Teljes szívünkből
Zsuzsika ábrándos tekintettel bámult ki az iroda ablakán. Az esőcseppek még csak pöttyözték az üveget, lassan vándorolva lefelé. De ha két ilyen átlátszó gömböcske összeért, a mozgás felgyorsult és pillanatok alatt lefutott a víz az ablak aljára.
– Milyen más, mikor együtt... – sóhajtotta maga elé. A focista járt az eszében, mint mindig. Már lassan három éve epekedik J. Péter után, aki nem is tud a létezéséről. Nem, mert Zsuzsika szerelmes ugyan, de tárgyilagos is egyben. Hiába húsz éves és kedves a pofikája, de tudja jól, hogy labdába se rúghat (megint az az átkozott foci!) a sok manöken alkatú lány mellett, akik ezekkel a nagymenőkkel grasszálnak. Zsuzsika ugyanis reménytelenül alacsony és sajna karcsúnak sem nevezhető. A vállalati bulikon ugyan még nem kell petrezselymet árulnia, de olyan magasságokba már nem merészkedik, ahol ezek a sportolók keresgélnek partnert. Biztosan találna módot rá, hogy a játékos közelébe férkőzzön, de nem tudja rászánni magát egy ilyen akcióra. Mert belehalna az elutasításba. Olyan mint az apja, aki állandóan halogatja a totószelvény ellenőrzését. Amíg nem látja a hivatalos eredményt, addig nyertesnek érezheti magát.
Így aztán a Képes Sportot nézegetve epekedik, vagy vasárnaponként a meccsre járva. Hű, milyen boldog volt az apu, mikor közölte vele, hogy szívesen elkíséri a hétvégi rangadóra. A papa nem sejtette, hogy lánya mitől lett focirajongó, de igen örült a változásnak. Némi kárpótlás ez azért, hogy nem fia született.
Zsuzsika tehát szorgalmasan járogat a meccsekre és ha nem is érti a les szabályt de azért leköti magát azzal, hogy sóvárogva figyeli a pályán rohangáló szíve választottját.
Néhány barátnőjének is elárulja a titkot, de nem adja ki igazán magát. Nem lángoló szerelemről beszél, csupán érdeklődésről a neves férfiú iránt. A lányok értetlenül állnak választása előtt. J. Péter ugyanis nem egy szépfiú. Vonásai olyanok, mintha a jóisten két feles és három nagyfröccs után rajzolta volna meg a fizimiskáját. Csámpás vonalú száj, apró szemek, lapos orr, - minden együtt ahhoz, hogy újfent igazolódjék a tétel a szerelem vakságáról. De Zsuzsika éppen ezt a brutális külsőt díjazza. Ha végignéz a sápadt, görnyedt tartású férfikollégáin, rögtön felerősödik vonzalma a nyers erőt sugárzó, robusztus, harcias kiállású sportember iránt.
Zsuzsika tehát sóvárog megállás nélkül és teheti ezt munkaidőben is, mert a vegyigyár irodáján jól megfér az anyaghányadok kiszámítása az ábrándozással. Ne feledjük, a nyolcvanas évek elején járunk.
A Föld szorgalmasan kering a Nap körül, múlnak az évek könyörtelenül. Zsuzsika körül is udvarlók legyeskednek. Nem utasítja el a közeledésüket, de elköveti azt a hibát, hogy közli, a szíve foglalt. Az ifjak nem riadnak vissza a bejelentéstől, mert meg tudnak elégedni más testrészekkel is. Zsuzsika nem őrizgeti szüzességét, de az ölelések eleve kudarcra vannak ítélve, ha figyelni sem tud a partner igényeire. Az esze még mindig máshol jár...
A vonzalom nem enyhül, sőt új erőre kap, mert J. Péter bekerül a válogatottba. A tévében és az újságokban állandóan láthatja kedvencét. Aztán egy lelketlen híradás arról tudósít, hogy a híres balhátvéd eljegyzett egy manökent. Zsuzsika átsírja az éjszakát. De azért szombaton elmegy az üzemi bálba, ahol felbukkan a társaságban egy új fiú. Eléggé jóképű, de Zsuzsikát ez nem hozza lázba.
