III. RÉSZ
- Milyen ruhát vegyek fel?
- Te őrült, nem a Madáchba megyünk, hanem a rendőrségre!
- Na de mégis, csak jelent valamit nekik, ha rendesebb kinézetű az ember!
Én, a lezser stílus híve, kicsit túlzónak találtam a Béla ballonos, öltönyös, bőrnyakkendős öltözetét a nagy kihallgatásra, de magam is éreztem, hogy ide a farmer kevés. Végül az öltöny, nyakkendő nélkül megoldást választottam, míg Rita egy kiskosztüm mellett kötött ki. Eleganciánk éreztette, hogy nem gazdasági okok miatt jöttünk menedékjogot kérni.
A már ismerős épületben ezúttal másik irodába tessékeltek. A tolmácshölgy ugyanaz volt, aki első alkalommal. Hiába emlékeztettem őt korábbi találkozásunkra, nem sikerült érdeklődést ébreszteni magam iránt.
Megjelent a kihallgató tiszt is, ezúttal egy nő. A "nem akarok én tetszeni senkinek" kategóriájába tartozott, ennek megfelelően nem csinált nagy gondot hajviseletéből vagy a sminkjéből. Gépiesen kérdezgette adataimat. Egész viselkedését az érdektelenség lengte körül. Számtalanszor éreztem aztán később is, hogy a nagy emberközpontú menekültpolitika egy ügyiratszámot és néhány gépelt oldalt jelent. Lassan dühíteni kezdett ez a közöny.
- És megvertek otthon a rendőrök! - mondtam.
Reakció nincs.
- Megölték a barátomat! - csend, csak az írógép kattog.
- Fegyveres akció szervezésével vá...
- De hiszen ez terrorizmus! - óbégatja a tolmácsnő.
Te jó ég! Ha én itt kitöröm a nyakam, azt ennek az öregasszonynak köszönhetem. Ez elintézi nekem, hogy holnap már az Interpol körözteti a fényképeimet! Íme, a pártatlan tolmácsmagatartás!
Hirtelen megértem az ellenszenv okát.
A "szép időnk van, Ingrid a kertben virágot locsol" nyelvi szintű képességeihez túl nagy falat ez a menekültügy. Legszívesebben azonnal kirúgatna, csak legyen túl a fordításon. A pénzt már úgyis felvette értem.
Ellenséges magatartása új erőt ad.
- Asszonyom! A hatóság minősíti fegyverszerzésnek a laktanya-látogatási és fényképezési szándékomat! Ismétlem, a hatóság!
A vénasszony gyöngyöző homlokkal gyötri a svédet.
A rendőrnő fogyatkozó türelemmel próbálja gépelni a hallottakat.
- Most kaptam az értesítést, hogy távollétemben elítéltek! - toltam elé a papírt.
Látszólag az a tény is érzelmek nélkül hagyta, hogy engem a magyar hatóság pont a két kihallgatásom között ítélt börtönre. Sőt, akad valaki, aki elküldi nekem postán ezt a dokumentumot, hogy időre be tudjam nyújtani nekik.
Amíg ujjai közt forgatja a papírt, várom, hogy leszakadjon a plafon, vagy megnyíljon a föld.
A nő türelme fogytán. Sokallhatta az időt, amit velem kellett foglalkozni. Még ez az ítélet is! A tolmácsnő dadogva, nagy szünetekkel próbálja fordítani a lényeget. Annyit már én is értek svédül, hogy érezzem, milyen gyatra ez a tudás. Végül feláll, mehetek.
Ritára ezúttal több idő jut, érdeklődéssel hallgatják múltját. Ja, őt egy fiatal tiszt faggatja ki a másik szobában.
Vegyes érzelmekkel hagyjuk el az épületet. A vizsga megvolt, de még nem tudjuk, hányast kaptunk. Mindenesetre várhatunk tovább, nagy változást pillanatnyilag nem jelent hétköznapjainkban, hogy túl vagyunk az interjún.
Miklós megsértődött. Merev részeg állapotban dörömbölt az ajtónkon, halálosan megrémültem, hogy mer így kocsiba ülni. Egy kis kocsmázásra invitált. Nagy keservesen betuszkoltam a kocsijába és hazavittem. A lakásban újra feltámadt harci kedve és a slusszkulcsot felmarkolva, lebotorkált a lépcsőn. Közben engem szidott egyfolytában, mindenféle gyáva alaknak lehordott, hogy nem merek meglógni az asszonykám szoknyája mellől.
- Csalódtam benned, nem vagy férfi! - üvöltötte vissza búcsúzóul.
Pár nap múlva mikrobusz szállított ki bennünket a város peremére, ahol a néhány faházból álló alkalmi tábor volt.
