Az ajánlat
A fiatal pincérnő a barna bőrkötésű itallapokat ölelve vonult előttük.
– Parancsoljanak! Kétszemélyes asztal! - mutatott kissé teátrálisan a kiválasztott helyre. – Nem, inkább ide! – közölte az asszony és pár lépést tett az egyik néptelen sarok felé. A pincérlány nyelt egyet. A hosszú, hatszemélyes asztalt fogja kisajátítani a két vendég, pedig valószínűleg ma is telt ház lesz. Az asszonyra nézett, nem mert ellenkezni. A nő megállt a kiválasztott boksz előtt, bevárta a mögötte lépkedő férfit. Majd elhelyezkedett a puha bőrülésen és egy laza kézmozdulattal a szemben levő helyre mutatott. A férfi szótlanul engedelmeskedett. Valósággal belesüppedt a komfortos ülőhely kínálta kényelembe. Zavartan körbepillantott. Szeme igyekezett befogni a klubhelyiség hivalkodó gazdagságát, a méregdrága dekorációkat és a vele szemező asszony hervadó szépségét.
- Valami italt esetleg? - érdeklődött a pincérnő, miközben feléjük nyújtotta a két bőrmappát. A nő fel sem nézett, foghegyről vette oda: - Egy dupla whisky, jéggel… bocsánat, önnek mi legyen?
A férfi a fejét rázta: - Kocsival vagyok. Csak valami üdítőt. Vagy egy alkoholmentes sör…
- Persze - gondolta a nő. – Nem sofőrrel jött…
Még szinte el sem helyezkedtek, mire megérkezett a rendelés. - Errefelé így megy ez, - hümmögött elismerően a férfi.
Felbukkant a pincér is, de a nő egy kézmozdulattal elhessegette. – Talán térjünk a tárgyra. – közölte szárazon.
- Térjünk. – ismételte a férfi.
- A helyzet az, mister Frawley, hogy a lányom fél éve jár az ön fiával. Yvonne eddig csak a tanulásnak élt, de most komoly gondok vannak vele. Mindene ez a kapcsolat… bejelentette otthon, hogy összeköltöznek… de gondolom, ez nem újság, ugye?
- Igen, Adam is célzott rá, hogy ilyen terveik vannak… - közölte a férfi egykedvűen.
- Hát ez az! – csapott le a nő. – Összeköltözni! A lányom házasságról beszél! Az egyetemet is ott akarja hagyni…gyereket akar… pontosabban, gyerekeket…
- No no, ennyire azért nem vagyok beavatva… a fiam egy szóval sem említette a házasságot! - hárította a támadást a férfi. – Bocsánat, de nem egészen értem ezt a találkozót. A fiatalok sorsát akarja velem megbeszélni, a hátuk mögött?!
- Így igaz! - a nő lakkozott körmei a poharat kocogtatták. – Azért vagyunk itt, hogy a gyermekeink jövőéről beszélgessünk. Pontosabban, hogy döntsünk is ez ügyben…
- Értem én! – engedte ki a levegőt a férfi. – Nem is kell folytatni! A lényeg, hogy a fiam kopjon le… Még egyszer körülnézett. - Megméretett, és kevésnek találtatott…
A nő visszavett a rohamból. Nem ostoba ez az ember! Más hangot kell megütni. – Nézze! - kezdte lágyan - Yvonne előtt fényes jövő áll. Ha megszerzi a diplomát, olyan lehetőségekhez jut, amit ma fel sem tud fogni. Kell az az átkozott papír, mert bármilyen jók is a férjem kapcsolatai, de akár Londonban, Párizsban vagy teszem azt, Washingtonban próbál elhelyezkedni, azért csak be kell mutatni, hogy megvan a diplomája. Arról nem is beszélve, hogy szüksége van azokra a tantárgyakra az egyetemen, hogy ne valljon szégyent ilyen pozíciókban. A diplomával és a mi támogatásunkkal szinte korlátlanok a lehetőségei a politikai életben… de ha lehorgonyoz a maga fiánál…
- Tudom, tudom… az egyetemnek annyi, házasság, gyerek, állóvíz… - a férfi maga is meglepődött. Csak nem az asszony pártját fogja?!
