Erőviszonyok
– Szia bébi! Maradt még leves?
– Persze hogy maradt. Melegítem a pörköltet is.
– Elég lesz a leves! Volt szendvics a klubban. Különben is, megfájdult a fejem. – sajnáltatta magát Sanyi.
– Biztos a cigitől! Igazán letehetnéd. Persze, a többiek is szívják...Hozom a fájdalomcsillapítót.
Nelli csak takaréklángon zsörtölődött, mert valójában ezen a hajnalon is a megszokott műsor ment. Remélte ugyan, hogy esküvő után többet lesz majd otthon a férje, de hamar rá kellett jönnie, hogy Sanyit nem lehet kordában tartani. Nem az a papucsférj típus. Sőt, híre volt a városban. De éppen ez imponált benne. Hogy ő az éjszaka császára, a nagymenő, aki dobálózik a százezrekkel.
Nelli meg pont a másik végletet ismerte. A korán kelő, becsületesen dolgozó apával, a pénzt élére rakó mamával, akik a nagy igyekezet ellenére nyomába sem léphettek Sanyinak. Annak a Sanyinak, akinek sosem volt munkahelye.
Nelli tizenhét éves volt, az osztálytársnőivel bolondozott a főutcán, amikor a BMW lassítani kezdett mellettük. Aztán a kocsiból kipattant az a nyurga férfi és meghívta őt egy fagylaltra. Persze nem fogadta el, de sokáig hallgathatta a barátnők megjegyzéseit. Jócskán vegyült irigység is a zrikáló mondatokba.
Sanyi másnap a suli előtt várta. Nelli pirulva sietett tovább a barátnőkkel, de jólesett neki ez az ostrom. Akkor már kezdett odafigyelni arra, amit a lányok suttogtak. Mi tagadás, Sanyi bőven szolgáltatott anyagot ezekhez a hírekhez. Egymás szavába vágva mesélték, hogy egyik éjszaka elpókerezte a kocsiját, de heteken belül úgy megszedte magát, hogy behozatott egy BMW-t Németországból. Máskor három kártyapartnerét vetkőztette gatyára, annyi pénzük sem maradt, hogy taxit hívjanak, ott dideregtek az éjszakában. Végül megszánta őket és fizette a fuvart. Egyszer meg csak úgy engedte el az állatorvos tartozását, ha pórázon végigvezet egy malacot a főutcán. Jó kis balhé lett belőle, még ma is emlegetik városszerte.
Ezek a már-már népmesébe hajló sztorik nem maradtak hatástalanul a fiatal lányra. A konyhakertben hajladozó anyjára gondolt, meg a papára, aki átköhögte az éjszakákat a fűrésztelepen szerzett tüdőbetegségével. Sanyi bezzeg csak néha köhögött, finom, méregdrága amerikai cigarettákkal kímélte a tüdejét. A fiatalember a csitrik szerint egy olasz táncdalénekesre hasonlított, a józanabbak viszont egy nyugati turnéról visszatérő cigányprímásra tippeltek volna. De Sanyi kezében sosem volt hegedű. Dobókocka, kártya, zseton és sok-sok készpénz annál inkább.
Nelli nem tudta kivonni magát a férfi vonzerejéből. A lehengerlő szöveg, a tömött pénztárca, meg a legjobb asztal a legmenőbb étteremben megtették a magukét. Nelli ezt élvezte a legjobban. Az első alkalommal a pincér nem akarta a konyakot kihozni, Nelli korára hivatkozva, de akkor Sanyi egy kézmozdulattal magához intette a főnököt. Pusmogtak valamit és többé már nem volt probléma. Nelli elégedetten nézte a felszolgálók hajbókolását. Szüleire gondolt, akik be nem tennék a lábukat ilyen helyre. De ha mégis, képtelenek lennének kikapcsolódni, a számlától rettegve.
Sanyi nemsokára bemutatkozott a szülőknek is. A mamának kölnit és egy nagy csokor rózsát hozott, a papa két üveg tokajit kapott, díszes fadobozban. Kávézás közben a legújabb viccekkel szórakoztatta őket. De a csatát akkor nyerte meg, amikor a bemutatkozás végén a szülők lekísérték a ház elé a moziba induló fiatalokat. A nagy, metálkék BMW úgy parkolt a sok levitézlett járgány között, mint egy fényes páncélzatú lovag a rongyosok seregében. A szülők ámulva nézték a csodamasinát.
A vizitek rendszeressé váltak. A mama aggódott ugyan, hogy Sanyinak csak „arra” kell a lánya, de a férfi magától hozta szóba a házasságot. Becsülettel tartotta a szavát, egybekeltek, amint Nelli befejezte a gimnáziumot.
