A helyzet ura
Esztike már zsenge gyermekkorában két célt tűzött maga elé: egyrészt, hogy gazdag lesz másrészt, hogy ezt lehetőleg munka nélkül éri el.
Esztike tizenhat éves volt, amikor családja kitántorgott Amerikába. Nem haszontalan ezt a költői képet használni a Mucsik család esetében, hiszen a papa gyakori részegségei során ezt a közlekedési módot részesítette előnyben. A család először az Egyesült Államokban próbálkozott a letelepedéssel, de a hatóságok szigora arra intette őket, hogy jobb lesz odébb állni. Átszivárogtak Kanadába, és itt valóban rájuk mosolygott a szerencse. A vajszívű hivatalnokok kegyet gyakoroltak és az ország befogadta őket. A szülők dolgozgattak is ímmel-ámmal, mert rá kellett jönniük, hogy itt sincs kolbászból a kerítés. De Esztike úgy érezte, hogy megtalálta, amit keresett. Ha az óceánparti nagyváros fénylő utcáin sétált, a csodás üvegpaloták és az elsuhanó luxuskocsik csak megerősítették abban, hogy itt aztán van pénz. Márpedig, ha másoknak van, akkor jut neki is!
Ez a bizsergető pénzközelség segítette feledni azt a csalódást, amit a másik nem miatt érzett. Már meglehetősen tapasztalt volt, amikor elindult otthonról, itt is reménykedett könnyű, futó kalandokban, de keserűen ébredt rá, hogy az itteni fiúk nemigen kezdeményeznek. Otthon bezzeg füttyentgettek utána, még az is előfordult, hogy formás fenekét férfikéz illette a nyílt utcán, itt viszont fagyos közöny, arisztokratikus kimértség jellemezte a férfinépet. Dehogy tudhatta, hogy az emancipált kanadai nők odáig jutottak az egyenlőségért vívott harcukban, hogy bírósággal fenyegetik a rámenősebb férfiakat. Így aztán minden férfi behúzott farokkal közlekedik, még attól is tartózkodnak, hogy alaposabban megnézzenek egy nőt, mert a minden hájjal megkent ügyvédek az effajta bűntények ellen is ismernek paragrafust.
Esztike azért nem adta fel és maga vette kézbe a dolgokat. Csak megtalálta a módját, hogy mindig legyeskedjen körülötte valaki. Ezeket a találkozókat nemcsak az örömszerzésnek szentelte. Szorgalmasan tanulmányozta a férfiakat, hogy minél eredményesebben vezethesse őket az orruknál fogva.
Esztike eltökélten tanulta az angolt is, ami nem is volt nehéz feladat, mert a fiatalok agya úgy van kiképezve, hogy minden hasznos és haszontalan dologra fogékony legyen. Húsz éves korára már nagy öntudattal böngészte az álláshirdetéseket, de természetesen nem a kétkezi munkákat. A szerény titkárnői tanfolyamot és a csábos külsőt elegendőnek tartotta a belvárosi irodák követelményeihez.
Dr. Marosi jól menő ügyvédi irodát, kiterjedt praxist mondhatott magáénak. Idestova harminc éve működött a városban, volt ideje a szakma élvonalába küzdeni magát. Dr. Marosi, a saját hibáiból tanulva szerezte be hatalmas tapasztalatát, akárcsak vele egykorú orvos barátja, akiről az a hír járta, hogy most már jó doktor, miután megtöltött egy temetőt. A széles klientúrát nemcsak a szaktudás gyarapította. Dr. Marosi erdélyi gyerek lévén, magával hozta a magyar nyelv mellett a románt és a franciát. Lám csak mire jó, hogy a büszke románság a dicső dákoktól eredeztetvén őseit, rokonságban hiszi magát a nagy francia nemzettel. Hogy erre mennyire büszkék a franciák, az más lapra tartozik. Így a középiskolában Dr. Marosi egy Kanadában igen használható nyelvvel gyarapodott. Itt már csak az angol nyelvkönyveket kellett kézbe venni, és máris büszkén hirdethette négynyelvű praxisát. Áramlottak is hozzá csapatostul azok az ügyfelek, akiknek kín volt megfogalmazni bármiféle beadványt az ország hivatalos nyelvein.
Dr. Marosi mellett egy idősödő, jóindulatú magyar hölgy látta el a titkárnői teendőket. Bár nem büszkélkedhetett a főnökéhez hasonló nyelvi adottságokkal, de kedvesen és rátermetten intézte a rábízott feladatokat. Az irodát látogató ügyfelek szívből kedvelték, mert barátságos kövér ábrázatán felfedezhették az együttérzést, és buzgalmán lemérhették a segítő szándékot.
De az iroda kezdte kinőni magát. Dr. Marosi belátta, hogy alkalmazottja a továbbiakban képtelen ellátni a rengeteg intéznivalót. Meghirdetett tehát egy titkárnői állást Annuska mellé. Nem akarta drága idejét a jelentkezők meghallgatásával tölteni, ezért egy ügynökségre bízta a kiválasztást.
