Mindennapi bűnügyünket...
Mostanában akadt néhány bírósági ügy, melyek nem hagynak nyugodni. Bár lehet, hogy másokat sem. Elsősorban arról a hentesről van szó, aki a vád szerint megölte a feleségét, a holttestet a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, ledarálta, a maradványokat elégette, majd szétszórta. A bűncselekmény 2014-ben történt, azóta megy a bírósági hercehurca. Nem tudják ugyanis hitelt érdemlően megállapítani, hogy hogyan halt meg az áldozat. Tehát nincs bizonyíték az emberölésre. A jelek szerint nem elegendő, hogy a vádlottnak megdőlt az alibije, vagyis hazudott a hollétével kapcsolatban. Az sem nyomott a latban, hogy a szerencsétlen asszony maradványait megtalálták azon a réten, ahol egy szemtanú szerint a férfi is megfordult. Nem volt elég bizonyíték az sem, hogy a telefonok cellainformációi szerint a házaspár azonos helyen tartózkodott a kérdéses időben és az sem volt perdöntő az ügyben, hogy a férfit látták zsákokkal sürgölődni a füstölője körül. Az sem zavarta a tisztelt ítélethozókat, hogy a vádlott a savaz, lesavaz, eléget, megfojt, holttest, feldarabol stb. szavakra fordított különös figyelmet a komputerén. Ezek a tények mind súlytalanná váltak, mert nem tudni, hogy a sértett mikor és hogyan vesztette életét.
Most végre mozdult valami, mert a felmentő ítéletek után harmadfokon a férfit hét évre ítélték - persze ez sem végleges. ( Megjegyzem, azért ez a hét év elképesztően kevés most, amikor ez az újabb bíróság meg van győződve a férfi bűnösségéről)
De maradjunk még a felmentő ítéleteknél. A bíró kimondta, hogy bizonyíthatóan a vádlott közreműködött a sértett testének megsemmisítésében és maradványai szétszórásában, de ez önmagában az emberölés vádját nem alapozza meg.
Hát nem is! Mert lássuk csak, kiket szoktunk mi feldarabolni? A végelgyengülésben elhunyt hozzátartozóinkat? Bocs, nem akarok morbid lenni, de a magyar joggyakorlatban nem ez az első eset, mikor a bíróság annyira keresi a holttestet, hogy közben elmulasztja észrevenni a tettest. Nemrégiben történt az az eset is, amikor egy házaspár megölt egy idős asszonyt és szintén feldarabolva tüntették el a holttestet. De ők is azt állították, hogy ártatlanok, a hölgy beverte a fejét, amitől persze azonnal meghalt és ők rémületükben, hogy rájuk kenik a nő halálát, nincs mit tenni alapon hozzáláttak a trancsírozáshoz.
Nem voltam hentes soha, de azt tudom, hogy egy holttest feldarabolása nem néhány perces művelet. Lélektanilag sem tudom elfogadni, hogy ilyen szörnyű feladatot végezzek, ha nem terheli a lelkem az áldozat halála. Milyen érdekes, hogy a baleset utáni sokkos állapot nem a gyors segítségkérésben hanem a több órás hentesmunkában nyilvánul meg. Természetesen ott is helyt adott a bíróság a házaspár védekezésének és készséggel elhitték, hogy a hölgy - akinek halálából jelentős haszonra számíthatott a házaspár - szédelegve lefejelte a konyhakredencet.
Ami azt illeti, a mai bírói kar számára már ismeretlen a Seneca által megfogalmazott kérdés: Cui prodest? Vagyis: Kinek az érdeke?
Mert ahogy egy válófélben lévő házaspár esetében az asszony halála pontot tesz a gyermekelhelyezési vitákra, és az idős hölgy elhunyta utat nyit az örökséghez, úgy nemigen érdemes sokat töprengeni az indítékokon. Emlékezzünk csak O. J. Simpson esetére! Mily különös, hogy ott sem sikerült rámutatni arra az egyetlen személyre, akinek érdekében állt az áldozat halála.
Igen, tudom, hogy a bíróság azon lovagol, hogy ha nem bizonyítható az emberölés akkor nem indokolt a gyilkosságért kiszabható büntetés sem. De ha én a sufnimban egy holttestbe botlom és ahelyett, hogy a rendőrséget hívnám, hogy elősegítsem a tettes kézrekerítését, inkább előveszem a láncfűrészt és munkához látok, akkor bűnrészes vagyok. Hiszen akadályozom az igazságszolgáltatást.
Az áldozat elrejtése, megcsonkítása mintha nem is lenne törvénybe ütköző a magyar joggyakorlatban. Nemrég történt az is, amikor egy idős alkoholista leszúrta lakótársát és ahelyett, hogy a rendőrségre ment volna, inkább bebugyolálta a holttestet az udvarról behozott műanyag medencébe és még hetekig lakott a különös csomag társaságában. A tárgyaláson beismerte a gyilkosságot, beletörődve várta az ítéletét. Nagy meglepetésre, a bíró sütötte ki, hogy bizonyára önvédelemből szúrta le lakótársát. Kétszer. Elölről is és hátulról is. Az elbírálásnál az sem számított, hogy össze-vissza hazudozott környezetében az áldozat hollétéről és az sem verte ki a biztosítékot az ítészeknél, hogy a holttest társaságában éldegélt.
