Tanulópénz
- Of course! Certainly! Oh, yes! – ismételgette Emil a telefonba, míg a pattogó utasításokat hallgatta. Izgalmában fel-alá sétált és mély meghajlásokkal helyeselt a hivó félnek. Mikor végre letette a telefont, diadalmas csatakiáltásban tört ki. Az asszony felnézett a levélírásból, de tekintetéből hiányzott az érdeklődés. Arcvonásain megjelent az a lekezelő fölény, amely az utóbbi időben szinte mindig jelen volt viselkedésében. Emil tudta, mindezt annak köszönheti, hogy a kanadai biztos jövő helyett, a munkakeresés keserveit tudta nyújtani a családjának. Na de most!
- Manci, figyelj rám! Nézz ide! Ezt hallgasd meg! Állást kaptam!
Az asszony bizonytalanul engedelmeskedett, mint aki ugratástól tart.
- Miféle állást?
- Felhívott ez a bizonyos Mr. Barnett és azt mondta, hogy számítanak rám a Medallion hotelben. Tudod, az, amelyik Victóriában van. A recepción kell egy ember, főállás, komoly fizetés, egy csomó kedvezmény és az sincs kizárva, hogy nem ez a végállomás, ha meg lesznek velem elégedve. - hadarta egy szuszra.
Emil elégedetten húzta ki magát. Micsoda kárpótlás ez azért, hogy tűrnie kellett az asszony sértegetéseit, amikor sorra kapta az elutasító válaszokat a kényszerből megpályázott alantas állásokra. Tiz hónapos vergődésre tehet pontot ez az ajánlat! Végre egyenesbe kerülhetnek itt Kanadában. Már a tartalékaik végét járják, és eddig hiába küldözte bemutatkozó leveleit az álláshirdetésekre, csak néhány meghallgatásig jutott, azokbó1 se lett semmi. De végre, ez a sorsdöntő telefon!
Az asszony csak nem akart osztózni lelkesedésében.
- És ez már halál biztos?! Szerintem még nem döntöttek!
- Hát ide figyelj! - szívta tele a tüdejét Emil. - Hétfőn kell megnéznem a munkahelyet, de nem interjúra megyek, hanem betanításra! Érted?! Olyan biztos, hogy azt mondta a főnök, az ő számlájukra utazzam oda! Tudod mivel? - Itt kis hatásszünetet tartott, majd kimondta a bűvös szót - Helikopterrel!
A légi jármű említése varázsigeként hatott az asszonyra. Őszinte érdeklődéssel fordult Emil felé. - Nem kompot mondott?! - vizsgáztatta férjét.
- Dehogyis! Mondom, hogy a Helijettel repülök at Victóriába! Csak be kell mondanom a nevemet, meg a munkahelyemet és leszámlázzák nekik a fuvart.
Hirtelen az asszonyra is átragadt Emil izgalma. Tudta, egyetlen munkáltató sem dobálózik ilyen ajánlatokkal, ha még nem biztos a választásában. Vancouver és Victória között kényelmes kompjáratok segítik a közlekedést, a helikopter csak a gazdag turisták és az elfoglalt üzletemberek privilégiuma. Ez az ajánlat egyben előre vetítette a cég bőkezűségét is. Lám csak, mégsem olyan mamlasz ez az Emil!
Pedig már a válást fontolgatta, hogy itt hagy mindent, és hazaköltözik a gyerekkel. Igaz, még nem közölte Emillel, de férje sejthette, hogy nagy a baj. Az otthoni kényelem és jólét után, itt kellett szembesülnie a pénztelenség rémével. Soha nem hitte volna, hogy az esküvőn elhangzott szólam egyszer valósággá válik. Ő nem "Jóban, rosszban" akart kitartani házastársa mellett, szentül meg volt győződve arró1, hogy férje üzleti manőverei nem fogják próbára tenni érzelmeit. A kivándorlásra is csak azért volt hajlandó, mert a gyorsan változó hazai körülmények kedvezőtlenül hatottak a családi vállalkozásokra.
Lehet, hogy mégis Emil döntését igazolja ez az állásajánlat?! Hiszen az otthoni idegeskedéseket egy biztos fixfizetésre cserélik. Talán beindulnak itt is a dolgok!
A következő percek máris a lázas tervezgetés jegyében teltek. Tudták, nem lesz könnyű feladat megoldani a költözést, hiszen a biztos jövő tudatában bátran vásárolgattak a hazulról hozott pénzből. Ki gondolta volna, hogy ide nem lesz elég Emil nyelvtudása és magasrangu végzettségei. Vagy nem tudott ráérezni az itteni követelményekre, vagy csak egyszerűen balszerencséje volt, de tény, hogy a kutya sem volt kiváncsi képességeire. A külsejével nem lehetett probléma, hiszen mindig adott arra, hogy ápolt, jó megjelenésü legyen. Szenvedélyektől mentes életmódja segített megőrizni fizikumát, nyugodtan letagadhatta, hogy a negyedik X felé közeleg. Az első időkben még az irodai munkakörökre küldözgette a nagy műgonddal készített önéletrajzait és csak az eredménytelen hónapok után adta alább. Már mindenféle munkát elvállalt volna, amikor jött ez az ajánlat. Még szerencse, hogy egy jól fizető, borravalós állás várományosa és mégsem kell legalulról kezdeni. A család eltartása Emilre hárult, mert Manci nem is próbálkozott álláskereséssel, hiszen nyelvtudás híján csak konyhai segédmunkák jöhettek volna szóba. A hatéves gyermek felügyelete legalább annyit vitt volna el, amennyit ő ezeken a helyeken keresne.
