Az esemény
Az újabb szélroham már esőt is hozott a második félidőre. A szurkolók szitkozódtak, sokan elindultak a kijárat felé, de a két öreg kitartott a hármas sípszóig. Igaz, inkább csak megszokásból, mert a játék álmatag volt, ötlettelen. Lassan bandukoltak a megálló felé. Az alacsonyabb kuncogni kezdett:
- Hogy milyen baromságokat tudnak kitalálni! Hallottad, amikor bekiabált valaki a bírónak, hogy függőleges ló?! Esküszöm, lassan az ilyen poénok miatt érdemes csak meccsre járni.
- Na azért az a kis gyerek se volt rossz a jobbszélen! Abból még lesz valaki!- rázogatta az ernyőjét a magasabb. Beletúrt a ritkuló ősz hajába: - Hogy tudja az eldugni a labdát, szinte hihetetlen! Erre tényleg csak a nagyok voltak képesek annak idején.
- Na persze, a nagyok! Öregem, nemsokára igazi focit nézhetünk! Tudod mit mondott nekem ma reggel a Rózsi?!
- Mit? – kérdezte a magasabb, nem sok érdeklődéssel.
- Hát azt, hogy külön jó, hogy a magyarok nincsenek ott a világbajnokságon, így legalább nem kapok szívrohamot a tévé előtt.
- Hát ja, igaza van. Mert a németek vagy az olaszok miatt biztos nem kell kajálni a szívgyógyszert. Nálunk meg volt otthon egy kis balhé.
- Ma mondtad meg?
- Ühüm. Elkezdett pattogni, hogy egy horgász, vagy egy kártyás is több időt tölt otthon, a családjával, mint én. Hát tehetek arról, kérdem én, hogy nem érdekli a foci?! – sóhajtott az ősz hajú.
- Csak tudnám, hogy csinálják azok a manuszok, akik a feleségükkel járnak ki a stadionba.
- Biztos hipnózissal. Vagy ráolvasással.
- Hehe, ez jó!- vigyorgott az alacsonyabb, majd előrenyújtott karral játszani kezdett. – Szívem, mondd utánam: - Meccsre akarok menni! Meccsre akarok menni! - aztán legyintett: -Á, akárhogy is, de szerintem ez is csak az elején működne. Amikor az asszonyka még nagyon akarja mutatni, hogy közös az érdeklődés. Aztán később már be meri vallani, hogy unja a banánt. Szerintem egyébként minden nő gyanús, aki focimeccsre jár. Mert biztos, hogy nem a játékra kíváncsiak, legfeljebb a focistákra. Van, aki meg azért jár ki, mert nem tud főzni: -Jaj apukám, ma nem tudtam semmit összehozni ebédre, mert az egész napom ráment erre a meccsre.
- Vagy titokban borotválkozik.
- Na látod, ugye milyen jó, hogy otthon maradtak az asszonyok! De azért átjössz a vébére?!
- Naná! Az mindenképpen megér egy kis mosolyszünetet. – bólogatott az ősz hajú.
A lakótelepen elköszöntek egymástól. Az ősz hajú elindult az összefirkált, kopott lépcsőház felé. Nem érzett magában elég erőt a lépcsőmászáshoz, inkább a liftre várakozott. Levert volt, rosszkedvű, apró, éles fájdalmak jelentkeztek a torkában.
Másnap lázasan ébredt. Felesége nem is hagyta felkelni, zsörtölődve szolgálta ki. Az asszony tett-vett körülötte, többször megmérte a lázát, majd orvost hivatott. Közben szidta azt az átkozott focit, minden baj okozóját.
Az orvos hosszan, fontoskodva vizsgálta a mellkasát, hümmögött is közben, majd félrevonult a feleséggel. Az asszony szipogva tért vissza. Estére már fél marék gyógyszert kellett beszednie, ő engedelmesen nyelte a tablettákat, ereje sem maradt tiltakozni. Éjszakára felszökött a láza, félrebeszélt. A bódulaton az asszony szavai szűrődtek át. Fájdalmas, erőtlen köhögések szaggatták a tüdejét. El-elsüllyedt a láz kábulatában, néha egy hideg, nedves ruha érintését érezte a homlokán. Összefolytak a napszakok, de ha kinyitotta a szemét, az asszonyt mindig ott látta az ágy körül. Néha egy-egy mondat is eljutott a tudatáig, de nem tudta megfejteni az értelmüket. Aztán megint az orvos, valami vita is az ágya körül, a kórház emlegetése, és az asszony újra mellette, és csak ő, mindig és mindig. Ez megnyugtatta, és biztonságérzettel töltötte el.
