Ha megjön a levél
Ernő mozdulatlanul állt a konyhába beszűrődő fényben. Dermedten tartotta kezében a levelet. Gondolatai visszafelé rohantak az időben. Mitől ment tönkre minden? Talán azzal a tévéműsorral kezdődött az egész – próbálta visszaidézni a változás kezdetét. Igen, valószínűleg akkor, mert korábban nemigen foglalkoztatták a babonák.
Természetesen, mint a legtöbb ember, ő sem szerette a 13-as számot, és bosszankodott, ha fekete macska futott át előtte az úton. De semmi több. Igen, talán ennyi. Mert nem köpködte meg a talált pénzt, nem zavarta, ha nyitott létra alatt kellett átmenni, fittyet hányt arra, hogy milyen lábbal kel fel, és ha véletlenül összetört egy tükröt, fel sem merült benne, hogy ezért hét évig tartó balszerencse vár majd rá.
Aztán abban a tévéműsorban a neves teniszező azt magyarázta a riporternek, hogy az egyik évben csupa szerencsés dolog történt vele, nagyszerű sikereket ért el, a másikban meg csapnivalóan szerepelt a nemzetközi tornákon és még a magánéletben is balszerencséje volt. Hitetlenkedve csóválta a fejét. Képtelenségnek tartotta, hogy valakinek egy kerek esztendeig szolgáljon a szerencséje, vagy épp annyi ideig járjon rá a rúd.
Nem is foglalkozott a látottakkal, de újév hajnalán defektjük volt. Abban az átkozott nagy hóban, ünneplő ruhában próbált gürcölni a pótkerékkel, mert persze az autómentő sehol – szóval az egész felért egy rémálommal. Nem is ő, hanem a felesége jegyezte meg akkor:- Na, ez az év is jól kezdődik.
Erről eszébe jutott a teniszező. Persze alaposan átfázott, nyomhatta az ágyat napokig. Aztán sorra jöttek az újabb bajok. Mindennaposak lettek a kisebb háztartási balesetek, folyton betegeskedett valaki a családban, sorra vesztek el a tárgyaik, feltörték a kocsit, pénzbírságot kézbesített a posta. Eleinte tartotta magát, véletlen egybeeséssel magyarázta a pech sorozatot, de lassan kikezdte a magabiztosságát a sok kellemetlenség. Nyár végén meghalt egy régi, kedves barátja. Ez nagyon megviselte. És közben továbbra is, szinte minden hétre jutott valami. Már sürgette magában a hónapokat, bízva a csodában.
A következő év valóban nyugodtabban indult. Igaz, ki sem mozdultak szilveszterkor. Az újév napja hétfőre esett, szombaton már volt egy csinos kis nyereménye a lottón. Aztán hirtelen meghalt az egyik nagybátyja. Na, - gondolta, - fuccs a szerencsesorozatnak. Igaz, hogy mostanában ritkán látta az öreget, de gyerekkorában sokszor nyaralt náluk. Őszintén megrendítette a családtag elvesztése. Két hét múlva jött az értesítés, hogy rájuk hagyott egy hatalmas telket, tele gyümölcsfával és egy különleges antik óra gyűjteményt, amiről dicshimnuszokat zengtek azok, akik látták.
A következő hónapban elvesztette az állását. De alig telt el pár hét, már újabb helyen volt, magasabb fizetéssel, ráadásul a munka is érdekesebbnek látszott.
Aztán elhagyta a tömött aktatáskáját az összes irataival. Kétségbeesetten gondolt az anyagi veszteségre és a reá váró kálváriára, amíg újra beszerzi az okmányait. Néhány órával később a benzinkútról hívták, hogy a becsületes megtaláló leadta a táskát. Mindene meglett, hiánytalanul.
Egy nyári este, a lakásuk előtt rendőrautó parkolt. Éppen a kocsiba tuszkolták a tetten ért bűnözőt, aki az otthonukba akart betörni. A rendőr meg is jegyezte, hogy nem mindenkinek van ekkora szerencséje. A szomszédasszony éberségének köszönhetően megúszták az otthonuk kifosztását.