A pozíciót Esztike nyerte el. Az ügynökség melegen ajánlotta választottját Dr. Marosinak és azt sem mulasztották el megjegyezni, hogy bár nem volt feltétel, de a jelölt nemcsak angolul, de magyarul is beszél.
Esztike tehát megjelent az irodában és bár igyekezett szerénynek látszani, Annuska mégis veszélyt szimatolt. Sóhajtva méregette a lány gömbölyű formáit, szőke bodros haját, és hatalmas, csodálkozó, ibolyakék szemeit. Nem volt semmi kihívó a ruházatában, vagy a viselkedésében, mégis érződött a lány minden mozdulatán, hogy teste a férfiak boldogítására lett megalkotva. Annuska, bár tudta főnökéről, hogy jó férj, példás családapa, de úgy vélte, más dolog futni a szoknyák után és megint más, ha házhoz jön ez a bizonyos ruhadarab. A mackós mozgású, nagydarab férfi munkának szentelt hétköznapjaitól távol állt a kicsapongás, de köztudott, hogy az ördög nem alszik.
A lány az első napokban igyekezett észrevétlennek látszani. Egykedvűen próbálta teljesíteni a rábízott feladatokat, Annuskát kicsit meg is lepte, hogy semmi feltűnő nincs a viselkedésében. De arra is rá kellett jönnie, hogy a lány alig tud valamit. Szerény és felszínes ismeretei messze elmaradtak a követelményektől, a tudás lekváros bödönébe Esztike éppen csak az ujját mártotta be. Annuska jóindulatából arra is futotta, hogy oktatgassa a lányt, eszébe sem jutott, hogy panaszkodjon főnökének. Még a végén rásütnék, hogy a fiatalságára, vagy a csinos külsejére féltékeny.
Esztike, bár nem volt buta, mégis nehezen haladt a teendők elsajátításában. Látszott, hogy nemigen érdekli az adminisztráció rejtelmes világa. Annuska megadóan sóhajtott, csökkentette a lány terheit, néhány telefont bízott csak rá, aktarendezést, vagy uzsonnáért szalasztotta.
Dr. Marosi mindebből nem sokat vett észre. A gépelt levelek időben az asztalára kerültek, az iratok ugyanúgy rendben sorakoztak a polcokon, mint korábban. Ha diktálni támadt kedve, Annuska máris pattant, azt a látszatot keltve, hogy ő volt előbb kéznél.
Egy szép napon azonban egy hosszadalmas telefonbeszélgetés közben intett ki a főnöki kéz, hogy azonnal szüksége van a gyorsíróra. Annuska nem tudott elköszönni az ügyféltől, így Esztike engedelmesen vette a füzetet meg a ceruzát, mozgásán nem is látszott, hogy perceken belül kiderül, fogalma sincs a gyorsírásról.
Dr. Marosi gondterhelten vakargatta a homlokát, mintha legalábbis a most születő gondolatain végezné az utolsó simításokat. Türelmetlenül várta, hogy munkához fogjanak. Alig törődött a lánnyal, kit fiatalsága védőfalként óvott az idős férfi figyelmétől.
Elhangzottak az első mondatok, a lány ceruzája azonban alig haladt a papíron. Dr. Marosi idegesen észlelte, hogy nem a megszokott mederben folynak a dolgok. A lány piszmogását látva, elfojtott egy káromkodást az ajkai között és már az ügynökséget szidta, akik a nyakára küldték ezt a szerencsétlent. A lány most ráadásul leejtette a ceruzáját, utána hajolt és eltűnt Dr. Marosi szeme elől. A következő pillanatban két lakkozott körmű kéz siklott fel az ügyvéd jól vasalt nadrágján. Dr. Marosi jeges rémülettel látta az asztal nyílásán bemászó nő szőke hajzuhatagát, amint az ágyéka felé közelit. Kiszáradt ajakkal, megbabonázva figyelte az ujjak táncát, ahogy végigzongoráznak a nadrágszíján, megoldják azt, majd a zipzáron időznek. A fojtott rémületet bizsergető, rég elfelejtett izgalom váltotta fel és Dr. Marosi megadóan tűrte, hogy a fürge ujjak kihámozzák alsónadrágban rejlő megduzzadt férfiasságát. A vérvörösre rúzsozott ajkak magukénak követelték a zsákmányt és Dr. Marosi elfúlva élvezte a nő ajkainak ütemes mozgását. Az ügyvéd valósággal rángatózott a mohó száj fogságában, többször felnyögött, de maradék önfegyelmével megpróbálta hörgéseit a szoba falain belül tartani. Némi bűntudat is felpislákolt zakatoló idegeiben, felesége képe villant fel előtte, ám az asszony szigorú vonásait Esztike hús - vér valósága homályosította el. A következő pillanatban a kéj hullámai sodorták egy eddig jószerivel ismeretlen, de titokban mindig kívánt területre.
