A hős
A szemerkélő eső szinte átmenet nélkül váltott zuhogásba, elhomályosítva a belvárosi utca esti fényeit.
- Szaladjunk be ide! - kiáltotta a nő és fejét előreszegve megiramodott.
- Ide?! Hát nem is tudom . . . - kiáltott vissza a férfi, de a nő már nyitotta is az ajtót.
A csöppnyi ékszerüzlet nem tűnt jó menedéknek, a tartós esővel nem tudott vetélkedni a bolt választéka. A látnivalók perceken belül kimerültek, ráadásul az öreg tulajdonos is ott tüsténkedett körülöttük, míg az üvegpult alatti gyűrűket mustrálták. A lány arcán alig észrevehető grimasz rándult.
- Ha jobban sikerül ez a látogatás, most a jegygyűrűk között válogathatnék.- futott át rajta. De így csak valami ajándék jöhet szóba az édesanyjának. Két nap múlva utazik haza, mert Pista kedves és figyelmes, de egy szóval sem marasztalja. Pedig a látogatás előtt annyira remélte, hogy megfelel majd a férfi elvárásainak. De a tűz csak pislákolt közöttük, mindketten érezték, hogy ez kevés ahhoz, hogy összekössék az életüket. Pista sokkal bátrabb volt a leveleiben, mint személyesen. Akkor még hosszú oldalakon keresztül ecsetelte a közös jövő lehetőségét. A személyes találkozó után azonban zárkózottabb lett. Pedig Juli nem csapta be. Nem árult zsákbamacskát, fényképet küldött már a második levelében, ne érje a férfit csalódás, ha esetleg nem kedveli az alacsonyabb barna nőket. Azt is megírta becsülettel, hogy milyen nehezen élnek a kis erdélyi városkában édesanyjával, és egy kanadai házasság valósággal megváltás lenne számára. A férfi is fényképpel válaszolt, szemüveges, kissé elhanyagolt külsejű szobatudós nézett farkasszemet a kamerával, Juli rögtön megállapította, hogy ez a típus otthonosabban mozog a számítógépek mint a szoknyák világában.
Juli azon tűnődött, hol ronthatta el. Mert igenis akarta ezt a kapcsolatot, az első látásra rokonszenves volt ez az ugráló ádámcsutkájú nagyra nőtt gyerek, aki túlméretezett pulóvereiben órákig ücsörgött a komputer előtt, de ha lezárta a masinát jópofa volt és okos, egyéniségét láthatatlan derű vette körül, melyet nem keserített meg még az egyedüllét sem. Úgy tűnt, tökéletesen jól érzi magát az önmaga alkotta világban, Juli eleinte nem is értette, hogy miért gondolt nősülésre. De a férfi bevallotta, hogy családot szeretne, gyerekeket, igazi otthont, olyasfélét, melyben felnőtt. Julival udvarias volt és tisztelettudó, talán túlságosan az, nem is bánta volna a lány, ha egy kicsit rámenősebb. Még csak nem is voltak együtt a három hét alatt, a fiú túl tartózkodó volt, egy hét is elmúlt, mire közeledni próbált, akkor azzal utasította el a lány, hogy most nem lehet, aztán meg olyan kínos lett volna neki jelentkezni, hogy szabad a pálya.
Lopva a férfire pillantott. Pista udvariasan asszisztált az idős ékszerész árubemutatójához, viselkedését némi alázat jellemezte. Nem alázat ez, inkább gyámoltalanság - vonta le a következtetést Juli. Igen, ezen bukott meg a kapcsolatuk! Ez a félszeg férfi zokon vette az ő irányításhoz szokott egyéniségét. Átjön az óceánon, belecsöppen egy idegen világba, a nyelvet is alig beszéli, de harmadnap már ő figyelmezteti a férfit, hogy ne abban a kis sarki boltban vásárolja a vacsorának valót, mert ugyanazt fél áron veheti meg a szupermarketben.