Amíg Emil hadvezérként vázolta a teendőket, örömmel nyugtázta, hogy az asszony újra úgy néz fel rá, mint amikor Pesten szállította a havi százezreket. Manci áhitattal hallgatta fejtegetéseit:
- Hó elején kéne kezdeni, addig meg kell oldjuk, hogy átköltözzünk a szigetre. Nem lesz nagy ügy, szólok a Laliéknak, biztosan elvállalja kedvezményesen a fuvart. Lássuk csak: felmondani a lakást, össze kell csomagolni, átjelenteni az iratokat, lakcímváltozás, a gyerek iskolája, ott lakást keresni, berendezkedni... hát nem semmi, de csak könnyebb átkeveredni Vancouverből Victóriába, mint Magyarországról Kanadába! Van pár napom a betanításig, holnap elkezdek intézkedni, nem késlekedhetünk. - bizonygatta nejének.
- Megint költözünk .- sóhajtott az asszony. - Én sajnálom itt hagyni ezt a várost!
- Mit sajnálsz rajta?! Ez nem a szülővárosunk, akkor meg majdnem mindegy, hogy hol él az ember. - hősködött Emil. - Különben is, kiket hagyunk itt?! Egy - két alkalmi ismerőst, na meg a munkanélküliséget! Nem lesz nagy áldozat, hidd el!
Felrémlett előtte Jóska képe, akinek néhány napja panaszkodott:
- Már nyolcvanezer dollárt költöttünk és még nem jutottam semmire! - közölte újdonsült barátja részvétében reménykedve.
- Nyolcvanezret költöttél?! - meredt ra Jóska. - Én ötvenezerrel hazamennék!
Hát ezekért az ismerősökért tényleg nem nagy kár - gondolta sértődötten.
Apropó, Jóska! Még nem is tudja a nagy újságot! Legalább nem kell hallgatni a jövőben a tanácsait, melyeket bőséggel osztogatott, ha álláskeresésről volt szó.
Emil meglepődve vette tudomásul, hogy barátja a hír hallatán nemcsak a pompás állást dícséri, de nem győz sajnálkozni azon, hogy elköltöznek a városból. Hát mégis ennyit jelentett volna neki ez a kapcsolat? Igaz, hamar találtak közös témát, hiszen Jóska is diplomás ember. Emil sokszor csodálkozott is, hogy mérnök létére megelégszik egy műszaki rajzolói munkával. De már kezdi látni, hogy milyen nehéz egyáltalán munkát kapni. Jóska is magától értetődőnek tartotta, hogy egy állás miatt várost cserélnek. Óvatoskodva megérdeklődte, hogy Emil képes lesz - e megbírkózni a követelményekkel, hiszen tudomása szerint sohasem csinált ilyesmit. Ő azonban fölényesen megnyugtatta, hogy több éves gyakorlata van a szállodaiparban, jóval magasabb munkakörökben.
Jóska búcsúzóul tréfásan megjegyezte:
- Jó lenne, ha közbejönne valami, mielőtt munkába állsz! Mondjuk egy jobb meló itt, és akkor legalább nem kéne elveszítenünk egymást.
Emil a telefonbeszélgetés után visszatért a tervezgetéshez, a derüs jövőhöz, melyet bearanyozott leendő karrierje. Túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy ülve maradjon. Le - fel sétált a nappaliban és közben elhaladt a tévé előtt. A készülék tetején nagyméretü fénykép diszelgett. A fotót Jóska készítette róluk, amint önfeledten integetnek egy kastélynak is beillő hatalmas családi ház előtt. Számlálatlanul küldte haza a kép másolatait ismerőseinek, és bár sehol sem jegyezte meg hogy ez az ő házuk lenne, az otthonos póz mégis azt sugallta, hogy övék ez a csodálatos épület.
- Ezek tényleg azt hiszik otthon, hogy fél év alatt el lehet jutni idáig! - dohogott Emil, de korántsem ingerülten. - Eljön még az idő, amikor az igazi házamról küldök képet!
Lefekvés előtt szétteregette az ágyon azt a néhány prospektust, amely Victoriát, British Columbia fővárosát mutatja be a kiváncsi turistáknak. Bár már többször szembesülhetett azzal, hogy a valóságban soha nem közelítik meg a látottak a tájékoztatók túlszínezett képeit, most mégis fenntartások nélkül hinni akarta, hogy ez a mesevilág várja a szigeten. Megtalálta a képet a Medallion hotel impozáns bejáratáról. Szinte hívogatta a barokkos pompában díszelgő homlokzat.
