Valami új
Állj fel a komputer mellől, utazz ki a természetbe, nézz körül, és ha már semmi olyat nem látsz, amit emberi kéz alkotott, akkor gondolj arra, hogy ezzel az útravalóval indultak őseink. Növényzet, víz, kő és homok, na meg az állatvilág. Ennyit kaptunk összesen. A többi az emberekre várt. A kőbaltától a komputerig aztán igen hosszú volt az út.
Még javában valamelyik barlangban kéne megágyazni magunknak esténként, ha nem lennének az emberiség soraiban azok az izgága és nyughatatlan alakok, akik mindig kevesellték azt ami volt, és folyvást törték a fejüket valamin.
Bevallom, levett kalappal tisztelgek a feltalálók eredményei előtt, legyen az akár egy kezdetleges lándzsa, egy ormótlan kerék, egy krumplihámozó szerszám, vagy az olló, amit még az a derék Leonardo da Vinci hozott össze. Hogy a Rubik kockáról ne is beszéljünk! A feltalálókban az a csodálatra méltó, hogy járatlan útra merészkednek. Olyasmire, amire korábban még nem volt példa. Ez az igazi bátorság, mert a fene sem tudhatja, hogy sikerrel végződik-e a próbálkozás.
Edisonnak sem mondta senki, hogy a gázláng leváltható a villanyégővel. Meg azt sem, hogy a hang, ez az illékony, semmibe vesző légmozgás rögzíthető. Miért bíztak abban a Lumiere fivérek, hogy az emberi mozdulatok megörökíthetők a filmszalagon és miért remélték a Wright testvérek, hogy a levegő nemcsak a madaraké?
Sorra születtek a nagy dolgok és ami még külön szépsége ennek az egésznek, hogy koránt sincs vége! Hiszen nem elég, hogy van varrógépünk és atombombánk, gördeszkánk és gőzvasalónk, nincs megállás, a világ megállíthatatlanul fejlődik.
Már a szórakoztató ipar is felfedezte a találmányok körül tapasztalható érdeklődést, így aztán tévéműsort fabrikáltak azoknak, akik valamiféle ötlettel akarnak nyilvánosság elé állni. A műsorban a zsűriként működő milliomosok eldöntik, látnak-e fantáziát a találmányban és hajlandók-e betársulni a megvalósításukba. Kanadában a Dragon's Den várja a feltalálókat, míg az USA-ban a Shark Tank. Mindkét program igen szórakoztató. Néha olyan pofonegyszerű dolgokkal állnak elő egyesek, hogy az embert eszi a sárga irígység: – Ejnye, hogy ez miért nem nekem jutott eszembe?!
Mert ki gondolta volna, hogy egy piciny mágnessel, ami az ingünkre tűzve szemüvegtartóként funkcionálhat, milliókat lehet keresni. De bomba üzletnek bizonyult az emberi arcot formázó kerek konyhai szivacs is, vagy a dupla fogantyús cumisüveg, amibe már a bébik is olyan remekül bele tudnak kapaszkodni.
Bevallom nagy szemérmesen, hogy magam is próbálkoztam már - ha nem is új dolgok feltalálásával, - de a meglévők módosításával. Amikor a mozik gépházában közelebbi kapcsolatba kerültem a filmvetítőkkel, valósággal megrémisztett a szerkezet bonyolultsága. A filmszalagok rejtélyes kanyarulatok során jutottak el a felső tároló dobból az alsóba, miközben görgők és fogaskerekek martak bele az érzékeny celluloid szalagba. Egy olyan mozgató szerkezet körvonala rajzolódott ki előttem, ami jóval kíméletesebben bánt volna ezzel az anyaggal. De csak néhány ügyetlen rajz maradt a próbálkozásaimból, amit ma már nem is bánok, mert a mozik alaposan hátat fordítottak a régi masináknak és helyet adtak a komputeres technológiának.