Dr. Marosi, a mámor szédülete után időérzékét elveszítve próbált visszatalálni a valóságba. Ziháló mellkassal rendbe szedte magát, míg a lány a sminkjét igazította egy apró zsebtükörben. Teljesen tanácstalan volt, szólni sem tudott, újra a bűntudat és a következményektől való félelem erősödött fel benne, majd a szégyenérzetet a beteljesült vágy felszabadultsága váltotta fel. Tanácstalanságában krákogni kezdett, nyögött valamiféle félhivatalos mondatot, azt a látszatot keltve, mintha mi sem történt volna. A lány egykedvűen vállat vont és elhagyta az irodát.
Annuska Esztike vonásaiból próbálta kiolvasni a történteket, de a lány arca nem árulkodott érzelmekről. Azonban sejtésekre adott okot, hogy a lány büntetlenül megúszta járatlanságát a gyorsírásban. Elmaradt a főnöki dorgálás, sőt a következő napokban Esztikét többször is magához rendelte az ügyvéd úr. Még akkor is Esztikére esett a választás, ha Annuska készségesen felpattant helyéről az ajtónyitásra. Igaz, nem gyorsírásra kérette magához a főnök, hanem adategyeztetést vagy megbeszélést emlegetett.
Esztike az utóbbi napokban határozottan kicserélődött. Nyíltan megtagadta, hogy uzsonnáért szaladjon, az unalmas aktarendezést egyszerűen visszalökte Annuska asztalára. Igaz, továbbra is ellátta a telefonos ügyintézéseket, de stílusában nem volt sok köszönet. Mondataiban megszűnt a kérés és az udvariasság, helyüket a felszólító mód és a kioktató hangnem vette át. Az előtérben várakozó ügyfeleket lekezelően utasítgatta. Annuska sírással küszködve rémüldözte végig a változás napjait, végül nem bírta tovább. Kihasználva a lány távollétét, elmondta e szörnyűségeket Dr. Marosinak. Az ügyvéd összeráncolt homlokkal hallgatta a súlyos vádakat, nem is volt kétsége afelől, hogy idős titkárnőjének igaza van.
Amikor Esztike visszatért többórás ebédszünetéből, magához kérette a lányt. Esztike rutinosan indult a párnázott ajtó felé, egy papír zsebkendővel próbálta a rúzsát letörölni, emlékezett rá, hogy a múltkor emiatt nehéz percei voltak Dr. Marosinak odahaza a felesége előtt. Azonban az irodában nem a vágytól tüzelt férfi fogadta, hanem a régi Marosi doktor, aki hivatalos hangon közölte vele, hogy számtalan panaszt kapott ügyfeleitől, és ha a lány nem változtat viselkedésén, akkor meg kell válniuk egymástól. A lány egykedvűen hallgatta a vádakat, felemelkedett a helyéről és az ajtó felé indult. Félúton megállt, háttal a főnökének. Mintha zenére mozogna, ringatni kezdte magas sarkú szandálba bújtatott karcsú lábait, majd kínos lassúsággal felemelte a szoknyáját. A férfi megbabonázva követte a ruhadarab mozgását. Táguló pupillákkal itta a látványt, a kemény combokon feszülő nylonharisnyákat, és a csípőt ölelő csipkés harisnyatartót. A feszes, gömbölyű fenék szorításában szinte eltűnt a vékony selyembugyi. A lány most előre hajolt, fenekének feszülő íve és a fehér selymen átsötétlő párnás domborulat hívogatóan meredt Dr. Marosira. Az ügyvéd szinte átugrotta az íróasztalt, hogy minél előbb elérhesse a lányt. Vágytól remegve, megbicsakló lábakkal az asztalhoz kormányozta, miközben a lány hangosan kacagott. Talán a kelleténél is hangosabban, de Dr. Marosi már képtelen volt a külvilágra figyelni. Hátulról vette birtokba a lányt, görbült háttal hajszolta magát az élvezet újabb csúcsaira. A lány csípője átvette az ütemet, egyre hevesebb mozgással segítette a férfit.
A megsemmisülés percei után Dr. Marosi megpróbálta rendezni szétzilált gondolatait, de elég volt egy pillantást vetni a harisnyatartó pántjait igazító lányra, hogy tudja, nem nyerhet ebben a játszmában.
Esztike diadalittasan vonult ki a szobából, mozgását látva Annuska is ugyanolyan következtetésre jutott, mint főnöke az imént.
Esztike másnap fizetésemelésért folyamodott. Nem kérte az emelést, hanem kertelés nélkül megnevezte azt az összeget, amelyért a jövőben dolgozni hajlandó. Dr. Marosi éppen előtte térdelt, nagy fejét a lány combjai közé fúrta, az átlátszó csipkén keresztül csókokkal illette azt a büszkén előre domborodó tenyérnyi felületet. Megadóan igent bólintott, bár átfutott rajta, hogy a számlákat Annuska kezeli, de már képtelen volt a látszatra ügyelni.
