Melegen ajánlva
A megszokott reggel, épp indulni készülök, hogy harapjak megint a városból. De előtte még a levélszekrény. Lássuk csak! Majdnem tele van! Mesteremberek ajánlkoznak ablakcserére, zárjavításra, festésre, redőnyös munkákra és minden másra a színes papír fecniken. Úgy néz ki, mintha mindenkiben égne a vágy, hogy nekem dolgozhasson. Aztán, ha hívom őket, flegmán leráznak. Ha egyáltalán felveszik a telefont. Vagy ami még rosszabb, megígérik, hogy jönnek, aztán se kép se hang. A legszebb az volt, mikor az egyik azt állította, hogy már itt van, két sarokra... ennek másfél éve. Inkább hagyjuk...
A reklámcédulák között itt lapul egy csínos kis értesítő is. Nocsak, ajánlott levelem érkezett, melyet eredménytelenül próbált kézbesíteni a postás. A papíron ott a feladó, de ezt aztán képtelenség kibetűzni. Úgy tűnik, a postás még a rovásírás bevezetése előtt tanulta a betűvetést. Kitől kaphatok én itt, Magyarországon ajánlott levelet?! Majd megöl a kíváncsiság, így azonnal felpattanok a trolira és irány a posta. A csöppnyi hivatalba alig lehet bejutni. Az én ablakomnál tizenheten állnak. Muszáj kivárni a soromat, mert nem hagy nyugodni a tény, hogy valaki nekem itt és most, ráadásul ajánlva... tényleg, ki is írhatott? Lehetséges, hogy behívót kaptam? Hiszen az első is ajánlva érkezett. Megint szüksége van rám a hazának?! Nem bánom, úgyis régen lövöldöztem. De remélem már nem kell kúszni a sárban...
Nem behívó lesz az! Inkább egy értesítő, hogy megnyertem a balmazújvárosi wellness központ férfiláb szépségversenyét és érkezik a meghívó a monacói döntőre.
Az is lehet, hogy a biztosító írt. Tudomásukra jutott, hogy milyen randán köhögök, megijedtek és megszüntették az életbiztosításomat.
Vagy egy megkésett szabálysértési eljárásról van szó, mert annak idején tizenhat évesen többször is belógtam a tizennyolc éven felüli filmekre. Te jó ég, mekkora lesz a büntetés a kamatokkal!
Nem, nem! Hőn szeretett kerületem óhajt díszpolgárrá avatni, mert annak idején nagy szolgálatot tettem a sulinak azzal, hogy rendszeresen lógtam. Így aztán nem volt alkalmam felrobbantani a kémiai szertárt.
Na de csakugyan, kitől kapok én ajánlott levelet?! Az adóhivataltól? Elfelejtettem bevallani valamit? Tényleg, hiszen volt egy hármasom a lottón...
Ajaj, csak nem valami gyermektartási ügy? Lehet, hogy az a könnyű kis kaland az NDK-ban ilyen következményekkel járt volna?!
Előttem egy idős asszony botra támaszkodva várakozik. Szép, hosszú sétabot, kár, hogy nincs nálam bugylibicska, mert gusztusosan kifaraghatnám népi motívumokkal, mire sorra kerülök.
Mögöttem egy testes férfi sóhajtozik. Olyanokat fujtat, hogy egy szuszra el tudná fújni a gyertyákat a születésnapi tortámon - ami azért igen derekas teljesítménynek számítana.
Végre! Végre! Már én állok az üvegablaknál és nyújtom be a kis félkör alakú nyíláson az értesítőt. A postáskisasszony mond valamit, de az üvegfal meggátolja a hang terjedését, így le kell hajolnom a nyílásig, hogy értsem. Ebben a tiborci pózban tudom meg, hogy a személyi okmányaimra is szükség lesz, mert az értesítőt ugye lophattam is, és perverz módon minden alkalmat kihasználok egy kis sorállásra. De készültem, itt van nálam minden, még a törzsvásárlói kártyám is az Újpesti Áruházba. A hölgy kissé csalódottnak látszik, de végül elém tol egy papírt, hogy itt írjam alá. Én remegő kézzel, mert hátha az írósszövetség értesít a mellszobrom avatásának dátumáról.