Feleségével sokat rágódtak a történteken. Azt mondta Bözsinek, hogy nem hisz az ilyen misztikusnak látszó dolgokban. Meg hogy nincsenek szabályok. Mert azért csak meghalt az a nagybácsi. És bizony az is megviselte, hogy a munkahelye nem tartott igényt rá. Arról nem is beszélve, hogy kerülgette a szívroham erősen, amíg meg nem lett a táska. És hányszor haragudtak a kotnyeles, minden lében kanál szomszédasszonyra, most meg az ő vizsla természete miatt csípték el a gazembert. De korábban, abban a rossznak kikiáltott évben is volt egy kellemes nyaralásuk. Meg Bözsinek is sikerültek a vizsgái. Nincs itt semmi csoda – próbálta elhitetni magával, de nem tudott úrrá lenni kétségein. Hirtelen felrémlett előtte egy újsághirdetés.
Az asszonyt beszélte rá, hogy menjen el a jósnőhöz. Amíg győzködte, keserűen gondolt gyengeségére, hogy nem tud hátat fordítani ennek az ügynek.
Felesége kérette magát egy kicsit, de aztán ráállt a dologra. Amikor az ajtóig kísérte, erős késztetést érzett magában, hogy lemondja a vizitet. Hirtelen megijedt attól, hogy ezzel egy olyan kapun lépnek át, ahonnan nincs visszaút. De mégsem tudott szólni.
Bözsi jó néhány óra múlva keveredett haza. Már alig várta, hogy az asszony elkezdje a beszámolót. De nemcsak a kíváncsiság munkált benne. Mindenképpen szerette volna megcáfolni a jóslatokat. Nem akarta megadni magát ezeknek az ismeretlen, titokzatos erőknek, inkább azon volt, hogy bebizonyítsa, igenis, önmaguk formálják a sorsukat.
Bözsi elmélázva fogott hozzá, mint aki még mindig a történtek hatása alatt áll. Kijelentette, hogy a jósnő nem úgy nézett ki, mint amire számított a filmek, meg a regények alapján. Egy fekete hajú középkorú nő volt, magas nyakú kötött pulóverben. Közepes testalkat, és semmi különleges. Beszélgettek pár érdektelen dologról, aztán a jósnő azt mondta, hogy tudja, Bözsi férjes asszony.
- Nagy kunszt, - legyintett Ernő – lehet, hogy levetted a jegygyűrűdet, de a vak is látja, hogy a karika helyén világosabb a bőröd.
- Na jó – kezdett támadni az asszony – és azt honnan tudta, hogy nincs gyerekünk?
- Mégiscsak el kellett volna mennem – sóhajtott a férfi. – Nyilván váltottatok pár közömbös mondatot, amiből ő ügyesen kiszűrte a lényeget. Hol parkoltál?
- Hát, majdnem a ház előtt.
- Na látod! Mi van akkor, ha valaki, aki neki dolgozik, körbejárta a kocsit és látta, hogy nincs benne gyerekülés. Te abban a korban vagy, hogy csak kiskorú gyereket feltételezhet rólad. Nem nehéz pár részletből összerakni a dolgokat.
- Aztán elővette a kártyát, sorban kiteregette a lapokat, majd kijelentette, hogy most jó passzban vagyok. Ez csak igaz, nem? – bizonygatta az asszony.
- Jó, jó. – ismerte el kényszeredetten. - Bár egy drága és új kocsi láttán ezt sem nagy tudomány kijelenteni. Aztán mi volt?
- Hát, rakta tovább a lapokat, egyszer csak félbehagyta, felnézett és azt mondta, hogy a víz fontos szerepet játszik majd az életemben.
- Ezt ismerem! – hördült fel a férj. – Még a vígjátékokban is azt mondogatja minden jósnő, hogy egy nagy vizet látok. És különben is, mi ez a hülyeség? Mi ez a víz dolog? Óceán? Tenger? Halastó? Egy teli kád? Áradás a Dunán? Ilyenekért kár volt fizetni.
- Nem, nem. Azt mondta, hogy a víz két részre osztja majd az életemet.
- Vagy te osztod két részre a vizet, mint Mózes. Hát ez egy nagy baromság!
- Most mondjam, vagy ne mondjam?! – fújta fel magát az asszony.
- A víz fontos szerepe! – dohogott tovább Ernő. - Ja! Ivás előtt szomjasan, meg ivás után. Ez egy vicc! – legyintett indulatosan.
