A pénznem boldogít?
Bocsánat, milyen pénznem? Hát a dollár, természetesen.
Mint tudjuk, sok pénzt kaszálni könnyen és gyorsan leginkább szerencsejátékkal lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a januári őrület az USA-ban. A Powerball lottójáték ugyanis a világtörténelem legnagyobb nyereményét ígérte, több, mint másfél milliárd dollárt. Ezt meg sem próbálom átszámítani forintra, és azt sem akarom kideríteni, hogy hány ezer dollár jutna ebből minden magyar nyugdíjasra, mert közismert a viszolygásom a matek iránt. Legyen elég annyi, hogy jó darabig nem lenne kelendő a henteseknél a csirke farhát.
Ami azt illeti, a dollár hazájában sem hangzott rosszul az a másfélmilliárd. Ezrek és ezrek álltak sorba az árusító helyek előtt, mert most meglódultak azok is, akik öt vagy tízmilliós nyereményért ki sem nyitják a bukszájukat. Pedig aki a kicsit nem becsüli...
Még a kanadaiak is megindultak, olyan iramban, hogy újabb emigrációs hullámtól kellett tartani, de aztán kiderült, hogy ezek a vándormadarak azért visszatérnek a sorállás után az eredeti költekező helyükre.
Pedig nem sok jóval kecsegtették a hatóságok a leendő kanadai nyerteseket. Kiderült, hogy tulajdonképpen tilos a lottószelvényekkel átkelni a határon. Azt ugyan nem közölték, hogy mit árthat egy zsebben lévő cetli a két ország kapcsolatának, de a törvényeket nem azért hozzák, hogy értsük őket.
Ez a hatalmas összeg mindenkinek megmozgatta a fantáziáját. Még az egyik rangos tévétársaságnak is, akik egy kis nyomozásba kezdtek. Ebből aztán kiderült, hogy a lottónyertesek hetvenöt százaléka öt éven belül nincstelen földönfutó lesz. Ez kényelmetlenül nagy szám, valljuk be! Mert jó, megvesszük Karcsikának a fehér Yamahát, Teri néninek a mosógépet, Feri bácsi meg menjen a reumájával a híres gyógyfürdőbe, és jut egy takaros házra is, meg kell hagyni némi tartalékot a szalmazsákban is, de ettől még mindig nem kell padlóra kerülni. A tanulmányok szerint nem is a rokonokkal van a baj, hanem azokkal a szakemberekkel, akik önzetlenül - illetve nem is olyan önzetlenül - sietnek tanácsokat adni, hogy mibe fektessük a pénzünket. Az ilyen tippek sikerére viszont annyi a garancia, mint az akciós tornacipőkre a kínai piacon.
Láthattunk olyan hölgyet is, aki állította, hogy látomás-szerűen jelentek meg neki a nyertes lottószámok. Kár, hogy cserben hagyta ez a képessége a befektetéseknél, mert azóta már ő is beletartozik abba az ominózus 75 százalékba.
Azt is megtudhattuk, hogy a szerencse nemcsak vak, de süket is. Mert sokak könyörgését meg sem hallja, mások viszont sorozatban nyernek. Akad olyan mázlista, aki már hét komolyabb nyereményt zsebelt be. És nem tanácsos a születésnap számainak megjátszása sem, mert így nagyobb az esély, hogy osztózni kell a nyereményen, hiszen rengetegen élnek ezzel a módszerrel. Ami pedig a kombinációt illeti, a megkérdezett matematikus szerint tökmindegy, hogy saját számainkkal, vagy a gép által kevertekkel játszunk. Ő csak tudja, ő sem nyert soha. De ő legalább meg tudja magyarázni. Hiszen az esélyünk kb. annyi a főnyereményre, mint egy találkozás a dalai lámával a Rottenbiller utcában.
Azt is megtudhattuk, hogy történt már emberrablás és arzénes gyilkosság is a főnyeremény miatt. Meg azt is, hogy nem jó ötlet kimaradni a munkahelyi kollektív lottózásból, mert könnyen kilóghatunk a sorból. Nagyon ciki ugyanis, mikor minden kolléga megengedheti magának az üdülést a Bahamákon - rajtunk kívül.
