Divat – némi véráldozattal
Nézem a tévét, éppen egy fiatal, széparcú teremtés énekel. Egyszerű, ujjatlan nyári ruhája és sima szőke haja alapján akár az én időm béli fiatal is lehetne, de nem! Ugyanis az ifjú hölgy jobb karját, csuklótól a válláig, hatalmas tetoválás borítja. Olybá tűnik az egész, mintha csomagolópapírba burkolta volna a karját, melyen sárkány, várkastély, telihold és más tarkaságok díszelegnek. Elképzelem magamnak, hogyan is reagáltak volna erre a jelenségre az én fiatalságom idején: – Hát honnan jött ez?! A börtönből? – kérdezték volna elborzadva a kedves nézők. – Vagy tán matróz volt valamelyik tengerjáró hajón?- szörnyülködtek volna tovább. Rögtön le is vonták volna a következtetést, hogy ez a nő bizonyára rokoni kapcsolatban áll P. Howard, alias Rejtő Jenő regényhőseivel.
Mert azok a bőrbe karcolt kékes-színű ábrák és szövegek annak idején valóban csak egy bizonyos körben voltak divatban és bizony nem számított dicsőségnek közéjük tartozni. El is könyvelte annak idején a világ, hogy egy kihalófélben lévő szokás tanúi vagyunk. Aztán, nagy hirtelen arról értesít a sajtó, hogy manapság a legbiztosabb befektetés, ha tetováló szalont nyit az ember. És valóban, a világhírű futballistáktól kezdve, neves színészek, zenészek és persze az átlagemberek milliói áldoznak a divatnak és szurkáltatják magukat, a csodás eredményben bízva. Ilyenkor aztán nem számít sem a fájdalom, sem a kiserkedő vér. És mivel ez a virágzó ipar már nem áll meg a kék tintánál, így tanúi lehetünk a szivárvány minden színében pompázó műalkotásoknak, melyek örökre hirdetni hivatottak viselőjük elkötelezettségét a….de tényleg, mi iránt is? Hát igen, a kedvesünk neve még mindig listavezető. És ezután minden, ami belefér. Mesefigurák, szörnyek, nagy és kisvadak, álmok, vágyak, jelek, szimbólumok, üzenetek, igék, szólások és aranyköpések borítják a testfelületeket. Természetesen honfitársaink sem akarnak lemaradni, de szerencsére már a múlté az ökölre tetovált „Üss!” szócska, a hasfalon virító „Éhes” felirat, vagy a bicepszre pingált „Ne közeliccsé, me mekhasz” szövegek. Amikor odahaza ismét divatba jött a tetoválás, sok megrendelő kínai írásjeleket kívánt látni magán. Az egyik mester- jobb híján - a környezetében látott kínai betűket szurkálta kliense karjára. A titokzatos szöveg igen jól mutatott, így számtalan megrendelő akadt erre a szövegre. Egészen addig, amíg egy ázsiai fickó le nem fordította az írást, mely így hangzott: kimagozott kínai őszibarack konzerv.
Vannak, akiket praktikussági szempontok vezérelnek és közérdekű telefonszámokat, esetleg várostérképet tetováltatnak magukra. Akad, akinek elég egy apró élőlény figurája is, hadd higgyük, hogy egy önfeledt levelibéka vert tanyát a bokája körül. Mások a rajzfilmfigurákat részesítik előnyben. Ez azért praktikus, mert ha a kedves kismama elfelejt mesekönyvet vinni magával a játszótérre, elég, ha unatkozó gyermekének megmutatja a vádliját. Egy lassú felfogású zenész pedig számokat visel ujjain, gondolván, hogy kéznél legyen a puska, ha tízig kell számolni. De láthatunk formás bankjegyeket is egyeseken, hiszen ha nincs pénz a bukszában, azért mégis megnyugtató, hogy van nálunk egy százdolláros, legalább a hátunkon.
De a reneszánsz mesterek óta tudjuk, hogy a szépség az arányosságban és a szimmetriában keresendő. Nem csoda tehát, ha a testépítő- és szépségversenyeken nem örvendenek nagy népszerűségnek a bicepszen tekeredő szögesdrótok, vagy a combokra tetovált keresztnevek. Ezek a különböző testrészeken viselt vásári forgatagok, ábrák, jelek és szövegek otrombán törik meg az emberi test harmóniáját. A figyelemfelkeltés kétes dicsőségén kívül más előnyre nemigen számíthat e jelek viselője. Így nem csoda, hogy neves fotóművészek lámpással keresik a még „érintetlen” modelleket.
És hát, mint minden divat, ez is mulandó. Lehet, hogy még megérjük, amikor arról tudósít a sajtó, hogy a legjövedelmezőbb iparág a tetoválást eltávolító szalon üzemeltetése.
Egyébként, a bőr dekorálása szinte egyidős az emberiséggel. Igaz, őseink még harcra buzdítást, az ellenség megfélemlítését, vagy mágikus erőt tulajdonítottak a testükön viselt jeleknek. Szépészeti szempontok csak ritkán szerepeltek a tetováltató programjában.
Talán azért, mert már akkor is tudták: A jó bőrnek nem kell cégér.
