A remény otthonai
SOS GYERMEKFALVAK. Egy intézmény, mely a szülők nélkül élő gyerekekről gondoskodik, de mi tagadás, az utca embere sokkal többet nemigen tud róla. Próbáljunk változtatni ezen és lássuk akkor a részleteket! Beszélgető partnerem talán a legilletékesebb e témában.
– Kedves Ági! Remélem nem tűnik bizalmaskodásnak, ha tegeződünk, hiszen elég régóta ismerjük egymást. Te milyen beosztásban dolgozol itt?
– Adománygyűjtési és kommunikációs igazgató vagyok.
– Nagyon kíváncsi lennék a szervezet működésére, de előbb ez a név: SOS. Kicsit rémisztő. Az embernek a Titanic jut eszébe, ahogy a süllyedő hajóról küldik a vészjeleket. Te hogy látod ezt?
– A név kettős jelentéssel bír. Egyrészt a Societas Socialis ( vagyis közösségi társaság, társulat) kifejezésből származik, másrészt arra utal, hogy sürgős segítségre van szükség ahhoz, hogy a rászoruló gyerekek sorsán változtatni tudjunk.
– Hogy is van ez? Valamiféle Fóti Gyermekvárost kell elképzelnünk?
– Egyáltalán nem. Sőt, épp az ellenkezőjét. Ez a módszer Ausztriában kezdődött, a második világháború után. Az SOS Gyermekfalvak elindítója, Hermann Gmeiner felismerte, hogy a gyerekeknek családias légkörre van szükségük a fejlődéshez.
– Szégyellem bevallani, de az alapítóról semmit sem tudok...
– Éppen idén ünnepeljük születésének századik évfordulóját. Sajnos elég korán, 66 évesen hunyt el. Bár többször jelölték Nobel béke díjra, de egyszer sem kapta meg. Pedig a munkássága fordulópontot jelentett a rászoruló gyermekek nevelésében. Ausztriában, és a világon mindenhol addig ugyanis csak árvaházak voltak. Ezekben az intézetekben a gyerekeket nemre, korra, szükségletre való tekintet nélkül tartották egy fedél alatt. Vagyis egy szobában lehetett az agresszív tizenéves a védtelen kiskorú árvával, vagy egy bántalmazott gyermek, a nemi erőszakot elszenvedett kislánnyal. A gondoskodás kimerült abban, hogy szállást és ellátást kaptak, és lehetőség szerint iskolába jártak. Ennyit és nem többet! A második világháború után, érthető okokból még inkább megnőtt az özvegyek és az árvák száma. Nemcsak a gyermekek, de az asszonyok sorsa is kilátástalannak tűnt. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben az SOS alapítója mégis azt tűzte ki célul, hogy a rászoruló gyerekek minél teljesebb ellátást kapjanak és a magányos nők is otthont találjanak. Azt is igyekeztek szem előtt tartani, hogy a testvéreket ne szakítsák el egymástól, hiszen sok esetben ez volt számukra az egyetlen megmaradt kötelék. Így jött létre az első gyerekfalu 12 özveggyel és családonként kb. 10 gyerekkel, akiket néhány férfi segített. A modell sokat változott azóta, de ez volt az alap.
– Nagyszerű! Akkor tehát itt szó sincs javítóintézeti jellegű katonás nevelésről, emeletes ágyakkal zsúfolt hálótermekről és olyan nevelőkről, akik tán még a gyermek nevét sem tudják...
– Nem, nem! Nagyon fontos, hogy az idekerülő kicsik otthonuknak érezhessék az új helyet. Mert akik ide jutnak, azok bántalmazás, elhanyagolás, szegénység, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt kerülnek hozzánk. Az efféle rettenetes múlt feldolgozásához sokszor a több évig tartó pszichológusi segítség is kevés. Az ilyen gyerekeknek különleges szükségleteik vannak. Olyanok, amik a hétköznapi gyerekeknek természetes, de nekik soha nem volt részük benne. Például a biztonság, szeretet, odafigyelés, rendszeresség, következetesség, és még sorolhatnám...
A nevelőszülők erre vannak kiképezve. A nevelőszülő feladata, hogy támogassa, segítse a nála nevelkedő gyereket addig, amíg örökbefogadó szülőkre nem talál, vagy amíg haza nem kerülhet, illetve amíg fel nem nő. Úgy kell tudniuk szeretni és kötődni hozzájuk, hogy a gyerek bármikor elkerülhet tőlük.
– Jó, jó, de egy gyermek felnevelése nemcsak az odaadó szeretetről szól...
– Az anyagiakra gondolsz? Természetesen ezek a nevelőszülők fizetséget kapnak ezért a 24 órás, évekig tartó szolgálatért. Rajtuk kívül pszichológusok, fejlesztő pedagógusok, nevelőszülői tanácsadók és még számos segítő dolgozik a gyerekekért.