Sanyi elégedetten vette birtokba az értékes trófeát. Elege volt már a műlihegéseket produkáló könnyű nőkből. Nellire vágyott, aki a nagy kapkodásban smink nélkül állt oltár elé. De nem is volt rá szükség. Keletiesen vágott szemei, finom vonásai elbűvölő szépséggé avatták. Az alakja is kifogástalan volt, és ami a fő, nem beszélt vissza. Engedelmes volt az ágyban is, éppen a megfelelő hőfokon. Sanyi biztosra vehette, hogy párja nem fogja házon kívül hajszolni az örömöket. Tenyerén hordta az asszonyt csak épp az éjszakai kimaradozásairól nem tudott lemondani. Ilyenkor nemcsak a kártyalapokat forgatta. Üzletelt valutával, ékszerrel, kisebb-nagyobb kölcsönökkel. Néha eljátszott a gondolattal, hogy megváltozik, nyit valami szolid kis vállalkozást, vagy vesz néhány kiadható lakást, de esténként mindig rájött a mehetnék. Úgy tűnt, Fortuna igencsak a kegyeibe fogadta. Hatalmas összegekkel gyarapodott. Szórta is a pénzt rendesen. Nelli úgy várta haza őt az éjszaki kártyacsatákból, mint más asszonyok a bányában robotoló férjüket. Az első zajra kiugrott az ágyból, hogy vacsorát vagy inkább reggelit melegítsen, és háziköntösébe burkolózva fázósan, ásítozva hallgatta férje beszámolóit a remek lapjárásról. Néha adódtak veszteségek is, olyan összegek, amikbe Nelli szülei egy életre beleroppantak volna, de Sanyit nem vágta földhöz egy-egy ilyen kisiklás. A fiatalasszonynak eszébe sem jutott szemrehányásokkal illetni az urát ilyenkor. Sanyinak erőt adott a stabil családi háttér és másnap még lelkesebben verte a lapokat.
Peregtek az évszakok, minden ment a maga útján. A sebtében házasodó kis gimnazista lányból érett, kívánatos fiatal nő lett. Sanyiban lángot vetett a féltékenység, bár semmi oka nem volt rá. Nellinek csak egy titka volt. A kosztpénzből csípegetett le, mert rendszeresen támogatta szüleit, akik szabadkozva fogadták a jótéteményt.
Sanyi törzshelye - amit ő elegánsan klubnak hívott - egy felkapott éjszakai szórakozóhely volt, amiről sokat pusmogott a város. A nagyterem mellett üzemelt néhány kisebb helyiség, amiket csak a kiváltságosok ismertek. Itt nemcsak kártyázni lehetett. A szerencsejátékok számtalan változatával várta a tulaj a pénzes vendégeket. Hatalmas összegek cseréltek gazdát éjszakánként, de ebben a légkörben szinte természetesnek tűntek az örömök és a tragédiák. Sanyi a veszteségekben csak a másik kézbe vándorló zsetonhegyeket látta, és nem a keserves munkával összekuporgatott kereseteket. Őt megkímélte a sors a munkától. A korán elhunyt szülők eladott zöldséges üzlete biztosította a belépőt ebbe a világba.
Mindig akadtak cimborák az éjszakában. És nők is, akik csalódottan vették tudomásul, hogy egy jól fizető vendéget vesztettek. Sanyi ugyanis ellenállt a csábításnak. De minden csoda három napig tart. Illetve valamivel tovább, mert Sanyi három hónap után csalta meg először a nejét. Hogy megtudja, milyen mással, nős emberként... hogy ne csak az engedelmes szelídséget kapja... hogy bűntudata legyen, ami olyan nyomasztó, de mégis, mintha valaki felrázná a mindennapok egyhangúságából... És mert ő a férfi, azt csinál, amit akar!
Nellinek nem volt szüksége efféle pótcselekvésekre. A terhessége foglalkoztatta. Amikor biztos lett a dologban, elmondta Sanyinak a nagy újságot. A férj kitörő örömmel forgatta meg asszonyát a nappaliban. De este azért megint útra kelt, mert ezzel a hírrel okvetlenül el akart dicsekedni a haveroknak.
Nellit nem tette próbára a terhesség. Hálás volt a sorsnak, mert továbbra is egyedül töltötte az éjszakákat. Néha irigykedve nézte sorstársait, akik jóval több figyelmet kaptak férjüktől. De jó dolga türelemre intette. Mindig talált érveket Sanyi védelmére. Hiszen Sanyi orvosokat kerített, meg mesterembereket, akik mesésre varázsolták a gyerekszobát, és olyan babakocsit hozatott Dániából, hogy csodájára jártak az utcában.
Az újszülött korábban érkezett, de Sanyi azt is elintézte, hogy a szülőorvos megszakítsa szabadságát és ott legyen a felesége mellett.
