Nagyi segíts!
Éjszaka van, minden csendes. A hálószobában az óra zöld fénye puhán olvad a sötétbe. A kijelzőn hangtalanul váltakozó szám épp a hármasra ugrik. A némaságot a telefon fülsértő, éles csöngése zúzza szét.
Klári néni megébred, kábultan próbál tájékozódni. Azonnal átjárja a balsejtelem. Ki telefonálhat ilyenkor?! Mi történhetett?! Talán téves. Mindenképp fel kell venni, mert nem szűnik a csöngés. A szomszéd majd biztosan szóvá teszi, mert áthallatszik minden. De ki lehet az?! Nem is emlékszik, hogy valaha is ilyen későn hívták volna őket. Még mikor szegény Géza élt, akkor sem.
Megpróbál lekászálódni az ágyról. A végtagjai nem akarnak engedelmeskedni, szédül is kicsit. A telefon követelőzőn csörömpöl, szinte mozog a készülék. Végre eljut a dohányzóasztalig. Le kell hajolnia, hogy kézbe vehesse a kagylót.
‒ Halló! Ki beszél?
‒ Karsai lakás? ‒ ismeretlen, érdes férfihang. Kimért, hivatalos.
Tehát nem téves hívás.
‒ Karsainé vagyok, mit óhajt? ‒ kis szünet után ‒ Özvegy Karsai Gézáné.
‒ Elnézést, hogy ilyen későn, de az ügy nem tűr halasztást! ‒ sürgeti a hívó. De legalább elnézést kért.
‒ Milyen ügy? ‒ érzi, ahogy lüktet egy ér a homlokán.
‒ Az unokáról lenne szó... ‒ félbemarad a mondat.
Szentisten melyikről?! Mindegy! Mindkettőért tűzbe menne! És most valamelyik bajba került.
‒ A Robi vagy a Tibi? ‒ érzi, hogy remeg.
‒ Hát, itt az igazolványból... igen, ő, a Róbert. ‒ rossz a világítás, a születési dátumot nem látom...
‒ Robika? Robika huszonkettő! Úristen, mi történt?! ‒ már a szája széle is táncol.
‒ Kedves asszonyom, próbáljon megnyugodni! Az unokáját baleset érte. Sajnos, elég súlyos! Frontális ütközés történt. Dr. Sóskuti mentőorvos vagyok, itt fekszik már a mentőben, a hordágyon.
‒ Jesszusom! Olyan súlyos?! Azért beszélhetnék vele?
‒ Sajnos ez lehetetlen! A fiatalember kómában van. Amennyire meg tudom állapítani itt a helyszínen, súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint gyorshajtás...
‒De hát Robika nem is vezet! A szeme miatt. ‒ szipog.
Köhögés a vonalban.
‒ Asszonyom, én nem tudom a részleteket! Én a mentőorvos vagyok. Most hallom, hogy a fiatalember utas volt a taxiban. Mindene csupa vér!
‒ Szentséges ég! Az a drága fiú! De ugye felépül?!
‒ Kedves hölgyem, ezért hívom. Beszállíthatnánk a traumatológiára, de ismerem a körülményeket, olyan sok sérültjük van, hogy reggelig hozzá sem nyúlnának. A híradó is foglalkozott vele, hogy ma mennyi baleset történt... Márpedig a fiú esetében minden perc számít...
‒ Istenem, istenem! De ha ilyen komoly a baj, akkor miért nem veszik soron kívül?! ‒ hangja sírásra vált.
‒ Nem, sajnos nem tehetnek kivételt! ‒ oktatja a hang. ‒ minden ügy sürgős és halaszthatatlan. De tudnék javasolni egy megoldást...
‒ Igen?! ‒ kapaszkodik a mondatba az idős asszony.
‒Van a közelben egy jól felszerelt klinika, ahol azonnal kezelésbe tudnák venni az unokáját. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az ilyen súlyos sérüléseknél minden perc számít...
