Az új asszony
Kiss bácsi életrajzi regényének-ha készült volna ilyesmi- megfilmesítési jogáért nem kapkodtak volna a hollywoodi filmesek. Az eseményekben szegény élet talán legérdekesebb epizódja az volt, amikor Kiss bácsi elhagyta Magyarországot. Persze ekkor még nem volt bácsi. Harminc éves fejjel engedett a haverok unszolásának, vagy inkább annak, hogy színesebbé válik az élete ettől a döntéstől.
A véletlen Kanadába vetette, ahol a munkában töltött hétköznapok egyhangúsága várta. A hideg szorításában töltött hónapokat a kurta nyarak váltották, az eseménytelen évszakok évtizedekké sűrűsödtek, Kiss János pedig beletörődött abba, hogy az ő életében nem történik semmi rendkívüli. Ahogy öregedett, már nem is bánta, hogy életét nem dúlják fel rendkívüli események, kétes kimenetelű kalandok, vagy akárcsak házon belüli viharok.
Házassága is szavatolta a nyugalmat és az állandóságot. Egy tíz évvel idősebb magyar asszonyt vett el, a hölgy életkora biztosította arról, hogy ne kelljen vállalni a gyereknevelés gondjait, de a házastársi hűség felől is nyugodt lehetett. Irmában jó társat talált, ő sem vágyott kalandos utazásokra, többre becsülte a tévé előtt kötögetéssel töltött estéket. Ha vakmerő hegymászók vagy merész mélytengeri kutatók tragédiájáról értesített a híradó, János bácsi elégedetten nyugtázta, hogy karosszékes életmódja megóvja ezektől az értelmetlen halálnemektől. Jóleső izgalommal nézte a gyilkos tempójú hoki meccseket, és amikor a hajba kapott szurkolósereget pásztázta a kamera, bölcs megelégedettséggel paskolta a békesség szigetét jelentő fotel karfáját. De nemcsak a jéghoki jelentette azt, hogy János bácsinak egyre több köze van az őt befogadó országhoz. Mind gyakrabban kevert angol mondatokat feleségével folytatott beszélgetéseibe, és a jövedelmező állás is segített elhitetni, hogy annak idején jól döntött. Szorgalmasan kuporgattak, mindkettőjükben élénken éltek a nélkülözésben töltött gyerekkor emlékei. Nyugodt, békés, anyagilag megalapozott öregségre vágytak. János bácsi lemondott a barátokról is, nagyobb elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy bankban kamatozik az az összeg, amit a vendéglátás elvitt volna.
A magabiztosan fejlődő kanadai gazdaság és néhány szerencsés kézzel vásárolt részvény elég volt ahhoz, hogy csinos bankbetéttel várhassák a nyugdíjas éveket. A meglazult baráti kötelékek nem jelentettek visszatartó erőt, így habozás nélkül átköltöztek az ország nyugati partjára, hogy az enyhe klímájú Vancouverben élvezhessék öreg napjaikat. Itt csak egy házaspárral jártak össze, gondosan ügyelve arra, hogy a kordában tartott vendéglátás ne terhelje túl a családi kasszát.
János már elmúlt hetven, amikor bekövetkezett a tragédia. Irmát napok alatt elvitte egy alattomos, szövődményes influenza. Kiss bácsi a temetés utáni hetekben azzal szembesült, hogy nem elég a tévé a magány feloldásához. Hiányoztak az esti beszélgetések és az évtizedes gyakorlat, hogy tévét néző tekintete fejmozgás nélkül válthatott át élete párjára.
Kétségbeesett igyekezettel kereste a társaságot, látogatni kezdte a helyi magyar egyesület rendezvényeit, de próbálkozásait kevés siker koronázta. Társaságtól elszokott élete meggátolta abban, hogy könnyen ismerkedjék. Megjelenése sem volt figyelemre méltó. Ha igaz, hogy a családneveinkkel őseink tulajdonságait vagy azok foglakozásait cipeljük magunkkal, akkor ez igencsak megállja a helyét Kiss János esetében, aki nem volt magasabb egy kiskamasznál és cipővásárláskor kedvére válogathatott a gyerekosztályon is.
Mégis türelemmel várta azt az asszonyt, aki betölti magányos életében Irma szerepét.
Nagy néni idegesen fészkelődött az óceánt átszelő hatalmas repülő kényelmetlen ülésén. Nem az utazástól félt, sokkal inkább a saját jövőjétől. Válása után menekült világgá, úgy érezte, csak a földrésznyi távolság mentheti meg volt férje haragjától. A kis borsodi faluban nem volt titok, hogy dolgos természete ellenére csak a szidás és az ütlegek jutottak ki neki az átok társ mellett. A félrecsúszott sorsú alkoholista férfi nem tudta megbocsátani neki a válás szégyenét sem. Már a nyílt utcán rázta utána fenyegetően az ökleit, ha meglátta a riadtan menekülő Terit.
Most Kanadába készült, hogy egy távoli rokonnál húzza meg magát pár hónapra, hátha addig lecsillapodik Márton haragja. Keserűen gondolt arra, hogy két nagyfia sem volt segítségére. Nem akartak, vagy nem mertek szembeszállni apjukkal, a saját családjuk jobban foglalkoztatta őket, mint szüleik kálváriája.
Teri könnyekig meghatódott az önsajnálatban. Elmúlt hatvan éves, és nincs nyugta a falujában. Félve kellett álomra hajtania a fejét, sohasem tudhatta, mikor szánja rá magát a vén alkoholista, hogy rátörje az ajtót. Ez a félelem semmivé zsugorította a saját ház értékét. Márton kiköltözött ugyan, de pár utcával arrébb vert tanyát egy hasonló szenvedéllyel sújtott testes nő oldalán.
