Nemcsak pénzkérdés
Jucika rajong az állatokért, ezt mindenki tudja róla. Akad is otthon kutya, macska, sőt még egy nyúl is. Ez utóbbi egy tágas ketrecben tölti napjait, de estére kimenőt kap. Olyankor körbetrappol a lakásban és felugrik a szófára, hogy a tévéző gazdi simogató kezét élvezhesse. A többi jószág is különleges jogokkal rendelkezik ebben a furcsa háztartásban. Józsi, a férj, megadóan tűri a népes társaságot, valójában ő sem tud ellenállni a mókásan fintorgó nyuszinak, a mindig játékra kész kutyusnak és a dorombolva kedveskedő cicusnak. Kell is ez a csapat körülöttük, mert nem dúskálnak emberi kapcsolatokban. Igaz, ezt a legtöbb bevándorló elmondhatja magáról. Mert akik idegenben próbálnak talpon maradni, azok nem érnek rá barátságokat ápolni. Kanada megadja a jólétet, biztonságot, és kényelmet szorgalmas polgárainak, de a lelki életük gondozása nem rá tartozik.
Hát ez a kárpótlás, ez az állatsereglet. És mintha nem is csináltak volna rossz üzletet. Mert itt aztán nincs csalódás, ármánykodás, rosszindulat, és egymás becsapása.
Juci, szabadidejében nem a Facebook-on flörtöl, hanem olyan jópofa videókat nézeget, melyekben állatok a főszereplők. Vagy hirdetéseket böngész, sajnálkozva a gazdátlan jószágokon.
Ezúttal azonban egy másfajta anyag kelti fel a figyelmét.
- Gyere csak, ezt nézd meg!- invitálja férjét a komputer közelébe.
- Ez mi a túró? – lesi a monitort Józsi a neje válla fölött.
- Nézd meg jobban! Egy pasas gondozót keres a nyulai mellé. Jó fizetést ígér, és ráadásul itt van a szomszédban, három sarokra tőlünk. Na, olvasd csak el!
Józsi már böngészi a szöveget, de a lényeg nem is a mondatokban van, hanem a mellékelt képeken. Tündéri apróságok kíváncsiskodnak a kamerába, Juci máris el van varázsolva.
- Képzeld csak, eljátszunk velük, etetjük őket és még fizetnek is érte. Talált pénz!
A férj bizonytalankodik.
- Felvállalni egy extra melót?! Hát nem elég nekünk a főállás?
- Legalább nézzük meg! Az nem kerül semmibe! – nógatja Juci.
Józsi végül rááll a vizitre. Józsi mindenre kapható, ha a családi béke a tét. Már gondolt is rá, hogy ha egyszer nemesi címert rajzoltatna magának, arról nem maradhatna le a papucs sem.
A keresett családi ház valóban csak negyedórányira van tőlük, jó helyen járnak, hiszen az udvaron ott sorakoznak a nyúlketrecek. A kertben egy férfi pakolászik, amint észreveszi őket, barátságosan rájuk köszön. Juci óvatos, nem fedi fel, hogy a hirdetésre jött, de a férfi így is igen készséges. Széles mozdulatokkal beljebb invitálja őket, megszokta már a nyulak népszerűségét. Józsi lopva szemügyre veszi a házigazdát. A negyvenes évei elején járó alacsony, kövérkés férfi elég ápolatlan, de ezt rá lehet fogni a kerti munkára is. De sajnos van a viselkedésében egy jó adag tudálékosság és némi lekezelő gőg is. Ráadásul megállás nélkül beszél. Józsi már be is fejezné a vizitet, de feltárulnak a nyúlketrecek és a látvány rabul ejti őket.
Az elsőben tucatnyi szőrtelen apróság piheg egy kupacban, összegömbölyödve, békés összevisszaságban alszanak egymáson. Még a szemük sincs nyitva, alig nagyobbak az egérnél. Az anyjuk védőangyalként őrzi a csapatot. Bolyhos nyúlszőrből és némi szalmából van a fészkük. A szőrt az önfeláldozó mama tépdeste ki a bundájából, hogy a kicsik melegben és biztonságban legyenek. A papa is itt van, elkülönítve egy másik ketrecben, igencsak termetes jószág, szinte kitölti a lakhelyét. A harmadik rekeszben újabb fél tucat nyuszi, ők már nagyobbak, abban a korban, mikor tökéletesen alkalmasak a simogatásra. Akár egy rakás plüssjáték, a legkülönb színekben. Ezek már jóval élénkebbek, öröm nézni vidám ugrándozásukat. Pont belesimulnak a tenyérbe, békésen tűrik a kényeztetést. Juci el van ájulva, sorra veszi kézbe a kicsiket, Józsi nem győzi fényképezni a tündéri apróságokat. Juci szinte képtelen megválni tőlük. Egy újabb ketrec, egy másik szeretni való csapattal. Most már bevallja a tulajnak, hogy a hirdetésre jött és a részletek iránt érdeklődik. A férfi megnyugtatja, hogy még nincs betöltve az állás.