A csöpp gyermek csak néhány hétig jelentett változást a férj életében. Sanyi elhalmozta a családját mindennel, ami megvehető. Ezzel le is tudta apai kötelezettségeit. Járta az éjszakákat és továbbra is elvárta, hogy neje kiüljön hozzá a konyhába hajnalonként, még akkor is, ha tudta, alig alhatott a kisbaba mellett.
Sanyi szívesen dicsekedett a gyerekkel, de inkább kifutott volna a világból, semhogy pelenkához nyúljon. Nem tudott mit kezdeni a kicsivel, még a cumiztatással sem boldogult. – Ez olyan női dolog! – intézte el a kérdést és egyre gyakrabban lépett le már napközben is. Megvolt az oka a távolmaradásra: az egyik kártyapartnere olyan hatalmas üzletet ajánlott, amit nem tudott visszautasítani. De ehhez a nagy falathoz sok-sok pénzre volt szüksége. Összetarhált egy jelentős kölcsönt néhány helybéli fejestől, hogy telkeket vásároljon a város szélén. Bombaüzletet szimatolt, mert az ismerős belenézett a város terjeszkedési terveibe.
Néhány héten belül azonban kiderült, hogy a terület az építtetők rémálma. A talaj kezelhetetlen futóhomok, amire nem hajlandók a beruházók súlyos tízmilliókat áldozni. A város visszalépett. Sanyi nyakán szorulni kezdett a hurok. Tudta jól, ekkora tartozást nem lehet pókeren kiegyenlíteni. Ráadásul olyanok is tartották a markukat a pénzükért, akikből hiányzott a legcsekélyebb jóindulat is. Sanyi eleget hallott felgyújtott üzletekről, félholtra vert adósokról.
Éjszaka még ellátogatott a klubba, hogy tartsa a látszatot. De el sem jutott a kártyaasztalig. Két markos fickó a mosdóba kísérte, ahol kirámolták a zsebeit. A slusszkulcsot is magukkal vitték. Búcsúzóul még kapott egy gyomrost, majd a fájdalomtól összegörnyedve nézte az étterem ablakából, ahogy elhajtanak a kocsijával. 48 óra haladékot kapott.
Hazarohant, fel a hálószobába és a megbontott parketta alól előkotorta a dugi pénzét. Az asszony azonnal megértette, hogy nagy baj van. Kapkodva öltözni kezdtek. Nelli el sem tudott köszönni a szüleitől. Egy gyerekkori barát segítségével jutottak el Bécsig. Aztán irány Kanada. Sanyi a szállodai szobában még elővette a vasalót és fogait összeszorítva egy hatalmas ütést mért a saját arcára.
A torontói reptéren a bevándorlási ügyintézőhöz kísérték őket. Sanyi arca addigra már a szivárvány színeiben pompázott. Hamar tolmácsot kerítettek, így a kesehajú tisztviselő megtudhatta, hogy Sanyit a szülővárosában bántalmazták cigány származása miatt és a családját is életveszélyesen megfenyegették.
Ügyük elbírálása hosszú hónapokat vett igénybe, de végül megkapták a letelepedést. A várakozás alatt Sanyi elveszetten téblábolt a városban. Nem találta a helyét, magatartásán elvonási tünetek mutatkoztak. A pénztelenség réme valósággal fojtogatta. Végül egy magyar szobafestőnél helyezkedett el, azt hazudva, hogy ismeri a szakmát. Esténként holtfáradtan került ágyba. Elalvás előtt gyakran a sírás környékezte. A klubra gondolt, sóvárogva. Másnál a honvágy utcákat, városokat jelentett, nála a zöld posztót, kártyapaklikat, és néhány ismerős arcot, akik ájtatosan lesték szerencséjét. Itt meg be sem mer menni egy klubba. Miből? Meg aztán, meg sem tudná értetni magát.
Nellit ez a változás nem teperte földre. Beadta a kicsit egy bölcsödébe és munkát keresett. Visszautasította egy kedveskedő magyar asszony ajánlatát, mert mindenáron nyelvet akart tanulni. Egy gyógyszergyártó cég raktárába került, ahol szóba állt mindenkivel. A sok bevándorló között alig lógott ki a sorból. Elképesztő gyorsasággal gyarapodott a szókincse. Nézte a tévét, olvasta a híreket, még akkor is, ha elveszett a sok ismeretlen szó között.
Sanyi viszont nem erőlködött. Munka után néhány sörrel a tévé elé huppant és lehetőleg akciófilmeket nézett, ahol keveset beszélnek, de annál többet lőnek. Na meg az autós üldözésekhez sem kell tolmács.
Eltelt néhány év, Sanyi beletörődve rángatta a hengert a készülő lakásokban. Elhízott, haja megritkult, már meg sem próbált dacolni a múló idővel.
Nelli viszont virágzott! Magabiztosan intézte a család ügyeit, felszabadultan csevegett boldog-boldogtalannal, esti iskolába jelentkezett.