- Ide megyek hétfőn! - suttogta áhitattal.
Manci állt meg az ágya előtt. A csipkés zöld hálóing volt rajta, amely remekült ment szőke hajához.
Az áttetsző anyag láttatni engedte formás alakját. Szórakozottan játszott a dekoltázsba fűzött selyemszalaggal, miközben sokat sejtetően nézett férjére.
Emil kiéhezve bámulta a rég látott jelenséget, majd lesöpörte az ágyról a sok színes füzetet és mohón magához húzta az asszonyt.
- Halló! Te vagy az Jóska?
- Halló! Emil?! Szevasz, mi van, honnan beszélsz?
- Itt vagyok Victóriában. A szállóból hívlak.
- Remek! Szóval minden oké?
- Hát, nem éppen!
- Hogyhogy?
- Hát... izé ... szóval...
- Nyögd már ki!
- Szóval nem alkalmaznak...
- Mi a túró?! Hogyhogy?! Hát mi történt?
- Jóska, két dolog miatt hívlak. Légy szives, mondd meg az asszonynak, hogy késni fogok! Nem helikopterrel megyek vissza, mert már nem fizetik a visszautat, azok után, hogy nem lesz semmi a melóból. Komppal megyek, az tovább tart. Tedd meg, hogy felhívod, én most nem tudnék vele beszélni.
- Ne aggódj öregem, beszélek Mancival, de mi a rosseb történt?! Ja, és mi a második dolog?
- Figyelj Jóska! Válaszolj nekem őszintén! Te szóltál ide a személyzeti főnöknek, hogy ne vegyenek fel?!
- Micsodaaa?! Miről beszélsz?! Mi a faszt képzelsz te rólam ...
- Na jól van, jól, ne kapd fel a vizet, csak egyszerüen nem tudom megmagyarázni magamnak, hogy miért küldtek el. Arra gondoltam, hogy te a múltkor említetted, hogy ha közbejönne valami ...
- Hát ide figyelj! Ha most nem teszem le a telefont, az csak azért van, mert nem akarom, hogy hülyén halj meg! Mit képzelsz, hol vagy te?! Ez nem a szocializmus, ahol mindenki mószerolta a másikat! Feltételezed rólam, hogy kinyomoztam a főnököd címét és lazán belemondtam a telefonba, hogy van egy haverom de nehogy felvegye! És mit mondtam volna, hogy miért ne?! Hogy képzelheted ezt rólam, a büdös rohadt kurva életbe! Lassan már nyomorogsz a családoddal és akkor én megfosztanálak egy jól fizető melótól?! Hát ilyennek ismertél meg?!
- Ne haragudj, de már minden eszembe jutott! Azt hittem, hogy valaki esetleg informálta a főnököt, hogy nem dolgoztam ebben a munkakörben ...
- És pont én, mi?! Te, ez nem az az ország, ahol a besugások szerint döntenek. Itt nem számít, hogy mit hazudsz az önéletrajzodban, mert mindenki hazudik! Itt az számit, hogy mit csinálsz! Itt meg sem hallgatnak egy besúgót! Egy ilyen főnök nem jön a telefonhoz! A titkárnőjével üzentem volna, vagy az üzenetrögzitőjére mondom rá?! Mit?! Hogy nem ajánlak erre a munkára?! Milyen jogon?! Ki vagyok én?! Hogy a tetves francba képzelhetsz ilyet rólam!
- Jól van Jóska, nyugodj meg, belátom, tényleg hülyeség, de már órák óta töröm a fejem, hogy mi történhetett ...
- És arra a következtetésre jutottál, hogy az én kezem van a dologban! Hát tudod öregem!
- Ne haragudj, de tényleg beleőrülök ebbe az egészbe! Hol rontottam el?
- Na végre, hogy magadban keresed a hibát! Hogy feltételezhetted ezt rólam?! De hát mit csináltál?
- Semmit, azazhogy ... tényleg semmit.
- Ne izélj nekem, valami csak történt, ha elküldtek. Meséld már, mi volt! Egyáltalán, most honnan hívsz? Tudsz beszélni?
- Itt vagyok egy üres irodában, az egyik hapsi megígérte, hogy fél óra múlva kivisz a komphoz. Addig beszélhetünk nyugodtan.
- Akkor most mondj el mindent! Csak van valami magyarázat!
- De nincs, öregem, tényleg nincs!
- Ne beszélj nekem! Emlékszel, a múltkor amikor az utazási irodába jelentkeztél?! Még csak nem is fizetésért, hanem önkéntesnek, hogy legyen itteni gyakorlatod az idegenforgalomnál...
- Az egészen más volt...
- Dehogy volt más! Kellett neked előadni a főnöknek, hogy saját utazási irodát akarsz nyitni! Naná, hogy nem vett fel gyakornoknak! Kinevelni a konkurenst, aki majd elszipkázza az utazókat!
- Azt csak úgy mondtam ...