- Úgy látszik, nem mindenki nyúlbolond. – állapítja meg Józsi.
Jason, a gazda bekíséri őket a nappaliba. A hatalmas szobában a kandalló előtt bőrgarnitúra. Óriási méretű tévé a sarokban. Kínai vázák és más dísztárgyak sejtetik a jólétet. Az ablak előtt egy sötét bőrű fiatalember hajol a komputer felé, épp csak egy biccentéssel üdvözli őket.
A férfi elkapja a pillantásukat, ahogy a berendezést mustrálják. Nem tudja elrejteni büszkeségét, amikor közli, hogy ő komputeres programozó, és az a fiatalember is neki dolgozik. Meg mások is, felváltva. Mert ő igen nagy pénzeket csinál ezzel az internetes munkával, úgy, hogy ki sem mozdul otthonról. Ezért is kéne valaki a nyulak mellé, mert vétek lenne, hogy az állatokra pazarolja az idejét, amikor a gép előtt megkeresi a háromszáz dollárt óránként. Közben szerét ejti, hogy megálljanak az egyik bekeretezett fénykép előtt. Ezen a házigazda mosolyog a kamerába, néhány évvel fiatalabban, jóval karcsúbban, és lényegesen ápoltabban. A fotó másik alakjában az egykori államminiszter ismerhető fel, aki barátian öleli hősünk vállát. Jason titokzatosan somolyog, mint akinek van még néhány hasonló meglepetés a tarsolyában. Közben be nem áll a szája. Kiderül róla, hogy elvált, de van egy nyolcéves kislánya, aki nagyon boldog, hogy ennyi jószág várja az apunál. Ja, és hogy ő példamutatóan lelkes környezetvédő, odavan a zöld mozgalmakért, a veteményeskert sem véletlen. De nála szóba sem jöhetnek a műtrágyák és más ártalmas vegyszerek.
- Az állattartás nagyon fontos a környezetbarát életmód visszaállításában. – hangoztatja Jason.
Aztán rátérnek a munka részleteire, mert Juci úgy döntött, ebbe érdemes belevágni. Ötször egy héten kéne rendbe tenni a ketreceket, és össze kell gyűjteni két – három szatyor növényt a szomszédos mezőről a nyulaknak. Mert Jason a táplálékra nem ad pénzt. Ott viszont rengeteg a fű, illetve az a páfrány alakú gyomnövény, amely csomókban tenyészik. Csak arra kell vigyázni, hogy a sima levelűt szedjék, ne azt, amelyik olyan, mintha szőrös lenne.
Józsi nem túl lelkes, különösen azok után nem, mikor kiderül, havi kétszáz dollár a munkabér. De Juci igent mond, abban a tudatban, hogy bármikor kiszállhat, ha terhesnek érzi a feladatokat. Addig legalább naponta játszadozhat a nyuszikkal.
Józsi fejcsóválva számolgat a hazafelé úton. Heti öt óra elfoglaltság, tehát havi húsz óráért jár a kétszáz dollár. Két személyre. Vagyis öt dollár az órabér. De még kevesebb, ha egy óra alatt nem tudnak végezni.
- Nem valami nagy buli ez. Legyek őszinte? Ha elmegyek a Mekibe tányérnyalónak, akkor is simán megcsinálom a dupláját. – ellenkezik Józsi.
De Juci felvilágosítja, hogy ezt nem úgy kell nézni. Havi kétszázért ők szórakozni fognak és kikapcsolódni. Mert ez csak játék és önfeledt mulatozás ilyen tündéri jószágok között. Kár lenne elszalasztani egy ilyen ragyogó alkalmat.
- Ez talált pénz! Ebből kifizethetjük minden hónapban a közös költséget. Vagy háromszor megtankolhatunk. Vagy csinálhatunk egy akkora bevásárlást, hogy tömve lesz a csomagtartó! – biztatgatja Juci habozó párját.
Elkezdődik hát a szolgálat. Pár nap múlva kiderül, hogy erre bizony nem elég egy óra. Mert az csak természetes, hogy a szőrös levelű növény kelleti magát mindenütt, az ehetőt meg úgy kell levadászni. A takarítást sem lehet összecsapni, hiszen nem hagyhatják mocsokban ezeket a kedves jószágokat. De Juci nem nagyon bánja a nyuszikkal töltött perceket. Sőt, megáll a zöldségesnél, hogy répát vásároljon a kedvenceknek. Hiszen olyan mókásak, ahogy rávetik magukat a ritka csemegére. A fiatalasszony gyönyörűséggel nézi a vidám kis csapatot, még arra is van gondja, hogy a zárt kertrészben szabadon engedje őket, hogy ne csak a ketrec jusson nekik.
