Kávé kettesben
Nem tudott ülve maradni már a reggelinél sem. A pirítóst csak lenyelte, a kávéval besétált a nappaliba, menet közben kortyolva a forró italt. Hadvezérként sorolta a napi teendőket szórakozottan bólogató férjének.
- Megőrülnék, ha ülőmunkát kéne végeznem. – mormolta járkálás közben.
Ha úgy vesszük, akkor szerencséje volt azzal a pincérnői állással, mert ott aztán talpalhatott eleget. Néha túl sokat is. Műszak végére mintha ólomból lettek volna azok a cipők. Alig várta, hogy ágyba kerüljön. De reggel ismét rótta a köröket mintha felhúzták volna.
Világéletében ilyen örökmozgó volt. Sosem kötötték le a könyvek, a tévé előtt is csak unatkozott, első szóra ugrott, ha a kutyát kellett sétáltatni. Még sötétben sem félt elindulni, tudta jól, hogy csontos alakja láttán nem fognak izgalomba jönni a leskelődő szatírok.
Kati sosem volt szép, és most, ötven felé, már a kor is megtette a magáét. De míg más nők kétségbeesetten szembesültek a természet rombolásával, addig Kati szinte közömbösen figyelte mélyülő ráncait és táskás szemeit. Már rég túl volt azon, hogy az élet igazságtalanságán töprengjen. Neki ennyi jutott és kész. Természetesen az udvarlókban sem dúskált. Húszas évei végén futott össze Karcsival. A lomha, kétszer elvált férfi pár hetes ismeretség után már megkérte a kezét, amire azonnal igent mondott. Nem voltak illúziói, sejtette jól, hogy a bősz udvarló szakácsnőt és nem szerelmi partnert keres. De Kati sem a szíve miatt házasodott. Károly nem volt egy Adonisz a kugli fejével, csapott vállaival. De tudta, ha most nemet mond, örökre egyedül marad.
Károly hamar rájött, hogy nem sok esélye lesz a rendszerváltás után a műszerész szakmájával, mikor sorra zárnak be a gyárak. Összecsomagoltak hát és meg sem álltak Kanadáig. Ott aztán kissé csalódottan vették tudomásul, hogy az ország eddig is milyen jól megvolt nélkülük. De legalább megkapták a letelepedési engedélyt. Ebben erősen közrejátszott Károly vallomása, aki azt állította, hogy odahaza az üldözött kisebbséghez tartozott. A papír tehát rendben volt, de a nyelvtudás még hiányzott. Végül, több évi vergődés után Károly szerzett egy uszoda karbantartói képesítést. Nem fizetett rosszul, és a munkába sem kellett belehalni.
Kati jóval hamarabb szedte fel az angolt. Előbb konyhai munkára jelentkezett, de hamarosan kiküldték az asztalok közé. Jól érezte magát az örökös rohanásban. Nem bánta a nagy forgalmat, legalább nem volt ideje töprengeni sivár magánéletén.
Aztán Karcsi kisütötte, hogy az ország másik fele az igazi paradicsom, ahol jól megfizetik a műszerészeket. Kati fájó szívvel és balsejtelmekkel hagyta ott a várost.
Az új helyen rögtön kiderült, hogy keresnek ugyan műszerészt, nem is fizetnek rosszul, de az időjárás elviselhetetlen. Vagy legalábbis annak látszik, mert azért milliók élnek és boldogulnak arrafelé, fagyban, hóviharban, nyáron meg abban az őrült párás melegben.
Aztán Károly megismerkedett valakivel és szó nélkül lelépett. Katit nem törte össze az árulás, talán titkon számított is valami hasonlóra. De így, egyedül nem volt értelme abban a városban maradni, amihez nem kötötte más, csak ez a csalódás. Visszatért hát a nyugati partra. Itt intézte a válást is, érzelmek nélkül, sorsába belenyugodva.