- Ő meg csak úgy elhitte! De el is zavart! Itt mi volt? Itt mivel lógtál ki a sorból?
- Dehogy lógtam! Reggel, amikor kezdtem, még egy egyensapkát is kerestem magamnak az öltözőben, hogy olyan legyek mint a többiek.
- Szóval felvetted valaki másnak a sapkáját?
- Igen, a délutános műszakból egy szivarét. De mikor szóltak érte, azonnal visszatettem.
- Hát ez elég nagy hülyeség volt, de még nem ok arra, hogy elküldjenek. Volt még valami?
- Hidd el, hogy semmi! Más hiba nem volt! Sőt, még tudtam is egy - két dolgot előadni, amire nem számítottak.
- Miket például?
- Hát odahoztak egy levelet, ami franciául volt, egy szobafoglalás, értették ugyan, de senki nem vállalta, hogy írásban válaszoljon. Én elmentem a computerhez és öt perc alatt kész volt a válaszlevél. Olyan programot használtam, amiről nem is tudták, hogy van a gépben!
- És persze lelkesedtek, hogy milyen ügyes vagy!
- Hát, most, hogy így mondod, inkább csodálkoztak, hogy honnan tudom ezeket a dolgokat. Elmondtam nekik, hogy négy felsőfokú nyelvvizsgám van. Láttad volna a képüket, amikor törökül mondtam egy verset...
- El tudom képzelni! És mit műveltél még?
- Semmit, hidd el, hogy semmit! Még ebédelni se akartam elmenni, hadd lássák, hogy milyen szorgalmas vagyok.
- Biztos felrémlett nekik a jövő, hogy ezután ők se mehetnek majd ebédelni, ha ezt meglátja a főnök. És ott álltál a pult mögött egész nap?
- Csak öt percre szaladtam ki, mert venni akartam egy napilapot.
- Minek?
- Ők is azt kérdezték. Mondtam nekik, hogy a moziműsor miatt. Ha a vendég megkérdezné, hogy mit játszanak a helyi mozik, kapásból meg tudjam mondani.
- Te Emil, téged ki kéne tömni! És ezek után, még csodálkozol, hogy nem vettek fel?! Hát nem veszed észre, hogy kilógsz a sorból?! Mindegy, hogy alul, vagy felül, de kilógsz! A kollégáid felébe kerekedsz az első napon?! Ezek attól rettegnek, hogy majd tőlük is elvárják, hogy tanulják be fejből a moziműsort! Meg aztán leállsz hencegni a nyelvtudásoddal?! Ezek előtt, akik csak az anyanyelvükön tudnak?! Ezeknek az angol a minden, mert világnyelv, ha jó egy francia film, inkább leforgatják még egyszer, amerikai szereplőkkel, de nem hajlandók idegen nyelvet hallgatni a moziban. Ezeknek villogsz te a törökkel?! Öregem, te egyszerüen nem vagy képes felfogni, hogy itt hogy mennek a dolgok!
- Jóska, ez nem nekem való! Hogy mondjam meg ezt Mancinak?! És már kijelentkeztünk a lakásból, letettem itt a foglalót egy másik kégliért! A gyereket felvették az itteni suliba. Hó elején kell kezdenie. Amikor nekem kellett volna a Medallionban.
- Fel a fejjel öregem, majd csak kisütünk valamit! Érted megyek a komphoz, és amíg hazaviszlek még dumálhatunk! De hogy te azt hitted rólam, hogy én ..
- Tényleg ne haragudj Jóska! Már magam sem tudtam, hogy mit gondoljak, amikor a főnök közölte, hogy köszöni a megjelenésemet, de meggondolták magukat. Egy szót se tudtam belőle kihúzni, hogy miért. Olyan gyanús volt a titkolózása.
- Szerinted el kellett volna mondania, hogy a leendő kollégáid nem tartanak alkalmasnak erre a munkára?! Felejtsd el, öregem! Ez úgysem neked való! De hogy engem spiclinek hittél, tudod ...
Emil előkereste a pénztárcáját és megváltotta a kompjegyet. A váratlan kiadás után, már csak néhány cent maradt a tárcában. Semmiképp nem elegendő arra, hogy ennivalót vegyen a kompon. Összeszámolta az aprót. Hetvenöt centet tartott a markában és mikor felpillantott, egy újságárusító automatán állapodott meg tekintete. Hetvenöt centért kínálta magát a napilap. Emil égi jelnek fogta fel az egyező összegeket. Mohón nyúlt az újság után, érezte, nem lehet véletlen az egybeesés. Türelmetlenül végiglapozta a vaskos újságot. Hátul, az apróhirdetéseknél kezdte, azt remélve, hogy valamiféle állásajánlat jelenti a kiutat helyzetéből. Csalódottan futotta át az érdektelen rovatokat, majd egyre fogyó türelemmel előbbre lapozott. Hirtelen megakadt a szeme egy öles hirdetésen, mely nevetséges áron kínált európai utakat és a sok ismerős városnév között ott hívogatott a megoldás: Budapest.