Sanyi már rég túl volt azon, hogy elvesztett méltóságán keseregjen. Már nem merte felállítani a nejét az asztaltól, ha ebéd közben megszomjazott. És azok a vacsorák! Nelli már csak ritkán főz, leginkább azok a mikróban melegített szörnyűségek kerülnek az asztalra. De nem meri kinyitni a száját, hiszen az asszony már jóval többet keres, mint ő. Bezzeg régen! Akkor még ő dirigált. Ma meg már csak a tévéműsorokért harcol, de egyre többször marad alul. Mert a neje a hírműsorokat nézi, meg a vetélkedőket, ahol okosodni lehet. Ő meg már a kérdéseket sem érti.
Egyre gyakrabban menekült abba a kiskocsmába, ahol mindig lézengett néhány honfitárs. Egy tömött bajszú, testes férfivel különösen jóba lettek. Árpi sajnálkozva mondta:
– Öregem, ha nem lennél nős, tálcán vinnélek a nővéremhez. Szegény már évek óta egyedül él. Tudod, hogy főz?!
A haver tologatni kezdte a képeket a telefonján. Egy jelentéktelen külsejű nő szerepelt a fotókon, abban az állapotban, amikor a testrészek elvesztik önállóságukat, hogy egységes hústömeggé váljanak. Sanyi valósággal feljajdult: tehát egy ilyen asszonyt képzelnek mellé. Már a torkán volt, hogy odakiáltsa:
– Az én feleségem ezerszer különb!
Nelli vasszorgalommal tanult és kitűnőre vizsgázott. Bátran felvételizett azokra a helyekre, ahol képesített könyvelőt kerestek. Hamarosan el is kelt. Reggelenként magas sarkú cipőben, kiskosztümben indult dolgozni. Sanyi nem fáradt azzal, hogy a munkahelyén öltözzön át, így ő a festékfoltos melósruhájában ült be rozoga kocsijába.
Aztán egyszer anyagért ment a belvároson keresztül. Az egyik kávéház előtt megpillantotta a feleségét. Végigszaladt pillantása az asszony alakján. Az elérhetetlenség fájdalma vegyült a csodálatba. Nelli jóízűen csevegett két hasonszőrű fiatal nővel, de a társaságukban ott volt egy férfi is. Neje jókedvűen mondott valamit a többieknek, kissé előrehajolt, kezét a férfi karjára tette, mintha támaszt keresne. Aztán mintha a fejük is közeledett volna egymáshoz... Sanyiban megszólaltak a vészcsengők.
Este a vacsoránál szóba hozta a látottakat. Az asszony nem védekezett, egykedvűen nézte férje zaklatottságát. Legyintéssel intézte el a dolgot:
– Ha meg foglak csalni, légy nyugodt, tudni fogsz róla!
Két nap gyötrődés következett. A vacsoránál megszólalt Nelli mobilja. Az asszony a készülékért nyúlt, élénk beszélgetésbe kezdett. Sanyi nem tudta kihámozni, hogy ki a hívó fél. Neje közben felállt az asztaltól és átsétált a hálóba. A gyerek rögtön kihasználta az alkalmat, felpattant és eltűnt a szobájában. Sanyi önsajnálatba merülve, tehetetlenül ült egy darabig, a gazdátlan tányérokra meredve. Majd megrázta magát és a neje után indult. Berontott a hálóba. Az asszonyhoz lépett, kitépte kezéből a készüléket és a falhoz vágta. Nelli felsikoltott.
– Hogy merészelted! Azonnal hívom a rendőrséget!
– Igen?! És mivel?! – mutatott Sanyi diadalmasan a készülék romjai felé.
Kapkodva csomagolni kezdett. Az asszony szipogva nézte. Elmúlt az ijedsége, inkább közönyt és némi megkönnyebbülést tükröztek vonásai.
Sanyi egyre lassuló mozdulatokkal tömte a hatalmas táskát. Várta a marasztalást, de hiába reménykedett. Olyan idegen lett ez az elegáns, kimért és hűvös asszony.
Benézett a gyerekszobába. A kisfiú belefeledkezve játszott a komputerén, a lövöldözés hangja betöltötte a szobát. Megszólította a gyereket, de az meg sem fordult. Le akart hajolni hozzá, hogy egy puszit adjon a kicsi kobakjára, de meggondolta magát.
Az ajtóhoz ment, kissé színészkedve tárta szélesre. Ólmos lassúsággal mozgott, a megváltó mondatra várva. De hiába!
Kilépett a lakásból.
– Legalább ÉN hagytam ott! – mormolta maga elé.
A nagy sporttáskát belökte a kocsiba, majd a telefonjáért nyúlt. Néhány közömbös mondat után megkérdezte Árpitól:
– Mit is mondtál, mi a nővéred kedvenc virága?
