Kis kitérővel
Az irodaház egy hatalmas, élére állított építőkockára hasonlít, de ezzel ugyan senkinek sem lenne kedve játszani. Szürke, piszkos, lehangoló. Borús napokon az épületet borító fekete üveglapok hidegen, fenyegetően tornyosulnak a járókelők felé.
Reggelenként hatalmas, kétszárnyú ajtók nyelik el a beáramló dolgozókat. Engedelmes vonulásuk csapdába csalt apró élőlényekre emlékezteti a bámészkodót.
Ebben a szomorú belvárosi irodaházban dolgozik Zsuzsa, aki már vasárnap rosszkedvűen gondol a másnapra. A komputer kékes fényétől hunyorogva minden áldott nap elhatározza, hogy váltani fog, kilép, új életet kezd, de a fogadkozásoknál sosem jut tovább. Nem áltatja magát, tudja jól, sehol nem kapkodnának érte. Közeleg az ötvenhez, és hiába ad magára, nem tudja becsapni a figyelmes szemlélőt. A modora is elég tüskés, különösen a második válása után. Gyűlöl bejárni ide, ahol még egy rendes kolléganője sincs. Mindig elakad a beszélgetés, ha szóba áll valakivel. Nincs mondanivalója ha a vasárnapi ebédek vagy a gyerekek aranyos történetei kerülnek sorra.
A férfikollégák sem érnek semmit. Ki nem állhatja a nőkkel pletykázó puhányokat, de a focimeccsekről vagy menő kocsikról zagyváló hímekről is megvan a véleménye.
Tanúja volt néhány munkahelyi románcnak is, de vele soha nem kezdett ki senki. Idegenkednek tőle a férfiak. Túl nagy kolonc lenne egy kis szexért cserébe. A mellőzöttségért azzal áll bosszút, hogy lenézi kollégáit.
Ebbe az állóvízbe érkezett Éva. A főnök kísérte a hosszú folyosón, a paravánokkal elválasztott íróasztalok között. A nagydarab férfi mellett a nő még gyámoltalanabbnak látszott. Félénken ölelt magához egy mappát, tekintete ijedten rebbent, látszott, mennyire zavarja, hogy néhányan a paravánok felett átnézve leplezetlenül bámulják őt. A főnök végre a helyére vezette, a Zsuzsa melletti bokszra mutatva.
Pár perc múlva a kezdő egyedül maradt. Csendes pakolászás hallatszott a paraván mögül. Zsuzsa hátra dőlt, lábával taszított néhányat gurulós irodai székén. Egy vonalba került az új kolléganő íróasztalával.
‒ Szia! Zsuzsa vagyok! Nyugi, az első nap a legszarabb! ‒ nem akarta hozzátenni, hogy a többi még inkább.
‒ Szia! Éva vagyok! Te mióta melózol itt?
‒ Mióta, mióta is?! Várj, visszagurulok a gépemhez, kiszámolom, mert ezt már nem tudom fejben tartani.
Összenevettek. Váltottak néhány mondatot. Éva kedves volt és tisztelettudó. Zsuzsának jól esett az újonc figyelme. Hirtelen úgy érezte, nem is volt akkora áldozat ma bejönni. Megjelentek más kolléganők is az új lány asztalánál. Siettek megnyugtatni, hogy bármiben a segítségére lesznek. Fél óra sem telt el, mikor Éva megállt Zsuzsa asztal előtt.
‒ Megmondanád?...
Tehát őt választotta! Elsőre meg sem hallotta a kérdést, csak ez a különös diadalérzet foglalkoztatta.
Napok alatt igen jóba lettek. A köztük levő huszonvalahány év feljogosította Zsuzsát, hogy anyáskodjon egy kicsit. De inkább cinkosokká váltak. Zsuzsa bizalmas pusmogások közepette pletykált a vállalat dolgairól. Mintha oldódott volna az állandó keserűsége. Valósággal megtáltosodott attól, hogy közönsége van. Nagy átéléssel figurázta ki a kollégákat.
Éváról hamar kiderült, hogy neki is kapóra jött ez a társaság. Albérletben él, rokonok, barátok nélkül. Egy dunántúli nagyvárost nevezett meg, amikor a múltjáról faggatta Zsuzsa. Itt Pesten, másfél év alatt még udvarló sem akadt. Pedig csinos a lány ‒ állapította meg Zsuzsa tárgyilagosan. De valami hiányzik belőle. Túl dísztelen, túl súlytalan! Nincs benne semmi abból, amire a férfiak vágynak. Ez a szürkeség még egy jó szexet sem ígér. Semmi, csak a hétköznapi egyszerűség. Vagyis unalmas. Ki akarna áldozni egy ilyen kapcsolatra?!
