A sör jótékony hatása
Egy valamikori szombat délután emlékét hívta elő az emlékezés szeszélye. A hetvenes évek végén járhattunk, a haverokkal kedvenc tartózkodási helyünkön, az Erzsébet sörözőben múlattuk az időt. Mihály, a fény felé tartotta poharát, és szinte áhítattal nézte az aranyló nedűt.
– Azért legyünk őszinték, van ebben a piában némi esztétikai élmény is! Nézzétek csak ezt a színt! Hát melyik festő lenne képes ilyesmit összehozni? Az ízéről már nem is beszélek. Bár ez a hideg sör dolog egy hülyeség. Ez csak a tartósítás miatt van. Régen bezzeg nem vetették meg a meleg sört, sőt azt állították, hogy akkor jobban felszabadulnak az aromák. De most úgy látszik, azon van a lényeg, hogy hűtsön, mint egy üdítő.
Aznap két új fiú is hozzánk csapódott, az egyik rögtön átvette a szót.
- Tudjátok, én együtt lakom a Gézával – bökött fejével a társa felé- - Na, nem azért mert szeretjük egymást, hanem azért mert így felezni tudjuk a költségeket. Szóval, tán egy hónappal ezelőtt teljesen elfogyott a pénzünk. Mert épp egyikünk se melózott. Remény se nagyon volt, hogy felvegyenek bárhová, a személyzetisek csak belenéztek a munkakönyvünkbe, és már mutatták is az ajtót. Szóval nagyon le voltunk gatyásodva, egész nap nem ettünk semmit. Este átforgattuk az összes nadrág és kabátzsebet, nyolc forintot szedtünk össze. Gondoltuk, leugrunk a henteshez, veszünk egy kis kenyeret meg tepertőt, az is több mint a semmi, nem igaz? De aztán valahogy csak nem jutottunk el a hentesig. Itt mentünk el a söröző előtt, hát úgy gondoltuk, beülünk két pohárra, ki tudja, mikor ihatunk megint. Elég sokan voltak, így hát leültünk egy olyan bokszba, ahol már üldögélt valaki. A pasas szóba elegyedett velünk Perceken belül már tudta, hogy nincs munkánk, az utolsó filléreinken iszogatunk. Benyúlt a zsebébe és átadott egy névjegykártyát. Egy nagyvállalatnál volt valami főmufti, Géza már kezdhetett is náluk másnap reggel. Még azért adott egy százast, hogy ne éhesen menjen oda másnap. Nekem meg lediktált egy címet, ahová engem is felvettek. Nem is fizettek rosszul. Még ma is ott vagyunk, igaz, Géza? Na, kérdem én, mi van akkor, ha mi aznap este a hentesnél kötünk ki? Szóval azért mondom, hogy a sör több mint egy kellemes ital.
- Elnézést uraim, ha megengedik… - borostás, vézna öregúr hajolt át a másik asztaltól. - Hallom, miről beszélgetnek, ha már ez a téma, hadd áruljam el, hogy a sörnek életmentő szerepe is lehet néha.
Nem kellett sok biztatás, hogy a kisöreg átüljön az asztalunkhoz.