Apropó, munkahely! Nem ritkaság, hogy sok nyertes, milliókkal a bankszámláján, dolgozik tovább, mint ha mi sem történt volna. Nagy hiba! Nemcsak azért, mert elfoglalnak egy munkahelyet a rászorulóktól, de azért is, mert jelenlétükkel folyton eszébe juttatják a többieknek, hogy ők milyen balfácánok. Nagy tévedés azt hinni, hogy ha mi el tudunk feledkezni a millióinkról, ez a többieknek is sikerül. Különben sem jó ez a fene nagy ragaszkodás: ha a Rolls Royceból szállunk ki a vállalati parkolóban, akkor megszólnak, hogy felvágunk, ha viszont a régi, szakadt Toyotával jövünk, akkor meg azért cikiznek, hogy minek nekünk a pénz, ha élvezni se tudjuk.
Ha már mindenképp dolgozni akarunk, mert nem bírunk a vérünkkel, akkor vállaljunk fel egy plasztikai műtétet, költözzünk másik városba, és esküdözzünk, hogy csak névrokona vagyunk a nyertesnek. De még jobb, ha alapítunk egy saját vállalkozást, ahol belefoghatunk olyan dolgokba, ami másoknak eszébe sem jut. Ha ügyesek vagyunk, egy-két éven belül úgy tönkremegy a cég, hogy üres zsebbel visszamehetünk a régi helyünkre melózni, ha már annyira hiányzik az a buzi munkahely.
A Powerball hatalmas januári nyereményét végül is nem egyetlen lottózó vihette haza, hiszen több telitalálat is akadt. Nem csoda, hiszen annyi szelvényt vásároltak, hogy még a valószínűség számítás is megadta magát. Az első család már kamerák elé állt, büszkén lobogtatva a majdnem hatszáz millió dollárt érő csekkjét. Persze ők is kijelentették, hogy továbbra is munkába fognak járni. Lehet valami ott a vízben.
Sokan, nagyon sokan, meg csak szipogtak a képernyők előtt, mert kölcsönökkel felvértezve, ezrekért vásároltak lottószelvényeket. Sovány vigasz, hogy nem őket fogják molesztálni a befektetési tanácsadók.
Mindenki előtt ismert a mondás, melyet Howard Hughesnak tulajdonítanak. Vagyis: Money can't buy happiness.
Közben pedig kígyóznak a sorok a lottózók előtt.
Azért az elképesztő, hogy micsoda igény van a boldogtalanságra!
Bocsánat, milyen pénznem? Hát a dollár, természetesen.
Mint tudjuk, sok pénzt kaszálni könnyen és gyorsan leginkább szerencsejátékkal lehet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a januári őrület az USA-ban. A Powerball lottójáték ugyanis a világtörténelem legnagyobb nyereményét ígérte, több, mint másfél milliárd dollárt. Ezt meg sem próbálom átszámítani forintra, és azt sem akarom kideríteni, hogy hány ezer dollár jutna ebből minden magyar nyugdíjasra, mert közismert a viszolygásom a matek iránt. Legyen elég annyi, hogy jó darabig nem lenne kelendő a henteseknél a csirke farhát.
Ami azt illeti, a dollár hazájában sem hangzott rosszul az a másfélmilliárd. Ezrek és ezrek álltak sorba az árusító helyek előtt, mert most meglódultak azok is, akik öt vagy tízmilliós nyereményért ki sem nyitják a bukszájukat. Pedig aki a kicsit nem becsüli...
Még a kanadaiak is megindultak, olyan iramban, hogy újabb emigrációs hullámtól kellett tartani, de aztán kiderült, hogy ezek a vándormadarak azért visszatérnek a sorállás után az eredeti költekező helyükre.
Pedig nem sok jóval kecsegtették a hatóságok a leendő kanadai nyerteseket. Kiderült, hogy tulajdonképpen tilos a lottószelvényekkel átkelni a határon. Azt ugyan nem közölték, hogy mit árthat egy zsebben lévő cetli a két ország kapcsolatának, de a törvényeket nem azért hozzák, hogy értsük őket.
Ez a hatalmas összeg mindenkinek megmozgatta a fantáziáját. Még az egyik rangos tévétársaságnak is, akik egy kis nyomozásba kezdtek. Ebből aztán kiderült, hogy a lottónyertesek hetvenöt százaléka öt éven belül nincstelen földönfutó lesz. Ez kényelmetlenül nagy szám, valljuk be! Mert jó, megvesszük Karcsikának a fehér Yamahát, Teri néninek a mosógépet, Feri bácsi meg menjen a reumájával a híres gyógyfürdőbe, és jut egy takaros házra is, meg kell hagyni némi tartalékot a szalmazsákban is, de ettől még mindig nem kell padlóra kerülni. A tanulmányok szerint nem is a rokonokkal van a baj, hanem azokkal a szakemberekkel, akik önzetlenül - illetve nem is olyan önzetlenül - sietnek tanácsokat adni, hogy mibe fektessük a pénzünket. Az ilyen tippek sikerére viszont annyi a garancia, mint az akciós tornacipőkre a kínai piacon.
