Az első vita
Fázósan bújtak össze. A homokban ültek, a tengert nézték, ahogy fáradhatatlanul ostromolja az előttük elterülő partszakaszt. A nő a férfi vállára hajtotta a fejét, szótlanul ölelték egymást. A szokatlan testtartás és a kényelmetlen póz zavarta a fiút, de érezte, rendkívüli durvaság lenne megtörni a lány áhítatát. Nászúton voltak, az egymást megismerő, szerelmes napok lázában, ilyenkor igazán elviselhető a sajgó vállra nehezedő testsúly. A hallgatást a lány törte meg.
- Mire gondolsz?
A fiúban felrémlett, hogy túl gyakran hallotta ezt a kérdést az utóbbi napokban. A szerelmes, kedveskedő érdeklődés egyre inkább számonkérő hangsúlyt kapott. Nem örült ennek a fordulatnak, úgy érezte, elkezdődik valamiféle nem kívánt változás a kapcsolatukban. De talán csak rémeket lát! Miért ne lehetne ez egy ártatlan érdeklődés, az élmények megosztását igénylő partner jogos kérdése. Tudta, milyen választ vár a lány.
- Rád.
- Na, de komolyan!
A fiú habozott egy pillanatig. Legyen őszinte, valóban? De most már egyre inkább úgy érezte, hogy jó lenne megosztani feleségével a feltóduló emlékeket.
- A homok juttatta eszembe . . .Ugyanilyen finom, puha homok volt a Balaton-parton, ahol focizni szoktunk a srácokkal. Mikor is volt ez? Hát már jó pár éve, az biztos. Ugyanaz a két csapat játszott mindig egymás ellen, alig változott az összeállítás. De az egyik délután megérkezett egy ápolatlan hapsi a féllábú haverjával. A nyomorék srác elég vézna volt, egy mankóra támaszkodott, azzal bukdácsolt a homokban. Legnagyobb meglepetésünkre be akartak szállni a csapatba. Beleegyeztünk, de elképzelni se tudtuk, hogy hogyan fog ez a nyomorék focizni. A szakadt manus úgy ügyeskedett, hogy egy csapatba kerüljön a féllábú haverjával. Képzelheted! Elkezdődött a meccs, de gondolhatod, hogy milyen sebességgel tudott mozogni a srác egy mankóval ugrándozva a homokban. A haverja meg állandóan üvöltözött vele. Szidta mint a bokrot, mindenféle lassú tetűnek, lajhárnak lehordta. Te és hidd el, az a nyomorék gyerek hálás volt ezért! Emberszámba vették, úgy bántak vele, mint egy egészséges, ép emberrel, aki mondjuk nem elég gyors és lemarad a támadásról. Ez a szakadt manus többet adott ennek a nyomoréknak, mint bármilyen terápia! Elhitette vele, hogy teljes értékű ember!
A lány visszahúzódva méregette újdonsült férjét, míg az belemelegedve magyarázott. Miféle nyomorékról fecseg itt a nászúton, amikor kettőjükön kívül még a világ se létezik?! Nem tudta palástolni csalódottságát.
- Szerintem meg egy kegyetlen hülye alak, aki egy nyomorékkal azért üvöltözik, mert nem tudja utolérni a labdát! - csattant fel élesen. Dühét az ismeretlen férfinak címezte, aki elvonta férje figyelmét kettőjükről.
- De szívem! Gondolj csak bele! Ez a nyomorék fiú mindenkitől csak részvétet meg sajnálatot kapott, de sosem volt egyenrangú a többi egészséges emberrel. A haverja tette azzá, amikor vele is úgy üvöltözött, mint bárki mással.
- Ez akkor is egy hülye! - dacoskodott a lány. - Egy szívtelen hülye!
A fiú úgy érezte, csatát kell nyernie, most kell megmagyarázni a dolgokat, mert különben soha nem lesznek egy véleményen.
- Figyelj! Elismerem, lehet, hogy az az ember nem volt egyetemi tanár, de jót tett a nyomorékkal! Az eredményt kell nézni! Mellékes, hogy milyen úton jutott el hozzá!