- Of course! Certainly! Oh, yes! – ismételgette Emil a telefonba, míg a pattogó utasításokat hallgatta. Izgalmában fel-alá sétált és mély meghajlásokkal helyeselt a hivó félnek. Mikor végre letette a telefont, diadalmas csatakiáltásban tört ki. Az asszony felnézett a levélírásból, de tekintetéből hiányzott az érdeklődés. Arcvonásain megjelent az a lekezelő fölény, amely az utóbbi időben szinte mindig jelen volt viselkedésében. Emil tudta, mindezt annak köszönheti, hogy a kanadai biztos jövő helyett, a munkakeresés keserveit tudta nyújtani a családjának. Na de most!
- Manci, figyelj rám! Nézz ide! Ezt hallgasd meg! Állást kaptam!
Az asszony bizonytalanul engedelmeskedett, mint aki ugratástól tart.
- Miféle állást?
- Felhívott ez a bizonyos Mr. Barnett és azt mondta, hogy számítanak rám a Medallion hotelben. Tudod, az, amelyik Victóriában van. A recepción kell egy ember, főállás, komoly fizetés, egy csomó kedvezmény és az sincs kizárva, hogy nem ez a végállomás, ha meg lesznek velem elégedve. - hadarta egy szuszra.
Emil elégedetten húzta ki magát. Micsoda kárpótlás ez azért, hogy tűrnie kellett az asszony sértegetéseit, amikor sorra kapta az elutasító válaszokat a kényszerből megpályázott alantas állásokra. Tiz hónapos vergődésre tehet pontot ez az ajánlat! Végre egyenesbe kerülhetnek itt Kanadában. Már a tartalékaik végét járják, és eddig hiába küldözte bemutatkozó leveleit az álláshirdetésekre, csak néhány meghallgatásig jutott, azokbó1 se lett semmi. De végre, ez a sorsdöntő telefon!
Az asszony csak nem akart osztózni lelkesedésében.
- És ez már halál biztos?! Szerintem még nem döntöttek!
- Hát ide figyelj! - szívta tele a tüdejét Emil. - Hétfőn kell megnéznem a munkahelyet, de nem interjúra megyek, hanem betanításra! Érted?! Olyan biztos, hogy azt mondta a főnök, az ő számlájukra utazzam oda! Tudod mivel? - Itt kis hatásszünetet tartott, majd kimondta a bűvös szót - Helikopterrel!
A légi jármű említése varázsigeként hatott az asszonyra. Őszinte érdeklődéssel fordult Emil felé. - Nem kompot mondott?! - vizsgáztatta férjét.
- Dehogyis! Mondom, hogy a Helijettel repülök at Victóriába! Csak be kell mondanom a nevemet, meg a munkahelyemet és leszámlázzák nekik a fuvart.
Hirtelen az asszonyra is átragadt Emil izgalma. Tudta, egyetlen munkáltató sem dobálózik ilyen ajánlatokkal, ha még nem biztos a választásában. Vancouver és Victória között kényelmes kompjáratok segítik a közlekedést, a helikopter csak a gazdag turisták és az elfoglalt üzletemberek privilégiuma. Ez az ajánlat egyben előre vetítette a cég bőkezűségét is. Lám csak, mégsem olyan mamlasz ez az Emil!
Pedig már a válást fontolgatta, hogy itt hagy mindent, és hazaköltözik a gyerekkel. Igaz, még nem közölte Emillel, de férje sejthette, hogy nagy a baj. Az otthoni kényelem és jólét után, itt kellett szembesülnie a pénztelenség rémével. Soha nem hitte volna, hogy az esküvőn elhangzott szólam egyszer valósággá válik. Ő nem "Jóban, rosszban" akart kitartani házastársa mellett, szentül meg volt győződve arró1, hogy férje üzleti manőverei nem fogják próbára tenni érzelmeit. A kivándorlásra is csak azért volt hajlandó, mert a gyorsan változó hazai körülmények kedvezőtlenül hatottak a családi vállalkozásokra.
Lehet, hogy mégis Emil döntését igazolja ez az állásajánlat?! Hiszen az otthoni idegeskedéseket egy biztos fixfizetésre cserélik. Talán beindulnak itt is a dolgok!
A következő percek máris a lázas tervezgetés jegyében teltek. Tudták, nem lesz könnyű feladat megoldani a költözést, hiszen a biztos jövő tudatában bátran vásárolgattak a hazulról hozott pénzből. Ki gondolta volna, hogy ide nem lesz elég Emil nyelvtudása és magasrangu végzettségei. Vagy nem tudott ráérezni az itteni követelményekre, vagy csak egyszerűen balszerencséje volt, de tény, hogy a kutya sem volt kiváncsi képességeire. A külsejével nem lehetett probléma, hiszen mindig adott arra, hogy ápolt, jó megjelenésü legyen. Szenvedélyektől mentes életmódja segített megőrizni fizikumát, nyugodtan letagadhatta, hogy a negyedik X felé közeleg. Az első időkben még az irodai munkakörökre küldözgette a nagy műgonddal készített önéletrajzait és csak az eredménytelen hónapok után adta alább. Már mindenféle munkát elvállalt volna, amikor jött ez az ajánlat. Még szerencse, hogy egy jól fizető, borravalós állás várományosa és mégsem kell legalulról kezdeni. A család eltartása Emilre hárult, mert Manci nem is próbálkozott álláskereséssel, hiszen nyelvtudás híján csak konyhai segédmunkák jöhettek volna szóba. A hatéves gyermek felügyelete legalább annyit vitt volna el, amennyit ő ezeken a helyeken keresne.
