Tamás Amerikában
Különleges csemege bukkant fel az internet választékában. Barta Tamásnak a Locomotív GT egykori gitárosának állít emléket a Siess Haza Vár A Mama c. film. A zenészről tudjuk, hogy 1974-ben egy amerikai turné során disszidált, faképnél hagyva együttesét. Nyolc évig Los Angelesben élt, itt a remélt zenész karrier nem akart összejönni, így kikötött az irodaszer bizniszben, ami tisztes megélhetést biztosított számára. Végül különös, máig sem tisztázott körülmények között életét vesztette 33 éves korában.
Adva van tehát ez a fiú, aki idehaza az egyik legmenőbb együttes szólógitárosaként fürdött a népszerűségben. Néhány korabeli felvétel őrzi is ezeknek az időknek a hangulatát. Mi tagadás, elég bárgyúra sikeredtek azok a fantáziátlan videó klippek, melyeken erősen érződik a pénztelenség. Például az egyik szám alatt a zenészek egy üres réten összekapaszkodva táncolják körül azt a kislányt, akiről a dal árulja el, hogy ő még csak most tizennégy. De a butuska felvételek ellenére a zenekar bíztatóan haladt a világhír felé, egészen addig, amíg az amerikai turné során ez a jóképű zenész el nem szerette az ottani menedzser barátnőjét. A filmből kiderül, hogy aztán el is vette a lányt, még az is lehet, hogy szerelemből, bár, mint tudjuk, a zöld kártyához házassággal lehet legkönnyebben hozzájutni.
Zenészünk tehát kinn marad, mert él-hal Amerikáért. Talán nem is alaptalanul! Idehaza a lepukkadt Izabella utcai lakás, ahol a harmadikra kellett felcipelnie a szeneskosarat a téli hónapokban, odaát pedig a napsütéses Los Angeles, ahol nincs is ilyen ronda évszak, annyira nincs, hogy majd minden ház rendelkezik kerti úszómedencével.
Tamás választása nemcsak zenei vonalon, de a magánéletében is hatalmas törést okozott. Édesanyja magára maradt. Kapcsolatukat levelezés helyett magnókazettákon próbálták fenntartani. A mama is ily módon válaszolgatott, ha kapott a boltokban kazettát. Mi nézők, a film java részében ezeknek a beszélgetéseknek lehetünk fültanúi, míg a filmkockákon családi felvételeket látunk.
Sajnos ez a hanganyag nem sokat ér. Tamás, talán tartva a lehallgatástól, nem közöl semmi lényegeset magáról. Csupán olyan frázisokat ismétel, melyekkel tele vannak az útikönyvek. Ha családi ügyekre tereli a szót, kényelmetlenül érezzük magunkat, zavart, rossz közérzetet okoz a kitárulkozás, mert hiszen a magánéletében vájkálunk. Akarva-akaratlanul tanúi leszünk hullámzó hangulatú, de inkább keserű kapcsolatuknak. A megözvegyült mama fián kéri számon a rászakadt magányt, a nehezebb körülményeket és a megbélyegzést. Mivel azokban az években a hatalom az otthonmaradt családtagokon töltötte ki bosszúját, így a mama sem úszta meg. Ugrott a boltvezetői kinevezése, és az útlevél kérelmét is elutasították. Hiába volt a rendszer odaadó híve, kegyveszetté vált. De szemrehányásai nemcsak a veszteségek miatt váltak rendszeressé. Unalmas, sivár életéért is a fiát okolta. Ezt a szívfájdító kapcsolatot azok érezhetik át legjobban, akik maguk is országot váltottak, szeretteiket hátrahagyva. Vajon a gyermeki hűség kötelezhet-e bárkit arra, hogy lemondjon álmairól és megkeseredett emberként, az elszalasztott lehetőségen rágódva éljen szülei árnyékában?! Nyilvánvaló, hogy nem beszélhetünk elégedett és boldog családról ott, ahol az egyik fél részéről ilyen mértékű áldozatra van szükség.
