Van megoldás
Volt egy kis balhé reggel. Zoli szokás szerint késésben volt már, idegesen rángatta az előszobai cipős szekrény tolóajtaját. A falap nem akart elcsúszni az istennek sem. A férfi vaskos káromkodásokkal fűszerezte próbálkozásait. Végül az ajtó megadta magát, nehézkesen mozdult, majd végigszaladt a vályúban. A felszabadult nyíláson úgy tódultak ki a cipők, mint a karámból menekülő állatok. Zoli előtt egy kisebb halmaz képződött a kizúdult lábbelikből.
– A büdös francba! – hörögte. – Joli, mér nem lehet már rendet csinálni ebben a kurva szekrényben?! Nem találok meg semmit! Minek őrizgetsz minden szart?! Mért nem szabadulsz meg azoktól, amiket úgyse hordasz?!
Joli feltűnt az előszoba végében. Egyik kezével köntösét markolta össze, másikkal a kávésbögrét egyensúlyozta. Ránézett a férje előtt magasodó kupacra. Némi bűntudat suhant át rajta. Tényleg, mintha az utóbbi időben kinőtték volna a lakást azok az átkozott cipők. Rendet fog csinálni, mert nem tarthat ez a felfordulás örökké.
– Rossz nézni ezt a kuplerájt! – dohogott a férj tovább, miközben kihalászott magának egy pár félcipőt a halomból. – Ma szabadnapos vagy, igazán nekiállhatnál...
– Egyéb javaslatod nincs?! Találj ki még valamit, nehogy unatkozzak! Cseréljem ki az égőt is a csillárban?! Azt, amit már két hónapja ígérgetsz... –vágott vissza. Igen, rendet fog csinálni, de nehogy azt higgye a férje, hogy miatta. – Menj már, mert megint elkésel! – kiáltott rá, és kezével hessegető mozdulatot tett.
Zoli elviharzott, ő meg szemezni kezdett a halommal. Aztán a szekrényhez lépett. Kicsi ez ennyi cipőnek. Tényleg meg kéne szabadulni néhánytól. Magába döntötte a kávét és nekilátott.
A hócsizma szúrt szemet először. Kicsit hivalkodó az ezüstösen csillogó színe, de milyen jó szolgálatot tett a Magas-Tátrában. Mennyit nevettek, mikor Zoli kijelentette, hogy a Hotel Bilíkovában fognak megszállni.
– Hotel mi?! Bilíkova?! Akkor ezeknek nincs fürdőszobájuk! Legalább próbáljuk meg a Hotel Budikovát! – vihorásztak, míg végül találtak egy olyan szállót, amivel már lehetett dicsekedni a haveroknak. Nem rossz ez a csizma! Kicsit megkopott, de állítólag sok hó lesz az idén, még hasznát veheti.
Mert abban a combig érő velúrcsizmában nem lehet mászkálni a lucsokban. Ha felvette, mindig azzal a miniszoknyával párosította. Zolira sem volt hatástalan ez a szerelés, látta a mohó vágyat a tekintetében. Tudta ő jól, hogy olyan ebben, mint egy ridikült lóbáló utcalány, de ezeknek a kéjsóvár férfiaknak úgy látszik ez kell.
Na meg ez a vékonypántú tűzpiros körömcipő. Olyan vékony a sarka, hogy művészet benne közlekedni. Ha ez volt rajta, a szembejövő férfiak lassabb tempóra váltottak, és ha elhaladtak mellette, érezte, hogy forgolódnak utána. Jókat kuncogott ezen, de igencsak hízelgett a hiúságának.
Akárcsak ez a nyitott orrú, magas sarkú, fekete lakkcipő, apró masnikkal. Ezt egy vállalati rendezvényen viselte, ahol az a francia üzletkötő úgy tapadt rá, hogy képtelenség volt lerázni. Vagy tán nem is akarta?! A pasasnak bódító illata volt, meg is akarta kérdezni a márka nevét, de aztán mégsem... Zolin biztos máshogy érvényesült volna egy ilyen parfüm. Azt mondják, nem mindegy, ki viseli a kölnit. Az a nehéz, édeskés illat nem az ő sportos, mitugrász férjéhez való.