A lány már rég kibontakozott a fiút ölelő testtartásból, sőt arrébb is húzódott. Ellenségesen méregette a férjét.
- Szóval, ha valaki tolókocsival közlekedik és nem kap segítséget, az vegye úgy, hogy egyenrangú félnek nézik?! A vak ember meg csak álldogáljon a megállóban, az istenért el ne áruljuk neki, hogy hányas villamos jön, mert még zokon veszi, hogy nem tartjuk teljes értékűnek! - a lány utolsó szavai már kiabálásba váltottak.
A férfi idegenkedve nézte ezt az új arcot és a megmagyarázhatatlan indulatokat.
- Ide figyelj, te ezt nagyon nem érted! Nem kell gúnyolódni! Nincs itt többről szó, mint arról, hogy ezeknek az embereknek is kell a hit, hogy olyanok, mint más egészséges ember. Hagyjuk a nyomorékot, jó?! Eszembe jutott egy másik eset. Csak azért mesélem el, hogy lásd, milyen kerülő utakon is lehet valakin segíteni.
A lány bár figyelt, gondosan ügyelt arra, hogy ne mutasson érdeklődést.
- Sráckoromban egy nagy körfolyosós házban laktunk. A földszinten lakott egy öreg házaspár, fogalmam sincs hány évesek lehettek, egy gyerek szemében minden felnőtt idősnek látszik. De ők mindenképpen benne lehettek a korban, csupa ránc volt mindkettőjük arca. Az öreg már csak csoszogott és fél délelőttöket üldögélt a lakásuk előtt egy hokedlin, pizsamában. Néha újságot böngészett, vagy csak napozott, a macskákat nézegetve. A felesége meg szinte minden nap veszekedett vele, vén csavargónak nevezte, aki a kurvákra költi a pénzét. Érted, az öreg a pizsamában! Nem is láttam soha kimenni a házból! Honnan lett volna ennek pénze?! De amikor elkezdődött az ingyencirkusz, az öreg úgy viselte a szidalmakat, mint aki megérdemli, amit kap. Valósággal visszafiatalodott, maga is elhitte, hogy egy nőket hajkurászó férfi és nem egy szánalmas vénember. Látod, ez az öregasszony sem terápiát akart alkalmazni, de akaratlanul is segített azon a szerencsétlenen. Az meg már nem is ide tartozik, hogy azok a veszekedések legalább valami színt vittek abba a szürke egyhangúságba.
- Szóval szerinted aki veszekszik a másikkal, az már jót is tesz vele?! Ez a legnagyobb baromság, amit valaha is hallottam! - a lány minden igyekezete arra irányult, hogy megsértse a fiút. - És még azt állítod, hogy segítő szándék?! Ez nem más, mint az emberekben levő veszekedési hajlam, törődnek is vele, hogy megsértik-e a másikat, vagy jót tesznek, szerintem csak az a fontos, hogy a saját mérgüket kitöltsék valakin.
- Mint most te rajtam, ugye?
- Utálatos vagy, undok, szívtelen gonosz és vedd tudomásul, hogy nagyon csalódtam benned!- a lány a könnyeivel küszködött, de nem gyengült el. Felpattant és futásnak eredt. A férfi is felugrott, de nem követte. Lassan bandukolt a szálloda felé, közben azon morfondírozott, hogy talán mégis elhamarkodott volt ez a házasság. Ha ebben a dologban ilyen ellentétes a véleményük, akkor biztos később sem lesz összhang köztük. Pedig igaza van! Két ártatlan példát hozott csak fel, semmit sem akart bizonyítani, csak azt, hogy nem mindig a jó szó a legnagyobb segítség. De ez a meglepően heves ellenállás, ez a makacsság ez nagyon rosszat ígér! Választania kell! Ha együtt akar élni a feleségével, meg kell mutatni, hogy ki viseli a nadrágot. Neki is lehet saját véleménye, ehhez joga van, de elvárja tőle a tiszteletet. Ha pedig nem képes elfogadni a férje nézeteit, akkor el kell válni! Volt már ilyen csoda, amikor a nászúton derült ki, hogy két ember nem illik össze. Igen, lehet, hogy a legokosabb elválni!