Most valami távoli rokonhoz készül, idegen országba, nyelvtudás nélkül, azt sem tudja milyen körülmények várják a sosem látott családnál. De mi lesz három hónap múlva, ha ismét hazamegy?! Ismeri ő annyira Mártont, hogy tudja, hiú remény a lecsillapodásába vetett hit.
Terit szeretettel fogadják a rokonok, figyelmességükből kiderül, hogy tisztában vannak az otthoni bajokkal. Kísérteties gyorsasággal peregnek a napok az idegen országban. Teri néni nincs elájulva a látottaktól, de a nyugalmat és a biztonságot felettébb élvezi. Néhány hazatelefonálás csak megerősíti abban, hogy a veszély még nem múlt el. Menye szerint az öreg már azzal fenyegetőzik, hogy megöli, ha hazajön.
A kétségbeesett Terit a rokonok elcipelik a magyar kultúrkör báljára, hogy feledtessék vele a reá váró megpróbáltatásokat.
Kiss bácsit bemutatják Nagy néninek, és hamar kiderül, hogy egymás bajainak orvoslására termettek. Teri hajlandó elnézni, hogy János bácsi egy fejjel alacsonyabb, János pedig jóindulattal huny szemet Teri mezei munkákon edzett, mindenfajta kecsességet nélkülöző alakján. Tudja, hogy a szorult helyzetben lévő asszonynál nincs szükség hosszú és fárasztó rohamokra. Még azért óvatosan megérdeklődi, hogy Teri tud-e kötni és az igenlő válasz birtokában már újabb találkát javasol.
A többi már csak formaság, mindketten sürgetik a végső megoldást és Teri hamarosan János bácsihoz költözik. A tornácos parasztudvar után ámulva veszi birtokba a húsz emeletes ház egyik lakását, ahol kandalló és két fürdőszoba várja, az épület meg fedett uszodával és szaunával kényezteti. A kisöregnek hízeleg Teri ámulata, bőrüléses luxuskocsijából úgy mutogatja a várost, mintha minden nevezetességet saját kezűleg épített volna.
Persze az idegenvezetés csak néhány napig tart, János bácsi inkább újra a megszokott foteljában terpeszkedik és szeme sarkából jólesően nyugtázza kötögető párját. Következik a házasság, Teri öntudatosan vágja ki az igent, melyet tolmács fordít a tanácsi embernek. János bácsi kissé elérzékenyül, hogy íme, öreg napjainak boldogságát ismét nem fenyegeti semmi.
Teri néni tehát szorgalmasan kötögeti a szekrény mélyére szánt pulóvereket, de a jólét és a nyugalom sem tudja feledtetni, hogy halálosan unatkozik az öreg mellett. Nem érti a tévéből ömlő angol nyelvet, és különben is, egész életében ahhoz szokott, hogy napestig tevékenykedjen a ház körül. Kínszenvedés számára ez a kötögetéssel álcázott semmittevés. Bátortalan javaslatai az aktívabb életre, sorra célt tévesztenek. Pedig hogy reménykedett az erdei sétákban, és a kirándulásokban, különösen azok után, hogy János bácsi hegyes végű turistabotokat vásárolt egy sportszerboltban. A szépen megmunkált botok, a ragadozófejre emlékeztető markolattal most tétlenül pihennek a szekrényben. János bácsi élete inkább abból áll, hogy másokét figyeli a képernyőn. Nem is igen érti az asszony rosszkedvét, tisztában van ő azzal, hogy mitől menekült meg Teri ezzel a házassággal. Fel nem foghatja, hogyhogy nem elég ez a nyugalom a boldogsághoz.
Teri néni elérkezettnek látja az időt, hogy a szerencse szekerére mások is felkapaszkodhassanak. Egyre többet emlegeti nagyfiát, aki otthon komoly anyagi gondokkal küzd. A családtag jelenléte egy csapásra elmulasztaná honvágyát, és nem érezné feleslegesnek magát -bizonygatja.
János bácsi sóhajtva rááll, jöjjön hát a nagyfiú. Antal meg is érkezik, családostól, két kamasz fiával és hogy neve legyen a gyereknek, János bácsi sebtében boltot nyit, ahol Antalt alkalmazza. Persze a szabályoknak megfelelően előbb meghirdeti az állást a helyi lapban, és csak akkor esik a választása a fogadott fiára, mikor a jelöltekről sorra kiderül, hogy alkalmatlanok a fazekasságra. Igaz, Antal sem látott még agyagot közelről, de erről nem kell tudni a hatóságoknak.
Antal az ígéret földjét látja Kanadában. Ő az idősebbik fiú, tagadhatatlanul hordoz is magában Káinhoz hasonló tulajdonságokat. Szemérmetlenül követeli részesedését az anyját ért szerencséből. Az öregnek súlyos ezrekbe kerül, hogy Antal családjáról is gondoskodjon. A bolt csak nem akar beindulni, de a fiatal férfi nem is bánja, más irányú tervei vannak. Ezekhez már nincs szükség János bácsira, de a pénzére annál inkább. Ráadásul a kanadai hatóságok megmosolyogják Antal letelepedési kérelmét melyért családegyesítés címén folyamodik. Felnőtt, családos ember, igazán nem törvényszerű, hogy ne tudjon élni az anyja nélkül odahaza -hámozzák ki az egyik hivatalos papírból.
De persze vannak ügyvédek és vannak kiskapuk. Különös módon, ezeknek a kiskapuknak a nyitogatásához nagyobb anyagi áldozat szükséges, mintha nagykapu vásárlására készülnénk. Tovább apad János bácsi bankbetétje, de az öreg már nem mer szólni. Élénken előtte van, amikor Antal akkorát csapott az asztalra, hogy az étkészlet minden darabja csörömpölni kezdett. Pedig csak egy csekk kiírásával akart várni pár napot.