Amíg Emil hadvezérként vázolta a teendőket, örömmel nyugtázta, hogy az asszony újra úgy néz fel rá, mint amikor Pesten szállította a havi százezreket. Manci áhitattal hallgatta fejtegetéseit:
- Hó elején kéne kezdeni, addig meg kell oldjuk, hogy átköltözzünk a szigetre. Nem lesz nagy ügy, szólok a Laliéknak, biztosan elvállalja kedvezményesen a fuvart. Lássuk csak: felmondani a lakást, össze kell csomagolni, átjelenteni az iratokat, lakcímváltozás, a gyerek iskolája, ott lakást keresni, berendezkedni... hát nem semmi, de csak könnyebb átkeveredni Vancouverből Victóriába, mint Magyarországról Kanadába! Van pár napom a betanításig, holnap elkezdek intézkedni, nem késlekedhetünk. - bizonygatta nejének.
- Megint költözünk .- sóhajtott az asszony. - Én sajnálom itt hagyni ezt a várost!
- Mit sajnálsz rajta?! Ez nem a szülővárosunk, akkor meg majdnem mindegy, hogy hol él az ember. - hősködött Emil. - Különben is, kiket hagyunk itt?! Egy - két alkalmi ismerőst, na meg a munkanélküliséget! Nem lesz nagy áldozat, hidd el!
Felrémlett előtte Jóska képe, akinek néhány napja panaszkodott:
- Már nyolcvanezer dollárt költöttünk és még nem jutottam semmire! - közölte újdonsült barátja részvétében reménykedve.
- Nyolcvanezret költöttél?! - meredt ra Jóska. - Én ötvenezerrel hazamennék!
Hát ezekért az ismerősökért tényleg nem nagy kár - gondolta sértődötten.
Apropó, Jóska! Még nem is tudja a nagy újságot! Legalább nem kell hallgatni a jövőben a tanácsait, melyeket bőséggel osztogatott, ha álláskeresésről volt szó.
Emil meglepődve vette tudomásul, hogy barátja a hír hallatán nemcsak a pompás állást dícséri, de nem győz sajnálkozni azon, hogy elköltöznek a városból. Hát mégis ennyit jelentett volna neki ez a kapcsolat? Igaz, hamar találtak közös témát, hiszen Jóska is diplomás ember. Emil sokszor csodálkozott is, hogy mérnök létére megelégszik egy műszaki rajzolói munkával. De már kezdi látni, hogy milyen nehéz egyáltalán munkát kapni. Jóska is magától értetődőnek tartotta, hogy egy állás miatt várost cserélnek. Óvatoskodva megérdeklődte, hogy Emil képes lesz - e megbírkózni a követelményekkel, hiszen tudomása szerint sohasem csinált ilyesmit. Ő azonban fölényesen megnyugtatta, hogy több éves gyakorlata van a szállodaiparban, jóval magasabb munkakörökben.
Jóska búcsúzóul tréfásan megjegyezte:
- Jó lenne, ha közbejönne valami, mielőtt munkába állsz! Mondjuk egy jobb meló itt, és akkor legalább nem kéne elveszítenünk egymást.
Emil a telefonbeszélgetés után visszatért a tervezgetéshez, a derüs jövőhöz, melyet bearanyozott leendő karrierje. Túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy ülve maradjon. Le - fel sétált a nappaliban és közben elhaladt a tévé előtt. A készülék tetején nagyméretü fénykép diszelgett. A fotót Jóska készítette róluk, amint önfeledten integetnek egy kastélynak is beillő hatalmas családi ház előtt. Számlálatlanul küldte haza a kép másolatait ismerőseinek, és bár sehol sem jegyezte meg hogy ez az ő házuk lenne, az otthonos póz mégis azt sugallta, hogy övék ez a csodálatos épület.
- Ezek tényleg azt hiszik otthon, hogy fél év alatt el lehet jutni idáig! - dohogott Emil, de korántsem ingerülten. - Eljön még az idő, amikor az igazi házamról küldök képet!
Lefekvés előtt szétteregette az ágyon azt a néhány prospektust, amely Victoriát, British Columbia fővárosát mutatja be a kiváncsi turistáknak. Bár már többször szembesülhetett azzal, hogy a valóságban soha nem közelítik meg a látottak a tájékoztatók túlszínezett képeit, most mégis fenntartások nélkül hinni akarta, hogy ez a mesevilág várja a szigeten. Megtalálta a képet a Medallion hotel impozáns bejáratáról. Szinte hívogatta a barokkos pompában díszelgő homlokzat.