Ami pedig a Tamás életét kioltó lövéseket illeti, az eset szinte példa nélküli még amerikai földön is. A hivatalos iratok hol mellkasi sérülést, hol fejlövést említenek és csupán abban biztosak, hogy két lövés érte. A nyomozás eredménye szerint öngyilkos lett, ami több, mint bizarr a kétszeri fegyverhasználat miatt. Elhiszi ezt valaki egyáltalán?! Sokan úgy vélik, hogy a biztosító társaság keze van a dologban. Ők pénzelhették le a halotti bizonyítványt kiállító hatóságot, mert öngyilkosság esetén nem kellett kártérítést fizetni az elhunyt örökösének. A mama nem is látott soha egyetlen fillért sem fia életbiztosításából.
A film nem a művészi értékeivel korbácsolja az indulatokat, hanem azzal, hogy az alkotók rámutatnak a zenész gyilkosára. Ez elég merész húzás, különösen egy lezárt bűnügy esetében. Az egykori üzlettárs természetesen zokon vette a vádakat és megtesz mindent, hogy a film ne kapjon nyilvánosságot.
Akármennyire is megnyugtató lenne tudni az igazságot, nagy valószínűséggel ez sosem fog kiderülni. De ez a rejtély csak tovább növeli a Barta mítoszt.
Tamás erőszakos halálát ismerve sokan igazolva látták, hogy döntése hatalmas hiba volt. Mindazok, akik sóhajtozva ácsingóztak az úszómedencés amerikai álom után, a halálhír hallatán fejcsóválva dünnyögték, hogy lám, mégsem érdemes ugrálni.
A szólógitáros fiú majdnem negyven éve halott. Egykori zenésztársa, Presser Gábor a hazai közönség kedvence maradt, Kossuth és Erkel díjjal a polcán élvezi öreg napjait, és alkot, mindnyájunk örömére.
Ha nem annyira csábító az a kaliforniai napfény, a színes tévé meg a 28 csatorna, Tamás még most is köztünk lehetne, még mindig élvezhetnénk zenei tehetségét. Ő is részesülhetett volna azokban az elismerésekben, mely zenésztársainak kijárt.
Valószínűleg a tüzelőt sem kéne felcipelnie a harmadikra.
Különleges csemege bukkant fel az internet választékában. Barta Tamásnak a Locomotív GT egykori gitárosának állít emléket a Siess Haza Vár A Mama c. film. A zenészről tudjuk, hogy 1974-ben egy amerikai turné során disszidált, faképnél hagyva együttesét. Nyolc évig Los Angelesben élt, itt a remélt zenész karrier nem akart összejönni, így kikötött az irodaszer bizniszben, ami tisztes megélhetést biztosított számára. Végül különös, máig sem tisztázott körülmények között életét vesztette 33 éves korában.
Adva van tehát ez a fiú, aki idehaza az egyik legmenőbb együttes szólógitárosaként fürdött a népszerűségben. Néhány korabeli felvétel őrzi is ezeknek az időknek a hangulatát. Mi tagadás, elég bárgyúra sikeredtek azok a fantáziátlan videó klippek, melyeken erősen érződik a pénztelenség. Például az egyik szám alatt a zenészek egy üres réten összekapaszkodva táncolják körül azt a kislányt, akiről a dal árulja el, hogy ő még csak most tizennégy. De a butuska felvételek ellenére a zenekar bíztatóan haladt a világhír felé, egészen addig, amíg az amerikai turné során ez a jóképű zenész el nem szerette az ottani menedzser barátnőjét. A filmből kiderül, hogy aztán el is vette a lányt, még az is lehet, hogy szerelemből, bár, mint tudjuk, a zöld kártyához házassággal lehet legkönnyebben hozzájutni.
Zenészünk tehát kinn marad, mert él-hal Amerikáért. Talán nem is alaptalanul! Idehaza a lepukkadt Izabella utcai lakás, ahol a harmadikra kellett felcipelnie a szeneskosarat a téli hónapokban, odaát pedig a napsütéses Los Angeles, ahol nincs is ilyen ronda évszak, annyira nincs, hogy majd minden ház rendelkezik kerti úszómedencével.