Volt még egy ötletem a magasnyomású vízsugarak irányításával kapcsolatban is, de az el sem jutott a tervező asztalig. Abban az időben ugyanis egy másik elképzelés követelt figyelmet, amiről úgy tűnt, hogy az aztán biztos befutó.
Egy lapos, leginkább egy állati tetemhez hasonlító sporttáska adta az ötletet. Az üres táska rettenetesen formátlan volt, de később, néhány holmival a belsejében sem keltett jobb benyomást. Eszembe jutottak az üres szatyrok, a horpadt táskák, a megroggyant oldalú hátizsákok és az igyekezet, amikor az üzletekben újságpapírral kitömve próbálják elhitetni velünk, hogy a vásárolt termék milyen jó formájú. Most akkor mi is vigyünk magunkkal újságpapírt, ha nincs tele a táskánk?! Vagy inkább nézzük, hogy félig megpakolva egy fonnyadt gyümölcsre hasonlít?!
Mi lenne, ha a táskák belső varrása mentén egy felfújható vékony műanyag csík futna végig? Az alaposan feldudált csövek azonnal kiadnák a táska karakterét. Egy csapásra megszűnnének a rogyi táskák, mert a kis műanyag belső gondoskodna az ideális formákról. Ha pedig be akarjuk gyömöszölni a táskát az ágy alá, csak ki kell húzni a szelepet...
Hát ez megérne egy misét! Miért is ne?! Ha annak az idős kanadai házaspárnak volt mersze a tévé nyilvánossága elé állni azokkal az apró sátrakkal, melyeket a lakásban található kutyaszarok elfedésére szántak, akkor itt nem szabad szemérmeskedni!
Jó, jó, de a bemutató előtt meg kell tudakolni a találmányi hivataltól, hogy szabadalmaztatta-e már valaki ezt a csodás ötletet. Mert ha igen, akkor járhatok majd a bíróságra és akkor a táskáimat sem kell felfújni, annyira tele lesznek a pereskedés anyagával.
Nosza, irány a Patent Office, ahol a szent őrülteknek kijáró figyelmességgel fogadnak. Az előadó nem röhög ki, amikor megmutatom a rajzaimat. Még egy elismerő fejbiccentésre is futja. Aztán közli azt, amire magam is számítottam. Vagyis, hogy a dolgok itt sorrendben mennek. Először kutatás kezdődik, hogy kiderüljön, van-e már ilyesmi a fiókban? Ha van, akkor annyi... Ha nincs, akkor jöhet a szabadalom levédése. Ez persze nincs ingyen, de mint tudjuk, Krisztus koporsója körül is felmerültek bérelszámolási kérdések.
Hát jó! Vágjunk bele! Mert vagy bejön - akkor én leszek a „Táska, aminek van tartása”c. reklám vezéralakja, vagy nem jön be, de akkor elmondhatom, hogy legalább megpróbáltam. Ha összejön a buli, még héliummal is feltölthetnénk a táskákban ezeket a csöveket és akkor már cipelni sem kell a batyut, pórázon vezethetnénk a levegőben...
Eltelik két hét, semmi. Jaj de sokáig kutakodik ez a jóember! De nyilván nem vagyok egyedül, biztos most adták le a kakukkos órával kombinált mákdaráló prototípusát is.
Aztán a harmadik héten Nyilas Misi pakkot kap. Elég vaskost. Felbontás után kiderül, hogy az ügyintéző mellékelte mindazokat a dokumentumokat, melyekben előfordul a felfújható táska ötlete. Nem is tudtam, hogy ennyi őrült van az országban.
Hát bizony, kiderült, hogy más is légvárakat, akarom mondani lég- retikülöket épít. De akkor miért nincs már az üzletekben?!
Ez sajna nem jött be! Pedig olyan jó lenne valamivel hozzájárulni az emberiség boldogulásához! De a napok, hetek múlásával egyre csökkennek az esélyeim.
Mert már a kenhető kuglófot is feltalálták.
