Egy apró részlet
Évike fantasztikus külsejű fiatal teremtés volt, a nyolcvanas évek elején. Vagyis dögös, az akkori szóhasználat szerint. Tüneményes karcsúság, ami még nem olyan nagy fegyvertény húsz éves korban, de ehhez az alakhoz csodálatos gömbölyűségek társultak. Az idő tájt még nemigen került szóba a mellplasztika, így mindenki biztosra vehette, hogy a falatnyi bikiniben domborodó idomok nem külső beavatkozás hatására olyan formásak és kívánatosak. És azok a lábak! Csodálatos vonalvezetés, hibátlan bőr, táncosnőket megszégyenítő izomzat és kecsesség. Ám, akik a test felől közelítették a látványt, a fejhez érve komoly meglepetésben volt részük. A lány arca, a szőke hajkoszorú alatt szabályos és kellemes volt, egészen a szájig. De mintha a Teremtő ekkor ráunt volna ekkora tökéletességre, a lány állát egész egyszerűen lefelejtette. Az alsó ajak alatt szinte megszűnt a fej. Profilból egészen ijesztő volt ez az arcél.
A lány igencsak szenvedett ettől a csapástól, kedvenc mozdulatai közé tartozott, hogy a hajával játszadozva, a hajvégeket a szájába vette, hogy legalább némi takarást biztosítson nem létező álla számára. Ha hajlamos volt felejteni fogyatékosságát, a környezete rögtön figyelmeztette rá. Általános iskolás korában napirenden voltak a gúnyolódások, amiket képtelen volt megszokni. A középiskolában annyit változott a helyzet, hogy összebarátkozott egy erősen elhízott lánnyal, így kettesben vehették fel a versenyt a kirekesztettség ellen. Később már csak a csodálkozó tekintetek és a háta mögötti pusmogások juttatták minduntalan eszébe, hogy kilóg a sorból.
Évike könnyen tanult, bár nemigen érdekelte az iskola. Tudta, hogy fogyatékosságát nem tudja kompenzálni a jó jegyekkel. Szülei külön németre járatták, ahol elég eredményesen haladt, így aztán tolmácsi és fordítói munkákat és idegenvezetést vállalt az érettségi után.
A fiúkkal nem sok szerencséje volt. Mind csak „azt” akarta, és ez talán érthető is volt ebben az esetben. A feszes és formás popsi meg az izgalmasan domborodó mellek csak alkalmi kapcsolatokat eredményeztek, senki sem akarta vállalni a torz arccal járó megpróbáltatásokat.
Aztán egy társaságban összefutott Balázzsal. A fiú nyolc évvel volt idősebb nála, érett férfinak számított a viháncoló húsz évesek körében. Évike odaadó figyelemmel, sőt csodálattal hallgatta a férfit. Balázs észrevette ezt a vonzódást, és hajlandónak mutatkozott az egyéjszakás kalandra. A férfi számtalan hódításai sorában egy rövid, és súlytalan epizódnak gondolta ezt az éjszakát, de a lány úgy ölelte, mintha a frontra induló kedvesétől búcsúzna. Az érzelmi túlcsordulás mellett artistabravúrokra is vállalkozott az ágyban. Balázs szédült bódulatban élvezte ezt a teljes odaadást. Akárhogy is tervezte, nem tudott ajtót mutatni a lánynak másnap reggel. De olyan volt, mint aki ingoványos terepen jár. Miközben haladt előre, a visszavonulást, a menekülést fontolgatta.
Balázs nem akarta lekötni magát, fel nem adta volna azt az életformát, melyet hódítások öveztek. Bár nem volt jóképű, de könnyen boldogult a nőkkel. Csalhatatlanul ráérzett arra, hogy a partner mit vár tőle. Hol könnyed volt és szellemes, máskor romantikus, vagy éppen borongósan világfájdalmas – épp annyira, hogy a hódításra kiszemelt hölgy örömmel fedezze fel a lelki azonosságot. Ezek a futó kalandok hízelegtek hiúságának, jóleső elégtétellel nyugtázta, hogy versenyben van a gazdagabb vagy jobb külsejű férfiakkal.