De tán nem is az anyagiak. Táncba vonszolta abban a kis olasz étteremben, a férfi csak szégyenlősen, hosszú unszolásra követte, talán mert alig néhányan voltak a táncparketten. Széles gesztusokkal magyarázta a pincérnek, hogy hideg a levese, vigye vissza, a férfi meg majd elsüllyedt szégyenében. Ő bezzeg zokszó nélkül kanalazta a híg löttyöt. Amikor eltévedtek kocsival, Pista félreállt és hosszasan kezdte tanulmányozni a térképet. Juli csak kilibbent az autóból és az első járókelőtől útbaigazítást kért. Pista inkább megbütykölte volna a hajszárítót, de Juli már szaladt is a boltba kicseréltetni.
Meg az az ostoba eset, amikor a férfi falfehér arccal lépett be a lakásba. Mint bevallotta, a lépcsőházban nekirohant egy kutya. Az ijedtségen kívül más baja nem történt, mert feltűnt a kutya tulajdonosa is. Juli persze hiába kérdezte, hogy rászólt-e a gazdára a póráz miatt. Talán észre is vette rajta, hogy nincs nagy véleménnyel a bátorságáról.
A férfi világvárosban élt, ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - minden egyes kapcsolatát nehézkesség jellemezte. Lerítt róla, hogy nem szívesen áll szóba idegennel. Csak az automaták világában jól érezte magát. A benzinkútnál, ahol szó nélkül tankolhatott a bankkártyával, és mindenütt, ahol a gépies ügyintézés nem igényelt kapcsolatot. Juli nem így élt a Szamos partján. A szomszéd gyakran benézett hozzájuk csevegni, de még a hatodik utcából is voltak ismerősei. Pista bevallotta, hogy soha nem volt még a szomszéd lakásában és a köszönésnél tovább egyikkel sem jutott. Ismeretségi köre mindössze néhány kolléga. Juli hiába faggatta, hogy miért nem barátkozik magyarokkal, a férfi kitért a válasz elől azzal, hogy ilyen kapcsolatokra inkább azoknak van szüksége, akik még nem tudnak angolul. Egy újabb terület, ahol félszeg lehet és bizonytalan - gondolta Juli, mert a férfi igen erős akcentussal beszélte a magyart, nyilván ez is feszélyezte már, ha honfitársak közé keveredett.
De lehet, hogy nem is a különböző természetük volt a legnagyobb akadály. Lehet, hogy a külsejével vesztett csatát. Pista bevallotta neki, hogy már volt egy komoly kapcsolata, csak a lány faképnél hagyta. Juli addig unszolta, amíg nagy szégyenlősen megmutatta a lány fényképét. Juli lélegzetvisszafojtva nézte a sudár szőke teremtést, nyögött valamit, de belemart a féltékenység, az ő egyszerű, hétköznapi külseje nyomába sem jöhetett ennek a filmsztárokat megszégyenítő alakú nőnek.
- Ennek nem egy ilyen Pista kell - szögezte le magában. Az ilyen Hollywoodba való, rendezők meg producerek ágyába. Ja persze, az egyetemen csapódott a fiú mellé, amikor az évfolyamelső volt. Kiváló férjanyag, ha beváltja a reményeket, de Pista nem vitte vásárra jártasságát a komputerek világában, nem kezdett vállalkozásokat, egy nagyra nőtt álmodozó maradt, akinek tökéletesen elég volt a havi fizetése. A lány aztán hamar odébb állt, be sem fejezte az egyetemet, amit nyilván csak a férjvadászat egyik területének tekintett.
Pista nem akart más kapcsolatairól beszámolni, de Juli már így is eleget tudott.
Az ő találkozásuk sem fogja megoldani a férfi magányosságát, ő pedig mehet vissza a mamához és böngészheti újra a hirdetéseket.
Türelmetlenség fogta el, megbökte a férfi karját, hogy induljanak már. A rossz időt se bánta, csak távozzanak, mert ez az öreg úgy kezeli őket, mint egy szerelmespárt.
