Tóték Vancouverben.
Örkény István remek színdarabja az 1967-es bemutató óta már eljutott szinte mindenhová. Hódított odahaza és külföldön, profi és amatőr színházakban, magyar és idegen nyelveken. Nem csoda, hiszen ez a groteszkbe hajló dráma elképesztő ügyességgel egyensúlyoz az abszurd és a realitás között.
November 18-án és 19-én a Vancouveri Magyar Színház tűzte műsorára ezt a különleges színművet.
A második világháború alatt játszódó történet a kiszolgáltatottság, az alázat és az alattomos erőszak világába kalauzol. A frontszolgálatból pihenésre érkező katonatiszt tönkreteszi a vendéglátó család nyugalmát mániákus tenniakarásával, engedelmességet követelő modorával. A háziak pedig tűrnek, katonafiúk jobb sorsában reménykedve, egészen a végső, torz lázadásig.
Hadd kezdjem rendhagyó módon e beszámolót azzal az ámulattal, amit a díszlet váltott ki. A Magyar Ház történetében először forgószínpad biztosította a játékteret színészeinknek! Mindez Molnár László érdeme, aki megálmodta, beszerezte, megépítette ezt az egyedi konstrukciót. Elképesztő leleményesség, szakértelem, ügyesség és kreativitás eredménye ez a csodálatos megoldás, ami felejthetővé tette a korábbi rémálmokat. Végre méltó körülmények között zajlott az előadás, a színpad szűkös lehetőségeit legyőzve. Megérdemelten kapott nyíltszíni tapsot ez a bravúros szerkezet.
De ideje számba venni a szereplők teljesítményét is!
Bereznai László házigazdája különleges élmény! A büszke, jó kiállású családfő a szemünk előtt zsugorodik szolgasorba. Komikus menekülései, örök álmossága kiváló ötlettárat biztosítanak számára, amiket Laci tökéletesen ki is használ. Hiteles tud maradni a képtelen szituációkban is. Nagyszerű játékkal gazdagította számtalan főszerepeinek sorát.
Szabó Ottót az őrnagy szerepében láthattuk. Alakításában az egyik legnagyobb érték a kiszámíthatatlansága. Hol baráti, sőt bratyizó, majd ez a kedveskedés átcsap a kikerülhetetlen erőszakba. Egy labilis idegzetű figura kapott emberi külsőt Ottó tolmácsolásában. Ha kell, szinte szánalmas, csaknem kedvelhető, máskor meg újra felülkerekedik énjében a megszállott zsarnok. Hatalmas teljesítményt igényelt ezt az érzelmi hullámzást színpadra vinni!
És most Icáról! Hirsch Ilona az alázatos, de kotnyeles, örökké jajveszékelő, a párján csüngő feleség szerepében aratott tapsokat. Akik látták korábban filmen vagy színházban ezt a darabot, tanúsíthatják, hogy Tótné figurája nem volt igazán főszerep. Ica játékának köszönhető, hogy karaktere ezúttal egyenrangúvá válik a dráma két kulcsszereplőjével. Hihető tud maradni akkor is, mikor a cselekmény a burleszk határait súrolja. Muszáj rá figyelni, ha a színen van. Darabzáró végső feljajdulása torokszorító segélykiáltássá emelkedik.
A házaspár leánykáját Szenáky Ágnes formázza. Ábrándos lelkű, szerelemre éhes fruska, naiv és gyerekes, de akiből már nem hiányzik a női rafinéria sem. Ági tökéletesen azonosult ezzel a karakterrel, méltó társa volt a nagy hármasnak. Jól érhető, tiszta beszéde, tökéletes kiejtése külön ajándék.
Molnár László a társrendezés mellett egy igen fontos szerepet is vállalt. Hatalmas felelősség egyedül indítani a darabot és „bemelegíteni” a közönséget. Laci képességeit nem tette próbára a feladat nagysága. Remek érzékkel tartotta egyensúlyban a szerep sötétebb és derűsebb oldalait. Hiteles és szerethető figurát formált a sorsokat irányítani akaró félnótás postás szerepében.
Hajdú Csaba tekintélyt parancsoló főtisztelendőt mintázott, jól illeszkedve ebbe a különleges miliőbe. Megfelelő hőfokon indulatoskodott, végső gesztusa a komikumon túlmutatva árult el valamit a világ szörnyűségeiből.
Pasek Gabriella kikapós nőalakja külön drámát, vagy akár bohózatot igényelne. Nemkülönben Párdányi Miklós diplomás szippantósa, Szamosközi Ádám alázatos szomszédja, valamint Éles Gergő peckes katonatisztje. Rövid jelenlétükkel hatásosan járultak hozzá az előadások sikeréhez és tették teljessé ezt a szokatlan, Örkény által álmodott világot.
A rendezésről pedig: hárman is jegyzik ezt a darabot. Pór Gabriella, Molnár Csilla és Molnár László. Lacinak elsősorban a remek díszleteket köszönhetjük, de természetesen volt beleszólása a szerepek formázásába is. Csilla a szervezésben jeleskedett, de nem riadt vissza a fizikai munkától sem. Jóformán minden területen kivette a részét a színpadra állításból. Pór Gabi kezében összpontosult a színészvezetés ( jaj de szép szó! ) és az ő érdeme a darabválasztás is. Nem először teszi le a voksát az igényesebb színművek mellett. Lásd: Tizenkét dühös ember.
