Egy fedél alatt
Bélából a rendszerváltás csinált császárt. Addig sem állt rosszul, mert mindig jó szimata volt az üzleteléshez. Még szinte kölyök volt, amikor már az utcasarkon seftelt a valutával. Később felcsapott vásározónak, és nagy haszonnal árulta a hamisított márkájú sportcikkeket, órákat és illatszereket. Amíg kortársai a nyugati utakat városnézésre szánták, addig ő a bécsi áruházak műszaki cikkeivel megrakodva jött haza. Amikor a nyolcvanas évek végén fellazult a határőrizet, és az NDK-sok tömegesen érkeztek Magyarországra, hogy innen távozzanak Ausztria felé, Béla lecsapott a hátrahagyott autókra. Egy különítményt szervezett, akikkel darabokra szedte a keletnémet járműipar útszélen hagyott csodáit. Igaz, néha előfordult némi malőr is. Az egyik német házaspár csak fagylaltozni tért be a városszéli cukrászdába, és mire visszajöttek a Wartburgjukhoz, a csapat már egy utánfutóra pakolta a félig szétbontott járművet. De az üzlet virágzott, hiszen a hazai autópark állapota és az ínséges alkatrészellátás miatt mindenre akadt vevő. Amikor már világossá vált, hogy az országban minden eladó, Béla megkörnyékezett egy volt párttitkárt, akinek a kapcsolatai aranyat értek. Bagóért felvásárolták a város egyik felszámolás alatt álló nagyüzemének teherautóit, és fuvarozni kezdtek a megnyíló határokon keresztül. A megrendelők sorban álltak, így aztán a kocsik állandóan úton voltak, melyeket Béla a feketepiacon vett olcsó benzinnel üzemeltetett.
Bélához dőlt a pénz és ez igen sokat jelentett önérzete javításában. Alacsony volt, erősen kopaszodott, jellegtelen arcáról nemigen lehetett feltételezni a sikeres üzletembert. Erős dohányos volt, melyről fojtott köhögései és barnára színezett ujjai árulkodtak. Az összképet egy terjedelmes sörhas egészítette ki. - Nem vagyok a nők bálványa – állapította meg magáról ugyanazzal a nyers tárgyilagossággal, mely az üzleti életben is jellemezte.
Béla már negyven múlt, kezdte unni az éjszakai kalandokat, az olcsó nőket. Állt már az új ház is, a város felkapott negyedében. A hivalkodó oroszlános kapu mögött barokk lépcsők és címeres tornyok hirdették a világnak a tulaj gazdagságát. De a kastély úrnőt kívánt. Béla feleségről és gyerekekről álmodozott, akik majd életet visznek a hatalmas kert fái közé. Meg aztán, a vagyont sem lenne szabad örökös nélkül hagyni. Hülye lenne azt a néhány csóró rokonát boldogítani, inkább a saját gyerekei élvezzék a gazdagság mámorát.- gondolta eltökélten.
Gyors mérleget készített a környezetében felbukkanó nőkről. A legtöbbjük foglalt volt, ezek nem jöhettek szóba, nem akarta a bonyodalmakat, és a költséges válási hercehurcákat felvállalni még a csábos külső kedvéért sem. De magától értetődően csak szép és fiatal nőkben gondolkodott. Úgy érezte, ez jár neki, elvégre nem ingyen kívánja, hogy boldogítsák. Eljátszadozott azzal a gondolattal is, hogy egy gazdag asszonyt kéne felcsípni - összetesszük amink van – jeligével, de érezte, hogy ez elég rögös út. Akkortájt a sajtó már tele volt olyan híradásokkal, amelyek világgá kürtölték a sikeres üzletasszonyok és a fiatal pasik kalandjait. Legyen csak meg a pénz adta biztonság és fölény a kapcsolatban – határozta el.
Egy szőke titkárnőt nézett ki magának a barátja irodáján, aki alig hallhatóan rebegte az igent, amikor meghívta vacsorázni. Este a lány nem okozott csalódást. Kedves volt, sokat nevetett, valószínűleg a jóféle borok is segítettek hangulatán. Béla is feloldódott, megpróbált könnyed társalgó lenni. Elmesélte a lánynak, hogy a napokban vendégségben járt egy üzletfelénél, ahol a házigazda kislánya azt újságolta, hogy verset fog szavalni az iskolában.