Éva is tudta, hogy nagyon rosszul áll a húspiacon. Zsuzsa hiába faggatta, nem derült ki, miért ilyen tartózkodó.
Már sülve - főve együtt voltak. Zsuzsa valósággal kivirult ettől a barátságtól. Főzni tanította Évát, a lány meg ügyesen válogatott a város programjai közül, és jegyet szerzett mindenhová. Színház után vendéglői vacsorákkal folytatták. Gondtalan esték feledtették Zsuzsa korábbi magányát.
Zsuzsában felmerült, hogy össze is költözhetnének. De sosem merte felhozni. Ez a lány még azt hiheti, hogy... De talán nem kis baj, hogy van egy kis szünet két találkozás között. Annál nagyobb az öröm, ha újra látják egymást.
Zsuzsa felfigyelt rá, hogy az egyik kolléga egyre gyakrabban áll meg a lány asztalánál. Már nem lehetett ezeket a látogatásokat a kiutalások ellenőrzésére fogni. Éva ártatlanul válaszolgatott, de Zsuzsa már veszélyt szimatolt. Megérezte, hogy ez a szemüveges lakli más, mint a többi. Balázs vágyakozva bámulta a lányt, állandóan körülötte legyeskedve.
Munka után szóba került a fiú köztük, de Éva csak a vállát vonogatta. Aztán néhány nap múlva zavartan lemondta a másnapi mozit, mert Balázzsal akart találkozni.
Zsuzsa megpróbált jó képet vágni, de csak egy csikorgó mosolyra tellett.
Másnap este megivott egy üveg bort, remélve, hogy elfelejtheti, milyen jól szórakoznak a fiatalok. De csak egy heveny fejfájásig jutott meg a mély önsajnálatig.
Éjszaka haditerveket szövögetett. Beszél az igazgatóval, hogy küldjék el a fiút Mongóliába... vagy el kéne rabolni a srácot... vagy a fülébe súgni, hogy meneküljön, mert Éva veszélyes, leszúrta az előző udvarlóját... Mindegy, csak kopjon le!
A kispárnáját ölelve aludt el, önsajnálatba burkolózva. Csapzottan, kimerülten ébredt.
A két fiatal egyre többet találkozott. Éva kezdetben bűntudattal mondta le a programokat, később már elvárta barátnőjétől a megértő támogatást.
Zsuzsa újra egyedül töltötte az estéket. Abba kapaszkodott, hogy legalább a munkahelyen kap valamit Évából. Erőltetett jókedv mögé rejtette csalódását.
Egy borongós estén megszólalt a csengő. Éva toporgott a kapuban.
‒ Na mi az, mi nem ér rá holnapig? ‒ adta a közömböst, mikor ajtót nyitott a lánynak.
Éva besietett a nappaliba, sálját egyetlen hosszú mozdulattal húzta ki a nyakából, akár egy operaénekes, aki nagyáriára készül.
‒ Balázs megkérte a kezem!
‒ Nocsak! Nem túl korai?! Ja! Gratulálok! ‒ hadarta Zsuzsa. Nem sietett oda a barátnőjéhez, hogy megölelje, inkább a bárszekrény felé indult.
‒ Ezt megünnepeljük! Pezsgőm nincs! Jöhet a krémlikör? Na, mutasd a gyűrűt!
‒ Á, gyűrű még nincs! Ez csak olyan bejelentés volt! ‒ magyarázta Éva.
‒ És mikorra tervezitek?
‒ Nem tudom. De Balázs nagyon beindult. Azt mondta, külföldön kapott melót. Költözünk Londonba! Mi van, félrenyeltél?
‒ Semmi, semmi! ‒ krákogta Zsuzsa. ‒ Ez aztán a tempó!
Éva arcát fürkészte. Vajon felfogja, hogy így teljesen elveszítik egymást?!
‒Tudod, minden frankó, bírom ezt a Balázst, de ha arra gondolok, hogy hónapokig, vagy talán évekig nem találkozunk... Várj! Te nem tudnál kijönni?!
Zsuzsa úgy érezte, könnyebben veszi a levegőt! Szélesen elmosolyodott, de aztán legyintett.
‒ Hülye vagy! Hogy nézne az ki?! Veletek laknék, mint egy anyós? Vagy várnám, hogy mikor jössz át hozzám látogatóba? És mit melóznék ott kinn?! Annyit tudok angolul, hogy Metro Goldwyn Mayer. Menj már!