Akkor este felment a francia szobájába. Már a liftben csókolóztak, túl sokat ivott, nem is gondolta át, miért vonul olyan engedelmesen azzal az idegen férfivel. A francia rutinosan ölelte, átvillant rajta, hogy ez a pasas ezerszer begyakorolt mozdulatokat ismétel. Miért is várt volna érzelmeket egy néhány órás ismeretség után?!
A szállodai szobában az ágyra hanyatlott. Gerard nem ereszkedett rögtön mellé. Előbb a zakójától szabadult meg, majd a nyakkendőjén babrált, aztán az inggombokat vette célba. A művelet közben nem az ágyon fekvő nőt nézte, hanem önmagát a nagy tükör előtt. Joli hirtelen megundorodott ettől a bájgúnártól.
– Kaphatnék egy pohár vizet? – kérte a férfit és amikor az engedelmesen elindult a fürdőszobába, felpattant az ágyról és kimenekült onnan. Zoli annak a nagytükörnek köszönhette, hogy nem lett felszarvazva.
Egy valaha fehér edzőcipő került a kezébe. Adidas - a három csíkból félreérthetetlenül kiderül, hogy milyen márkáról van szó. A minap olvasott egy cikket a fivérek versengéséről, az Adidas és a Puma harcáról. Milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy a két testvér sohasem békült meg, halálukig gyűlölték egymást. Ő élni sem tudna a húga nélkül. Mindennap bent volt nála a kórházban azután a súlyos baleset után.
Tőle kapta ezt a parafa talpú szandált. Bulgáriában voltak együtt, jó kis félreértések adódtak, mert sosem tudták, igent, vagy nemet bólintanak - e a vendéglátók. Valaki elmagyarázta, hogy a török megszállás alatt tanultak meg a bolgárok fordítva bólintani, hogy átverjék a hódítókat. Ezt ők is kipróbálták, jó néhány udvarlót kergetve az őrületbe ezzel a játékkal.
Ez a csokoládébarna félcipő olyan aranyos, ezt egy katalógusból nézte ki. Először valami spenótszínű borzalmat küldtek, jó sokáig veszekedett a céggel, míg végre szállították a kívánt darabot. Megfogadta, hogy nem rendel többet soha. Egészen addig a keresztpántos törpe tűsarkú mályvaszínű szandálig, amihez csak az interneten lehetett hozzájutni.
A fehér klumpa még lánykorából való. Épp csak járni kezdett Zolival, mikor szegény kórházba került egy csúnya fertőzéssel. Látogatási tilalom volt. Szerzett egy fehér köpenyt, lábán a klumpa és magabiztosan feljutott a fiú kórterméig. Épp csak benyitott, mikor a nővér ráüvöltött. Kongott az egész folyosó ahogy menekült a klumpában. Zoli egészen elszállt ettől a haditettől, nem győzött dicsekedni a szobatársaknak, hogy milyen belevaló menyasszonya van.
Ezt a magas sarkú fehér szatén csodát az esküvőjén viselte. Olyan finom, annyira légies, szinte sehova sem lehet felvenni. Zoli könyörgött neki a nászéjszakán, hogy hagyja még magán. Már lekerült róla a mélyen kivágott csipkés menyasszonyi ruha. A hófehér fűzőből szinte kibuggyantak a mellei. Az apró selyembugyi ügyetlenül takarta a büszke domborulatot. Kis terpeszbe állt, csípőre tette a kezét, lehajtott fejjel, a homlokába hulló hajtincs mögül nézett párjára. Egy filmben látta ezt a pózt, viccnek szánta, de Zoli olyan megbabonázva bámult, mint egy kiéhezett gyerek az édességboltban. Joli meg volt győződve róla, hogy ez az éhség kitart a végtelenségig. Hát tévedett! Nem, nincs nagy baj köztük, de egyre ritkábban bújnak össze. Nem olyan szörnyű az ilyesmi húsz év házasság után.
Ez a kényelmes utcai viselet arra van kitalálva, hogy megkönnyítse a hétköznapokat. Bevásárláshoz ideális, de mozizáshoz is felveheti. Igazi trottőrcipő, valódi bőr, puha és hajlékony, egy vagyont adott érte. Zolinak fogalma sincs az áráról, de nem is tartozik rá. Higgye csak azt, hogy valamiféle leárazásnál jutott hozzá. De a számla alapján ez inkább afféle „Kettőt fizet, egyet kap” akciónak tűnik.