- Mi a címe? - kérdeztem.
- Füstbe ment terv - válaszolta a gyerek.
- Nahát, egy cigiről is lehet verset írni?
- Hogyhogy? – érdeklődött a kislány.
- Hát, mert a nagyapám szívta annak idején az Ötéves Terv nevű cigarettát. Hát mi a nagy szám abban, ha elszívják, és füstbe megy?! Hatalmas nevetés volt a társaságban, mindenki dicsért, hogy milyen jól adom a bunkót, de be kell vallanom, hogy nem akartam jópofáskodni. A fene se tudta, hogy létezik egy ilyen Petőfi vers.
A lány zavartan fogadta a vallomást. Róla kiderült, hogy egyetemre jár. Béla kérdésére megnevezte a tárgyakat, amiket tanul, de ez olyan ismeretlen terület volt a férfi számára, hogy hamarosan témát váltottak.
Két hónap múlva Béla megkérte a lány kezét. Nem volt szerelmes, de nagyon tetszett neki a lány, aki igen csinos volt, és ami a fő, engedelmes teremtésnek látszott. – Ezzel nem lesz sok bajom, ez biztos megbecsüli a szerencséjét mellettem – nyugtázta Béla. Akkor már tudott a lány szegényes körülményeiről, az elvált mamáról és a lakótelepi garzonról.
Béla nem érzett csalódást a mézeshetek után sem. Emma hálás volt a luxuskörülményekért. Úgy tűnt, néha még maga sem tudja felfogni, hogy megszűntek a filléres gondjai, hogy elérhető ma mindaz, ami eddig csak vágyálom volt. Bélának imponált ez a csodálat, néha rá is tett egy lapáttal, hogy még teljesebb legyen a dicsősége. Emma születésnapján egy kopott retikült adott át.
- Egy kiárusításon vettem. – magyarázta a kétes értékű meglepetést.
Emma zavartan próbált jó képet vágni a sértés számba menő ajándékhoz. Forgatta kezében az ócska retikült, majd amikor kinyitotta, egy kocsikulcsot talált benne. A tűzpiros Mercédesz a ház mögött várta az örömkönnyekkel küszködő új tulajdonost.
De Béla nemcsak adni tudott. Követelt is. A háztartást egy idős asszony vezette ugyan, de elvárta, hogy felesége szolgálja fel az ételt. Béla jogaihoz tartozott az is, hogy büntetlenül eltűnhetett akár napokra is, és hollétéről nem kellett számot adnia. Az asszony természetesen be kellett számoljon minden lépéséről. Béla robbanékony volt, hamar felemelte a hangját, Emma ilyenkor nem szította a tüzet, inkább engedni látszott. De két dologban nem lehetett megtörni. Nem hagyta ott az egyetemet, hiába bizonygatta Béla, hogy zsebre vág minden diplomást kereset dolgában. Emma a könyveihez menekült, ha Béla haverokat cipelt fel, vagy üzleti út felkiáltással tűnt el otthonról pár napra. A másik dolog a lány vallásossága volt. Béla hiába heccelte, egy mártír önfegyelmével tűrte a csípős megjegyzéseket. Bélát nem lehetett volna elvonszolni egy templomba, de Emma rendszeresen látogatta az istentiszteleteket.
A házasság működött, de ez leginkább az asszony érdeme volt.
Béla, hatalma tudatában könyörtelen tudott lenni az útját keresztezőkkel. Kétes értékű kapcsolatokra tett szert, míg sorra elmaradoztak azok a régi barátok, akik nem tudtak lépést tartani vele. Emma anyja sem tette be a lábát hozzájuk, azok után, hogy Béla kiselőadást tartott az éhenkórászokról, akik nem vitték semmire.
