Utolsó esély
Erzsi öreg kanadásnak számít. Igaz, ezt a titulust korábban az 56-osok sajátították ki maguknak, de a múló évek gondoskodtak arról, hogy a későbbi bevándorlókat is megillesse ez a cím. Erzsi harminc éves kanadai múltja joggal sorolta őt is a sokat próbált magyarok közé. Alig múlt húsz éves, amikor apjával átkeveredett ide a tengerentúlra. E három évtized alatt a szeme láttára vált nyüzsgő metropolisz a korábban álmos kis tengerparti városból. Megszokott itt, elfogadta a nem szűnő téli esőket a havazás helyett, élvezte és ki is használta a növekvő város előnyeit. Fodrászként dolgozott, szorgalma és rátermettsége miatt mindig akadt munkája. Mikor látta, hogy kollégái nem nézik jó szemmel népszerűségét, megnyitotta saját üzletét. Nem kímélte magát, no meg nem is tudott nemet mondani, így aztán néha késő estig dolgozott, a kapcsolatok helyett a kuncsaftokkal átcsevegett órák kárpótolták a magányért, amely hamar ráköszöntött apja halála után. Dolgozott, hogy elfoglalja magát, amellett a pénz sem jött rosszul. Nem lázadozott a génjeiben örökölt takarékossága ellen, nagy elégedettséggel állapította meg, hogy egyre szilárdabbak azok az alapok, amelyeket öreg napjaira tervezett magának.
Csak a vasárnapok voltak kegyetlenül unalmasak! És persze a karácsony! Minden zárva, sehol egy rokon, vagy ismerős család, ahol magányát enyhíthetné. Felszínes kapcsolatai nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy ünnepeken vendégségbe hívják. A kanadai szomszédjával is csak addig jutott, hogy messziről üdvözöljék egymást. Karácsonykor magányosan sötétlett otthona a fényárban úszó családi házak között. De nem volt férfi a háznál, akit megkérhetett volna a színes égők felszerelésére. Sajgó szívvel kandikált ki a sötét ablakon, könnyeit visszanyelve leste az ünnepi díszkivilágításban tündöklő családi házak mintaszerű, derűs életét. A nappalik ablaka - mint egy nagyképernyős tévé - közvetített számára egy olyan világot, melyhez már soha nem lehet köze. Ilyenkor mindig megrémült, tudta, végérvényesen eljátszotta azt a lehetőséget, hogy saját családja legyen. Pedig nem állíthatta, hogy híján volt kérőknek. De minden férfiben veszélyt szimatolt. Némi vizsgálódás után úgy találta, hogy nem a csinos alakja, a formás lábai miatt dongnak körülötte a férfiak, hanem a biztos jövedelme az igazi vonzerő. Csak most kapott észbe, hogy túl magasra állította a mércét. De már így ötven felett nemigen lehet társra találni. Minden valamire való férfi foglalt a környezetében, amelyik pedig nem, nos hát az egy lakatlan szigeten sem kéne.
De a magány kezdett elviselhetetlenné válni. Már nemcsak az ünnepek riasztották, de ha este benyitott az üres lakásba, temetői hangulat kerítette hatalmába.
Aztán jelentkezett egy kellemetlen figyelmeztető jel, hogy talán mégsem a tervei szerint alakulnak a dolgok a nyugodt öregséggel. A műszakok után elviselhetetlen fájdalmat érzett az ujjaiban. Jeges rémület kerítette hatalmába, nem lesz képes folytatni a munkáját, fel kell élnie tartalékait. Miért is van az, hogy egyedül kell vergődnie, magányosan kell szembenézni minden problémával?! Egyetlen barátnőjét hívogatta, aki megértést mutatott, de érezte fogalma sem lehet arról, min megy keresztül. Rózsit körbevette a családja, ismeretlen volt számára a magány, még elváltan is. Lánya és unokái kitöltötték hétköznapjait. Néha, amikor telefonált neki, hallotta a távolból a gyerekzsivajt, érezte, alig kap figyelmet, beszélgetőpartnere minden vágya, hogy idejét elkényeztetett unokáinak szentelhesse.
Egy hazai levél fordított Erzsi sorsán. Az egyik távoli rokon soraiból tudta meg, hogy gyerekkori szerelme újra egyedül él. Erzsit izgalom járta át. Eszébe jutottak a majdnem elfeledett, megfakult emlékek. Az ügyetlen tánclépések a kultúrotthonban, a suta csókok a kapu alatt, az izgalmak, a beteljesületlen vágyak, az egész kapcsolat tisztasága és romantikája.