De néha nem szabadul időben a munkahelyéről, ilyenkor Józsira vár az állatgondozás. Józsi nem túl lelkesen hajladozik a mezőn, abból próbál erőt nyerni, hogy azért ez csak egészségesebb, mint a tévé előtt üldögélni. Hogy is mondják errefelé: couch potato. Nahát, azt már nem, hogy ő is ilyen szófán dagadó krumpli legyen. Tömi hát a szatyrokat nagy elszántsággal. Jasonnal alig találkoznak, de jobb is, mert ha előkerül, mindig talál alkalmat rá, hogy kiselőadást tartson nekik. Mert az csak természetes, hogy mindent jobban tud, legyen az politika, állattartás, természetvédelem, vagy párkapcsolat. Hangzatos elveket prédikál a környezetkímélésről, szíve szerint átszabná a városi közlekedést, megvetéssel beszél a pazarlókról.
Elérkezik a hó vége, a megállapodás szerint most esedékes az első fizetés. Jason ott téblábol a kertben, de mintha elfelejtette volna a dátumot. Józsi a munka végeztével elköszönni készül, de vár egy kicsit, hátha eszébe jut a házigazdának a pénz. De Jason ma igen szórakozott. Józsi végül csak kiböki, hogy itt a fizetés napja. Százötven dollár jár nekik a csonka hónapért.
Jason valósággal vérig sértődik a figyelmeztetésre.
– Jól, van, jól van - dünnyögi kényszeredetten, aztán eltűnik a konyhában. Kisvártatva megjelenik, sóhajtva számolja a három ötvenest Józsi tenyerébe.
Józsi otthon diadalmasan lobogtatja a pénzt, de azért megjegyzi, hogy megesküdne rá, Jasonnak skótok a felmenői.
Szaladnak a napok, a házaspár megbízhatóan végzi az állatgondozást. Juci már szemérmetlenül kunyerál a zöldségesnél, minden eladhatatlan zöldárú a szatyrába kerül. Mozgósítja a kolléganőit is, és saláta, répa és káposztalevelekkel érkezik a házhoz. Jasont nem hatja meg a rendkívüli gondoskodás, mindig talál kifogásolnivalót az elvégzett munkában. Nem győzi fitogtatni jártasságát az állattartásban. Juci kerülni akarja a veszekedést, nem kezdi bizonygatni, hogy maga is évek óta sikeresen megbirkózik az állatok ellátásával odahaza.
Eltelik a hónap, elérkezik a fizetés napja. Ezúttal mintha emlékezne Jason a dátumra, a házaspár elé áll és fájdalmas képpel bejelenti, hogy késik egy-két bevétele, most nem tud fizetni. Meglepve hallgatják a vallomást, hiszen nem is oly rég még a háromszáz dolláros órabérével dicsekedett. Józsi kijelenti, hogy csak akkor folytatják a munkát, ha az elmaradt bér rendeződik. Ezzel Juci is egyetért. Balsejtelmekkel távoznak. A következő néhány napban telefonon próbálják elérni Jasont, nem sok sikerrel. Ha végre válaszol, csak az újabb ígérgetéseket hallhatják. Aztán ellentámadásba megy át. Kijelenti, hogy túlzott a követelés, mert nem is volt szükség napi egy órára ehhez a munkához. Ez fáj nekik a legjobban. Ez, hogy a becsületükbe gázol és vádaskodik azért a kétszáz dollárért a „nagymenő”.
Úgy döntenek, hogy meglátogatják hőbörgő munkaadójukat. De nem találják otthon. Tehát mégsem tölt minden időt a komputer előtt. Csak a bejárónő válaszol a kopogásukra. Ő viszont készséggel rendelkezésükre áll. Sóhajtva panaszkodik, hogy most az ő feladata a nyulak gondozása, alig győzi a tennivalókat. Tőle tudják meg, hogy Jason csak bérlő a házban. És azt is, hogy nem hobbyból tartja a nyulakat, hanem azért, hogy levágja őket.
Jucinak felrémlik, hogy a szolgálatuk alatt eltűnt két-három nagyobb nyúl, de Jason azt állította, hogy elajándékozta őket. Hitetlenkedve csóválja a fejét. A konyhában állnak, a nő a frizsiderhez lép és színpadias mozdulattal szélesre tárja. A rácsos polcon egy nylonba csavart, lekopasztott nyúltetem fekszik, annyira sokkoló az élettelen, csonttá fagyott test, mintha egy horrorfilmbe csöppentek volna. Juci táguló pupillákkal, hányingerrel küszködve mered a bőrétől megfosztott nyúltetemre. Feltör belőle a sírás.
Hazasietnek, Juci telefont ragad, és a városházát tárcsázza. Hamarosan kapcsolják az illetékes osztályt. Juci nyugalmat erőltetve magára bejelenti ezt a különleges nyúltartást. A hölgy nagyon megértő, és kijelenti, ez nem maradhat annyiban. Városi területen ugyanis szabályellenes az eladásra, vagy fogyasztásra szánt állattenyésztés.
Juci nemigen tud megnyugodni még ezek után sem. Azok az agyondédelgetett kedves jószágok járnak az eszében, akiknek a jelek szerint az a sorsa, hogy Jason vagy mások fazekában végezzék.
