A szerelem nem ismer határokat
Joli kikéri magának ha néninek szólítják. Érthető a felháborodása, hiszen még csak 83 éves. Görcsösen hisz abban, hogy jóval fiatalabbnak látszik a koránál. A tükörben vizsgálódva megpróbálja figyelmen kívül hagyni a fonnyadó arcot, a görnyedt tartást, a szétfolyó külsőt, inkább a múltba réved, a hetvenes évekbe, amikor a férfi kollégák között olyan népszerűségnek örvendett. Egy impex vállalatnál verte az írógépet, mindig elegánsan, rendezett frizurával, a nyolc órai műszak alatt is tűsarkúban. De megérte, mert valósággal körbedongták a munkatársak. A többi kolléganő is ápolt volt és csinos, mégis mindenki az ő kegyeit kereste. Olyan izgató volt az a légkör, pedig már férjnél volt akkor. Néha engedett a csábításnak, gondosan ügyelve a látszatra, nem szerette volna, ha rásütik a könnyű kis nőcske jelzőt.
De azok az évek elszaladtak, olyan gyorsan, hogy néha kételkedni kezd a naptár megbízhatóságában. Hiszen alig élt! De hiába reménykedik valamiféle csodában, minden az idő múlását igazolja. Férje halála is, aki már húsz éve pihen a temetőben. Lassan a gyerekei is elérik a nyugdíjkorhatárt.
Joli nem az a típus, aki tüsténkedő nagymamaként szeretné megkönnyíteni gyermekei életét. Egy-két fanyalogva teljesített megbízatás után úgy dönt, jobb távol lenni a családtól. Dehogy fog macskákat etetni, kutyát sétáltatni, unokáknak főzőcskézni! Inkább vidékre költözik. Lelki szemei előtt már meg is jelenik egy csendes kis falucska, ahol majd élvezheti a természet szépségeit. Tyúkot ültet, zöldséget termeszt, gyümölcsfákat gondoz, nincs annál csodálatosabb, mint a saját termés ízeit élvezni.
A család erősen csodálkozik az anyu döntésén, de Joli hajthatatlan. Eladásra kerül a belvárosi lakás, hamarosan a vidéki ház is horogra akad. Némi megütközést kelt mindenkiben, hogy több mint 200 kilométerre van a fővárostól, de Joli ebben is előnyt szimatol. Külön jó ez a távolság, legalább nem rohannak hozzá a gyerekei mindenféle kívánságokkal. A méretes parasztház és a telek nem viszi el az összes pénzét, még kocsira is telik, nincs gond, ha mégis kedve szottyanna meglátogatni a pestieket.
Joli kiköltözik az isten háta mögé. Az első napok pakolászással telnek, de hamar a helyére kerül minden. Nagy sétákat tesz a faluban, bátortalanul köszönget a helyieknek, azok gyanakodva méregetik. Meglepve látja, hogy a legtöbb portán egyáltalán nincsenek állatok, alig egy-két gazda veszi a fáradságot, hogy baromfit vagy disznót tartson. A vetőmagboltban fásultan legyint, mikor az eladó magyarázni kezdi a paprika termesztéséhez szükséges talajlazítást és gyomirtást.
Tétlenül, nagy unalomban telnek a napok. Néhány hét múlva tudomást szerez egy rendezvényről a kultúrházban. Ő is ellátogat, a nagyasztalra kipakolja a boltban vett pogácsát meg üdítőt. A helybéliek egymás szavába vágva mesélik a gazdálkodás fortélyait. Büszke háziállat tulajdonosok cserélnek tapasztalatot.
‒ Jolika, maga milyen állatot szeretne tartani? ‒ érdeklődik valaki.
‒ Állatot?! Én voltam egy nagy marha, hogy ide költöztem! ‒ fakad ki.
Az eset után esélye sincs a barátkozásra. Egyetlen szórakozása és vigasza az internet, amivel elég jól elboldogul. Most kamatozik a gépírónői múltja. Saját facebook oldala is van, ahol megszállottan gyűjti az ismerősöket. Már szinte csak az élteti, hogy a világhálón kapcsolatban lehet sok-sok emberrel és ilyenkor az sem baj, hogy személyesen sosem látták egymást. Nagy rutinnal írogatja hozzászólásait, bátran belekotyog minden témába.
Az egyik unalmasnak induló délelőttön érdekes üzenet bukkan fel a messengeren. Csak a mon cheri szavakat érti, erre jól emlékszik, ezt hajtogatta az a francia üzletember is valamikor a hetvenes években, akinek végül is engedett, és igen jól elboldogult vele nyelvtudás nélkül is.