A nyugalom rég semmivé foszlott, a telhetetlen családnak az sem csökkenti az étvágyát, hogy János bácsi megváltoztatja végrendeletét, kisemmizi örökéből a baráti házaspárt, és mindent rájuk írat.
Az öreg egyre csökkenő energiával viszi a bolt ügyeit, végül kénytelen bezárni, mert a vállalkozás egyértelmű kudarc.
Teri nénit nem várt hír tartja izgalomban. Meghalt Márton. A vén iszákos a mezei munkán fordult le a traktorról, mire rátaláltak, már nem lehetett segíteni rajta. Teri gyászol egy kicsit, elvégre gyermekei apjáról van szó, de nem tudja leplezni megkönnyebbülését. A temetésre hazautazik, otthon felszabadultan szomszédol, dolgozgat a kertben és élvezi a háborítatlan szabadságot. Persze a függetlenségnek is van egy szépséghibája, hiszen János visszavárja.
Terike visszatér, fogcsikorgatva kötöget, és közben számolja, mennyi lehet még hátra az öregnek. Most, hogy elmúlt az otthoni veszély, hangot is ad nemtetszésének. János bácsi meg csak sopánkodik, nem érti, hol romlott el ez az egész. Elveszett nyugalma kikezdi egészségét. Szédülések, rosszullétek környékezik, melyekről szemérmesen hallgat, elvégre annyira intim dolgok ezek.
Terit a várható örökség tartja az öreg mellett és ez ér annyit, hogy ne rúgja fel a kapcsolatot. János bácsi kedvetlenül gunnyaszt hatalmas foteljában, ijedten gondol az apadó bankbetétre, mert Antal követelései nem szűnnek. Neki nincs türelme az örökségre várni.
János bácsit agyvérzés teríti le a lábáról, mely megbénítja a fél oldalát. Kórházba kerül, ahol a másik roham megfosztja a beszédtől. Az érzéketlen személyzet tudja, hogy János bácsi hanyag ellátásával nem kockáztatnak semmit. Az öreg nem tud panaszkodni, az őt látogató feleség meg kézzel-lábbal próbál szót érteni az orvosokkal.
Három hónap vergődés, és a megaláztatás poklai várják János bácsit. Néha lekötözik az ép kezét, mert úgymond hadonászott, máskor elfelejtik megitatni, vagy késik a tisztába tétele. A nővérek kihívásnak minősítik János bácsi gyógyszert elutasító fejmozdulatait, holott ezekben az erőfeszítésekben már nem a dac munkál, csupán a tény, hogy szeretné feladni a küzdelmet. Teri néni, ha megáll az öreg ágyánál, egyoldalú beszélgetéseket folytat, de a bölcs, komoran fénylő szempár meggyőzi arról, hogy János bácsi érti minden szavát.
Teri ráeszmél, hogy ez a félig béna magatehetetlen öregember jelenti számára a védelmet saját fiával szemben. Arról nem is szólva, hogy amíg János bácsi él, addig jár az öreg nyugdíja is, ami biztos megélhetést jelent. Ha az öreg lehunyja a szemét, már csak a megtépázott bankbetétre lehet számítani, meg valamiféle alamizsna értékű havi járandóságra.Teri kikönyörgi a kórházból János bácsit, hogy ezzel megkímélje magát a fárasztó kórházi vizitektől. Úgy érzi, nem lesz nagy áldozat a betegápolás, hiszen a kisöreg mozdulatlanul szendergi át a napjait.
A kórház a maga módján áll bosszút Teri néni makacsságáért. Zárójelentés és gyógyszerek nélkül adják haza a beteget, sőt a kezelőorvosa is kijelenti, hogy hallani sem akar róla többet.
Teri néni legyint mindezekre, azt hiszi, hogy csak egy telefon és máris válogathat az orvosokban. A baráti segítséggel folytatott telefonálgatás azonban három nap után is hasztalan. Képtelenség elérni, hogy a pertől, kártérítéstől rettegő orvosok felvállalják a kórházból kihozott beteget.
Teri néni sírva keresgél az öreg tavalyi gyógyszerei között, hogy a ziháló beteg fájdalmait enyhítse. Végül marad a vereség beismerése, és megszégyenülten szállítják vissza János bácsit a kórházba.
Az öreg fél bódulatban, majd időnként felfénylő tiszta értelemmel csodálkozik rá környezete lelketlenségére. Konokul megtagadja a gyógyszerek bevételét. Nem akar együtt élni a kiszolgáltatottsággal, a tudattal, hogy tárgyként bánnak vele.
Kiss Jánost álmában éri a megváltó halál, egy kora őszi hajnalon, amikor a harmadik agyvérzés pontot tesz szenvedéseire.
Teri néni illendően megsiratja, hiszen a falusi asszonyok értenek az ilyesmihez. De néhány nap múlva már csak szipog és tervezget. A ráhagyott pénzösszeg nagysága nem volt titok, hiszen korábban már elsietett a bankba, hogy nevére írassa a közös számlát. Jobb az óvatosság, nehogy még kitaláljanak a hatóságok holmi örökösödési illetéket.
Harmincezer dollár maradt a tékozló utolsó hónapok után, nevetségesen csekély összeg Antal terveihez. Mert természetesen igényt tart az egész summára.
Antal drasztikusan csökkenti a temetés költségeit. János bácsit a legolcsóbb koporsóban földelik el, a gyászszertartás is elmarad, a halottas kocsiból kiemelt koporsó útja egyenesen a sírgödörhöz vezet, ahol néhány szomszéd jelenlétében hangzanak el a lelkész kenetteljes szavai. János bácsit első felesége mellé helyezik, a gyászoló családnak arra sincs gondja, hogy az öreg neve felkerüljön a kis márványtáblára.