– Hány gyermekről gondoskodik a magyarországi alapítvány?
– Négyszáz gyerek ellátásra vagyunk berendezkedve. Ez a szám folyamatosan változik, hiszen gyerekek kerülnek haza, találnak örökbefogadó családra és naponta jönnek újak is. A nevelőszülői családokon kívül további 200 gyereket támogatunk a családmegerősítő programokkal. Erre azért van szükség, hogy megelőzzük a gyerekek kiemelését a családból. Mellettük mintegy 100 alkalmazott próbál nap mint nap helyt állni. Közéjük tartozom például én is, aki nem közvetlen a gyermekek mellett, de értük dolgozom, immár negyedik éve.
– A kezdeményezés nyilván nem állt meg a határoknál...
– Valóban nem, mert ma már 136 országban van jelen ez a szervezet és több mint 84000 gyermek nevelkedik az SOS segítségével világszerte. Kb. félmillióra tehető azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a száma, akiket a szervezet programjai 2018-ban segítettek.
– Hát ez eddig sem tűnik sétagaloppnak, de idehaza mintha újabb nehézségekkel kéne szembe nézni...
– Így igaz! Magyarországon 1983 óta van jelen ez a szervezet és most állunk a legnagyobb kihívás előtt. Ugyanis három bevételi forrásunk van: egyrészt állami normatívát kapunk, ami csak részben fedezi a költségeinket, ezen kívül ott vannak az adományok, és az osztrák anyavállalattól kapott hozzájárulás. Ez utóbbival a jövőben csak mérsékelten számolhatunk. Nemzetközi szervezet lévén, az anyavállalat azoknak a megsegítésére koncentrál, ahol erre a legnagyobb szükség van. Ez jelenleg afrikai, ázsiai és Dél-Amerikai országokat jelent.
Nekünk nincsenek részvényeink a tőzsdén, nincsenek bányáink, üzemeink, gyáraink, így csak a befolyt adományokra számíthatunk. A kieső külső segítség 100%-át adományokból kell előteremtenünk. Többek között ezért vagyok felelős a csapatommal.
– Tehát akkor nemcsak a szervezet működését kell kézben tartani, hanem állandóan rázni kell a perselyt...
– Igen, de ezt a munkát vállaltuk, és tudjuk miért. Ha jól dolgozunk, akkor sok-sok gyermek életét tudjuk jobbá tenni. Azok is megérdemelnek minden dicséretet, akik adakoznak, vagy bármilyen más formában segítik az alapítvány munkáját. Azért igen jó érzés azzal a tudattal lefeküdni, hogy ma is könnyítettünk egy rászoruló gyerek sorsán.
– Ebben a nehéz helyzetben nyilván már vannak elképzelések a túlélésre...
– Igen, gyökeres átszervezés alatt állunk. Egyrészt csökkentenünk kell a költségeinket és természetesen növelni kell a bevételeket. Az újabb és újabb adománygyűjtések mellett 2030-ig szeretnénk lassan és fokozatosan felszámolni a falu jelleget, hiszen a házak fenntartása az egyik legköltségesebb elemünk. A gyerekeknek is jobb, ha minél inkább a normális körülményekhez hasonlóan élnek, ami kevesebb létszámot, nagyobb odafigyelést és integráltabb környezetet jelent. A második világháború után még fontosak voltak ezek a biztonságot jelentő falvak, de mára a világ már nyitottabb és a beilleszkedés jelenti az utat a fejlődéshez. A nevelőszülői családokra továbbra is szükség van, vagyis olyanokra, akik saját otthonukban, akár saját gyerekeik mellett nevelnek állami gondozásra szorulót gyerekeket de a falvakat már nem érdemes jelen formájukban fenntartani a jövőben.
– Tehát szó sincs visszavonulásról...
– Nincs bizony! Minden megteszünk azért, hogy ezek a gyerekek továbbra is élvezhessék a családi otthon biztonságát. Reméljük,, hogy egyre többen segítik majd a munkánkat! Minden forint egy gyermek életét teszi könnyebbé!
– Köszönöm a beszélgetést kedves Romet-Balla Ágnes! Remélem, hogy még nagyon sok gyermek sorsa fordul jobbra a munkátoknak köszönhetően.
– Én is köszönöm apa, jó volt veled komolyabban beszélgetni! Azok pedig, akik adományukkal szeretnék segíteni a szervezet munkáját, megtehetik bankkártyával, banki átutalással
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-27035696
De részletes felvilágosítást kaphatnak mindenről az adomanyinfo@sos.hu email címen.
SOS GYERMEKFALVAK. Rajtunk múlik tehát, hogy ne csak egy villanásnyi reklám vagy egy plakát erejéig legyen közünk ezeknek a gyerekeknek a sorsához.