- Ide megyek hétfőn! - suttogta áhitattal.
Manci állt meg az ágya előtt. A csipkés zöld hálóing volt rajta, amely remekült ment szőke hajához.
Az áttetsző anyag láttatni engedte formás alakját. Szórakozottan játszott a dekoltázsba fűzött selyemszalaggal, miközben sokat sejtetően nézett férjére.
Emil kiéhezve bámulta a rég látott jelenséget, majd lesöpörte az ágyról a sok színes füzetet és mohón magához húzta az asszonyt.
- Halló! Te vagy az Jóska?
- Halló! Emil?! Szevasz, mi van, honnan beszélsz?
- Itt vagyok Victóriában. A szállóból hívlak.
- Remek! Szóval minden oké?
- Hát, nem éppen!
- Hogyhogy?
- Hát... izé ... szóval...
- Nyögd már ki!
- Szóval nem alkalmaznak...
- Mi a túró?! Hogyhogy?! Hát mi történt?
- Jóska, két dolog miatt hívlak. Légy szives, mondd meg az asszonynak, hogy késni fogok! Nem helikopterrel megyek vissza, mert már nem fizetik a visszautat, azok után, hogy nem lesz semmi a melóból. Komppal megyek, az tovább tart. Tedd meg, hogy felhívod, én most nem tudnék vele beszélni.
- Ne aggódj öregem, beszélek Mancival, de mi a rosseb történt?! Ja, és mi a második dolog?
- Figyelj Jóska! Válaszolj nekem őszintén! Te szóltál ide a személyzeti főnöknek, hogy ne vegyenek fel?!
- Micsodaaa?! Miről beszélsz?! Mi a faszt képzelsz te rólam ...
- Na jól van, jól, ne kapd fel a vizet, csak egyszerüen nem tudom megmagyarázni magamnak, hogy miért küldtek el. Arra gondoltam, hogy te a múltkor említetted, hogy ha közbejönne valami ...
- Hát ide figyelj! Ha most nem teszem le a telefont, az csak azért van, mert nem akarom, hogy hülyén halj meg! Mit képzelsz, hol vagy te?! Ez nem a szocializmus, ahol mindenki mószerolta a másikat! Feltételezed rólam, hogy kinyomoztam a főnököd címét és lazán belemondtam a telefonba, hogy van egy haverom de nehogy felvegye! És mit mondtam volna, hogy miért ne?! Hogy képzelheted ezt rólam, a büdös rohadt kurva életbe! Lassan már nyomorogsz a családoddal és akkor én megfosztanálak egy jól fizető melótól?! Hát ilyennek ismertél meg?!
- Ne haragudj, de már minden eszembe jutott! Azt hittem, hogy valaki esetleg informálta a főnököt, hogy nem dolgoztam ebben a munkakörben ...
- És pont én, mi?! Te, ez nem az az ország, ahol a besugások szerint döntenek. Itt nem számít, hogy mit hazudsz az önéletrajzodban, mert mindenki hazudik! Itt az számit, hogy mit csinálsz! Itt meg sem hallgatnak egy besúgót! Egy ilyen főnök nem jön a telefonhoz! A titkárnőjével üzentem volna, vagy az üzenetrögzitőjére mondom rá?! Mit?! Hogy nem ajánlak erre a munkára?! Milyen jogon?! Ki vagyok én?! Hogy a tetves francba képzelhetsz ilyet rólam!
- Jól van Jóska, nyugodj meg, belátom, tényleg hülyeség, de már órák óta töröm a fejem, hogy mi történhetett ...
- És arra a következtetésre jutottál, hogy az én kezem van a dologban! Hát tudod öregem!
- Ne haragudj, de tényleg beleőrülök ebbe az egészbe! Hol rontottam el?
- Na végre, hogy magadban keresed a hibát! Hogy feltételezhetted ezt rólam?! De hát mit csináltál?
- Semmit, azazhogy ... tényleg semmit.
- Ne izélj nekem, valami csak történt, ha elküldtek. Meséld már, mi volt! Egyáltalán, most honnan hívsz? Tudsz beszélni?
- Itt vagyok egy üres irodában, az egyik hapsi megígérte, hogy fél óra múlva kivisz a komphoz. Addig beszélhetünk nyugodtan.
- Akkor most mondj el mindent! Csak van valami magyarázat!
- De nincs, öregem, tényleg nincs!
- Ne beszélj nekem! Emlékszel, a múltkor amikor az utazási irodába jelentkeztél?! Még csak nem is fizetésért, hanem önkéntesnek, hogy legyen itteni gyakorlatod az idegenforgalomnál...
- Az egészen más volt...
- Dehogy volt más! Kellett neked előadni a főnöknek, hogy saját utazási irodát akarsz nyitni! Naná, hogy nem vett fel gyakornoknak! Kinevelni a konkurenst, aki majd elszipkázza az utazókat!
- Azt csak úgy mondtam ...