De Évike fel akarta venni a kesztyűt Balázs kegyeiért. Mikor kiderítette, hogy a férfi rajong a finom női fehérneműkért, csábos harisnyatartókkal és izgalmas selyembugyikkal szerelte fel ruhatárát. A férfit tényleg megbabonázta ez a kínálat, de a kapcsolat mégsem jutott tovább az alkalmi együttléteknél. A lány beletörődött abba is, hogy Balázs tovább folytatja hódításait. Előfordult, hogy külföldi útjáról hazatérve hosszasan kopogott Balázs lakásának ajtaján, mert fényt látott kiszűrődni a függönyön keresztül. Ha a férfi nem nyitott ajtót, ajándékát az ajtókilincsre akasztva távozott.
Ugrásra készen várta a fiú füttyentését. Balázst ez elkényelmesítette, ha épp nem akadt senki a horogra, felhívta Évát, aki készséggel szaladt a lakására, természetesen ügyelve arra, hogy a legkívánatosabb szerelésben mutatkozzon.
Hónapok teltek el így. A férfi, ha cserbenhagyta vadász szerencséje, vagy csalódott a kiszemelt hölgy képességeiben, már magától értetődően nyúlt a telefonért. A lány szenvedélye nem apadt, végül Balázs elkezdett játszadozni a gondolattal, hogy talán egy ilyen nő mellett kéne lehorgonyozni. Igaz, hamar elhessegette az ötletet, mert a haverok kíméletlenül gúnyolódtak Éva fogyatékosságán, a lány távollétében. Ezek után már nem volt bátorsága felvállalni a kirekesztettséget.
A lány egyre gyakrabban célozgatott rá, hogy szeretné bemutatni a szüleinek. Balázs érezte, hogy ez fordulópont lenne a kapcsolatukban, ezért mindenféle kibúvókkal halogatta a találkozást. Végül már csak egy módját látta a menekülésnek: szakított a lánnyal. De attól, hogy ő kijelentette, hogy vége, még nem változott semmi. A lány ugyanúgy hívogatta, sőt kiderítette, hogy Balázs hova készül, és ha tehette, ő is megjelent a társaságban. Balázsnál elszakadt a cérna. A legutóbbi felbukkanásakor szidalmazni kezdte. A társaság előtt lehordta mindennek, válogatás nélkül szórta rá a legvadabb jelzőket.
– Hülye, alázatos dög! – üvöltötte.
– Tessék drágám! – válaszolt a lány, nagy, csodálkozó szemeivel kedvesen nézve a férfit.
– Ostoba, jellemtelen kurva! - hörögte újra Balázs.
- Igen édesem! – felelt Éva, kissé oldalra hajtott fejjel, mint akit a nevén szólítanak.
Meg kellett őrülni. Balázs aznap többet ivott a kelleténél, magához húzta a lányt, és vadul markolászni kezdte, ott a többiek előtt. Évike azonnal teljes odaadással ölelte a férfit. Balázs vadul felrántotta a lány szoknyáját, Éva nem tiltakozott, sőt mintha valami ismeretlen tűz hevítette volna. Hátralökte a férfit a fotelban és az ölébe mászott. Csak az apró szoknya takarta egymásba gabalyodó testüket.
Balázs hetekig hallgathatta a haverok cukkolásait. De nem fukarkodtak a jelzőkkel akkor sem, ha Éva került szóba. Balázs megrémült a lány feltétlen odaadásától.
Végül is, egy költözés tett pontot az ügyre. Balázs elkerült a fővárosból, a címét sem adta meg a lánynak, aki végre megértette, hogy nincs remény a folytatásra. Kideríthette volna Balázs tartózkodási helyét, de hirtelen belefáradt ebbe az értelmetlen küzdelembe.