El sem hagyom a postát, már a borítékot vizsgálom. Egy bizonyos MMXH Kft. Mi ez? Csak nem valami szabadkőműves páholy? Tépem a kopertát és íme, kezemben a levél! Formás, fejléces, hivatalos. Majd következik a szabatos tájékoztató, melyben arról értesítenek, hogy a vásárlók könyvébe írt dicsérő szavaimat örömmel és elégedettséggel vették tudomásul, valamint továbbítják az eladónak... dátum, tisztelettel, aláírás.
Ja igen! Pár hete egy bútorboltban mászkáltunk, kinéztünk magunknak egy rokonszenves szekrénykét és az eladó hölgy oly kedvesen intézkedett, hogy egészen elérzékenyültem. Nem ehhez voltam szokva én, aki a szocializmus emlőin szívhattam magamba a kereskedői magatartást. ( Jó kis képzavar, ugye?!) A pénztárnál meg is említettem a csodát, mire kedvesen elém tolták a vásárlók könyvét, hogy akkor tán ezt írásban is... miért is ne? Tudom, mindenkinek jól esik az elismerés.
Azzal persze nem számoltam, hogy a vállalat nemcsak tudomásul veszi a dicshimnuszt, hanem válaszra is méltat. Az egyik alkalmazott levelet ír, kinyomtatja, aláíratja a főnökkel, postázza, és a cég fizeti az ajánlott levél árát. Még néhány ilyen dicséret, és ugrott a dolgozók prémiuma, mert elvitte a postaköltség.
Nekem meg a sorbaállás jut, mert isten őrizz, hogy a levélszekrénybe érkezzen egy ilyen fontos irat.
Tegnap megint nagyon kedves volt egy eladó fiatalasszony az egyik bútorboltban.
Azt hiszem viszek neki valami édességet.
De csak akkor, ha nem kell sorban állni a cukrászdában!
A megszokott reggel, épp indulni készülök, hogy harapjak megint a városból. De előtte még a levélszekrény. Lássuk csak! Majdnem tele van! Mesteremberek ajánlkoznak ablakcserére, zárjavításra, festésre, redőnyös munkákra és minden másra a színes papír fecniken. Úgy néz ki, mintha mindenkiben égne a vágy, hogy nekem dolgozhasson. Aztán, ha hívom őket, flegmán leráznak. Ha egyáltalán felveszik a telefont. Vagy ami még rosszabb, megígérik, hogy jönnek, aztán se kép se hang. A legszebb az volt, mikor az egyik azt állította, hogy már itt van, két sarokra... ennek másfél éve. Inkább hagyjuk...
A reklámcédulák között itt lapul egy csínos kis értesítő is. Nocsak, ajánlott levelem érkezett, melyet eredménytelenül próbált kézbesíteni a postás. A papíron ott a feladó, de ezt aztán képtelenség kibetűzni. Úgy tűnik, a postás még a rovásírás bevezetése előtt tanulta a betűvetést. Kitől kaphatok én itt, Magyarországon ajánlott levelet?! Majd megöl a kíváncsiság, így azonnal felpattanok a trolira és irány a posta. A csöppnyi hivatalba alig lehet bejutni. Az én ablakomnál tizenheten állnak. Muszáj kivárni a soromat, mert nem hagy nyugodni a tény, hogy valaki nekem itt és most, ráadásul ajánlva... tényleg, ki is írhatott? Lehetséges, hogy behívót kaptam? Hiszen az első is ajánlva érkezett. Megint szüksége van rám a hazának?! Nem bánom, úgyis régen lövöldöztem. De remélem már nem kell kúszni a sárban...
Nem behívó lesz az! Inkább egy értesítő, hogy megnyertem a balmazújvárosi wellness központ férfiláb szépségversenyét és érkezik a meghívó a monacói döntőre.