Szerencsére a hivatal tartja a szavát. Jucit is értesítik arról, hogy kiszállnak a címre, és felelősségre vonják az állattartót. Eltelik néhány hét, mire rászánják magukat, hogy elsétáljanak a családi ház felé. Rá sem ismernek a kertre. Már nincsenek ott a nyúlketrecek, kerítés sehol, Jason kertészeti próbálkozásainak sincs nyoma. Egy idős hölgy közli velük, hogy a bérlő nagy sietve elköltözött, amikor megtudta, hogy jókora pénzbüntetésre, és a nyulak elkobzására számíthat. Lóhalálában csomagolt, elmenekült, a címét sem hagyta meg.
Józsiék már legyintenek a kétszáz dollárra, inkább azt sajnálják, hogy valahol tovább folytatja üzelmeit. Szegény nyuszik! Meg vannak győződve róla, hogy soha többé nem hallanak erről az alakról.
De az Internet korában élünk. Juci egy újabb böngészés alkalmával öles hirdetést fedez fel. Az írója arról panaszkodik, hogy gyanútlanul beköltözött egy házba az állataival, és csak később fedezte fel, hogy az új otthon egy poloskafészek. Mindenét ellepték a bogarak, úgy kellett menekülnie, az összes bútora szemétre került, a tulaj hallani sem akar a kártérítésről. Óva inti a hirdetés olvasóit, nehogy beköltözzenek oda, lám, ő is ezreket bukott ezen a rovartanyán. A hirdetés feladója Jason barátunk! Nocsak, nocsak!
De hátra van egy újabb meglepetés.
Eltelik néhány hónap, mikor a házaspár kutyasétáltatás közben összefut Jasonnal egy mellékutcában. Az adós már nem tud kitérni, így hát úgy tesz, mint aki örül a találkozásnak. Meglepve nézik a beesett arcú, szánalmas öltözékű férfit. Jason széles mosollyal bizonygatja, hogy szívesen emlékszik azokra az időkre, amikor olyan derekasan dolgoztak a nyuszikért. És hogy mennyire sajnálja azt a nézeteltérést a kifizetéssel. Ő most is szívesen odaadná azt a kétszáz dollárt, de az utóbbi időben nagyon rájár a rúd. Az a sok költözés igencsak vitte a pénzt, aztán a bútoraitól is meg kellett válnia a poloskák miatt. Egy vagyonba került pótolni az odaveszett dolgait. A rengeteg hercehurca miatt csúszott a határidőkkel, sorra vesztette el a megrendeléseit, újakat már nem is kap. A mostani szállásán már nyulakat sem tarthat, abból sem tud pénzt csinálni.
- Fogalmam sincs, miből fizetem ki a lakbért. – sóhajtja megtörten.
A házaspár együttérzés nélkül hallgatja a vallomást, majd Juci hirtelen megkérdezi:
- És mi lett a nyulakkal?
Jason kissé meglepődik, hogy az elmondottak után ez érdekli legjobban a fiatalasszonyt, de készséggel válaszol.
- Leadtam őket egy menhelybe. Jó helyre kerültek, biztonságban vannak. – bólogat.
A házaspár csodálkozva figyeli Jasont. Eltűnt a magabiztossága, az egész ember egy mozgó bocsánatkérés. Nyoma sincs már az egykori tudálékos, bőbeszédű főnöknek.
Józsi még gyanakszik, hogy csak színjáték a panaszáradat, a tartozás miatt. De elég erre a szerencsétlenre nézni, ahogy elindul a buszmegálló felé. Inkább csak vonszolja magát, miközben apróért kotorászik a zsebében.
- Úgy látszik, megfogant az átkom… – dünnyögi Józsi, miközben Jason görnyedt alakját mustrálja.
- Micsoda?! Miket beszélsz?!
- Ez van. Megátkoztam. Akkor, mikor kiderült, hogy miért tartja a nyulakat, és te olyan sokat sírtál. Olyan pipa voltam rá, hogy összeszorított fogakkal, ökölbe szorított kézzel átkokat mormoltam. Ne nézz így rám, nem őrültem meg! Azt kívántam, hogy ha már nekünk nem fizette ki azt a kétszázat, akkor neki meg kétdolláros gondjai legyenek. Meg hogy ne ehessen többé nyúlhúst. Úgy néz ki, hogy minden bejött. De még több is! Ennek az egész élete tönkrement. Ez egyszerűen félelmetes!
- Á, ez nem így működik! Szerintem csak pechje van. – kételkedik a feleség.
- Lehet. De miattunk lett földönfutó! A pénzünk meg a nyulak miatt. Ahogy eljött attól a háztól, onnan már csak lefelé ment, megállás nélkül. Lehet, hogy véletlen, de akkor is! Már szinte sajnálom! Túl nagy árat fizetett. Rossz nézni a nyomorultat! Mi lenne, ha megkegyelmeznék neki? Ha levenném róla az átkot. Mit gondolsz? Ha egyenesbe jönne, tán még a kétszázunkat is megadná.
Juci töpreng néhány másodpercig, majd rávágja:
- Na nem! Te csak ne játszd a nagylelkűt! Ha helyrejön, képes lesz megint nyulakat tartani!
