A tudás hatalom...lenne
A matektanár áll az osztály előtt és fejcsóválva kijelenti:
- Olyan hülyék vagytok, hogy az osztály 90 százaléka meg fog bukni!
Mire a hátsó padból egy hang:
- Hehe, nem is vagyunk annyian!
Tudom, tudom, foglalkoztam már a butasággal, de úgy tűnik, ez kiapadhatatlan téma. Mert ez a kis vicc akár klasszikus példája is lehetne a mai nemzedék számtani képességeinek. De ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy csak ezzel van baj. A nagy átlag nem villog más tárgyakban sem.
Ez a lárva állapot természetesen nem javul az iskolaévek után sem. De hogyan is javulna?! A szappanoperák bámulása nem fog hozzátenni semmit az általános műveltséghez, legfeljebb azt tudhatjuk meg, hogy az Aurelio közkedvelt keresztnév Brazíliában.
Manapság tévéműsorok tudnak megélni abból, hogy az emberi butaságot tűzik pellengérre. Ha nincs ötlet a következő programhoz, elég kimenni az utcára és a szembejövők orra elé tolni a mikrofont:
- Önök szerint milyen országokkal határos az USA?
És már lehet is röhögni a válaszokon. Különösen szívderítő mikor egyesek Tokiót és Indiát is emlegetni kezdik.
Aki abban a tudatban él, hogy a hülyeség csak az amerikai földrész lakóira jellemző, az sajnos alaposan téved. Kijelenthető, hogy hazánknak is sikerült felzárkózni az ütődöttek táborába. Otthon is népszerűek azok a programok, ahol az utca embere vizsgázik a legegyszerűbb kérdésekből. Sajnos nemcsak azon buknak el, hogy hány nap van egy szökőévben, de azon is, ha azt kérdezik, mit ünneplünk március 15-én.
Még szomorúbb, hogy a főiskolás fiatalok sem állnak jobban. Szinte mindenki tanácstalanul álldogált a riporter kamerája előtt, mikor arra a fogas kérdésre kellett válaszolni, hogy melyik tenger található Csehországban. Nem mentség az sem, hogy ezek az ifjak pénzügyi vonalon óhajtanak majd boldogulni. Nem nagyon bízhatunk szakmai sikerükben, ha fogalmuk sem lesz arról, hogy külföldi partnerük milyen földrajzi háttérrel rendelkezik.
Nem volt ez mindig így odahaza, és most azért is különösen fájó, hogy az átlagműveltség a mélygarázsok szintjén van. Otthon, ahol karmesterversenyeken izgult az ország, ahol ezrek álltak sorba, hogy bejussanak a műveltségi vetélkedőkre, ott most a szellemi tohonyaság a divat. De miért is jó az egy országnak, ha ostoba a nagy többség?! Házon belül sem öröm az ütődött nagybácsi, akkor országos szinten miért elfogadott az emberi sötétség?!
Miért nem szégyen manapság butának lenni?! A főiskolás fiatalok például nem azt a következtetést vonták le a riportműsor után, hogy tanulni, művelődni kéne, hanem az jutott eszükbe, hogy fel kéne jelenteni a riportert. Mert a hülyeség ellen a nem a tanulás a megoldás, hanem az, ha magánügyként kezeljük.
Sajna, nem bízhatunk a változásban. Mert manapság a vezető rétegnek nincs szüksége művelt középosztályra. Éppen úgy, mint annak idején az ókori Rómában sem. Mert az ész és az engedelmesség nemigen fér össze. Különben is, a tanult és tájékozott ember nagyon veszélyes! Átlátja az összefüggéseket, kritizál és balhézik. Ha nagyon elégedetlen, akkor szervez, konspirál, lázadni is képes. Kevesebb probléma van tehát a szellemi zombikkal, akiknek elég a kenyér és a cirkusz. Annyi a különbség csupán, hogy manapság a táplálék mellé követelt cirkuszt nem az arénák, hanem a mozik és tévécsatornák biztosítják. A színvonal viszont nem változott semmit, hiszen most is az öldöklésen van a hangsúly. Ezt kapja a nagy átlag, ennyi tartozik rá, a többi a nagyok dolga!
De nyugalom, a tömegek butasága azért még nem fog visszavinni minket a kőkorszakba. Ugyanis minden társadalom kényesen ügyel arra, hogy a technikai fejlődés ne álljon meg. Mindig lesz egy okos és tehetséges műszaki elit, akik mozgásban tartják a dolgokat. Lesznek tehát még laposabb tévék, még biztonságosabb autók, és még okosabb telefonok.
Hogy legalább a készülékünknek legyen esze...