- Ez, kérem 1961 augusztus 6-án történt – kezdte - Akkoriban divatban volt még a sétarepülés a főváros felett. De nem volt az egy faksznis dolog, nem kellett jegyet rendelni, vagy ilyesmi, csak beálltunk a sorba, hogy megvárjuk, mikor érkezik vissza a gép az előző fordulóból. Egy kör a város felett, tudják? Szóval álltunk ott az asszonnyal, hogy mi is sorra kerüljünk, de nagyon meleg volt. Így hát mondtam a páromnak, hogy elugrok a szomszédba egy sörért. Igen ám, de ott is sorba kellett állni, így mire visszajöttem, már beszállt a mi csoportunk, csak az asszony őrjöngött ott, hogy hiába állt a tűző napon. Lehordott mindenféle alkoholista disznónak, pedig csak egy korsóval ittam. Aztán álltunk ott megint a sorban, már nem mertem elmenni. De a gép csak nem jött. Akkor aztán szólt valami hivatalos ember, hogy ma már nem lesz több felszállás. Hirtelen meg szétfutott a hír, hogy a gép lezuhant Zuglóban. Hazaindultunk, bezzeg most az asszony nem szólt egy szót sem. Később kiderült, hogy igaz volt a hír. Annyira igaz, hogy be is szüntették a sétarepülést örökre a főváros felett. Az újságok nemigen írtak meg ilyesmit akkoriban, mégis lassacskán kiderült minden részlet. Szóval odaveszett a teljes utazóközönség, meg a személyzet. Sőt még három kisgyerek is meghalt, akik annak a zuglói háznak az udvarán játszottak, ahová lezuhant a gép. Harminc ember, kérem! Én meg ugye megmaradtam, na meg az asszony is, a sörnek köszönhetően. Aztán még manapság is el szoktam gondolkodni azon, hogy miért pont én? Én többet érnék kérem, mint az a három ártatlan kisgyerek? Vagy a többi utas, akik bizonyára derék emberek voltak? Nyomasztó dolgok ezek kérem, amit csak könnyebb elviselni, ha már leküldött az ember két-három korsóval. Az asszony meg otthagyott. Egész egyszerűen otthagyott. Az nem hitt a sörben, az csak azt szajkózta, hogy meg kéne javulnom, ha már csoda történt. De kérdezem én, hátat fordíthatok én a sörnek, ha így megmentette az életemet? – Az öreg szájához emelte a korsót és nagy kortyokban inni kezdett. Amikor végzett a sörrel, megtörölte kézfejével a száját, majd lassan feltápászkodott.
- Ha tudnám, hogy miért pont én? – sóhajtotta elmenőben.
Csend telepedett a társaságra. Aztán Géza szólalt meg.
- Ez az öreg nem komplett! Ezen morfondírozik már évek óta? És mi lett volna, ha vécére kellett volna mennie, és azért kési le a gépet? Nem kell itt filozófiát gyártani ahhoz, ha inni akar az ember, nem igaz srácok?!
- De igen! – helyeseltünk.
Mihály kétkedve ingatta a fejét, majd kijelentette:
- Nana! Azért a vécé előtt csak nem lehetett akkora sor! Azért ne becsüljük le a sör különleges hatását! – zárta le a vitát, majd rikkantott egyet:
- Akkor erre inni kell!
Egy valamikori szombat délután emlékét hívta elő az emlékezés szeszélye. A hetvenes évek végén járhattunk, a haverokkal kedvenc tartózkodási helyünkön, az Erzsébet sörözőben múlattuk az időt. Mihály, a fény felé tartotta poharát, és szinte áhítattal nézte az aranyló nedűt.
– Azért legyünk őszinték, van ebben a piában némi esztétikai élmény is! Nézzétek csak ezt a színt! Hát melyik festő lenne képes ilyesmit összehozni? Az ízéről már nem is beszélek. Bár ez a hideg sör dolog egy hülyeség. Ez csak a tartósítás miatt van. Régen bezzeg nem vetették meg a meleg sört, sőt azt állították, hogy akkor jobban felszabadulnak az aromák. De most úgy látszik, azon van a lényeg, hogy hűtsön, mint egy üdítő.
Aznap két új fiú is hozzánk csapódott, az egyik rögtön átvette a szót.
- Tudjátok, én együtt lakom a Gézával – bökött fejével a társa felé- - Na, nem azért mert szeretjük egymást, hanem azért mert így felezni tudjuk a költségeket. Szóval, tán egy hónappal ezelőtt teljesen elfogyott a pénzünk. Mert épp egyikünk se melózott. Remény se nagyon volt, hogy felvegyenek bárhová, a személyzetisek csak belenéztek a munkakönyvünkbe, és már mutatták is az ajtót. Szóval nagyon le voltunk gatyásodva, egész nap nem ettünk semmit. Este átforgattuk az összes nadrág és kabátzsebet, nyolc forintot szedtünk össze. Gondoltuk, leugrunk a henteshez, veszünk egy kis kenyeret meg tepertőt, az is több mint a semmi, nem igaz? De aztán valahogy csak nem jutottunk el a hentesig. Itt mentünk el a söröző előtt, hát úgy gondoltuk, beülünk két pohárra, ki tudja, mikor ihatunk megint. Elég sokan voltak, így hát leültünk egy olyan bokszba, ahol már üldögélt valaki. A pasas szóba elegyedett velünk Perceken belül már tudta, hogy nincs munkánk, az utolsó filléreinken iszogatunk. Benyúlt a zsebébe és átadott egy névjegykártyát. Egy nagyvállalatnál volt valami főmufti, Géza már kezdhetett is náluk másnap reggel. Még azért adott egy százast, hogy ne éhesen menjen oda másnap. Nekem meg lediktált egy címet, ahová engem is felvettek. Nem is fizettek rosszul. Még ma is ott vagyunk, igaz, Géza? Na, kérdem én, mi van akkor, ha mi aznap este a hentesnél kötünk ki? Szóval azért mondom, hogy a sör több mint egy kellemes ital.
