Small Pleasure
Hogyha én a körúton megyek
Mert ez nékem apró élvezet...
Eddig az idézet az egykor népszerű Zalatnay slágerből, és huncut aki rosszra gondol, de én is tudok ilyen aprókat élvezni, ha a belvárosban császkálok. De legutóbb a focinál hagytam abba. Hát tessék: Idén a Fradi nyerte a labdarúgó bajnokságot. Volt is nagy öröm a lelátón! A zöld fehérre mázolt félmeztelen szurkolók, – akik között meglepő módon egyetlen nő sem akadt – teli torokból üvöltötték kedvenc csapatuk nevét és csakis azt. Régen bezzeg a játékosokat éltették, zengett az Albert Flóri, meg a Varga Zolti, de manapság erről szó sincs. Viszont, ha böngészni kezdjük az összeállítást rögtön érhetővé válik a dolog. Nézzük hát mi is a győztes csapat néhány tagját: Abraham Frimpong, Leandro De Almeida, Otigba Kenneth, Miha Blazic, Lasa Dvali, Sztefan Szpirovszki, Ihor Haratyin, Davide Lanzafame, Tokmac Gnuen, és a szokatlan hangzású Varga Ádám. Egy ilyen névsor természetesen nemcsak az FTC-re jellemző. Minden klubban hemzsegnek a külföldi játékosok, saját nevelés, klubhűség és más hasonló fogalmak – hát ezeket ne keressük manapság a stadionok környékén. Itt inkább arról van szó, hogy melyik egyesületnél van több pénz, melyik klub tud minél több drága (és ennek megfelelően nyilván jól focizó) játékost összevásárolni. A Fradi szurkolók dicsőítő üdvrivalgásai tulajdonképpen a csapat mecénásait illetik, elvégre az ő beszerzéseiknek köszönhető a győzelem. Ez nemcsak hazai jelenség, hiszen a világon mindenütt így működnek a klubcsapatok. És már csak a magamfajta őskövületeknek fontos, hogy ki tudjam mondani a focista nevét. Az már hab a tortán, ha a játékos is képes kimondani annak az egyesületnek a nevét, ahonnan felmarkolja azt a néhány milliós havi jövedelmét.
A klubcsapatok szépen erősödnek a külföldi játékosoknak köszönhetően, de rájuk nem lehet számítani a válogatottban. Ott nem marad más hátra, mint hazahívni azokat a magyar focistákat, akik viszont idegenben kergetik a labdát, szerte a világban. Az már a mesék birodalmába tartozik, amikor egy erős hazai klubcsapat adta a válogatott gerincét. Bozsik, Puskás, Kocsis, Czibor a Honvédban rúgták a bőrt és egész jól megvoltak szomáliai, szerb, dán, szlovén, vagy macedón csapattársak nélkül is.
Hadd ejtsek szót Toby kutyusunkról is, aki nem túl ideális körülmények között érkezett Pestre. Egyébként a KLM-nél még mindig keresik a tollat a válaszlevél írásához. Toby túltette magát a légitársaság hanyagságán, sőt az időeltolódással is megbirkózott. Ő már javában végigaludta az éjszakát, amikor mi még hajnali négykor, az ágy szélén ülve számolgattuk, hogy mennyi is lehet az idő ilyenkor Vancouverben.
Toby örömmel vette tudomásul, hogy a kinti kocsinkat nagyobbra cseréltük, és most több tucat emberrel utazhat együtt. Azt sem bánja, hogy nem én vezetek, mert így legalább az ölemben ülve bámészkodhat. Ilyenkor inkább az utazóközönséget nézi, mintsem az ablakon túli világot. De mindig is ember centrikus volt.
A rokonok is lelkesen kényeztetik. Laci bátyámnál gyakran vizitelünk, és ha elugrunk valamelyik boltba, szívesen vállalják Toby felügyeletét. Első alkalommal sógornőm megkért minket, hogy írjunk fel néhány angol szót, hadd beszélgessen a kutyussal, ha kettesben maradnak. Bizonygattuk, hogy nem kell fáradni ilyesmivel, hiszen Toby kiválóan ért magyarul. Mikor visszamentünk a lakásba, megütötte fülünket a tévéből áramló angol szöveg. Marika rögtön megmagyarázta: – Átkapcsoltam neki a BBC-re, hogy ne legyen honvágya.