Újra a láz, a végtelen üresség, és a tompa fájdalom. Aztán úgy érezte, mintha megjött volna valahonnan. Kinyitotta szemét, kezdte megszokni a szoba félhomályát. Az asszony az ágy melletti fotelben szunyókált. Nézte a feleségét, gyengédség és hála kavargott benne, de a fáradt, színtelen, ráncos arc némi szánalmat is kiváltott belőle.
Megpróbált felülni, de nem volt ereje hozzá. Az asszony megrebbent, hirtelen felriadt. Gépiesen állt fel, hogy megigazítsa az ágyneműt. Míg a párnát paskolta, a férje arcába nézett. Átsuhant vonásain egy félmosoly, de nem lágyult el.
- Hozok egy kis levest! – mondta erőltetett közömbösséggel, és kisietett a szobából.
Aztán megint a doktor és újabb gyógyszerek. Értelme tisztulni kezdett, de nem nyerte vissza az erejét. Az orvos azt mondta, ez természetes. Az öreg haver is benézett hozzá, erősen sajnálkozva, hogy nem lesz semmi a közös programból. Mert hogy a világbajnokságot akarták nézni az öreg sógoránál, azon a nagyképernyős, színes televízión. Hónapok óta tervezték már. De nem tudta elhagyni a lakást. Ez a veszteség elkeserítette. Szinte undorral kapcsolta be a tévét, az öreg képernyőn kifakult színű, kissé homályos alakok imbolyogtak.
Rosszul aludt, az étvágya sem tért vissza. Makacsul megpróbálkozott a felkelésekkel, de szédelegve kereste az ágyat néhány másodperc után. Délutánra újra elnyomta az álom. Mikor felébredt, felesége lépett az ágyához. Az asszony gyöngéden felsegítette, de mintha némi türelmetlenség is lett volna mozdulataiban. Karjánál fogva irányította a nappali felé. Átcsoszogott a másik helyiségbe, az ajtóban szinte megdermedt. Csodálkozva bámulta a szoba sarkában terpeszkedő hatalmas televíziót. Az asszony mosolyogva nyújtotta át a távkapcsolót. Idegesen a szemüvegéért nyúlt, lehuppant a fotelba, majd bekapcsolta a készüléket. A szobai félhomályt felváltotta a képernyőről ömlő színek kavalkádja. Az öreg megbabonázva meredt a készülékre. Csodálatos gazdagságú színek vonzották a tekintetét. Szemét a képernyőre szegezve szólt a felesége felé:
- Meg vagy te őrülve! Ráment az összes spórolt pénzünk!
- Egyszer élünk! – vont vállat az asszony, és a fotel karfájára ült.
A férfi kapcsolgatni kezdett, egy stadion tűnt fel a képernyőn. Kísérteties valósággal váltak ki a játékosok a gyepszőnyegből, az éles, tiszta képsorok szinte sokkolták őket.
- Holnap lesz a megnyitó ünnepség! Istenem, kezdődik a világbajnokság! Ez jobb, mintha ott lennék! – krákogni kezdett, végre az asszony felé fordította a tekintetét.- Meg vagy te őrülve. – ismételte újra. Érezte, hogy elhomályosodik a tekintete.
- Hívd át a Józsit holnapra.- mondta gyengéden az asszony.- De felőlem áthívhatod minden nap, amíg tart ez a fránya vébé. Elfér itt a másik fotelban.
Az öreg csodálkozva nézett a feleségére. Az asszony zavartan felemelkedett, elindult a konyha felé. A szoba közepén lehajolt, hogy megigazítsa a szőnyeg rojtját. Az öreg felhorkant:
- Anyukám, ne állj a kép elé, nem vagy átlátszó!