Balázs szépen boldogult a kisvárosban, ahová sorsa vetette. Hamarosan megnősült, a kalandokkal is felhagyott. Egyre ritkábban jutott eszébe a maga mögött hagyott fővárosi élete.
Már több mint húsz éve élt vidéken, amikor egy pesti látogatása során észrevette a lányt. Éva egy buszban ült, a végállomáson várta a jármű indulását, közönyösen bámulva maga elé. Balázs a járdáról zavartalanul szemlélhette az ismerős arcot. Belehasított a fájdalom, a ráncos, korán megvénült fej láttán, amelyen a hiányzó áll most már boszorkány külsőt kölcsönzött az arcnak. Ijesztő volt ez a maga elé révedő, kifejezéstelen tekintetű, csúf női fej. Balázs beleborzongott, hogy annak idején komolyan fontolgatta az együttélést. Nem tudott elmozdulni onnan, megbabonázva bámulta a különös jelenséget. Csak a busz távolodása jelentett némi megkönnyebbülést. Aztán az az ismerős család jutott eszébe, ahol a kamasz fiún elvégezték a műtétet, hogy sebészileg pótolják az áll hiányzó részét. – Ki tudja – morfondírozott – tán minden másként alakul, ha Évát is megműtötték volna.
Évát vitte a busz a kis lakótelepi lakása felé, ahol egyedül éldegélt. Az otthona nem volt barátságosnak mondható. Az értékesebb bútorokat már sorra eladogatta, hogy legyen italra való. Egyedül a nagy, földig érő velencei tükörtől nem tudott megválni. Igaz, már nem álldogál előtte, mint évekkel ezelőtt. Akkor még kedvtelve nézegette alakját a hibátlan üvegfelületen, és biztatásként morogta a fogai között:
- 175 centi magas vagyok. Minden rendben van rajtam. Minden oké. Csak az az átkozott négy centi hiányzik. Itt. – és ujjaival máris ösztönszerűen vezette tincseit a szája elé.
Évike fantasztikus külsejű fiatal teremtés volt, a nyolcvanas évek elején. Vagyis dögös, az akkori szóhasználat szerint. Tüneményes karcsúság, ami még nem olyan nagy fegyvertény húsz éves korban, de ehhez az alakhoz csodálatos gömbölyűségek társultak. Az idő tájt még nemigen került szóba a mellplasztika, így mindenki biztosra vehette, hogy a falatnyi bikiniben domborodó idomok nem külső beavatkozás hatására olyan formásak és kívánatosak. És azok a lábak! Csodálatos vonalvezetés, hibátlan bőr, táncosnőket megszégyenítő izomzat és kecsesség. Ám, akik a test felől közelítették a látványt, a fejhez érve komoly meglepetésben volt részük. A lány arca, a szőke hajkoszorú alatt szabályos és kellemes volt, egészen a szájig. De mintha a Teremtő ekkor ráunt volna ekkora tökéletességre, a lány állát egész egyszerűen lefelejtette. Az alsó ajak alatt szinte megszűnt a fej. Profilból egészen ijesztő volt ez az arcél.
A lány igencsak szenvedett ettől a csapástól, kedvenc mozdulatai közé tartozott, hogy a hajával játszadozva, a hajvégeket a szájába vette, hogy legalább némi takarást biztosítson nem létező álla számára. Ha hajlamos volt felejteni fogyatékosságát, a környezete rögtön figyelmeztette rá. Általános iskolás korában napirenden voltak a gúnyolódások, amiket képtelen volt megszokni. A középiskolában annyit változott a helyzet, hogy összebarátkozott egy erősen elhízott lánnyal, így kettesben vehették fel a versenyt a kirekesztettség ellen. Később már csak a csodálkozó tekintetek és a háta mögötti pusmogások juttatták minduntalan eszébe, hogy kilóg a sorból.