A feleség most nagy levegőt vett:
- Aztán kiterítette a kártyalapokat, számolt, képzeld, megmondta, milyen jegyben születtem, aztán megfordított egy lapot, jól megnézte, és azt mondta, hogy egy fontos levelet fogok kapni hamarosan. Attól kezdve megváltozik minden.
- Látod, ezt utálom ezekben a jósnőkben! Rólad annyit tud kisütni, hogy férjes asszony vagy, utána meg ködösít arról, hogy mi fog történni majd. És mi van, ha nincs se víz se levél?! És arról sincs fogalmad, mit ért azon, hogy – mit is mondott? – ja, hogy hamarosan? Mikor kell reklamálni, ha mégsem történik semmi?! Egy hónap múlva? Vagy egy fél év múlva? Látod, ez az egész arra volt jó, hogy ne higgyünk az ilyen dolgokban. Na hiszen, jól nézünk ki! Egy levél, meg némi víz! – legyintett magabiztosan.
- A te ötleted volt! – védekezett Bözsi.
- Rólam nem mondott semmit? - érdeklődött óvatosan Ernő.
- Hát hol élsz te?! – fujtatott Bözsi. – Ez nem nagyáruház! Itt nincs „Egyet fizet, kettőt kap” akció. Ha kíváncsi vagy a saját jövődre, menj el hozzá magad!
Lassan napirendre tértek a dolog felett. A következő napokban azért némi izgalommal nyitotta ki a levélszekrényt. De csak néhány fizetni való számla és reklámcédulák – ez volt minden. Már volt ereje mosolyogni saját korábbi hiszékenységén.
De az asszony mintha megváltozott volna a vizit után. Ha elsétált a komputernél ülő neje mögött, láthatta, hogy tengerparti üdülőhelyek képei töltik meg a képernyőt. Máskor óceánjárók kínálatát böngészte.
De a levélszekrény továbbra sem szolgált meglepetéssel.
Már jó néhány hónap eltelt a jóslat óta, kezdte elfelejteni az egészet. Ha néha eszébe jutott, inkább azért, hogy bosszankodjon a kifizetett pénz miatt.
De ma, ezen a hétfői napon, munka után az üres lakás fogadta. Az asszony nem volt sehol. Egy levelet talált az asztalon. Bözsi megírta, hogy külföldre utazott, a tengerentúlra, gyerekkori szerelméhez. Az első fiúja rábukkant valahogy az Interneten és egy e-mailt küldött neki. Pár hete kezdődött az egész. Bözsi bevallotta, hogy sokáig habozott, de aztán mégis az elutazás mellett döntött. Az a víz, meg a levél – a jósnő látta a jövőjét. Nem tud és nem is akar az elrendelt dolgok ellen küzdeni. A válást, meg a holmik elosztását majd megtárgyalják később.
Ernő egyre nehezebbnek érezte a görcsösen markolt papírt. Egy sóhaj szakadt ki belőle. De már nemcsak Bözsi körül jártak a gondolatai. A jósnőt képzelte maga elé, abban a magas nyakú szürke pulóverben. Vajon meg tudja jósolni magának, hogy eszméletlenre pofozzák? Hogy hamarosan hátba fogják szúrni? Vagy azt, hogy megfojtják a lépcsőházban, egy késői órán? Esetleg lelövik, mint egy kutyát? – gondolta elfúló indulattal.
Létezhet az, hogy előre el van rendezve minden? Tényleg létezik ilyen?! Érheti balszerencse, vagy tragédia, de aztán úgyis jóra fordul minden? Például, hogy elmegy a jósnőhöz gyilkos szándékkal, de aztán egymásba szeretnek? Á, képtelenség! Ilyen csak a mesében van. Különben is, eddig sosem kellett hajszolnia a szerencséjét, minden házhoz jött. Akkor viszont lehet, hogy nem is kell csinálni semmit.
Csak ülni és várni. Vagy mégsem?
Hirtelen émelyítő rosszullét fogta el. Meg kellett kapaszkodnia az asztal sarkában. Lerogyott egy székre. Zihálva vette a levegőt, miközben a mellkasát masszírozta. Végre enyhült a nyomás. Lassan megnyugodott.
– Rendben lesz itt minden, - morogta félhangosan, - elvégre most a jó évem van.