A megszokott városban aztán kezdhette a kilincselést munkáért. Szerencsére talált egy helyet, igaz, jóval kevesebbért, mint amire számított. Nem is az alapfizetéssel volt a baj, hiszen köztudott, hogy ebben a szakmában az csak alamizsna. A borravaló volt jóval kevesebb, ott, a melósok látogatta gyorsbüfében, mint a korábbi fényes étteremben.
De az ilyen hely is jó valamire. Kati itt ismerkedik meg Paullal, a nagydarab villanyszerelővel, aki rendszeresen látogatja a kifőzdét. Természetesen Paul is elvált, és legalább tíz évvel idősebb, de Kati hajlandó a férfivel találkozni. Paul udvarias és figyelmes, megpróbál könnyedén viselkedni, bár ez nemigen sikerül mackós mozgásával. Kati egykedvűen, érzelmek nélkül fogadja az udvarlást. Tudja jól, ha egy férfi teszi neki a szépet, az nem a két szép szeméért bókolgat. Az vagy nagyon magányos, vagy kell neki egy olcsó háztartási robotgép, ami végül is egykutya.
Kati lassan elfogadja, hogy újra van mellette valaki. Nem is bánja, mert hiába csevegi át a műszakjait, esténként mégis úgy nyit be az üres lakásba, mint akit magánzárkára ítéltek. Milyen jó is az, mikor van kivel beszélgetni, reggelenként meg kettesben lehet kávézni. Még akkor is, ha ő bögrével a kezében mászkál a lakásban. Csak tudni, hogy nincs egyedül, mert az tömény unalom.
Paul tehát a megoldás a magány ellen. A férfi egyedül él egy jó méretű lakásban, válás után, de korántsem kifosztva. Az is kiderül, hogy csínos telke van egy emeletes faházzal, közel egy felkapott üdülőfaluhoz.
Kati szívére tett kézzel kijelentheti, nem a víkendház miatt mondott igent a férfi házassági ajánlatára. Eszébe sem jut a férj anyagi helyzetét firtatni, mert tudja, hogy errefelé a legtöbb párnak csak a hálószobája közös, de a bankszámlája nem. Sokkal többet számít most, hogy megszűnik az egyedüllét. Ő sem lesz már fiatalabb, jó tudni, hogy számíthat valakire.
Lezajlik az esküvő, szerényen, felhajtás nélkül, ahogy ebben a korban illik. Kati örömmel tapasztalja, hogy Paul nem nehéz eset. Békésen bámulja a tévét, és ami fontosabb, nem válogatós. De sajnos rengeteget dohányzik. Kati is szívja, de kijárnak a balkonra, hogy ne legyen telefüstölve a lakás.
Katit leginkább Paul túlméretezett pocakja aggasztja. Márpedig köztudott, hogy a túlsúly mennyire káros ebben a korban. Esztelenség lenne betegséggel elrontani az életüket. Megpróbál minél egészségesebben főzni, és ha Paulnak a tévé előtt nassolni támad kedve, gyümölccsel kínálja édesség helyett. Nagy örömére Paul nem tiltakozik, úgy fest, megérti, miért kell áldozatot hozni. Használ a rábeszélés, még sétákra is hajlandó, igaz csak egyedül. Arra hivatkozik, hogy így maga diktálhatja a tempót.
Telnek a hónapok, Paul szorgalmasan végzi az esti mozgást, bár nemigen fedezhető fel alakján a változás. Talán csak az akaratereje javult, mert már kevesebbel is beéri a vacsoránál.
Kati aggódva látja, hogy Paul egyre többet köhög, néha fűrészelve veszi a levegőt, éjszaka légszomjjal küszködik. Elcipeli egy orvoshoz, aki a cigarettát okolja a bajokért, és egészségesebb életmódot javasol.
Paul készséggel bólogat a doktori intelmekre, csak hogy szabaduljon. De otthon kijelenti, hogy a cigiről nem hajlandó lemondani. Hogyisne! Hiszen elég áldozat neki az a rengeteg gyaloglás, meg a sovány kaja. Kati nem akarja feladni. Ragtapaszokat, tablettákat, elektromos cigit vásárol, de Paul pöfékel tovább. És sajnos a pocakja sem apad, sőt mintha felszedett volna néhány kilót.