Évike könnyen tanult, bár nemigen érdekelte az iskola. Tudta, hogy fogyatékosságát nem tudja kompenzálni a jó jegyekkel. Szülei külön németre járatták, ahol elég eredményesen haladt, így aztán tolmácsi és fordítói munkákat és idegenvezetést vállalt az érettségi után.
A fiúkkal nem sok szerencséje volt. Mind csak „azt” akarta, és ez talán érthető is volt ebben az esetben. A feszes és formás popsi meg az izgalmasan domborodó mellek csak alkalmi kapcsolatokat eredményeztek, senki sem akarta vállalni a torz arccal járó megpróbáltatásokat.
Aztán egy társaságban összefutott Balázzsal. A fiú nyolc évvel volt idősebb nála, érett férfinak számított a viháncoló húsz évesek körében. Évike odaadó figyelemmel, sőt csodálattal hallgatta a férfit. Balázs észrevette ezt a vonzódást, és hajlandónak mutatkozott az egyéjszakás kalandra. A férfi számtalan hódításai sorában egy rövid, és súlytalan epizódnak gondolta ezt az éjszakát, de a lány úgy ölelte, mintha a frontra induló kedvesétől búcsúzna. Az érzelmi túlcsordulás mellett artistabravúrokra is vállalkozott az ágyban. Balázs szédült bódulatban élvezte ezt a teljes odaadást. Akárhogy is tervezte, nem tudott ajtót mutatni a lánynak másnap reggel. De olyan volt, mint aki ingoványos terepen jár. Miközben haladt előre, a visszavonulást, a menekülést fontolgatta.
Balázs nem akarta lekötni magát, fel nem adta volna azt az életformát, melyet hódítások öveztek. Bár nem volt jóképű, de könnyen boldogult a nőkkel. Csalhatatlanul ráérzett arra, hogy a partner mit vár tőle. Hol könnyed volt és szellemes, máskor romantikus, vagy éppen borongósan világfájdalmas – épp annyira, hogy a hódításra kiszemelt hölgy örömmel fedezze fel a lelki azonosságot. Ezek a futó kalandok hízelegtek hiúságának, jóleső elégtétellel nyugtázta, hogy versenyben van a gazdagabb vagy jobb külsejű férfiakkal.
De Évike fel akarta venni a kesztyűt Balázs kegyeiért. Mikor kiderítette, hogy a férfi rajong a finom női fehérneműkért, csábos harisnyatartókkal és izgalmas selyembugyikkal szerelte fel ruhatárát. A férfit tényleg megbabonázta ez a kínálat, de a kapcsolat mégsem jutott tovább az alkalmi együttléteknél. A lány beletörődött abba is, hogy Balázs tovább folytatja hódításait. Előfordult, hogy külföldi útjáról hazatérve hosszasan kopogott Balázs lakásának ajtaján, mert fényt látott kiszűrődni a függönyön keresztül. Ha a férfi nem nyitott ajtót, ajándékát az ajtókilincsre akasztva távozott.
Ugrásra készen várta a fiú füttyentését. Balázst ez elkényelmesítette, ha épp nem akadt senki a horogra, felhívta Évát, aki készséggel szaladt a lakására, természetesen ügyelve arra, hogy a legkívánatosabb szerelésben mutatkozzon.
Hónapok teltek el így. A férfi, ha cserbenhagyta vadász szerencséje, vagy csalódott a kiszemelt hölgy képességeiben, már magától értetődően nyúlt a telefonért. A lány szenvedélye nem apadt, végül Balázs elkezdett játszadozni a gondolattal, hogy talán egy ilyen nő mellett kéne lehorgonyozni. Igaz, hamar elhessegette az ötletet, mert a haverok kíméletlenül gúnyolódtak Éva fogyatékosságán, a lány távollétében. Ezek után már nem volt bátorsága felvállalni a kirekesztettséget.