Nézem a tévét, éppen egy fiatal, széparcú teremtés énekel. Egyszerű, ujjatlan nyári ruhája és sima szőke haja alapján akár az én időm béli fiatal is lehetne, de nem! Ugyanis az ifjú hölgy jobb karját, csuklótól a válláig, hatalmas tetoválás borítja. Olybá tűnik az egész, mintha csomagolópapírba burkolta volna a karját, melyen sárkány, várkastély, telihold és más tarkaságok díszelegnek. Elképzelem magamnak, hogyan is reagáltak volna erre a jelenségre az én fiatalságom idején: – Hát honnan jött ez?! A börtönből? – kérdezték volna elborzadva a kedves nézők. – Vagy tán matróz volt valamelyik tengerjáró hajón?- szörnyülködtek volna tovább. Rögtön le is vonták volna a következtetést, hogy ez a nő bizonyára rokoni kapcsolatban áll P. Howard, alias Rejtő Jenő regényhőseivel.
Mert azok a bőrbe karcolt kékes-színű ábrák és szövegek annak idején valóban csak egy bizonyos körben voltak divatban és bizony nem számított dicsőségnek közéjük tartozni. El is könyvelte annak idején a világ, hogy egy kihalófélben lévő szokás tanúi vagyunk. Aztán, nagy hirtelen arról értesít a sajtó, hogy manapság a legbiztosabb befektetés, ha tetováló szalont nyit az ember. És valóban, a világhírű futballistáktól kezdve, neves színészek, zenészek és persze az átlagemberek milliói áldoznak a divatnak és szurkáltatják magukat, a csodás eredményben bízva. Ilyenkor aztán nem számít sem a fájdalom, sem a kiserkedő vér. És mivel ez a virágzó ipar már nem áll meg a kék tintánál, így tanúi lehetünk a szivárvány minden színében pompázó műalkotásoknak, melyek örökre hirdetni hivatottak viselőjük elkötelezettségét a….de tényleg, mi iránt is? Hát igen, a kedvesünk neve még mindig listavezető. És ezután minden, ami belefér. Mesefigurák, szörnyek, nagy és kisvadak, álmok, vágyak, jelek, szimbólumok, üzenetek, igék, szólások és aranyköpések borítják a testfelületeket. Természetesen honfitársaink sem akarnak lemaradni, de szerencsére már a múlté az ökölre tetovált „Üss!” szócska, a hasfalon virító „Éhes” felirat, vagy a bicepszre pingált „Ne közeliccsé, me mekhasz” szövegek. Amikor odahaza ismét divatba jött a tetoválás, sok megrendelő kínai írásjeleket kívánt látni magán. Az egyik mester- jobb híján - a környezetében látott kínai betűket szurkálta kliense karjára. A titokzatos szöveg igen jól mutatott, így számtalan megrendelő akadt erre a szövegre. Egészen addig, amíg egy ázsiai fickó le nem fordította az írást, mely így hangzott: kimagozott kínai őszibarack konzerv.
Vannak, akiket praktikussági szempontok vezérelnek és közérdekű telefonszámokat, esetleg várostérképet tetováltatnak magukra. Akad, akinek elég egy apró élőlény figurája is, hadd higgyük, hogy egy önfeledt levelibéka vert tanyát a bokája körül. Mások a rajzfilmfigurákat részesítik előnyben. Ez azért praktikus, mert ha a kedves kismama elfelejt mesekönyvet vinni magával a játszótérre, elég, ha unatkozó gyermekének megmutatja a vádliját. Egy lassú felfogású zenész pedig számokat visel ujjain, gondolván, hogy kéznél legyen a puska, ha tízig kell számolni. De láthatunk formás bankjegyeket is egyeseken, hiszen ha nincs pénz a bukszában, azért mégis megnyugtató, hogy van nálunk egy százdolláros, legalább a hátunkon.
De a reneszánsz mesterek óta tudjuk, hogy a szépség az arányosságban és a szimmetriában keresendő. Nem csoda tehát, ha a testépítő- és szépségversenyeken nem örvendenek nagy népszerűségnek a bicepszen tekeredő szögesdrótok, vagy a combokra tetovált keresztnevek. Ezek a különböző testrészeken viselt vásári forgatagok, ábrák, jelek és szövegek otrombán törik meg az emberi test harmóniáját. A figyelemfelkeltés kétes dicsőségén kívül más előnyre nemigen számíthat e jelek viselője. Így nem csoda, hogy neves fotóművészek lámpással keresik a még „érintetlen” modelleket.
És hát, mint minden divat, ez is mulandó. Lehet, hogy még megérjük, amikor arról tudósít a sajtó, hogy a legjövedelmezőbb iparág a tetoválást eltávolító szalon üzemeltetése.
Egyébként, a bőr dekorálása szinte egyidős az emberiséggel. Igaz, őseink még harcra buzdítást, az ellenség megfélemlítését, vagy mágikus erőt tulajdonítottak a testükön viselt jeleknek. Szépészeti szempontok csak ritkán szerepeltek a tetováltató programjában.
Talán azért, mert már akkor is tudták: A jó bőrnek nem kell cégér.