A férfi eljátszott az új lehetőséggel. Ismét szabadnak lenni, élvezni a kötöttségek nélküli hétköznapokat, újra a haverok és a kalandok. Aztán meg, ha ismét kedve szottyan a házassághoz, bölcsebb választással méltóbb partnerre találni.
Mire a szobába ért, már telve volt az elhatározással, hogy véget vet az egésznek. A lány az ágyon feküdt, jöttére meg sem fordult. A férfi toporgott egy kicsit, majd a szekrényhez indult. Matatni kezdett a ruhái között, miközben az öltözőszekrény tükréből lopva vizsgálta a lány reakcióját. Az látszólag tudomást sem vett róla, hason fekve elmerülten lapozgatott egy képes újságot. Lábszára ütemesen mozgott a rádióból áramló tánczenére. A takaró arrébb csúszott a mozdulat hatására. A napbarnított testen egy csöppnyi melltartó meg egy bugyi feszült. Az apró fehér selyembugyi merész íve teljes szabadon hagyta a lány fenekének feszülő, telt dombjait. A férfi nyelt egyet, majd lassan megfordult. Csak a vágy dobolt benne, megérinteni, megsimogatni és birtokba venni ezeket a hibátlan formákat. A lány mellé hanyatlott, keze szinte ösztönösen indult el a sima és illatos bőrön. A lány megrándult, de nem húzódott el. A férfi szaporodó légzéssel vezette tenyerét a domború fenék ívén. Maga felé fordította nejét, vadul csókolni kezdte. A nő most megmakacsolta magát.
- Kérj bocsánatot!
- Bocsáss meg édesem!
- És mondd, hogy igazam volt!
- Igazad volt drágám!
A bódulat már birtokba vette a férfit, még valami tiltakozásféle derengett fel benne, de a vágy hullámai már mindent elhomályosítottak.
Fázósan bújtak össze. A homokban ültek, a tengert nézték, ahogy fáradhatatlanul ostromolja az előttük elterülő partszakaszt. A nő a férfi vállára hajtotta a fejét, szótlanul ölelték egymást. A szokatlan testtartás és a kényelmetlen póz zavarta a fiút, de érezte, rendkívüli durvaság lenne megtörni a lány áhítatát. Nászúton voltak, az egymást megismerő, szerelmes napok lázában, ilyenkor igazán elviselhető a sajgó vállra nehezedő testsúly. A hallgatást a lány törte meg.
- Mire gondolsz?
A fiúban felrémlett, hogy túl gyakran hallotta ezt a kérdést az utóbbi napokban. A szerelmes, kedveskedő érdeklődés egyre inkább számonkérő hangsúlyt kapott. Nem örült ennek a fordulatnak, úgy érezte, elkezdődik valamiféle nem kívánt változás a kapcsolatukban. De talán csak rémeket lát! Miért ne lehetne ez egy ártatlan érdeklődés, az élmények megosztását igénylő partner jogos kérdése. Tudta, milyen választ vár a lány.
- Rád.
- Na, de komolyan!
A fiú habozott egy pillanatig. Legyen őszinte, valóban? De most már egyre inkább úgy érezte, hogy jó lenne megosztani feleségével a feltóduló emlékeket.