‒ Hát akkor tessék oda szállítani! A szülőkkel már beszéltek? ‒ jut eszébe.
‒ Sajnos nem tudtunk elérni a családból senkit, csak önt. És most a késés végzetes lehet.
‒Vigyék, hát akkor vigyék oda gyorsan! ‒ sürgető mozdulatot tesz a karjával.
‒ De van egy kis probléma! Az magánklinika! Oda nem jó a TAJ kártya! A kezelés nem ingyenes!
‒ Értem én, értem én! ‒ jaj minek vesződnek ilyenekkel, mikor Robika életéről van szó! ‒ már szinte vacog.
‒ Sajnos előre kell fizetni, mióta volt az a per egy beteg miatt... szóval azonnal kell a pénz!
‒ Mennyiről lenne szó? ‒ gondolatban már számolgatja, mennyit őriz itthon.
‒ Hát lássuk... az első vizsgálatok, az elhelyezés, röntgen, a labor, műtétre is szükség lesz... három millióval már kezdhetünk valamit.
‒ Három millió? ‒ nem is olyan sok, hiszen annak a kis drágának az élete a tét. ‒ Sajnos nincs annyi pénzem itthon. Tegnap ellenőriztem, momentán két millió van itthon, aztán reggel, nyitás után a bankból...
‒ Mondom, nagyon bizalmatlanok! Most kéne a pénz! De ha van otthon valami ékszer, azt is be tudják számítani.
Az aranylánc a medállal. A karkötő. A fülbevalók, a gyűrűk. A jegygyűrű is!
Talán az arany karóra is jó lesz, amit a lányától kapott.
‒ Asszonyom, határoznia kell! Már egy másik esethez hívtak. Ha nem tud dönteni, a beteget a balesetire visszük... Mennem kell! Feri indíts! ‒ harsog a hang.
‒ Várjon! Várjon! Összeszedek mindent! Adom az ékszereket! Ha nincs meg a három millió így sem, akkor reggel beviszem a többit! Legyenek megértők! ‒ könyörgi.
‒ Na jó! ‒ enyhül meg a hang ‒ Fél órán belül elugrik a címre egy motoros kollégám, hozza le a csomagot a házuk elé! Mi máris robogunk a klinikára! Nem lesz semmi baj, ígérem!
‒ Diktáljam a címem? ‒ készségeskedik.
‒ Nem szükséges, a telefonkö... izé, itt van az unoka mobilján az ön száma alatt.
Klári néni villanyt gyújt, nylonszatyorért szalad, belegyömöszöli a ruhásszekrény mélyéről előhalászott bankjegy kötegeket, aztán az ékszeres doboz tartalmát önti a pénz tetejére. Habozni látszik. Nyúlna azért a zafírköves gyűrűért a halom tetején, de elszégyelli magát. Az unokája életéről van szó! Menjen minden! Néz majd az az élhetetlen veje, hogy milyen talpraesetten elintézte a dolgokat.
Már az utcán toporog, nem kell sokat várnia, feltűnik a motoros, a járdához gurul. Le sem veszi a bukósisakját, csak átveszi a csomagot, belenéz, szó nélkül gázt ad és eltűnik. Klári néni nagyot sóhajt. Ő mindent megtett! Már csak a híreket kell várni az unokája gyógyulásáról. Most jut eszébe, meg sem kérdezte a magánklinika címét.
De biztosan telefonál az a derék úriember.
Újsághír:
Magyarországon igen jelentős az un. unokázós csalók által elkövetett bűnesetek száma. A szélhámosok idős embereket választanak ki a telefonkönyvből és éjszakai hívásokkal használják ki az álmukból felriadt áldozatok zavarodottságát. Családtagok, elsősorban unokák balesetére hivatkozva csalnak ki nagyobb összegeket hiszékeny áldozataiktól. Az egész országban előfordulnak ilyen esetek, az okozott kár milliárdos nagyságrendű. A csalók módszere változó. A rendőrség néhány bandát már lefülelt, de még nem sikerült teljesen felszámolni az efféle bűntényeket.