Két év után megérkezett a kis trónörökös, Bélával madarat lehetett fogatni, hogy fia született. Emma is boldog volt, mert mindenhol arról győzködték, hogy a fiúk az anyjukra hasonlítanak. Főleg az elsőszülöttek. A kétkedőknek Diana, a néhai angol hercegnő nagyobbik fiát hozták fel példaként.
Emma a gyerek mellett sem hagyta ott az egyetemet, bár csigalassúsággal haladt. Néha azért kellett halasztást kérni, mert a férj éppen a vizsgaidőszakra időzítette a Karib tengeri vakációt, máskor néhány külföldi üzletfelet látott vendégül, és a feleségnek hetekre vállalni kellett a háziasszony szerepét. De az asszony rendületlenül gyűjtötte a vizsgáit és egy kora nyári napon kézhez kapta diplomáját. Béla nem ment el az ünnepségre, üzleti útra hivatkozva.
Egy hónap múlva Emma a férje elé állt azzal, hogy egy kutatóintézetben fog dolgozni. Egyelőre csak részidőben, de a dolog kinőheti magát, ha meg lesznek vele elégedve - bizonygatta. Béla előtt felrémlett a laboratórium világa, ahol a fiatal tudóspalánták majd a neje körül fognak legyeskedni. Végigfuttatta tekintetét az asszonyon. Emma nem veszített semmit vonzerejéből, tán még jót is tett neki az elmúlt néhány év. De nem mondhatta ki, hogy gyötri a féltékenység, hogy elviselhetetlen számára a gondolat, hogy Emma naponta beszélget majd ezekkel az alakokkal, olyan dolgokról, amikhez ő hozzá sem tudna szólni. Eddig a haverok előtt mindig nagy tetszést aratott, ha az asszony tudásszomját gúnyolta. De most majd őt nézik le azok, akiknél nem a pénz a legfontosabb. Megszokta, hogy övé az utolsó szó, így most is pontot akart tenni a vita végére.
- Nincs munka és kész! Erre semmi szükség! Neked itthon a helyed a családod mellett.
De az asszony ezúttal nem hátrált. Béla üvölteni kezdett. Emma nem vitatkozott, még a hangját sem emelte fel. Indulatok nélkül közölte, hogy hétfőn fog kezdeni. Ez volt a legőrjítőbb az egészben, ez a néma fölény, amelyből Béla kiérezte, hogy sosem volt a nő szintjén. Felugrott, és teljes erejéből pofonvágta az asszonyt. Emma megtántorodott az ütéstől. De nem sírt, csak gyűlölettel nézett farkasszemet a férjével, majd arcát tapogatva kisietett a szobából. Béla nem követte. Átkozódva az üveg után nyúlt és nagy kortyokban inni kezdett.
Emma bezárkózott a fürdőszobába. Ekkor már kitört belőle a sírás. Mikor kissé megnyugodott a barátnőjét hívta. Néhány akadozó mondata után Olga már tudta, mi újság.
- Szívem, hát mért hergeled őt azzal az ostoba munkával?! Hát nincs meg mindened?! Minek dolgoznál?! Hogy elvedd mások elől a helyet, olyanoktól, akiknek tényleg szüksége lenne a pénzre?! De ne vedd úgy a lelkedre! Nem te vagy az első a világtörténelemben és nyilván nem is az utolsó! Karcsinak is eljárt néha a keze, de leszoktattam róla! Végigszántottam a körmeimmel a pofáját! Ne félj, azóta meggondolja, hogy kezet emeljen rám. Vagy vegyél példát Ibiről! Ha náluk balhé van, akkor az asszony másnap elindul az üzletekbe, és betegre vásárolja magát. Ezt ő úgy hívja, hogy vigaszdíj!
Emma csalódottan köszönt el. A beszélgetés után az anyjánál keresett menedéket. Az ősz, törékeny asszony felsikoltott, mikor meglátta lánya arcát.
- Otthagyom. Elegem volt! – mondta Emma tompán.