Antal átkozódva veszi tudomásul, hogy az öregnek csak ennyije volt. Anyjától már kicsikarta a pénzt, igaz valóságos küzdelemben, amikor a nyílt utcán kellett megráznia az öregasszonyt. A jelenet rendőrségi jegyzőkönyvvel zárult, mert a gyanútlan járókelők rendőrért telefonáltak az idős asszony védelmében. Antal tud megoldást a szerény hagyatékra: anyját sürgeti, hogy adjon túl a lakáson és a kocsin, a befolyt összeg elegendő lenne az ő üzleti terveihez. A mama meg majd lakhat náluk.
Három hónap telt el János bácsi halála óta. Teri néni már rég nem lakik a luxuslakásban. A készülő ház alagsori kis szobája lett az új otthona. A horribilis telekár a magyarázat rá, hogy a tetemes összeg sem volt elegendő a nagyravágyó tervek befejezéséhez. Antal újra pénztelen, de sajna, a korábbi források már kiapadtak.
Antalnak levelet kézbesít a posta. A néhai János bácsi magyar ügyvédje a feladó. Rövid mentegetőzést fut át a címzett, melyben az ügyvéd közli, hogy egykori ügyfele megbízatásából kellett várnia a kézbesítéssel. Majd a levél:
" Kedves Fiam!
Jóval halálom után veszed majd kézbe ezeket a sorokat. Azt hiszem, szólíthatlak fiamnak, mert bár nem voltál az édes gyerekem, mégis annyit költöttem rád, mint sok más szülő a saját gyerekére. Sokan bolondnak tartottak, hogy befogadtalak téged és a családodat. Valóban, nem sok nyugalmam volt megjelenésed után. Az egyik ismerősöm még ostobának is nevezett miattad és kijelentette, hogy hálátlan fajta vagy. Nem akartam elhinni neki, azok után, hogy mennyit áldoztam rád és a családodra. De nem hagyott nyugodni a kisördög! Eszembe jutott egy dolog, amivel utólag is lemérhető, kinek volt igaza. Nem tudom, mennyit őriztetek meg az emlékemből, de van egy mód, hogy kiderüljön! A nagy barna fényképalbum negyedik oldalán, a baloldali képem alá beragasztottam egy csekket, amelynek értéke 600 000 dollár. A levél kézhezvétele után még van három hónapod, hogy a csekket beválthasd. Ha nem jelentkeztek a csekkel, a pénz automatikusan a helyi állatvédő egyletet illeti.
Még valami! Ha nem találod a csekket, ne kísérletezz a végakaratom megtámadásával. A helyi törvények szerint jogosulatlanná válsz az örökségre, ha nem tudod teljesíteni a feltételeimet!
Üdvözöl a másvilágról: Kiss János"
Antal dermedten forgatja ujjai között a levelet. Tapintható valóságban látja egykori önmagát, amint a temetést követő délutánon hordta a fényképalbumokat a szemétledobó felé. Nem is vette a fáradságot, hogy lecipelje a szeméttartályig a színes fedelű albumokat, a ledobó apró nyílásán gyömöszölte át a vaskos köteteket. A súlyos albumok kísérteties kongással verődtek a szűk cső falának, majd egy tompa puffanás jelezte a zuhanás végét.
- Nem lehetett ennyi pénze a vén gazembernek! - motyogja maga elé, de érzi, a bizonytalanság felszívódott minden idegsejtjébe. Lerohan a lépcsőn és szótlanul anyja elé tartja a levelet. Az öregasszony nem tudja mire vélni a komor vizitet, sietve szemüveget kerít, és böngészni kezdi a sorokat. Némán fut át a mondatokon, de a hatjegyű számnál egy sikoly hagyja el az ajkát. Leejti a levelet, és szótlanul ingatja a fejét. Fia már sürgeti:
- Hívd fel az ügyvédet, az biztos többet tud! Csak át akart vágni a vén gazember! -ismételgeti.
Teri néni az ügyvédet tárcsázza. Nincs tehetsége és türelme ravaszkodni, egyenesen felteszi a kérdést:
- Mondja ügyvéd úr, tényleg volt ennek a Jánosnak pénze? Volt ennek háza, vagy ilyesmi?
- Hogy házaa?! - énekli a kérdést az ügyvéd.- Nem házak voltak azok, nagyságos asszonyom, hanem valóságos paloták! Akkor adott túl rajtuk, mikor a városi tanács kiemelte a körzetet és megugrottak a telekárak. Tetszik tudni, amikor az a nagy konjunktúra, az a sok . . .
Teri visszaejti a telefont, és a fiára néz. Antal leroskad a székre, de a következő pillanatban már fel is pattan.
-Nem igaz, hogy nem lehet valamit csinálni! - vibrál benne a kényszer, hogy megoldást találjon. Visszarohan a szobájába, és kapkodva öltözködni kezd.
A városi szeméttelep dolgozóinak megszokott látvány a guberálók népes tábora. A rendelet tiltja a zárt telepen való tartózkodást, így az alkalmazottak időnként elzavarják a kéretlen látogatókat, de látszik, beletörődtek a változtathatatlanba. A kis csapat az utóbbi napokban egy komor férfival bővült, aki bár egész nap a telepen tartózkodik, esténként mégis üres kézzel távozik. Néha feltűnik vele egy öregasszony is, de keresgélésüket egymástól elvonulva végzik. Az avatatlan szemlélő nem is vélne kapcsolatot a két ember között, de a komolyabb vizsgálódás után kiderül, hogy egyforma hegyes végű botjuk van, melynek markolata ragadozófejre emlékeztet.