Az újabb szélroham már esőt is hozott a második félidőre. A szurkolók szitkozódtak, sokan elindultak a kijárat felé, de a két öreg kitartott a hármas sípszóig. Igaz, inkább csak megszokásból, mert a játék álmatag volt, ötlettelen. Lassan bandukoltak a megálló felé. Az alacsonyabb kuncogni kezdett:
- Hogy milyen baromságokat tudnak kitalálni! Hallottad, amikor bekiabált valaki a bírónak, hogy függőleges ló?! Esküszöm, lassan az ilyen poénok miatt érdemes csak meccsre járni.
- Na azért az a kis gyerek se volt rossz a jobbszélen! Abból még lesz valaki!- rázogatta az ernyőjét a magasabb. Beletúrt a ritkuló ősz hajába: - Hogy tudja az eldugni a labdát, szinte hihetetlen! Erre tényleg csak a nagyok voltak képesek annak idején.
- Na persze, a nagyok! Öregem, nemsokára igazi focit nézhetünk! Tudod mit mondott nekem ma reggel a Rózsi?!
- Mit? – kérdezte a magasabb, nem sok érdeklődéssel.
- Hát azt, hogy külön jó, hogy a magyarok nincsenek ott a világbajnokságon, így legalább nem kapok szívrohamot a tévé előtt.
- Hát ja, igaza van. Mert a németek vagy az olaszok miatt biztos nem kell kajálni a szívgyógyszert. Nálunk meg volt otthon egy kis balhé.
- Ma mondtad meg?
- Ühüm. Elkezdett pattogni, hogy egy horgász, vagy egy kártyás is több időt tölt otthon, a családjával, mint én. Hát tehetek arról, kérdem én, hogy nem érdekli a foci?! – sóhajtott az ősz hajú.
- Csak tudnám, hogy csinálják azok a manuszok, akik a feleségükkel járnak ki a stadionba.
- Biztos hipnózissal. Vagy ráolvasással.
- Hehe, ez jó!- vigyorgott az alacsonyabb, majd előrenyújtott karral játszani kezdett. – Szívem, mondd utánam: - Meccsre akarok menni! Meccsre akarok menni! - aztán legyintett: -Á, akárhogy is, de szerintem ez is csak az elején működne. Amikor az asszonyka még nagyon akarja mutatni, hogy közös az érdeklődés. Aztán később már be meri vallani, hogy unja a banánt. Szerintem egyébként minden nő gyanús, aki focimeccsre jár. Mert biztos, hogy nem a játékra kíváncsiak, legfeljebb a focistákra. Van, aki meg azért jár ki, mert nem tud főzni: -Jaj apukám, ma nem tudtam semmit összehozni ebédre, mert az egész napom ráment erre a meccsre.
- Vagy titokban borotválkozik.
- Na látod, ugye milyen jó, hogy otthon maradtak az asszonyok! De azért átjössz a vébére?!
- Naná! Az mindenképpen megér egy kis mosolyszünetet. – bólogatott az ősz hajú.
A lakótelepen elköszöntek egymástól. Az ősz hajú elindult az összefirkált, kopott lépcsőház felé. Nem érzett magában elég erőt a lépcsőmászáshoz, inkább a liftre várakozott. Levert volt, rosszkedvű, apró, éles fájdalmak jelentkeztek a torkában.
Másnap lázasan ébredt. Felesége nem is hagyta felkelni, zsörtölődve szolgálta ki. Az asszony tett-vett körülötte, többször megmérte a lázát, majd orvost hivatott. Közben szidta azt az átkozott focit, minden baj okozóját.
Az orvos hosszan, fontoskodva vizsgálta a mellkasát, hümmögött is közben, majd félrevonult a feleséggel. Az asszony szipogva tért vissza. Estére már fél marék gyógyszert kellett beszednie, ő engedelmesen nyelte a tablettákat, ereje sem maradt tiltakozni. Éjszakára felszökött a láza, félrebeszélt. A bódulaton az asszony szavai szűrődtek át. Fájdalmas, erőtlen köhögések szaggatták a tüdejét. El-elsüllyedt a láz kábulatában, néha egy hideg, nedves ruha érintését érezte a homlokán. Összefolytak a napszakok, de ha kinyitotta a szemét, az asszonyt mindig ott látta az ágy körül. Néha egy-egy mondat is eljutott a tudatáig, de nem tudta megfejteni az értelmüket. Aztán megint az orvos, valami vita is az ágya körül, a kórház emlegetése, és az asszony újra mellette, és csak ő, mindig és mindig. Ez megnyugtatta, és biztonságérzettel töltötte el.
