Hatás, ellenhatás
– Hol volt eddig?! Hol volt eddig?! – sipákolta az apró emberke, miközben az asszony kezét szorongatta. A körben állók mosolyogva asszisztáltak az idős főnök lelkesedéséhez. A kézrázástól Éva formás mellei mozgásba jöttek, a dekoltázs kissé láttatni engedte ezt az önfeledt hullámzást. Kínos mosollyal próbált szabadulni, miközben tekintete a férjét kereste. Nem bánta volna, ha végre magára hagyják, mert újra érzi az émelygést. Nincs semmi meglepő a rosszullétben, hiszen gyermeket vár. Ma akarta megmondani a párjának.
Kovács Mihály kétségtelenül egy átlagos magyar családnévvel rendelkezik, de korántsem él hétköznapi életet. Erről az állása tehet, ugyanis kürtös egy szimfonikus zenekarban. Mihály széles pofacsontú, gyors pillantású, izmos férfi, akit a kívülállók inkább fizikai munkásnak néznek. Van benne valami az ősmagyarokról alkotott képből is. Magassága épp hogy eléri az átlagot, ezzel is az elődökre emlékeztetve, mert minek is a hórihorgas termet, ha úgyis lovon ülünk?!
Mihály egyedül éldegélt, nem túl fényesen egy újpesti panellakás tulajdonosaként. Gyakran megfordult a fejében, hogy hátat fordít a zenének, mert abból nem lehet megélni, hogy belép a második tételben, belefúj a hangszerébe pár taktust, aztán megint tétlenül ücsöröghet a fortissimóig. Évekig halogatta a döntést, de amikor tornyosulni kezdtek a kifizetésre váró számlák, elfogadta egy barátja ajánlatát és elhelyezkedett egy autószalonban. Másodállásban ugyan, de az extra jövedelem elég volt ahhoz, hogy a felszínen maradjon.
Évával az SZTK-ban találkozott először. A szemészeten üldögélt, mikor nyílt az egyik ajtó és megjelent a fehérköpenyes, klumpás nővérke, aki kartonokat szorongatva sietett végig a hosszú folyosón. Mihály úgy bámulta, mint kezdő turista az északi fényt. A lobogó köpeny meg az ormótlan lábbeli igazán nem volt kihívó, a férfit mégis rabul ejtette a kisugárzás ami a fiatal nőből áradt. Sexepil - állítja erről a jelenségről a szakirodalom és valóban, Mihály úgy fordult az elvonuló nő után, mintha mágnes vonzotta volna.
– Ezt nem hagyhatom annyiban! – bíztatta magát. – Még mindig jobb az elutasítás, mint álmatlanul forgolódni az ágyban, az elszalasztott lehetőség miatt átkozódva.
Rögtön felpattant a helyéről és a nővér után vágtatott.
– Elnézést nővérke, nem tudja, a Surányi doktor rendel ma?
A nő megállt, hosszan a férfi szemébe nézett és értett mindent.
– Itt nem dolgozik semmiféle Surányi doktor. – mondta kissé oktatóan, de nem volt neheztelés a hangjában. Észrevette azonnal a tekintetben bujkáló kíváncsiságot, a mohó, vágyakozó pillantást. Élvezte ezt a kitüntető figyelmet, különösen azért, mert a férfi nem a mellét vagy a csípőjét gusztálta hanem a szemébe nézett.
Mihály valóban a tekintet rabja volt. Az a pillantás melegséget ígért, gazdag érzelmeket, ugyanakkor valamiféle tartózkodó fölényt is, tán azért, mert a lány magasabb volt, mint ő. De ez csak fokozta a vágyait.
– Találkozhatnánk ma este a műszakja után. Egy kávé valahol... Együtt kinyomoznánk, hogy hol is rendel ez a Surányi doktor...
A lány nem tudta elfojtani a mosolyát.
– Magának akkor a Gizikével kéne randizni. Ő vezeti a nyilvántartást. Ráadásul még férje sincs.