Gyerekjáték volt megtudni a férfi jelenlegi címét és bár Erzsit fűtötte a vágy, hogy mielőbb kapcsolatba kerüljenek, azért nem volt rest, hogy megtudakolja, mire is jutott valójában. Megnyugodva konstatálta, hogy a férfi egy fuvarozó vállalat tulajdonosa, így érzelmei mellett az értelme is jóváhagyta a közeledést. Legalább lesz valami biztos jövedelem öregségükre, ha Erzsi mégsem tudja folytatni a szakmáját. Mert abban teljesen biztos volt, hogy összeköltözés lesz a vége. Érezte, megérdemli, ennyi jussa neki is lehet a boldogságból.
Elküldte a levelét Károlynak, még fényképet is mellékelt hozzá, biztos volt a dolgában, annyian mondogatták neki az üzletben, hogy letagadhatna akár tíz évet is a korából.
Nem sokat késett a válasz. A gondosan rajzolt betűkből Erzsi megtudta, hogy Károly sosem felejtette el őt és alig várja, hogy találkozzanak. Következtek a telefonok és Erzsi már boldogan újságolta kuncsaftjainak, hogy küszöbön a személyes találkozó. Rózsit is beavatta a nagy eseménybe, de meglepetésére barátnője nem osztotta a lelkesedését. Folyton a csalódásra akarta felkészíteni, arra, hogy a férfi szokásai mennyire terhesek lehetnek majd Erzsi számára, aki évtizedeket élt egyedül. Erzsi gyanakodva méregette barátnőjét és nem tudta mással magyarázni a lebeszélést, mint féltékenységgel. Hiszen Rózsi is egyedül él évek óta, viharos válása után valósággal férfigyűlölővé vált.
Erzsi ment a maga útján, bizakodva, boldogan, teli tervekkel. Már tudott Károlyról mindent. Sajnos azt is, hogy alaposan kiforgatták második válása után, így csak Erzsi segítségével tudja megvalósítani a kanadai látogatást. Küldött fényképet is, hát mi tagadás, komoly erőfeszítésbe került felismerni az összefüggést a hajdani, kapu alatt ácsorgó Rómeó, és a képen látható sápadt, idős férfi között.
De Erzsit már beoltotta a magány a csalódás ellen. Elküldte a jegyvásárláshoz szükséges pénzt, közösen megállapodtak abban is, hogy három hónapos legyen az itt-tartózkodás. Ennyi idő alatt ki kell derülnie annak, hogy tudnak - e majd együtt élni. Ha igen, nem lesz szükség a retúrjegyre. Károly tudná vállalni az itteni életet, mert leveleiből kiderült, hogy elég balszerencsésen alakultak a dolgai. Kénytelen volt megválni a vállalatát jelentő két teherautójától és bár gondosan ügyelt arra, hogy ne panaszkodjon sokat, mégis elég siralmas kép rajzolódott ki leveleiből. Erzsi megvonta a vállát, leszámolt a jó parti illúziójával, számára elégnek tűnt a jövőhöz, ha ketten keresnek majd. Az érzelmek döntik el tehát a folytatást.
Erzsi kipirulva várta a férfit a repülőtéren és eddig nem tapasztalt izgalommal örült Károly érkezésének.
A találkozás sutára sikeredett. Erzsi csalódottan állapította meg, hogy a kapott fénykép nem mostanában készülhetett. Károly megviselt volt, ráncos és nagyon sápadt. Erzsi nagyon szerette volna mindezt a fáradalmas repülőút számlájára írni, de Károly a kocsiban bevallotta, hogy pár hónapja gyomorműtéten esett át. Erzsi vakon remélte, hogy a múló napok majd visszaadnak valamit abból az emberből, akit ő annak idején ismert. Egy alapos pihenés, remek ételek, kedvesség és gyengédség - nem szabad ezt azonnal feladni! Felrémlett előtte Rózsi magabiztos ábrázata és újra megerősödve érezte elhatározását.
Otthon finom húslevessel kínálta a férfit, aki épp csak belekóstolt, már fel is állt az asztaltól, hogy induljon lefeküdni. Erzsi meg sem próbálta marasztalni, titkon azt remélte, hogy másnap egy megváltozott férfi ébred majd. Fásultan forgatta kezében az ajándék fülbevalót, és a havazó üveggömböt az Országház kicsinyített másával, míg a szomszéd szobából áthallatszott a férfi egyenletes horkolása.