- Igazad van édes lányom. Nem lehet élni egy ilyen vaddisznóval. Hagyd ott a gazembert! – az asszony leült a lányával szemben. – Hagy ott, és menj el dolgozni. A kocsit elveszi tőled, mindenedből kiforgat, mert ennek aztán vannak minden hájjal megkent ügyvéd barátai. Te meg elmész dolgozni. Részidőben. Reggelenként majd állsz a buszmegállóban. Talán találsz majd egy rendes albérletet, amit ki tudsz fizetni. Az is lehet, hogy megismerkedsz a laborban valakivel. Igaz, a te korodban már csak valami elvált ember jöhet szóba, egy olyan vasárnapi apuka-féle, aki fizetheti a gyerektartást a volt nejének. Nem baj, kicsit összehúzzátok magatokat az albérletben. Ha télen nem lesz pénzed a fűtésre, hát majd összebujtok. Ott az albérletben. Mert saját lakásotok sose lesz. Nyaralásról ne is álmodozz. De neked már nem is kell! Te már voltál a Karib tengereken. A kisfiadat majd az apának ítéli a bíróság a te lehetetlen körülményeid miatt, de az külön jó lesz, mert csak kéthetenként kell aludni vele egy szobában. Persze, ha beviheted egyáltalán az albérletbe. Ha nem, akkor csak pár órára láthatod, estére meg viheted haza. De ne törődj semmivel, legfontosabb a szerelem! Hogy szereted majd azt a férfit, akivel akkor együtt élsz. Mint ahogy én szerettem apádat. Aki aztán lelépett, amikor valaki befogadta az ágyába, meg a lakásába, ami történetesen nagyobb és szebb, mint ez a kóceráj. De a te életed majd különb lesz! Ha meg nem jön senki, akkor majd egyedül élsz. Azt is meg lehet szokni! Igaz, ugrálni nem lehet, de fő a szabadság, nem igaz?! – az idős asszony már kiabált. – Nézz rám! Elmúltam hatvanöt, de még dolgozni járok a nyugdíj mellett. Takarítok néhány gazdag családnál. A múltkor az egyik helyen az a rohadt kölyök hozzám vágta a lekváros kenyerét. El tudod képzelni?! De másnap visszamentem, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy felmondjak. Hát csak intézd a sorsodat a saját belátásod szerint!
Emma anyjára nézett. A ráncok mély árkokat véstek az idős asszony sápadt arcába. Aztán körbenézett a lerobbant szobában. Felállt, valami köszönésfélét mormolt, és lehajtott fejjel elhagyta a lakást.
A nő sietség nélkül csomagolt, majd a bőröndöket az ajtó mellé állította. Aztán leült a fésülködő tükörhöz és írni kezdett. Pár sort vetett a papírra. Az összehajtott levélpapírt a parfümök közé állította, majd az ajtóhoz ment. Még utoljára visszafordult, végigfuttatta tekintetét a hatalmas lakosztályon. Fázósan összefogta magán a kabátot, mintha máris átjárta volna az utca hidege. Úgy tűnt, kissé elérzékenyül, de aztán erőt vett magán. Lenyomta a kilincset, majd lehajolt a bőröndökért, és távozott.
A zene felerősödött, megjelent a vége felirat.
Emma a távkapcsolóért nyúlt és elzárta a készüléket. A képernyő elsötétült, már csak egy állólámpa sárgás fénye birkózott a szoba sötétjével. Maga alá húzott lábakkal, mozdulatlanul ült, félkézzel átkarolva kisfiát, aki békésen aludt mellette. A félhomályba meredve a sorsán töprengett. Az egyetemi éveken, a vizsgák félelmein, amikről kiderült, hogy feleslegesek voltak. Eszébe jutott az előadóterem jellegzetes vegyszerszaga, a felszabadultság öröme egy-egy szigorlat után, a gyakorlatok különleges hangulata, ahol úgy érezte, hogy tartozik valahová. Eszébe jutott a várakozásokkal teli beszélgetés, amint leendő főnökével sétált a labor felé, hogy megnézze első munkahelyét.
Leoltotta az állólámpát. Óvatosan felkarolta az alvó kisfiút és átvitte a gyerekszobába. Ő is lefeküdt. Még hallotta a garázskapu motorjának hangját. Béla most áll be a terepjáróval gondolta, mielőtt elaludt.