- A homok juttatta eszembe . . .Ugyanilyen finom, puha homok volt a Balaton-parton, ahol focizni szoktunk a srácokkal. Mikor is volt ez? Hát már jó pár éve, az biztos. Ugyanaz a két csapat játszott mindig egymás ellen, alig változott az összeállítás. De az egyik délután megérkezett egy ápolatlan hapsi a féllábú haverjával. A nyomorék srác elég vézna volt, egy mankóra támaszkodott, azzal bukdácsolt a homokban. Legnagyobb meglepetésünkre be akartak szállni a csapatba. Beleegyeztünk, de elképzelni se tudtuk, hogy hogyan fog ez a nyomorék focizni. A szakadt manus úgy ügyeskedett, hogy egy csapatba kerüljön a féllábú haverjával. Képzelheted! Elkezdődött a meccs, de gondolhatod, hogy milyen sebességgel tudott mozogni a srác egy mankóval ugrándozva a homokban. A haverja meg állandóan üvöltözött vele. Szidta mint a bokrot, mindenféle lassú tetűnek, lajhárnak lehordta. Te és hidd el, az a nyomorék gyerek hálás volt ezért! Emberszámba vették, úgy bántak vele, mint egy egészséges, ép emberrel, aki mondjuk nem elég gyors és lemarad a támadásról. Ez a szakadt manus többet adott ennek a nyomoréknak, mint bármilyen terápia! Elhitette vele, hogy teljes értékű ember!
A lány visszahúzódva méregette újdonsült férjét, míg az belemelegedve magyarázott. Miféle nyomorékról fecseg itt a nászúton, amikor kettőjükön kívül még a világ se létezik?! Nem tudta palástolni csalódottságát.
- Szerintem meg egy kegyetlen hülye alak, aki egy nyomorékkal azért üvöltözik, mert nem tudja utolérni a labdát! - csattant fel élesen. Dühét az ismeretlen férfinak címezte, aki elvonta férje figyelmét kettőjükről.
- De szívem! Gondolj csak bele! Ez a nyomorék fiú mindenkitől csak részvétet meg sajnálatot kapott, de sosem volt egyenrangú a többi egészséges emberrel. A haverja tette azzá, amikor vele is úgy üvöltözött, mint bárki mással.
- Ez akkor is egy hülye! - dacoskodott a lány. - Egy szívtelen hülye!
A fiú úgy érezte, csatát kell nyernie, most kell megmagyarázni a dolgokat, mert különben soha nem lesznek egy véleményen.
- Figyelj! Elismerem, lehet, hogy az az ember nem volt egyetemi tanár, de jót tett a nyomorékkal! Az eredményt kell nézni! Mellékes, hogy milyen úton jutott el hozzá!
A lány már rég kibontakozott a fiút ölelő testtartásból, sőt arrébb is húzódott. Ellenségesen méregette a férjét.
- Szóval, ha valaki tolókocsival közlekedik és nem kap segítséget, az vegye úgy, hogy egyenrangú félnek nézik?! A vak ember meg csak álldogáljon a megállóban, az istenért el ne áruljuk neki, hogy hányas villamos jön, mert még zokon veszi, hogy nem tartjuk teljes értékűnek! - a lány utolsó szavai már kiabálásba váltottak.
A férfi idegenkedve nézte ezt az új arcot és a megmagyarázhatatlan indulatokat.
- Ide figyelj, te ezt nagyon nem érted! Nem kell gúnyolódni! Nincs itt többről szó, mint arról, hogy ezeknek az embereknek is kell a hit, hogy olyanok, mint más egészséges ember. Hagyjuk a nyomorékot, jó?! Eszembe jutott egy másik eset. Csak azért mesélem el, hogy lásd, milyen kerülő utakon is lehet valakin segíteni.
A lány bár figyelt, gondosan ügyelt arra, hogy ne mutasson érdeklődést.
- Sráckoromban egy nagy körfolyosós házban laktunk. A földszinten lakott egy öreg házaspár, fogalmam sincs hány évesek lehettek, egy gyerek szemében minden felnőtt idősnek látszik. De ők mindenképpen benne lehettek a korban, csupa ránc volt mindkettőjük arca. Az öreg már csak csoszogott és fél délelőttöket üldögélt a lakásuk előtt egy hokedlin, pizsamában. Néha újságot böngészett, vagy csak napozott, a macskákat nézegetve. A felesége meg szinte minden nap veszekedett vele, vén csavargónak nevezte, aki a kurvákra költi a pénzét. Érted, az öreg a pizsamában! Nem is láttam soha kimenni a házból! Honnan lett volna ennek pénze?! De amikor elkezdődött az ingyencirkusz, az öreg úgy viselte a szidalmakat, mint aki megérdemli, amit kap. Valósággal visszafiatalodott, maga is elhitte, hogy egy nőket hajkurászó férfi és nem egy szánalmas vénember. Látod, ez az öregasszony sem terápiát akart alkalmazni, de akaratlanul is segített azon a szerencsétlenen. Az meg már nem is ide tartozik, hogy azok a veszekedések legalább valami színt vittek abba a szürke egyhangúságba.