Tamás választása nemcsak zenei vonalon, de a magánéletében is hatalmas törést okozott. Édesanyja magára maradt. Kapcsolatukat levelezés helyett magnókazettákon próbálták fenntartani. A mama is ily módon válaszolgatott, ha kapott a boltokban kazettát. Mi nézők, a film java részében ezeknek a beszélgetéseknek lehetünk fültanúi, míg a filmkockákon családi felvételeket látunk.
Sajnos ez a hanganyag nem sokat ér. Tamás, talán tartva a lehallgatástól, nem közöl semmi lényegeset magáról. Csupán olyan frázisokat ismétel, melyekkel tele vannak az útikönyvek. Ha családi ügyekre tereli a szót, kényelmetlenül érezzük magunkat, zavart, rossz közérzetet okoz a kitárulkozás, mert hiszen a magánéletében vájkálunk. Akarva-akaratlanul tanúi leszünk hullámzó hangulatú, de inkább keserű kapcsolatuknak. A megözvegyült mama fián kéri számon a rászakadt magányt, a nehezebb körülményeket és a megbélyegzést. Mivel azokban az években a hatalom az otthonmaradt családtagokon töltötte ki bosszúját, így a mama sem úszta meg. Ugrott a boltvezetői kinevezése, és az útlevél kérelmét is elutasították. Hiába volt a rendszer odaadó híve, kegyveszetté vált. De szemrehányásai nemcsak a veszteségek miatt váltak rendszeressé. Unalmas, sivár életéért is a fiát okolta. Ezt a szívfájdító kapcsolatot azok érezhetik át legjobban, akik maguk is országot váltottak, szeretteiket hátrahagyva. Vajon a gyermeki hűség kötelezhet-e bárkit arra, hogy lemondjon álmairól és megkeseredett emberként, az elszalasztott lehetőségen rágódva éljen szülei árnyékában?! Nyilvánvaló, hogy nem beszélhetünk elégedett és boldog családról ott, ahol az egyik fél részéről ilyen mértékű áldozatra van szükség.
Ami pedig a Tamás életét kioltó lövéseket illeti, az eset szinte példa nélküli még amerikai földön is. A hivatalos iratok hol mellkasi sérülést, hol fejlövést említenek és csupán abban biztosak, hogy két lövés érte. A nyomozás eredménye szerint öngyilkos lett, ami több, mint bizarr a kétszeri fegyverhasználat miatt. Elhiszi ezt valaki egyáltalán?! Sokan úgy vélik, hogy a biztosító társaság keze van a dologban. Ők pénzelhették le a halotti bizonyítványt kiállító hatóságot, mert öngyilkosság esetén nem kellett kártérítést fizetni az elhunyt örökösének. A mama nem is látott soha egyetlen fillért sem fia életbiztosításából.
A film nem a művészi értékeivel korbácsolja az indulatokat, hanem azzal, hogy az alkotók rámutatnak a zenész gyilkosára. Ez elég merész húzás, különösen egy lezárt bűnügy esetében. Az egykori üzlettárs természetesen zokon vette a vádakat és megtesz mindent, hogy a film ne kapjon nyilvánosságot.
Akármennyire is megnyugtató lenne tudni az igazságot, nagy valószínűséggel ez sosem fog kiderülni. De ez a rejtély csak tovább növeli a Barta mítoszt.
Tamás erőszakos halálát ismerve sokan igazolva látták, hogy döntése hatalmas hiba volt. Mindazok, akik sóhajtozva ácsingóztak az úszómedencés amerikai álom után, a halálhír hallatán fejcsóválva dünnyögték, hogy lám, mégsem érdemes ugrálni.
A szólógitáros fiú majdnem negyven éve halott. Egykori zenésztársa, Presser Gábor a hazai közönség kedvence maradt, Kossuth és Erkel díjjal a polcán élvezi öreg napjait, és alkot, mindnyájunk örömére.
Ha nem annyira csábító az a kaliforniai napfény, a színes tévé meg a 28 csatorna, Tamás még most is köztünk lehetne, még mindig élvezhetnénk zenei tehetségét. Ő is részesülhetett volna azokban az elismerésekben, mely zenésztársainak kijárt.
Valószínűleg a tüzelőt sem kéne felcipelnie a harmadikra.