De itt rengeteg a szöveg! Sebaj, erre való a google fordító! Pillanatokon belül kiderül, hogy a küldője oda van érte. Egy francia fickó, aki Joli facebook fotójától lázba jött, és most azért könyörög, hogy levelezzenek. Jolit átjárja a büszkeség, és a hiúság. Lám, még most is kívánatos! Valaki a válaszára vár és ettől a választól függ a boldogsága. Gyorsan ismerősnek jelöli a férfit, és gondosan vizsgálni kezdi a levélíró fényképét. Markáns vonások, rövidre nyírt ősz haj, magabiztos tekintet, tán katona lehet az illető, mert terepszínű pólóban van. Erre feltétlenül rá kell kérdezni! Olyan jó ötvenesnek saccolja, de a kor nem lehet probléma, sok férfi az idősebb nőkre bukik. Ott van mindjárt a francia elnök. Szaladnak a sorok a keze alól és szerencsére nem kell sokat várni, mert a férfi vonalban van, érkeznek a válaszok. Szenvedélyes soraiból egyértelmű, hogy valósággal belehabarodott Joliba. Az asszony mosolyogva dől hátra. Hát van ilyen?! Megint van udvarlója, ráadásul egy jóképű francia férfi személyében!
Órák óta tart a levélváltás. Mintha valami sürgetné a férfit, egyre melegebb hangulatú sorokat ír. Bizonyára ő is ki van éhezve egy lelki társra. De nem csak a lélekről van szó, mert Gilbert már arról ábrándozik, hogy mikor szoríthatná karjai közé újdonsült kedvesét. Mert az nem lehet, hogy ne találkozzanak hamarosan! Joli valósággal beleszédül a szerencséjébe. Lám, nem számít a kor, a boldogság még ennyi év után is elérhető.
Gilbert őszinte, nem árul zsákbamacskát. Bevallja, hogy a kép nem mostanában készült, sajnos azóta kissé megviseltebb, de nem lehet csodálni, kilenc éves kisfia súlyos betegségben szenved. Majd küld képet a gyerekről is, de csak régebbi van, mert a kicsi éppen kórházban fekszik. Neki valóságos felüdülés ez a kapcsolat, végre szerencsésnek mondhatja magát a felesége autóbalesete után, egyedül maradva egy súlyos beteg gyerekkel.
Joli csupa részvét. Majd megszakad a szíve a kis Pierre miatt. Elköszön a férfi, mert indul a kórházba. De holnap folytatják, ígéri.
Joliban kavarognak az érzelmek, nem tudja magában tartani szerencséjét. Felhívja lányát, hogy megossza örömét. Az üdvözlés után csak pár mondatra futja, mikor Zsuzsa félbeszakítja:
‒ Várj, kihangosítalak! Feri is itt van, ezt neki is hallani kell.
Nagyszerű! Legalább mind a két gyereke egyszerre értesül a boldogságáról.
Joli beszámolóját néma csend követi. Majd a fia harsog a készülékbe.
‒ Anyu, te megbolondultál?! Bedőlsz egy ilyen baromságnak?! Persze, meglátta az én 83 éves anyám fényképét ez a faszkalap és azonnal beléd zúgott! Mutter, elment az eszed?! Nem nézel tévét?! Nem hallottál még az internetes csalókról?! Csak át akarnak vágni! Lefogadom, hogy legközelebb már pénzt fog kérni! Bárcsak ilyen ötösöm lenne!
Most a lánya jut szóhoz.
‒ Anyu, Ferinek igaza van! Ilyen tündérmesékben akarsz hinni?! Ez egy átverés, térj észre! A pénzedre utaznak ezek a gazemberek! Láttad őt egyáltalán?! Legalább megmutatta magát a kamerán keresztül?
‒ Ne nézzetek hülyének! Láttam, hogy próbálkozik, de nagyon sötét volt a kép. Mondta, hogy régi a komputere, állandóan vacakol.
‒ De arra bezzeg jó, hogy öregasszonyoknak üzengessen! Anyám, hol élsz te?! ‒ üvölti Feri.
Szóval ő öregasszony! Ezt kapja a gyerekeitől?! Ezeknek higgyen, míg az a kedves, jóravaló ember a beteg kisfia kezét szorongatja egy kórteremben?! Joli vonásai megkeményednek.