Ernő mozdulatlanul állt a konyhába beszűrődő fényben. Dermedten tartotta kezében a levelet. Gondolatai visszafelé rohantak az időben. Mitől ment tönkre minden? Talán azzal a tévéműsorral kezdődött az egész – próbálta visszaidézni a változás kezdetét. Igen, valószínűleg akkor, mert korábban nemigen foglalkoztatták a babonák.
Természetesen, mint a legtöbb ember, ő sem szerette a 13-as számot, és bosszankodott, ha fekete macska futott át előtte az úton. De semmi több. Igen, talán ennyi. Mert nem köpködte meg a talált pénzt, nem zavarta, ha nyitott létra alatt kellett átmenni, fittyet hányt arra, hogy milyen lábbal kel fel, és ha véletlenül összetört egy tükröt, fel sem merült benne, hogy ezért hét évig tartó balszerencse vár majd rá.
Aztán abban a tévéműsorban a neves teniszező azt magyarázta a riporternek, hogy az egyik évben csupa szerencsés dolog történt vele, nagyszerű sikereket ért el, a másikban meg csapnivalóan szerepelt a nemzetközi tornákon és még a magánéletben is balszerencséje volt. Hitetlenkedve csóválta a fejét. Képtelenségnek tartotta, hogy valakinek egy kerek esztendeig szolgáljon a szerencséje, vagy épp annyi ideig járjon rá a rúd.
Nem is foglalkozott a látottakkal, de újév hajnalán defektjük volt. Abban az átkozott nagy hóban, ünneplő ruhában próbált gürcölni a pótkerékkel, mert persze az autómentő sehol – szóval az egész felért egy rémálommal. Nem is ő, hanem a felesége jegyezte meg akkor:- Na, ez az év is jól kezdődik.
Erről eszébe jutott a teniszező. Persze alaposan átfázott, nyomhatta az ágyat napokig. Aztán sorra jöttek az újabb bajok. Mindennaposak lettek a kisebb háztartási balesetek, folyton betegeskedett valaki a családban, sorra vesztek el a tárgyaik, feltörték a kocsit, pénzbírságot kézbesített a posta. Eleinte tartotta magát, véletlen egybeeséssel magyarázta a pech sorozatot, de lassan kikezdte a magabiztosságát a sok kellemetlenség. Nyár végén meghalt egy régi, kedves barátja. Ez nagyon megviselte. És közben továbbra is, szinte minden hétre jutott valami. Már sürgette magában a hónapokat, bízva a csodában.
A következő év valóban nyugodtabban indult. Igaz, ki sem mozdultak szilveszterkor. Az újév napja hétfőre esett, szombaton már volt egy csinos kis nyereménye a lottón. Aztán hirtelen meghalt az egyik nagybátyja. Na, - gondolta, - fuccs a szerencsesorozatnak. Igaz, hogy mostanában ritkán látta az öreget, de gyerekkorában sokszor nyaralt náluk. Őszintén megrendítette a családtag elvesztése. Két hét múlva jött az értesítés, hogy rájuk hagyott egy hatalmas telket, tele gyümölcsfával és egy különleges antik óra gyűjteményt, amiről dicshimnuszokat zengtek azok, akik látták.
A következő hónapban elvesztette az állását. De alig telt el pár hét, már újabb helyen volt, magasabb fizetéssel, ráadásul a munka is érdekesebbnek látszott.
Aztán elhagyta a tömött aktatáskáját az összes irataival. Kétségbeesetten gondolt az anyagi veszteségre és a reá váró kálváriára, amíg újra beszerzi az okmányait. Néhány órával később a benzinkútról hívták, hogy a becsületes megtaláló leadta a táskát. Mindene meglett, hiánytalanul.
Egy nyári este, a lakásuk előtt rendőrautó parkolt. Éppen a kocsiba tuszkolták a tetten ért bűnözőt, aki az otthonukba akart betörni. A rendőr meg is jegyezte, hogy nem mindenkinek van ekkora szerencséje. A szomszédasszony éberségének köszönhetően megúszták az otthonuk kifosztását.