Bélából a rendszerváltás csinált császárt. Addig sem állt rosszul, mert mindig jó szimata volt az üzleteléshez. Még szinte kölyök volt, amikor már az utcasarkon seftelt a valutával. Később felcsapott vásározónak, és nagy haszonnal árulta a hamisított márkájú sportcikkeket, órákat és illatszereket. Amíg kortársai a nyugati utakat városnézésre szánták, addig ő a bécsi áruházak műszaki cikkeivel megrakodva jött haza. Amikor a nyolcvanas évek végén fellazult a határőrizet, és az NDK-sok tömegesen érkeztek Magyarországra, hogy innen távozzanak Ausztria felé, Béla lecsapott a hátrahagyott autókra. Egy különítményt szervezett, akikkel darabokra szedte a keletnémet járműipar útszélen hagyott csodáit. Igaz, néha előfordult némi malőr is. Az egyik német házaspár csak fagylaltozni tért be a városszéli cukrászdába, és mire visszajöttek a Wartburgjukhoz, a csapat már egy utánfutóra pakolta a félig szétbontott járművet. De az üzlet virágzott, hiszen a hazai autópark állapota és az ínséges alkatrészellátás miatt mindenre akadt vevő. Amikor már világossá vált, hogy az országban minden eladó, Béla megkörnyékezett egy volt párttitkárt, akinek a kapcsolatai aranyat értek. Bagóért felvásárolták a város egyik felszámolás alatt álló nagyüzemének teherautóit, és fuvarozni kezdtek a megnyíló határokon keresztül. A megrendelők sorban álltak, így aztán a kocsik állandóan úton voltak, melyeket Béla a feketepiacon vett olcsó benzinnel üzemeltetett.
Bélához dőlt a pénz és ez igen sokat jelentett önérzete javításában. Alacsony volt, erősen kopaszodott, jellegtelen arcáról nemigen lehetett feltételezni a sikeres üzletembert. Erős dohányos volt, melyről fojtott köhögései és barnára színezett ujjai árulkodtak. Az összképet egy terjedelmes sörhas egészítette ki. - Nem vagyok a nők bálványa – állapította meg magáról ugyanazzal a nyers tárgyilagossággal, mely az üzleti életben is jellemezte.
Béla már negyven múlt, kezdte unni az éjszakai kalandokat, az olcsó nőket. Állt már az új ház is, a város felkapott negyedében. A hivalkodó oroszlános kapu mögött barokk lépcsők és címeres tornyok hirdették a világnak a tulaj gazdagságát. De a kastély úrnőt kívánt. Béla feleségről és gyerekekről álmodozott, akik majd életet visznek a hatalmas kert fái közé. Meg aztán, a vagyont sem lenne szabad örökös nélkül hagyni. Hülye lenne azt a néhány csóró rokonát boldogítani, inkább a saját gyerekei élvezzék a gazdagság mámorát.- gondolta eltökélten.
Gyors mérleget készített a környezetében felbukkanó nőkről. A legtöbbjük foglalt volt, ezek nem jöhettek szóba, nem akarta a bonyodalmakat, és a költséges válási hercehurcákat felvállalni még a csábos külső kedvéért sem. De magától értetődően csak szép és fiatal nőkben gondolkodott. Úgy érezte, ez jár neki, elvégre nem ingyen kívánja, hogy boldogítsák. Eljátszadozott azzal a gondolattal is, hogy egy gazdag asszonyt kéne felcsípni - összetesszük amink van – jeligével, de érezte, hogy ez elég rögös út. Akkortájt a sajtó már tele volt olyan híradásokkal, amelyek világgá kürtölték a sikeres üzletasszonyok és a fiatal pasik kalandjait. Legyen csak meg a pénz adta biztonság és fölény a kapcsolatban – határozta el.
Egy szőke titkárnőt nézett ki magának a barátja irodáján, aki alig hallhatóan rebegte az igent, amikor meghívta vacsorázni. Este a lány nem okozott csalódást. Kedves volt, sokat nevetett, valószínűleg a jóféle borok is segítettek hangulatán. Béla is feloldódott, megpróbált könnyed társalgó lenni. Elmesélte a lánynak, hogy a napokban vendégségben járt egy üzletfelénél, ahol a házigazda kislánya azt újságolta, hogy verset fog szavalni az iskolában.