Ezt a bokacsizmát anyjától örökölte. Finom bőr, elnyűhetetlen. Nem, nem hordja, ez inkább afféle kegytárgy, de szükség esetén bevethető, mert pont jó a lábára. A húga jóval nagyobbra nőtt, csak legyintett, mikor kézbe vette az osztozkodásnál, a mama halála után. És milyen fiatalon! Luca Cavalli - böngészi a feliratot a lábbelin. Volt ízlése szegény anyunak.
Ezen a több színes bőrcsíkból összevarrt cipőn még ott az árcédula. Egy vásári forgatagban látta meg, vitték, mint a cukrot. Formás, aranyos kis topánka, kényelmesnek ígérkezik, de nincs ridikülje hozzá.
Besötétedett alaposan, mire Zoli megjött a munkából. Fáradtan eresztette le táskáját a válláról. Kibújt a cipőjéből és akkor eszébe jutott az a reggeli kupleráj. Tényleg, történt-e valami? A cipős szekrényhez lépett. Félretolta az ajtót. Ellenállásra számított, de az anyag könnyedén engedelmeskedett. Benézett a polcokra. Katonás rendben sorakoztak a cipők. Elégedetten legeltette szemét a látványon. Az asszony most megjelent az előszobában.
– Szívi, hát ez csodálatos! Na látod, mennyi hely lett, hogy végre kidobtál néhányat. Tényleg, mennyitől tudtál megszabadulni?
Az asszony vállat vont.
– Nem igazán számoltam... talán hat pár... igen, hat.
– Ügyes vagy édesem! Látod, végre kényelmesen elfér minden, és nem haltál bele, hogy megszabadultál pár régi darabtól. Úgysem hordtad már őket.
Egy csókot nyomott Joli homlokára.
Az asszony mosolyogva fogadta a kedveskedést. Tényleg jobb így, hogy végre rend van. Az a hat pár cipő meg igazán nem fog hiányozni.
Zolinak úgyis jó időbe telik, mire rájön, hogy mind a hat pár az övé volt.
Meg azt sem kell rögtön megtudnia, hogy két új párat rendelt ma az interneten.
Volt egy kis balhé reggel. Zoli szokás szerint késésben volt már, idegesen rángatta az előszobai cipős szekrény tolóajtaját. A falap nem akart elcsúszni az istennek sem. A férfi vaskos káromkodásokkal fűszerezte próbálkozásait. Végül az ajtó megadta magát, nehézkesen mozdult, majd végigszaladt a vályúban. A felszabadult nyíláson úgy tódultak ki a cipők, mint a karámból menekülő állatok. Zoli előtt egy kisebb halmaz képződött a kizúdult lábbelikből.
– A büdös francba! – hörögte. – Joli, mér nem lehet már rendet csinálni ebben a kurva szekrényben?! Nem találok meg semmit! Minek őrizgetsz minden szart?! Mért nem szabadulsz meg azoktól, amiket úgyse hordasz?!
Joli feltűnt az előszoba végében. Egyik kezével köntösét markolta össze, másikkal a kávésbögrét egyensúlyozta. Ránézett a férje előtt magasodó kupacra. Némi bűntudat suhant át rajta. Tényleg, mintha az utóbbi időben kinőtték volna a lakást azok az átkozott cipők. Rendet fog csinálni, mert nem tarthat ez a felfordulás örökké.
– Rossz nézni ezt a kuplerájt! – dohogott a férj tovább, miközben kihalászott magának egy pár félcipőt a halomból. – Ma szabadnapos vagy, igazán nekiállhatnál...
– Egyéb javaslatod nincs?! Találj ki még valamit, nehogy unatkozzak! Cseréljem ki az égőt is a csillárban?! Azt, amit már két hónapja ígérgetsz... –vágott vissza. Igen, rendet fog csinálni, de nehogy azt higgye a férje, hogy miatta. – Menj már, mert megint elkésel! – kiáltott rá, és kezével hessegető mozdulatot tett.
Zoli elviharzott, ő meg szemezni kezdett a halommal. Aztán a szekrényhez lépett. Kicsi ez ennyi cipőnek. Tényleg meg kéne szabadulni néhánytól. Magába döntötte a kávét és nekilátott.