Egy férfi lépett a boltba. A felhajtott kabátgallér mögött szinte eltűnt az arca. A fején furcsa, túlméretezett, gyűrött, kötött sapkát viselt. Juli a behúzott nyakú testtartásból arra következtetett, hogy még nem szűnt az eső odakinn. A férfi még mindig a bejáratnál állt, a gallérja fölött lesett körbe. Egy mozdulattal megfordította a nyitvatartást jelző táblácskát majd a fejfedőjét két kézzel húzni kezdte. Juli ijedten látta, hogy egy símaszk lett a kötött sapkából, ami csak a férfi szemeit hagyta szabadon.
Az álarcos a pult felé lendült, a zsebéből pisztolyt rántott elő.
- Kezeket fel! - rivallt az ékszerészre. - El a pulttól! Az mondtam hátrább! - üvöltötte. Ideges volt és izgatott.
- Maguk is! Kezeket fel! Ne mozduljanak!
Juli remegve engedelmeskedett, Pista is azonnal égnek lendítette a karjait, halálra váltan. Az idős ékszerész arcán a hitetlenkedés félelembe váltott. Feltartott kezei valósággal táncot jártak a remegéstől.
A rabló áthajolt a pulton, hogy szemmel tudja tartani az ékszerészt és kivezényelte a helyéről. Nyilván attól félt, hogy az öreg megnyomhat kézzel vagy lábbal valamiféle riasztó gombot. Az ijedt öregember azonban meg sem kísérelte az ellenállást. A rablás ténye valósággal kiszívta minden erejét. Csak nagy nehézségek árán tudta remegő karjait a magasban tartani.
Amíg az ékszerész a pár mellett didergett, a rabló munkához látott. Először a kasszát ürítette ki, morgásából ítélve elég csalódott volt az eredménnyel. Egy nylonzacskóba söpörte a pult alatti ékszereket, sietősen, válogatás nélkül. A zacskót tartó kezében szorongatta a pisztolyát, és ha éppen nem tudta a fegyvert feléjük irányítani, kiabálással próbálta sakkban tartani őket. Karórák, karkötők követték a gyűrűk sorsát, a pult tartalma már eltűnt a nylonzacskóban, csupán az üvegfigurák maradtak érintetlenül.
A rabló idegességében levert néhány tárgyat, de nem merte megkockáztatni, hogy lehajoljon értük, és szem elől tévessze a három személyt. Láthatóan dühítette a helyzet fonáksága. Kilépett a pult mögül, de a távozás helyett a feltett kézzel álló csapathoz lépett. Az ékszerészt figyelemre sem méltatta, Pistán elidőzött a tekintete, majd a lányra nézett.
- Ide a táskát!- hadonászott a pisztolyával Juli előtt. - Gyerünk!
Juli csak most döbbent rá, hogy hozzá beszél a rabló. Az egész jelenet eddig úgy hatott rá, mintha hosszú idő távlatából nézné ezt az eseményt. Az álarcos megint rámordult és közelebb lépett. Juli kábultan kezdte leengedni a karját, hogy szabaddá tegye a táskát. Közben Pistára nézett. A férfi tekintetével próbálta nyugtatni és fejmozgásával szinte sürgette, hogy engedelmeskedjen. Julin átfutott a rémület, hogy most mindent elveszít. Nemcsak a pénzét, de az útlevelét, az összes iratait, fényképeket, mindent, csak azért, mert ez a gazember nem elégedett a zsákmánnyal. Az ékszerésznek van biztosítása, de neki?! Itt ő az igazi vesztes, csak ő!