Kiss bácsi életrajzi regényének-ha készült volna ilyesmi- megfilmesítési jogáért nem kapkodtak volna a hollywoodi filmesek. Az eseményekben szegény élet talán legérdekesebb epizódja az volt, amikor Kiss bácsi elhagyta Magyarországot. Persze ekkor még nem volt bácsi. Harminc éves fejjel engedett a haverok unszolásának, vagy inkább annak, hogy színesebbé válik az élete ettől a döntéstől.
A véletlen Kanadába vetette, ahol a munkában töltött hétköznapok egyhangúsága várta. A hideg szorításában töltött hónapokat a kurta nyarak váltották, az eseménytelen évszakok évtizedekké sűrűsödtek, Kiss János pedig beletörődött abba, hogy az ő életében nem történik semmi rendkívüli. Ahogy öregedett, már nem is bánta, hogy életét nem dúlják fel rendkívüli események, kétes kimenetelű kalandok, vagy akárcsak házon belüli viharok.
Házassága is szavatolta a nyugalmat és az állandóságot. Egy tíz évvel idősebb magyar asszonyt vett el, a hölgy életkora biztosította arról, hogy ne kelljen vállalni a gyereknevelés gondjait, de a házastársi hűség felől is nyugodt lehetett. Irmában jó társat talált, ő sem vágyott kalandos utazásokra, többre becsülte a tévé előtt kötögetéssel töltött estéket. Ha vakmerő hegymászók vagy merész mélytengeri kutatók tragédiájáról értesített a híradó, János bácsi elégedetten nyugtázta, hogy karosszékes életmódja megóvja ezektől az értelmetlen halálnemektől. Jóleső izgalommal nézte a gyilkos tempójú hoki meccseket, és amikor a hajba kapott szurkolósereget pásztázta a kamera, bölcs megelégedettséggel paskolta a békesség szigetét jelentő fotel karfáját. De nemcsak a jéghoki jelentette azt, hogy János bácsinak egyre több köze van az őt befogadó országhoz. Mind gyakrabban kevert angol mondatokat feleségével folytatott beszélgetéseibe, és a jövedelmező állás is segített elhitetni, hogy annak idején jól döntött. Szorgalmasan kuporgattak, mindkettőjükben élénken éltek a nélkülözésben töltött gyerekkor emlékei. Nyugodt, békés, anyagilag megalapozott öregségre vágytak. János bácsi lemondott a barátokról is, nagyobb elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy bankban kamatozik az az összeg, amit a vendéglátás elvitt volna.
A magabiztosan fejlődő kanadai gazdaság és néhány szerencsés kézzel vásárolt részvény elég volt ahhoz, hogy csinos bankbetéttel várhassák a nyugdíjas éveket. A meglazult baráti kötelékek nem jelentettek visszatartó erőt, így habozás nélkül átköltöztek az ország nyugati partjára, hogy az enyhe klímájú Vancouverben élvezhessék öreg napjaikat. Itt csak egy házaspárral jártak össze, gondosan ügyelve arra, hogy a kordában tartott vendéglátás ne terhelje túl a családi kasszát.
János már elmúlt hetven, amikor bekövetkezett a tragédia. Irmát napok alatt elvitte egy alattomos, szövődményes influenza. Kiss bácsi a temetés utáni hetekben azzal szembesült, hogy nem elég a tévé a magány feloldásához. Hiányoztak az esti beszélgetések és az évtizedes gyakorlat, hogy tévét néző tekintete fejmozgás nélkül válthatott át élete párjára.
Kétségbeesett igyekezettel kereste a társaságot, látogatni kezdte a helyi magyar egyesület rendezvényeit, de próbálkozásait kevés siker koronázta. Társaságtól elszokott élete meggátolta abban, hogy könnyen ismerkedjék. Megjelenése sem volt figyelemre méltó. Ha igaz, hogy a családneveinkkel őseink tulajdonságait vagy azok foglakozásait cipeljük magunkkal, akkor ez igencsak megállja a helyét Kiss János esetében, aki nem volt magasabb egy kiskamasznál és cipővásárláskor kedvére válogathatott a gyerekosztályon is.
Mégis türelemmel várta azt az asszonyt, aki betölti magányos életében Irma szerepét.
Nagy néni idegesen fészkelődött az óceánt átszelő hatalmas repülő kényelmetlen ülésén. Nem az utazástól félt, sokkal inkább a saját jövőjétől. Válása után menekült világgá, úgy érezte, csak a földrésznyi távolság mentheti meg volt férje haragjától. A kis borsodi faluban nem volt titok, hogy dolgos természete ellenére csak a szidás és az ütlegek jutottak ki neki az átok társ mellett. A félrecsúszott sorsú alkoholista férfi nem tudta megbocsátani neki a válás szégyenét sem. Már a nyílt utcán rázta utána fenyegetően az ökleit, ha meglátta a riadtan menekülő Terit.
Most Kanadába készült, hogy egy távoli rokonnál húzza meg magát pár hónapra, hátha addig lecsillapodik Márton haragja. Keserűen gondolt arra, hogy két nagyfia sem volt segítségére. Nem akartak, vagy nem mertek szembeszállni apjukkal, a saját családjuk jobban foglalkoztatta őket, mint szüleik kálváriája.
Teri könnyekig meghatódott az önsajnálatban. Elmúlt hatvan éves, és nincs nyugta a falujában. Félve kellett álomra hajtania a fejét, sohasem tudhatta, mikor szánja rá magát a vén alkoholista, hogy rátörje az ajtót. Ez a félelem semmivé zsugorította a saját ház értékét. Márton kiköltözött ugyan, de pár utcával arrébb vert tanyát egy hasonló szenvedéllyel sújtott testes nő oldalán.