- Látom, értjük egymást! – engedett fel a nő. – Arról nem is beszélve, hogy Adam majdnem három évvel fiatalabb, mint a lányom. Mi lesz akkor, ha eszébe jut, hogy még nem ficánkolt eleget?! Túl fiatal ahhoz, hogy így lekösse magát…
- Adamnak mindene ez a kapcsolat. - kapott észbe a férfi. - Tudom, hogy nagyon…
A nő közbevágott: - Oké, ez a fiú szerelmes! De azt is tudom, hogy… már elnézést, nem akarok a magánéletében vájkálni, de nemrég vesztette el az anyját.
- Áprilisban lesz két éve, hogy Julia… - elharapta a mondat végét.
- Őszintén sajnálom! Azt is tudom, hogy egy hosszú, súlyos betegség után… ilyenkor mindenki kétségbeesetten keres valami érzelmi kapaszkodót... úgy tűnik, ezt a szerepet a lányom tölti be Adam életében.
A férfi hátradőlt, a plafont bámulta. Ezeknek még arra is tellett, hogy mennyezeti freskókkal díszítsék ezt a csicsás éttermet. Az életben be nem tette volna a lábát ide, ha nincs ez a találkozó. A kis furgonnal is két utcával arrébb parkolt le. Nem bírta volna elviselni a portás lenéző pillantását.
- Tehát az a lényeg, hogy szakítsanak a fiatalok…Egyszerű! Ön, kedves asszonyom odaáll a fiam elé, és elmondja neki, nincs helye a maguk családjában, mert…mert így jobb lesz mindenkinek…
- Ó nem, arról szó sem lehet! A fia szemében én már afféle anyósnak számítok. Gondolja, hogy van a földön olyan férfi, aki a kedves mama tanácsát akarja megfogadni?! De az sem lenne szerencsés, ha az ügyvédemet bíznám meg, hogy tolmácsolja a család javaslatát. Itt nagyon fontos, hogy olyasvalaki beszéljen a fiúval, akiről biztosan tudja, hogy az ő érdekeit tartja szem előtt…
- Értem! Akkor nekem szánja ezt a csodálatos szerepet? Nekem kéne közölni a fiammal, hogy szakítson élete nagy szerelmével? Jól látom, ugye?! Szóval enyém lenne a piszkos munka!
- Na, ez így nagyon durva! – csóválta a fejét az asszony. – Van rá lehetőség, hogy ne legyen olyan keserű az a pirula… Tudom, hogy a lányom is meg van őrülve ezért a fiúért… Egy szülői felszólításra, vagy tanácsra nyilván nem fognak szakítani. Az észérvek mit sem érnek ilyen helyzetben…
- Hát akkor?
- Tudom, hogy a fia önnel dolgozik. Persze hogy tudom, a lányommal is akkor találkozott, amikor nálunk szerelték a riasztó berendezést… Adam akkor hagyta ott az egyetemet, amikor az édesanyja kórházba került… hogy anyagilag segíthesse a családot. Minden elismerésem… tudom jól, hogy a kórházi számlák viszik a pénzt… ebbe szépen tönkre lehet menni, és ez a fiú hajlandó volt ezt az áldozatot meghozni.
- Én megpróbáltam lebeszélni, de annyira makacs… mindig is az volt… ezért sem értem, hogy miben reménykedik…
- De talán sikerül meggyőzni! Nem szavakkal, hanem…
- Hanem?
- Arra gondoltam, - hajolt közel a nő. Nem folytatta. Kis hatásszünetet tartott, majd eltűnt a keze a hatalmas retikülben. Egy fehér borítékot húzott elő, kecsesen átnyújtotta a férfinek. Ő minden sietség nélkül kezdte tanulmányozni a fejléces papírt a gépelt szöveggel. A hatjegyű számot látva elakadt a lélegzete. Az ügyvédi iroda cirkalmas mondatai arról tájékoztatták, hogy a fiatalok szakítása esetén fedezik a fiú egyetemi tanulmányait, beleértve a járulékos költségeket, az elmaradt munkabért és mindent, ami menet közben még felmerülhet. Az ajánlat nem foglalkozott azzal, hogy a fiúnak már két egyetemi év van a háta mögött, minden szemesztert fizetnek, mintha most kezdené a tanulmányait.
A férfi krákogott egyet.
- Ön pénzt kínál a szakításért?! De ha már ilyen bőkezű, azt a forgatókönyvet nem tudja elképzelni, hogy a fiam lediplomázik és méltó társa lesz a lányának?