Jucika rajong az állatokért, ezt mindenki tudja róla. Akad is otthon kutya, macska, sőt még egy nyúl is. Ez utóbbi egy tágas ketrecben tölti napjait, de estére kimenőt kap. Olyankor körbetrappol a lakásban és felugrik a szófára, hogy a tévéző gazdi simogató kezét élvezhesse. A többi jószág is különleges jogokkal rendelkezik ebben a furcsa háztartásban. Józsi, a férj, megadóan tűri a népes társaságot, valójában ő sem tud ellenállni a mókásan fintorgó nyuszinak, a mindig játékra kész kutyusnak és a dorombolva kedveskedő cicusnak. Kell is ez a csapat körülöttük, mert nem dúskálnak emberi kapcsolatokban. Igaz, ezt a legtöbb bevándorló elmondhatja magáról. Mert akik idegenben próbálnak talpon maradni, azok nem érnek rá barátságokat ápolni. Kanada megadja a jólétet, biztonságot, és kényelmet szorgalmas polgárainak, de a lelki életük gondozása nem rá tartozik.
Hát ez a kárpótlás, ez az állatsereglet. És mintha nem is csináltak volna rossz üzletet. Mert itt aztán nincs csalódás, ármánykodás, rosszindulat, és egymás becsapása.
Juci, szabadidejében nem a Facebook-on flörtöl, hanem olyan jópofa videókat nézeget, melyekben állatok a főszereplők. Vagy hirdetéseket böngész, sajnálkozva a gazdátlan jószágokon.
Ezúttal azonban egy másfajta anyag kelti fel a figyelmét.
- Gyere csak, ezt nézd meg!- invitálja férjét a komputer közelébe.
- Ez mi a túró? – lesi a monitort Józsi a neje válla fölött.
- Nézd meg jobban! Egy pasas gondozót keres a nyulai mellé. Jó fizetést ígér, és ráadásul itt van a szomszédban, három sarokra tőlünk. Na, olvasd csak el!
Józsi már böngészi a szöveget, de a lényeg nem is a mondatokban van, hanem a mellékelt képeken. Tündéri apróságok kíváncsiskodnak a kamerába, Juci máris el van varázsolva.
- Képzeld csak, eljátszunk velük, etetjük őket és még fizetnek is érte. Talált pénz!
A férj bizonytalankodik.
- Felvállalni egy extra melót?! Hát nem elég nekünk a főállás?
- Legalább nézzük meg! Az nem kerül semmibe! – nógatja Juci.
Józsi végül rááll a vizitre. Józsi mindenre kapható, ha a családi béke a tét. Már gondolt is rá, hogy ha egyszer nemesi címert rajzoltatna magának, arról nem maradhatna le a papucs sem.
A keresett családi ház valóban csak negyedórányira van tőlük, jó helyen járnak, hiszen az udvaron ott sorakoznak a nyúlketrecek. A kertben egy férfi pakolászik, amint észreveszi őket, barátságosan rájuk köszön. Juci óvatos, nem fedi fel, hogy a hirdetésre jött, de a férfi így is igen készséges. Széles mozdulatokkal beljebb invitálja őket, megszokta már a nyulak népszerűségét. Józsi lopva szemügyre veszi a házigazdát. A negyvenes évei elején járó alacsony, kövérkés férfi elég ápolatlan, de ezt rá lehet fogni a kerti munkára is. De sajnos van a viselkedésében egy jó adag tudálékosság és némi lekezelő gőg is. Ráadásul megállás nélkül beszél. Józsi már be is fejezné a vizitet, de feltárulnak a nyúlketrecek és a látvány rabul ejti őket.
Az elsőben tucatnyi szőrtelen apróság piheg egy kupacban, összegömbölyödve, békés összevisszaságban alszanak egymáson. Még a szemük sincs nyitva, alig nagyobbak az egérnél. Az anyjuk védőangyalként őrzi a csapatot. Bolyhos nyúlszőrből és némi szalmából van a fészkük. A szőrt az önfeláldozó mama tépdeste ki a bundájából, hogy a kicsik melegben és biztonságban legyenek. A papa is itt van, elkülönítve egy másik ketrecben, igencsak termetes jószág, szinte kitölti a lakhelyét. A harmadik rekeszben újabb fél tucat nyuszi, ők már nagyobbak, abban a korban, mikor tökéletesen alkalmasak a simogatásra. Akár egy rakás plüssjáték, a legkülönb színekben. Ezek már jóval élénkebbek, öröm nézni vidám ugrándozásukat. Pont belesimulnak a tenyérbe, békésen tűrik a kényeztetést. Juci el van ájulva, sorra veszi kézbe a kicsiket, Józsi nem győzi fényképezni a tündéri apróságokat. Juci szinte képtelen megválni tőlük. Egy újabb ketrec, egy másik szeretni való csapattal. Most már bevallja a tulajnak, hogy a hirdetésre jött és a részletek iránt érdeklődik. A férfi megnyugtatja, hogy még nincs betöltve az állás.