Éjszaka van, minden csendes. A hálószobában az óra zöld fénye puhán olvad a sötétbe. A kijelzőn hangtalanul váltakozó szám épp a hármasra ugrik. A némaságot a telefon fülsértő, éles csöngése zúzza szét.
Klári néni megébred, kábultan próbál tájékozódni. Azonnal átjárja a balsejtelem. Ki telefonálhat ilyenkor?! Mi történhetett?! Talán téves. Mindenképp fel kell venni, mert nem szűnik a csöngés. A szomszéd majd biztosan szóvá teszi, mert áthallatszik minden. De ki lehet az?! Nem is emlékszik, hogy valaha is ilyen későn hívták volna őket. Még mikor szegény Géza élt, akkor sem.
Megpróbál lekászálódni az ágyról. A végtagjai nem akarnak engedelmeskedni, szédül is kicsit. A telefon követelőzőn csörömpöl, szinte mozog a készülék. Végre eljut a dohányzóasztalig. Le kell hajolnia, hogy kézbe vehesse a kagylót.
‒ Halló! Ki beszél?
‒ Karsai lakás? ‒ ismeretlen, érdes férfihang. Kimért, hivatalos.
Tehát nem téves hívás.
‒ Karsainé vagyok, mit óhajt? ‒ kis szünet után ‒ Özvegy Karsai Gézáné.
‒ Elnézést, hogy ilyen későn, de az ügy nem tűr halasztást! ‒ sürgeti a hívó. De legalább elnézést kért.
‒ Milyen ügy? ‒ érzi, ahogy lüktet egy ér a homlokán.
‒ Az unokáról lenne szó... ‒ félbemarad a mondat.
Szentisten melyikről?! Mindegy! Mindkettőért tűzbe menne! És most valamelyik bajba került.
‒ A Robi vagy a Tibi? ‒ érzi, hogy remeg.
‒ Hát, itt az igazolványból... igen, ő, a Róbert. ‒ rossz a világítás, a születési dátumot nem látom...
‒ Robika? Robika huszonkettő! Úristen, mi történt?! ‒ már a szája széle is táncol.
‒ Kedves asszonyom, próbáljon megnyugodni! Az unokáját baleset érte. Sajnos, elég súlyos! Frontális ütközés történt. Dr. Sóskuti mentőorvos vagyok, itt fekszik már a mentőben, a hordágyon.
‒ Jesszusom! Olyan súlyos?! Azért beszélhetnék vele?
‒ Sajnos ez lehetetlen! A fiatalember kómában van. Amennyire meg tudom állapítani itt a helyszínen, súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint gyorshajtás...
‒De hát Robika nem is vezet! A szeme miatt. ‒ szipog.
Köhögés a vonalban.
‒ Asszonyom, én nem tudom a részleteket! Én a mentőorvos vagyok. Most hallom, hogy a fiatalember utas volt a taxiban. Mindene csupa vér!
‒ Szentséges ég! Az a drága fiú! De ugye felépül?!
‒ Kedves hölgyem, ezért hívom. Beszállíthatnánk a traumatológiára, de ismerem a körülményeket, olyan sok sérültjük van, hogy reggelig hozzá sem nyúlnának. A híradó is foglalkozott vele, hogy ma mennyi baleset történt... Márpedig a fiú esetében minden perc számít...
‒ Istenem, istenem! De ha ilyen komoly a baj, akkor miért nem veszik soron kívül?! ‒ hangja sírásra vált.
‒ Nem, sajnos nem tehetnek kivételt! ‒ oktatja a hang. ‒ minden ügy sürgős és halaszthatatlan. De tudnék javasolni egy megoldást...
‒ Igen?! ‒ kapaszkodik a mondatba az idős asszony.
‒Van a közelben egy jól felszerelt klinika, ahol azonnal kezelésbe tudnák venni az unokáját. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az ilyen súlyos sérüléseknél minden perc számít...
‒ Hát akkor tessék oda szállítani! A szülőkkel már beszéltek? ‒ jut eszébe.