Reggel Károly kipihenten ébredt, jókedvűen reggelizett, sokat tréfált. Erzsi boldogan szolgálta ki.
A kávé után Károly cigarettát kotort elő. Erzsi bátortalanul megjegyezte, hogy nem dohányzik, és a füsttől megfájdul a feje. A férfi engedelmesen kivonult az erkélyre, fázósan toporgott a széljárta balkonon. Erzsi lelkiismeret furdalást érzett.
Délelőtt a várost járták. Az asszony csalódottan látta, hogy Károly egykedvűen szemléli a nevezetességeket. Nem a sokat látott emberek telítettségével utasította el a látnivalókat, hanem a tájékozatlanok közönyével.
Este Károly ismét az erkélyen didergett, Erzsi úgy hallotta, szitkokat mormol a férfi. Megtörten engedélyt adott a dohányzásra, amit a másik diadallal vett tudomásul.
Károly hamar végzett a fürdőszobában, talán túlságosan hamar, és magabiztosan foglalta el a helyét a széles ágyon. Erzsi kicsit váratta, feltett egy kazettát, nyúlós klarinétszóló hangjai töltötték be a szobát. Csak a kis lámpa égett, már hetekkel korábban kitapasztalta ennek a fényforrásnak az előnyeit. Csipkés hálóingben állt a lámpa fénykörében, telt mellei majd szétfeszítették a vékony selymet. Szőke haja rendezetten, szinte észrevétlen smink, egy csepp kölni a fül mögé - tökéletes az összhatás - gondolta. Az ágyra ereszkedett, a férfi zavartan krákogott.
- Kicsit meg kell még erősödnöm! Háromféle tablettát szedek. Az orvos szerint még ártalmas lehet. - aztán sután magához húzta, és szájon csókolta. A nikotin átható, kesernyés szagától Erzsi felköhögött.
- Majd összecsiszolódunk! - bíztatta a férfi egy ásítás kíséretében. Erzsi nem nagy meggyőződéssel bólintott. Aztán újra ez egyhangú éji zaj, a szinte szünet nélküli horkolás.
A néhány napos szabadság után Erzsi újra munkába állt. Reggelenként a férfi vitte az üzletig, aztán használhatta a kocsit egész nap. Erzsi titkon reménykedett, hogy Károly a rengeteg szabadidejét a ház körüli javítanivalókkal tölti, de minden este csalódva látta a változatlant. A férfi nem is igen tudott számot adni hollétéről. Üzletközpontokban csavargott, sétálgatott a városban, vagy a tengerparton, de még a környék nevére sem emlékezett, ahol aznap mászkált.
A bevásárlást sem lehetett rábízni. Nem ismeri ki magát az itteni pénzzel - állította, így Erzsire várt ez is, munka után. Fizetéskor a férfi diszkréten elfordult, nem is volt kérdéses, hogy nincs szándékában a magával hozott összegből enyhíteni a nő kiadásait.
De egy üveg bor mindig volt nála estére. Vacsora végére el is fogyott, még akkor is, ha csak egyedül emelgette a poharat. A hamar jelentkező mámor hatására hangoskodni kezdett. Egyik hősködő rohamában átkarolta az asszony derekát és a hálószobába kormányozta. Erzsi megadóan tűrte a férfi lihegő próbálkozásait, közönyt érzett, fásultságot és végtelen csalódást.
A későbbiekben úgy intézte, hogy Károly egyedül maradjon a borosüveggel. A munkájára hivatkozva korábban ágyba bújt, remélte, ha alvásba menekül, a férfi nem háborgatja majd.
- Talán nincs veszve minden. - reménykedett. A férfinek elfoglaltság kell, attól talán megváltozik. Megpróbálta rávenni, hogy kezdjen el egy nyelvtanfolyamot. Károly határozottan elutasította.
- Nem akarok vén fejjel megint diák lenni! Engem ne oktasson valami tejfelesszájú! - hajtogatta. - Különben is hoztam magammal egy nyelvkönyvet, még a kiejtést is a szavak mellé írták.