– És magának? – kérdezte Mihály nagyot nyelve. Ez megint mulatságos volt, ahogy szinte remegve várta a választ.
A lány tovább cukkolta.
– Ezt is megtudhatja a Gizikétől! Nyitott könyv vagyok...
– Belelapoznék én ebbe a nyitott könyvbe! – vágta rá Mihály, aztán elpirult a saját vakmerőségétől. Nehogy elrontson itt mindent a szemtelenségével.
– Csak egy kávé! És ígérem lelépek, ha unja magát mellettem!
– Fizetés nélkül? – kuncogott a lány. Határozottan élvezte a férfi zavarát.
– Jaj dehogy! Tiszta hülye vagyok! Bocsásson meg! Fizetek én, mint a katonatiszt!
– Melyik fegyvernemnél szolgál? – évődött tovább a lány. – Mennem kell! – folytatta. – Na jó, nem bánom, hatkor benézek a Harangvirágba. Viszlát! –megfordult és határozott léptekkel elindult. Mihály nem tudott később sem visszaemlékezni, hogy elköszönt-e a lánytól.
Az első randevú remekül sikerült. Mihály elemében volt, a zenészvilágból hozott mulatságos történetekkel szórakoztatta a lányt, aki jókat derült a hallottakon. Némi kegyes csalással önmagát is beleszőtte néhány epizódba, mert úgy vette észre, a lány kezd felnézni rá ezekért a kapcsolatokért.
Mihály felhevülve gesztikulált, szerencsére a kávéscsésze is üres volt már, mikor feldöntötte. Éva nagyon jól érezte magát, és amikor végre szóhoz jutott, oldottan mesélt hétköznapjairól. Még azt is bevallotta, hogy énekórákat vesz egy idős zenetanártól. Mihály kissé megijedt ettől a közléstől. Felrémlett előtte, hogy majd hazudoznia kell, ha a lány ítéletet vár tőle, a szakembertől.
De a hobby többet nem került szóba. Annál inkább a következő találka időpontja.
Ettől a naptól felgyorsult minden. Rendszeresen találkoztak és igen hamar eldöntötték, hogy felesleges két frizsidert tömni és két rezsit fizetni. Összeköltöztek és élvezték az együttlét örömeit. Mihály boldogan nyugtázta, hogy a páros élet egyáltalán nem áldozat, sőt... Éva tökéletes partnernek bizonyult. Eszébe sem jutott más szoknyák után forgolódni. Mindent megtett, hogy az asszony kedvére tegyen. Éva is boldogan merült el a kapcsolat biztonságában.
Mihály egy baráti összejövetelen hallotta Évát először énekelni. Már korábban a fürdőszobai dúdolások alkalmával is megállapította, hogy Évának igen kellemes hangja van. Az asszony ezen a partin a barátnőivel közösen énekelt, de a többiek teljesítménye inkább háttérzajnak hatott a nő kissé mély zengésű, élvezetes hangja mellett.
– Milyen volt? – lépett hozzá az asszony a zeneszám után.
– Ügyes vagy szívem! – krákogott. – De úgy érzem, a hangod még nem elég telt a magasabb regiszterekben.
Évát nem viselte meg a kritika. Szorgalmasan látogatta az énektanárt, de úgy tűnt, napirendre tért a dolog felett és besorolta az ártalmatlan hobbik közé.
Eltelt néhány hónap a parti óta, mikor egyszer csak a férje elé állt.
– Jelentkeztem abba a tehetségkutatóba. Már túl vagyok a meghallgatáson. Szombaton lesz az elődöntő, a tévé is közvetíti. Elkísérsz?
Mihály nagyot nyelt. Szóval, a háta mögött... De nem tárhatja az asszony elé, hogy mennyire sérti mindez.
– Hát ez aztán a meglepetés! Azért előbb is szólhattál volna... Gratulálok szívem! Természetesen ott leszek veled!