Kati gyanút fog és éjszaka a férj zakózsebében kotorászik. Talál is egy marék számlát, rajtuk a McDonald’s jellegzetes emblémája, de akadnak itt olyan cetlik is, melyek a KFC, A&W, Wendy’s, Tim Hortons, Pizza Hut fogyasztásokat igazolják. Jókora hamburgerek, sült krumplik, hagymakarikák, pizzák, sütemények és vödörnyi kólák vásárlására derül fény pillanatok alatt. Kati tudja, hogy megvetendő dolog mások zsebében turkálni, de most nem érdeklik az illemszabályok. Felrázza Pault és a számlákat lobogtatva felelősségre vonja. A férj nehezen ocsúdik, de mikor végre felfogja, hogy lebukott, éktelen haragra gerjed. Nemcsak azért, mert tetten érték, mint egy torkos gyereket, azért is dühös, mert Kati szemében most már egy jellemtelen, akaratgyenge zabagép lett. És elvesztette a rokonszenvet, a szerető simogatást, mellyel Kati útjára engedte az esti séták előtt. Magára is mérges, mert megúszhatta volna mindezt, ha nem gyűri zsebre azokat az átkozott számlákat. És oda van a titkos zabálások élvezete is! Micsoda veszteség! Nem csoda, hogy valósággal őrjöng, és üvöltve szitkozódik. Katiból nagy hirtelen élete megrontója lett, aki bujkálásra kényszeríti, hazugságokba és bűntudatba hajszolja, pedig neki joga van a saját életéhez! Mert még az a rohadt cigaretta is szúrja a szemét, pedig ő is dohányzik! Mi ez, ha nem képmutatás?! Egy utolsó dög az ilyen, aki eltiltja férjét a jótól, aki állandóan dirigál, mindenbe beleszól, nem hagyja élni, sajnálja tőle azt a keveset is, pedig megérdemelné a napi robot után! Ja, és egy jellemtelen féreg, mert mások holmijában turkál. Az ilyen talán még lop is! Jobb lesz, ha ezentúl megszámolja a pénzét.
Ennek a támadásnak az egyetlen előnye, hogy legalább nem kell védekeznie az asszony előtt. Kati sem marad szótlan, kikéri magának, hogy a szemébe hazudjanak hónapokon keresztül. Égeti a szégyen, hogy a férje a bolondját járatta vele. Biztos jókat röhögött rajta, míg a hamburgereket zabálta. Lehordja Pault mindennek, sőt még egy vázát is lever dühében.
Kapcsolatuk szinte varázsütésre változik meg ettől az estétől. Mintha egy szakadékot vájt volna közéjük a sok sértés. Eltűnt a bizalom és a rokonszenv egymás iránt.
Eltelik pár hét, lecsillapodnak a kedélyek, de már semmi sem a régi. Kati már nem részvéttel, hanem egyre fokozódó dühvel hallgatja férje éjszakai zihálásait. Borzongva figyeli a félhomályban a paplan alatt domborodó has körvonalait. Vágyakozva gondol az egyedül töltött éjszakáira, a tökéletes nyugalomra. Igaz, néha félve fülelt az apró neszekre, de attól még tudott aludni. Mert mostanában oda a békesség.