Most valami távoli rokonhoz készül, idegen országba, nyelvtudás nélkül, azt sem tudja milyen körülmények várják a sosem látott családnál. De mi lesz három hónap múlva, ha ismét hazamegy?! Ismeri ő annyira Mártont, hogy tudja, hiú remény a lecsillapodásába vetett hit.
Terit szeretettel fogadják a rokonok, figyelmességükből kiderül, hogy tisztában vannak az otthoni bajokkal. Kísérteties gyorsasággal peregnek a napok az idegen országban. Teri néni nincs elájulva a látottaktól, de a nyugalmat és a biztonságot felettébb élvezi. Néhány hazatelefonálás csak megerősíti abban, hogy a veszély még nem múlt el. Menye szerint az öreg már azzal fenyegetőzik, hogy megöli, ha hazajön.
A kétségbeesett Terit a rokonok elcipelik a magyar kultúrkör báljára, hogy feledtessék vele a reá váró megpróbáltatásokat.
Kiss bácsit bemutatják Nagy néninek, és hamar kiderül, hogy egymás bajainak orvoslására termettek. Teri hajlandó elnézni, hogy János bácsi egy fejjel alacsonyabb, János pedig jóindulattal huny szemet Teri mezei munkákon edzett, mindenfajta kecsességet nélkülöző alakján. Tudja, hogy a szorult helyzetben lévő asszonynál nincs szükség hosszú és fárasztó rohamokra. Még azért óvatosan megérdeklődi, hogy Teri tud-e kötni és az igenlő válasz birtokában már újabb találkát javasol.
A többi már csak formaság, mindketten sürgetik a végső megoldást és Teri hamarosan János bácsihoz költözik. A tornácos parasztudvar után ámulva veszi birtokba a húsz emeletes ház egyik lakását, ahol kandalló és két fürdőszoba várja, az épület meg fedett uszodával és szaunával kényezteti. A kisöregnek hízeleg Teri ámulata, bőrüléses luxuskocsijából úgy mutogatja a várost, mintha minden nevezetességet saját kezűleg épített volna.
Persze az idegenvezetés csak néhány napig tart, János bácsi inkább újra a megszokott foteljában terpeszkedik és szeme sarkából jólesően nyugtázza kötögető párját. Következik a házasság, Teri öntudatosan vágja ki az igent, melyet tolmács fordít a tanácsi embernek. János bácsi kissé elérzékenyül, hogy íme, öreg napjainak boldogságát ismét nem fenyegeti semmi.
Teri néni tehát szorgalmasan kötögeti a szekrény mélyére szánt pulóvereket, de a jólét és a nyugalom sem tudja feledtetni, hogy halálosan unatkozik az öreg mellett. Nem érti a tévéből ömlő angol nyelvet, és különben is, egész életében ahhoz szokott, hogy napestig tevékenykedjen a ház körül. Kínszenvedés számára ez a kötögetéssel álcázott semmittevés. Bátortalan javaslatai az aktívabb életre, sorra célt tévesztenek. Pedig hogy reménykedett az erdei sétákban, és a kirándulásokban, különösen azok után, hogy János bácsi hegyes végű turistabotokat vásárolt egy sportszerboltban. A szépen megmunkált botok, a ragadozófejre emlékeztető markolattal most tétlenül pihennek a szekrényben. János bácsi élete inkább abból áll, hogy másokét figyeli a képernyőn. Nem is igen érti az asszony rosszkedvét, tisztában van ő azzal, hogy mitől menekült meg Teri ezzel a házassággal. Fel nem foghatja, hogyhogy nem elég ez a nyugalom a boldogsághoz.
Teri néni elérkezettnek látja az időt, hogy a szerencse szekerére mások is felkapaszkodhassanak. Egyre többet emlegeti nagyfiát, aki otthon komoly anyagi gondokkal küzd. A családtag jelenléte egy csapásra elmulasztaná honvágyát, és nem érezné feleslegesnek magát -bizonygatja.
János bácsi sóhajtva rááll, jöjjön hát a nagyfiú. Antal meg is érkezik, családostól, két kamasz fiával és hogy neve legyen a gyereknek, János bácsi sebtében boltot nyit, ahol Antalt alkalmazza. Persze a szabályoknak megfelelően előbb meghirdeti az állást a helyi lapban, és csak akkor esik a választása a fogadott fiára, mikor a jelöltekről sorra kiderül, hogy alkalmatlanok a fazekasságra. Igaz, Antal sem látott még agyagot közelről, de erről nem kell tudni a hatóságoknak.
Antal az ígéret földjét látja Kanadában. Ő az idősebbik fiú, tagadhatatlanul hordoz is magában Káinhoz hasonló tulajdonságokat. Szemérmetlenül követeli részesedését az anyját ért szerencséből. Az öregnek súlyos ezrekbe kerül, hogy Antal családjáról is gondoskodjon. A bolt csak nem akar beindulni, de a fiatal férfi nem is bánja, más irányú tervei vannak. Ezekhez már nincs szükség János bácsira, de a pénzére annál inkább. Ráadásul a kanadai hatóságok megmosolyogják Antal letelepedési kérelmét melyért családegyesítés címén folyamodik. Felnőtt, családos ember, igazán nem törvényszerű, hogy ne tudjon élni az anyja nélkül odahaza -hámozzák ki az egyik hivatalos papírból.
De persze vannak ügyvédek és vannak kiskapuk. Különös módon, ezeknek a kiskapuknak a nyitogatásához nagyobb anyagi áldozat szükséges, mintha nagykapu vásárlására készülnénk. Tovább apad János bácsi bankbetétje, de az öreg már nem mer szólni. Élénken előtte van, amikor Antal akkorát csapott az asztalra, hogy az étkészlet minden darabja csörömpölni kezdett. Pedig csak egy csekk kiírásával akart várni pár napot.