- Mi a címe? - kérdeztem.
- Füstbe ment terv - válaszolta a gyerek.
- Nahát, egy cigiről is lehet verset írni?
- Hogyhogy? – érdeklődött a kislány.
- Hát, mert a nagyapám szívta annak idején az Ötéves Terv nevű cigarettát. Hát mi a nagy szám abban, ha elszívják, és füstbe megy?! Hatalmas nevetés volt a társaságban, mindenki dicsért, hogy milyen jól adom a bunkót, de be kell vallanom, hogy nem akartam jópofáskodni. A fene se tudta, hogy létezik egy ilyen Petőfi vers.
A lány zavartan fogadta a vallomást. Róla kiderült, hogy egyetemre jár. Béla kérdésére megnevezte a tárgyakat, amiket tanul, de ez olyan ismeretlen terület volt a férfi számára, hogy hamarosan témát váltottak.
Két hónap múlva Béla megkérte a lány kezét. Nem volt szerelmes, de nagyon tetszett neki a lány, aki igen csinos volt, és ami a fő, engedelmes teremtésnek látszott. – Ezzel nem lesz sok bajom, ez biztos megbecsüli a szerencséjét mellettem – nyugtázta Béla. Akkor már tudott a lány szegényes körülményeiről, az elvált mamáról és a lakótelepi garzonról.
Béla nem érzett csalódást a mézeshetek után sem. Emma hálás volt a luxuskörülményekért. Úgy tűnt, néha még maga sem tudja felfogni, hogy megszűntek a filléres gondjai, hogy elérhető ma mindaz, ami eddig csak vágyálom volt. Bélának imponált ez a csodálat, néha rá is tett egy lapáttal, hogy még teljesebb legyen a dicsősége. Emma születésnapján egy kopott retikült adott át.
- Egy kiárusításon vettem. – magyarázta a kétes értékű meglepetést.
Emma zavartan próbált jó képet vágni a sértés számba menő ajándékhoz. Forgatta kezében az ócska retikült, majd amikor kinyitotta, egy kocsikulcsot talált benne. A tűzpiros Mercédesz a ház mögött várta az örömkönnyekkel küszködő új tulajdonost.
De Béla nemcsak adni tudott. Követelt is. A háztartást egy idős asszony vezette ugyan, de elvárta, hogy felesége szolgálja fel az ételt. Béla jogaihoz tartozott az is, hogy büntetlenül eltűnhetett akár napokra is, és hollétéről nem kellett számot adnia. Az asszony természetesen be kellett számoljon minden lépéséről. Béla robbanékony volt, hamar felemelte a hangját, Emma ilyenkor nem szította a tüzet, inkább engedni látszott. De két dologban nem lehetett megtörni. Nem hagyta ott az egyetemet, hiába bizonygatta Béla, hogy zsebre vág minden diplomást kereset dolgában. Emma a könyveihez menekült, ha Béla haverokat cipelt fel, vagy üzleti út felkiáltással tűnt el otthonról pár napra. A másik dolog a lány vallásossága volt. Béla hiába heccelte, egy mártír önfegyelmével tűrte a csípős megjegyzéseket. Bélát nem lehetett volna elvonszolni egy templomba, de Emma rendszeresen látogatta az istentiszteleteket.
A házasság működött, de ez leginkább az asszony érdeme volt.
Béla, hatalma tudatában könyörtelen tudott lenni az útját keresztezőkkel. Kétes értékű kapcsolatokra tett szert, míg sorra elmaradoztak azok a régi barátok, akik nem tudtak lépést tartani vele. Emma anyja sem tette be a lábát hozzájuk, azok után, hogy Béla kiselőadást tartott az éhenkórászokról, akik nem vitték semmire.