A műsor nyögvenyelősen indult. Lámpalázas kezdők, maguktól elszállt amatőrök váltották egymást a színpadon. Néhányan olyan teljesítményt nyújtottak, hogy megkérdőjelezték az egész műsor létjogosultságát.
Aztán Éva következett. Minden zaj elült a teremben, amikor megjelent a színpadon. Egy kissé merész szabású vállpántos tűzvörös felső volt rajta, mely izgatóan harmonizált egészséges, napsütötte bőrével. A testre simuló feszes fekete nadrág pompásan követte a lábak vonalát. Karcsú volt, légies. A lámpaláz legkisebb jele nélkül szemezett a reflektorfénnyel. Aztán biccentett egyet oldalra. Felhangzott a zene. A termet megtöltötte az édesbús dallam ami ütemes lüktetésbe olvadt. Éva énekelni kezdett. Az első hangok után izgatott morajlás hallatszott a nézőtérről, majd felcsattant a taps. Éva hangja sejtelmesen érzékeny volt, lágy és vágyakozó, majd hirtelen felerősödve szárnyalni kezdett, szinte elérhetetlen magasságokba.
Mihály beleborzongott a különleges élménybe. Olyan ismeretlen volt az a jelenség a színpadon! Nem, nem tudja elhinni, hogy ezzel a káprázattal él egy fedél alatt. Lélegzetvisszafojtva bámulta a csodát. És az a hang tovább játszott a közönséggel. Felemelte, ringatta, körülölelte a hallgatóságát. Mihály torkát kaparta valami, úgy érezte a sírással küszködik.
A dal véget ért. A tömeg tombolva ünnepelte kedvencét. A zsűritagok állva tapsoltak. A dübörgés nem akart szűnni. Éva, mint aki álomból ébred, csodálkozva fürdött a fényben. Meglepetten fogadta az őrjöngést, szája elé tartott tenyérrel próbálta felfogni a sikert.
Mihály is ott ünnepelt a nézőtéren. Most nem volt több, mint egy lelkes néző a sokaságból.
De ez a varázslat mintha a jövőbe rángatta volna. Látta az asszonyt fényes színpadokon, híres emberek társaságában. Saját magát is látta, ahogy egyre távolabb sodródik a tömegben a rajongók karéjában tündöklő sztártól. Fantáziája nem állt meg a koncerttermek és szalonok világában. Képzelete lakosztályokat vetített elé, ahol a híres énekesnő enged a csábításnak és mások karjába omlik. A pletykalapok kikezdik az énekes csillag és a kis zenész házasságát... Selyem nyakkendős ügyvédek hada fogja kényszeríteni, hogy váljon el az ünnepelt művésznőtől, akinek csak akadályozza karrierjét. Aztán a felkapott énekesnőt majd összeboronálják néhány celebbel, hogy a pletykalapoknak legyen témája és hogy jobban fogyjanak a lemezei. Ő meg kisemmizve üldögél majd kopott frakkjában a zenekar hatodik sorában, a fortissimóra várva. Ő, akire sosem világított a reflektorfény... Neki csak a kottatartó halványfényű égője világít a zenekari árokban...
A műsor még tartott, de Mihály elindult a kijárat felé. Emlékezett rá, hogy a neje még valamiféle találkozóra készül a fejesekkel, de aztán őt várja, hogy hazavigye. De most inkább egy üzenetet küld a mobilján. Sajnos nem tudja felvenni, mert egy most érkező szállítmány átvételét kell intézni. Nemrég üzent a főnöke... És ne várjon rá, feküdjön le nyugodtan, mert sokáig elhúzódhat a munka. Holnap majd mindent megbeszélnek...
Lesz ideje felkészülni, hogy mit mondjon a nejének, ha végre találkoznak. Tudja jól, nem fog fukarkodni a dicsérettel. De most a kolléganőjét hívja, azt a molett csellistát a zenekarból, hogy vele töltse az éjszakát.