– Péter vagyok. – nyújtja kezét a lány felé.
Péter! Péter! Máris sokkal érdekesebb ez az ismeretlen srác. Áttáncolják az éjszakát, aztán a buli végén Zsuzsi felhívja magához felhevült partnerét. A szülők nyaralnak, most övé az egész lakás.
Végigcsókolózzák a lépcsőházat, a liftet, az előszobát. Zsuzsika szobájában kötnek ki, már mindketten az ágyon, amikor a fiú a félhomályban felfedezi a falat borító fotókat, újságkivágásokat. Megdöbbenve szembesül a ténnyel, hogy itt egy bálvánnyal kell felvennie a versenyt. Zsuzsika nagyon bosszút akar állni azért a manökenért és mindent megtesz, hogy a fiút ne érje csalódás. Péter csak akkor tud visszatalálni a lányhoz, amikor lekapcsolja a villanyt. Zsuzsika kéjesen ismételgeti a nevét ölelés közben.
A fiatalok egyre gyakrabban találkoznak, Péter a szülőknek is bemutatkozik, akik igen örülnek, hogy lányuk egy ilyen rendes férfi mellett kötött ki. Zsuzsika is élvezi az együtt töltött órákat, és néhány hónap múlva boldogan fogadja a jegygyűrűt. Nem merné határozottan kijelenteni hogy szerelmes Péterbe, mert ő még mindig azért az egyért, az igaziért van oda. De nem épít légvárakat, eszébe sem jut nemet mondani.
És a képeket sem kell leszedni a szobája faláról. A férjével egy kis kétszobásba költöznek, a lakótelepi lányszoba meg érintetlenül maradhat.
Péter, az ifjú férj tudja, hogy egy fantommal kell megküzdenie. De úgy érzi, képes a harcra. A hírek ugyanis reményt keltőek. Az újságok arról cikkeznek, hogy a szövetségi kapitány kitette a keretből a botrányosan viselkedő játékost. A focista magánéletével is bajok vannak. Szakításokról, éjszakai botrányokról, ittas vezetésről pletykál mindenki. Péter siet megosztani a híreket a nejével, de felesleges, mert Zsuzsika úgyis tud mindent.
Újabb hónapok telnek, a focista neve lekerül a napirendről. Zsuzsika is egyre kevesebbet gondol rá. Megszületik a gyermek is. A férj ragaszkodik hozzá, hogy a kicsi ne a Péter keresztnevet kapja.
– Nem szeretném, hogy a neve mellé biggyesszék, hogy ifjú, vagy ifjabb...
Zsuzsika sejti az igazi okot, de nem tiltakozik. Így hát Palika lesz az apróság.
Szaladnak az évek. Mintha valaki gyorstekerővel nézné a videót, amit életnek hívunk.
Zsuzsikát már egyre többen szólítják néninek. Nyugalmasan, apró hétköznapi gondokkal éldegél férjével és a két fiúgyerekkel. A focista is feledésbe merült.
Péter vállalkozóként járja a várost és az egy ilyen alkalommal a volt focistába botlik egy peremkerületi italbolt előtt. Először nem is akarja felismerni a gyűrött arcban a volt vetélytársát, de azok a vonások annyira jellegzetesek, hogy kétség sem fér hozzá, az egykori focicsillagot látja. Szeme issza a látványt. A koszlott ruhát, a borostás fejet, a megritkult ősz hajat. Ez az alak már nem több, mint egy rozzant alkoholista. Péter nem tud tovább menni. Furcsa elégtételt érez. Szenvedett ő eleget emiatt a férfi miatt. Még pár hónapja is nyelte a mérgét, mert egy kopott bőröndben felfedezte Zsuzsika naplóját. Persze hogy beleolvasott. A megsárgult füzet lapjain Zsuzsika csak a kedvencéről áradozott, más szinte szóba sem került. Még apró szíveket is rajzolt a mondatok után. Nem szólt semmit az asszonynak, próbálta az egészet beállítani egy ostoba, fiatalkori rajongásnak, de azért marta a lelkét minden sor. Hiába volt több éves az utolsó bejegyzés, a féltékenység olyan érzés, ami visszafelé is működik. De vajon a neje mára már kiszeretett a focistából?! Lehet, hogy csak hallgat, de titokban még mindig odavan ezért az alakért? Csak azért állt le, mert nem tud képeket gyűjteni róla manapság? Hát ő most gondoskodik egy kis híradásról.