A lány egyre gyakrabban célozgatott rá, hogy szeretné bemutatni a szüleinek. Balázs érezte, hogy ez fordulópont lenne a kapcsolatukban, ezért mindenféle kibúvókkal halogatta a találkozást. Végül már csak egy módját látta a menekülésnek: szakított a lánnyal. De attól, hogy ő kijelentette, hogy vége, még nem változott semmi. A lány ugyanúgy hívogatta, sőt kiderítette, hogy Balázs hova készül, és ha tehette, ő is megjelent a társaságban. Balázsnál elszakadt a cérna. A legutóbbi felbukkanásakor szidalmazni kezdte. A társaság előtt lehordta mindennek, válogatás nélkül szórta rá a legvadabb jelzőket.
– Hülye, alázatos dög! – üvöltötte.
– Tessék drágám! – válaszolt a lány, nagy, csodálkozó szemeivel kedvesen nézve a férfit.
– Ostoba, jellemtelen kurva! - hörögte újra Balázs.
- Igen édesem! – felelt Éva, kissé oldalra hajtott fejjel, mint akit a nevén szólítanak.
Meg kellett őrülni. Balázs aznap többet ivott a kelleténél, magához húzta a lányt, és vadul markolászni kezdte, ott a többiek előtt. Évike azonnal teljes odaadással ölelte a férfit. Balázs vadul felrántotta a lány szoknyáját, Éva nem tiltakozott, sőt mintha valami ismeretlen tűz hevítette volna. Hátralökte a férfit a fotelban és az ölébe mászott. Csak az apró szoknya takarta egymásba gabalyodó testüket.
Balázs hetekig hallgathatta a haverok cukkolásait. De nem fukarkodtak a jelzőkkel akkor sem, ha Éva került szóba. Balázs megrémült a lány feltétlen odaadásától.
Végül is, egy költözés tett pontot az ügyre. Balázs elkerült a fővárosból, a címét sem adta meg a lánynak, aki végre megértette, hogy nincs remény a folytatásra. Kideríthette volna Balázs tartózkodási helyét, de hirtelen belefáradt ebbe az értelmetlen küzdelembe.
Balázs szépen boldogult a kisvárosban, ahová sorsa vetette. Hamarosan megnősült, a kalandokkal is felhagyott. Egyre ritkábban jutott eszébe a maga mögött hagyott fővárosi élete.
Már több mint húsz éve élt vidéken, amikor egy pesti látogatása során észrevette a lányt. Éva egy buszban ült, a végállomáson várta a jármű indulását, közönyösen bámulva maga elé. Balázs a járdáról zavartalanul szemlélhette az ismerős arcot. Belehasított a fájdalom, a ráncos, korán megvénült fej láttán, amelyen a hiányzó áll most már boszorkány külsőt kölcsönzött az arcnak. Ijesztő volt ez a maga elé révedő, kifejezéstelen tekintetű, csúf női fej. Balázs beleborzongott, hogy annak idején komolyan fontolgatta az együttélést. Nem tudott elmozdulni onnan, megbabonázva bámulta a különös jelenséget. Csak a busz távolodása jelentett némi megkönnyebbülést. Aztán az az ismerős család jutott eszébe, ahol a kamasz fiún elvégezték a műtétet, hogy sebészileg pótolják az áll hiányzó részét. – Ki tudja – morfondírozott – tán minden másként alakul, ha Évát is megműtötték volna.
Évát vitte a busz a kis lakótelepi lakása felé, ahol egyedül éldegélt. Az otthona nem volt barátságosnak mondható. Az értékesebb bútorokat már sorra eladogatta, hogy legyen italra való. Egyedül a nagy, földig érő velencei tükörtől nem tudott megválni. Igaz, már nem álldogál előtte, mint évekkel ezelőtt. Akkor még kedvtelve nézegette alakját a hibátlan üvegfelületen, és biztatásként morogta a fogai között:
- 175 centi magas vagyok. Minden rendben van rajtam. Minden oké. Csak az az átkozott négy centi hiányzik. Itt. – és ujjaival máris ösztönszerűen vezette tincseit a szája elé.