‒ Azonnal hagyjátok abba! Egy szavatokat se hiszem! A boldogságomat irigylitek, ugye?! Mert nekem már nincs jogom arra, hogy valaki rám figyeljen és őszintén törődjön velem, igaz?! Szégyelljétek magatokat!
Már bontja is a vonalat. Micsoda csalódás! Önző, utálatos kölykök!
Alig várja a másnapot. Szerencsére Gilbert már reggel jelentkezik. Az időjárásról ír, újra vágyakozik, hogy milyen jó lenne már együtt lenni, de Joli érzi a sorokból, hogy a férfi elhallgat valamit. Amikor rákérdez a kisfiú állapotára a férfi szinte összeroppan. Elkerülhetetlen a szívműtét, különben a gyermek meghal. Most versenyt fut az idővel, mert a felesége halála miatt fizet ugyan a biztosító, de az még eltart egy darabig, viszont a kisfiú műtéte nem várhat. Minden egyes nap csak az esélyeit rontja. Ő már összeszedte a költségek felét, de még tízezer euró hiányzik. Most elköszön, mert rohannia kell néhány ismerőséhez, hátha tud pénzt szerezni. Lehet, hogy napokig nem tud jelentkezni...
‒Várj! ‒ jajdulnak Joli sorai az üzenetben. ‒ Én megpróbálhatok valamit!
Gyorsan számolni kezd. Majdnem négymillió forintra lenne szükség. A háza most 14 milliót ér, ha tízért meghirdeti, napokon belül elkapkodják. A foglalót kiegészíti és az összeg mehet azonnal annak a szegény beteg gyereknek. Már írja is a tervét Gilbertnek. A válasz nem késik. Je t'aime! Je t'aime! Je t'aime! ‒ harsogja az üzenet. Joli könnybe lábadt szemmel olvassa újra, meg újra a szerelmi vallomást.
Gilbert már tervezget. ‒ Ne sajnáld szívem, hogy megválsz a házadtól, az csak természetes, hogy hozzánk költözöl. Lyon mellett van egy szép házam, elleszünk ott hármasban. Már a fiamnak is elmondtam, hogy új anyukát kap, ugye beleegyezel?
Joli meghatottan tervezgeti a jövőt. Egy szerető férj, és az angyalarcú kisfiú, a kertben üldögélve gyönyörködnek a naplementében, igen, mégis szép az élet!
A ház pillanatokon belül elkel. Joli rohan a bankba, de nem az OTP-t célozza meg, mert legutóbb a gyerekei még azzal is megfenyegették, hogy zárolják a számláját, ha nem hagy fel ezzel az őrültséggel. A másik bank készséggel a rendelkezésére áll, nincs akadálya, hogy elküldje az összeget annak a kis drágának.
Gilbert nem győz hálálkodni és napok múlva már újságolja is, hogy sikeres volt a műtét, kisfia szépen javul. Sajnálkozik, hogy kevesebb ideje lesz a levelezésre, mert a lábadozó gyerekkel akar törődni.
Jolinak még két hónapja van a kiköltözésig, de nem is csomagol, felesleges bútorokat vinni Gilbert berendezett házába, elég, ha két bőrönddel utazik majd.
A férfi sorra szolgáltatja a kedvező híreket. A kisfiú talpra állt, úgyszólván makkegészséges. Mi lenne, ha meglátogatnák Jolit itt, Magyarországon? De felejtsük el, buta ötlet volt - mentegetőzik, hiszen még nem fizetett a biztosító.
Joli beleszédül, hogy karnyújtásnyira van a személyes találkozótól. Most végre élőben... Azonnal felajánlja, hogy küldi a pénzt repülőjegyekre. Újabb hálálkodás, és pár kétértelmű mondat, mert Gilbert azt ígéri, felejthetetlenné varázsolja majd az együtt töltött napokat.
Joli bevásárol, mert a levelezésekből már jól ismeri a férfi ízlését. Vadhúsokat rendel, süt-főz, vagyonokat költ a fogadtatásra. Még egy fehérnemű boltot is felkeres, mert nagyon bízik a fekete csipkeholmik varázserejében.
Végre itt a várva-várt szerda! Joli elújságolja hitetlen gyermekeinek, hogy mekkorát tévedtek. Hiába károgtak, hiába áskálódtak, itt a bizonyíték, hogy neki volt igaza! Már órákkal korábban megérkezik a reptéri parkolóba. Szívja a fogát a méregdrága tarifa miatt, de nem kockáztathat. Előbb is érkezhet a gép, nem szalaszthatja el a találkozót!