Elővette a telefonját és észrevétlenül elkezdte fotózni a részeget. Nem volt nehéz dolga. A delírium már megtette a magáét, az egykori bálványból nem maradt semmi, csupán egy poharával egyensúlyozó ittas figura.
Este, vacsora utánra szánta a meglepetést. Mikor kettesben maradtak, az asszony elé tolta a készülékét. Zsuzsika szemüveget kerített és a képek fölé hajolt. Rögtön megismerte a focistát. Túl sokat látta ő ezeket a vonásokat, ahhoz, hogy ne tévessze meg az eltorzult külső.
Sokáig nem szólt semmit. Megpróbált közömbösnek látszani, de kissé reszelős volt a hangja, amikor megkérdezte:
– Hol találkoztál vele?
Péter habozott. Ha megmondja a helyszínt, lehet hogy az asszony odamegy majd. De aztán kibökte a címet. Hinni akarta, hogy neje nem dobja oda a csendes biztonságot egy ilyen senkiért.
Zsuzsika behunyt szemmel vette tudomásul a közlést. Dünnyögött valamit, majd látszólag napirendre tért az ügy felett. Péter is hallgatott. Úgy érezte, méltatlan lenne hozzá, ha rugdosni kezdené a döglött oroszlánt.
Zsuzsika aznap este hamarabb kezdett ásítozni. Lefekvés után nyitott szemmel bámult a hálószoba sötétjébe. Férje már békésen hortyogott, de ő még mindig a látottakat emésztette. Felidézte az a délceg alakot, aki villámsebesen rohant a labdával. A feszülő izmokat, az atléta termetet. Most meg ez az emberi roncs.
– Ha én vagyok mellette, biztos nem így végzi. – sóhajtotta maga elé és hangtalanul sírni kezdett.
Zsuzsika ábrándos tekintettel bámult ki az iroda ablakán. Az esőcseppek még csak pöttyözték az üveget, lassan vándorolva lefelé. De ha két ilyen átlátszó gömböcske összeért, a mozgás felgyorsult és pillanatok alatt lefutott a víz az ablak aljára.
– Milyen más, mikor együtt... – sóhajtotta maga elé. A focista járt az eszében, mint mindig. Már lassan három éve epekedik J. Péter után, aki nem is tud a létezéséről. Nem, mert Zsuzsika szerelmes ugyan, de tárgyilagos is egyben. Hiába húsz éves és kedves a pofikája, de tudja jól, hogy labdába se rúghat (megint az az átkozott foci!) a sok manöken alkatú lány mellett, akik ezekkel a nagymenőkkel grasszálnak. Zsuzsika ugyanis reménytelenül alacsony és sajna karcsúnak sem nevezhető. A vállalati bulikon ugyan még nem kell petrezselymet árulnia, de olyan magasságokba már nem merészkedik, ahol ezek a sportolók keresgélnek partnert. Biztosan találna módot rá, hogy a játékos közelébe férkőzzön, de nem tudja rászánni magát egy ilyen akcióra. Mert belehalna az elutasításba. Olyan mint az apja, aki állandóan halogatja a totószelvény ellenőrzését. Amíg nem látja a hivatalos eredményt, addig nyertesnek érezheti magát.
Így aztán a Képes Sportot nézegetve epekedik, vagy vasárnaponként a meccsre járva. Hű, milyen boldog volt az apu, mikor közölte vele, hogy szívesen elkíséri a hétvégi rangadóra. A papa nem sejtette, hogy lánya mitől lett focirajongó, de igen örült a változásnak. Némi kárpótlás ez azért, hogy nem fia született.
Zsuzsika tehát szorgalmasan járogat a meccsekre és ha nem is érti a les szabályt de azért leköti magát azzal, hogy sóvárogva figyeli a pályán rohangáló szíve választottját.