Két év után megérkezett a kis trónörökös, Bélával madarat lehetett fogatni, hogy fia született. Emma is boldog volt, mert mindenhol arról győzködték, hogy a fiúk az anyjukra hasonlítanak. Főleg az elsőszülöttek. A kétkedőknek Diana, a néhai angol hercegnő nagyobbik fiát hozták fel példaként.
Emma a gyerek mellett sem hagyta ott az egyetemet, bár csigalassúsággal haladt. Néha azért kellett halasztást kérni, mert a férj éppen a vizsgaidőszakra időzítette a Karib tengeri vakációt, máskor néhány külföldi üzletfelet látott vendégül, és a feleségnek hetekre vállalni kellett a háziasszony szerepét. De az asszony rendületlenül gyűjtötte a vizsgáit és egy kora nyári napon kézhez kapta diplomáját. Béla nem ment el az ünnepségre, üzleti útra hivatkozva.
Egy hónap múlva Emma a férje elé állt azzal, hogy egy kutatóintézetben fog dolgozni. Egyelőre csak részidőben, de a dolog kinőheti magát, ha meg lesznek vele elégedve - bizonygatta. Béla előtt felrémlett a laboratórium világa, ahol a fiatal tudóspalánták majd a neje körül fognak legyeskedni. Végigfuttatta tekintetét az asszonyon. Emma nem veszített semmit vonzerejéből, tán még jót is tett neki az elmúlt néhány év. De nem mondhatta ki, hogy gyötri a féltékenység, hogy elviselhetetlen számára a gondolat, hogy Emma naponta beszélget majd ezekkel az alakokkal, olyan dolgokról, amikhez ő hozzá sem tudna szólni. Eddig a haverok előtt mindig nagy tetszést aratott, ha az asszony tudásszomját gúnyolta. De most majd őt nézik le azok, akiknél nem a pénz a legfontosabb. Megszokta, hogy övé az utolsó szó, így most is pontot akart tenni a vita végére.
- Nincs munka és kész! Erre semmi szükség! Neked itthon a helyed a családod mellett.
De az asszony ezúttal nem hátrált. Béla üvölteni kezdett. Emma nem vitatkozott, még a hangját sem emelte fel. Indulatok nélkül közölte, hogy hétfőn fog kezdeni. Ez volt a legőrjítőbb az egészben, ez a néma fölény, amelyből Béla kiérezte, hogy sosem volt a nő szintjén. Felugrott, és teljes erejéből pofonvágta az asszonyt. Emma megtántorodott az ütéstől. De nem sírt, csak gyűlölettel nézett farkasszemet a férjével, majd arcát tapogatva kisietett a szobából. Béla nem követte. Átkozódva az üveg után nyúlt és nagy kortyokban inni kezdett.
Emma bezárkózott a fürdőszobába. Ekkor már kitört belőle a sírás. Mikor kissé megnyugodott a barátnőjét hívta. Néhány akadozó mondata után Olga már tudta, mi újság.
- Szívem, hát mért hergeled őt azzal az ostoba munkával?! Hát nincs meg mindened?! Minek dolgoznál?! Hogy elvedd mások elől a helyet, olyanoktól, akiknek tényleg szüksége lenne a pénzre?! De ne vedd úgy a lelkedre! Nem te vagy az első a világtörténelemben és nyilván nem is az utolsó! Karcsinak is eljárt néha a keze, de leszoktattam róla! Végigszántottam a körmeimmel a pofáját! Ne félj, azóta meggondolja, hogy kezet emeljen rám. Vagy vegyél példát Ibiről! Ha náluk balhé van, akkor az asszony másnap elindul az üzletekbe, és betegre vásárolja magát. Ezt ő úgy hívja, hogy vigaszdíj!
Emma csalódottan köszönt el. A beszélgetés után az anyjánál keresett menedéket. Az ősz, törékeny asszony felsikoltott, mikor meglátta lánya arcát.
- Otthagyom. Elegem volt! – mondta Emma tompán.