Leengedte válláról a szíjat, és előre nyújtotta a táskát. Dühe szinte felrobbantotta izmait. Teljes lendülettel csapott a férfi pisztolyt tartó kezére. A fegyver hangosan koppant a padlón, a rabló hitetlenkedve felüvöltött. Villámgyorsan lehajolt a pisztolyért, ekkor sújtott le rá Pista, azzal az üvegdelfinnel, ami éppen a feltartott keze magasságában volt a polcon. A férfi térdre rogyott, majd kinyújtott karokkal elvágódott előttük. Az idős ékszerész mozdult először. A pulthoz rohant és remegő kezekkel megnyomta azt az átkozott gombot. Sziréna sivított a csöndbe, a pár bénultan figyelte a mozdulatlanul fekvő férfit, Pista ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el, mikor a rabló végre megmozdult. Az öreg egy zsinórral tért vissza majd Pistával együtt megkötözték a kábultan fekvő férfi karjait.
Villogó fényű járőrkocsi fékezett az üzlet előtt, két rendőr nyomult a boltba, mögöttük újabb egyenruhások tűntek fel. Egy tagbaszakadt rendőrtiszt bilincsre váltotta a kötelet és csak azután fogott hozzá a vizsgálathoz. Hátára fordította a rablót, lerántotta róla a símaszkot, és megvizsgálta a sérülését. A férfi kinyitotta a szemét, zavarodottan nézett körül, mint aki álomból ébred. Juli a rabló arcába nézett és kissé csalódottan állapította meg, hogy csak egy átlagos ábrázat, semmi több. Két rendőr talpra állította a férfit, majd kivezették a járőrkocsihoz.
Az ékszerész már javában mesélte a történteket a jegyzetelő rendőrnek. Széles taglejtésekkel kísérte mondókáját, időnként a fiatal pár felé mutogatott. Néhány perc is eltelt, mire a rendőr a fiatalokhoz lépett.
- Hát hallom, miféle ékszervásárlás volt itt! -mondta kedélyesen. A fiatal pár idegesen toporgott. Az átélt izgalmak feszültsége még nem oldódott, Juliból hírtelen kitört a sírás. Pista átfogta a vállát, szelíden magához húzta. A rendőr félrehívta a fiatalembert, felírt néhány adatot. Mire visszatértek, már a lány is összeszedte magát. A tiszt igazoltatta a lányt, jegyzetelt, majd zsebre tette a noteszt. Hosszan Julira nézett.
- Amit csinált, az őrültség. Most szerencséje volt. Nagy szerencséje, hogy ez a fiatalember megvédte. Az életével fizethetett volna ezért! Érti, amit mondok?
Juli bólintott. A rendőr folytatta.
- Nekem kötelességem, hogy figyelmeztessem magukat arra, hogy nincs helye az önbíráskodásnak. - itt szünetet tartott, körülnézett. - De mint magánember. . . Hát, minden elismerésem! - kezet rázott a fiatalokkal.
A pár kifelé indult a boltból. Sietősen távolodtak megpróbáltatásaik színhelyéről. Pista megszólalt.
- Tudod, mit mondott nekem a rendőr, mikor kettesben voltunk?
- Mit?
- Hogy összeillő pár vagyunk!
- Persze. Mint Bonny és Clyde. - válaszolta Juli.
Idegesen összenevettek. A fiú megállt, Juli is lelassított.
- Köszönöm, amit értem tettél. - mondta akadozva - Az az igazság, hogy nem gondoltam volna . . itt elharapta a szót.
- Hogy meg tudlak védeni! - fejezte be a mondatot Pista.
- Hát igen. - ismerte be Juli.
A férfi nyújtózott egyet. Karjai még a levegőben voltak, amikor megszólalt.
- Úgy látszik, jó tanítómesterem van! - gyengéden átfogta Juli vállát. - Holnap visszajövünk ebbe a boltba, addig biztos sikerül az öregnek újra kipakolni a készletét. - jelentette ki.
- Hogy ide?! Ide én még egyszer be nem teszem a lábam! - borzongott meg Juli.
- Csak épp beugrunk egy percre! - kérlelte a fiú. - Amíg megvesszük a jegygyűrűket.