Állj fel a komputer mellől, utazz ki a természetbe, nézz körül, és ha már semmi olyat nem látsz, amit emberi kéz alkotott, akkor gondolj arra, hogy ezzel az útravalóval indultak őseink. Növényzet, víz, kő és homok, na meg az állatvilág. Ennyit kaptunk összesen. A többi az emberekre várt. A kőbaltától a komputerig aztán igen hosszú volt az út.
Még javában valamelyik barlangban kéne megágyazni magunknak esténként, ha nem lennének az emberiség soraiban azok az izgága és nyughatatlan alakok, akik mindig kevesellték azt ami volt, és folyvást törték a fejüket valamin.
Bevallom, levett kalappal tisztelgek a feltalálók eredményei előtt, legyen az akár egy kezdetleges lándzsa, egy ormótlan kerék, egy krumplihámozó szerszám, vagy az olló, amit még az a derék Leonardo da Vinci hozott össze. Hogy a Rubik kockáról ne is beszéljünk! A feltalálókban az a csodálatra méltó, hogy járatlan útra merészkednek. Olyasmire, amire korábban még nem volt példa. Ez az igazi bátorság, mert a fene sem tudhatja, hogy sikerrel végződik-e a próbálkozás.
Edisonnak sem mondta senki, hogy a gázláng leváltható a villanyégővel. Meg azt sem, hogy a hang, ez az illékony, semmibe vesző légmozgás rögzíthető. Miért bíztak abban a Lumiere fivérek, hogy az emberi mozdulatok megörökíthetők a filmszalagon és miért remélték a Wright testvérek, hogy a levegő nemcsak a madaraké?
Sorra születtek a nagy dolgok és ami még külön szépsége ennek az egésznek, hogy koránt sincs vége! Hiszen nem elég, hogy van varrógépünk és atombombánk, gördeszkánk és gőzvasalónk, nincs megállás, a világ megállíthatatlanul fejlődik.
Már a szórakoztató ipar is felfedezte a találmányok körül tapasztalható érdeklődést, így aztán tévéműsort fabrikáltak azoknak, akik valamiféle ötlettel akarnak nyilvánosság elé állni. A műsorban a zsűriként működő milliomosok eldöntik, látnak-e fantáziát a találmányban és hajlandók-e betársulni a megvalósításukba. Kanadában a Dragon's Den várja a feltalálókat, míg az USA-ban a Shark Tank. Mindkét program igen szórakoztató. Néha olyan pofonegyszerű dolgokkal állnak elő egyesek, hogy az embert eszi a sárga irígység: – Ejnye, hogy ez miért nem nekem jutott eszembe?!
Mert ki gondolta volna, hogy egy piciny mágnessel, ami az ingünkre tűzve szemüvegtartóként funkcionálhat, milliókat lehet keresni. De bomba üzletnek bizonyult az emberi arcot formázó kerek konyhai szivacs is, vagy a dupla fogantyús cumisüveg, amibe már a bébik is olyan remekül bele tudnak kapaszkodni.
Bevallom nagy szemérmesen, hogy magam is próbálkoztam már - ha nem is új dolgok feltalálásával, - de a meglévők módosításával. Amikor a mozik gépházában közelebbi kapcsolatba kerültem a filmvetítőkkel, valósággal megrémisztett a szerkezet bonyolultsága. A filmszalagok rejtélyes kanyarulatok során jutottak el a felső tároló dobból az alsóba, miközben görgők és fogaskerekek martak bele az érzékeny celluloid szalagba. Egy olyan mozgató szerkezet körvonala rajzolódott ki előttem, ami jóval kíméletesebben bánt volna ezzel az anyaggal. De csak néhány ügyetlen rajz maradt a próbálkozásaimból, amit ma már nem is bánok, mert a mozik alaposan hátat fordítottak a régi masináknak és helyet adtak a komputeres technológiának.