Az is lehet, hogy a biztosító írt. Tudomásukra jutott, hogy milyen randán köhögök, megijedtek és megszüntették az életbiztosításomat.
Vagy egy megkésett szabálysértési eljárásról van szó, mert annak idején tizenhat évesen többször is belógtam a tizennyolc éven felüli filmekre. Te jó ég, mekkora lesz a büntetés a kamatokkal!
Nem, nem! Hőn szeretett kerületem óhajt díszpolgárrá avatni, mert annak idején nagy szolgálatot tettem a sulinak azzal, hogy rendszeresen lógtam. Így aztán nem volt alkalmam felrobbantani a kémiai szertárt.
Na de csakugyan, kitől kapok én ajánlott levelet?! Az adóhivataltól? Elfelejtettem bevallani valamit? Tényleg, hiszen volt egy hármasom a lottón...
Ajaj, csak nem valami gyermektartási ügy? Lehet, hogy az a könnyű kis kaland az NDK-ban ilyen következményekkel járt volna?!
Előttem egy idős asszony botra támaszkodva várakozik. Szép, hosszú sétabot, kár, hogy nincs nálam bugylibicska, mert gusztusosan kifaraghatnám népi motívumokkal, mire sorra kerülök.
Mögöttem egy testes férfi sóhajtozik. Olyanokat fujtat, hogy egy szuszra el tudná fújni a gyertyákat a születésnapi tortámon - ami azért igen derekas teljesítménynek számítana.
Végre! Végre! Már én állok az üvegablaknál és nyújtom be a kis félkör alakú nyíláson az értesítőt. A postáskisasszony mond valamit, de az üvegfal meggátolja a hang terjedését, így le kell hajolnom a nyílásig, hogy értsem. Ebben a tiborci pózban tudom meg, hogy a személyi okmányaimra is szükség lesz, mert az értesítőt ugye lophattam is, és perverz módon minden alkalmat kihasználok egy kis sorállásra. De készültem, itt van nálam minden, még a törzsvásárlói kártyám is az Újpesti Áruházba. A hölgy kissé csalódottnak látszik, de végül elém tol egy papírt, hogy itt írjam alá. Én remegő kézzel, mert hátha az írósszövetség értesít a mellszobrom avatásának dátumáról.
El sem hagyom a postát, már a borítékot vizsgálom. Egy bizonyos MMXH Kft. Mi ez? Csak nem valami szabadkőműves páholy? Tépem a kopertát és íme, kezemben a levél! Formás, fejléces, hivatalos. Majd következik a szabatos tájékoztató, melyben arról értesítenek, hogy a vásárlók könyvébe írt dicsérő szavaimat örömmel és elégedettséggel vették tudomásul, valamint továbbítják az eladónak... dátum, tisztelettel, aláírás.
Ja igen! Pár hete egy bútorboltban mászkáltunk, kinéztünk magunknak egy rokonszenves szekrénykét és az eladó hölgy oly kedvesen intézkedett, hogy egészen elérzékenyültem. Nem ehhez voltam szokva én, aki a szocializmus emlőin szívhattam magamba a kereskedői magatartást. ( Jó kis képzavar, ugye?!) A pénztárnál meg is említettem a csodát, mire kedvesen elém tolták a vásárlók könyvét, hogy akkor tán ezt írásban is... miért is ne? Tudom, mindenkinek jól esik az elismerés.
Azzal persze nem számoltam, hogy a vállalat nemcsak tudomásul veszi a dicshimnuszt, hanem válaszra is méltat. Az egyik alkalmazott levelet ír, kinyomtatja, aláíratja a főnökkel, postázza, és a cég fizeti az ajánlott levél árát. Még néhány ilyen dicséret, és ugrott a dolgozók prémiuma, mert elvitte a postaköltség.
Nekem meg a sorbaállás jut, mert isten őrizz, hogy a levélszekrénybe érkezzen egy ilyen fontos irat.
Tegnap megint nagyon kedves volt egy eladó fiatalasszony az egyik bútorboltban.
Azt hiszem viszek neki valami édességet.
De csak akkor, ha nem kell sorban állni a cukrászdában!