Az ő megfogalmazásában nagyobb hangsúlyt kapott a félelem, az első perctől tisztában vagyunk a tét nagyságával, nagyon is indokolt a háziak rettegése, riadt megfelelni vágyása a csapzott idegzetű vendég szeszélyeinek. Ebbe a légkörbe mégis sikerült becsempészni a humort, nem is a helyzetkomikum, sokkal inkább a szereplők játéka révén. Ez a színrevitel nem szolgai másolata néhány korábbi bemutatónak, hanem egy eredeti, sajátos megközelítés. Színvonalas, jól összefogott és értékes előadás igazolta elképzeléseit.
Gabi egyre magabiztosabban vezeti csapatát az újabb sikerek felé. Neki és lelkes társainak köszönhetjük, hogy nem maradtunk színház nélkül.
Feltétlenül említést érdemelnek azok is, akik a háttérből segítették az előadásokat. Köszönet és főhajtás érte! Adjon erőt nekik a tudat, hogy ezúttal is jó ügyet szolgáltak. Herczeg Mihály ezúttal Madari Miklós társaságában gondoskodott a technikai feltételekről. Odaadó munkájukat tán az dicséri legjobban, ha kijelentjük, észrevétlenül biztosították a hangosítást, a zenét, a világítást a színpadon történtekhez.
Jóleső érzés tudni arról az önfeláldozó csapatmunkáról is, mely díszletépítésben, jelmezek varrásában, beszerzésében és számtalan más háttérmunkában nyilvánult meg. A mi szereplőink nem ülnek az előadások alatt tétlenül az öltözőben, jelenésre várva. A művészi elmélyülés helyett a kellékek és díszletek mozgatása várja őket. Külön elismerés mindazoknak akik még a tapsot sem könyvelhetik el fizetségnek munkájukért, de azért teljes odaadással szolgálják a színház ügyét. Akár a súgólyukban, mint Dobosné Jávor Andrea, vagy a színfalak mögött, mint Máté Rozália, vagy akár a konyhán, - Faragó házaspár - mert ugye nemcsak a szellemi táplálék a fontos...
Nekünk nézőknek pedig a kellemes színházi élményen túl, ott az elégtétel, hogy változatlanul őrizzük előkelő helyünket a határon túli magyar színjátszásban.
Örkény István remek színdarabja az 1967-es bemutató óta már eljutott szinte mindenhová. Hódított odahaza és külföldön, profi és amatőr színházakban, magyar és idegen nyelveken. Nem csoda, hiszen ez a groteszkbe hajló dráma elképesztő ügyességgel egyensúlyoz az abszurd és a realitás között.
November 18-án és 19-én a Vancouveri Magyar Színház tűzte műsorára ezt a különleges színművet.
A második világháború alatt játszódó történet a kiszolgáltatottság, az alázat és az alattomos erőszak világába kalauzol. A frontszolgálatból pihenésre érkező katonatiszt tönkreteszi a vendéglátó család nyugalmát mániákus tenniakarásával, engedelmességet követelő modorával. A háziak pedig tűrnek, katonafiúk jobb sorsában reménykedve, egészen a végső, torz lázadásig.
Hadd kezdjem rendhagyó módon e beszámolót azzal az ámulattal, amit a díszlet váltott ki. A Magyar Ház történetében először forgószínpad biztosította a játékteret színészeinknek! Mindez Molnár László érdeme, aki megálmodta, beszerezte, megépítette ezt az egyedi konstrukciót. Elképesztő leleményesség, szakértelem, ügyesség és kreativitás eredménye ez a csodálatos megoldás, ami felejthetővé tette a korábbi rémálmokat. Végre méltó körülmények között zajlott az előadás, a színpad szűkös lehetőségeit legyőzve. Megérdemelten kapott nyíltszíni tapsot ez a bravúros szerkezet.
De ideje számba venni a szereplők teljesítményét is!
Bereznai László házigazdája különleges élmény! A büszke, jó kiállású családfő a szemünk előtt zsugorodik szolgasorba. Komikus menekülései, örök álmossága kiváló ötlettárat biztosítanak számára, amiket Laci tökéletesen ki is használ. Hiteles tud maradni a képtelen szituációkban is. Nagyszerű játékkal gazdagította számtalan főszerepeinek sorát.
Szabó Ottót az őrnagy szerepében láthattuk. Alakításában az egyik legnagyobb érték a kiszámíthatatlansága. Hol baráti, sőt bratyizó, majd ez a kedveskedés átcsap a kikerülhetetlen erőszakba. Egy labilis idegzetű figura kapott emberi külsőt Ottó tolmácsolásában. Ha kell, szinte szánalmas, csaknem kedvelhető, máskor meg újra felülkerekedik énjében a megszállott zsarnok. Hatalmas teljesítményt igényelt ezt az érzelmi hullámzást színpadra vinni!