- Úgy látszik, nem mindenki nyúlbolond. – állapítja meg Józsi.
Jason, a gazda bekíséri őket a nappaliba. A hatalmas szobában a kandalló előtt bőrgarnitúra. Óriási méretű tévé a sarokban. Kínai vázák és más dísztárgyak sejtetik a jólétet. Az ablak előtt egy sötét bőrű fiatalember hajol a komputer felé, épp csak egy biccentéssel üdvözli őket.
A férfi elkapja a pillantásukat, ahogy a berendezést mustrálják. Nem tudja elrejteni büszkeségét, amikor közli, hogy ő komputeres programozó, és az a fiatalember is neki dolgozik. Meg mások is, felváltva. Mert ő igen nagy pénzeket csinál ezzel az internetes munkával, úgy, hogy ki sem mozdul otthonról. Ezért is kéne valaki a nyulak mellé, mert vétek lenne, hogy az állatokra pazarolja az idejét, amikor a gép előtt megkeresi a háromszáz dollárt óránként. Közben szerét ejti, hogy megálljanak az egyik bekeretezett fénykép előtt. Ezen a házigazda mosolyog a kamerába, néhány évvel fiatalabban, jóval karcsúbban, és lényegesen ápoltabban. A fotó másik alakjában az egykori államminiszter ismerhető fel, aki barátian öleli hősünk vállát. Jason titokzatosan somolyog, mint akinek van még néhány hasonló meglepetés a tarsolyában. Közben be nem áll a szája. Kiderül róla, hogy elvált, de van egy nyolcéves kislánya, aki nagyon boldog, hogy ennyi jószág várja az apunál. Ja, és hogy ő példamutatóan lelkes környezetvédő, odavan a zöld mozgalmakért, a veteményeskert sem véletlen. De nála szóba sem jöhetnek a műtrágyák és más ártalmas vegyszerek.
- Az állattartás nagyon fontos a környezetbarát életmód visszaállításában. – hangoztatja Jason.
Aztán rátérnek a munka részleteire, mert Juci úgy döntött, ebbe érdemes belevágni. Ötször egy héten kéne rendbe tenni a ketreceket, és össze kell gyűjteni két – három szatyor növényt a szomszédos mezőről a nyulaknak. Mert Jason a táplálékra nem ad pénzt. Ott viszont rengeteg a fű, illetve az a páfrány alakú gyomnövény, amely csomókban tenyészik. Csak arra kell vigyázni, hogy a sima levelűt szedjék, ne azt, amelyik olyan, mintha szőrös lenne.
Józsi nem túl lelkes, különösen azok után nem, mikor kiderül, havi kétszáz dollár a munkabér. De Juci igent mond, abban a tudatban, hogy bármikor kiszállhat, ha terhesnek érzi a feladatokat. Addig legalább naponta játszadozhat a nyuszikkal.
Józsi fejcsóválva számolgat a hazafelé úton. Heti öt óra elfoglaltság, tehát havi húsz óráért jár a kétszáz dollár. Két személyre. Vagyis öt dollár az órabér. De még kevesebb, ha egy óra alatt nem tudnak végezni.
- Nem valami nagy buli ez. Legyek őszinte? Ha elmegyek a Mekibe tányérnyalónak, akkor is simán megcsinálom a dupláját. – ellenkezik Józsi.
De Juci felvilágosítja, hogy ezt nem úgy kell nézni. Havi kétszázért ők szórakozni fognak és kikapcsolódni. Mert ez csak játék és önfeledt mulatozás ilyen tündéri jószágok között. Kár lenne elszalasztani egy ilyen ragyogó alkalmat.
- Ez talált pénz! Ebből kifizethetjük minden hónapban a közös költséget. Vagy háromszor megtankolhatunk. Vagy csinálhatunk egy akkora bevásárlást, hogy tömve lesz a csomagtartó! – biztatgatja Juci habozó párját.
Elkezdődik hát a szolgálat. Pár nap múlva kiderül, hogy erre bizony nem elég egy óra. Mert az csak természetes, hogy a szőrös levelű növény kelleti magát mindenütt, az ehetőt meg úgy kell levadászni. A takarítást sem lehet összecsapni, hiszen nem hagyhatják mocsokban ezeket a kedves jószágokat. De Juci nem nagyon bánja a nyuszikkal töltött perceket. Sőt, megáll a zöldségesnél, hogy répát vásároljon a kedvenceknek. Hiszen olyan mókásak, ahogy rávetik magukat a ritka csemegére. A fiatalasszony gyönyörűséggel nézi a vidám kis csapatot, még arra is van gondja, hogy a zárt kertrészben szabadon engedje őket, hogy ne csak a ketrec jusson nekik.