- Igazad van édes lányom. Nem lehet élni egy ilyen vaddisznóval. Hagyd ott a gazembert! – az asszony leült a lányával szemben. – Hagy ott, és menj el dolgozni. A kocsit elveszi tőled, mindenedből kiforgat, mert ennek aztán vannak minden hájjal megkent ügyvéd barátai. Te meg elmész dolgozni. Részidőben. Reggelenként majd állsz a buszmegállóban. Talán találsz majd egy rendes albérletet, amit ki tudsz fizetni. Az is lehet, hogy megismerkedsz a laborban valakivel. Igaz, a te korodban már csak valami elvált ember jöhet szóba, egy olyan vasárnapi apuka-féle, aki fizetheti a gyerektartást a volt nejének. Nem baj, kicsit összehúzzátok magatokat az albérletben. Ha télen nem lesz pénzed a fűtésre, hát majd összebujtok. Ott az albérletben. Mert saját lakásotok sose lesz. Nyaralásról ne is álmodozz. De neked már nem is kell! Te már voltál a Karib tengereken. A kisfiadat majd az apának ítéli a bíróság a te lehetetlen körülményeid miatt, de az külön jó lesz, mert csak kéthetenként kell aludni vele egy szobában. Persze, ha beviheted egyáltalán az albérletbe. Ha nem, akkor csak pár órára láthatod, estére meg viheted haza. De ne törődj semmivel, legfontosabb a szerelem! Hogy szereted majd azt a férfit, akivel akkor együtt élsz. Mint ahogy én szerettem apádat. Aki aztán lelépett, amikor valaki befogadta az ágyába, meg a lakásába, ami történetesen nagyobb és szebb, mint ez a kóceráj. De a te életed majd különb lesz! Ha meg nem jön senki, akkor majd egyedül élsz. Azt is meg lehet szokni! Igaz, ugrálni nem lehet, de fő a szabadság, nem igaz?! – az idős asszony már kiabált. – Nézz rám! Elmúltam hatvanöt, de még dolgozni járok a nyugdíj mellett. Takarítok néhány gazdag családnál. A múltkor az egyik helyen az a rohadt kölyök hozzám vágta a lekváros kenyerét. El tudod képzelni?! De másnap visszamentem, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy felmondjak. Hát csak intézd a sorsodat a saját belátásod szerint!
Emma anyjára nézett. A ráncok mély árkokat véstek az idős asszony sápadt arcába. Aztán körbenézett a lerobbant szobában. Felállt, valami köszönésfélét mormolt, és lehajtott fejjel elhagyta a lakást.
A nő sietség nélkül csomagolt, majd a bőröndöket az ajtó mellé állította. Aztán leült a fésülködő tükörhöz és írni kezdett. Pár sort vetett a papírra. Az összehajtott levélpapírt a parfümök közé állította, majd az ajtóhoz ment. Még utoljára visszafordult, végigfuttatta tekintetét a hatalmas lakosztályon. Fázósan összefogta magán a kabátot, mintha máris átjárta volna az utca hidege. Úgy tűnt, kissé elérzékenyül, de aztán erőt vett magán. Lenyomta a kilincset, majd lehajolt a bőröndökért, és távozott.
A zene felerősödött, megjelent a vége felirat.
Emma a távkapcsolóért nyúlt és elzárta a készüléket. A képernyő elsötétült, már csak egy állólámpa sárgás fénye birkózott a szoba sötétjével. Maga alá húzott lábakkal, mozdulatlanul ült, félkézzel átkarolva kisfiát, aki békésen aludt mellette. A félhomályba meredve a sorsán töprengett. Az egyetemi éveken, a vizsgák félelmein, amikről kiderült, hogy feleslegesek voltak. Eszébe jutott az előadóterem jellegzetes vegyszerszaga, a felszabadultság öröme egy-egy szigorlat után, a gyakorlatok különleges hangulata, ahol úgy érezte, hogy tartozik valahová. Eszébe jutott a várakozásokkal teli beszélgetés, amint leendő főnökével sétált a labor felé, hogy megnézze első munkahelyét.
Leoltotta az állólámpát. Óvatosan felkarolta az alvó kisfiút és átvitte a gyerekszobába. Ő is lefeküdt. Még hallotta a garázskapu motorjának hangját. Béla most áll be a terepjáróval gondolta, mielőtt elaludt.