Újra a láz, a végtelen üresség, és a tompa fájdalom. Aztán úgy érezte, mintha megjött volna valahonnan. Kinyitotta szemét, kezdte megszokni a szoba félhomályát. Az asszony az ágy melletti fotelben szunyókált. Nézte a feleségét, gyengédség és hála kavargott benne, de a fáradt, színtelen, ráncos arc némi szánalmat is kiváltott belőle.
Megpróbált felülni, de nem volt ereje hozzá. Az asszony megrebbent, hirtelen felriadt. Gépiesen állt fel, hogy megigazítsa az ágyneműt. Míg a párnát paskolta, a férje arcába nézett. Átsuhant vonásain egy félmosoly, de nem lágyult el.
- Hozok egy kis levest! – mondta erőltetett közömbösséggel, és kisietett a szobából.
Aztán megint a doktor és újabb gyógyszerek. Értelme tisztulni kezdett, de nem nyerte vissza az erejét. Az orvos azt mondta, ez természetes. Az öreg haver is benézett hozzá, erősen sajnálkozva, hogy nem lesz semmi a közös programból. Mert hogy a világbajnokságot akarták nézni az öreg sógoránál, azon a nagyképernyős, színes televízión. Hónapok óta tervezték már. De nem tudta elhagyni a lakást. Ez a veszteség elkeserítette. Szinte undorral kapcsolta be a tévét, az öreg képernyőn kifakult színű, kissé homályos alakok imbolyogtak.
Rosszul aludt, az étvágya sem tért vissza. Makacsul megpróbálkozott a felkelésekkel, de szédelegve kereste az ágyat néhány másodperc után. Délutánra újra elnyomta az álom. Mikor felébredt, felesége lépett az ágyához. Az asszony gyöngéden felsegítette, de mintha némi türelmetlenség is lett volna mozdulataiban. Karjánál fogva irányította a nappali felé. Átcsoszogott a másik helyiségbe, az ajtóban szinte megdermedt. Csodálkozva bámulta a szoba sarkában terpeszkedő hatalmas televíziót. Az asszony mosolyogva nyújtotta át a távkapcsolót. Idegesen a szemüvegéért nyúlt, lehuppant a fotelba, majd bekapcsolta a készüléket. A szobai félhomályt felváltotta a képernyőről ömlő színek kavalkádja. Az öreg megbabonázva meredt a készülékre. Csodálatos gazdagságú színek vonzották a tekintetét. Szemét a képernyőre szegezve szólt a felesége felé:
- Meg vagy te őrülve! Ráment az összes spórolt pénzünk!
- Egyszer élünk! – vont vállat az asszony, és a fotel karfájára ült.
A férfi kapcsolgatni kezdett, egy stadion tűnt fel a képernyőn. Kísérteties valósággal váltak ki a játékosok a gyepszőnyegből, az éles, tiszta képsorok szinte sokkolták őket.
- Holnap lesz a megnyitó ünnepség! Istenem, kezdődik a világbajnokság! Ez jobb, mintha ott lennék! – krákogni kezdett, végre az asszony felé fordította a tekintetét.- Meg vagy te őrülve. – ismételte újra. Érezte, hogy elhomályosodik a tekintete.
- Hívd át a Józsit holnapra.- mondta gyengéden az asszony.- De felőlem áthívhatod minden nap, amíg tart ez a fránya vébé. Elfér itt a másik fotelban.
Az öreg csodálkozva nézett a feleségére. Az asszony zavartan felemelkedett, elindult a konyha felé. A szoba közepén lehajolt, hogy megigazítsa a szőnyeg rojtját. Az öreg felhorkant:
- Anyukám, ne állj a kép elé, nem vagy átlátszó!