Az elektromos tábla jelzi, a leszállás megtörtént. Joli izgalma határtalan. Döcögnek a percek, végre kifelé áramlik a sok utas. Gilbert sehol. Lehet, hogy a csomagjára vár, gyakran előfordul az ilyesmi. Telnek az órák, az ő utasainak nyoma sincs. Még reménykedik, de már szétárad benne a jeges félelem. Létezik, hogy az orránál fogva vezették és kirabolták?! Semmi nem igaz?! De hát milyen világ ez?! Gilbert minden sora hazugság?! Ha létezik egyáltalán ez a férfi... A gyerekeinek lesz igaza?! Szörnyű! És vele mi lesz? Hol fog lakni?
A parkolóból visszafordul, mert talán mégis befut a várva-várt férfi. Aztán csak a könnyek maradnak és az önsajnálat. Dadogva bevallja gyermekeinek a csalódást, no meg a házeladást. Nem számíthat megértésre, megállás nélkül kapja a szidalmakat.
Két napig alvajáróként téblábol a házban. Aztán úgy dönt, hogy mégis kinyitja a komputert, és legalább beolvas a szélhámosnak. Nagy meglepetésére üzenet és egy fotó várja a férfitől. Gilbert két egyenruhás között, és a drámai bejelentés: ‒ Képzeld drágám, milyen balszerencsénk volt! A fiam hátizsákjába valaki drogot csempészett, mi meg jöttünk gyanútlanul. A határon persze lekapcsoltak, órákig fogdában voltunk, míg végre sikerült tisztázni magam. De nem engedtek ki a repülőtérről, vissza kellett utaznunk Franciaországba. Úgy látszik a sors mindig közbeszól és csak nálam találkozhatunk. Mikor tudsz jönni?
Joli fellélegzik, azonnal siet közölni gyerekeivel a jó hírt.
‒ Anyu te elhiszed, hogy valakit lekapcsolnak a vámosok és az közben nyugodtan szelfizget?! Ne dőlj már be az ilyen baromságnak! Nem buktál még eleget?!
Nem hisz az irigykedő gyerekeinek. Lyon mellett fog élni! Már csak néhány formaság és tényleg útra kelhet.
A következő nap egy bizonyos Maurice üzenete várja a messengeren. Borzasztó hírt közöl. Gilbert meghalt. Elvitte egy szívroham. Hiába, az utóbbi idők megpróbáltatásai...
Joli zokogva olvassa a fordítást. Minden elveszett, minden szétfoszlott. De az üzenetnek még nincs vége. Egy csinos, kétszintes épület van a képen, a lyoni ház, ahol Joli a boldogságát remélte. Gilbert ráhagyta mindezt a végrendeletében. Arra kéri, viselje gondját árván maradt kisfiának.
Joli dobogó szívvel bámulja a csodapalotát és igent mond.
Maurice boldogan veszi tudomásul, hogy egykori katonabajtársa végakarata teljesülni fog. Megígéri, hogy mindenben az asszony segítségére lesz. Teheti, mert ő is egyedül él. Ha Joli kéri, akár fényképet is tud küldeni magáról. Most már csak annyi a gond, hogy felmerültek bizonyos ügyvédi költségek az átíratással kapcsolatban. Legalább 5000 euróra lenne szükség. Nagyon sürgős lenne, mert a ház elúszhat. Jolit szeretettel várják, ja és hozza az iratait a hivatalos ügyekhez. Elég, ha Párizsba repül, érte mennek kocsival.
Joli eladja az autóját és feladja az összegyűjtött pénzt. Készül a nagy útra. Jobb híján a fiát kéri meg, hogy vigye ki a reptérre, mert nincs már taxira való sem. Feri meglepetésre igent mond.
‒ Persze! Kiviszlek én, mi az hogy! Te csak utazz ki Párizsba, ha ennyire elment az eszed. Talán ott majd kijózanodsz, ha a kutya se megy érted.
Joli két napot kóvályog a repülőtéren, étlen-szomjan, lemerült telefonnal, míg végül összeesik. A francia hatóság tolmács segítségével kideríti a részleteket és értesítik a rokonokat. Joli a gyerekei segítségével haza kerül.
Manapság a főváros egyik peremkerületében él, egy szerény alagsori albérletben. A szoba ablaka alig nagyobb, mint egy lőrés. Gyerekei nemigen látogatják. Egyetlen szórakozása az internet. A társkereső oldalakat különösen kedveli.
Ki tudja, talán még rámosolyoghat a szerencse egy igényes úriember képében...