Paul nem akar engedni a veszekedéssel kivívott jogokból, így hát rendületlenül füstöl a balkonon. És hordja haza a tömött papírzacskókat, melyek tartalmát nagy kéjjel fogyasztja a tévé előtt. Szeme sarkából lesi neje reakcióját. Úgy tűnik, teljes a győzelem, mert Kati már nem szól semmit. Vállrándítással veszi tudomásul a dobozos söröket is. Az ő válasza annyi, hogy leszokik a dohányzásról és beiratkozik egy jóga tanfolyamra. Tüntetőleg salátákat eszik és gyógyteákat kortyol lefekvés előtt. Megpróbál jó képet vágni a fanyar ízekhez, hadd lássa a férj, miből marad ki. A haját is átfesti, jóval többet ad magára, a rafinált sminkek tényleg vonzóbbá teszik. Paul néha már közeledne, de a visszautasítástól félve inkább a csokoládés fánkokhoz menekül. Kati nem hozza szóba többet Paul egészségét. Inkább érdektelen dolgokról fecseg, ebből a vak is láthatja, hogy nem körülötte forog a világ. Ha elindul valahová, nagylelkűen lemond férje társaságáról. Üldögéljen csak a tévé előtt, lelje örömét abban, hogy mások mozgását nézi. És egyen, amennyit akar, nehogy azt higgye, bárki is sajnálja tőle. A közönyt olyan tökélyre fejleszti, hogy átsiklik a pillantása a mellkasát tapogató, fájdalmas képet vágó férjén.
Telnek a hónapok, már alig van közük egymáshoz. A férj néha kocsiba ül, hogy felkeresse a víkendházat. Kati csak legyint, és elhárítja a meghívást azzal, hogy otthon is tud ülni a tévé előtt.
Paul már olyan nehezen mozog, hogy a főnöke felmenti a külső munkák alól, így egész nap a műhelyben maradhat. Paul nagyon reméli, hogy itt már kihúzza nyugdíjig.
Egy borús, esős őszi éjszakán Paul horkant egyet álmában, majd zihálva megébred. Feljajdul, bizonytalanul lekászálódik az ágyról. Gyógyszert szeretne az őrjítő fejfájásra, de nem meri Katit ugrasztani, inkább önmaga próbál eljutni a fürdőszobába. Szédelegve tesz pár lépést, majd összeesik, elveszti az eszméletét. Kati azonnal odaugrik, riadtan markolja a férfi nedves tenyerét. Paul kinyitja a szemét, felesége arcát látja maga előtt. Az asszony szemében kimondhatatlan aggodalom. Paul hálásan kapaszkodik a segítő kézbe, majd ájulásba zuhan.
A mentők hamarosan megérkeznek, szakszerű mozdulatokkal látják el a beteget. A fiatal mentőorvos próbálja nyugtatni Katit, aki valósággal reszket az idegességtől.
Kati a kórház folyosóján rója a köröket és félhangosan imádkozik:
- Úristen, csak most segíts! Ha ez megnyomorodik, lebénul, ápolhatom életem végéig. Tégy csodát! Add, hogy meghaljon!
A temetés rendben zajlott, szerényen, felhajtás nélkül, ahogy ebben a korban illik. Kati megtudta, hogy végrendelet ugyan nem készült, de házastársi jogon minden rá maradt. A telek, a víkendházzal, a lakás, és egy szép összeg a bankban. Nagy könnyebbséget jelent az anyagi biztonság, de Kati mégsem elégedett. Magányosan unatkozik az üres lakásban, és hamar rájön, hogy ennél még a piszkálódással töltött esték is jobbak voltak. És mintha felerősödtek volna azok az idegen, gyanús éjszakai neszek a hálószobában.
Kati gondol egyet és hazarepül. Rokonokat látogat, ismerkedik az évtizedek óta nem látott várossal. Csalódottan tapasztalja, hogy szó sincs kikapcsolódásról, mert állandóan a családtagok sirámait kell hallgatnia. De aztán rájön, hogy itt mindig, mindenki, mindenkinek panaszkodik. Végül úgy dönt, hogy nincs értelme hazaköltözni. Számára már idegen az otthoni hajsza és bizonytalanság. Akkor inkább a kinti békesség. Igen, visszamegy, és majd hirdetésben keres valakit, aki követni fogja Kanadába. Annyi férfi érezné megváltásnak, hogy odakinn jobban élhet. Katit meg már nem zavarja, hogy nem a két szép szeméért…
Mert ő még nem mondott le végleg a reggeli kávézásokról.