– Szia bébi! Maradt még leves?
– Persze hogy maradt. Melegítem a pörköltet is.
– Elég lesz a leves! Volt szendvics a klubban. Különben is, megfájdult a fejem. – sajnáltatta magát Sanyi.
– Biztos a cigitől! Igazán letehetnéd. Persze, a többiek is szívják...Hozom a fájdalomcsillapítót.
Nelli csak takaréklángon zsörtölődött, mert valójában ezen a hajnalon is a megszokott műsor ment. Remélte ugyan, hogy esküvő után többet lesz majd otthon a férje, de hamar rá kellett jönnie, hogy Sanyit nem lehet kordában tartani. Nem az a papucsférj típus. Sőt, híre volt a városban. De éppen ez imponált benne. Hogy ő az éjszaka császára, a nagymenő, aki dobálózik a százezrekkel.
Nelli meg pont a másik végletet ismerte. A korán kelő, becsületesen dolgozó apával, a pénzt élére rakó mamával, akik a nagy igyekezet ellenére nyomába sem léphettek Sanyinak. Annak a Sanyinak, akinek sosem volt munkahelye.
Nelli tizenhét éves volt, az osztálytársnőivel bolondozott a főutcán, amikor a BMW lassítani kezdett mellettük. Aztán a kocsiból kipattant az a nyurga férfi és meghívta őt egy fagylaltra. Persze nem fogadta el, de sokáig hallgathatta a barátnők megjegyzéseit. Jócskán vegyült irigység is a zrikáló mondatokba.
Sanyi másnap a suli előtt várta. Nelli pirulva sietett tovább a barátnőkkel, de jólesett neki ez az ostrom. Akkor már kezdett odafigyelni arra, amit a lányok suttogtak. Mi tagadás, Sanyi bőven szolgáltatott anyagot ezekhez a hírekhez. Egymás szavába vágva mesélték, hogy egyik éjszaka elpókerezte a kocsiját, de heteken belül úgy megszedte magát, hogy behozatott egy BMW-t Németországból. Máskor három kártyapartnerét vetkőztette gatyára, annyi pénzük sem maradt, hogy taxit hívjanak, ott dideregtek az éjszakában. Végül megszánta őket és fizette a fuvart. Egyszer meg csak úgy engedte el az állatorvos tartozását, ha pórázon végigvezet egy malacot a főutcán. Jó kis balhé lett belőle, még ma is emlegetik városszerte.
Ezek a már-már népmesébe hajló sztorik nem maradtak hatástalanul a fiatal lányra. A konyhakertben hajladozó anyjára gondolt, meg a papára, aki átköhögte az éjszakákat a fűrésztelepen szerzett tüdőbetegségével. Sanyi bezzeg csak néha köhögött, finom, méregdrága amerikai cigarettákkal kímélte a tüdejét. A fiatalember a csitrik szerint egy olasz táncdalénekesre hasonlított, a józanabbak viszont egy nyugati turnéról visszatérő cigányprímásra tippeltek volna. De Sanyi kezében sosem volt hegedű. Dobókocka, kártya, zseton és sok-sok készpénz annál inkább.
Nelli nem tudta kivonni magát a férfi vonzerejéből. A lehengerlő szöveg, a tömött pénztárca, meg a legjobb asztal a legmenőbb étteremben megtették a magukét. Nelli ezt élvezte a legjobban. Az első alkalommal a pincér nem akarta a konyakot kihozni, Nelli korára hivatkozva, de akkor Sanyi egy kézmozdulattal magához intette a főnököt. Pusmogtak valamit és többé már nem volt probléma. Nelli elégedetten nézte a felszolgálók hajbókolását. Szüleire gondolt, akik be nem tennék a lábukat ilyen helyre. De ha mégis, képtelenek lennének kikapcsolódni, a számlától rettegve.
Sanyi nemsokára bemutatkozott a szülőknek is. A mamának kölnit és egy nagy csokor rózsát hozott, a papa két üveg tokajit kapott, díszes fadobozban. Kávézás közben a legújabb viccekkel szórakoztatta őket. De a csatát akkor nyerte meg, amikor a bemutatkozás végén a szülők lekísérték a ház elé a moziba induló fiatalokat. A nagy, metálkék BMW úgy parkolt a sok levitézlett járgány között, mint egy fényes páncélzatú lovag a rongyosok seregében. A szülők ámulva nézték a csodamasinát.
A vizitek rendszeressé váltak. A mama aggódott ugyan, hogy Sanyinak csak „arra” kell a lánya, de a férfi magától hozta szóba a házasságot. Becsülettel tartotta a szavát, egybekeltek, amint Nelli befejezte a gimnáziumot.