Joli kikéri magának ha néninek szólítják. Érthető a felháborodása, hiszen még csak 83 éves. Görcsösen hisz abban, hogy jóval fiatalabbnak látszik a koránál. A tükörben vizsgálódva megpróbálja figyelmen kívül hagyni a fonnyadó arcot, a görnyedt tartást, a szétfolyó külsőt, inkább a múltba réved, a hetvenes évekbe, amikor a férfi kollégák között olyan népszerűségnek örvendett. Egy impex vállalatnál verte az írógépet, mindig elegánsan, rendezett frizurával, a nyolc órai műszak alatt is tűsarkúban. De megérte, mert valósággal körbedongták a munkatársak. A többi kolléganő is ápolt volt és csinos, mégis mindenki az ő kegyeit kereste. Olyan izgató volt az a légkör, pedig már férjnél volt akkor. Néha engedett a csábításnak, gondosan ügyelve a látszatra, nem szerette volna, ha rásütik a könnyű kis nőcske jelzőt.
De azok az évek elszaladtak, olyan gyorsan, hogy néha kételkedni kezd a naptár megbízhatóságában. Hiszen alig élt! De hiába reménykedik valamiféle csodában, minden az idő múlását igazolja. Férje halála is, aki már húsz éve pihen a temetőben. Lassan a gyerekei is elérik a nyugdíjkorhatárt.
Joli nem az a típus, aki tüsténkedő nagymamaként szeretné megkönnyíteni gyermekei életét. Egy-két fanyalogva teljesített megbízatás után úgy dönt, jobb távol lenni a családtól. Dehogy fog macskákat etetni, kutyát sétáltatni, unokáknak főzőcskézni! Inkább vidékre költözik. Lelki szemei előtt már meg is jelenik egy csendes kis falucska, ahol majd élvezheti a természet szépségeit. Tyúkot ültet, zöldséget termeszt, gyümölcsfákat gondoz, nincs annál csodálatosabb, mint a saját termés ízeit élvezni.
A család erősen csodálkozik az anyu döntésén, de Joli hajthatatlan. Eladásra kerül a belvárosi lakás, hamarosan a vidéki ház is horogra akad. Némi megütközést kelt mindenkiben, hogy több mint 200 kilométerre van a fővárostól, de Joli ebben is előnyt szimatol. Külön jó ez a távolság, legalább nem rohannak hozzá a gyerekei mindenféle kívánságokkal. A méretes parasztház és a telek nem viszi el az összes pénzét, még kocsira is telik, nincs gond, ha mégis kedve szottyanna meglátogatni a pestieket.
Joli kiköltözik az isten háta mögé. Az első napok pakolászással telnek, de hamar a helyére kerül minden. Nagy sétákat tesz a faluban, bátortalanul köszönget a helyieknek, azok gyanakodva méregetik. Meglepve látja, hogy a legtöbb portán egyáltalán nincsenek állatok, alig egy-két gazda veszi a fáradságot, hogy baromfit vagy disznót tartson. A vetőmagboltban fásultan legyint, mikor az eladó magyarázni kezdi a paprika termesztéséhez szükséges talajlazítást és gyomirtást.
Tétlenül, nagy unalomban telnek a napok. Néhány hét múlva tudomást szerez egy rendezvényről a kultúrházban. Ő is ellátogat, a nagyasztalra kipakolja a boltban vett pogácsát meg üdítőt. A helybéliek egymás szavába vágva mesélik a gazdálkodás fortélyait. Büszke háziállat tulajdonosok cserélnek tapasztalatot.
‒ Jolika, maga milyen állatot szeretne tartani? ‒ érdeklődik valaki.
‒ Állatot?! Én voltam egy nagy marha, hogy ide költöztem! ‒ fakad ki.
Az eset után esélye sincs a barátkozásra. Egyetlen szórakozása és vigasza az internet, amivel elég jól elboldogul. Most kamatozik a gépírónői múltja. Saját facebook oldala is van, ahol megszállottan gyűjti az ismerősöket. Már szinte csak az élteti, hogy a világhálón kapcsolatban lehet sok-sok emberrel és ilyenkor az sem baj, hogy személyesen sosem látták egymást. Nagy rutinnal írogatja hozzászólásait, bátran belekotyog minden témába.
Az egyik unalmasnak induló délelőttön érdekes üzenet bukkan fel a messengeren. Csak a mon cheri szavakat érti, erre jól emlékszik, ezt hajtogatta az a francia üzletember is valamikor a hetvenes években, akinek végül is engedett, és igen jól elboldogult vele nyelvtudás nélkül is.