Erzsi meglepte ez a makacsság. Észrevette, hogy a férfi nem tudja megemészteni az ő nyelvi fölényét. Általában semmiféle női fölényt nem tudott elfogadni. Néha kikeresett egy sosem használt angol szót a szótárból és az asszonyt faggatta a jelentéséről. Ha nem kapott választ, diadalmasan közölte a megoldást. Erzsi folyékony angol mondataihoz csak annyi hozzáfűznivalója akadt, hogy borzalmas a kiejtése.
Már túl voltak a bemutatkozásokon is. Amikor Rózsinál viziteltek, Erzsi tüntetően karonfogva sétált Károllyal, szélesen mosolygott, nem akarta megadni barátnőjének az elégtételt, hogy kioktassa igazáról. A néhány magyar vendég Károlyt faggatta a hazai dolgokról. Rózsi is érdeklődést mutatott - vagy csak színlelt - hosszasan kérdezgette a férfit, aki belemelegedve magyarázott a politikai helyzetről és a rengeteg változásról. Elégedettség sugárzott vonásairól, hogy tájékozottságával figyelmet érdemelt. Erzsi éberen őrködött a beszélgetés menetén, kerülni akart a témaváltást, melyből kiderülhetett volna, hogy a férfi képtelen helyesen kimondani egy angol nevet vagy szót.
Peregtek a látogatás napjai, melyekből Erzsi leszűrhette a következtetést, hogy a férfi nem fogja megoldani jövőjét sem érzelmi, sem anyagi téren. Nem reménykedett már a csodában. Mégis, kicsit félve várta a vizit végét. Újra a magányos esték jutottak az eszébe, amikor nem volt kihez szólni.
Erzsi a vasárnapi ebédet választotta arra, hogy közölje döntését. A leves után, amikor még nem kell a bor hatásától tartani. Károly tiszta fejjel hallgatta az asszony érveit, hogy miért nem működik a kapcsolat. Hosszasan köszörülte a torkát mielőtt megszólalt.
- Nem utazom el szerdán.
- Nem?! - csodálkozott Erzsi. Felfénylett benne valami, úgy érezte, a férfi most megnyílik, megígéri a változást, és jóra fordul minden.
- Nem. Összeköltözöm a Rózsival. Már akartam szólni, de fene tudja. . . nyelte el a mondatot, majd töltött magának a borból.
Erzsi öreg kanadásnak számít. Igaz, ezt a titulust korábban az 56-osok sajátították ki maguknak, de a múló évek gondoskodtak arról, hogy a későbbi bevándorlókat is megillesse ez a cím. Erzsi harminc éves kanadai múltja joggal sorolta őt is a sokat próbált magyarok közé. Alig múlt húsz éves, amikor apjával átkeveredett ide a tengerentúlra. E három évtized alatt a szeme láttára vált nyüzsgő metropolisz a korábban álmos kis tengerparti városból. Megszokott itt, elfogadta a nem szűnő téli esőket a havazás helyett, élvezte és ki is használta a növekvő város előnyeit. Fodrászként dolgozott, szorgalma és rátermettsége miatt mindig akadt munkája. Mikor látta, hogy kollégái nem nézik jó szemmel népszerűségét, megnyitotta saját üzletét. Nem kímélte magát, no meg nem is tudott nemet mondani, így aztán néha késő estig dolgozott, a kapcsolatok helyett a kuncsaftokkal átcsevegett órák kárpótolták a magányért, amely hamar ráköszöntött apja halála után. Dolgozott, hogy elfoglalja magát, amellett a pénz sem jött rosszul. Nem lázadozott a génjeiben örökölt takarékossága ellen, nagy elégedettséggel állapította meg, hogy egyre szilárdabbak azok az alapok, amelyeket öreg napjaira tervezett magának.