Sanyi elégedetten vette birtokba az értékes trófeát. Elege volt már a műlihegéseket produkáló könnyű nőkből. Nellire vágyott, aki a nagy kapkodásban smink nélkül állt oltár elé. De nem is volt rá szükség. Keletiesen vágott szemei, finom vonásai elbűvölő szépséggé avatták. Az alakja is kifogástalan volt, és ami a fő, nem beszélt vissza. Engedelmes volt az ágyban is, éppen a megfelelő hőfokon. Sanyi biztosra vehette, hogy párja nem fogja házon kívül hajszolni az örömöket. Tenyerén hordta az asszonyt csak épp az éjszakai kimaradozásairól nem tudott lemondani. Ilyenkor nemcsak a kártyalapokat forgatta. Üzletelt valutával, ékszerrel, kisebb-nagyobb kölcsönökkel. Néha eljátszott a gondolattal, hogy megváltozik, nyit valami szolid kis vállalkozást, vagy vesz néhány kiadható lakást, de esténként mindig rájött a mehetnék. Úgy tűnt, Fortuna igencsak a kegyeibe fogadta. Hatalmas összegekkel gyarapodott. Szórta is a pénzt rendesen. Nelli úgy várta haza őt az éjszaki kártyacsatákból, mint más asszonyok a bányában robotoló férjüket. Az első zajra kiugrott az ágyból, hogy vacsorát vagy inkább reggelit melegítsen, és háziköntösébe burkolózva fázósan, ásítozva hallgatta férje beszámolóit a remek lapjárásról. Néha adódtak veszteségek is, olyan összegek, amikbe Nelli szülei egy életre beleroppantak volna, de Sanyit nem vágta földhöz egy-egy ilyen kisiklás. A fiatalasszonynak eszébe sem jutott szemrehányásokkal illetni az urát ilyenkor. Sanyinak erőt adott a stabil családi háttér és másnap még lelkesebben verte a lapokat.
Peregtek az évszakok, minden ment a maga útján. A sebtében házasodó kis gimnazista lányból érett, kívánatos fiatal nő lett. Sanyiban lángot vetett a féltékenység, bár semmi oka nem volt rá. Nellinek csak egy titka volt. A kosztpénzből csípegetett le, mert rendszeresen támogatta szüleit, akik szabadkozva fogadták a jótéteményt.
Sanyi törzshelye - amit ő elegánsan klubnak hívott - egy felkapott éjszakai szórakozóhely volt, amiről sokat pusmogott a város. A nagyterem mellett üzemelt néhány kisebb helyiség, amiket csak a kiváltságosok ismertek. Itt nemcsak kártyázni lehetett. A szerencsejátékok számtalan változatával várta a tulaj a pénzes vendégeket. Hatalmas összegek cseréltek gazdát éjszakánként, de ebben a légkörben szinte természetesnek tűntek az örömök és a tragédiák. Sanyi a veszteségekben csak a másik kézbe vándorló zsetonhegyeket látta, és nem a keserves munkával összekuporgatott kereseteket. Őt megkímélte a sors a munkától. A korán elhunyt szülők eladott zöldséges üzlete biztosította a belépőt ebbe a világba.
Mindig akadtak cimborák az éjszakában. És nők is, akik csalódottan vették tudomásul, hogy egy jól fizető vendéget vesztettek. Sanyi ugyanis ellenállt a csábításnak. De minden csoda három napig tart. Illetve valamivel tovább, mert Sanyi három hónap után csalta meg először a nejét. Hogy megtudja, milyen mással, nős emberként... hogy ne csak az engedelmes szelídséget kapja... hogy bűntudata legyen, ami olyan nyomasztó, de mégis, mintha valaki felrázná a mindennapok egyhangúságából... És mert ő a férfi, azt csinál, amit akar!
Nellinek nem volt szüksége efféle pótcselekvésekre. A terhessége foglalkoztatta. Amikor biztos lett a dologban, elmondta Sanyinak a nagy újságot. A férj kitörő örömmel forgatta meg asszonyát a nappaliban. De este azért megint útra kelt, mert ezzel a hírrel okvetlenül el akart dicsekedni a haveroknak.
Nellit nem tette próbára a terhesség. Hálás volt a sorsnak, mert továbbra is egyedül töltötte az éjszakákat. Néha irigykedve nézte sorstársait, akik jóval több figyelmet kaptak férjüktől. De jó dolga türelemre intette. Mindig talált érveket Sanyi védelmére. Hiszen Sanyi orvosokat kerített, meg mesterembereket, akik mesésre varázsolták a gyerekszobát, és olyan babakocsit hozatott Dániából, hogy csodájára jártak az utcában.
Az újszülött korábban érkezett, de Sanyi azt is elintézte, hogy a szülőorvos megszakítsa szabadságát és ott legyen a felesége mellett.