A nő mosolyogva ingatta a fejét: - Nem uram, már ne is haragudjon, de vannak olyan lépcsők, amikhez nem elég a diploma. Ugye nem kell megmagyaráznom, hogy a mi köreinkben a férjjelöltek milyen körből kerülhetnek ki.
A férfi arca elvörösödött. Fel akart állni, de a nő a karjára tette a kezét.
- Nézze, ez egy olyan befektetés, ami mindenkinek megtérül. A lányom befejezi az egyetemet, a maga fia is diplomás lesz, ebben a játszmában nincs vesztes…
- Csak egy hatalmas szerelmi csalódás a fiataloknál, Adam meg maradjon egy diplomás senki, és keressen egy hozzávaló lányt, lehetőleg munkás szülőkkel…
A nő szinte már simogatta a férfi kezét.
- Legyen megértő! Ha a lányom kimarad az egyetemről, és gyereket vállal, akkor ő anya lesz, semmi más. De ha most nem ragad le ennél a házasság őrületnél, akkor bármi lehet még… bármilyen magas pozíciót elérhet…nincsenek határok…
A férfi az asztalra könyökölt. Tudta, hogy ez jobb körökben nem való, de most szüksége volt rá, hogy megtámassza az állát. Ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Meddig lehet egy lánynak dacolni a szüleivel? Olyan elképesztő luxusban nőtt fel, hogy biztosan nem vállalná a nehézségeket, ha a szülők hátat fordítanak neki. De ha belehajszolja a fiát a szakításba, akkor szenvedést okoz neki. Viszont a mérleg másik serpenyőjében ott a lehetőség… az egyetem… a diploma! A biztos jövő! Megér ez egy csalódást?!
Mintha valamiféle szűrőn keresztül érkeztek volna a nő mondatai. Az asszony már a részleteknél tartott. A szakítás! Nincs több találkozás! Ha lelép, máris átveheti azt a jelentős summát. De hogyan lehet ezt beadni egy szerelmes fiatalnak?! Megértetni vele, hogy pénzre váltsa az érzelmeit?!
- Ez őrültség! Ha a fiam meghallja ezt az ajánlatot, lehet, hogy velem sem áll szóba többé… különben is… a mai világban képtelenség eltiltani egymástól két fiatalt. Nem lehet őket bezárni… ott a telefon, az internet, az sms, gond nélkül folytathatják, akkor is, ha nincsenek együtt…
- Erre én is gondoltam… - közölte az asszony. - Ha a fia beleegyezik a szakításba, akkor a következőket tennénk: a férjem elutazik Párizsba, pár nap múlva jelentik, hogy rosszul lett, súlyos beteg, mi kiutazunk a lányommal meglátogatni, Yvonne ott értesül a szakításról, haza se engedjük, elintézzük a felvételét a Sorbonnera, és ha üzenteket küldene onnan a fiának, akkor azokra nem kap választ. Esetleg a fiú egy mondatban tudatja vele, hogy vége, mert megismert valaki mást.
- És attól nem fél, hogy a leánya összeomlik a szakítás miatt és esze ágában sem lesz tanulni…
A nő félmosollyal legyintett.: - Volt már a lányomnak néhány csalódása. Soha nem rokkant bele! Átfestette a haját, őrjöngött pár napig, de még jobban akarta bizonyítani, hogy különb mindenkinél. És hát…az idő minden sebet begyógyít…
- Adam még nem ilyen jártas a szakításokban. De majd megnyugtatom, hogy az idő minden sebet… még az olyanokat is, amiket saját magának okoz. - mondta a férfi némi gúnnyal.
- Biztos vagyok benne, hogy mindenki talpra fog állni. – nyugtatgatta a nő.
- Ember tervez… Úgy látszik, mindenre gondolt…- csóválta a fejét a férfi. – Rendben van, túléli a lánya a szakítást. És mi van, ha Párizsban beleszeret valami csavargóba? Mondjuk egy fekete utcai árusba, aki olcsó karkötőket árul a turistáknak a Notre Dame előtt?