Csak a vasárnapok voltak kegyetlenül unalmasak! És persze a karácsony! Minden zárva, sehol egy rokon, vagy ismerős család, ahol magányát enyhíthetné. Felszínes kapcsolatai nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy ünnepeken vendégségbe hívják. A kanadai szomszédjával is csak addig jutott, hogy messziről üdvözöljék egymást. Karácsonykor magányosan sötétlett otthona a fényárban úszó családi házak között. De nem volt férfi a háznál, akit megkérhetett volna a színes égők felszerelésére. Sajgó szívvel kandikált ki a sötét ablakon, könnyeit visszanyelve leste az ünnepi díszkivilágításban tündöklő családi házak mintaszerű, derűs életét. A nappalik ablaka - mint egy nagyképernyős tévé - közvetített számára egy olyan világot, melyhez már soha nem lehet köze. Ilyenkor mindig megrémült, tudta, végérvényesen eljátszotta azt a lehetőséget, hogy saját családja legyen. Pedig nem állíthatta, hogy híján volt kérőknek. De minden férfiben veszélyt szimatolt. Némi vizsgálódás után úgy találta, hogy nem a csinos alakja, a formás lábai miatt dongnak körülötte a férfiak, hanem a biztos jövedelme az igazi vonzerő. Csak most kapott észbe, hogy túl magasra állította a mércét. De már így ötven felett nemigen lehet társra találni. Minden valamire való férfi foglalt a környezetében, amelyik pedig nem, nos hát az egy lakatlan szigeten sem kéne.
De a magány kezdett elviselhetetlenné válni. Már nemcsak az ünnepek riasztották, de ha este benyitott az üres lakásba, temetői hangulat kerítette hatalmába.
Aztán jelentkezett egy kellemetlen figyelmeztető jel, hogy talán mégsem a tervei szerint alakulnak a dolgok a nyugodt öregséggel. A műszakok után elviselhetetlen fájdalmat érzett az ujjaiban. Jeges rémület kerítette hatalmába, nem lesz képes folytatni a munkáját, fel kell élnie tartalékait. Miért is van az, hogy egyedül kell vergődnie, magányosan kell szembenézni minden problémával?! Egyetlen barátnőjét hívogatta, aki megértést mutatott, de érezte fogalma sem lehet arról, min megy keresztül. Rózsit körbevette a családja, ismeretlen volt számára a magány, még elváltan is. Lánya és unokái kitöltötték hétköznapjait. Néha, amikor telefonált neki, hallotta a távolból a gyerekzsivajt, érezte, alig kap figyelmet, beszélgetőpartnere minden vágya, hogy idejét elkényeztetett unokáinak szentelhesse.
Egy hazai levél fordított Erzsi sorsán. Az egyik távoli rokon soraiból tudta meg, hogy gyerekkori szerelme újra egyedül él. Erzsit izgalom járta át. Eszébe jutottak a majdnem elfeledett, megfakult emlékek. Az ügyetlen tánclépések a kultúrotthonban, a suta csókok a kapu alatt, az izgalmak, a beteljesületlen vágyak, az egész kapcsolat tisztasága és romantikája.
Gyerekjáték volt megtudni a férfi jelenlegi címét és bár Erzsit fűtötte a vágy, hogy mielőbb kapcsolatba kerüljenek, azért nem volt rest, hogy megtudakolja, mire is jutott valójában. Megnyugodva konstatálta, hogy a férfi egy fuvarozó vállalat tulajdonosa, így érzelmei mellett az értelme is jóváhagyta a közeledést. Legalább lesz valami biztos jövedelem öregségükre, ha Erzsi mégsem tudja folytatni a szakmáját. Mert abban teljesen biztos volt, hogy összeköltözés lesz a vége. Érezte, megérdemli, ennyi jussa neki is lehet a boldogságból.
Elküldte a levelét Károlynak, még fényképet is mellékelt hozzá, biztos volt a dolgában, annyian mondogatták neki az üzletben, hogy letagadhatna akár tíz évet is a korából.
Nem sokat késett a válasz. A gondosan rajzolt betűkből Erzsi megtudta, hogy Károly sosem felejtette el őt és alig várja, hogy találkozzanak. Következtek a telefonok és Erzsi már boldogan újságolta kuncsaftjainak, hogy küszöbön a személyes találkozó. Rózsit is beavatta a nagy eseménybe, de meglepetésére barátnője nem osztotta a lelkesedését. Folyton a csalódásra akarta felkészíteni, arra, hogy a férfi szokásai mennyire terhesek lehetnek majd Erzsi számára, aki évtizedeket élt egyedül. Erzsi gyanakodva méregette barátnőjét és nem tudta mással magyarázni a lebeszélést, mint féltékenységgel. Hiszen Rózsi is egyedül él évek óta, viharos válása után valósággal férfigyűlölővé vált.
Erzsi ment a maga útján, bizakodva, boldogan, teli tervekkel. Már tudott Károlyról mindent. Sajnos azt is, hogy alaposan kiforgatták második válása után, így csak Erzsi segítségével tudja megvalósítani a kanadai látogatást. Küldött fényképet is, hát mi tagadás, komoly erőfeszítésbe került felismerni az összefüggést a hajdani, kapu alatt ácsorgó Rómeó, és a képen látható sápadt, idős férfi között.