A kutyus nem úgy fest, mint akit a bánat emészt. Bátyám a szőnyegen hasalva szemez a kutyussal, az orruk majdnem összeér. Anita lányuk is szeretettel ölelgeti és nem győzi becézni. Nóri, az ifjabb testvér egy harcias csivava gazdája, ő igazán ért hozzá, hogyan szerezzen jó pontokat Tobynál. Ebédnél már kunyerálnia sem kell, sorra kapja az ízes falatokat. Ha létezik kutya mennyország, az valahogy így nézhet ki.
Csak azt nem értem, hogy a napi sétánkon miért akar mindenáron betérni a sarki borozóba? Alig tudom visszafogni. Vajon milyen előélete lehetett?!
„Hé srácok, pörögjetek rá a Fantára! Full fincsi!” üvölti a tévéreklám. Mi van!? Gyanítom, hogy nem Arany Jánosnak köszönhetjük e veretes sorokat. De sebaj, rápörgök én, mint a búgócsiga. Akkor viszont úgy elszédülök, hogy nem találom a fantás üveget. Biztos, hogy stimmel ez, gyerekek?! Full ideg vagyok!
A híradó az érettségiző fiatalokkal foglalkozik. A magyar írásbeli a szokásos verselemzésen túl egy érdekes fogalmazás lehetőségét kínálja. A szinkronizált filmek hasznossága vagy ártalmassága mellett lehet lándzsát törni. Jó kis téma, kár, hogy nem az én időmben jutott eszébe a tekintetes testületnek.
A matek miatt szenvedtek néhányan, mert állítólag túl magas volt a mérce. De ez mindig is kedvenc siráma volt a diákságnak. A történelem tételek pedig azzal kavarták az indulatokat, hogy állítólag valaki kiszivárogtatta az interneten a kérdéseket. Ugrott a meglepetés, a hackerek belepancsoltak a vizsga tisztaságába. Akárcsak az USA-ban, ahol a választások idején kavarták meg a dolgokat.
Én mindig mondtam, hogy ez itt már tiszta Amerika!
2019.
Hogyha én a körúton megyek
Mert ez nékem apró élvezet...
Eddig az idézet az egykor népszerű Zalatnay slágerből, és huncut aki rosszra gondol, de én is tudok ilyen aprókat élvezni, ha a belvárosban császkálok. De legutóbb a focinál hagytam abba. Hát tessék: Idén a Fradi nyerte a labdarúgó bajnokságot. Volt is nagy öröm a lelátón! A zöld fehérre mázolt félmeztelen szurkolók, – akik között meglepő módon egyetlen nő sem akadt – teli torokból üvöltötték kedvenc csapatuk nevét és csakis azt. Régen bezzeg a játékosokat éltették, zengett az Albert Flóri, meg a Varga Zolti, de manapság erről szó sincs. Viszont, ha böngészni kezdjük az összeállítást rögtön érhetővé válik a dolog. Nézzük hát mi is a győztes csapat néhány tagját: Abraham Frimpong, Leandro De Almeida, Otigba Kenneth, Miha Blazic, Lasa Dvali, Sztefan Szpirovszki, Ihor Haratyin, Davide Lanzafame, Tokmac Gnuen, és a szokatlan hangzású Varga Ádám. Egy ilyen névsor természetesen nemcsak az FTC-re jellemző. Minden klubban hemzsegnek a külföldi játékosok, saját nevelés, klubhűség és más hasonló fogalmak – hát ezeket ne keressük manapság a stadionok környékén. Itt inkább arról van szó, hogy melyik egyesületnél van több pénz, melyik klub tud minél több drága (és ennek megfelelően nyilván jól focizó) játékost összevásárolni. A Fradi szurkolók dicsőítő üdvrivalgásai tulajdonképpen a csapat mecénásait illetik, elvégre az ő beszerzéseiknek köszönhető a győzelem. Ez nemcsak hazai jelenség, hiszen a világon mindenütt így működnek a klubcsapatok. És már csak a magamfajta őskövületeknek fontos, hogy ki tudjam mondani a focista nevét. Az már hab a tortán, ha a játékos is képes kimondani annak az egyesületnek a nevét, ahonnan felmarkolja azt a néhány milliós havi jövedelmét.
