Komédiás a falon
Emléktáblát kapott Sas József a Pesti Broadway-n, vagyis a Nagymező utcában. Április elsején egy rövid ünnepség keretében leplezték le a domborművet a Mikroszkóp Színpad egykori bejáratánál. A művészre emlékező beszédek során Gálvölgyi János színművész, a régi kolléga is szót kapott. Ő egy derűs hangvételű levéllel törte meg a nosztalgikus hangulatot. Végül Sas József özvegye mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették a művész emlékét ápolni.
A Mikroszkóp Színpad sajnos már a múlté és vele együtt a politikai kabaré műfaja is.
Az ünnepség után Komjáty Zsuzsával, Sas József özvegyével ültünk le egy kávéra.
‒ Kedves Zsuzsa, tudom, a művész úr nem ismeretlen az olvasók előtt, de azért néhány mondatban menjünk végig ezen a színes életrajzon...
‒ Jó, legyen! Jóska, mindenki Józsija 1939 január 3-án született, a kevésbé hangzatos Pollatsek néven. Édesapja is színész volt, akit a származása miatt elhurcoltak és Auswitzban végezte. Józsi és az öccse annak köszönhették az életüket, hogy a vagon felé menetelő csoportból kikönyörögte őket az édesanyjuk, és volt egy őr, aki emberséget tanúsított.
‒ Szinte hihetetlen, hogy valaki, ilyen teherrel a múltjában, képes a könnyű műfajt választani...
‒ Józsi élete végéig cipelte ezt az örökséget. Talán azok voltak a legjobb jelenetei, amikor a viccek mögött tragikus sorsokat tudott felmutatni. Például a kukázásra kényszerült nyugdíjas tanár jelenete. De még a népszerű Hacsek és Sajó tréfákban is fel tudta csillantani a kisember esendőségét, kiszolgáltatottságát.
‒ Igen, a derű mögött sokszor ott lappangott a keserűség. Akár a nagy bohócoknál...
‒ Pedig a táncos-komikusi kezdetek miatt senki nem számított egy ilyen szintű helytállásra a kabaré műfajában... Amikor Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját befejezte, Győrbe szerződött, majd megfordult számtalan vidéki színházban, de az akkori szerepei igencsak távol álltak a kabaré műfajától. 1985-ben vette át a Mikroszkóp irányítását Marton Frigyestől. A kritikusok árgus szemmel figyelték, hogy mit tud kezdeni ezzel az új feladatkörrel. Az eredményt már ismerjük. A Mikroszkóp színpad virágkorát élte a keze alatt. De nem szállt a fejébe a dicsőség, nem engedte, hogy igazgató úrnak szólítsák..
‒ Önök hogyan ismerkedtek meg?
‒ Én népművelés - könyvtár szakon végeztem az egyetemen, és egy kultúrházban dolgoztam, ahol a látogatóktól érdeklődtem, hogy milyen művészt látnának szívesen. Szinte egy emberként Sas Józsefet említették. Én akkor még nem ismertem őt. De olyan fergeteges műsort produkált, hogy nem bántam, amikor randira hívott később. Aztán 43 évet töltöttünk együtt.
‒ Milyen volt a művész a magánéletben? Hiszen Hofi óta tudjuk, hogy a benzinkutas sem tölt üzemanyagot a kredencbe szabadidejében...
‒ Józsi mellett nem lehetett unatkozni! Kedves volt, udvarias, szórakoztató! Sokszor letesztelte a vicceit nálam és ha látta, hogy jóízűen nevetek rajta, nyugodtabban lépett színpadra. Mindenkivel szót értett a környezetéből. A melósok is érezték, hogy nem nézi le őket. A cigányzenészek testvérüknek tekintették. Szikrázott körülötte a levegő. Gyakran így mutatkozott be: - Sas József vagyok, két s-sel. Egy elől, egy hátul. Amikor én kerültem sorra, ez volt a szöveg: - Zsuzsa, aki ötvenes, Hatvanból. Mindig csodáltam azt a képességét, ahogy kapcsolatokat tudott teremteni. Sokat utaztunk, soha nem voltak megértési problémái. Csak néztem, mikor Hongkongban elmélyülten beszélgetett egy kínai árussal. De a kenyai bennszülöttek és az arab kereskedők sem úszták meg.