A szemerkélő eső szinte átmenet nélkül váltott zuhogásba, elhomályosítva a belvárosi utca esti fényeit.
- Szaladjunk be ide! - kiáltotta a nő és fejét előreszegve megiramodott.
- Ide?! Hát nem is tudom . . . - kiáltott vissza a férfi, de a nő már nyitotta is az ajtót.
A csöppnyi ékszerüzlet nem tűnt jó menedéknek, a tartós esővel nem tudott vetélkedni a bolt választéka. A látnivalók perceken belül kimerültek, ráadásul az öreg tulajdonos is ott tüsténkedett körülöttük, míg az üvegpult alatti gyűrűket mustrálták. A lány arcán alig észrevehető grimasz rándult.
- Ha jobban sikerül ez a látogatás, most a jegygyűrűk között válogathatnék.- futott át rajta. De így csak valami ajándék jöhet szóba az édesanyjának. Két nap múlva utazik haza, mert Pista kedves és figyelmes, de egy szóval sem marasztalja. Pedig a látogatás előtt annyira remélte, hogy megfelel majd a férfi elvárásainak. De a tűz csak pislákolt közöttük, mindketten érezték, hogy ez kevés ahhoz, hogy összekössék az életüket. Pista sokkal bátrabb volt a leveleiben, mint személyesen. Akkor még hosszú oldalakon keresztül ecsetelte a közös jövő lehetőségét. A személyes találkozó után azonban zárkózottabb lett. Pedig Juli nem csapta be. Nem árult zsákbamacskát, fényképet küldött már a második levelében, ne érje a férfit csalódás, ha esetleg nem kedveli az alacsonyabb barna nőket. Azt is megírta becsülettel, hogy milyen nehezen élnek a kis erdélyi városkában édesanyjával, és egy kanadai házasság valósággal megváltás lenne számára. A férfi is fényképpel válaszolt, szemüveges, kissé elhanyagolt külsejű szobatudós nézett farkasszemet a kamerával, Juli rögtön megállapította, hogy ez a típus otthonosabban mozog a számítógépek mint a szoknyák világában.
Juli azon tűnődött, hol ronthatta el. Mert igenis akarta ezt a kapcsolatot, az első látásra rokonszenves volt ez az ugráló ádámcsutkájú nagyra nőtt gyerek, aki túlméretezett pulóvereiben órákig ücsörgött a komputer előtt, de ha lezárta a masinát jópofa volt és okos, egyéniségét láthatatlan derű vette körül, melyet nem keserített meg még az egyedüllét sem. Úgy tűnt, tökéletesen jól érzi magát az önmaga alkotta világban, Juli eleinte nem is értette, hogy miért gondolt nősülésre. De a férfi bevallotta, hogy családot szeretne, gyerekeket, igazi otthont, olyasfélét, melyben felnőtt. Julival udvarias volt és tisztelettudó, talán túlságosan az, nem is bánta volna a lány, ha egy kicsit rámenősebb. Még csak nem is voltak együtt a három hét alatt, a fiú túl tartózkodó volt, egy hét is elmúlt, mire közeledni próbált, akkor azzal utasította el a lány, hogy most nem lehet, aztán meg olyan kínos lett volna neki jelentkezni, hogy szabad a pálya.
Lopva a férfire pillantott. Pista udvariasan asszisztált az idős ékszerész árubemutatójához, viselkedését némi alázat jellemezte. Nem alázat ez, inkább gyámoltalanság - vonta le a következtetést Juli. Igen, ezen bukott meg a kapcsolatuk! Ez a félszeg férfi zokon vette az ő irányításhoz szokott egyéniségét. Átjön az óceánon, belecsöppen egy idegen világba, a nyelvet is alig beszéli, de harmadnap már ő figyelmezteti a férfit, hogy ne abban a kis sarki boltban vásárolja a vacsorának valót, mert ugyanazt fél áron veheti meg a szupermarketben.
