánk is van nekünk, nemcsak Grósz néni zebrapintye. Ő az a nővérke, aki után a férfi páciensek hagymázasan epekednek a kórházi ágyakon, a megváltó priznicben reménykedve. Nem is értem, miért szingli ilyen külsővel?! Mármint a darabban. De ehhez a bájos alkathoz rengeteg humort képes adagolni. Nem fogjuk elfelejteni sztetoszkópos vizsgálatát, ahol a fülei nem kapnak szerepet. A vidám pillanatok mellett meg kapásból felskicceli egy magányos nő reménytelen kísérleteit a boldogulásra. Ez az ifjú hölgy zsenge gyermekkora óta Kanadában él, de olyan tisztán beszél magyarul, hogy kenterbe veri az otthon élőket.
Van egy vak ember is a darabban. Rég tudjuk, hogy a testi fogyatékosságok megformálása túlzásokra szokta csábítani a szereplőket. Könnyű dolog kacajokat begyűjteni, ha úgy sántítunk, mint egy falábú kalóz. A mértékletesség és a hitelesség a kulcsszavak ilyen esetekben. Szabó Ottó semmibe révedő tekintete, félénk tapogatózásai remekül közvetítik a világtalan emberek magatartását. Mindehhez kitalált egy olyan torokfájós, karcos beszédet, ami még jobban megerősít bennünket abban, hogy egy súlyos testi fogyatékosról van szó. Minden megnyilvánulása telitalálat! Milyen gazdag is az a társulat, ahol ilyen tehetségek lépnek színpadra!
Aztán felbukkan egy gyászhuszár, aki többfunkciós, akár egy svájci katonai bicska. Halottszállító, hittérítő, és egy kicsit ócskás is gebinben. Kollár Zoltán kaméleonként váltogatja karakterét. Hol dörgedelmes, hol dörgölőző, vagy épp tárgyilagos átlagpolgár. És a szerző még itt is tud csavarni az ügyön, hogy Zoli egy jól sikerült poénnal távozhasson, hatalmas tapsot kiváltva. Kicsit korán, mert még igazán maradhatott volna!
A darab vége felé Szamosközi Ádám kászálódik ki a tévéből, hogy átszellemült fiatal előadóként a tudomány mindenhatóságáról győzze meg hallgatóságát. De nem a Yale egyetemre keveredett, hanem ide, egy magyar lakótelepre. A kudarc borítékolva! Ádám kellően átszellemült és lelkes, kiváló angolja mellett még a tánctudását is volt alkalma megcsillogtatni.
Kis mondandóm végére hagytam Molnár Lászlót, a rendezőt, aki egyben a csavargót is játszotta a darabban. Laci már külön fejezet a vancouveri színjátszás történetében. Nemcsak azért, mert megformált egy linkóci narkóst, aki még képes az emberi oldalát is felmutatni, és amikor már a zsebkendőnkért nyúlnánk, röhögésbe tudja fordítani az egészet, de azért is, mert rendezőként zseniálisat alkotott. Egy ilyen eseménydús, állandó mozgásokat igénylő, szövegelős darabot kézben tartani – ezt olyanok szokták vállalni, akiket segédrendezők, kellékesek és díszletesek hada segít a háttérben. Laci meg egymaga volt minden. Nem akarom kisebbíteni a közreműködők szerepét, de ő az, aki nélkül a vancouveri magyar színjátszás lemondhatna a szárnyalásról. Mert ő egy univerzális fazon. Néha megálmodik egy forgószínpadot, majd meg is csinálja, máskor építkezések romjain kutat, hogy ablakot szerezzen az egyik jelenetbe. Mozgatható díszletfalak – mi az neki?! Ha a darab megkívánja, akkor kibelez egy tévét, hogy beleférjen a szereplő. Aztán, ha leteszi a szerszámokat, jöhet a művészi ihlet. Ja, előbb még szereplőket keres, rábeszél, egyeztet, átír és megalkuszik, mert ha nincs fiatal narkós, majd beugrik ő, kissé korosabban. És hisz az egészben, akkor is, amikor mások már feladnák. És nagyon érti ezt az őrülettel kacérkodó komédiát, amit színháznak hívunk. Igen-igen remélem, hogy soha nem fog kiszeretni a színházból! Köszönjük Laci! Minnyá elbőgöm magam!
Miután ez nem egy hivatalos beszámoló, így nem fogom név szerint említeni Pór Gabriella, Molnár Csilla, Dobosné Jávor Andrea, Horváth Brigitta, Mészáros Margit, Csicsmann Ildikó, Szegletes Dorka, Herceg Mihály, Bogdán József, és a többiek munkáját, akik ennek a színházi fesztiválba ágyazott előadásnak a sikeréért munkálkodtak. Áldassék a nevük érte, a tömött fizetési borítékokat pedig felvehetik a fiktív pénztárablakoknál.
És már az is tuti, hogy lesz folyatás! De addig is igen jó volt belezsoborogni egy kellemes színházi élménybe.
(to shobble - zsoborog: kontrol nélküli fékeveszett, forgó mozgású zuhanás - csak azért mondom, hogy ne keresgéljétek a szótárban, mert úgy sincs benne)