- Ő meg csak úgy elhitte! De el is zavart! Itt mi volt? Itt mivel lógtál ki a sorból?
- Dehogy lógtam! Reggel, amikor kezdtem, még egy egyensapkát is kerestem magamnak az öltözőben, hogy olyan legyek mint a többiek.
- Szóval felvetted valaki másnak a sapkáját?
- Igen, a délutános műszakból egy szivarét. De mikor szóltak érte, azonnal visszatettem.
- Hát ez elég nagy hülyeség volt, de még nem ok arra, hogy elküldjenek. Volt még valami?
- Hidd el, hogy semmi! Más hiba nem volt! Sőt, még tudtam is egy - két dolgot előadni, amire nem számítottak.
- Miket például?
- Hát odahoztak egy levelet, ami franciául volt, egy szobafoglalás, értették ugyan, de senki nem vállalta, hogy írásban válaszoljon. Én elmentem a computerhez és öt perc alatt kész volt a válaszlevél. Olyan programot használtam, amiről nem is tudták, hogy van a gépben!
- És persze lelkesedtek, hogy milyen ügyes vagy!
- Hát, most, hogy így mondod, inkább csodálkoztak, hogy honnan tudom ezeket a dolgokat. Elmondtam nekik, hogy négy felsőfokú nyelvvizsgám van. Láttad volna a képüket, amikor törökül mondtam egy verset...
- El tudom képzelni! És mit műveltél még?
- Semmit, hidd el, hogy semmit! Még ebédelni se akartam elmenni, hadd lássák, hogy milyen szorgalmas vagyok.
- Biztos felrémlett nekik a jövő, hogy ezután ők se mehetnek majd ebédelni, ha ezt meglátja a főnök. És ott álltál a pult mögött egész nap?
- Csak öt percre szaladtam ki, mert venni akartam egy napilapot.
- Minek?
- Ők is azt kérdezték. Mondtam nekik, hogy a moziműsor miatt. Ha a vendég megkérdezné, hogy mit játszanak a helyi mozik, kapásból meg tudjam mondani.
- Te Emil, téged ki kéne tömni! És ezek után, még csodálkozol, hogy nem vettek fel?! Hát nem veszed észre, hogy kilógsz a sorból?! Mindegy, hogy alul, vagy felül, de kilógsz! A kollégáid felébe kerekedsz az első napon?! Ezek attól rettegnek, hogy majd tőlük is elvárják, hogy tanulják be fejből a moziműsort! Meg aztán leállsz hencegni a nyelvtudásoddal?! Ezek előtt, akik csak az anyanyelvükön tudnak?! Ezeknek az angol a minden, mert világnyelv, ha jó egy francia film, inkább leforgatják még egyszer, amerikai szereplőkkel, de nem hajlandók idegen nyelvet hallgatni a moziban. Ezeknek villogsz te a törökkel?! Öregem, te egyszerüen nem vagy képes felfogni, hogy itt hogy mennek a dolgok!
- Jóska, ez nem nekem való! Hogy mondjam meg ezt Mancinak?! És már kijelentkeztünk a lakásból, letettem itt a foglalót egy másik kégliért! A gyereket felvették az itteni suliba. Hó elején kell kezdenie. Amikor nekem kellett volna a Medallionban.
- Fel a fejjel öregem, majd csak kisütünk valamit! Érted megyek a komphoz, és amíg hazaviszlek még dumálhatunk! De hogy te azt hitted rólam, hogy én ..
- Tényleg ne haragudj Jóska! Már magam sem tudtam, hogy mit gondoljak, amikor a főnök közölte, hogy köszöni a megjelenésemet, de meggondolták magukat. Egy szót se tudtam belőle kihúzni, hogy miért. Olyan gyanús volt a titkolózása.
- Szerinted el kellett volna mondania, hogy a leendő kollégáid nem tartanak alkalmasnak erre a munkára?! Felejtsd el, öregem! Ez úgysem neked való! De hogy engem spiclinek hittél, tudod ...
Emil előkereste a pénztárcáját és megváltotta a kompjegyet. A váratlan kiadás után, már csak néhány cent maradt a tárcában. Semmiképp nem elegendő arra, hogy ennivalót vegyen a kompon. Összeszámolta az aprót. Hetvenöt centet tartott a markában és mikor felpillantott, egy újságárusító automatán állapodott meg tekintete. Hetvenöt centért kínálta magát a napilap. Emil égi jelnek fogta fel az egyező összegeket. Mohón nyúlt az újság után, érezte, nem lehet véletlen az egybeesés. Türelmetlenül végiglapozta a vaskos újságot. Hátul, az apróhirdetéseknél kezdte, azt remélve, hogy valamiféle állásajánlat jelenti a kiutat helyzetéből. Csalódottan futotta át az érdektelen rovatokat, majd egyre fogyó türelemmel előbbre lapozott. Hirtelen megakadt a szeme egy öles hirdetésen, mely nevetséges áron kínált európai utakat és a sok ismerős városnév között ott hívogatott a megoldás: Budapest.