SOS GYERMEKFALVAK. Egy intézmény, mely a szülők nélkül élő gyerekekről gondoskodik, de mi tagadás, az utca embere sokkal többet nemigen tud róla. Próbáljunk változtatni ezen és lássuk akkor a részleteket! Beszélgető partnerem talán a legilletékesebb e témában.
– Kedves Ági! Remélem nem tűnik bizalmaskodásnak, ha tegeződünk, hiszen elég régóta ismerjük egymást. Te milyen beosztásban dolgozol itt?
– Adománygyűjtési és kommunikációs igazgató vagyok.
– Nagyon kíváncsi lennék a szervezet működésére, de előbb ez a név: SOS. Kicsit rémisztő. Az embernek a Titanic jut eszébe, ahogy a süllyedő hajóról küldik a vészjeleket. Te hogy látod ezt?
– A név kettős jelentéssel bír. Egyrészt a Societas Socialis ( vagyis közösségi társaság, társulat) kifejezésből származik, másrészt arra utal, hogy sürgős segítségre van szükség ahhoz, hogy a rászoruló gyerekek sorsán változtatni tudjunk.
– Hogy is van ez? Valamiféle Fóti Gyermekvárost kell elképzelnünk?
– Egyáltalán nem. Sőt, épp az ellenkezőjét. Ez a módszer Ausztriában kezdődött, a második világháború után. Az SOS Gyermekfalvak elindítója, Hermann Gmeiner felismerte, hogy a gyerekeknek családias légkörre van szükségük a fejlődéshez.
– Szégyellem bevallani, de az alapítóról semmit sem tudok...
– Éppen idén ünnepeljük születésének századik évfordulóját. Sajnos elég korán, 66 évesen hunyt el. Bár többször jelölték Nobel béke díjra, de egyszer sem kapta meg. Pedig a munkássága fordulópontot jelentett a rászoruló gyermekek nevelésében. Ausztriában, és a világon mindenhol addig ugyanis csak árvaházak voltak. Ezekben az intézetekben a gyerekeket nemre, korra, szükségletre való tekintet nélkül tartották egy fedél alatt. Vagyis egy szobában lehetett az agresszív tizenéves a védtelen kiskorú árvával, vagy egy bántalmazott gyermek, a nemi erőszakot elszenvedett kislánnyal. A gondoskodás kimerült abban, hogy szállást és ellátást kaptak, és lehetőség szerint iskolába jártak. Ennyit és nem többet! A második világháború után, érthető okokból még inkább megnőtt az özvegyek és az árvák száma. Nemcsak a gyermekek, de az asszonyok sorsa is kilátástalannak tűnt. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben az SOS alapítója mégis azt tűzte ki célul, hogy a rászoruló gyerekek minél teljesebb ellátást kapjanak és a magányos nők is otthont találjanak. Azt is igyekeztek szem előtt tartani, hogy a testvéreket ne szakítsák el egymástól, hiszen sok esetben ez volt számukra az egyetlen megmaradt kötelék. Így jött létre az első gyerekfalu 12 özveggyel és családonként kb. 10 gyerekkel, akiket néhány férfi segített. A modell sokat változott azóta, de ez volt az alap.
– Nagyszerű! Akkor tehát itt szó sincs javítóintézeti jellegű katonás nevelésről, emeletes ágyakkal zsúfolt hálótermekről és olyan nevelőkről, akik tán még a gyermek nevét sem tudják...
– Nem, nem! Nagyon fontos, hogy az idekerülő kicsik otthonuknak érezhessék az új helyet. Mert akik ide jutnak, azok bántalmazás, elhanyagolás, szegénység, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt kerülnek hozzánk. Az efféle rettenetes múlt feldolgozásához sokszor a több évig tartó pszichológusi segítség is kevés. Az ilyen gyerekeknek különleges szükségleteik vannak. Olyanok, amik a hétköznapi gyerekeknek természetes, de nekik soha nem volt részük benne. Például a biztonság, szeretet, odafigyelés, rendszeresség, következetesség, és még sorolhatnám...
A nevelőszülők erre vannak kiképezve. A nevelőszülő feladata, hogy támogassa, segítse a nála nevelkedő gyereket addig, amíg örökbefogadó szülőkre nem talál, vagy amíg haza nem kerülhet, illetve amíg fel nem nő. Úgy kell tudniuk szeretni és kötődni hozzájuk, hogy a gyerek bármikor elkerülhet tőlük.
– Jó, jó, de egy gyermek felnevelése nemcsak az odaadó szeretetről szól...
– Az anyagiakra gondolsz? Természetesen ezek a nevelőszülők fizetséget kapnak ezért a 24 órás, évekig tartó szolgálatért. Rajtuk kívül pszichológusok, fejlesztő pedagógusok, nevelőszülői tanácsadók és még számos segítő dolgozik a gyerekekért.