– Hol volt eddig?! Hol volt eddig?! – sipákolta az apró emberke, miközben az asszony kezét szorongatta. A körben állók mosolyogva asszisztáltak az idős főnök lelkesedéséhez. A kézrázástól Éva formás mellei mozgásba jöttek, a dekoltázs kissé láttatni engedte ezt az önfeledt hullámzást. Kínos mosollyal próbált szabadulni, miközben tekintete a férjét kereste. Nem bánta volna, ha végre magára hagyják, mert újra érzi az émelygést. Nincs semmi meglepő a rosszullétben, hiszen gyermeket vár. Ma akarta megmondani a párjának.
Kovács Mihály kétségtelenül egy átlagos magyar családnévvel rendelkezik, de korántsem él hétköznapi életet. Erről az állása tehet, ugyanis kürtös egy szimfonikus zenekarban. Mihály széles pofacsontú, gyors pillantású, izmos férfi, akit a kívülállók inkább fizikai munkásnak néznek. Van benne valami az ősmagyarokról alkotott képből is. Magassága épp hogy eléri az átlagot, ezzel is az elődökre emlékeztetve, mert minek is a hórihorgas termet, ha úgyis lovon ülünk?!
Mihály egyedül éldegélt, nem túl fényesen egy újpesti panellakás tulajdonosaként. Gyakran megfordult a fejében, hogy hátat fordít a zenének, mert abból nem lehet megélni, hogy belép a második tételben, belefúj a hangszerébe pár taktust, aztán megint tétlenül ücsöröghet a fortissimóig. Évekig halogatta a döntést, de amikor tornyosulni kezdtek a kifizetésre váró számlák, elfogadta egy barátja ajánlatát és elhelyezkedett egy autószalonban. Másodállásban ugyan, de az extra jövedelem elég volt ahhoz, hogy a felszínen maradjon.
Évával az SZTK-ban találkozott először. A szemészeten üldögélt, mikor nyílt az egyik ajtó és megjelent a fehérköpenyes, klumpás nővérke, aki kartonokat szorongatva sietett végig a hosszú folyosón. Mihály úgy bámulta, mint kezdő turista az északi fényt. A lobogó köpeny meg az ormótlan lábbeli igazán nem volt kihívó, a férfit mégis rabul ejtette a kisugárzás ami a fiatal nőből áradt. Sexepil - állítja erről a jelenségről a szakirodalom és valóban, Mihály úgy fordult az elvonuló nő után, mintha mágnes vonzotta volna.
– Ezt nem hagyhatom annyiban! – bíztatta magát. – Még mindig jobb az elutasítás, mint álmatlanul forgolódni az ágyban, az elszalasztott lehetőség miatt átkozódva.
Rögtön felpattant a helyéről és a nővér után vágtatott.
– Elnézést nővérke, nem tudja, a Surányi doktor rendel ma?
A nő megállt, hosszan a férfi szemébe nézett és értett mindent.
– Itt nem dolgozik semmiféle Surányi doktor. – mondta kissé oktatóan, de nem volt neheztelés a hangjában. Észrevette azonnal a tekintetben bujkáló kíváncsiságot, a mohó, vágyakozó pillantást. Élvezte ezt a kitüntető figyelmet, különösen azért, mert a férfi nem a mellét vagy a csípőjét gusztálta hanem a szemébe nézett.
Mihály valóban a tekintet rabja volt. Az a pillantás melegséget ígért, gazdag érzelmeket, ugyanakkor valamiféle tartózkodó fölényt is, tán azért, mert a lány magasabb volt, mint ő. De ez csak fokozta a vágyait.
– Találkozhatnánk ma este a műszakja után. Egy kávé valahol... Együtt kinyomoznánk, hogy hol is rendel ez a Surányi doktor...
A lány nem tudta elfojtani a mosolyát.
– Magának akkor a Gizikével kéne randizni. Ő vezeti a nyilvántartást. Ráadásul még férje sincs.