A nyugalom rég semmivé foszlott, a telhetetlen családnak az sem csökkenti az étvágyát, hogy János bácsi megváltoztatja végrendeletét, kisemmizi örökéből a baráti házaspárt, és mindent rájuk írat.
Az öreg egyre csökkenő energiával viszi a bolt ügyeit, végül kénytelen bezárni, mert a vállalkozás egyértelmű kudarc.
Teri nénit nem várt hír tartja izgalomban. Meghalt Márton. A vén iszákos a mezei munkán fordult le a traktorról, mire rátaláltak, már nem lehetett segíteni rajta. Teri gyászol egy kicsit, elvégre gyermekei apjáról van szó, de nem tudja leplezni megkönnyebbülését. A temetésre hazautazik, otthon felszabadultan szomszédol, dolgozgat a kertben és élvezi a háborítatlan szabadságot. Persze a függetlenségnek is van egy szépséghibája, hiszen János visszavárja.
Terike visszatér, fogcsikorgatva kötöget, és közben számolja, mennyi lehet még hátra az öregnek. Most, hogy elmúlt az otthoni veszély, hangot is ad nemtetszésének. János bácsi meg csak sopánkodik, nem érti, hol romlott el ez az egész. Elveszett nyugalma kikezdi egészségét. Szédülések, rosszullétek környékezik, melyekről szemérmesen hallgat, elvégre annyira intim dolgok ezek.
Terit a várható örökség tartja az öreg mellett és ez ér annyit, hogy ne rúgja fel a kapcsolatot. János bácsi kedvetlenül gunnyaszt hatalmas foteljában, ijedten gondol az apadó bankbetétre, mert Antal követelései nem szűnnek. Neki nincs türelme az örökségre várni.
János bácsit agyvérzés teríti le a lábáról, mely megbénítja a fél oldalát. Kórházba kerül, ahol a másik roham megfosztja a beszédtől. Az érzéketlen személyzet tudja, hogy János bácsi hanyag ellátásával nem kockáztatnak semmit. Az öreg nem tud panaszkodni, az őt látogató feleség meg kézzel-lábbal próbál szót érteni az orvosokkal.
Három hónap vergődés, és a megaláztatás poklai várják János bácsit. Néha lekötözik az ép kezét, mert úgymond hadonászott, máskor elfelejtik megitatni, vagy késik a tisztába tétele. A nővérek kihívásnak minősítik János bácsi gyógyszert elutasító fejmozdulatait, holott ezekben az erőfeszítésekben már nem a dac munkál, csupán a tény, hogy szeretné feladni a küzdelmet. Teri néni, ha megáll az öreg ágyánál, egyoldalú beszélgetéseket folytat, de a bölcs, komoran fénylő szempár meggyőzi arról, hogy János bácsi érti minden szavát.
Teri ráeszmél, hogy ez a félig béna magatehetetlen öregember jelenti számára a védelmet saját fiával szemben. Arról nem is szólva, hogy amíg János bácsi él, addig jár az öreg nyugdíja is, ami biztos megélhetést jelent. Ha az öreg lehunyja a szemét, már csak a megtépázott bankbetétre lehet számítani, meg valamiféle alamizsna értékű havi járandóságra.Teri kikönyörgi a kórházból János bácsit, hogy ezzel megkímélje magát a fárasztó kórházi vizitektől. Úgy érzi, nem lesz nagy áldozat a betegápolás, hiszen a kisöreg mozdulatlanul szendergi át a napjait.
A kórház a maga módján áll bosszút Teri néni makacsságáért. Zárójelentés és gyógyszerek nélkül adják haza a beteget, sőt a kezelőorvosa is kijelenti, hogy hallani sem akar róla többet.
Teri néni legyint mindezekre, azt hiszi, hogy csak egy telefon és máris válogathat az orvosokban. A baráti segítséggel folytatott telefonálgatás azonban három nap után is hasztalan. Képtelenség elérni, hogy a pertől, kártérítéstől rettegő orvosok felvállalják a kórházból kihozott beteget.
Teri néni sírva keresgél az öreg tavalyi gyógyszerei között, hogy a ziháló beteg fájdalmait enyhítse. Végül marad a vereség beismerése, és megszégyenülten szállítják vissza János bácsit a kórházba.
Az öreg fél bódulatban, majd időnként felfénylő tiszta értelemmel csodálkozik rá környezete lelketlenségére. Konokul megtagadja a gyógyszerek bevételét. Nem akar együtt élni a kiszolgáltatottsággal, a tudattal, hogy tárgyként bánnak vele.
Kiss Jánost álmában éri a megváltó halál, egy kora őszi hajnalon, amikor a harmadik agyvérzés pontot tesz szenvedéseire.
Teri néni illendően megsiratja, hiszen a falusi asszonyok értenek az ilyesmihez. De néhány nap múlva már csak szipog és tervezget. A ráhagyott pénzösszeg nagysága nem volt titok, hiszen korábban már elsietett a bankba, hogy nevére írassa a közös számlát. Jobb az óvatosság, nehogy még kitaláljanak a hatóságok holmi örökösödési illetéket.
Harmincezer dollár maradt a tékozló utolsó hónapok után, nevetségesen csekély összeg Antal terveihez. Mert természetesen igényt tart az egész summára.
Antal drasztikusan csökkenti a temetés költségeit. János bácsit a legolcsóbb koporsóban földelik el, a gyászszertartás is elmarad, a halottas kocsiból kiemelt koporsó útja egyenesen a sírgödörhöz vezet, ahol néhány szomszéd jelenlétében hangzanak el a lelkész kenetteljes szavai. János bácsit első felesége mellé helyezik, a gyászoló családnak arra sincs gondja, hogy az öreg neve felkerüljön a kis márványtáblára.