Láthattunk olyan hölgyet is, aki állította, hogy látomás-szerűen jelentek meg neki a nyertes lottószámok. Kár, hogy cserben hagyta ez a képessége a befektetéseknél, mert azóta már ő is beletartozik abba az ominózus 75 százalékba.
Azt is megtudhattuk, hogy a szerencse nemcsak vak, de süket is. Mert sokak könyörgését meg sem hallja, mások viszont sorozatban nyernek. Akad olyan mázlista, aki már hét komolyabb nyereményt zsebelt be. És nem tanácsos a születésnap számainak megjátszása sem, mert így nagyobb az esély, hogy osztózni kell a nyereményen, hiszen rengetegen élnek ezzel a módszerrel. Ami pedig a kombinációt illeti, a megkérdezett matematikus szerint tökmindegy, hogy saját számainkkal, vagy a gép által kevertekkel játszunk. Ő csak tudja, ő sem nyert soha. De ő legalább meg tudja magyarázni. Hiszen az esélyünk kb. annyi a főnyereményre, mint egy találkozás a dalai lámával a Rottenbiller utcában.
Azt is megtudhattuk, hogy történt már emberrablás és arzénes gyilkosság is a főnyeremény miatt. Meg azt is, hogy nem jó ötlet kimaradni a munkahelyi kollektív lottózásból, mert könnyen kilóghatunk a sorból. Nagyon ciki ugyanis, mikor minden kolléga megengedheti magának az üdülést a Bahamákon - rajtunk kívül.
Apropó, munkahely! Nem ritkaság, hogy sok nyertes, milliókkal a bankszámláján, dolgozik tovább, mint ha mi sem történt volna. Nagy hiba! Nemcsak azért, mert elfoglalnak egy munkahelyet a rászorulóktól, de azért is, mert jelenlétükkel folyton eszébe juttatják a többieknek, hogy ők milyen balfácánok. Nagy tévedés azt hinni, hogy ha mi el tudunk feledkezni a millióinkról, ez a többieknek is sikerül. Különben sem jó ez a fene nagy ragaszkodás: ha a Rolls Royceból szállunk ki a vállalati parkolóban, akkor megszólnak, hogy felvágunk, ha viszont a régi, szakadt Toyotával jövünk, akkor meg azért cikiznek, hogy minek nekünk a pénz, ha élvezni se tudjuk.
Ha már mindenképp dolgozni akarunk, mert nem bírunk a vérünkkel, akkor vállaljunk fel egy plasztikai műtétet, költözzünk másik városba, és esküdözzünk, hogy csak névrokona vagyunk a nyertesnek. De még jobb, ha alapítunk egy saját vállalkozást, ahol belefoghatunk olyan dolgokba, ami másoknak eszébe sem jut. Ha ügyesek vagyunk, egy-két éven belül úgy tönkremegy a cég, hogy üres zsebbel visszamehetünk a régi helyünkre melózni, ha már annyira hiányzik az a buzi munkahely.
A Powerball hatalmas januári nyereményét végül is nem egyetlen lottózó vihette haza, hiszen több telitalálat is akadt. Nem csoda, hiszen annyi szelvényt vásároltak, hogy még a valószínűség számítás is megadta magát. Az első család már kamerák elé állt, büszkén lobogtatva a majdnem hatszáz millió dollárt érő csekkjét. Persze ők is kijelentették, hogy továbbra is munkába fognak járni. Lehet valami ott a vízben.
Sokan, nagyon sokan, meg csak szipogtak a képernyők előtt, mert kölcsönökkel felvértezve, ezrekért vásároltak lottószelvényeket. Sovány vigasz, hogy nem őket fogják molesztálni a befektetési tanácsadók.
Mindenki előtt ismert a mondás, melyet Howard Hughesnak tulajdonítanak. Vagyis: Money can't buy happiness.
Közben pedig kígyóznak a sorok a lottózók előtt.
Azért az elképesztő, hogy micsoda igény van a boldogtalanságra!