A csöpp gyermek csak néhány hétig jelentett változást a férj életében. Sanyi elhalmozta a családját mindennel, ami megvehető. Ezzel le is tudta apai kötelezettségeit. Járta az éjszakákat és továbbra is elvárta, hogy neje kiüljön hozzá a konyhába hajnalonként, még akkor is, ha tudta, alig alhatott a kisbaba mellett.
Sanyi szívesen dicsekedett a gyerekkel, de inkább kifutott volna a világból, semhogy pelenkához nyúljon. Nem tudott mit kezdeni a kicsivel, még a cumiztatással sem boldogult. – Ez olyan női dolog! – intézte el a kérdést és egyre gyakrabban lépett le már napközben is. Megvolt az oka a távolmaradásra: az egyik kártyapartnere olyan hatalmas üzletet ajánlott, amit nem tudott visszautasítani. De ehhez a nagy falathoz sok-sok pénzre volt szüksége. Összetarhált egy jelentős kölcsönt néhány helybéli fejestől, hogy telkeket vásároljon a város szélén. Bombaüzletet szimatolt, mert az ismerős belenézett a város terjeszkedési terveibe.
Néhány héten belül azonban kiderült, hogy a terület az építtetők rémálma. A talaj kezelhetetlen futóhomok, amire nem hajlandók a beruházók súlyos tízmilliókat áldozni. A város visszalépett. Sanyi nyakán szorulni kezdett a hurok. Tudta jól, ekkora tartozást nem lehet pókeren kiegyenlíteni. Ráadásul olyanok is tartották a markukat a pénzükért, akikből hiányzott a legcsekélyebb jóindulat is. Sanyi eleget hallott felgyújtott üzletekről, félholtra vert adósokról.
Éjszaka még ellátogatott a klubba, hogy tartsa a látszatot. De el sem jutott a kártyaasztalig. Két markos fickó a mosdóba kísérte, ahol kirámolták a zsebeit. A slusszkulcsot is magukkal vitték. Búcsúzóul még kapott egy gyomrost, majd a fájdalomtól összegörnyedve nézte az étterem ablakából, ahogy elhajtanak a kocsijával. 48 óra haladékot kapott.
Hazarohant, fel a hálószobába és a megbontott parketta alól előkotorta a dugi pénzét. Az asszony azonnal megértette, hogy nagy baj van. Kapkodva öltözni kezdtek. Nelli el sem tudott köszönni a szüleitől. Egy gyerekkori barát segítségével jutottak el Bécsig. Aztán irány Kanada. Sanyi a szállodai szobában még elővette a vasalót és fogait összeszorítva egy hatalmas ütést mért a saját arcára.
A torontói reptéren a bevándorlási ügyintézőhöz kísérték őket. Sanyi arca addigra már a szivárvány színeiben pompázott. Hamar tolmácsot kerítettek, így a kesehajú tisztviselő megtudhatta, hogy Sanyit a szülővárosában bántalmazták cigány származása miatt és a családját is életveszélyesen megfenyegették.
Ügyük elbírálása hosszú hónapokat vett igénybe, de végül megkapták a letelepedést. A várakozás alatt Sanyi elveszetten téblábolt a városban. Nem találta a helyét, magatartásán elvonási tünetek mutatkoztak. A pénztelenség réme valósággal fojtogatta. Végül egy magyar szobafestőnél helyezkedett el, azt hazudva, hogy ismeri a szakmát. Esténként holtfáradtan került ágyba. Elalvás előtt gyakran a sírás környékezte. A klubra gondolt, sóvárogva. Másnál a honvágy utcákat, városokat jelentett, nála a zöld posztót, kártyapaklikat, és néhány ismerős arcot, akik ájtatosan lesték szerencséjét. Itt meg be sem mer menni egy klubba. Miből? Meg aztán, meg sem tudná értetni magát.
Nellit ez a változás nem teperte földre. Beadta a kicsit egy bölcsödébe és munkát keresett. Visszautasította egy kedveskedő magyar asszony ajánlatát, mert mindenáron nyelvet akart tanulni. Egy gyógyszergyártó cég raktárába került, ahol szóba állt mindenkivel. A sok bevándorló között alig lógott ki a sorból. Elképesztő gyorsasággal gyarapodott a szókincse. Nézte a tévét, olvasta a híreket, még akkor is, ha elveszett a sok ismeretlen szó között.
Sanyi viszont nem erőlködött. Munka után néhány sörrel a tévé elé huppant és lehetőleg akciófilmeket nézett, ahol keveset beszélnek, de annál többet lőnek. Na meg az autós üldözésekhez sem kell tolmács.
Eltelt néhány év, Sanyi beletörődve rángatta a hengert a készülő lakásokban. Elhízott, haja megritkult, már meg sem próbált dacolni a múló idővel.
Nelli viszont virágzott! Magabiztosan intézte a család ügyeit, felszabadultan csevegett boldog-boldogtalannal, esti iskolába jelentkezett.