A Celsius gatan kezdett feltöltődni az egyre áramló koszovói és egyéb balkáni menekültekkel. Induláskor megkérdeztem a sofőrt:
- Ezek is jönnek? - és a szomszédaink felé mutattam.
Nemet intett.
- Ha nem ezek, akkor lesznek ott mások, akik miatt nem tudunk aludni. - legyintett Rita.
Sajnos igaza lett. Eddigi tapasztalataim alapján leszűrhettem azt a következtetést, hogy a nem dolgozó ember fokozatosan elveszti a rendszerességet az életéből és egy különleges, eltolódott idejű, fordított világban kezd élni. Az éjszakába nyúló ébrenléteket délelőtti alvás követi és fokozatosan elcsúszik ezeknek az embereknek az időbeosztása. Lassan természetessé vált, hogy éjjel háromkor még teli volt a társalgó, vagy, hogy délután két óra körül ültek le az első étkezéshez.
Az új helyünk természetesen tele volt törökbolgárokkal. Egyetlen erdélyi fiú tudott magyarul, a többség a Balkánt képviselte.
Kis szobánkat igyekeztünk lakályossá tenni. Egyik este, nagy meglepetésemre, rádiónkon bejött a Petőfi adó. Vegyes érzelmekkel hallgattam a hétfő esti kabarét. Nagyon örültem ennek a váratlan ajándéknak, de pár óra múlva elúszott a hang és képtelen voltam ismét beállítani.
Ablakunk egy futballpálya méretű üres telekre nézett, szükségtelennek tartottuk az elfüggönyözést. Reggel Rita sikolyára ébredtem. Egy Quasimodo külsejű alak szörcsögött az ablakunk előtt. Megmerevedve figyeltük lomha, gorillaszerű mozgását. Kis idő múlva békésen elcsoszogott. Iszonyatos bő gatyáját a nadrágtartó sem tartotta valami biztosan: félig kilátszó feneke, mint valami dekoltázs fehérlett a pólóing és a nadrág között.
Mikor beszámoltunk a személyzetnek a látottakról, mosolyogva legyintettek.
- Az épület másik szárnya a bolondoké, de nem kell félni tőlük, teljesen ártalmatlanok.
Valóban, egy munkaterápiás intézmény próbálta ezeket a szerencsétleneket megismertetni az élet anyjával.
Másfél hetes lődörgés után begördült az udvarra egy hatalmas Scania busz és elindulhattunk következő állomáshelyünkre.
- Milyen ruhát vegyek fel?
- Te őrült, nem a Madáchba megyünk, hanem a rendőrségre!
- Na de mégis, csak jelent valamit nekik, ha rendesebb kinézetű az ember!
Én, a lezser stílus híve, kicsit túlzónak találtam a Béla ballonos, öltönyös, bőrnyakkendős öltözetét a nagy kihallgatásra, de magam is éreztem, hogy ide a farmer kevés. Végül az öltöny, nyakkendő nélkül megoldást választottam, míg Rita egy kiskosztüm mellett kötött ki. Eleganciánk éreztette, hogy nem gazdasági okok miatt jöttünk menedékjogot kérni.
A már ismerős épületben ezúttal másik irodába tessékeltek. A tolmácshölgy ugyanaz volt, aki első alkalommal. Hiába emlékeztettem őt korábbi találkozásunkra, nem sikerült érdeklődést ébreszteni magam iránt.
Megjelent a kihallgató tiszt is, ezúttal egy nő. A "nem akarok én tetszeni senkinek" kategóriájába tartozott, ennek megfelelően nem csinált nagy gondot hajviseletéből vagy a sminkjéből. Gépiesen kérdezgette adataimat. Egész viselkedését az érdektelenség lengte körül. Számtalanszor éreztem aztán később is, hogy a nagy emberközpontú menekültpolitika egy ügyiratszámot és néhány gépelt oldalt jelent. Lassan dühíteni kezdett ez a közöny.
- És megvertek otthon a rendőrök! - mondtam.
Reakció nincs.
- Megölték a barátomat! - csend, csak az írógép kattog.
- Fegyveres akció szervezésével vá...
- De hiszen ez terrorizmus! - óbégatja a tolmácsnő.
Te jó ég! Ha én itt kitöröm a nyakam, azt ennek az öregasszonynak köszönhetem. Ez elintézi nekem, hogy holnap már az Interpol körözteti a fényképeimet! Íme, a pártatlan tolmácsmagatartás!
Hirtelen megértem az ellenszenv okát.
A "szép időnk van, Ingrid a kertben virágot locsol" nyelvi szintű képességeihez túl nagy falat ez a menekültügy. Legszívesebben azonnal kirúgatna, csak legyen túl a fordításon. A pénzt már úgyis felvette értem.
Ellenséges magatartása új erőt ad.