Nem tudott ülve maradni már a reggelinél sem. A pirítóst csak lenyelte, a kávéval besétált a nappaliba, menet közben kortyolva a forró italt. Hadvezérként sorolta a napi teendőket szórakozottan bólogató férjének.
- Megőrülnék, ha ülőmunkát kéne végeznem. – mormolta járkálás közben.
Ha úgy vesszük, akkor szerencséje volt azzal a pincérnői állással, mert ott aztán talpalhatott eleget. Néha túl sokat is. Műszak végére mintha ólomból lettek volna azok a cipők. Alig várta, hogy ágyba kerüljön. De reggel ismét rótta a köröket mintha felhúzták volna.
Világéletében ilyen örökmozgó volt. Sosem kötötték le a könyvek, a tévé előtt is csak unatkozott, első szóra ugrott, ha a kutyát kellett sétáltatni. Még sötétben sem félt elindulni, tudta jól, hogy csontos alakja láttán nem fognak izgalomba jönni a leskelődő szatírok.
Kati sosem volt szép, és most, ötven felé, már a kor is megtette a magáét. De míg más nők kétségbeesetten szembesültek a természet rombolásával, addig Kati szinte közömbösen figyelte mélyülő ráncait és táskás szemeit. Már rég túl volt azon, hogy az élet igazságtalanságán töprengjen. Neki ennyi jutott és kész. Természetesen az udvarlókban sem dúskált. Húszas évei végén futott össze Karcsival. A lomha, kétszer elvált férfi pár hetes ismeretség után már megkérte a kezét, amire azonnal igent mondott. Nem voltak illúziói, sejtette jól, hogy a bősz udvarló szakácsnőt és nem szerelmi partnert keres. De Kati sem a szíve miatt házasodott. Károly nem volt egy Adonisz a kugli fejével, csapott vállaival. De tudta, ha most nemet mond, örökre egyedül marad.
Károly hamar rájött, hogy nem sok esélye lesz a rendszerváltás után a műszerész szakmájával, mikor sorra zárnak be a gyárak. Összecsomagoltak hát és meg sem álltak Kanadáig. Ott aztán kissé csalódottan vették tudomásul, hogy az ország eddig is milyen jól megvolt nélkülük. De legalább megkapták a letelepedési engedélyt. Ebben erősen közrejátszott Károly vallomása, aki azt állította, hogy odahaza az üldözött kisebbséghez tartozott. A papír tehát rendben volt, de a nyelvtudás még hiányzott. Végül, több évi vergődés után Károly szerzett egy uszoda karbantartói képesítést. Nem fizetett rosszul, és a munkába sem kellett belehalni.
Kati jóval hamarabb szedte fel az angolt. Előbb konyhai munkára jelentkezett, de hamarosan kiküldték az asztalok közé. Jól érezte magát az örökös rohanásban. Nem bánta a nagy forgalmat, legalább nem volt ideje töprengeni sivár magánéletén.
Aztán Karcsi kisütötte, hogy az ország másik fele az igazi paradicsom, ahol jól megfizetik a műszerészeket. Kati fájó szívvel és balsejtelmekkel hagyta ott a várost.
Az új helyen rögtön kiderült, hogy keresnek ugyan műszerészt, nem is fizetnek rosszul, de az időjárás elviselhetetlen. Vagy legalábbis annak látszik, mert azért milliók élnek és boldogulnak arrafelé, fagyban, hóviharban, nyáron meg abban az őrült párás melegben.
Aztán Károly megismerkedett valakivel és szó nélkül lelépett. Katit nem törte össze az árulás, talán titkon számított is valami hasonlóra. De így, egyedül nem volt értelme abban a városban maradni, amihez nem kötötte más, csak ez a csalódás. Visszatért hát a nyugati partra. Itt intézte a válást is, érzelmek nélkül, sorsába belenyugodva.