Éva szipogni kezdett, de nem túl sokáig. Hamarosan el is köszönt.
Zsuzsa egyedül maradt az újabb veszteséggel. Ez már túl sok! ‒ kesergett. Újra a dögunalom, a monoton rabszolgamunka! Kihez szól majd?! Kihez?!
Hirtelen elhatározással leült a komputeréhez. Már csak ez volt a vigasza. Ismeretlen életeket bámult, furcsa helyszíneket fedezett fel, rácsodálkozott a gép kínálta különös programokra. Keserűen elmosolyodott, mikor a saját arcát öregítette meg egy buta játékkal. Öregen és magányosan ‒ áradt szét benne a keserűség.
Egyre a fiatalok jártak az eszében. Szipogva nézegette a számtalan fotót Éváról. Rákeresett a fiú nevére is a facebookon. Már korábban ismerősnek jelölte, akadálytalanul nézhette a képeit. Kis hülye pöcs ‒ csóválta a fejét, míg vizsgálta a jellegtelen fotókat baráti sörözgetésekről, luxuskocsikról, egzotikus tájakról. Tucatszám jöttek fel a képek, már kezdte unni, mikor egy sorozaton vékony, szőke nő pózolt a kamerába, karján gyerekkel. Az egyiken Balázs is ott mosolygott. Elnézte a kicsi vonásait.
‒ Tiszta apja! ‒ mondta ki hangosan.
Biztos ez?! Vajon Éva tudja?! Balázsnak gyereke van és már volt nős. Ha elvált egyáltalán!
Sokáig forgolódott az ágyban, a felfedezésén töprengve.
Másnap az irodában az első adandó alkalommal karon ragadta Balázst és a folyosóra vonszolta. A fiú tudott a két nő barátságáról, nem lepődött meg Zsuzsa harciasságán.
‒ Na, mi a helyzet? Éva elmondta? ‒ a férfi lazán nekidőlt a falnak.
‒ Gratulálok! Szép pár vagytok! Ja, apropó, és hány éves a lányod?
‒ Ö... izé... négy. ‒ azonnal kiegyenesedett. Felvonta a szemöldökét, aztán kapcsolt. ‒ Ja, a facebook!
Zsuzsa most mindent feltett egy lapra.
‒ És Londonban lakik a mamával, ugye?
Balázs habozott, de aztán nem látta értelmét a tagadásnak.
‒ Igen. Lassan egy éve...
‒ Felelj őszintén! Mit akarsz Évától?! Hogy ne legyél egyedül, amíg megpróbálod visszaszerezni a családod!?
‒ Ó, dehogy is! ‒ rázta a fejét a férfi.
‒ Akkor miért nem mondtad el Évának ezt az egészet?! Lefogadom, a gyerekről se tud.
A lehajtott fejű Balázsra nézett.
‒ Persze hogy nem! Te nem mondtad el, ő meg nem az a típus, aki a facebookot böngészné. Tudod, hogy a barátnőm! Nem hagyom, hogy szórakozz vele!
‒ Én nem! Én nem! ‒ hebegett a férfi.
‒ Persze, te nem! Ott kinn akartad megmondani neki?! Vagy majd úgyis észreveszi magától, mikor a vidám parkba mentek a gyerekeddel?! Mégis, hogy képzelted ezt az egészet?!
‒ Lett volna még időnk megbeszélni...
‒ Ez nem így működik! Hol akartad elmondani?! A reptéren, a bőröndökön ülve?! Vagy a londoni taxiban?! Esetleg a lakásavatón?! De ha ilyen beszari vagy, akkor miért nem szedted le a fotókat az oldaladról?! Az kész lebukás!
‒ Á, ismerem Évát! Ő nem nézeget ilyesmit! Meg aztán, mit szólna Kinga, ha letörölném az összes fotót a lányomról?! Mit gondolna rólam?!
‒ Értem! Szóval még ennyit számít az anyuka véleménye! Akkor ide figyelj! Én nem akarom megakadályozni, hogy láthasd a gyerekedet, de Évát hagyd ki ebből! Ahogy elnézlek, neked az a terved, hogy visszakönyörögd magad a kis családodhoz! Elváltál egyáltalán?!
‒ Hát, izé, folyamatban...
‒ Értem! És addig is jól jön egy rendes csaj, aki kéznél van, ha esetleg felizgulnál... De ha már itt tartunk, Éva se volt őszinte hozzád.
‒ Mi?! Mi van?! Ezt hogy értsem?!