De itt rengeteg a szöveg! Sebaj, erre való a google fordító! Pillanatokon belül kiderül, hogy a küldője oda van érte. Egy francia fickó, aki Joli facebook fotójától lázba jött, és most azért könyörög, hogy levelezzenek. Jolit átjárja a büszkeség, és a hiúság. Lám, még most is kívánatos! Valaki a válaszára vár és ettől a választól függ a boldogsága. Gyorsan ismerősnek jelöli a férfit, és gondosan vizsgálni kezdi a levélíró fényképét. Markáns vonások, rövidre nyírt ősz haj, magabiztos tekintet, tán katona lehet az illető, mert terepszínű pólóban van. Erre feltétlenül rá kell kérdezni! Olyan jó ötvenesnek saccolja, de a kor nem lehet probléma, sok férfi az idősebb nőkre bukik. Ott van mindjárt a francia elnök. Szaladnak a sorok a keze alól és szerencsére nem kell sokat várni, mert a férfi vonalban van, érkeznek a válaszok. Szenvedélyes soraiból egyértelmű, hogy valósággal belehabarodott Joliba. Az asszony mosolyogva dől hátra. Hát van ilyen?! Megint van udvarlója, ráadásul egy jóképű francia férfi személyében!
Órák óta tart a levélváltás. Mintha valami sürgetné a férfit, egyre melegebb hangulatú sorokat ír. Bizonyára ő is ki van éhezve egy lelki társra. De nem csak a lélekről van szó, mert Gilbert már arról ábrándozik, hogy mikor szoríthatná karjai közé újdonsült kedvesét. Mert az nem lehet, hogy ne találkozzanak hamarosan! Joli valósággal beleszédül a szerencséjébe. Lám, nem számít a kor, a boldogság még ennyi év után is elérhető.
Gilbert őszinte, nem árul zsákbamacskát. Bevallja, hogy a kép nem mostanában készült, sajnos azóta kissé megviseltebb, de nem lehet csodálni, kilenc éves kisfia súlyos betegségben szenved. Majd küld képet a gyerekről is, de csak régebbi van, mert a kicsi éppen kórházban fekszik. Neki valóságos felüdülés ez a kapcsolat, végre szerencsésnek mondhatja magát a felesége autóbalesete után, egyedül maradva egy súlyos beteg gyerekkel.
Joli csupa részvét. Majd megszakad a szíve a kis Pierre miatt. Elköszön a férfi, mert indul a kórházba. De holnap folytatják, ígéri.
Joliban kavarognak az érzelmek, nem tudja magában tartani szerencséjét. Felhívja lányát, hogy megossza örömét. Az üdvözlés után csak pár mondatra futja, mikor Zsuzsa félbeszakítja:
‒ Várj, kihangosítalak! Feri is itt van, ezt neki is hallani kell.
Nagyszerű! Legalább mind a két gyereke egyszerre értesül a boldogságáról.
Joli beszámolóját néma csend követi. Majd a fia harsog a készülékbe.
‒ Anyu, te megbolondultál?! Bedőlsz egy ilyen baromságnak?! Persze, meglátta az én 83 éves anyám fényképét ez a faszkalap és azonnal beléd zúgott! Mutter, elment az eszed?! Nem nézel tévét?! Nem hallottál még az internetes csalókról?! Csak át akarnak vágni! Lefogadom, hogy legközelebb már pénzt fog kérni! Bárcsak ilyen ötösöm lenne!
Most a lánya jut szóhoz.
‒ Anyu, Ferinek igaza van! Ilyen tündérmesékben akarsz hinni?! Ez egy átverés, térj észre! A pénzedre utaznak ezek a gazemberek! Láttad őt egyáltalán?! Legalább megmutatta magát a kamerán keresztül?
‒ Ne nézzetek hülyének! Láttam, hogy próbálkozik, de nagyon sötét volt a kép. Mondta, hogy régi a komputere, állandóan vacakol.
‒ De arra bezzeg jó, hogy öregasszonyoknak üzengessen! Anyám, hol élsz te?! ‒ üvölti Feri.
Szóval ő öregasszony! Ezt kapja a gyerekeitől?! Ezeknek higgyen, míg az a kedves, jóravaló ember a beteg kisfia kezét szorongatja egy kórteremben?! Joli vonásai megkeményednek.