Esztike egyre kevesebbet dolgozott, órákat volt távol az irodától. Bevásárlásait intézte, melyekre bőven futotta a megemelt fizetésből. Kérlelhetetlenül átvette a hatalmat Annuska felett, ha épp a munkahelyén tartózkodott, többször is előfordult, hogy olyan iratot rendelt az idős hölgytől, amit az csak létrával érhetett el. A porig alázott titkárnő visszanyelt könnyekkel szenvedett, de nem tudta elszánni magát arra, hogy szeretett főnökét bemártsa a gyanútlan feleség előtt.
Esztike megrészegült a hatalom gyakorlásától, lassan kezdte az otthon elsajátított szókincsét használni a hivatalos telefonbeszélgetések alkalmával is. Őrmesteri modorban kiabált az ügyfelekkel, néhányat még el is küldött melegebb éghajlatra.
A változás először alig észrevehetően jelentkezett Dr. Marosi praxisában. Később felgyorsult a folyamat, egyre - másra szakították meg vele a kapcsolatot még a régi ügyfelei is. Volt, aki a szemébe mondta a távozása okát, Dr. Marosi ilyenkor kicsit mérlegelt, de inkább a kliensről mondott le, mint a lányról. Már az is felmerült benne, hogy jobban járna, ha csak kitartaná a lányt és az távol maradna az irodától, de tudta, hogy a hitvesi szigor megakadályozná abban, hogy a hivatali órái után időt szakítson erre a kapcsolatra. Márpedig a házasságát nem akarta kockára tenni, tudta, ő nem alkalmas az önálló életre, Esztikétől meg nem várhatja, hogy odaadó felesége legyen.
A csökkenő ügyfélforgalom hamarosan éreztette hatását a bevételen is. Dr. Marosi megpróbált a sarkára állni, határozottan fellépett néhányszor a lány viselkedése ellen, de ezek a csaták mindig a melltartók és bugyik által határolt körzetekben végződtek.
A pohár Mr. Welmontnál telt be. Az idős építési vállalkozó személyesen kereste fel Dr. Marosit és közölte vele az ultimátumot: ha nem válik meg a titkárnőjétől, visszavonja megbízatását az ügyvédi irodától. Azt a megbízatást, amely a megtépázott költségvetés egyetlen biztos pontjának számított.
Dr. Marosi végre megértette, hogy mekkora a tét. Felmondott Esztikének, rettegve a lány bosszújától és marcangoló önsajnálatban, hogy örökre elveszíti őt. A lány, meglepő módon, nem vette zokon a döntést. Megnevezte azt az összeget, amelyért hajlandó csendben távozni. Dr. Marosi nagy sóhajjal vette tudomásul, hogy hozzá kell nyúljon a féltve őrzött családi ékszerekhez, ha elő akarja teremteni a pénzt.
Esztike anyagi szabadsága nem sokáig tartott. Egyetlen hetet töltött csak a kaszinó játékasztalainál és a hét végén már rá kellett döbbennie, hogy újra állást kereshet. A jól bevált ügynökséget vette célba, ahol az irodavezető személyesen fogadta őt. A megkülönböztetett figyelem a szép emlékeknek szólt, amikor még annak idején Esztike az íróasztal alól előbújva kápráztatta el a gyanútlan családapát. Az irodavezető most is elvárta a hasonló szolgáltatást, hálából meleg ajánló sorokkal látta el Esztikét.
A következő napon Esztike már Dr. Harrington ügyvédi irodájában lobogtatta az ajánló levelet. Csendesen munkába állt, majd hamarosan sor került a főnöki diktálásra is. Esztike magabiztosan foglalta el helyét a kényelmes széken, bár tudta, hogy nem szándékozik sokáig ücsörögni ott. Szemügyre vette a hatalmas mahagóni íróasztalt, félmosollyal nyugtázta, hogy ezek az irodabútorok mind egy kaptafára készülnek. Ezen is elegendő hely van arra, hogy valaki kényelmesen átbújjon alatta.
Dr. Harrington belekezdett a diktálásba, melyet félbe kellett szakítania, mert a titkárnője leejtette a ceruzáját. A következő percekben már érezte nadrágján a belekapaszkodó kezeket. Ijedtében sikoltott egyet és hátralökte magát guruló székében.
- Mit művel itt, maga ringyó! - kiáltott fel magából kikelve. - Azonnal takarodjon.
Esztike megdermedt, majd megpróbált feltápászkodni. Nem akarta a szűk résen megtenni a visszautat, inkább a felszabadult helyet kihasználva az asztal másik végén egyenesedett fel. Innen jól szemügyre vehette az íróasztal tartozékait és azt a bekeretezett képet, amely a fő helyen állt. A fotó egy fiatalembert ábrázolt, a napbarnított, félmeztelen, tömör bajuszú férfi kísértetiesen hasonlított a Queen együttes néhai énekesére. Különösen abban a hercig bőr egyensapkában.