- Ha majd ott tartunk… meg fogom oldani, hogy mindig szem előtt legyen…
- Értem. Pénzzel mindent meg lehet oldani…
- Tudom, hogy egy szörnyetegnek tart, de próbáljon megérteni. A lányunk szép, értelmes, nyugodtan mondhatom, hogy nagyon okos. Több nyelven beszél, mert meghoztuk azt az áldozatot, hogy hónapokra külföldre küldtük nyelveket tanulni. Inkább szenvedtünk a távolléte miatt, de elértük, hogy három felsőfokú nyelvvizsgája van… remek családi háttérrel rendelkező, csodálatos egyéniség, aki céltudatosan haladt azon az úton, amit kijelöltünk neki… amíg a szerelem el nem vette az eszét… Nem túl nagy ár ez?! Ha ön lenne ilyen helyzetben, biztosan ön se habozna, hogy a gyermekét a csillagokba repítse…
- Olyan fontosak azok a csillagok? Á, ne is válaszoljon! – legyintett a férfi. – Nem, nem tudok most dönteni… szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam… hogy esetleg részese legyek egy ördögi haditervnek… Most mennem kell… pár nap múlva jelentkezem.
Felállt, az asztalra dobott pár bankjegyet, odabiccentett a nőnek és elindult. Néhány lépés után megtorpant, visszalépett, magához akarta venni a gépelt papírt, de a nő rátenyerelt. - Sajnálom, de nem adhatok ki a kezemből írásos dokumentumot arról, hogy beleavatkozom a lányom sorsába. Ha a fia nemet mondana, és megmutatja a lányomnak ezt a papírt, egy életre elveszíthetem őt. De bízhat bennem, én mindig betartom a szavam!
- Értem! - sóhajtotta a férfi. – Igazán hálás vagyok azért, hogy a gyilkosság, mint megoldás eddig nem jutott az eszébe.
Sarkon fordult, majd sietve elhagyta az éttermet.
Ahogy kilépett az épületből megállt, teleszívta a tüdejét, majd elindult a kocsija felé. – Elmondom Adamnak a tényeket és nem szólok semmit… meg sem említem a találkozót…lebeszélem erről az egészről…jobb, ha ehhez a családhoz nem lesz semmi köze…mindent elmondok őszintén… meg kell tőlük szabadulni… de egy szívtelen, pénzéhes törtetőt csináljak belőle? - ment, mint egy alvajáró.
Beszállt az autóba, indított. Alig figyelt az útra. Besorolt a forgalomba, haladt az áramlattal. Meglepődve vette észre, hogy ezen az útvonalon szokott a temetőbe járni.
- Ez nem lehet véletlen! Legalább megbeszélem Juliával…
A fiatal pincérnő a barna bőrkötésű itallapokat ölelve vonult előttük.
– Parancsoljanak! Kétszemélyes asztal! - mutatott kissé teátrálisan a kiválasztott helyre. – Nem, inkább ide! – közölte az asszony és pár lépést tett az egyik néptelen sarok felé. A pincérlány nyelt egyet. A hosszú, hatszemélyes asztalt fogja kisajátítani a két vendég, pedig valószínűleg ma is telt ház lesz. Az asszonyra nézett, nem mert ellenkezni. A nő megállt a kiválasztott boksz előtt, bevárta a mögötte lépkedő férfit. Majd elhelyezkedett a puha bőrülésen és egy laza kézmozdulattal a szemben levő helyre mutatott. A férfi szótlanul engedelmeskedett. Valósággal belesüppedt a komfortos ülőhely kínálta kényelembe. Zavartan körbepillantott. Szeme igyekezett befogni a klubhelyiség hivalkodó gazdagságát, a méregdrága dekorációkat és a vele szemező asszony hervadó szépségét.
- Valami italt esetleg? - érdeklődött a pincérnő, miközben feléjük nyújtotta a két bőrmappát. A nő fel sem nézett, foghegyről vette oda: - Egy dupla whisky, jéggel… bocsánat, önnek mi legyen?
A férfi a fejét rázta: - Kocsival vagyok. Csak valami üdítőt. Vagy egy alkoholmentes sör…
- Persze - gondolta a nő. – Nem sofőrrel jött…
Még szinte el sem helyezkedtek, mire megérkezett a rendelés. - Errefelé így megy ez, - hümmögött elismerően a férfi.
Felbukkant a pincér is, de a nő egy kézmozdulattal elhessegette. – Talán térjünk a tárgyra. – közölte szárazon.
- Térjünk. – ismételte a férfi.
- A helyzet az, mister Frawley, hogy a lányom fél éve jár az ön fiával. Yvonne eddig csak a tanulásnak élt, de most komoly gondok vannak vele. Mindene ez a kapcsolat… bejelentette otthon, hogy összeköltöznek… de gondolom, ez nem újság, ugye?