- Szóval szerinted aki veszekszik a másikkal, az már jót is tesz vele?! Ez a legnagyobb baromság, amit valaha is hallottam! - a lány minden igyekezete arra irányult, hogy megsértse a fiút. - És még azt állítod, hogy segítő szándék?! Ez nem más, mint az emberekben levő veszekedési hajlam, törődnek is vele, hogy megsértik-e a másikat, vagy jót tesznek, szerintem csak az a fontos, hogy a saját mérgüket kitöltsék valakin.
- Mint most te rajtam, ugye?
- Utálatos vagy, undok, szívtelen gonosz és vedd tudomásul, hogy nagyon csalódtam benned!- a lány a könnyeivel küszködött, de nem gyengült el. Felpattant és futásnak eredt. A férfi is felugrott, de nem követte. Lassan bandukolt a szálloda felé, közben azon morfondírozott, hogy talán mégis elhamarkodott volt ez a házasság. Ha ebben a dologban ilyen ellentétes a véleményük, akkor biztos később sem lesz összhang köztük. Pedig igaza van! Két ártatlan példát hozott csak fel, semmit sem akart bizonyítani, csak azt, hogy nem mindig a jó szó a legnagyobb segítség. De ez a meglepően heves ellenállás, ez a makacsság ez nagyon rosszat ígér! Választania kell! Ha együtt akar élni a feleségével, meg kell mutatni, hogy ki viseli a nadrágot. Neki is lehet saját véleménye, ehhez joga van, de elvárja tőle a tiszteletet. Ha pedig nem képes elfogadni a férje nézeteit, akkor el kell válni! Volt már ilyen csoda, amikor a nászúton derült ki, hogy két ember nem illik össze. Igen, lehet, hogy a legokosabb elválni!
A férfi eljátszott az új lehetőséggel. Ismét szabadnak lenni, élvezni a kötöttségek nélküli hétköznapokat, újra a haverok és a kalandok. Aztán meg, ha ismét kedve szottyan a házassághoz, bölcsebb választással méltóbb partnerre találni.
Mire a szobába ért, már telve volt az elhatározással, hogy véget vet az egésznek. A lány az ágyon feküdt, jöttére meg sem fordult. A férfi toporgott egy kicsit, majd a szekrényhez indult. Matatni kezdett a ruhái között, miközben az öltözőszekrény tükréből lopva vizsgálta a lány reakcióját. Az látszólag tudomást sem vett róla, hason fekve elmerülten lapozgatott egy képes újságot. Lábszára ütemesen mozgott a rádióból áramló tánczenére. A takaró arrébb csúszott a mozdulat hatására. A napbarnított testen egy csöppnyi melltartó meg egy bugyi feszült. Az apró fehér selyembugyi merész íve teljes szabadon hagyta a lány fenekének feszülő, telt dombjait. A férfi nyelt egyet, majd lassan megfordult. Csak a vágy dobolt benne, megérinteni, megsimogatni és birtokba venni ezeket a hibátlan formákat. A lány mellé hanyatlott, keze szinte ösztönösen indult el a sima és illatos bőrön. A lány megrándult, de nem húzódott el. A férfi szaporodó légzéssel vezette tenyerét a domború fenék ívén. Maga felé fordította nejét, vadul csókolni kezdte. A nő most megmakacsolta magát.
- Kérj bocsánatot!
- Bocsáss meg édesem!
- És mondd, hogy igazam volt!
- Igazad volt drágám!
A bódulat már birtokba vette a férfit, még valami tiltakozásféle derengett fel benne, de a vágy hullámai már mindent elhomályosítottak.