A matektanár áll az osztály előtt és fejcsóválva kijelenti:
- Olyan hülyék vagytok, hogy az osztály 90 százaléka meg fog bukni!
Mire a hátsó padból egy hang:
- Hehe, nem is vagyunk annyian!
Tudom, tudom, foglalkoztam már a butasággal, de úgy tűnik, ez kiapadhatatlan téma. Mert ez a kis vicc akár klasszikus példája is lehetne a mai nemzedék számtani képességeinek. De ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy csak ezzel van baj. A nagy átlag nem villog más tárgyakban sem.
Ez a lárva állapot természetesen nem javul az iskolaévek után sem. De hogyan is javulna?! A szappanoperák bámulása nem fog hozzátenni semmit az általános műveltséghez, legfeljebb azt tudhatjuk meg, hogy az Aurelio közkedvelt keresztnév Brazíliában.
Manapság tévéműsorok tudnak megélni abból, hogy az emberi butaságot tűzik pellengérre. Ha nincs ötlet a következő programhoz, elég kimenni az utcára és a szembejövők orra elé tolni a mikrofont:
- Önök szerint milyen országokkal határos az USA?
És már lehet is röhögni a válaszokon. Különösen szívderítő mikor egyesek Tokiót és Indiát is emlegetni kezdik.
Aki abban a tudatban él, hogy a hülyeség csak az amerikai földrész lakóira jellemző, az sajnos alaposan téved. Kijelenthető, hogy hazánknak is sikerült felzárkózni az ütődöttek táborába. Otthon is népszerűek azok a programok, ahol az utca embere vizsgázik a legegyszerűbb kérdésekből. Sajnos nemcsak azon buknak el, hogy hány nap van egy szökőévben, de azon is, ha azt kérdezik, mit ünneplünk március 15-én.
Még szomorúbb, hogy a főiskolás fiatalok sem állnak jobban. Szinte mindenki tanácstalanul álldogált a riporter kamerája előtt, mikor arra a fogas kérdésre kellett válaszolni, hogy melyik tenger található Csehországban. Nem mentség az sem, hogy ezek az ifjak pénzügyi vonalon óhajtanak majd boldogulni. Nem nagyon bízhatunk szakmai sikerükben, ha fogalmuk sem lesz arról, hogy külföldi partnerük milyen földrajzi háttérrel rendelkezik.
Nem volt ez mindig így odahaza, és most azért is különösen fájó, hogy az átlagműveltség a mélygarázsok szintjén van. Otthon, ahol karmesterversenyeken izgult az ország, ahol ezrek álltak sorba, hogy bejussanak a műveltségi vetélkedőkre, ott most a szellemi tohonyaság a divat. De miért is jó az egy országnak, ha ostoba a nagy többség?! Házon belül sem öröm az ütődött nagybácsi, akkor országos szinten miért elfogadott az emberi sötétség?!
Miért nem szégyen manapság butának lenni?! A főiskolás fiatalok például nem azt a következtetést vonták le a riportműsor után, hogy tanulni, művelődni kéne, hanem az jutott eszükbe, hogy fel kéne jelenteni a riportert. Mert a hülyeség ellen a nem a tanulás a megoldás, hanem az, ha magánügyként kezeljük.
Sajna, nem bízhatunk a változásban. Mert manapság a vezető rétegnek nincs szüksége művelt középosztályra. Éppen úgy, mint annak idején az ókori Rómában sem. Mert az ész és az engedelmesség nemigen fér össze. Különben is, a tanult és tájékozott ember nagyon veszélyes! Átlátja az összefüggéseket, kritizál és balhézik. Ha nagyon elégedetlen, akkor szervez, konspirál, lázadni is képes. Kevesebb probléma van tehát a szellemi zombikkal, akiknek elég a kenyér és a cirkusz. Annyi a különbség csupán, hogy manapság a táplálék mellé követelt cirkuszt nem az arénák, hanem a mozik és tévécsatornák biztosítják. A színvonal viszont nem változott semmit, hiszen most is az öldöklésen van a hangsúly. Ezt kapja a nagy átlag, ennyi tartozik rá, a többi a nagyok dolga!
De nyugalom, a tömegek butasága azért még nem fog visszavinni minket a kőkorszakba. Ugyanis minden társadalom kényesen ügyel arra, hogy a technikai fejlődés ne álljon meg. Mindig lesz egy okos és tehetséges műszaki elit, akik mozgásban tartják a dolgokat. Lesznek tehát még laposabb tévék, még biztonságosabb autók, és még okosabb telefonok.
Hogy legalább a készülékünknek legyen esze...