De tán nem is az anyagiak. Táncba vonszolta abban a kis olasz étteremben, a férfi csak szégyenlősen, hosszú unszolásra követte, talán mert alig néhányan voltak a táncparketten. Széles gesztusokkal magyarázta a pincérnek, hogy hideg a levese, vigye vissza, a férfi meg majd elsüllyedt szégyenében. Ő bezzeg zokszó nélkül kanalazta a híg löttyöt. Amikor eltévedtek kocsival, Pista félreállt és hosszasan kezdte tanulmányozni a térképet. Juli csak kilibbent az autóból és az első járókelőtől útbaigazítást kért. Pista inkább megbütykölte volna a hajszárítót, de Juli már szaladt is a boltba kicseréltetni.
Meg az az ostoba eset, amikor a férfi falfehér arccal lépett be a lakásba. Mint bevallotta, a lépcsőházban nekirohant egy kutya. Az ijedtségen kívül más baja nem történt, mert feltűnt a kutya tulajdonosa is. Juli persze hiába kérdezte, hogy rászólt-e a gazdára a póráz miatt. Talán észre is vette rajta, hogy nincs nagy véleménnyel a bátorságáról.
A férfi világvárosban élt, ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - minden egyes kapcsolatát nehézkesség jellemezte. Lerítt róla, hogy nem szívesen áll szóba idegennel. Csak az automaták világában jól érezte magát. A benzinkútnál, ahol szó nélkül tankolhatott a bankkártyával, és mindenütt, ahol a gépies ügyintézés nem igényelt kapcsolatot. Juli nem így élt a Szamos partján. A szomszéd gyakran benézett hozzájuk csevegni, de még a hatodik utcából is voltak ismerősei. Pista bevallotta, hogy soha nem volt még a szomszéd lakásában és a köszönésnél tovább egyikkel sem jutott. Ismeretségi köre mindössze néhány kolléga. Juli hiába faggatta, hogy miért nem barátkozik magyarokkal, a férfi kitért a válasz elől azzal, hogy ilyen kapcsolatokra inkább azoknak van szüksége, akik még nem tudnak angolul. Egy újabb terület, ahol félszeg lehet és bizonytalan - gondolta Juli, mert a férfi igen erős akcentussal beszélte a magyart, nyilván ez is feszélyezte már, ha honfitársak közé keveredett.
De lehet, hogy nem is a különböző természetük volt a legnagyobb akadály. Lehet, hogy a külsejével vesztett csatát. Pista bevallotta neki, hogy már volt egy komoly kapcsolata, csak a lány faképnél hagyta. Juli addig unszolta, amíg nagy szégyenlősen megmutatta a lány fényképét. Juli lélegzetvisszafojtva nézte a sudár szőke teremtést, nyögött valamit, de belemart a féltékenység, az ő egyszerű, hétköznapi külseje nyomába sem jöhetett ennek a filmsztárokat megszégyenítő alakú nőnek.
- Ennek nem egy ilyen Pista kell - szögezte le magában. Az ilyen Hollywoodba való, rendezők meg producerek ágyába. Ja persze, az egyetemen csapódott a fiú mellé, amikor az évfolyamelső volt. Kiváló férjanyag, ha beváltja a reményeket, de Pista nem vitte vásárra jártasságát a komputerek világában, nem kezdett vállalkozásokat, egy nagyra nőtt álmodozó maradt, akinek tökéletesen elég volt a havi fizetése. A lány aztán hamar odébb állt, be sem fejezte az egyetemet, amit nyilván csak a férjvadászat egyik területének tekintett.
Pista nem akart más kapcsolatairól beszámolni, de Juli már így is eleget tudott.
Az ő találkozásuk sem fogja megoldani a férfi magányosságát, ő pedig mehet vissza a mamához és böngészheti újra a hirdetéseket.
Türelmetlenség fogta el, megbökte a férfi karját, hogy induljanak már. A rossz időt se bánta, csak távozzanak, mert ez az öreg úgy kezeli őket, mint egy szerelmespárt.