‒ Évának is lehetnek titkai!
‒ Miféle titkok?! Ugyan már! Csak szívatsz! Nem hiszem el! Ő olyan ártatlan! Olyan egyszerű! Egyébként nem érdekel, hogy mi történt vele a múltban! ‒ legyintett színpadiasan. ‒ Biztos valami volt hapsi! Nem izgat!
‒ Ez a beszéd! Igazad van, legyen nagyvonalú az ember! ‒ helyeselt a nő.
Balázs toporogni kezdett.
‒ Mégis mi az?! Tudnom kell! Együtt akarok élni vele! Nemi beteg volt?
‒ Ne kombinálj! Na jó, megmondom! ‒ a férfi füléhez hajolt. ‒ Éva nem tud főzni!
‒ Hülyéskedsz?! És ezért ne vegyem el?! Ez a nagy titok?! Te szórakozol velem!
‒ Igen, mert megérdemled! De most komoly leszek!
‒ Hát épp itt az ideje! ‒ dohogott a férfi.
‒ Éva egy különleges tehetség! Gyerekkora óta fest és remek képei vannak! Ne csóváld a fejed, látom nem hiszed! Ide nézz! ‒ Zsuzsa a telefonján babrált, majd a férfi elé tartotta.
Balázs kétkedve nézte a képet. Annyit értett a művészethez, mint bármelyik más könyvelő, de az érzékei azt súgták, hogy remekművet lát. A kép alján olvasható volt a cím is: Önarckép. A festményen Éva, megszólalásig hű vonásokkal. Egy légies, könnyed, sejtelmes portré, elképesztő technikával, tökéletesen kimunkálva.
‒ Ez tényleg fantasztikus! De hogyhogy sosem szólt erről! Egyáltalán, mikor festett?! Egy ecsetet se láttam a lakásán! Á, nem igaz! ‒ fakadt ki.
‒ Mert nem otthon festett! Egy képzőművészeti körbe jár. Tőlük kapja a kellékeket. És amikor úgy tudtad, hogy velem van, akkor is a műhelyben üldögélt.
‒ Na jó, és akkor mi van?! Tehetséges és kész! Attól még összeházasodhatunk!
‒ Persze, persze, de van itt egy kis gond. Évát felvették a főiskolára. Jobban mondva, már egyetem, de mindegy! Tanulhatna, és csak a festésre kéne koncentrálnia. Ott annyit fejlődhet, hogy a legnagyobbak közé kerülhet! De az is lehet, hogy az első év után elege lesz és otthagyja... De mindenképpen meg kéne próbálnia! Ha te mellette állsz és támogatod, akkor megvalósíthatná az álmát. De ehhez neked kéne áldozatot hozni! Londonnal várni kéne! Tudom, nem könnyű döntés, de ha igazán szereted... Képzeld csak, milyen hálás lenne neked! Ott lennél neki, segítenéd a karrierjét! Mert ha befut, kőgazdagok lesztek! Akkor majd élhettek bárhol...
‒ Nem mondta el nekem, hogy felvették?! Titkolózott előttem?! Miért?!
‒ Miért, miért?! Egy hete tudja! Te meg jöttél neki ezzel a Londonnal! Két tűz közé került. Jöjjön azzal, hogy válasszál?! De az ő titka semmi a te eltitkolt családodhoz képest...
‒ De hát én... ‒ hebegett Balázs ugráló ádámcsutkával.
‒ Na jó, ne ragozzuk tovább! Vagy Londonba mentek és akkor Évának le kell mondania az álmairól, vagy maradtok, és akkor te hozol áldozatot. Érthető ugye? Döntened kell!
‒ De mért nem mondta el?! Ma rákérdezek erre az egészre!
‒ Persze, kérdezz csak okos fiú! Nem esett le, hogy azért nem beszélt erről, mert ő ilyen önfeláldozó?! Ő itt hagyná a sulit, miattad! De ha te tudsz az iskoláról és mégis Londont választod, akkor láthatja, hogy csak a saját életed a fontos.
‒ Hogy a kurva életbe! Mutasd még egyszer a képet!
Balázs feljebb tolta szemüvegét, és hosszasan bámult a telefonra.
‒ Ez tényleg baromi jó! ‒ sóhajtotta.
‒ Hát csak gondolkozz el az ügyön! A titkokról meg annyit, lefogadom, hogy állásajánlatod sincs Londonban! Neked az a lényeg, hogy kikerülj, aztán majd csak lesz valahogy... a családod közelében... De most választanod kell! Vagy itt - vagy ott!