Aztán egy másik csínos ügy. Három hajléktalan férfi bevermelte magát Debrecenben egy elhagyatott házba, ahol az egyik szidalmazta majd agyba-főbe verte a társát, mert - úgymond - kevés pénzt koldult és nem gyűjtött elég tűzifát. A megalázásoknak és verésnek tanúja volt a harmadik férfi is, és mivel tiltakozni mert, ő is kapott a vascsővel. Aztán ez a börtönviselt gonosztevő kivonszolta a házból a vérző, félig agyonvert, ruhátlan embert a hideg éjszakába - saját szavai szerint - meghalni. A szerencsétlen férfire a járőröző rendőrök találtak rá a - 7 fokos hidegben, összefagyva, az udvaron szerzett újabb sérülésekkel. Az áldozat még aznap éjjel meghalt.
A bíró meg azon meditál, hogy vádolható - e gyilkossággal ez a gonosztevő?
A töketlenkedés odáig fajult, hogy a tettes szabadon távozhatott a bíróságról. Azonban egyéb ügyei miatt később újra törvény elé kellett állnia, ahol ismét napirendre került ez a bűncselekmény, de most is csak súlyos testi sértésig jutott a bíróság. Hét év fegyházat kapott, (az a bűvös hetes szám - úgy látszik, a bírók kedvence) de emberölésről most sincs szó.
Ezeket az ügyeket figyelve, szörnyű gyanú lopózik belém. Nyilván mindenütt kinn van a MEGTELT tábla a börtönök kapuján, ezért a bíróságok azon ügyködnek, hogy minél kevesebb embert jutassanak rács mögé. Ha meg már ülni kell, akkor minél rövidebb időre, mert ez is jótékony hatással van a férőhelyek számára.
És mintha egyáltalán nem lenne bűn az áldozat eltüntetése illetve megsemmisítése. Jelentéktelen aprósággá zsugorodik, ha ijedtünkben fűrészt ragadunk. Aztán vagy fény derül az ügyre, vagy sem. Ha nem, az külön szerencse, mert kevesebb dolga van a bíróságnak.
Nem jó üzenet ez acsarkodó embertársainknak!
.
Mostanában akadt néhány bírósági ügy, melyek nem hagynak nyugodni. Bár lehet, hogy másokat sem. Elsősorban arról a hentesről van szó, aki a vád szerint megölte a feleségét, a holttestet a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, ledarálta, a maradványokat elégette, majd szétszórta. A bűncselekmény 2014-ben történt, azóta megy a bírósági hercehurca. Nem tudják ugyanis hitelt érdemlően megállapítani, hogy hogyan halt meg az áldozat. Tehát nincs bizonyíték az emberölésre. A jelek szerint nem elegendő, hogy a vádlottnak megdőlt az alibije, vagyis hazudott a hollétével kapcsolatban. Az sem nyomott a latban, hogy a szerencsétlen asszony maradványait megtalálták azon a réten, ahol egy szemtanú szerint a férfi is megfordult. Nem volt elég bizonyíték az sem, hogy a telefonok cellainformációi szerint a házaspár azonos helyen tartózkodott a kérdéses időben és az sem volt perdöntő az ügyben, hogy a férfit látták zsákokkal sürgölődni a füstölője körül. Az sem zavarta a tisztelt ítélethozókat, hogy a vádlott a savaz, lesavaz, eléget, megfojt, holttest, feldarabol stb. szavakra fordított különös figyelmet a komputerén. Ezek a tények mind súlytalanná váltak, mert nem tudni, hogy a sértett mikor és hogyan vesztette életét.
Most végre mozdult valami, mert a felmentő ítéletek után harmadfokon a férfit hét évre ítélték - persze ez sem végleges. ( Megjegyzem, azért ez a hét év elképesztően kevés most, amikor ez az újabb bíróság meg van győződve a férfi bűnösségéről)
De maradjunk még a felmentő ítéleteknél. A bíró kimondta, hogy bizonyíthatóan a vádlott közreműködött a sértett testének megsemmisítésében és maradványai szétszórásában, de ez önmagában az emberölés vádját nem alapozza meg.
Hát nem is! Mert lássuk csak, kiket szoktunk mi feldarabolni? A végelgyengülésben elhunyt hozzátartozóinkat? Bocs, nem akarok morbid lenni, de a magyar joggyakorlatban nem ez az első eset, mikor a bíróság annyira keresi a holttestet, hogy közben elmulasztja észrevenni a tettest. Nemrégiben történt az az eset is, amikor egy házaspár megölt egy idős asszonyt és szintén feldarabolva tüntették el a holttestet. De ők is azt állították, hogy ártatlanok, a hölgy beverte a fejét, amitől persze azonnal meghalt és ők rémületükben, hogy rájuk kenik a nő halálát, nincs mit tenni alapon hozzáláttak a trancsírozáshoz.