- Igen, Adam is célzott rá, hogy ilyen terveik vannak… - közölte a férfi egykedvűen.
- Hát ez az! – csapott le a nő. – Összeköltözni! A lányom házasságról beszél! Az egyetemet is ott akarja hagyni…gyereket akar… pontosabban, gyerekeket…
- No no, ennyire azért nem vagyok beavatva… a fiam egy szóval sem említette a házasságot! - hárította a támadást a férfi. – Bocsánat, de nem egészen értem ezt a találkozót. A fiatalok sorsát akarja velem megbeszélni, a hátuk mögött?!
- Így igaz! - a nő lakkozott körmei a poharat kocogtatták. – Azért vagyunk itt, hogy a gyermekeink jövőéről beszélgessünk. Pontosabban, hogy döntsünk is ez ügyben…
- Értem én! – engedte ki a levegőt a férfi. – Nem is kell folytatni! A lényeg, hogy a fiam kopjon le… Még egyszer körülnézett. - Megméretett, és kevésnek találtatott…
A nő visszavett a rohamból. Nem ostoba ez az ember! Más hangot kell megütni. – Nézze! - kezdte lágyan - Yvonne előtt fényes jövő áll. Ha megszerzi a diplomát, olyan lehetőségekhez jut, amit ma fel sem tud fogni. Kell az az átkozott papír, mert bármilyen jók is a férjem kapcsolatai, de akár Londonban, Párizsban vagy teszem azt, Washingtonban próbál elhelyezkedni, azért csak be kell mutatni, hogy megvan a diplomája. Arról nem is beszélve, hogy szüksége van azokra a tantárgyakra az egyetemen, hogy ne valljon szégyent ilyen pozíciókban. A diplomával és a mi támogatásunkkal szinte korlátlanok a lehetőségei a politikai életben… de ha lehorgonyoz a maga fiánál…
- Tudom, tudom… az egyetemnek annyi, házasság, gyerek, állóvíz… - a férfi maga is meglepődött. Csak nem az asszony pártját fogja?!
- Látom, értjük egymást! – engedett fel a nő. – Arról nem is beszélve, hogy Adam majdnem három évvel fiatalabb, mint a lányom. Mi lesz akkor, ha eszébe jut, hogy még nem ficánkolt eleget?! Túl fiatal ahhoz, hogy így lekösse magát…
- Adamnak mindene ez a kapcsolat. - kapott észbe a férfi. - Tudom, hogy nagyon…
A nő közbevágott: - Oké, ez a fiú szerelmes! De azt is tudom, hogy… már elnézést, nem akarok a magánéletében vájkálni, de nemrég vesztette el az anyját.
- Áprilisban lesz két éve, hogy Julia… - elharapta a mondat végét.
- Őszintén sajnálom! Azt is tudom, hogy egy hosszú, súlyos betegség után… ilyenkor mindenki kétségbeesetten keres valami érzelmi kapaszkodót... úgy tűnik, ezt a szerepet a lányom tölti be Adam életében.
A férfi hátradőlt, a plafont bámulta. Ezeknek még arra is tellett, hogy mennyezeti freskókkal díszítsék ezt a csicsás éttermet. Az életben be nem tette volna a lábát ide, ha nincs ez a találkozó. A kis furgonnal is két utcával arrébb parkolt le. Nem bírta volna elviselni a portás lenéző pillantását.
- Tehát az a lényeg, hogy szakítsanak a fiatalok…Egyszerű! Ön, kedves asszonyom odaáll a fiam elé, és elmondja neki, nincs helye a maguk családjában, mert…mert így jobb lesz mindenkinek…
- Ó nem, arról szó sem lehet! A fia szemében én már afféle anyósnak számítok. Gondolja, hogy van a földön olyan férfi, aki a kedves mama tanácsát akarja megfogadni?! De az sem lenne szerencsés, ha az ügyvédemet bíznám meg, hogy tolmácsolja a család javaslatát. Itt nagyon fontos, hogy olyasvalaki beszéljen a fiúval, akiről biztosan tudja, hogy az ő érdekeit tartja szem előtt…
- Értem! Akkor nekem szánja ezt a csodálatos szerepet? Nekem kéne közölni a fiammal, hogy szakítson élete nagy szerelmével? Jól látom, ugye?! Szóval enyém lenne a piszkos munka!