De Erzsit már beoltotta a magány a csalódás ellen. Elküldte a jegyvásárláshoz szükséges pénzt, közösen megállapodtak abban is, hogy három hónapos legyen az itt-tartózkodás. Ennyi idő alatt ki kell derülnie annak, hogy tudnak - e majd együtt élni. Ha igen, nem lesz szükség a retúrjegyre. Károly tudná vállalni az itteni életet, mert leveleiből kiderült, hogy elég balszerencsésen alakultak a dolgai. Kénytelen volt megválni a vállalatát jelentő két teherautójától és bár gondosan ügyelt arra, hogy ne panaszkodjon sokat, mégis elég siralmas kép rajzolódott ki leveleiből. Erzsi megvonta a vállát, leszámolt a jó parti illúziójával, számára elégnek tűnt a jövőhöz, ha ketten keresnek majd. Az érzelmek döntik el tehát a folytatást.
Erzsi kipirulva várta a férfit a repülőtéren és eddig nem tapasztalt izgalommal örült Károly érkezésének.
A találkozás sutára sikeredett. Erzsi csalódottan állapította meg, hogy a kapott fénykép nem mostanában készülhetett. Károly megviselt volt, ráncos és nagyon sápadt. Erzsi nagyon szerette volna mindezt a fáradalmas repülőút számlájára írni, de Károly a kocsiban bevallotta, hogy pár hónapja gyomorműtéten esett át. Erzsi vakon remélte, hogy a múló napok majd visszaadnak valamit abból az emberből, akit ő annak idején ismert. Egy alapos pihenés, remek ételek, kedvesség és gyengédség - nem szabad ezt azonnal feladni! Felrémlett előtte Rózsi magabiztos ábrázata és újra megerősödve érezte elhatározását.
Otthon finom húslevessel kínálta a férfit, aki épp csak belekóstolt, már fel is állt az asztaltól, hogy induljon lefeküdni. Erzsi meg sem próbálta marasztalni, titkon azt remélte, hogy másnap egy megváltozott férfi ébred majd. Fásultan forgatta kezében az ajándék fülbevalót, és a havazó üveggömböt az Országház kicsinyített másával, míg a szomszéd szobából áthallatszott a férfi egyenletes horkolása.
Reggel Károly kipihenten ébredt, jókedvűen reggelizett, sokat tréfált. Erzsi boldogan szolgálta ki.
A kávé után Károly cigarettát kotort elő. Erzsi bátortalanul megjegyezte, hogy nem dohányzik, és a füsttől megfájdul a feje. A férfi engedelmesen kivonult az erkélyre, fázósan toporgott a széljárta balkonon. Erzsi lelkiismeret furdalást érzett.
Délelőtt a várost járták. Az asszony csalódottan látta, hogy Károly egykedvűen szemléli a nevezetességeket. Nem a sokat látott emberek telítettségével utasította el a látnivalókat, hanem a tájékozatlanok közönyével.
Este Károly ismét az erkélyen didergett, Erzsi úgy hallotta, szitkokat mormol a férfi. Megtörten engedélyt adott a dohányzásra, amit a másik diadallal vett tudomásul.
Károly hamar végzett a fürdőszobában, talán túlságosan hamar, és magabiztosan foglalta el a helyét a széles ágyon. Erzsi kicsit váratta, feltett egy kazettát, nyúlós klarinétszóló hangjai töltötték be a szobát. Csak a kis lámpa égett, már hetekkel korábban kitapasztalta ennek a fényforrásnak az előnyeit. Csipkés hálóingben állt a lámpa fénykörében, telt mellei majd szétfeszítették a vékony selymet. Szőke haja rendezetten, szinte észrevétlen smink, egy csepp kölni a fül mögé - tökéletes az összhatás - gondolta. Az ágyra ereszkedett, a férfi zavartan krákogott.
- Kicsit meg kell még erősödnöm! Háromféle tablettát szedek. Az orvos szerint még ártalmas lehet. - aztán sután magához húzta, és szájon csókolta. A nikotin átható, kesernyés szagától Erzsi felköhögött.
- Majd összecsiszolódunk! - bíztatta a férfi egy ásítás kíséretében. Erzsi nem nagy meggyőződéssel bólintott. Aztán újra ez egyhangú éji zaj, a szinte szünet nélküli horkolás.