Esztike már zsenge gyermekkorában két célt tűzött maga elé: egyrészt, hogy gazdag lesz másrészt, hogy ezt lehetőleg munka nélkül éri el.
Esztike tizenhat éves volt, amikor családja kitántorgott Amerikába. Nem haszontalan ezt a költői képet használni a Mucsik család esetében, hiszen a papa gyakori részegségei során ezt a közlekedési módot részesítette előnyben. A család először az Egyesült Államokban próbálkozott a letelepedéssel, de a hatóságok szigora arra intette őket, hogy jobb lesz odébb állni. Átszivárogtak Kanadába, és itt valóban rájuk mosolygott a szerencse. A vajszívű hivatalnokok kegyet gyakoroltak és az ország befogadta őket. A szülők dolgozgattak is ímmel-ámmal, mert rá kellett jönniük, hogy itt sincs kolbászból a kerítés. De Esztike úgy érezte, hogy megtalálta, amit keresett. Ha az óceánparti nagyváros fénylő utcáin sétált, a csodás üvegpaloták és az elsuhanó luxuskocsik csak megerősítették abban, hogy itt aztán van pénz. Márpedig, ha másoknak van, akkor jut neki is!
Ez a bizsergető pénzközelség segítette feledni azt a csalódást, amit a másik nem miatt érzett. Már meglehetősen tapasztalt volt, amikor elindult otthonról, itt is reménykedett könnyű, futó kalandokban, de keserűen ébredt rá, hogy az itteni fiúk nemigen kezdeményeznek. Otthon bezzeg füttyentgettek utána, még az is előfordult, hogy formás fenekét férfikéz illette a nyílt utcán, itt viszont fagyos közöny, arisztokratikus kimértség jellemezte a férfinépet. Dehogy tudhatta, hogy az emancipált kanadai nők odáig jutottak az egyenlőségért vívott harcukban, hogy bírósággal fenyegetik a rámenősebb férfiakat. Így aztán minden férfi behúzott farokkal közlekedik, még attól is tartózkodnak, hogy alaposabban megnézzenek egy nőt, mert a minden hájjal megkent ügyvédek az effajta bűntények ellen is ismernek paragrafust.
Esztike azért nem adta fel és maga vette kézbe a dolgokat. Csak megtalálta a módját, hogy mindig legyeskedjen körülötte valaki. Ezeket a találkozókat nemcsak az örömszerzésnek szentelte. Szorgalmasan tanulmányozta a férfiakat, hogy minél eredményesebben vezethesse őket az orruknál fogva.
Esztike eltökélten tanulta az angolt is, ami nem is volt nehéz feladat, mert a fiatalok agya úgy van kiképezve, hogy minden hasznos és haszontalan dologra fogékony legyen. Húsz éves korára már nagy öntudattal böngészte az álláshirdetéseket, de természetesen nem a kétkezi munkákat. A szerény titkárnői tanfolyamot és a csábos külsőt elegendőnek tartotta a belvárosi irodák követelményeihez.
Dr. Marosi jól menő ügyvédi irodát, kiterjedt praxist mondhatott magáénak. Idestova harminc éve működött a városban, volt ideje a szakma élvonalába küzdeni magát. Dr. Marosi, a saját hibáiból tanulva szerezte be hatalmas tapasztalatát, akárcsak vele egykorú orvos barátja, akiről az a hír járta, hogy most már jó doktor, miután megtöltött egy temetőt. A széles klientúrát nemcsak a szaktudás gyarapította. Dr. Marosi erdélyi gyerek lévén, magával hozta a magyar nyelv mellett a románt és a franciát. Lám csak mire jó, hogy a büszke románság a dicső dákoktól eredeztetvén őseit, rokonságban hiszi magát a nagy francia nemzettel. Hogy erre mennyire büszkék a franciák, az más lapra tartozik. Így a középiskolában Dr. Marosi egy Kanadában igen használható nyelvvel gyarapodott. Itt már csak az angol nyelvkönyveket kellett kézbe venni, és máris büszkén hirdethette négynyelvű praxisát. Áramlottak is hozzá csapatostul azok az ügyfelek, akiknek kín volt megfogalmazni bármiféle beadványt az ország hivatalos nyelvein.
Dr. Marosi mellett egy idősödő, jóindulatú magyar hölgy látta el a titkárnői teendőket. Bár nem büszkélkedhetett a főnökéhez hasonló nyelvi adottságokkal, de kedvesen és rátermetten intézte a rábízott feladatokat. Az irodát látogató ügyfelek szívből kedvelték, mert barátságos kövér ábrázatán felfedezhették az együttérzést, és buzgalmán lemérhették a segítő szándékot.
De az iroda kezdte kinőni magát. Dr. Marosi belátta, hogy alkalmazottja a továbbiakban képtelen ellátni a rengeteg intéznivalót. Meghirdetett tehát egy titkárnői állást Annuska mellé. Nem akarta drága idejét a jelentkezők meghallgatásával tölteni, ezért egy ügynökségre bízta a kiválasztást.