- Na, ez így nagyon durva! – csóválta a fejét az asszony. – Van rá lehetőség, hogy ne legyen olyan keserű az a pirula… Tudom, hogy a lányom is meg van őrülve ezért a fiúért… Egy szülői felszólításra, vagy tanácsra nyilván nem fognak szakítani. Az észérvek mit sem érnek ilyen helyzetben…
- Hát akkor?
- Tudom, hogy a fia önnel dolgozik. Persze hogy tudom, a lányommal is akkor találkozott, amikor nálunk szerelték a riasztó berendezést… Adam akkor hagyta ott az egyetemet, amikor az édesanyja kórházba került… hogy anyagilag segíthesse a családot. Minden elismerésem… tudom jól, hogy a kórházi számlák viszik a pénzt… ebbe szépen tönkre lehet menni, és ez a fiú hajlandó volt ezt az áldozatot meghozni.
- Én megpróbáltam lebeszélni, de annyira makacs… mindig is az volt… ezért sem értem, hogy miben reménykedik…
- De talán sikerül meggyőzni! Nem szavakkal, hanem…
- Hanem?
- Arra gondoltam, - hajolt közel a nő. Nem folytatta. Kis hatásszünetet tartott, majd eltűnt a keze a hatalmas retikülben. Egy fehér borítékot húzott elő, kecsesen átnyújtotta a férfinek. Ő minden sietség nélkül kezdte tanulmányozni a fejléces papírt a gépelt szöveggel. A hatjegyű számot látva elakadt a lélegzete. Az ügyvédi iroda cirkalmas mondatai arról tájékoztatták, hogy a fiatalok szakítása esetén fedezik a fiú egyetemi tanulmányait, beleértve a járulékos költségeket, az elmaradt munkabért és mindent, ami menet közben még felmerülhet. Az ajánlat nem foglalkozott azzal, hogy a fiúnak már két egyetemi év van a háta mögött, minden szemesztert fizetnek, mintha most kezdené a tanulmányait.
A férfi krákogott egyet.
- Ön pénzt kínál a szakításért?! De ha már ilyen bőkezű, azt a forgatókönyvet nem tudja elképzelni, hogy a fiam lediplomázik és méltó társa lesz a lányának?
A nő mosolyogva ingatta a fejét: - Nem uram, már ne is haragudjon, de vannak olyan lépcsők, amikhez nem elég a diploma. Ugye nem kell megmagyaráznom, hogy a mi köreinkben a férjjelöltek milyen körből kerülhetnek ki.
A férfi arca elvörösödött. Fel akart állni, de a nő a karjára tette a kezét.
- Nézze, ez egy olyan befektetés, ami mindenkinek megtérül. A lányom befejezi az egyetemet, a maga fia is diplomás lesz, ebben a játszmában nincs vesztes…
- Csak egy hatalmas szerelmi csalódás a fiataloknál, Adam meg maradjon egy diplomás senki, és keressen egy hozzávaló lányt, lehetőleg munkás szülőkkel…
A nő szinte már simogatta a férfi kezét.
- Legyen megértő! Ha a lányom kimarad az egyetemről, és gyereket vállal, akkor ő anya lesz, semmi más. De ha most nem ragad le ennél a házasság őrületnél, akkor bármi lehet még… bármilyen magas pozíciót elérhet…nincsenek határok…
A férfi az asztalra könyökölt. Tudta, hogy ez jobb körökben nem való, de most szüksége volt rá, hogy megtámassza az állát. Ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Meddig lehet egy lánynak dacolni a szüleivel? Olyan elképesztő luxusban nőtt fel, hogy biztosan nem vállalná a nehézségeket, ha a szülők hátat fordítanak neki. De ha belehajszolja a fiát a szakításba, akkor szenvedést okoz neki. Viszont a mérleg másik serpenyőjében ott a lehetőség… az egyetem… a diploma! A biztos jövő! Megér ez egy csalódást?!
Mintha valamiféle szűrőn keresztül érkeztek volna a nő mondatai. Az asszony már a részleteknél tartott. A szakítás! Nincs több találkozás! Ha lelép, máris átveheti azt a jelentős summát. De hogyan lehet ezt beadni egy szerelmes fiatalnak?! Megértetni vele, hogy pénzre váltsa az érzelmeit?!