– És magának? – kérdezte Mihály nagyot nyelve. Ez megint mulatságos volt, ahogy szinte remegve várta a választ.
A lány tovább cukkolta.
– Ezt is megtudhatja a Gizikétől! Nyitott könyv vagyok...
– Belelapoznék én ebbe a nyitott könyvbe! – vágta rá Mihály, aztán elpirult a saját vakmerőségétől. Nehogy elrontson itt mindent a szemtelenségével.
– Csak egy kávé! És ígérem lelépek, ha unja magát mellettem!
– Fizetés nélkül? – kuncogott a lány. Határozottan élvezte a férfi zavarát.
– Jaj dehogy! Tiszta hülye vagyok! Bocsásson meg! Fizetek én, mint a katonatiszt!
– Melyik fegyvernemnél szolgál? – évődött tovább a lány. – Mennem kell! – folytatta. – Na jó, nem bánom, hatkor benézek a Harangvirágba. Viszlát! –megfordult és határozott léptekkel elindult. Mihály nem tudott később sem visszaemlékezni, hogy elköszönt-e a lánytól.
Az első randevú remekül sikerült. Mihály elemében volt, a zenészvilágból hozott mulatságos történetekkel szórakoztatta a lányt, aki jókat derült a hallottakon. Némi kegyes csalással önmagát is beleszőtte néhány epizódba, mert úgy vette észre, a lány kezd felnézni rá ezekért a kapcsolatokért.
Mihály felhevülve gesztikulált, szerencsére a kávéscsésze is üres volt már, mikor feldöntötte. Éva nagyon jól érezte magát, és amikor végre szóhoz jutott, oldottan mesélt hétköznapjairól. Még azt is bevallotta, hogy énekórákat vesz egy idős zenetanártól. Mihály kissé megijedt ettől a közléstől. Felrémlett előtte, hogy majd hazudoznia kell, ha a lány ítéletet vár tőle, a szakembertől.
De a hobby többet nem került szóba. Annál inkább a következő találka időpontja.
Ettől a naptól felgyorsult minden. Rendszeresen találkoztak és igen hamar eldöntötték, hogy felesleges két frizsidert tömni és két rezsit fizetni. Összeköltöztek és élvezték az együttlét örömeit. Mihály boldogan nyugtázta, hogy a páros élet egyáltalán nem áldozat, sőt... Éva tökéletes partnernek bizonyult. Eszébe sem jutott más szoknyák után forgolódni. Mindent megtett, hogy az asszony kedvére tegyen. Éva is boldogan merült el a kapcsolat biztonságában.
Mihály egy baráti összejövetelen hallotta Évát először énekelni. Már korábban a fürdőszobai dúdolások alkalmával is megállapította, hogy Évának igen kellemes hangja van. Az asszony ezen a partin a barátnőivel közösen énekelt, de a többiek teljesítménye inkább háttérzajnak hatott a nő kissé mély zengésű, élvezetes hangja mellett.
– Milyen volt? – lépett hozzá az asszony a zeneszám után.
– Ügyes vagy szívem! – krákogott. – De úgy érzem, a hangod még nem elég telt a magasabb regiszterekben.
Évát nem viselte meg a kritika. Szorgalmasan látogatta az énektanárt, de úgy tűnt, napirendre tért a dolog felett és besorolta az ártalmatlan hobbik közé.
Eltelt néhány hónap a parti óta, mikor egyszer csak a férje elé állt.
– Jelentkeztem abba a tehetségkutatóba. Már túl vagyok a meghallgatáson. Szombaton lesz az elődöntő, a tévé is közvetíti. Elkísérsz?
Mihály nagyot nyelt. Szóval, a háta mögött... De nem tárhatja az asszony elé, hogy mennyire sérti mindez.
– Hát ez aztán a meglepetés! Azért előbb is szólhattál volna... Gratulálok szívem! Természetesen ott leszek veled!