És most Icáról! Hirsch Ilona az alázatos, de kotnyeles, örökké jajveszékelő, a párján csüngő feleség szerepében aratott tapsokat. Akik látták korábban filmen vagy színházban ezt a darabot, tanúsíthatják, hogy Tótné figurája nem volt igazán főszerep. Ica játékának köszönhető, hogy karaktere ezúttal egyenrangúvá válik a dráma két kulcsszereplőjével. Hihető tud maradni akkor is, mikor a cselekmény a burleszk határait súrolja. Muszáj rá figyelni, ha a színen van. Darabzáró végső feljajdulása torokszorító segélykiáltássá emelkedik.
A házaspár leánykáját Szenáky Ágnes formázza. Ábrándos lelkű, szerelemre éhes fruska, naiv és gyerekes, de akiből már nem hiányzik a női rafinéria sem. Ági tökéletesen azonosult ezzel a karakterrel, méltó társa volt a nagy hármasnak. Jól érhető, tiszta beszéde, tökéletes kiejtése külön ajándék.
Molnár László a társrendezés mellett egy igen fontos szerepet is vállalt. Hatalmas felelősség egyedül indítani a darabot és „bemelegíteni” a közönséget. Laci képességeit nem tette próbára a feladat nagysága. Remek érzékkel tartotta egyensúlyban a szerep sötétebb és derűsebb oldalait. Hiteles és szerethető figurát formált a sorsokat irányítani akaró félnótás postás szerepében.
Hajdú Csaba tekintélyt parancsoló főtisztelendőt mintázott, jól illeszkedve ebbe a különleges miliőbe. Megfelelő hőfokon indulatoskodott, végső gesztusa a komikumon túlmutatva árult el valamit a világ szörnyűségeiből.
Pasek Gabriella kikapós nőalakja külön drámát, vagy akár bohózatot igényelne. Nemkülönben Párdányi Miklós diplomás szippantósa, Szamosközi Ádám alázatos szomszédja, valamint Éles Gergő peckes katonatisztje. Rövid jelenlétükkel hatásosan járultak hozzá az előadások sikeréhez és tették teljessé ezt a szokatlan, Örkény által álmodott világot.
A rendezésről pedig: hárman is jegyzik ezt a darabot. Pór Gabriella, Molnár Csilla és Molnár László. Lacinak elsősorban a remek díszleteket köszönhetjük, de természetesen volt beleszólása a szerepek formázásába is. Csilla a szervezésben jeleskedett, de nem riadt vissza a fizikai munkától sem. Jóformán minden területen kivette a részét a színpadra állításból. Pór Gabi kezében összpontosult a színészvezetés ( jaj de szép szó! ) és az ő érdeme a darabválasztás is. Nem először teszi le a voksát az igényesebb színművek mellett. Lásd: Tizenkét dühös ember.
Az ő megfogalmazásában nagyobb hangsúlyt kapott a félelem, az első perctől tisztában vagyunk a tét nagyságával, nagyon is indokolt a háziak rettegése, riadt megfelelni vágyása a csapzott idegzetű vendég szeszélyeinek. Ebbe a légkörbe mégis sikerült becsempészni a humort, nem is a helyzetkomikum, sokkal inkább a szereplők játéka révén. Ez a színrevitel nem szolgai másolata néhány korábbi bemutatónak, hanem egy eredeti, sajátos megközelítés. Színvonalas, jól összefogott és értékes előadás igazolta elképzeléseit.
Gabi egyre magabiztosabban vezeti csapatát az újabb sikerek felé. Neki és lelkes társainak köszönhetjük, hogy nem maradtunk színház nélkül.
Feltétlenül említést érdemelnek azok is, akik a háttérből segítették az előadásokat. Köszönet és főhajtás érte! Adjon erőt nekik a tudat, hogy ezúttal is jó ügyet szolgáltak. Herczeg Mihály ezúttal Madari Miklós társaságában gondoskodott a technikai feltételekről. Odaadó munkájukat tán az dicséri legjobban, ha kijelentjük, észrevétlenül biztosították a hangosítást, a zenét, a világítást a színpadon történtekhez.
Jóleső érzés tudni arról az önfeláldozó csapatmunkáról is, mely díszletépítésben, jelmezek varrásában, beszerzésében és számtalan más háttérmunkában nyilvánult meg. A mi szereplőink nem ülnek az előadások alatt tétlenül az öltözőben, jelenésre várva. A művészi elmélyülés helyett a kellékek és díszletek mozgatása várja őket. Külön elismerés mindazoknak akik még a tapsot sem könyvelhetik el fizetségnek munkájukért, de azért teljes odaadással szolgálják a színház ügyét. Akár a súgólyukban, mint Dobosné Jávor Andrea, vagy a színfalak mögött, mint Máté Rozália, vagy akár a konyhán, - Faragó házaspár - mert ugye nemcsak a szellemi táplálék a fontos...
Nekünk nézőknek pedig a kellemes színházi élményen túl, ott az elégtétel, hogy változatlanul őrizzük előkelő helyünket a határon túli magyar színjátszásban.