De néha nem szabadul időben a munkahelyéről, ilyenkor Józsira vár az állatgondozás. Józsi nem túl lelkesen hajladozik a mezőn, abból próbál erőt nyerni, hogy azért ez csak egészségesebb, mint a tévé előtt üldögélni. Hogy is mondják errefelé: couch potato. Nahát, azt már nem, hogy ő is ilyen szófán dagadó krumpli legyen. Tömi hát a szatyrokat nagy elszántsággal. Jasonnal alig találkoznak, de jobb is, mert ha előkerül, mindig talál alkalmat rá, hogy kiselőadást tartson nekik. Mert az csak természetes, hogy mindent jobban tud, legyen az politika, állattartás, természetvédelem, vagy párkapcsolat. Hangzatos elveket prédikál a környezetkímélésről, szíve szerint átszabná a városi közlekedést, megvetéssel beszél a pazarlókról.
Elérkezik a hó vége, a megállapodás szerint most esedékes az első fizetés. Jason ott téblábol a kertben, de mintha elfelejtette volna a dátumot. Józsi a munka végeztével elköszönni készül, de vár egy kicsit, hátha eszébe jut a házigazdának a pénz. De Jason ma igen szórakozott. Józsi végül csak kiböki, hogy itt a fizetés napja. Százötven dollár jár nekik a csonka hónapért.
Jason valósággal vérig sértődik a figyelmeztetésre.
– Jól, van, jól van - dünnyögi kényszeredetten, aztán eltűnik a konyhában. Kisvártatva megjelenik, sóhajtva számolja a három ötvenest Józsi tenyerébe.
Józsi otthon diadalmasan lobogtatja a pénzt, de azért megjegyzi, hogy megesküdne rá, Jasonnak skótok a felmenői.
Szaladnak a napok, a házaspár megbízhatóan végzi az állatgondozást. Juci már szemérmetlenül kunyerál a zöldségesnél, minden eladhatatlan zöldárú a szatyrába kerül. Mozgósítja a kolléganőit is, és saláta, répa és káposztalevelekkel érkezik a házhoz. Jasont nem hatja meg a rendkívüli gondoskodás, mindig talál kifogásolnivalót az elvégzett munkában. Nem győzi fitogtatni jártasságát az állattartásban. Juci kerülni akarja a veszekedést, nem kezdi bizonygatni, hogy maga is évek óta sikeresen megbirkózik az állatok ellátásával odahaza.
Eltelik a hónap, elérkezik a fizetés napja. Ezúttal mintha emlékezne Jason a dátumra, a házaspár elé áll és fájdalmas képpel bejelenti, hogy késik egy-két bevétele, most nem tud fizetni. Meglepve hallgatják a vallomást, hiszen nem is oly rég még a háromszáz dolláros órabérével dicsekedett. Józsi kijelenti, hogy csak akkor folytatják a munkát, ha az elmaradt bér rendeződik. Ezzel Juci is egyetért. Balsejtelmekkel távoznak. A következő néhány napban telefonon próbálják elérni Jasont, nem sok sikerrel. Ha végre válaszol, csak az újabb ígérgetéseket hallhatják. Aztán ellentámadásba megy át. Kijelenti, hogy túlzott a követelés, mert nem is volt szükség napi egy órára ehhez a munkához. Ez fáj nekik a legjobban. Ez, hogy a becsületükbe gázol és vádaskodik azért a kétszáz dollárért a „nagymenő”.
Úgy döntenek, hogy meglátogatják hőbörgő munkaadójukat. De nem találják otthon. Tehát mégsem tölt minden időt a komputer előtt. Csak a bejárónő válaszol a kopogásukra. Ő viszont készséggel rendelkezésükre áll. Sóhajtva panaszkodik, hogy most az ő feladata a nyulak gondozása, alig győzi a tennivalókat. Tőle tudják meg, hogy Jason csak bérlő a házban. És azt is, hogy nem hobbyból tartja a nyulakat, hanem azért, hogy levágja őket.
Jucinak felrémlik, hogy a szolgálatuk alatt eltűnt két-három nagyobb nyúl, de Jason azt állította, hogy elajándékozta őket. Hitetlenkedve csóválja a fejét. A konyhában állnak, a nő a frizsiderhez lép és színpadias mozdulattal szélesre tárja. A rácsos polcon egy nylonba csavart, lekopasztott nyúltetem fekszik, annyira sokkoló az élettelen, csonttá fagyott test, mintha egy horrorfilmbe csöppentek volna. Juci táguló pupillákkal, hányingerrel küszködve mered a bőrétől megfosztott nyúltetemre. Feltör belőle a sírás.
Hazasietnek, Juci telefont ragad, és a városházát tárcsázza. Hamarosan kapcsolják az illetékes osztályt. Juci nyugalmat erőltetve magára bejelenti ezt a különleges nyúltartást. A hölgy nagyon megértő, és kijelenti, ez nem maradhat annyiban. Városi területen ugyanis szabályellenes az eladásra, vagy fogyasztásra szánt állattenyésztés.
Juci nemigen tud megnyugodni még ezek után sem. Azok az agyondédelgetett kedves jószágok járnak az eszében, akiknek a jelek szerint az a sorsa, hogy Jason vagy mások fazekában végezzék.