Egy férfi lépett a boltba. A felhajtott kabátgallér mögött szinte eltűnt az arca. A fején furcsa, túlméretezett, gyűrött, kötött sapkát viselt. Juli a behúzott nyakú testtartásból arra következtetett, hogy még nem szűnt az eső odakinn. A férfi még mindig a bejáratnál állt, a gallérja fölött lesett körbe. Egy mozdulattal megfordította a nyitvatartást jelző táblácskát majd a fejfedőjét két kézzel húzni kezdte. Juli ijedten látta, hogy egy símaszk lett a kötött sapkából, ami csak a férfi szemeit hagyta szabadon.
Az álarcos a pult felé lendült, a zsebéből pisztolyt rántott elő.
- Kezeket fel! - rivallt az ékszerészre. - El a pulttól! Az mondtam hátrább! - üvöltötte. Ideges volt és izgatott.
- Maguk is! Kezeket fel! Ne mozduljanak!
Juli remegve engedelmeskedett, Pista is azonnal égnek lendítette a karjait, halálra váltan. Az idős ékszerész arcán a hitetlenkedés félelembe váltott. Feltartott kezei valósággal táncot jártak a remegéstől.
A rabló áthajolt a pulton, hogy szemmel tudja tartani az ékszerészt és kivezényelte a helyéről. Nyilván attól félt, hogy az öreg megnyomhat kézzel vagy lábbal valamiféle riasztó gombot. Az ijedt öregember azonban meg sem kísérelte az ellenállást. A rablás ténye valósággal kiszívta minden erejét. Csak nagy nehézségek árán tudta remegő karjait a magasban tartani.
Amíg az ékszerész a pár mellett didergett, a rabló munkához látott. Először a kasszát ürítette ki, morgásából ítélve elég csalódott volt az eredménnyel. Egy nylonzacskóba söpörte a pult alatti ékszereket, sietősen, válogatás nélkül. A zacskót tartó kezében szorongatta a pisztolyát, és ha éppen nem tudta a fegyvert feléjük irányítani, kiabálással próbálta sakkban tartani őket. Karórák, karkötők követték a gyűrűk sorsát, a pult tartalma már eltűnt a nylonzacskóban, csupán az üvegfigurák maradtak érintetlenül.
A rabló idegességében levert néhány tárgyat, de nem merte megkockáztatni, hogy lehajoljon értük, és szem elől tévessze a három személyt. Láthatóan dühítette a helyzet fonáksága. Kilépett a pult mögül, de a távozás helyett a feltett kézzel álló csapathoz lépett. Az ékszerészt figyelemre sem méltatta, Pistán elidőzött a tekintete, majd a lányra nézett.
- Ide a táskát!- hadonászott a pisztolyával Juli előtt. - Gyerünk!
Juli csak most döbbent rá, hogy hozzá beszél a rabló. Az egész jelenet eddig úgy hatott rá, mintha hosszú idő távlatából nézné ezt az eseményt. Az álarcos megint rámordult és közelebb lépett. Juli kábultan kezdte leengedni a karját, hogy szabaddá tegye a táskát. Közben Pistára nézett. A férfi tekintetével próbálta nyugtatni és fejmozgásával szinte sürgette, hogy engedelmeskedjen. Julin átfutott a rémület, hogy most mindent elveszít. Nemcsak a pénzét, de az útlevelét, az összes iratait, fényképeket, mindent, csak azért, mert ez a gazember nem elégedett a zsákmánnyal. Az ékszerésznek van biztosítása, de neki?! Itt ő az igazi vesztes, csak ő!