A pozíciót Esztike nyerte el. Az ügynökség melegen ajánlotta választottját Dr. Marosinak és azt sem mulasztották el megjegyezni, hogy bár nem volt feltétel, de a jelölt nemcsak angolul, de magyarul is beszél.
Esztike tehát megjelent az irodában és bár igyekezett szerénynek látszani, Annuska mégis veszélyt szimatolt. Sóhajtva méregette a lány gömbölyű formáit, szőke bodros haját, és hatalmas, csodálkozó, ibolyakék szemeit. Nem volt semmi kihívó a ruházatában, vagy a viselkedésében, mégis érződött a lány minden mozdulatán, hogy teste a férfiak boldogítására lett megalkotva. Annuska, bár tudta főnökéről, hogy jó férj, példás családapa, de úgy vélte, más dolog futni a szoknyák után és megint más, ha házhoz jön ez a bizonyos ruhadarab. A mackós mozgású, nagydarab férfi munkának szentelt hétköznapjaitól távol állt a kicsapongás, de köztudott, hogy az ördög nem alszik.
A lány az első napokban igyekezett észrevétlennek látszani. Egykedvűen próbálta teljesíteni a rábízott feladatokat, Annuskát kicsit meg is lepte, hogy semmi feltűnő nincs a viselkedésében. De arra is rá kellett jönnie, hogy a lány alig tud valamit. Szerény és felszínes ismeretei messze elmaradtak a követelményektől, a tudás lekváros bödönébe Esztike éppen csak az ujját mártotta be. Annuska jóindulatából arra is futotta, hogy oktatgassa a lányt, eszébe sem jutott, hogy panaszkodjon főnökének. Még a végén rásütnék, hogy a fiatalságára, vagy a csinos külsejére féltékeny.
Esztike, bár nem volt buta, mégis nehezen haladt a teendők elsajátításában. Látszott, hogy nemigen érdekli az adminisztráció rejtelmes világa. Annuska megadóan sóhajtott, csökkentette a lány terheit, néhány telefont bízott csak rá, aktarendezést, vagy uzsonnáért szalasztotta.
Dr. Marosi mindebből nem sokat vett észre. A gépelt levelek időben az asztalára kerültek, az iratok ugyanúgy rendben sorakoztak a polcokon, mint korábban. Ha diktálni támadt kedve, Annuska máris pattant, azt a látszatot keltve, hogy ő volt előbb kéznél.
Egy szép napon azonban egy hosszadalmas telefonbeszélgetés közben intett ki a főnöki kéz, hogy azonnal szüksége van a gyorsíróra. Annuska nem tudott elköszönni az ügyféltől, így Esztike engedelmesen vette a füzetet meg a ceruzát, mozgásán nem is látszott, hogy perceken belül kiderül, fogalma sincs a gyorsírásról.
Dr. Marosi gondterhelten vakargatta a homlokát, mintha legalábbis a most születő gondolatain végezné az utolsó simításokat. Türelmetlenül várta, hogy munkához fogjanak. Alig törődött a lánnyal, kit fiatalsága védőfalként óvott az idős férfi figyelmétől.
Elhangzottak az első mondatok, a lány ceruzája azonban alig haladt a papíron. Dr. Marosi idegesen észlelte, hogy nem a megszokott mederben folynak a dolgok. A lány piszmogását látva, elfojtott egy káromkodást az ajkai között és már az ügynökséget szidta, akik a nyakára küldték ezt a szerencsétlent. A lány most ráadásul leejtette a ceruzáját, utána hajolt és eltűnt Dr. Marosi szeme elől. A következő pillanatban két lakkozott körmű kéz siklott fel az ügyvéd jól vasalt nadrágján. Dr. Marosi jeges rémülettel látta az asztal nyílásán bemászó nő szőke hajzuhatagát, amint az ágyéka felé közelit. Kiszáradt ajakkal, megbabonázva figyelte az ujjak táncát, ahogy végigzongoráznak a nadrágszíján, megoldják azt, majd a zipzáron időznek. A fojtott rémületet bizsergető, rég elfelejtett izgalom váltotta fel és Dr. Marosi megadóan tűrte, hogy a fürge ujjak kihámozzák alsónadrágban rejlő megduzzadt férfiasságát. A vérvörösre rúzsozott ajkak magukénak követelték a zsákmányt és Dr. Marosi elfúlva élvezte a nő ajkainak ütemes mozgását. Az ügyvéd valósággal rángatózott a mohó száj fogságában, többször felnyögött, de maradék önfegyelmével megpróbálta hörgéseit a szoba falain belül tartani. Némi bűntudat is felpislákolt zakatoló idegeiben, felesége képe villant fel előtte, ám az asszony szigorú vonásait Esztike hús - vér valósága homályosította el. A következő pillanatban a kéj hullámai sodorták egy eddig jószerivel ismeretlen, de titokban mindig kívánt területre.