‒ Azonnal hagyjátok abba! Egy szavatokat se hiszem! A boldogságomat irigylitek, ugye?! Mert nekem már nincs jogom arra, hogy valaki rám figyeljen és őszintén törődjön velem, igaz?! Szégyelljétek magatokat!
Már bontja is a vonalat. Micsoda csalódás! Önző, utálatos kölykök!
Alig várja a másnapot. Szerencsére Gilbert már reggel jelentkezik. Az időjárásról ír, újra vágyakozik, hogy milyen jó lenne már együtt lenni, de Joli érzi a sorokból, hogy a férfi elhallgat valamit. Amikor rákérdez a kisfiú állapotára a férfi szinte összeroppan. Elkerülhetetlen a szívműtét, különben a gyermek meghal. Most versenyt fut az idővel, mert a felesége halála miatt fizet ugyan a biztosító, de az még eltart egy darabig, viszont a kisfiú műtéte nem várhat. Minden egyes nap csak az esélyeit rontja. Ő már összeszedte a költségek felét, de még tízezer euró hiányzik. Most elköszön, mert rohannia kell néhány ismerőséhez, hátha tud pénzt szerezni. Lehet, hogy napokig nem tud jelentkezni...
‒Várj! ‒ jajdulnak Joli sorai az üzenetben. ‒ Én megpróbálhatok valamit!
Gyorsan számolni kezd. Majdnem négymillió forintra lenne szükség. A háza most 14 milliót ér, ha tízért meghirdeti, napokon belül elkapkodják. A foglalót kiegészíti és az összeg mehet azonnal annak a szegény beteg gyereknek. Már írja is a tervét Gilbertnek. A válasz nem késik. Je t'aime! Je t'aime! Je t'aime! ‒ harsogja az üzenet. Joli könnybe lábadt szemmel olvassa újra, meg újra a szerelmi vallomást.
Gilbert már tervezget. ‒ Ne sajnáld szívem, hogy megválsz a házadtól, az csak természetes, hogy hozzánk költözöl. Lyon mellett van egy szép házam, elleszünk ott hármasban. Már a fiamnak is elmondtam, hogy új anyukát kap, ugye beleegyezel?
Joli meghatottan tervezgeti a jövőt. Egy szerető férj, és az angyalarcú kisfiú, a kertben üldögélve gyönyörködnek a naplementében, igen, mégis szép az élet!
A ház pillanatokon belül elkel. Joli rohan a bankba, de nem az OTP-t célozza meg, mert legutóbb a gyerekei még azzal is megfenyegették, hogy zárolják a számláját, ha nem hagy fel ezzel az őrültséggel. A másik bank készséggel a rendelkezésére áll, nincs akadálya, hogy elküldje az összeget annak a kis drágának.
Gilbert nem győz hálálkodni és napok múlva már újságolja is, hogy sikeres volt a műtét, kisfia szépen javul. Sajnálkozik, hogy kevesebb ideje lesz a levelezésre, mert a lábadozó gyerekkel akar törődni.
Jolinak még két hónapja van a kiköltözésig, de nem is csomagol, felesleges bútorokat vinni Gilbert berendezett házába, elég, ha két bőrönddel utazik majd.
A férfi sorra szolgáltatja a kedvező híreket. A kisfiú talpra állt, úgyszólván makkegészséges. Mi lenne, ha meglátogatnák Jolit itt, Magyarországon? De felejtsük el, buta ötlet volt - mentegetőzik, hiszen még nem fizetett a biztosító.
Joli beleszédül, hogy karnyújtásnyira van a személyes találkozótól. Most végre élőben... Azonnal felajánlja, hogy küldi a pénzt repülőjegyekre. Újabb hálálkodás, és pár kétértelmű mondat, mert Gilbert azt ígéri, felejthetetlenné varázsolja majd az együtt töltött napokat.
Joli bevásárol, mert a levelezésekből már jól ismeri a férfi ízlését. Vadhúsokat rendel, süt-főz, vagyonokat költ a fogadtatásra. Még egy fehérnemű boltot is felkeres, mert nagyon bízik a fekete csipkeholmik varázserejében.
Végre itt a várva-várt szerda! Joli elújságolja hitetlen gyermekeinek, hogy mekkorát tévedtek. Hiába károgtak, hiába áskálódtak, itt a bizonyíték, hogy neki volt igaza! Már órákkal korábban megérkezik a reptéri parkolóba. Szívja a fogát a méregdrága tarifa miatt, de nem kockáztathat. Előbb is érkezhet a gép, nem szalaszthatja el a találkozót!