Leengedte válláról a szíjat, és előre nyújtotta a táskát. Dühe szinte felrobbantotta izmait. Teljes lendülettel csapott a férfi pisztolyt tartó kezére. A fegyver hangosan koppant a padlón, a rabló hitetlenkedve felüvöltött. Villámgyorsan lehajolt a pisztolyért, ekkor sújtott le rá Pista, azzal az üvegdelfinnel, ami éppen a feltartott keze magasságában volt a polcon. A férfi térdre rogyott, majd kinyújtott karokkal elvágódott előttük. Az idős ékszerész mozdult először. A pulthoz rohant és remegő kezekkel megnyomta azt az átkozott gombot. Sziréna sivított a csöndbe, a pár bénultan figyelte a mozdulatlanul fekvő férfit, Pista ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el, mikor a rabló végre megmozdult. Az öreg egy zsinórral tért vissza majd Pistával együtt megkötözték a kábultan fekvő férfi karjait.
Villogó fényű járőrkocsi fékezett az üzlet előtt, két rendőr nyomult a boltba, mögöttük újabb egyenruhások tűntek fel. Egy tagbaszakadt rendőrtiszt bilincsre váltotta a kötelet és csak azután fogott hozzá a vizsgálathoz. Hátára fordította a rablót, lerántotta róla a símaszkot, és megvizsgálta a sérülését. A férfi kinyitotta a szemét, zavarodottan nézett körül, mint aki álomból ébred. Juli a rabló arcába nézett és kissé csalódottan állapította meg, hogy csak egy átlagos ábrázat, semmi több. Két rendőr talpra állította a férfit, majd kivezették a járőrkocsihoz.
Az ékszerész már javában mesélte a történteket a jegyzetelő rendőrnek. Széles taglejtésekkel kísérte mondókáját, időnként a fiatal pár felé mutogatott. Néhány perc is eltelt, mire a rendőr a fiatalokhoz lépett.
- Hát hallom, miféle ékszervásárlás volt itt! -mondta kedélyesen. A fiatal pár idegesen toporgott. Az átélt izgalmak feszültsége még nem oldódott, Juliból hírtelen kitört a sírás. Pista átfogta a vállát, szelíden magához húzta. A rendőr félrehívta a fiatalembert, felírt néhány adatot. Mire visszatértek, már a lány is összeszedte magát. A tiszt igazoltatta a lányt, jegyzetelt, majd zsebre tette a noteszt. Hosszan Julira nézett.
- Amit csinált, az őrültség. Most szerencséje volt. Nagy szerencséje, hogy ez a fiatalember megvédte. Az életével fizethetett volna ezért! Érti, amit mondok?
Juli bólintott. A rendőr folytatta.
- Nekem kötelességem, hogy figyelmeztessem magukat arra, hogy nincs helye az önbíráskodásnak. - itt szünetet tartott, körülnézett. - De mint magánember. . . Hát, minden elismerésem! - kezet rázott a fiatalokkal.
A pár kifelé indult a boltból. Sietősen távolodtak megpróbáltatásaik színhelyéről. Pista megszólalt.
- Tudod, mit mondott nekem a rendőr, mikor kettesben voltunk?
- Mit?
- Hogy összeillő pár vagyunk!
- Persze. Mint Bonny és Clyde. - válaszolta Juli.
Idegesen összenevettek. A fiú megállt, Juli is lelassított.
- Köszönöm, amit értem tettél. - mondta akadozva - Az az igazság, hogy nem gondoltam volna . . itt elharapta a szót.
- Hogy meg tudlak védeni! - fejezte be a mondatot Pista.
- Hát igen. - ismerte be Juli.
A férfi nyújtózott egyet. Karjai még a levegőben voltak, amikor megszólalt.
- Úgy látszik, jó tanítómesterem van! - gyengéden átfogta Juli vállát. - Holnap visszajövünk ebbe a boltba, addig biztos sikerül az öregnek újra kipakolni a készletét. - jelentette ki.
- Hogy ide?! Ide én még egyszer be nem teszem a lábam! - borzongott meg Juli.
- Csak épp beugrunk egy percre! - kérlelte a fiú. - Amíg megvesszük a jegygyűrűket.