Dr. Marosi, a mámor szédülete után időérzékét elveszítve próbált visszatalálni a valóságba. Ziháló mellkassal rendbe szedte magát, míg a lány a sminkjét igazította egy apró zsebtükörben. Teljesen tanácstalan volt, szólni sem tudott, újra a bűntudat és a következményektől való félelem erősödött fel benne, majd a szégyenérzetet a beteljesült vágy felszabadultsága váltotta fel. Tanácstalanságában krákogni kezdett, nyögött valamiféle félhivatalos mondatot, azt a látszatot keltve, mintha mi sem történt volna. A lány egykedvűen vállat vont és elhagyta az irodát.
Annuska Esztike vonásaiból próbálta kiolvasni a történteket, de a lány arca nem árulkodott érzelmekről. Azonban sejtésekre adott okot, hogy a lány büntetlenül megúszta járatlanságát a gyorsírásban. Elmaradt a főnöki dorgálás, sőt a következő napokban Esztikét többször is magához rendelte az ügyvéd úr. Még akkor is Esztikére esett a választás, ha Annuska készségesen felpattant helyéről az ajtónyitásra. Igaz, nem gyorsírásra kérette magához a főnök, hanem adategyeztetést vagy megbeszélést emlegetett.
Esztike az utóbbi napokban határozottan kicserélődött. Nyíltan megtagadta, hogy uzsonnáért szaladjon, az unalmas aktarendezést egyszerűen visszalökte Annuska asztalára. Igaz, továbbra is ellátta a telefonos ügyintézéseket, de stílusában nem volt sok köszönet. Mondataiban megszűnt a kérés és az udvariasság, helyüket a felszólító mód és a kioktató hangnem vette át. Az előtérben várakozó ügyfeleket lekezelően utasítgatta. Annuska sírással küszködve rémüldözte végig a változás napjait, végül nem bírta tovább. Kihasználva a lány távollétét, elmondta e szörnyűségeket Dr. Marosinak. Az ügyvéd összeráncolt homlokkal hallgatta a súlyos vádakat, nem is volt kétsége afelől, hogy idős titkárnőjének igaza van.
Amikor Esztike visszatért többórás ebédszünetéből, magához kérette a lányt. Esztike rutinosan indult a párnázott ajtó felé, egy papír zsebkendővel próbálta a rúzsát letörölni, emlékezett rá, hogy a múltkor emiatt nehéz percei voltak Dr. Marosinak odahaza a felesége előtt. Azonban az irodában nem a vágytól tüzelt férfi fogadta, hanem a régi Marosi doktor, aki hivatalos hangon közölte vele, hogy számtalan panaszt kapott ügyfeleitől, és ha a lány nem változtat viselkedésén, akkor meg kell válniuk egymástól. A lány egykedvűen hallgatta a vádakat, felemelkedett a helyéről és az ajtó felé indult. Félúton megállt, háttal a főnökének. Mintha zenére mozogna, ringatni kezdte magas sarkú szandálba bújtatott karcsú lábait, majd kínos lassúsággal felemelte a szoknyáját. A férfi megbabonázva követte a ruhadarab mozgását. Táguló pupillákkal itta a látványt, a kemény combokon feszülő nylonharisnyákat, és a csípőt ölelő csipkés harisnyatartót. A feszes, gömbölyű fenék szorításában szinte eltűnt a vékony selyembugyi. A lány most előre hajolt, fenekének feszülő íve és a fehér selymen átsötétlő párnás domborulat hívogatóan meredt Dr. Marosira. Az ügyvéd szinte átugrotta az íróasztalt, hogy minél előbb elérhesse a lányt. Vágytól remegve, megbicsakló lábakkal az asztalhoz kormányozta, miközben a lány hangosan kacagott. Talán a kelleténél is hangosabban, de Dr. Marosi már képtelen volt a külvilágra figyelni. Hátulról vette birtokba a lányt, görbült háttal hajszolta magát az élvezet újabb csúcsaira. A lány csípője átvette az ütemet, egyre hevesebb mozgással segítette a férfit.
A megsemmisülés percei után Dr. Marosi megpróbálta rendezni szétzilált gondolatait, de elég volt egy pillantást vetni a harisnyatartó pántjait igazító lányra, hogy tudja, nem nyerhet ebben a játszmában.
Esztike diadalittasan vonult ki a szobából, mozgását látva Annuska is ugyanolyan következtetésre jutott, mint főnöke az imént.
Esztike másnap fizetésemelésért folyamodott. Nem kérte az emelést, hanem kertelés nélkül megnevezte azt az összeget, amelyért a jövőben dolgozni hajlandó. Dr. Marosi éppen előtte térdelt, nagy fejét a lány combjai közé fúrta, az átlátszó csipkén keresztül csókokkal illette azt a büszkén előre domborodó tenyérnyi felületet. Megadóan igent bólintott, bár átfutott rajta, hogy a számlákat Annuska kezeli, de már képtelen volt a látszatra ügyelni.