- Elnézést uraim, ha megengedik… - borostás, vézna öregúr hajolt át a másik asztaltól. - Hallom, miről beszélgetnek, ha már ez a téma, hadd áruljam el, hogy a sörnek életmentő szerepe is lehet néha.
Nem kellett sok biztatás, hogy a kisöreg átüljön az asztalunkhoz.
- Ez, kérem 1961 augusztus 6-án történt – kezdte - Akkoriban divatban volt még a sétarepülés a főváros felett. De nem volt az egy faksznis dolog, nem kellett jegyet rendelni, vagy ilyesmi, csak beálltunk a sorba, hogy megvárjuk, mikor érkezik vissza a gép az előző fordulóból. Egy kör a város felett, tudják? Szóval álltunk ott az asszonnyal, hogy mi is sorra kerüljünk, de nagyon meleg volt. Így hát mondtam a páromnak, hogy elugrok a szomszédba egy sörért. Igen ám, de ott is sorba kellett állni, így mire visszajöttem, már beszállt a mi csoportunk, csak az asszony őrjöngött ott, hogy hiába állt a tűző napon. Lehordott mindenféle alkoholista disznónak, pedig csak egy korsóval ittam. Aztán álltunk ott megint a sorban, már nem mertem elmenni. De a gép csak nem jött. Akkor aztán szólt valami hivatalos ember, hogy ma már nem lesz több felszállás. Hirtelen meg szétfutott a hír, hogy a gép lezuhant Zuglóban. Hazaindultunk, bezzeg most az asszony nem szólt egy szót sem. Később kiderült, hogy igaz volt a hír. Annyira igaz, hogy be is szüntették a sétarepülést örökre a főváros felett. Az újságok nemigen írtak meg ilyesmit akkoriban, mégis lassacskán kiderült minden részlet. Szóval odaveszett a teljes utazóközönség, meg a személyzet. Sőt még három kisgyerek is meghalt, akik annak a zuglói háznak az udvarán játszottak, ahová lezuhant a gép. Harminc ember, kérem! Én meg ugye megmaradtam, na meg az asszony is, a sörnek köszönhetően. Aztán még manapság is el szoktam gondolkodni azon, hogy miért pont én? Én többet érnék kérem, mint az a három ártatlan kisgyerek? Vagy a többi utas, akik bizonyára derék emberek voltak? Nyomasztó dolgok ezek kérem, amit csak könnyebb elviselni, ha már leküldött az ember két-három korsóval. Az asszony meg otthagyott. Egész egyszerűen otthagyott. Az nem hitt a sörben, az csak azt szajkózta, hogy meg kéne javulnom, ha már csoda történt. De kérdezem én, hátat fordíthatok én a sörnek, ha így megmentette az életemet? – Az öreg szájához emelte a korsót és nagy kortyokban inni kezdett. Amikor végzett a sörrel, megtörölte kézfejével a száját, majd lassan feltápászkodott.
- Ha tudnám, hogy miért pont én? – sóhajtotta elmenőben.
Csend telepedett a társaságra. Aztán Géza szólalt meg.
- Ez az öreg nem komplett! Ezen morfondírozik már évek óta? És mi lett volna, ha vécére kellett volna mennie, és azért kési le a gépet? Nem kell itt filozófiát gyártani ahhoz, ha inni akar az ember, nem igaz srácok?!
- De igen! – helyeseltünk.
Mihály kétkedve ingatta a fejét, majd kijelentette:
- Nana! Azért a vécé előtt csak nem lehetett akkora sor! Azért ne becsüljük le a sör különleges hatását! – zárta le a vitát, majd rikkantott egyet:
- Akkor erre inni kell!