‒ Úgy hallottam, remek szervező volt...
‒ Erről csak annyit, hogy amikor egyesek még útlevélért, valutáért álltak sorba, elintézte, hogy az egész társulat Bécsbe utazhasson. Frenetikus siker volt a műsor az ottani Magyar Házban. Amúgy bejártuk a világot, sokszor fellépésekkel, máskor turistaként. Ausztráliába háromszor is eljutottunk. Amerikába is jó néhányszor. Vancouverben is fellépett. A végzetes betegsége is külföldön érte. Thaiföldön agyvérzést kapott, nyaralás közben. Sikerült hazajutnunk, sajnos már nem épült fel. A betegség ágyhoz kötötte, de szerencsére tudtunk kommunikálni. Türelemmel viselte sorsát, hálás volt a gondoskodásért. 2021. január 17-én aludt el örökre.
‒ Van-e valaki, aki folytatja a családban a színészi pályát?
‒ Nem, a gyerekek - akik már igencsak felnőttek - tisztes polgári foglalkozást űznek. De talán nem is baj, hiszen a politikai kabaré sem él már. Lezárult egy korszak, de nem múlt el nyomtalanul. Változatlanul népszerűek az akkori kabaré jelenetek. Ha egy tévéadó növelni akarja a nézettségét, akkor ezekből a műsorokból válogat.
‒ Legalább jókor jártunk színházba. Kedves Zsuzsa, egy riportműsorból tudom, hogy valóságos színháztörténeti kincseket tartalmaz Sas József hagyatéka. Kortárs művészek levelei, korabeli fotók, újságcikkek, dísztárgyak és számtalan más, felbecsülhetetlen érték. Láthatja ezeket valaha a nagyközönség?
‒ Valószínű, hogy lesz rá mód, ha valamelyik színháztörténelemmel foglakozó intézmény helyet ad ezeknek az anyagoknak.
Nekünk meg búcsúzóul maradjon a sóhaj: volt egyszer egy kabaré! Bizony be jó is volt! Köszönjük Mester!
Emléktáblát kapott Sas József a Pesti Broadway-n, vagyis a Nagymező utcában. Április elsején egy rövid ünnepség keretében leplezték le a domborművet a Mikroszkóp Színpad egykori bejáratánál. A művészre emlékező beszédek során Gálvölgyi János színművész, a régi kolléga is szót kapott. Ő egy derűs hangvételű levéllel törte meg a nosztalgikus hangulatot. Végül Sas József özvegye mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették a művész emlékét ápolni.
A Mikroszkóp Színpad sajnos már a múlté és vele együtt a politikai kabaré műfaja is.
Az ünnepség után Komjáty Zsuzsával, Sas József özvegyével ültünk le egy kávéra.
‒ Kedves Zsuzsa, tudom, a művész úr nem ismeretlen az olvasók előtt, de azért néhány mondatban menjünk végig ezen a színes életrajzon...
‒ Jó, legyen! Jóska, mindenki Józsija 1939 január 3-án született, a kevésbé hangzatos Pollatsek néven. Édesapja is színész volt, akit a származása miatt elhurcoltak és Auswitzban végezte. Józsi és az öccse annak köszönhették az életüket, hogy a vagon felé menetelő csoportból kikönyörögte őket az édesanyjuk, és volt egy őr, aki emberséget tanúsított.
‒ Szinte hihetetlen, hogy valaki, ilyen teherrel a múltjában, képes a könnyű műfajt választani...
‒ Józsi élete végéig cipelte ezt az örökséget. Talán azok voltak a legjobb jelenetei, amikor a viccek mögött tragikus sorsokat tudott felmutatni. Például a kukázásra kényszerült nyugdíjas tanár jelenete. De még a népszerű Hacsek és Sajó tréfákban is fel tudta csillantani a kisember esendőségét, kiszolgáltatottságát.
‒ Igen, a derű mögött sokszor ott lappangott a keserűség. Akár a nagy bohócoknál...