A hócsizma szúrt szemet először. Kicsit hivalkodó az ezüstösen csillogó színe, de milyen jó szolgálatot tett a Magas-Tátrában. Mennyit nevettek, mikor Zoli kijelentette, hogy a Hotel Bilíkovában fognak megszállni.
– Hotel mi?! Bilíkova?! Akkor ezeknek nincs fürdőszobájuk! Legalább próbáljuk meg a Hotel Budikovát! – vihorásztak, míg végül találtak egy olyan szállót, amivel már lehetett dicsekedni a haveroknak. Nem rossz ez a csizma! Kicsit megkopott, de állítólag sok hó lesz az idén, még hasznát veheti.
Mert abban a combig érő velúrcsizmában nem lehet mászkálni a lucsokban. Ha felvette, mindig azzal a miniszoknyával párosította. Zolira sem volt hatástalan ez a szerelés, látta a mohó vágyat a tekintetében. Tudta ő jól, hogy olyan ebben, mint egy ridikült lóbáló utcalány, de ezeknek a kéjsóvár férfiaknak úgy látszik ez kell.
Na meg ez a vékonypántú tűzpiros körömcipő. Olyan vékony a sarka, hogy művészet benne közlekedni. Ha ez volt rajta, a szembejövő férfiak lassabb tempóra váltottak, és ha elhaladtak mellette, érezte, hogy forgolódnak utána. Jókat kuncogott ezen, de igencsak hízelgett a hiúságának.
Akárcsak ez a nyitott orrú, magas sarkú, fekete lakkcipő, apró masnikkal. Ezt egy vállalati rendezvényen viselte, ahol az a francia üzletkötő úgy tapadt rá, hogy képtelenség volt lerázni. Vagy tán nem is akarta?! A pasasnak bódító illata volt, meg is akarta kérdezni a márka nevét, de aztán mégsem... Zolin biztos máshogy érvényesült volna egy ilyen parfüm. Azt mondják, nem mindegy, ki viseli a kölnit. Az a nehéz, édeskés illat nem az ő sportos, mitugrász férjéhez való.
Akkor este felment a francia szobájába. Már a liftben csókolóztak, túl sokat ivott, nem is gondolta át, miért vonul olyan engedelmesen azzal az idegen férfivel. A francia rutinosan ölelte, átvillant rajta, hogy ez a pasas ezerszer begyakorolt mozdulatokat ismétel. Miért is várt volna érzelmeket egy néhány órás ismeretség után?!
A szállodai szobában az ágyra hanyatlott. Gerard nem ereszkedett rögtön mellé. Előbb a zakójától szabadult meg, majd a nyakkendőjén babrált, aztán az inggombokat vette célba. A művelet közben nem az ágyon fekvő nőt nézte, hanem önmagát a nagy tükör előtt. Joli hirtelen megundorodott ettől a bájgúnártól.
– Kaphatnék egy pohár vizet? – kérte a férfit és amikor az engedelmesen elindult a fürdőszobába, felpattant az ágyról és kimenekült onnan. Zoli annak a nagytükörnek köszönhette, hogy nem lett felszarvazva.
Egy valaha fehér edzőcipő került a kezébe. Adidas - a három csíkból félreérthetetlenül kiderül, hogy milyen márkáról van szó. A minap olvasott egy cikket a fivérek versengéséről, az Adidas és a Puma harcáról. Milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy a két testvér sohasem békült meg, halálukig gyűlölték egymást. Ő élni sem tudna a húga nélkül. Mindennap bent volt nála a kórházban azután a súlyos baleset után.
Tőle kapta ezt a parafa talpú szandált. Bulgáriában voltak együtt, jó kis félreértések adódtak, mert sosem tudták, igent, vagy nemet bólintanak - e a vendéglátók. Valaki elmagyarázta, hogy a török megszállás alatt tanultak meg a bolgárok fordítva bólintani, hogy átverjék a hódítókat. Ezt ők is kipróbálták, jó néhány udvarlót kergetve az őrületbe ezzel a játékkal.
Ez a csokoládébarna félcipő olyan aranyos, ezt egy katalógusból nézte ki. Először valami spenótszínű borzalmat küldtek, jó sokáig veszekedett a céggel, míg végre szállították a kívánt darabot. Megfogadta, hogy nem rendel többet soha. Egészen addig a keresztpántos törpe tűsarkú mályvaszínű szandálig, amihez csak az interneten lehetett hozzájutni.