A megszokott városban aztán kezdhette a kilincselést munkáért. Szerencsére talált egy helyet, igaz, jóval kevesebbért, mint amire számított. Nem is az alapfizetéssel volt a baj, hiszen köztudott, hogy ebben a szakmában az csak alamizsna. A borravaló volt jóval kevesebb, ott, a melósok látogatta gyorsbüfében, mint a korábbi fényes étteremben.
De az ilyen hely is jó valamire. Kati itt ismerkedik meg Paullal, a nagydarab villanyszerelővel, aki rendszeresen látogatja a kifőzdét. Természetesen Paul is elvált, és legalább tíz évvel idősebb, de Kati hajlandó a férfivel találkozni. Paul udvarias és figyelmes, megpróbál könnyedén viselkedni, bár ez nemigen sikerül mackós mozgásával. Kati egykedvűen, érzelmek nélkül fogadja az udvarlást. Tudja jól, ha egy férfi teszi neki a szépet, az nem a két szép szeméért bókolgat. Az vagy nagyon magányos, vagy kell neki egy olcsó háztartási robotgép, ami végül is egykutya.
Kati lassan elfogadja, hogy újra van mellette valaki. Nem is bánja, mert hiába csevegi át a műszakjait, esténként mégis úgy nyit be az üres lakásba, mint akit magánzárkára ítéltek. Milyen jó is az, mikor van kivel beszélgetni, reggelenként meg kettesben lehet kávézni. Még akkor is, ha ő bögrével a kezében mászkál a lakásban. Csak tudni, hogy nincs egyedül, mert az tömény unalom.
Paul tehát a megoldás a magány ellen. A férfi egyedül él egy jó méretű lakásban, válás után, de korántsem kifosztva. Az is kiderül, hogy csínos telke van egy emeletes faházzal, közel egy felkapott üdülőfaluhoz.
Kati szívére tett kézzel kijelentheti, nem a víkendház miatt mondott igent a férfi házassági ajánlatára. Eszébe sem jut a férj anyagi helyzetét firtatni, mert tudja, hogy errefelé a legtöbb párnak csak a hálószobája közös, de a bankszámlája nem. Sokkal többet számít most, hogy megszűnik az egyedüllét. Ő sem lesz már fiatalabb, jó tudni, hogy számíthat valakire.
Lezajlik az esküvő, szerényen, felhajtás nélkül, ahogy ebben a korban illik. Kati örömmel tapasztalja, hogy Paul nem nehéz eset. Békésen bámulja a tévét, és ami fontosabb, nem válogatós. De sajnos rengeteget dohányzik. Kati is szívja, de kijárnak a balkonra, hogy ne legyen telefüstölve a lakás.
Katit leginkább Paul túlméretezett pocakja aggasztja. Márpedig köztudott, hogy a túlsúly mennyire káros ebben a korban. Esztelenség lenne betegséggel elrontani az életüket. Megpróbál minél egészségesebben főzni, és ha Paulnak a tévé előtt nassolni támad kedve, gyümölccsel kínálja édesség helyett. Nagy örömére Paul nem tiltakozik, úgy fest, megérti, miért kell áldozatot hozni. Használ a rábeszélés, még sétákra is hajlandó, igaz csak egyedül. Arra hivatkozik, hogy így maga diktálhatja a tempót.
Telnek a hónapok, Paul szorgalmasan végzi az esti mozgást, bár nemigen fedezhető fel alakján a változás. Talán csak az akaratereje javult, mert már kevesebbel is beéri a vacsoránál.
Kati aggódva látja, hogy Paul egyre többet köhög, néha fűrészelve veszi a levegőt, éjszaka légszomjjal küszködik. Elcipeli egy orvoshoz, aki a cigarettát okolja a bajokért, és egészségesebb életmódot javasol.
Paul készséggel bólogat a doktori intelmekre, csak hogy szabaduljon. De otthon kijelenti, hogy a cigiről nem hajlandó lemondani. Hogyisne! Hiszen elég áldozat neki az a rengeteg gyaloglás, meg a sovány kaja. Kati nem akarja feladni. Ragtapaszokat, tablettákat, elektromos cigit vásárol, de Paul pöfékel tovább. És sajnos a pocakja sem apad, sőt mintha felszedett volna néhány kilót.