- Asszonyom! A hatóság minősíti fegyverszerzésnek a laktanya-látogatási és fényképezési szándékomat! Ismétlem, a hatóság!
A vénasszony gyöngyöző homlokkal gyötri a svédet.
A rendőrnő fogyatkozó türelemmel próbálja gépelni a hallottakat.
- Most kaptam az értesítést, hogy távollétemben elítéltek! - toltam elé a papírt.
Látszólag az a tény is érzelmek nélkül hagyta, hogy engem a magyar hatóság pont a két kihallgatásom között ítélt börtönre. Sőt, akad valaki, aki elküldi nekem postán ezt a dokumentumot, hogy időre be tudjam nyújtani nekik.
Amíg ujjai közt forgatja a papírt, várom, hogy leszakadjon a plafon, vagy megnyíljon a föld.
A nő türelme fogytán. Sokallhatta az időt, amit velem kellett foglalkozni. Még ez az ítélet is! A tolmácsnő dadogva, nagy szünetekkel próbálja fordítani a lényeget. Annyit már én is értek svédül, hogy érezzem, milyen gyatra ez a tudás. Végül feláll, mehetek.
Ritára ezúttal több idő jut, érdeklődéssel hallgatják múltját. Ja, őt egy fiatal tiszt faggatja ki a másik szobában.
Vegyes érzelmekkel hagyjuk el az épületet. A vizsga megvolt, de még nem tudjuk, hányast kaptunk. Mindenesetre várhatunk tovább, nagy változást pillanatnyilag nem jelent hétköznapjainkban, hogy túl vagyunk az interjún.
Miklós megsértődött. Merev részeg állapotban dörömbölt az ajtónkon, halálosan megrémültem, hogy mer így kocsiba ülni. Egy kis kocsmázásra invitált. Nagy keservesen betuszkoltam a kocsijába és hazavittem. A lakásban újra feltámadt harci kedve és a slusszkulcsot felmarkolva, lebotorkált a lépcsőn. Közben engem szidott egyfolytában, mindenféle gyáva alaknak lehordott, hogy nem merek meglógni az asszonykám szoknyája mellől.
- Csalódtam benned, nem vagy férfi! - üvöltötte vissza búcsúzóul.
Pár nap múlva mikrobusz szállított ki bennünket a város peremére, ahol a néhány faházból álló alkalmi tábor volt.
A Celsius gatan kezdett feltöltődni az egyre áramló koszovói és egyéb balkáni menekültekkel. Induláskor megkérdeztem a sofőrt:
- Ezek is jönnek? - és a szomszédaink felé mutattam.
Nemet intett.
- Ha nem ezek, akkor lesznek ott mások, akik miatt nem tudunk aludni. - legyintett Rita.
Sajnos igaza lett. Eddigi tapasztalataim alapján leszűrhettem azt a következtetést, hogy a nem dolgozó ember fokozatosan elveszti a rendszerességet az életéből és egy különleges, eltolódott idejű, fordított világban kezd élni. Az éjszakába nyúló ébrenléteket délelőtti alvás követi és fokozatosan elcsúszik ezeknek az embereknek az időbeosztása. Lassan természetessé vált, hogy éjjel háromkor még teli volt a társalgó, vagy, hogy délután két óra körül ültek le az első étkezéshez.
Az új helyünk természetesen tele volt törökbolgárokkal. Egyetlen erdélyi fiú tudott magyarul, a többség a Balkánt képviselte.
Kis szobánkat igyekeztünk lakályossá tenni. Egyik este, nagy meglepetésemre, rádiónkon bejött a Petőfi adó. Vegyes érzelmekkel hallgattam a hétfő esti kabarét. Nagyon örültem ennek a váratlan ajándéknak, de pár óra múlva elúszott a hang és képtelen voltam ismét beállítani.
Ablakunk egy futballpálya méretű üres telekre nézett, szükségtelennek tartottuk az elfüggönyözést. Reggel Rita sikolyára ébredtem. Egy Quasimodo külsejű alak szörcsögött az ablakunk előtt. Megmerevedve figyeltük lomha, gorillaszerű mozgását. Kis idő múlva békésen elcsoszogott. Iszonyatos bő gatyáját a nadrágtartó sem tartotta valami biztosan: félig kilátszó feneke, mint valami dekoltázs fehérlett a pólóing és a nadrág között.
Mikor beszámoltunk a személyzetnek a látottakról, mosolyogva legyintettek.
- Az épület másik szárnya a bolondoké, de nem kell félni tőlük, teljesen ártalmatlanok.
Valóban, egy munkaterápiás intézmény próbálta ezeket a szerencsétleneket megismertetni az élet anyjával.
Másfél hetes lődörgés után begördült az udvarra egy hatalmas Scania busz és elindulhattunk következő állomáshelyünkre.