A fehér klumpa még lánykorából való. Épp csak járni kezdett Zolival, mikor szegény kórházba került egy csúnya fertőzéssel. Látogatási tilalom volt. Szerzett egy fehér köpenyt, lábán a klumpa és magabiztosan feljutott a fiú kórterméig. Épp csak benyitott, mikor a nővér ráüvöltött. Kongott az egész folyosó ahogy menekült a klumpában. Zoli egészen elszállt ettől a haditettől, nem győzött dicsekedni a szobatársaknak, hogy milyen belevaló menyasszonya van.
Ezt a magas sarkú fehér szatén csodát az esküvőjén viselte. Olyan finom, annyira légies, szinte sehova sem lehet felvenni. Zoli könyörgött neki a nászéjszakán, hogy hagyja még magán. Már lekerült róla a mélyen kivágott csipkés menyasszonyi ruha. A hófehér fűzőből szinte kibuggyantak a mellei. Az apró selyembugyi ügyetlenül takarta a büszke domborulatot. Kis terpeszbe állt, csípőre tette a kezét, lehajtott fejjel, a homlokába hulló hajtincs mögül nézett párjára. Egy filmben látta ezt a pózt, viccnek szánta, de Zoli olyan megbabonázva bámult, mint egy kiéhezett gyerek az édességboltban. Joli meg volt győződve róla, hogy ez az éhség kitart a végtelenségig. Hát tévedett! Nem, nincs nagy baj köztük, de egyre ritkábban bújnak össze. Nem olyan szörnyű az ilyesmi húsz év házasság után.
Ez a kényelmes utcai viselet arra van kitalálva, hogy megkönnyítse a hétköznapokat. Bevásárláshoz ideális, de mozizáshoz is felveheti. Igazi trottőrcipő, valódi bőr, puha és hajlékony, egy vagyont adott érte. Zolinak fogalma sincs az áráról, de nem is tartozik rá. Higgye csak azt, hogy valamiféle leárazásnál jutott hozzá. De a számla alapján ez inkább afféle „Kettőt fizet, egyet kap” akciónak tűnik.
Ezt a bokacsizmát anyjától örökölte. Finom bőr, elnyűhetetlen. Nem, nem hordja, ez inkább afféle kegytárgy, de szükség esetén bevethető, mert pont jó a lábára. A húga jóval nagyobbra nőtt, csak legyintett, mikor kézbe vette az osztozkodásnál, a mama halála után. És milyen fiatalon! Luca Cavalli - böngészi a feliratot a lábbelin. Volt ízlése szegény anyunak.
Ezen a több színes bőrcsíkból összevarrt cipőn még ott az árcédula. Egy vásári forgatagban látta meg, vitték, mint a cukrot. Formás, aranyos kis topánka, kényelmesnek ígérkezik, de nincs ridikülje hozzá.
Besötétedett alaposan, mire Zoli megjött a munkából. Fáradtan eresztette le táskáját a válláról. Kibújt a cipőjéből és akkor eszébe jutott az a reggeli kupleráj. Tényleg, történt-e valami? A cipős szekrényhez lépett. Félretolta az ajtót. Ellenállásra számított, de az anyag könnyedén engedelmeskedett. Benézett a polcokra. Katonás rendben sorakoztak a cipők. Elégedetten legeltette szemét a látványon. Az asszony most megjelent az előszobában.
– Szívi, hát ez csodálatos! Na látod, mennyi hely lett, hogy végre kidobtál néhányat. Tényleg, mennyitől tudtál megszabadulni?
Az asszony vállat vont.
– Nem igazán számoltam... talán hat pár... igen, hat.
– Ügyes vagy édesem! Látod, végre kényelmesen elfér minden, és nem haltál bele, hogy megszabadultál pár régi darabtól. Úgysem hordtad már őket.
Egy csókot nyomott Joli homlokára.
Az asszony mosolyogva fogadta a kedveskedést. Tényleg jobb így, hogy végre rend van. Az a hat pár cipő meg igazán nem fog hiányozni.
Zolinak úgyis jó időbe telik, mire rájön, hogy mind a hat pár az övé volt.
Meg azt sem kell rögtön megtudnia, hogy két új párat rendelt ma az interneten.