Az elektromos tábla jelzi, a leszállás megtörtént. Joli izgalma határtalan. Döcögnek a percek, végre kifelé áramlik a sok utas. Gilbert sehol. Lehet, hogy a csomagjára vár, gyakran előfordul az ilyesmi. Telnek az órák, az ő utasainak nyoma sincs. Még reménykedik, de már szétárad benne a jeges félelem. Létezik, hogy az orránál fogva vezették és kirabolták?! Semmi nem igaz?! De hát milyen világ ez?! Gilbert minden sora hazugság?! Ha létezik egyáltalán ez a férfi... A gyerekeinek lesz igaza?! Szörnyű! És vele mi lesz? Hol fog lakni?
A parkolóból visszafordul, mert talán mégis befut a várva-várt férfi. Aztán csak a könnyek maradnak és az önsajnálat. Dadogva bevallja gyermekeinek a csalódást, no meg a házeladást. Nem számíthat megértésre, megállás nélkül kapja a szidalmakat.
Két napig alvajáróként téblábol a házban. Aztán úgy dönt, hogy mégis kinyitja a komputert, és legalább beolvas a szélhámosnak. Nagy meglepetésére üzenet és egy fotó várja a férfitől. Gilbert két egyenruhás között, és a drámai bejelentés: ‒ Képzeld drágám, milyen balszerencsénk volt! A fiam hátizsákjába valaki drogot csempészett, mi meg jöttünk gyanútlanul. A határon persze lekapcsoltak, órákig fogdában voltunk, míg végre sikerült tisztázni magam. De nem engedtek ki a repülőtérről, vissza kellett utaznunk Franciaországba. Úgy látszik a sors mindig közbeszól és csak nálam találkozhatunk. Mikor tudsz jönni?
Joli fellélegzik, azonnal siet közölni gyerekeivel a jó hírt.
‒ Anyu te elhiszed, hogy valakit lekapcsolnak a vámosok és az közben nyugodtan szelfizget?! Ne dőlj már be az ilyen baromságnak! Nem buktál még eleget?!
Nem hisz az irigykedő gyerekeinek. Lyon mellett fog élni! Már csak néhány formaság és tényleg útra kelhet.
A következő nap egy bizonyos Maurice üzenete várja a messengeren. Borzasztó hírt közöl. Gilbert meghalt. Elvitte egy szívroham. Hiába, az utóbbi idők megpróbáltatásai...
Joli zokogva olvassa a fordítást. Minden elveszett, minden szétfoszlott. De az üzenetnek még nincs vége. Egy csinos, kétszintes épület van a képen, a lyoni ház, ahol Joli a boldogságát remélte. Gilbert ráhagyta mindezt a végrendeletében. Arra kéri, viselje gondját árván maradt kisfiának.
Joli dobogó szívvel bámulja a csodapalotát és igent mond.
Maurice boldogan veszi tudomásul, hogy egykori katonabajtársa végakarata teljesülni fog. Megígéri, hogy mindenben az asszony segítségére lesz. Teheti, mert ő is egyedül él. Ha Joli kéri, akár fényképet is tud küldeni magáról. Most már csak annyi a gond, hogy felmerültek bizonyos ügyvédi költségek az átíratással kapcsolatban. Legalább 5000 euróra lenne szükség. Nagyon sürgős lenne, mert a ház elúszhat. Jolit szeretettel várják, ja és hozza az iratait a hivatalos ügyekhez. Elég, ha Párizsba repül, érte mennek kocsival.
Joli eladja az autóját és feladja az összegyűjtött pénzt. Készül a nagy útra. Jobb híján a fiát kéri meg, hogy vigye ki a reptérre, mert nincs már taxira való sem. Feri meglepetésre igent mond.
‒ Persze! Kiviszlek én, mi az hogy! Te csak utazz ki Párizsba, ha ennyire elment az eszed. Talán ott majd kijózanodsz, ha a kutya se megy érted.
Joli két napot kóvályog a repülőtéren, étlen-szomjan, lemerült telefonnal, míg végül összeesik. A francia hatóság tolmács segítségével kideríti a részleteket és értesítik a rokonokat. Joli a gyerekei segítségével haza kerül.
Manapság a főváros egyik peremkerületében él, egy szerény alagsori albérletben. A szoba ablaka alig nagyobb, mint egy lőrés. Gyerekei nemigen látogatják. Egyetlen szórakozása az internet. A társkereső oldalakat különösen kedveli.
Ki tudja, talán még rámosolyoghat a szerencse egy igényes úriember képében...