A néhány napos szabadság után Erzsi újra munkába állt. Reggelenként a férfi vitte az üzletig, aztán használhatta a kocsit egész nap. Erzsi titkon reménykedett, hogy Károly a rengeteg szabadidejét a ház körüli javítanivalókkal tölti, de minden este csalódva látta a változatlant. A férfi nem is igen tudott számot adni hollétéről. Üzletközpontokban csavargott, sétálgatott a városban, vagy a tengerparton, de még a környék nevére sem emlékezett, ahol aznap mászkált.
A bevásárlást sem lehetett rábízni. Nem ismeri ki magát az itteni pénzzel - állította, így Erzsire várt ez is, munka után. Fizetéskor a férfi diszkréten elfordult, nem is volt kérdéses, hogy nincs szándékában a magával hozott összegből enyhíteni a nő kiadásait.
De egy üveg bor mindig volt nála estére. Vacsora végére el is fogyott, még akkor is, ha csak egyedül emelgette a poharat. A hamar jelentkező mámor hatására hangoskodni kezdett. Egyik hősködő rohamában átkarolta az asszony derekát és a hálószobába kormányozta. Erzsi megadóan tűrte a férfi lihegő próbálkozásait, közönyt érzett, fásultságot és végtelen csalódást.
A későbbiekben úgy intézte, hogy Károly egyedül maradjon a borosüveggel. A munkájára hivatkozva korábban ágyba bújt, remélte, ha alvásba menekül, a férfi nem háborgatja majd.
- Talán nincs veszve minden. - reménykedett. A férfinek elfoglaltság kell, attól talán megváltozik. Megpróbálta rávenni, hogy kezdjen el egy nyelvtanfolyamot. Károly határozottan elutasította.
- Nem akarok vén fejjel megint diák lenni! Engem ne oktasson valami tejfelesszájú! - hajtogatta. - Különben is hoztam magammal egy nyelvkönyvet, még a kiejtést is a szavak mellé írták.
Erzsi meglepte ez a makacsság. Észrevette, hogy a férfi nem tudja megemészteni az ő nyelvi fölényét. Általában semmiféle női fölényt nem tudott elfogadni. Néha kikeresett egy sosem használt angol szót a szótárból és az asszonyt faggatta a jelentéséről. Ha nem kapott választ, diadalmasan közölte a megoldást. Erzsi folyékony angol mondataihoz csak annyi hozzáfűznivalója akadt, hogy borzalmas a kiejtése.
Már túl voltak a bemutatkozásokon is. Amikor Rózsinál viziteltek, Erzsi tüntetően karonfogva sétált Károllyal, szélesen mosolygott, nem akarta megadni barátnőjének az elégtételt, hogy kioktassa igazáról. A néhány magyar vendég Károlyt faggatta a hazai dolgokról. Rózsi is érdeklődést mutatott - vagy csak színlelt - hosszasan kérdezgette a férfit, aki belemelegedve magyarázott a politikai helyzetről és a rengeteg változásról. Elégedettség sugárzott vonásairól, hogy tájékozottságával figyelmet érdemelt. Erzsi éberen őrködött a beszélgetés menetén, kerülni akart a témaváltást, melyből kiderülhetett volna, hogy a férfi képtelen helyesen kimondani egy angol nevet vagy szót.
Peregtek a látogatás napjai, melyekből Erzsi leszűrhette a következtetést, hogy a férfi nem fogja megoldani jövőjét sem érzelmi, sem anyagi téren. Nem reménykedett már a csodában. Mégis, kicsit félve várta a vizit végét. Újra a magányos esték jutottak az eszébe, amikor nem volt kihez szólni.
Erzsi a vasárnapi ebédet választotta arra, hogy közölje döntését. A leves után, amikor még nem kell a bor hatásától tartani. Károly tiszta fejjel hallgatta az asszony érveit, hogy miért nem működik a kapcsolat. Hosszasan köszörülte a torkát mielőtt megszólalt.
- Nem utazom el szerdán.
- Nem?! - csodálkozott Erzsi. Felfénylett benne valami, úgy érezte, a férfi most megnyílik, megígéri a változást, és jóra fordul minden.
- Nem. Összeköltözöm a Rózsival. Már akartam szólni, de fene tudja. . . nyelte el a mondatot, majd töltött magának a borból.