Sanyi már rég túl volt azon, hogy elvesztett méltóságán keseregjen. Már nem merte felállítani a nejét az asztaltól, ha ebéd közben megszomjazott. És azok a vacsorák! Nelli már csak ritkán főz, leginkább azok a mikróban melegített szörnyűségek kerülnek az asztalra. De nem meri kinyitni a száját, hiszen az asszony már jóval többet keres, mint ő. Bezzeg régen! Akkor még ő dirigált. Ma meg már csak a tévéműsorokért harcol, de egyre többször marad alul. Mert a neje a hírműsorokat nézi, meg a vetélkedőket, ahol okosodni lehet. Ő meg már a kérdéseket sem érti.
Egyre gyakrabban menekült abba a kiskocsmába, ahol mindig lézengett néhány honfitárs. Egy tömött bajszú, testes férfivel különösen jóba lettek. Árpi sajnálkozva mondta:
– Öregem, ha nem lennél nős, tálcán vinnélek a nővéremhez. Szegény már évek óta egyedül él. Tudod, hogy főz?!
A haver tologatni kezdte a képeket a telefonján. Egy jelentéktelen külsejű nő szerepelt a fotókon, abban az állapotban, amikor a testrészek elvesztik önállóságukat, hogy egységes hústömeggé váljanak. Sanyi valósággal feljajdult: tehát egy ilyen asszonyt képzelnek mellé. Már a torkán volt, hogy odakiáltsa:
– Az én feleségem ezerszer különb!
Nelli vasszorgalommal tanult és kitűnőre vizsgázott. Bátran felvételizett azokra a helyekre, ahol képesített könyvelőt kerestek. Hamarosan el is kelt. Reggelenként magas sarkú cipőben, kiskosztümben indult dolgozni. Sanyi nem fáradt azzal, hogy a munkahelyén öltözzön át, így ő a festékfoltos melósruhájában ült be rozoga kocsijába.
Aztán egyszer anyagért ment a belvároson keresztül. Az egyik kávéház előtt megpillantotta a feleségét. Végigszaladt pillantása az asszony alakján. Az elérhetetlenség fájdalma vegyült a csodálatba. Nelli jóízűen csevegett két hasonszőrű fiatal nővel, de a társaságukban ott volt egy férfi is. Neje jókedvűen mondott valamit a többieknek, kissé előrehajolt, kezét a férfi karjára tette, mintha támaszt keresne. Aztán mintha a fejük is közeledett volna egymáshoz... Sanyiban megszólaltak a vészcsengők.
Este a vacsoránál szóba hozta a látottakat. Az asszony nem védekezett, egykedvűen nézte férje zaklatottságát. Legyintéssel intézte el a dolgot:
– Ha meg foglak csalni, légy nyugodt, tudni fogsz róla!
Két nap gyötrődés következett. A vacsoránál megszólalt Nelli mobilja. Az asszony a készülékért nyúlt, élénk beszélgetésbe kezdett. Sanyi nem tudta kihámozni, hogy ki a hívó fél. Neje közben felállt az asztaltól és átsétált a hálóba. A gyerek rögtön kihasználta az alkalmat, felpattant és eltűnt a szobájában. Sanyi önsajnálatba merülve, tehetetlenül ült egy darabig, a gazdátlan tányérokra meredve. Majd megrázta magát és a neje után indult. Berontott a hálóba. Az asszonyhoz lépett, kitépte kezéből a készüléket és a falhoz vágta. Nelli felsikoltott.
– Hogy merészelted! Azonnal hívom a rendőrséget!
– Igen?! És mivel?! – mutatott Sanyi diadalmasan a készülék romjai felé.
Kapkodva csomagolni kezdett. Az asszony szipogva nézte. Elmúlt az ijedsége, inkább közönyt és némi megkönnyebbülést tükröztek vonásai.
Sanyi egyre lassuló mozdulatokkal tömte a hatalmas táskát. Várta a marasztalást, de hiába reménykedett. Olyan idegen lett ez az elegáns, kimért és hűvös asszony.
Benézett a gyerekszobába. A kisfiú belefeledkezve játszott a komputerén, a lövöldözés hangja betöltötte a szobát. Megszólította a gyereket, de az meg sem fordult. Le akart hajolni hozzá, hogy egy puszit adjon a kicsi kobakjára, de meggondolta magát.
Az ajtóhoz ment, kissé színészkedve tárta szélesre. Ólmos lassúsággal mozgott, a megváltó mondatra várva. De hiába!
Kilépett a lakásból.
– Legalább ÉN hagytam ott! – mormolta maga elé.
A nagy sporttáskát belökte a kocsiba, majd a telefonjáért nyúlt. Néhány közömbös mondat után megkérdezte Árpitól:
– Mit is mondtál, mi a nővéred kedvenc virága?