‒ Sajnos nem tudtunk elérni a családból senkit, csak önt. És most a késés végzetes lehet.
‒Vigyék, hát akkor vigyék oda gyorsan! ‒ sürgető mozdulatot tesz a karjával.
‒ De van egy kis probléma! Az magánklinika! Oda nem jó a TAJ kártya! A kezelés nem ingyenes!
‒ Értem én, értem én! ‒ jaj minek vesződnek ilyenekkel, mikor Robika életéről van szó! ‒ már szinte vacog.
‒ Sajnos előre kell fizetni, mióta volt az a per egy beteg miatt... szóval azonnal kell a pénz!
‒ Mennyiről lenne szó? ‒ gondolatban már számolgatja, mennyit őriz itthon.
‒ Hát lássuk... az első vizsgálatok, az elhelyezés, röntgen, a labor, műtétre is szükség lesz... három millióval már kezdhetünk valamit.
‒ Három millió? ‒ nem is olyan sok, hiszen annak a kis drágának az élete a tét. ‒ Sajnos nincs annyi pénzem itthon. Tegnap ellenőriztem, momentán két millió van itthon, aztán reggel, nyitás után a bankból...
‒ Mondom, nagyon bizalmatlanok! Most kéne a pénz! De ha van otthon valami ékszer, azt is be tudják számítani.
Az aranylánc a medállal. A karkötő. A fülbevalók, a gyűrűk. A jegygyűrű is!
Talán az arany karóra is jó lesz, amit a lányától kapott.
‒ Asszonyom, határoznia kell! Már egy másik esethez hívtak. Ha nem tud dönteni, a beteget a balesetire visszük... Mennem kell! Feri indíts! ‒ harsog a hang.
‒ Várjon! Várjon! Összeszedek mindent! Adom az ékszereket! Ha nincs meg a három millió így sem, akkor reggel beviszem a többit! Legyenek megértők! ‒ könyörgi.
‒ Na jó! ‒ enyhül meg a hang ‒ Fél órán belül elugrik a címre egy motoros kollégám, hozza le a csomagot a házuk elé! Mi máris robogunk a klinikára! Nem lesz semmi baj, ígérem!
‒ Diktáljam a címem? ‒ készségeskedik.
‒ Nem szükséges, a telefonkö... izé, itt van az unoka mobilján az ön száma alatt.
Klári néni villanyt gyújt, nylonszatyorért szalad, belegyömöszöli a ruhásszekrény mélyéről előhalászott bankjegy kötegeket, aztán az ékszeres doboz tartalmát önti a pénz tetejére. Habozni látszik. Nyúlna azért a zafírköves gyűrűért a halom tetején, de elszégyelli magát. Az unokája életéről van szó! Menjen minden! Néz majd az az élhetetlen veje, hogy milyen talpraesetten elintézte a dolgokat.
Már az utcán toporog, nem kell sokat várnia, feltűnik a motoros, a járdához gurul. Le sem veszi a bukósisakját, csak átveszi a csomagot, belenéz, szó nélkül gázt ad és eltűnik. Klári néni nagyot sóhajt. Ő mindent megtett! Már csak a híreket kell várni az unokája gyógyulásáról. Most jut eszébe, meg sem kérdezte a magánklinika címét.
De biztosan telefonál az a derék úriember.
Újsághír:
Magyarországon igen jelentős az un. unokázós csalók által elkövetett bűnesetek száma. A szélhámosok idős embereket választanak ki a telefonkönyvből és éjszakai hívásokkal használják ki az álmukból felriadt áldozatok zavarodottságát. Családtagok, elsősorban unokák balesetére hivatkozva csalnak ki nagyobb összegeket hiszékeny áldozataiktól. Az egész országban előfordulnak ilyen esetek, az okozott kár milliárdos nagyságrendű. A csalók módszere változó. A rendőrség néhány bandát már lefülelt, de még nem sikerült teljesen felszámolni az efféle bűntényeket.