Néhány barátnőjének is elárulja a titkot, de nem adja ki igazán magát. Nem lángoló szerelemről beszél, csupán érdeklődésről a neves férfiú iránt. A lányok értetlenül állnak választása előtt. J. Péter ugyanis nem egy szépfiú. Vonásai olyanok, mintha a jóisten két feles és három nagyfröccs után rajzolta volna meg a fizimiskáját. Csámpás vonalú száj, apró szemek, lapos orr, - minden együtt ahhoz, hogy újfent igazolódjék a tétel a szerelem vakságáról. De Zsuzsika éppen ezt a brutális külsőt díjazza. Ha végignéz a sápadt, görnyedt tartású férfikollégáin, rögtön felerősödik vonzalma a nyers erőt sugárzó, robusztus, harcias kiállású sportember iránt.
Zsuzsika tehát sóvárog megállás nélkül és teheti ezt munkaidőben is, mert a vegyigyár irodáján jól megfér az anyaghányadok kiszámítása az ábrándozással. Ne feledjük, a nyolcvanas évek elején járunk.
A Föld szorgalmasan kering a Nap körül, múlnak az évek könyörtelenül. Zsuzsika körül is udvarlók legyeskednek. Nem utasítja el a közeledésüket, de elköveti azt a hibát, hogy közli, a szíve foglalt. Az ifjak nem riadnak vissza a bejelentéstől, mert meg tudnak elégedni más testrészekkel is. Zsuzsika nem őrizgeti szüzességét, de az ölelések eleve kudarcra vannak ítélve, ha figyelni sem tud a partner igényeire. Az esze még mindig máshol jár...
A vonzalom nem enyhül, sőt új erőre kap, mert J. Péter bekerül a válogatottba. A tévében és az újságokban állandóan láthatja kedvencét. Aztán egy lelketlen híradás arról tudósít, hogy a híres balhátvéd eljegyzett egy manökent. Zsuzsika átsírja az éjszakát. De azért szombaton elmegy az üzemi bálba, ahol felbukkan a társaságban egy új fiú. Eléggé jóképű, de Zsuzsikát ez nem hozza lázba.
– Péter vagyok. – nyújtja kezét a lány felé.
Péter! Péter! Máris sokkal érdekesebb ez az ismeretlen srác. Áttáncolják az éjszakát, aztán a buli végén Zsuzsi felhívja magához felhevült partnerét. A szülők nyaralnak, most övé az egész lakás.
Végigcsókolózzák a lépcsőházat, a liftet, az előszobát. Zsuzsika szobájában kötnek ki, már mindketten az ágyon, amikor a fiú a félhomályban felfedezi a falat borító fotókat, újságkivágásokat. Megdöbbenve szembesül a ténnyel, hogy itt egy bálvánnyal kell felvennie a versenyt. Zsuzsika nagyon bosszút akar állni azért a manökenért és mindent megtesz, hogy a fiút ne érje csalódás. Péter csak akkor tud visszatalálni a lányhoz, amikor lekapcsolja a villanyt. Zsuzsika kéjesen ismételgeti a nevét ölelés közben.
A fiatalok egyre gyakrabban találkoznak, Péter a szülőknek is bemutatkozik, akik igen örülnek, hogy lányuk egy ilyen rendes férfi mellett kötött ki. Zsuzsika is élvezi az együtt töltött órákat, és néhány hónap múlva boldogan fogadja a jegygyűrűt. Nem merné határozottan kijelenteni hogy szerelmes Péterbe, mert ő még mindig azért az egyért, az igaziért van oda. De nem épít légvárakat, eszébe sem jut nemet mondani.
És a képeket sem kell leszedni a szobája faláról. A férjével egy kis kétszobásba költöznek, a lakótelepi lányszoba meg érintetlenül maradhat.
Péter, az ifjú férj tudja, hogy egy fantommal kell megküzdenie. De úgy érzi, képes a harcra. A hírek ugyanis reményt keltőek. Az újságok arról cikkeznek, hogy a szövetségi kapitány kitette a keretből a botrányosan viselkedő játékost. A focista magánéletével is bajok vannak. Szakításokról, éjszakai botrányokról, ittas vezetésről pletykál mindenki. Péter siet megosztani a híreket a nejével, de felesleges, mert Zsuzsika úgyis tud mindent.