– Hány gyermekről gondoskodik a magyarországi alapítvány?
– Négyszáz gyerek ellátásra vagyunk berendezkedve. Ez a szám folyamatosan változik, hiszen gyerekek kerülnek haza, találnak örökbefogadó családra és naponta jönnek újak is. A nevelőszülői családokon kívül további 200 gyereket támogatunk a családmegerősítő programokkal. Erre azért van szükség, hogy megelőzzük a gyerekek kiemelését a családból. Mellettük mintegy 100 alkalmazott próbál nap mint nap helyt állni. Közéjük tartozom például én is, aki nem közvetlen a gyermekek mellett, de értük dolgozom, immár negyedik éve.
– A kezdeményezés nyilván nem állt meg a határoknál...
– Valóban nem, mert ma már 136 országban van jelen ez a szervezet és több mint 84000 gyermek nevelkedik az SOS segítségével világszerte. Kb. félmillióra tehető azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a száma, akiket a szervezet programjai 2018-ban segítettek.
– Hát ez eddig sem tűnik sétagaloppnak, de idehaza mintha újabb nehézségekkel kéne szembe nézni...
– Így igaz! Magyarországon 1983 óta van jelen ez a szervezet és most állunk a legnagyobb kihívás előtt. Ugyanis három bevételi forrásunk van: egyrészt állami normatívát kapunk, ami csak részben fedezi a költségeinket, ezen kívül ott vannak az adományok, és az osztrák anyavállalattól kapott hozzájárulás. Ez utóbbival a jövőben csak mérsékelten számolhatunk. Nemzetközi szervezet lévén, az anyavállalat azoknak a megsegítésére koncentrál, ahol erre a legnagyobb szükség van. Ez jelenleg afrikai, ázsiai és Dél-Amerikai országokat jelent.
Nekünk nincsenek részvényeink a tőzsdén, nincsenek bányáink, üzemeink, gyáraink, így csak a befolyt adományokra számíthatunk. A kieső külső segítség 100%-át adományokból kell előteremtenünk. Többek között ezért vagyok felelős a csapatommal.
– Tehát akkor nemcsak a szervezet működését kell kézben tartani, hanem állandóan rázni kell a perselyt...
– Igen, de ezt a munkát vállaltuk, és tudjuk miért. Ha jól dolgozunk, akkor sok-sok gyermek életét tudjuk jobbá tenni. Azok is megérdemelnek minden dicséretet, akik adakoznak, vagy bármilyen más formában segítik az alapítvány munkáját. Azért igen jó érzés azzal a tudattal lefeküdni, hogy ma is könnyítettünk egy rászoruló gyerek sorsán.
– Ebben a nehéz helyzetben nyilván már vannak elképzelések a túlélésre...
– Igen, gyökeres átszervezés alatt állunk. Egyrészt csökkentenünk kell a költségeinket és természetesen növelni kell a bevételeket. Az újabb és újabb adománygyűjtések mellett 2030-ig szeretnénk lassan és fokozatosan felszámolni a falu jelleget, hiszen a házak fenntartása az egyik legköltségesebb elemünk. A gyerekeknek is jobb, ha minél inkább a normális körülményekhez hasonlóan élnek, ami kevesebb létszámot, nagyobb odafigyelést és integráltabb környezetet jelent. A második világháború után még fontosak voltak ezek a biztonságot jelentő falvak, de mára a világ már nyitottabb és a beilleszkedés jelenti az utat a fejlődéshez. A nevelőszülői családokra továbbra is szükség van, vagyis olyanokra, akik saját otthonukban, akár saját gyerekeik mellett nevelnek állami gondozásra szorulót gyerekeket de a falvakat már nem érdemes jelen formájukban fenntartani a jövőben.
– Tehát szó sincs visszavonulásról...
– Nincs bizony! Minden megteszünk azért, hogy ezek a gyerekek továbbra is élvezhessék a családi otthon biztonságát. Reméljük,, hogy egyre többen segítik majd a munkánkat! Minden forint egy gyermek életét teszi könnyebbé!
– Köszönöm a beszélgetést kedves Romet-Balla Ágnes! Remélem, hogy még nagyon sok gyermek sorsa fordul jobbra a munkátoknak köszönhetően.
– Én is köszönöm apa, jó volt veled komolyabban beszélgetni! Azok pedig, akik adományukkal szeretnék segíteni a szervezet munkáját, megtehetik bankkártyával, banki átutalással
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-27035696
De részletes felvilágosítást kaphatnak mindenről az adomanyinfo@sos.hu email címen.
SOS GYERMEKFALVAK. Rajtunk múlik tehát, hogy ne csak egy villanásnyi reklám vagy egy plakát erejéig legyen közünk ezeknek a gyerekeknek a sorsához.