‒ Pedig a táncos-komikusi kezdetek miatt senki nem számított egy ilyen szintű helytállásra a kabaré műfajában... Amikor Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját befejezte, Győrbe szerződött, majd megfordult számtalan vidéki színházban, de az akkori szerepei igencsak távol álltak a kabaré műfajától. 1985-ben vette át a Mikroszkóp irányítását Marton Frigyestől. A kritikusok árgus szemmel figyelték, hogy mit tud kezdeni ezzel az új feladatkörrel. Az eredményt már ismerjük. A Mikroszkóp színpad virágkorát élte a keze alatt. De nem szállt a fejébe a dicsőség, nem engedte, hogy igazgató úrnak szólítsák..
‒ Önök hogyan ismerkedtek meg?
‒ Én népművelés - könyvtár szakon végeztem az egyetemen, és egy kultúrházban dolgoztam, ahol a látogatóktól érdeklődtem, hogy milyen művészt látnának szívesen. Szinte egy emberként Sas Józsefet említették. Én akkor még nem ismertem őt. De olyan fergeteges műsort produkált, hogy nem bántam, amikor randira hívott később. Aztán 43 évet töltöttünk együtt.
‒ Milyen volt a művész a magánéletben? Hiszen Hofi óta tudjuk, hogy a benzinkutas sem tölt üzemanyagot a kredencbe szabadidejében...
‒ Józsi mellett nem lehetett unatkozni! Kedves volt, udvarias, szórakoztató! Sokszor letesztelte a vicceit nálam és ha látta, hogy jóízűen nevetek rajta, nyugodtabban lépett színpadra. Mindenkivel szót értett a környezetéből. A melósok is érezték, hogy nem nézi le őket. A cigányzenészek testvérüknek tekintették. Szikrázott körülötte a levegő. Gyakran így mutatkozott be: - Sas József vagyok, két s-sel. Egy elől, egy hátul. Amikor én kerültem sorra, ez volt a szöveg: - Zsuzsa, aki ötvenes, Hatvanból. Mindig csodáltam azt a képességét, ahogy kapcsolatokat tudott teremteni. Sokat utaztunk, soha nem voltak megértési problémái. Csak néztem, mikor Hongkongban elmélyülten beszélgetett egy kínai árussal. De a kenyai bennszülöttek és az arab kereskedők sem úszták meg.
‒ Úgy hallottam, remek szervező volt...
‒ Erről csak annyit, hogy amikor egyesek még útlevélért, valutáért álltak sorba, elintézte, hogy az egész társulat Bécsbe utazhasson. Frenetikus siker volt a műsor az ottani Magyar Házban. Amúgy bejártuk a világot, sokszor fellépésekkel, máskor turistaként. Ausztráliába háromszor is eljutottunk. Amerikába is jó néhányszor. Vancouverben is fellépett. A végzetes betegsége is külföldön érte. Thaiföldön agyvérzést kapott, nyaralás közben. Sikerült hazajutnunk, sajnos már nem épült fel. A betegség ágyhoz kötötte, de szerencsére tudtunk kommunikálni. Türelemmel viselte sorsát, hálás volt a gondoskodásért. 2021. január 17-én aludt el örökre.
‒ Van-e valaki, aki folytatja a családban a színészi pályát?
‒ Nem, a gyerekek - akik már igencsak felnőttek - tisztes polgári foglalkozást űznek. De talán nem is baj, hiszen a politikai kabaré sem él már. Lezárult egy korszak, de nem múlt el nyomtalanul. Változatlanul népszerűek az akkori kabaré jelenetek. Ha egy tévéadó növelni akarja a nézettségét, akkor ezekből a műsorokból válogat.
‒ Legalább jókor jártunk színházba. Kedves Zsuzsa, egy riportműsorból tudom, hogy valóságos színháztörténeti kincseket tartalmaz Sas József hagyatéka. Kortárs művészek levelei, korabeli fotók, újságcikkek, dísztárgyak és számtalan más, felbecsülhetetlen érték. Láthatja ezeket valaha a nagyközönség?
‒ Valószínű, hogy lesz rá mód, ha valamelyik színháztörténelemmel foglakozó intézmény helyet ad ezeknek az anyagoknak.
Nekünk meg búcsúzóul maradjon a sóhaj: volt egyszer egy kabaré! Bizony be jó is volt! Köszönjük Mester!