Újabb hónapok telnek, a focista neve lekerül a napirendről. Zsuzsika is egyre kevesebbet gondol rá. Megszületik a gyermek is. A férj ragaszkodik hozzá, hogy a kicsi ne a Péter keresztnevet kapja.
– Nem szeretném, hogy a neve mellé biggyesszék, hogy ifjú, vagy ifjabb...
Zsuzsika sejti az igazi okot, de nem tiltakozik. Így hát Palika lesz az apróság.
Szaladnak az évek. Mintha valaki gyorstekerővel nézné a videót, amit életnek hívunk.
Zsuzsikát már egyre többen szólítják néninek. Nyugalmasan, apró hétköznapi gondokkal éldegél férjével és a két fiúgyerekkel. A focista is feledésbe merült.
Péter vállalkozóként járja a várost és az egy ilyen alkalommal a volt focistába botlik egy peremkerületi italbolt előtt. Először nem is akarja felismerni a gyűrött arcban a volt vetélytársát, de azok a vonások annyira jellegzetesek, hogy kétség sem fér hozzá, az egykori focicsillagot látja. Szeme issza a látványt. A koszlott ruhát, a borostás fejet, a megritkult ősz hajat. Ez az alak már nem több, mint egy rozzant alkoholista. Péter nem tud tovább menni. Furcsa elégtételt érez. Szenvedett ő eleget emiatt a férfi miatt. Még pár hónapja is nyelte a mérgét, mert egy kopott bőröndben felfedezte Zsuzsika naplóját. Persze hogy beleolvasott. A megsárgult füzet lapjain Zsuzsika csak a kedvencéről áradozott, más szinte szóba sem került. Még apró szíveket is rajzolt a mondatok után. Nem szólt semmit az asszonynak, próbálta az egészet beállítani egy ostoba, fiatalkori rajongásnak, de azért marta a lelkét minden sor. Hiába volt több éves az utolsó bejegyzés, a féltékenység olyan érzés, ami visszafelé is működik. De vajon a neje mára már kiszeretett a focistából?! Lehet, hogy csak hallgat, de titokban még mindig odavan ezért az alakért? Csak azért állt le, mert nem tud képeket gyűjteni róla manapság? Hát ő most gondoskodik egy kis híradásról.
Elővette a telefonját és észrevétlenül elkezdte fotózni a részeget. Nem volt nehéz dolga. A delírium már megtette a magáét, az egykori bálványból nem maradt semmi, csupán egy poharával egyensúlyozó ittas figura.
Este, vacsora utánra szánta a meglepetést. Mikor kettesben maradtak, az asszony elé tolta a készülékét. Zsuzsika szemüveget kerített és a képek fölé hajolt. Rögtön megismerte a focistát. Túl sokat látta ő ezeket a vonásokat, ahhoz, hogy ne tévessze meg az eltorzult külső.
Sokáig nem szólt semmit. Megpróbált közömbösnek látszani, de kissé reszelős volt a hangja, amikor megkérdezte:
– Hol találkoztál vele?
Péter habozott. Ha megmondja a helyszínt, lehet hogy az asszony odamegy majd. De aztán kibökte a címet. Hinni akarta, hogy neje nem dobja oda a csendes biztonságot egy ilyen senkiért.
Zsuzsika behunyt szemmel vette tudomásul a közlést. Dünnyögött valamit, majd látszólag napirendre tért az ügy felett. Péter is hallgatott. Úgy érezte, méltatlan lenne hozzá, ha rugdosni kezdené a döglött oroszlánt.
Zsuzsika aznap este hamarabb kezdett ásítozni. Lefekvés után nyitott szemmel bámult a hálószoba sötétjébe. Férje már békésen hortyogott, de ő még mindig a látottakat emésztette. Felidézte az a délceg alakot, aki villámsebesen rohant a labdával. A feszülő izmokat, az atléta termetet. Most meg ez az emberi roncs.
– Ha én vagyok mellette, biztos nem így végzi. – sóhajtotta maga elé és hangtalanul sírni kezdett.