Kati gyanút fog és éjszaka a férj zakózsebében kotorászik. Talál is egy marék számlát, rajtuk a McDonald’s jellegzetes emblémája, de akadnak itt olyan cetlik is, melyek a KFC, A&W, Wendy’s, Tim Hortons, Pizza Hut fogyasztásokat igazolják. Jókora hamburgerek, sült krumplik, hagymakarikák, pizzák, sütemények és vödörnyi kólák vásárlására derül fény pillanatok alatt. Kati tudja, hogy megvetendő dolog mások zsebében turkálni, de most nem érdeklik az illemszabályok. Felrázza Pault és a számlákat lobogtatva felelősségre vonja. A férj nehezen ocsúdik, de mikor végre felfogja, hogy lebukott, éktelen haragra gerjed. Nemcsak azért, mert tetten érték, mint egy torkos gyereket, azért is dühös, mert Kati szemében most már egy jellemtelen, akaratgyenge zabagép lett. És elvesztette a rokonszenvet, a szerető simogatást, mellyel Kati útjára engedte az esti séták előtt. Magára is mérges, mert megúszhatta volna mindezt, ha nem gyűri zsebre azokat az átkozott számlákat. És oda van a titkos zabálások élvezete is! Micsoda veszteség! Nem csoda, hogy valósággal őrjöng, és üvöltve szitkozódik. Katiból nagy hirtelen élete megrontója lett, aki bujkálásra kényszeríti, hazugságokba és bűntudatba hajszolja, pedig neki joga van a saját életéhez! Mert még az a rohadt cigaretta is szúrja a szemét, pedig ő is dohányzik! Mi ez, ha nem képmutatás?! Egy utolsó dög az ilyen, aki eltiltja férjét a jótól, aki állandóan dirigál, mindenbe beleszól, nem hagyja élni, sajnálja tőle azt a keveset is, pedig megérdemelné a napi robot után! Ja, és egy jellemtelen féreg, mert mások holmijában turkál. Az ilyen talán még lop is! Jobb lesz, ha ezentúl megszámolja a pénzét.
Ennek a támadásnak az egyetlen előnye, hogy legalább nem kell védekeznie az asszony előtt. Kati sem marad szótlan, kikéri magának, hogy a szemébe hazudjanak hónapokon keresztül. Égeti a szégyen, hogy a férje a bolondját járatta vele. Biztos jókat röhögött rajta, míg a hamburgereket zabálta. Lehordja Pault mindennek, sőt még egy vázát is lever dühében.
Kapcsolatuk szinte varázsütésre változik meg ettől az estétől. Mintha egy szakadékot vájt volna közéjük a sok sértés. Eltűnt a bizalom és a rokonszenv egymás iránt.
Eltelik pár hét, lecsillapodnak a kedélyek, de már semmi sem a régi. Kati már nem részvéttel, hanem egyre fokozódó dühvel hallgatja férje éjszakai zihálásait. Borzongva figyeli a félhomályban a paplan alatt domborodó has körvonalait. Vágyakozva gondol az egyedül töltött éjszakáira, a tökéletes nyugalomra. Igaz, néha félve fülelt az apró neszekre, de attól még tudott aludni. Mert mostanában oda a békesség.