- Ez őrültség! Ha a fiam meghallja ezt az ajánlatot, lehet, hogy velem sem áll szóba többé… különben is… a mai világban képtelenség eltiltani egymástól két fiatalt. Nem lehet őket bezárni… ott a telefon, az internet, az sms, gond nélkül folytathatják, akkor is, ha nincsenek együtt…
- Erre én is gondoltam… - közölte az asszony. - Ha a fia beleegyezik a szakításba, akkor a következőket tennénk: a férjem elutazik Párizsba, pár nap múlva jelentik, hogy rosszul lett, súlyos beteg, mi kiutazunk a lányommal meglátogatni, Yvonne ott értesül a szakításról, haza se engedjük, elintézzük a felvételét a Sorbonnera, és ha üzenteket küldene onnan a fiának, akkor azokra nem kap választ. Esetleg a fiú egy mondatban tudatja vele, hogy vége, mert megismert valaki mást.
- És attól nem fél, hogy a leánya összeomlik a szakítás miatt és esze ágában sem lesz tanulni…
A nő félmosollyal legyintett.: - Volt már a lányomnak néhány csalódása. Soha nem rokkant bele! Átfestette a haját, őrjöngött pár napig, de még jobban akarta bizonyítani, hogy különb mindenkinél. És hát…az idő minden sebet begyógyít…
- Adam még nem ilyen jártas a szakításokban. De majd megnyugtatom, hogy az idő minden sebet… még az olyanokat is, amiket saját magának okoz. - mondta a férfi némi gúnnyal.
- Biztos vagyok benne, hogy mindenki talpra fog állni. – nyugtatgatta a nő.
- Ember tervez… Úgy látszik, mindenre gondolt…- csóválta a fejét a férfi. – Rendben van, túléli a lánya a szakítást. És mi van, ha Párizsban beleszeret valami csavargóba? Mondjuk egy fekete utcai árusba, aki olcsó karkötőket árul a turistáknak a Notre Dame előtt?
- Ha majd ott tartunk… meg fogom oldani, hogy mindig szem előtt legyen…
- Értem. Pénzzel mindent meg lehet oldani…
- Tudom, hogy egy szörnyetegnek tart, de próbáljon megérteni. A lányunk szép, értelmes, nyugodtan mondhatom, hogy nagyon okos. Több nyelven beszél, mert meghoztuk azt az áldozatot, hogy hónapokra külföldre küldtük nyelveket tanulni. Inkább szenvedtünk a távolléte miatt, de elértük, hogy három felsőfokú nyelvvizsgája van… remek családi háttérrel rendelkező, csodálatos egyéniség, aki céltudatosan haladt azon az úton, amit kijelöltünk neki… amíg a szerelem el nem vette az eszét… Nem túl nagy ár ez?! Ha ön lenne ilyen helyzetben, biztosan ön se habozna, hogy a gyermekét a csillagokba repítse…
- Olyan fontosak azok a csillagok? Á, ne is válaszoljon! – legyintett a férfi. – Nem, nem tudok most dönteni… szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam… hogy esetleg részese legyek egy ördögi haditervnek… Most mennem kell… pár nap múlva jelentkezem.
Felállt, az asztalra dobott pár bankjegyet, odabiccentett a nőnek és elindult. Néhány lépés után megtorpant, visszalépett, magához akarta venni a gépelt papírt, de a nő rátenyerelt. - Sajnálom, de nem adhatok ki a kezemből írásos dokumentumot arról, hogy beleavatkozom a lányom sorsába. Ha a fia nemet mondana, és megmutatja a lányomnak ezt a papírt, egy életre elveszíthetem őt. De bízhat bennem, én mindig betartom a szavam!
- Értem! - sóhajtotta a férfi. – Igazán hálás vagyok azért, hogy a gyilkosság, mint megoldás eddig nem jutott az eszébe.
Sarkon fordult, majd sietve elhagyta az éttermet.
Ahogy kilépett az épületből megállt, teleszívta a tüdejét, majd elindult a kocsija felé. – Elmondom Adamnak a tényeket és nem szólok semmit… meg sem említem a találkozót…lebeszélem erről az egészről…jobb, ha ehhez a családhoz nem lesz semmi köze…mindent elmondok őszintén… meg kell tőlük szabadulni… de egy szívtelen, pénzéhes törtetőt csináljak belőle? - ment, mint egy alvajáró.
Beszállt az autóba, indított. Alig figyelt az útra. Besorolt a forgalomba, haladt az áramlattal. Meglepődve vette észre, hogy ezen az útvonalon szokott a temetőbe járni.
- Ez nem lehet véletlen! Legalább megbeszélem Juliával…