Feleségével sokat rágódtak a történteken. Azt mondta Bözsinek, hogy nem hisz az ilyen misztikusnak látszó dolgokban. Meg hogy nincsenek szabályok. Mert azért csak meghalt az a nagybácsi. És bizony az is megviselte, hogy a munkahelye nem tartott igényt rá. Arról nem is beszélve, hogy kerülgette a szívroham erősen, amíg meg nem lett a táska. És hányszor haragudtak a kotnyeles, minden lében kanál szomszédasszonyra, most meg az ő vizsla természete miatt csípték el a gazembert. De korábban, abban a rossznak kikiáltott évben is volt egy kellemes nyaralásuk. Meg Bözsinek is sikerültek a vizsgái. Nincs itt semmi csoda – próbálta elhitetni magával, de nem tudott úrrá lenni kétségein. Hirtelen felrémlett előtte egy újsághirdetés.
Az asszonyt beszélte rá, hogy menjen el a jósnőhöz. Amíg győzködte, keserűen gondolt gyengeségére, hogy nem tud hátat fordítani ennek az ügynek.
Felesége kérette magát egy kicsit, de aztán ráállt a dologra. Amikor az ajtóig kísérte, erős késztetést érzett magában, hogy lemondja a vizitet. Hirtelen megijedt attól, hogy ezzel egy olyan kapun lépnek át, ahonnan nincs visszaút. De mégsem tudott szólni.
Bözsi jó néhány óra múlva keveredett haza. Már alig várta, hogy az asszony elkezdje a beszámolót. De nemcsak a kíváncsiság munkált benne. Mindenképpen szerette volna megcáfolni a jóslatokat. Nem akarta megadni magát ezeknek az ismeretlen, titokzatos erőknek, inkább azon volt, hogy bebizonyítsa, igenis, önmaguk formálják a sorsukat.
Bözsi elmélázva fogott hozzá, mint aki még mindig a történtek hatása alatt áll. Kijelentette, hogy a jósnő nem úgy nézett ki, mint amire számított a filmek, meg a regények alapján. Egy fekete hajú középkorú nő volt, magas nyakú kötött pulóverben. Közepes testalkat, és semmi különleges. Beszélgettek pár érdektelen dologról, aztán a jósnő azt mondta, hogy tudja, Bözsi férjes asszony.
- Nagy kunszt, - legyintett Ernő – lehet, hogy levetted a jegygyűrűdet, de a vak is látja, hogy a karika helyén világosabb a bőröd.
- Na jó – kezdett támadni az asszony – és azt honnan tudta, hogy nincs gyerekünk?
- Mégiscsak el kellett volna mennem – sóhajtott a férfi. – Nyilván váltottatok pár közömbös mondatot, amiből ő ügyesen kiszűrte a lényeget. Hol parkoltál?
- Hát, majdnem a ház előtt.
- Na látod! Mi van akkor, ha valaki, aki neki dolgozik, körbejárta a kocsit és látta, hogy nincs benne gyerekülés. Te abban a korban vagy, hogy csak kiskorú gyereket feltételezhet rólad. Nem nehéz pár részletből összerakni a dolgokat.
- Aztán elővette a kártyát, sorban kiteregette a lapokat, majd kijelentette, hogy most jó passzban vagyok. Ez csak igaz, nem? – bizonygatta az asszony.
- Jó, jó. – ismerte el kényszeredetten. - Bár egy drága és új kocsi láttán ezt sem nagy tudomány kijelenteni. Aztán mi volt?
- Hát, rakta tovább a lapokat, egyszer csak félbehagyta, felnézett és azt mondta, hogy a víz fontos szerepet játszik majd az életemben.
- Ezt ismerem! – hördült fel a férj. – Még a vígjátékokban is azt mondogatja minden jósnő, hogy egy nagy vizet látok. És különben is, mi ez a hülyeség? Mi ez a víz dolog? Óceán? Tenger? Halastó? Egy teli kád? Áradás a Dunán? Ilyenekért kár volt fizetni.
- Nem, nem. Azt mondta, hogy a víz két részre osztja majd az életemet.
- Vagy te osztod két részre a vizet, mint Mózes. Hát ez egy nagy baromság!
- Most mondjam, vagy ne mondjam?! – fújta fel magát az asszony.
- A víz fontos szerepe! – dohogott tovább Ernő. - Ja! Ivás előtt szomjasan, meg ivás után. Ez egy vicc! – legyintett indulatosan.