Antal átkozódva veszi tudomásul, hogy az öregnek csak ennyije volt. Anyjától már kicsikarta a pénzt, igaz valóságos küzdelemben, amikor a nyílt utcán kellett megráznia az öregasszonyt. A jelenet rendőrségi jegyzőkönyvvel zárult, mert a gyanútlan járókelők rendőrért telefonáltak az idős asszony védelmében. Antal tud megoldást a szerény hagyatékra: anyját sürgeti, hogy adjon túl a lakáson és a kocsin, a befolyt összeg elegendő lenne az ő üzleti terveihez. A mama meg majd lakhat náluk.
Három hónap telt el János bácsi halála óta. Teri néni már rég nem lakik a luxuslakásban. A készülő ház alagsori kis szobája lett az új otthona. A horribilis telekár a magyarázat rá, hogy a tetemes összeg sem volt elegendő a nagyravágyó tervek befejezéséhez. Antal újra pénztelen, de sajna, a korábbi források már kiapadtak.
Antalnak levelet kézbesít a posta. A néhai János bácsi magyar ügyvédje a feladó. Rövid mentegetőzést fut át a címzett, melyben az ügyvéd közli, hogy egykori ügyfele megbízatásából kellett várnia a kézbesítéssel. Majd a levél:
" Kedves Fiam!
Jóval halálom után veszed majd kézbe ezeket a sorokat. Azt hiszem, szólíthatlak fiamnak, mert bár nem voltál az édes gyerekem, mégis annyit költöttem rád, mint sok más szülő a saját gyerekére. Sokan bolondnak tartottak, hogy befogadtalak téged és a családodat. Valóban, nem sok nyugalmam volt megjelenésed után. Az egyik ismerősöm még ostobának is nevezett miattad és kijelentette, hogy hálátlan fajta vagy. Nem akartam elhinni neki, azok után, hogy mennyit áldoztam rád és a családodra. De nem hagyott nyugodni a kisördög! Eszembe jutott egy dolog, amivel utólag is lemérhető, kinek volt igaza. Nem tudom, mennyit őriztetek meg az emlékemből, de van egy mód, hogy kiderüljön! A nagy barna fényképalbum negyedik oldalán, a baloldali képem alá beragasztottam egy csekket, amelynek értéke 600 000 dollár. A levél kézhezvétele után még van három hónapod, hogy a csekket beválthasd. Ha nem jelentkeztek a csekkel, a pénz automatikusan a helyi állatvédő egyletet illeti.
Még valami! Ha nem találod a csekket, ne kísérletezz a végakaratom megtámadásával. A helyi törvények szerint jogosulatlanná válsz az örökségre, ha nem tudod teljesíteni a feltételeimet!
Üdvözöl a másvilágról: Kiss János"
Antal dermedten forgatja ujjai között a levelet. Tapintható valóságban látja egykori önmagát, amint a temetést követő délutánon hordta a fényképalbumokat a szemétledobó felé. Nem is vette a fáradságot, hogy lecipelje a szeméttartályig a színes fedelű albumokat, a ledobó apró nyílásán gyömöszölte át a vaskos köteteket. A súlyos albumok kísérteties kongással verődtek a szűk cső falának, majd egy tompa puffanás jelezte a zuhanás végét.
- Nem lehetett ennyi pénze a vén gazembernek! - motyogja maga elé, de érzi, a bizonytalanság felszívódott minden idegsejtjébe. Lerohan a lépcsőn és szótlanul anyja elé tartja a levelet. Az öregasszony nem tudja mire vélni a komor vizitet, sietve szemüveget kerít, és böngészni kezdi a sorokat. Némán fut át a mondatokon, de a hatjegyű számnál egy sikoly hagyja el az ajkát. Leejti a levelet, és szótlanul ingatja a fejét. Fia már sürgeti:
- Hívd fel az ügyvédet, az biztos többet tud! Csak át akart vágni a vén gazember! -ismételgeti.
Teri néni az ügyvédet tárcsázza. Nincs tehetsége és türelme ravaszkodni, egyenesen felteszi a kérdést:
- Mondja ügyvéd úr, tényleg volt ennek a Jánosnak pénze? Volt ennek háza, vagy ilyesmi?
- Hogy házaa?! - énekli a kérdést az ügyvéd.- Nem házak voltak azok, nagyságos asszonyom, hanem valóságos paloták! Akkor adott túl rajtuk, mikor a városi tanács kiemelte a körzetet és megugrottak a telekárak. Tetszik tudni, amikor az a nagy konjunktúra, az a sok . . .
Teri visszaejti a telefont, és a fiára néz. Antal leroskad a székre, de a következő pillanatban már fel is pattan.
-Nem igaz, hogy nem lehet valamit csinálni! - vibrál benne a kényszer, hogy megoldást találjon. Visszarohan a szobájába, és kapkodva öltözködni kezd.
A városi szeméttelep dolgozóinak megszokott látvány a guberálók népes tábora. A rendelet tiltja a zárt telepen való tartózkodást, így az alkalmazottak időnként elzavarják a kéretlen látogatókat, de látszik, beletörődtek a változtathatatlanba. A kis csapat az utóbbi napokban egy komor férfival bővült, aki bár egész nap a telepen tartózkodik, esténként mégis üres kézzel távozik. Néha feltűnik vele egy öregasszony is, de keresgélésüket egymástól elvonulva végzik. Az avatatlan szemlélő nem is vélne kapcsolatot a két ember között, de a komolyabb vizsgálódás után kiderül, hogy egyforma hegyes végű botjuk van, melynek markolata ragadozófejre emlékeztet.