A műsor nyögvenyelősen indult. Lámpalázas kezdők, maguktól elszállt amatőrök váltották egymást a színpadon. Néhányan olyan teljesítményt nyújtottak, hogy megkérdőjelezték az egész műsor létjogosultságát.
Aztán Éva következett. Minden zaj elült a teremben, amikor megjelent a színpadon. Egy kissé merész szabású vállpántos tűzvörös felső volt rajta, mely izgatóan harmonizált egészséges, napsütötte bőrével. A testre simuló feszes fekete nadrág pompásan követte a lábak vonalát. Karcsú volt, légies. A lámpaláz legkisebb jele nélkül szemezett a reflektorfénnyel. Aztán biccentett egyet oldalra. Felhangzott a zene. A termet megtöltötte az édesbús dallam ami ütemes lüktetésbe olvadt. Éva énekelni kezdett. Az első hangok után izgatott morajlás hallatszott a nézőtérről, majd felcsattant a taps. Éva hangja sejtelmesen érzékeny volt, lágy és vágyakozó, majd hirtelen felerősödve szárnyalni kezdett, szinte elérhetetlen magasságokba.
Mihály beleborzongott a különleges élménybe. Olyan ismeretlen volt az a jelenség a színpadon! Nem, nem tudja elhinni, hogy ezzel a káprázattal él egy fedél alatt. Lélegzetvisszafojtva bámulta a csodát. És az a hang tovább játszott a közönséggel. Felemelte, ringatta, körülölelte a hallgatóságát. Mihály torkát kaparta valami, úgy érezte a sírással küszködik.
A dal véget ért. A tömeg tombolva ünnepelte kedvencét. A zsűritagok állva tapsoltak. A dübörgés nem akart szűnni. Éva, mint aki álomból ébred, csodálkozva fürdött a fényben. Meglepetten fogadta az őrjöngést, szája elé tartott tenyérrel próbálta felfogni a sikert.
Mihály is ott ünnepelt a nézőtéren. Most nem volt több, mint egy lelkes néző a sokaságból.
De ez a varázslat mintha a jövőbe rángatta volna. Látta az asszonyt fényes színpadokon, híres emberek társaságában. Saját magát is látta, ahogy egyre távolabb sodródik a tömegben a rajongók karéjában tündöklő sztártól. Fantáziája nem állt meg a koncerttermek és szalonok világában. Képzelete lakosztályokat vetített elé, ahol a híres énekesnő enged a csábításnak és mások karjába omlik. A pletykalapok kikezdik az énekes csillag és a kis zenész házasságát... Selyem nyakkendős ügyvédek hada fogja kényszeríteni, hogy váljon el az ünnepelt művésznőtől, akinek csak akadályozza karrierjét. Aztán a felkapott énekesnőt majd összeboronálják néhány celebbel, hogy a pletykalapoknak legyen témája és hogy jobban fogyjanak a lemezei. Ő meg kisemmizve üldögél majd kopott frakkjában a zenekar hatodik sorában, a fortissimóra várva. Ő, akire sosem világított a reflektorfény... Neki csak a kottatartó halványfényű égője világít a zenekari árokban...
A műsor még tartott, de Mihály elindult a kijárat felé. Emlékezett rá, hogy a neje még valamiféle találkozóra készül a fejesekkel, de aztán őt várja, hogy hazavigye. De most inkább egy üzenetet küld a mobilján. Sajnos nem tudja felvenni, mert egy most érkező szállítmány átvételét kell intézni. Nemrég üzent a főnöke... És ne várjon rá, feküdjön le nyugodtan, mert sokáig elhúzódhat a munka. Holnap majd mindent megbeszélnek...
Lesz ideje felkészülni, hogy mit mondjon a nejének, ha végre találkoznak. Tudja jól, nem fog fukarkodni a dicsérettel. De most a kolléganőjét hívja, azt a molett csellistát a zenekarból, hogy vele töltse az éjszakát.