Volt még egy ötletem a magasnyomású vízsugarak irányításával kapcsolatban is, de az el sem jutott a tervező asztalig. Abban az időben ugyanis egy másik elképzelés követelt figyelmet, amiről úgy tűnt, hogy az aztán biztos befutó.
Egy lapos, leginkább egy állati tetemhez hasonlító sporttáska adta az ötletet. Az üres táska rettenetesen formátlan volt, de később, néhány holmival a belsejében sem keltett jobb benyomást. Eszembe jutottak az üres szatyrok, a horpadt táskák, a megroggyant oldalú hátizsákok és az igyekezet, amikor az üzletekben újságpapírral kitömve próbálják elhitetni velünk, hogy a vásárolt termék milyen jó formájú. Most akkor mi is vigyünk magunkkal újságpapírt, ha nincs tele a táskánk?! Vagy inkább nézzük, hogy félig megpakolva egy fonnyadt gyümölcsre hasonlít?!
Mi lenne, ha a táskák belső varrása mentén egy felfújható vékony műanyag csík futna végig? Az alaposan feldudált csövek azonnal kiadnák a táska karakterét. Egy csapásra megszűnnének a rogyi táskák, mert a kis műanyag belső gondoskodna az ideális formákról. Ha pedig be akarjuk gyömöszölni a táskát az ágy alá, csak ki kell húzni a szelepet...
Hát ez megérne egy misét! Miért is ne?! Ha annak az idős kanadai házaspárnak volt mersze a tévé nyilvánossága elé állni azokkal az apró sátrakkal, melyeket a lakásban található kutyaszarok elfedésére szántak, akkor itt nem szabad szemérmeskedni!
Jó, jó, de a bemutató előtt meg kell tudakolni a találmányi hivataltól, hogy szabadalmaztatta-e már valaki ezt a csodás ötletet. Mert ha igen, akkor járhatok majd a bíróságra és akkor a táskáimat sem kell felfújni, annyira tele lesznek a pereskedés anyagával.
Nosza, irány a Patent Office, ahol a szent őrülteknek kijáró figyelmességgel fogadnak. Az előadó nem röhög ki, amikor megmutatom a rajzaimat. Még egy elismerő fejbiccentésre is futja. Aztán közli azt, amire magam is számítottam. Vagyis, hogy a dolgok itt sorrendben mennek. Először kutatás kezdődik, hogy kiderüljön, van-e már ilyesmi a fiókban? Ha van, akkor annyi... Ha nincs, akkor jöhet a szabadalom levédése. Ez persze nincs ingyen, de mint tudjuk, Krisztus koporsója körül is felmerültek bérelszámolási kérdések.
Hát jó! Vágjunk bele! Mert vagy bejön - akkor én leszek a „Táska, aminek van tartása”c. reklám vezéralakja, vagy nem jön be, de akkor elmondhatom, hogy legalább megpróbáltam. Ha összejön a buli, még héliummal is feltölthetnénk a táskákban ezeket a csöveket és akkor már cipelni sem kell a batyut, pórázon vezethetnénk a levegőben...
Eltelik két hét, semmi. Jaj de sokáig kutakodik ez a jóember! De nyilván nem vagyok egyedül, biztos most adták le a kakukkos órával kombinált mákdaráló prototípusát is.
Aztán a harmadik héten Nyilas Misi pakkot kap. Elég vaskost. Felbontás után kiderül, hogy az ügyintéző mellékelte mindazokat a dokumentumokat, melyekben előfordul a felfújható táska ötlete. Nem is tudtam, hogy ennyi őrült van az országban.
Hát bizony, kiderült, hogy más is légvárakat, akarom mondani lég- retikülöket épít. De akkor miért nincs már az üzletekben?!
Ez sajna nem jött be! Pedig olyan jó lenne valamivel hozzájárulni az emberiség boldogulásához! De a napok, hetek múlásával egyre csökkennek az esélyeim.
Mert már a kenhető kuglófot is feltalálták.