Esztike egyre kevesebbet dolgozott, órákat volt távol az irodától. Bevásárlásait intézte, melyekre bőven futotta a megemelt fizetésből. Kérlelhetetlenül átvette a hatalmat Annuska felett, ha épp a munkahelyén tartózkodott, többször is előfordult, hogy olyan iratot rendelt az idős hölgytől, amit az csak létrával érhetett el. A porig alázott titkárnő visszanyelt könnyekkel szenvedett, de nem tudta elszánni magát arra, hogy szeretett főnökét bemártsa a gyanútlan feleség előtt.
Esztike megrészegült a hatalom gyakorlásától, lassan kezdte az otthon elsajátított szókincsét használni a hivatalos telefonbeszélgetések alkalmával is. Őrmesteri modorban kiabált az ügyfelekkel, néhányat még el is küldött melegebb éghajlatra.
A változás először alig észrevehetően jelentkezett Dr. Marosi praxisában. Később felgyorsult a folyamat, egyre - másra szakították meg vele a kapcsolatot még a régi ügyfelei is. Volt, aki a szemébe mondta a távozása okát, Dr. Marosi ilyenkor kicsit mérlegelt, de inkább a kliensről mondott le, mint a lányról. Már az is felmerült benne, hogy jobban járna, ha csak kitartaná a lányt és az távol maradna az irodától, de tudta, hogy a hitvesi szigor megakadályozná abban, hogy a hivatali órái után időt szakítson erre a kapcsolatra. Márpedig a házasságát nem akarta kockára tenni, tudta, ő nem alkalmas az önálló életre, Esztikétől meg nem várhatja, hogy odaadó felesége legyen.
A csökkenő ügyfélforgalom hamarosan éreztette hatását a bevételen is. Dr. Marosi megpróbált a sarkára állni, határozottan fellépett néhányszor a lány viselkedése ellen, de ezek a csaták mindig a melltartók és bugyik által határolt körzetekben végződtek.
A pohár Mr. Welmontnál telt be. Az idős építési vállalkozó személyesen kereste fel Dr. Marosit és közölte vele az ultimátumot: ha nem válik meg a titkárnőjétől, visszavonja megbízatását az ügyvédi irodától. Azt a megbízatást, amely a megtépázott költségvetés egyetlen biztos pontjának számított.
Dr. Marosi végre megértette, hogy mekkora a tét. Felmondott Esztikének, rettegve a lány bosszújától és marcangoló önsajnálatban, hogy örökre elveszíti őt. A lány, meglepő módon, nem vette zokon a döntést. Megnevezte azt az összeget, amelyért hajlandó csendben távozni. Dr. Marosi nagy sóhajjal vette tudomásul, hogy hozzá kell nyúljon a féltve őrzött családi ékszerekhez, ha elő akarja teremteni a pénzt.
Esztike anyagi szabadsága nem sokáig tartott. Egyetlen hetet töltött csak a kaszinó játékasztalainál és a hét végén már rá kellett döbbennie, hogy újra állást kereshet. A jól bevált ügynökséget vette célba, ahol az irodavezető személyesen fogadta őt. A megkülönböztetett figyelem a szép emlékeknek szólt, amikor még annak idején Esztike az íróasztal alól előbújva kápráztatta el a gyanútlan családapát. Az irodavezető most is elvárta a hasonló szolgáltatást, hálából meleg ajánló sorokkal látta el Esztikét.
A következő napon Esztike már Dr. Harrington ügyvédi irodájában lobogtatta az ajánló levelet. Csendesen munkába állt, majd hamarosan sor került a főnöki diktálásra is. Esztike magabiztosan foglalta el helyét a kényelmes széken, bár tudta, hogy nem szándékozik sokáig ücsörögni ott. Szemügyre vette a hatalmas mahagóni íróasztalt, félmosollyal nyugtázta, hogy ezek az irodabútorok mind egy kaptafára készülnek. Ezen is elegendő hely van arra, hogy valaki kényelmesen átbújjon alatta.
Dr. Harrington belekezdett a diktálásba, melyet félbe kellett szakítania, mert a titkárnője leejtette a ceruzáját. A következő percekben már érezte nadrágján a belekapaszkodó kezeket. Ijedtében sikoltott egyet és hátralökte magát guruló székében.
- Mit művel itt, maga ringyó! - kiáltott fel magából kikelve. - Azonnal takarodjon.
Esztike megdermedt, majd megpróbált feltápászkodni. Nem akarta a szűk résen megtenni a visszautat, inkább a felszabadult helyet kihasználva az asztal másik végén egyenesedett fel. Innen jól szemügyre vehette az íróasztal tartozékait és azt a bekeretezett képet, amely a fő helyen állt. A fotó egy fiatalembert ábrázolt, a napbarnított, félmeztelen, tömör bajuszú férfi kísértetiesen hasonlított a Queen együttes néhai énekesére. Különösen abban a hercig bőr egyensapkában.