Nem voltam hentes soha, de azt tudom, hogy egy holttest feldarabolása nem néhány perces művelet. Lélektanilag sem tudom elfogadni, hogy ilyen szörnyű feladatot végezzek, ha nem terheli a lelkem az áldozat halála. Milyen érdekes, hogy a baleset utáni sokkos állapot nem a gyors segítségkérésben hanem a több órás hentesmunkában nyilvánul meg. Természetesen ott is helyt adott a bíróság a házaspár védekezésének és készséggel elhitték, hogy a hölgy - akinek halálából jelentős haszonra számíthatott a házaspár - szédelegve lefejelte a konyhakredencet.
Ami azt illeti, a mai bírói kar számára már ismeretlen a Seneca által megfogalmazott kérdés: Cui prodest? Vagyis: Kinek az érdeke?
Mert ahogy egy válófélben lévő házaspár esetében az asszony halála pontot tesz a gyermekelhelyezési vitákra, és az idős hölgy elhunyta utat nyit az örökséghez, úgy nemigen érdemes sokat töprengeni az indítékokon. Emlékezzünk csak O. J. Simpson esetére! Mily különös, hogy ott sem sikerült rámutatni arra az egyetlen személyre, akinek érdekében állt az áldozat halála.
Igen, tudom, hogy a bíróság azon lovagol, hogy ha nem bizonyítható az emberölés akkor nem indokolt a gyilkosságért kiszabható büntetés sem. De ha én a sufnimban egy holttestbe botlom és ahelyett, hogy a rendőrséget hívnám, hogy elősegítsem a tettes kézrekerítését, inkább előveszem a láncfűrészt és munkához látok, akkor bűnrészes vagyok. Hiszen akadályozom az igazságszolgáltatást.
Az áldozat elrejtése, megcsonkítása mintha nem is lenne törvénybe ütköző a magyar joggyakorlatban. Nemrég történt az is, amikor egy idős alkoholista leszúrta lakótársát és ahelyett, hogy a rendőrségre ment volna, inkább bebugyolálta a holttestet az udvarról behozott műanyag medencébe és még hetekig lakott a különös csomag társaságában. A tárgyaláson beismerte a gyilkosságot, beletörődve várta az ítéletét. Nagy meglepetésre, a bíró sütötte ki, hogy bizonyára önvédelemből szúrta le lakótársát. Kétszer. Elölről is és hátulról is. Az elbírálásnál az sem számított, hogy össze-vissza hazudozott környezetében az áldozat hollétéről és az sem verte ki a biztosítékot az ítészeknél, hogy a holttest társaságában éldegélt.
Aztán egy másik csínos ügy. Három hajléktalan férfi bevermelte magát Debrecenben egy elhagyatott házba, ahol az egyik szidalmazta majd agyba-főbe verte a társát, mert - úgymond - kevés pénzt koldult és nem gyűjtött elég tűzifát. A megalázásoknak és verésnek tanúja volt a harmadik férfi is, és mivel tiltakozni mert, ő is kapott a vascsővel. Aztán ez a börtönviselt gonosztevő kivonszolta a házból a vérző, félig agyonvert, ruhátlan embert a hideg éjszakába - saját szavai szerint - meghalni. A szerencsétlen férfire a járőröző rendőrök találtak rá a - 7 fokos hidegben, összefagyva, az udvaron szerzett újabb sérülésekkel. Az áldozat még aznap éjjel meghalt.
A bíró meg azon meditál, hogy vádolható - e gyilkossággal ez a gonosztevő?
A töketlenkedés odáig fajult, hogy a tettes szabadon távozhatott a bíróságról. Azonban egyéb ügyei miatt később újra törvény elé kellett állnia, ahol ismét napirendre került ez a bűncselekmény, de most is csak súlyos testi sértésig jutott a bíróság. Hét év fegyházat kapott, (az a bűvös hetes szám - úgy látszik, a bírók kedvence) de emberölésről most sincs szó.
Ezeket az ügyeket figyelve, szörnyű gyanú lopózik belém. Nyilván mindenütt kinn van a MEGTELT tábla a börtönök kapuján, ezért a bíróságok azon ügyködnek, hogy minél kevesebb embert jutassanak rács mögé. Ha meg már ülni kell, akkor minél rövidebb időre, mert ez is jótékony hatással van a férőhelyek számára.
És mintha egyáltalán nem lenne bűn az áldozat eltüntetése illetve megsemmisítése. Jelentéktelen aprósággá zsugorodik, ha ijedtünkben fűrészt ragadunk. Aztán vagy fény derül az ügyre, vagy sem. Ha nem, az külön szerencse, mert kevesebb dolga van a bíróságnak.
Nem jó üzenet ez acsarkodó embertársainknak!
.