A klubcsapatok szépen erősödnek a külföldi játékosoknak köszönhetően, de rájuk nem lehet számítani a válogatottban. Ott nem marad más hátra, mint hazahívni azokat a magyar focistákat, akik viszont idegenben kergetik a labdát, szerte a világban. Az már a mesék birodalmába tartozik, amikor egy erős hazai klubcsapat adta a válogatott gerincét. Bozsik, Puskás, Kocsis, Czibor a Honvédban rúgták a bőrt és egész jól megvoltak szomáliai, szerb, dán, szlovén, vagy macedón csapattársak nélkül is.
Hadd ejtsek szót Toby kutyusunkról is, aki nem túl ideális körülmények között érkezett Pestre. Egyébként a KLM-nél még mindig keresik a tollat a válaszlevél írásához. Toby túltette magát a légitársaság hanyagságán, sőt az időeltolódással is megbirkózott. Ő már javában végigaludta az éjszakát, amikor mi még hajnali négykor, az ágy szélén ülve számolgattuk, hogy mennyi is lehet az idő ilyenkor Vancouverben.
Toby örömmel vette tudomásul, hogy a kinti kocsinkat nagyobbra cseréltük, és most több tucat emberrel utazhat együtt. Azt sem bánja, hogy nem én vezetek, mert így legalább az ölemben ülve bámészkodhat. Ilyenkor inkább az utazóközönséget nézi, mintsem az ablakon túli világot. De mindig is ember centrikus volt.
A rokonok is lelkesen kényeztetik. Laci bátyámnál gyakran vizitelünk, és ha elugrunk valamelyik boltba, szívesen vállalják Toby felügyeletét. Első alkalommal sógornőm megkért minket, hogy írjunk fel néhány angol szót, hadd beszélgessen a kutyussal, ha kettesben maradnak. Bizonygattuk, hogy nem kell fáradni ilyesmivel, hiszen Toby kiválóan ért magyarul. Mikor visszamentünk a lakásba, megütötte fülünket a tévéből áramló angol szöveg. Marika rögtön megmagyarázta: – Átkapcsoltam neki a BBC-re, hogy ne legyen honvágya.
A kutyus nem úgy fest, mint akit a bánat emészt. Bátyám a szőnyegen hasalva szemez a kutyussal, az orruk majdnem összeér. Anita lányuk is szeretettel ölelgeti és nem győzi becézni. Nóri, az ifjabb testvér egy harcias csivava gazdája, ő igazán ért hozzá, hogyan szerezzen jó pontokat Tobynál. Ebédnél már kunyerálnia sem kell, sorra kapja az ízes falatokat. Ha létezik kutya mennyország, az valahogy így nézhet ki.
Csak azt nem értem, hogy a napi sétánkon miért akar mindenáron betérni a sarki borozóba? Alig tudom visszafogni. Vajon milyen előélete lehetett?!
„Hé srácok, pörögjetek rá a Fantára! Full fincsi!” üvölti a tévéreklám. Mi van!? Gyanítom, hogy nem Arany Jánosnak köszönhetjük e veretes sorokat. De sebaj, rápörgök én, mint a búgócsiga. Akkor viszont úgy elszédülök, hogy nem találom a fantás üveget. Biztos, hogy stimmel ez, gyerekek?! Full ideg vagyok!
A híradó az érettségiző fiatalokkal foglalkozik. A magyar írásbeli a szokásos verselemzésen túl egy érdekes fogalmazás lehetőségét kínálja. A szinkronizált filmek hasznossága vagy ártalmassága mellett lehet lándzsát törni. Jó kis téma, kár, hogy nem az én időmben jutott eszébe a tekintetes testületnek.
A matek miatt szenvedtek néhányan, mert állítólag túl magas volt a mérce. De ez mindig is kedvenc siráma volt a diákságnak. A történelem tételek pedig azzal kavarták az indulatokat, hogy állítólag valaki kiszivárogtatta az interneten a kérdéseket. Ugrott a meglepetés, a hackerek belepancsoltak a vizsga tisztaságába. Akárcsak az USA-ban, ahol a választások idején kavarták meg a dolgokat.
Én mindig mondtam, hogy ez itt már tiszta Amerika!
2019.