Paul nem akar engedni a veszekedéssel kivívott jogokból, így hát rendületlenül füstöl a balkonon. És hordja haza a tömött papírzacskókat, melyek tartalmát nagy kéjjel fogyasztja a tévé előtt. Szeme sarkából lesi neje reakcióját. Úgy tűnik, teljes a győzelem, mert Kati már nem szól semmit. Vállrándítással veszi tudomásul a dobozos söröket is. Az ő válasza annyi, hogy leszokik a dohányzásról és beiratkozik egy jóga tanfolyamra. Tüntetőleg salátákat eszik és gyógyteákat kortyol lefekvés előtt. Megpróbál jó képet vágni a fanyar ízekhez, hadd lássa a férj, miből marad ki. A haját is átfesti, jóval többet ad magára, a rafinált sminkek tényleg vonzóbbá teszik. Paul néha már közeledne, de a visszautasítástól félve inkább a csokoládés fánkokhoz menekül. Kati nem hozza szóba többet Paul egészségét. Inkább érdektelen dolgokról fecseg, ebből a vak is láthatja, hogy nem körülötte forog a világ. Ha elindul valahová, nagylelkűen lemond férje társaságáról. Üldögéljen csak a tévé előtt, lelje örömét abban, hogy mások mozgását nézi. És egyen, amennyit akar, nehogy azt higgye, bárki is sajnálja tőle. A közönyt olyan tökélyre fejleszti, hogy átsiklik a pillantása a mellkasát tapogató, fájdalmas képet vágó férjén.
Telnek a hónapok, már alig van közük egymáshoz. A férj néha kocsiba ül, hogy felkeresse a víkendházat. Kati csak legyint, és elhárítja a meghívást azzal, hogy otthon is tud ülni a tévé előtt.
Paul már olyan nehezen mozog, hogy a főnöke felmenti a külső munkák alól, így egész nap a műhelyben maradhat. Paul nagyon reméli, hogy itt már kihúzza nyugdíjig.
Egy borús, esős őszi éjszakán Paul horkant egyet álmában, majd zihálva megébred. Feljajdul, bizonytalanul lekászálódik az ágyról. Gyógyszert szeretne az őrjítő fejfájásra, de nem meri Katit ugrasztani, inkább önmaga próbál eljutni a fürdőszobába. Szédelegve tesz pár lépést, majd összeesik, elveszti az eszméletét. Kati azonnal odaugrik, riadtan markolja a férfi nedves tenyerét. Paul kinyitja a szemét, felesége arcát látja maga előtt. Az asszony szemében kimondhatatlan aggodalom. Paul hálásan kapaszkodik a segítő kézbe, majd ájulásba zuhan.
A mentők hamarosan megérkeznek, szakszerű mozdulatokkal látják el a beteget. A fiatal mentőorvos próbálja nyugtatni Katit, aki valósággal reszket az idegességtől.
Kati a kórház folyosóján rója a köröket és félhangosan imádkozik:
- Úristen, csak most segíts! Ha ez megnyomorodik, lebénul, ápolhatom életem végéig. Tégy csodát! Add, hogy meghaljon!
A temetés rendben zajlott, szerényen, felhajtás nélkül, ahogy ebben a korban illik. Kati megtudta, hogy végrendelet ugyan nem készült, de házastársi jogon minden rá maradt. A telek, a víkendházzal, a lakás, és egy szép összeg a bankban. Nagy könnyebbséget jelent az anyagi biztonság, de Kati mégsem elégedett. Magányosan unatkozik az üres lakásban, és hamar rájön, hogy ennél még a piszkálódással töltött esték is jobbak voltak. És mintha felerősödtek volna azok az idegen, gyanús éjszakai neszek a hálószobában.
Kati gondol egyet és hazarepül. Rokonokat látogat, ismerkedik az évtizedek óta nem látott várossal. Csalódottan tapasztalja, hogy szó sincs kikapcsolódásról, mert állandóan a családtagok sirámait kell hallgatnia. De aztán rájön, hogy itt mindig, mindenki, mindenkinek panaszkodik. Végül úgy dönt, hogy nincs értelme hazaköltözni. Számára már idegen az otthoni hajsza és bizonytalanság. Akkor inkább a kinti békesség. Igen, visszamegy, és majd hirdetésben keres valakit, aki követni fogja Kanadába. Annyi férfi érezné megváltásnak, hogy odakinn jobban élhet. Katit meg már nem zavarja, hogy nem a két szép szeméért…
Mert ő még nem mondott le végleg a reggeli kávézásokról.