Szerencsére a hivatal tartja a szavát. Jucit is értesítik arról, hogy kiszállnak a címre, és felelősségre vonják az állattartót. Eltelik néhány hét, mire rászánják magukat, hogy elsétáljanak a családi ház felé. Rá sem ismernek a kertre. Már nincsenek ott a nyúlketrecek, kerítés sehol, Jason kertészeti próbálkozásainak sincs nyoma. Egy idős hölgy közli velük, hogy a bérlő nagy sietve elköltözött, amikor megtudta, hogy jókora pénzbüntetésre, és a nyulak elkobzására számíthat. Lóhalálában csomagolt, elmenekült, a címét sem hagyta meg.
Józsiék már legyintenek a kétszáz dollárra, inkább azt sajnálják, hogy valahol tovább folytatja üzelmeit. Szegény nyuszik! Meg vannak győződve róla, hogy soha többé nem hallanak erről az alakról.
De az Internet korában élünk. Juci egy újabb böngészés alkalmával öles hirdetést fedez fel. Az írója arról panaszkodik, hogy gyanútlanul beköltözött egy házba az állataival, és csak később fedezte fel, hogy az új otthon egy poloskafészek. Mindenét ellepték a bogarak, úgy kellett menekülnie, az összes bútora szemétre került, a tulaj hallani sem akar a kártérítésről. Óva inti a hirdetés olvasóit, nehogy beköltözzenek oda, lám, ő is ezreket bukott ezen a rovartanyán. A hirdetés feladója Jason barátunk! Nocsak, nocsak!
De hátra van egy újabb meglepetés.
Eltelik néhány hónap, mikor a házaspár kutyasétáltatás közben összefut Jasonnal egy mellékutcában. Az adós már nem tud kitérni, így hát úgy tesz, mint aki örül a találkozásnak. Meglepve nézik a beesett arcú, szánalmas öltözékű férfit. Jason széles mosollyal bizonygatja, hogy szívesen emlékszik azokra az időkre, amikor olyan derekasan dolgoztak a nyuszikért. És hogy mennyire sajnálja azt a nézeteltérést a kifizetéssel. Ő most is szívesen odaadná azt a kétszáz dollárt, de az utóbbi időben nagyon rájár a rúd. Az a sok költözés igencsak vitte a pénzt, aztán a bútoraitól is meg kellett válnia a poloskák miatt. Egy vagyonba került pótolni az odaveszett dolgait. A rengeteg hercehurca miatt csúszott a határidőkkel, sorra vesztette el a megrendeléseit, újakat már nem is kap. A mostani szállásán már nyulakat sem tarthat, abból sem tud pénzt csinálni.
- Fogalmam sincs, miből fizetem ki a lakbért. – sóhajtja megtörten.
A házaspár együttérzés nélkül hallgatja a vallomást, majd Juci hirtelen megkérdezi:
- És mi lett a nyulakkal?
Jason kissé meglepődik, hogy az elmondottak után ez érdekli legjobban a fiatalasszonyt, de készséggel válaszol.
- Leadtam őket egy menhelybe. Jó helyre kerültek, biztonságban vannak. – bólogat.
A házaspár csodálkozva figyeli Jasont. Eltűnt a magabiztossága, az egész ember egy mozgó bocsánatkérés. Nyoma sincs már az egykori tudálékos, bőbeszédű főnöknek.
Józsi még gyanakszik, hogy csak színjáték a panaszáradat, a tartozás miatt. De elég erre a szerencsétlenre nézni, ahogy elindul a buszmegálló felé. Inkább csak vonszolja magát, miközben apróért kotorászik a zsebében.
- Úgy látszik, megfogant az átkom… – dünnyögi Józsi, miközben Jason görnyedt alakját mustrálja.
- Micsoda?! Miket beszélsz?!
- Ez van. Megátkoztam. Akkor, mikor kiderült, hogy miért tartja a nyulakat, és te olyan sokat sírtál. Olyan pipa voltam rá, hogy összeszorított fogakkal, ökölbe szorított kézzel átkokat mormoltam. Ne nézz így rám, nem őrültem meg! Azt kívántam, hogy ha már nekünk nem fizette ki azt a kétszázat, akkor neki meg kétdolláros gondjai legyenek. Meg hogy ne ehessen többé nyúlhúst. Úgy néz ki, hogy minden bejött. De még több is! Ennek az egész élete tönkrement. Ez egyszerűen félelmetes!
- Á, ez nem így működik! Szerintem csak pechje van. – kételkedik a feleség.
- Lehet. De miattunk lett földönfutó! A pénzünk meg a nyulak miatt. Ahogy eljött attól a háztól, onnan már csak lefelé ment, megállás nélkül. Lehet, hogy véletlen, de akkor is! Már szinte sajnálom! Túl nagy árat fizetett. Rossz nézni a nyomorultat! Mi lenne, ha megkegyelmeznék neki? Ha levenném róla az átkot. Mit gondolsz? Ha egyenesbe jönne, tán még a kétszázunkat is megadná.
Juci töpreng néhány másodpercig, majd rávágja:
- Na nem! Te csak ne játszd a nagylelkűt! Ha helyrejön, képes lesz megint nyulakat tartani!