A feleség most nagy levegőt vett:
- Aztán kiterítette a kártyalapokat, számolt, képzeld, megmondta, milyen jegyben születtem, aztán megfordított egy lapot, jól megnézte, és azt mondta, hogy egy fontos levelet fogok kapni hamarosan. Attól kezdve megváltozik minden.
- Látod, ezt utálom ezekben a jósnőkben! Rólad annyit tud kisütni, hogy férjes asszony vagy, utána meg ködösít arról, hogy mi fog történni majd. És mi van, ha nincs se víz se levél?! És arról sincs fogalmad, mit ért azon, hogy – mit is mondott? – ja, hogy hamarosan? Mikor kell reklamálni, ha mégsem történik semmi?! Egy hónap múlva? Vagy egy fél év múlva? Látod, ez az egész arra volt jó, hogy ne higgyünk az ilyen dolgokban. Na hiszen, jól nézünk ki! Egy levél, meg némi víz! – legyintett magabiztosan.
- A te ötleted volt! – védekezett Bözsi.
- Rólam nem mondott semmit? - érdeklődött óvatosan Ernő.
- Hát hol élsz te?! – fujtatott Bözsi. – Ez nem nagyáruház! Itt nincs „Egyet fizet, kettőt kap” akció. Ha kíváncsi vagy a saját jövődre, menj el hozzá magad!
Lassan napirendre tértek a dolog felett. A következő napokban azért némi izgalommal nyitotta ki a levélszekrényt. De csak néhány fizetni való számla és reklámcédulák – ez volt minden. Már volt ereje mosolyogni saját korábbi hiszékenységén.
De az asszony mintha megváltozott volna a vizit után. Ha elsétált a komputernél ülő neje mögött, láthatta, hogy tengerparti üdülőhelyek képei töltik meg a képernyőt. Máskor óceánjárók kínálatát böngészte.
De a levélszekrény továbbra sem szolgált meglepetéssel.
Már jó néhány hónap eltelt a jóslat óta, kezdte elfelejteni az egészet. Ha néha eszébe jutott, inkább azért, hogy bosszankodjon a kifizetett pénz miatt.
De ma, ezen a hétfői napon, munka után az üres lakás fogadta. Az asszony nem volt sehol. Egy levelet talált az asztalon. Bözsi megírta, hogy külföldre utazott, a tengerentúlra, gyerekkori szerelméhez. Az első fiúja rábukkant valahogy az Interneten és egy e-mailt küldött neki. Pár hete kezdődött az egész. Bözsi bevallotta, hogy sokáig habozott, de aztán mégis az elutazás mellett döntött. Az a víz, meg a levél – a jósnő látta a jövőjét. Nem tud és nem is akar az elrendelt dolgok ellen küzdeni. A válást, meg a holmik elosztását majd megtárgyalják később.
Ernő egyre nehezebbnek érezte a görcsösen markolt papírt. Egy sóhaj szakadt ki belőle. De már nemcsak Bözsi körül jártak a gondolatai. A jósnőt képzelte maga elé, abban a magas nyakú szürke pulóverben. Vajon meg tudja jósolni magának, hogy eszméletlenre pofozzák? Hogy hamarosan hátba fogják szúrni? Vagy azt, hogy megfojtják a lépcsőházban, egy késői órán? Esetleg lelövik, mint egy kutyát? – gondolta elfúló indulattal.
Létezhet az, hogy előre el van rendezve minden? Tényleg létezik ilyen?! Érheti balszerencse, vagy tragédia, de aztán úgyis jóra fordul minden? Például, hogy elmegy a jósnőhöz gyilkos szándékkal, de aztán egymásba szeretnek? Á, képtelenség! Ilyen csak a mesében van. Különben is, eddig sosem kellett hajszolnia a szerencséjét, minden házhoz jött. Akkor viszont lehet, hogy nem is kell csinálni semmit.
Csak ülni és várni. Vagy mégsem?
Hirtelen émelyítő rosszullét fogta el. Meg kellett kapaszkodnia az asztal sarkában. Lerogyott egy székre. Zihálva vette a levegőt, miközben a mellkasát masszírozta. Végre enyhült a nyomás. Lassan megnyugodott.
– Rendben lesz itt minden, - morogta félhangosan, - elvégre most a jó évem van.