Zsuzsa sarkon fordult és ott hagyta a tanácstalanul toporgó férfit.
Két eseménytelen nap telt el, mikor az esti órákban megszólalt Zsuzsa kaputelefonja. Hamarosan megjelent Éva az ajtó előtt, kisírt szemmel.
‒ Szakított velem! ‒ pityeregte.
‒ Mi?! Mikor?! Mi történt?! ‒ sürgette Zsuzsa.
‒ Képzeld, előállt valami hülye dumával, hogy olyan állást kapott Angliában, ahová csak nőtlen férfiakat vesznek fel. Meg hogy állandóan utazni fog majd az országban, és ez egy akkora buli, hogy nem tud lemondani róla. A jövő héten már utazik is és fogalma sincs, hogy meddig marad... szóval ne várjak rá!
Zsuzsa megállás nélkül csóválta a fejét, majd rutinosan elindult a bárszekrény felé. Megfordult a poharakkal és Éva szemébe nézett:
‒ Ne is törődj vele! Minden férfi egy tetű! Felejtsd el őket! Ne félj, jól megleszünk mi ketten! És ha unatkozol, majd keresel magadnak egy jó kis hobbit!
Töltött a lánynak.
‒ Igazad van! Utálok, gyűlölök minden hapsit! De miről beszélsz?! Milyen hobbit?! ‒ nyafogta Éva.
‒ Mit szólnál például a festészethez? Vagy néhány jópofa komputer programhoz...
Az irodaház egy hatalmas, élére állított építőkockára hasonlít, de ezzel ugyan senkinek sem lenne kedve játszani. Szürke, piszkos, lehangoló. Borús napokon az épületet borító fekete üveglapok hidegen, fenyegetően tornyosulnak a járókelők felé.
Reggelenként hatalmas, kétszárnyú ajtók nyelik el a beáramló dolgozókat. Engedelmes vonulásuk csapdába csalt apró élőlényekre emlékezteti a bámészkodót.
Ebben a szomorú belvárosi irodaházban dolgozik Zsuzsa, aki már vasárnap rosszkedvűen gondol a másnapra. A komputer kékes fényétől hunyorogva minden áldott nap elhatározza, hogy váltani fog, kilép, új életet kezd, de a fogadkozásoknál sosem jut tovább. Nem áltatja magát, tudja jól, sehol nem kapkodnának érte. Közeleg az ötvenhez, és hiába ad magára, nem tudja becsapni a figyelmes szemlélőt. A modora is elég tüskés, különösen a második válása után. Gyűlöl bejárni ide, ahol még egy rendes kolléganője sincs. Mindig elakad a beszélgetés, ha szóba áll valakivel. Nincs mondanivalója ha a vasárnapi ebédek vagy a gyerekek aranyos történetei kerülnek sorra.
A férfikollégák sem érnek semmit. Ki nem állhatja a nőkkel pletykázó puhányokat, de a focimeccsekről vagy menő kocsikról zagyváló hímekről is megvan a véleménye.
Tanúja volt néhány munkahelyi románcnak is, de vele soha nem kezdett ki senki. Idegenkednek tőle a férfiak. Túl nagy kolonc lenne egy kis szexért cserébe. A mellőzöttségért azzal áll bosszút, hogy lenézi kollégáit.
Ebbe az állóvízbe érkezett Éva. A főnök kísérte a hosszú folyosón, a paravánokkal elválasztott íróasztalok között. A nagydarab férfi mellett a nő még gyámoltalanabbnak látszott. Félénken ölelt magához egy mappát, tekintete ijedten rebbent, látszott, mennyire zavarja, hogy néhányan a paravánok felett átnézve leplezetlenül bámulják őt. A főnök végre a helyére vezette, a Zsuzsa melletti bokszra mutatva.
Pár perc múlva a kezdő egyedül maradt. Csendes pakolászás hallatszott a paraván mögül. Zsuzsa hátra dőlt, lábával taszított néhányat gurulós irodai székén. Egy vonalba került az új kolléganő íróasztalával.
‒ Szia! Zsuzsa vagyok! Nyugi, az első nap a legszarabb! ‒ nem akarta hozzátenni, hogy a többi még inkább.
‒ Szia! Éva vagyok! Te mióta melózol itt?
‒ Mióta, mióta is?! Várj, visszagurulok a gépemhez, kiszámolom, mert ezt már nem tudom fejben tartani.
Összenevettek. Váltottak néhány mondatot. Éva kedves volt és tisztelettudó. Zsuzsának jól esett az újonc figyelme. Hirtelen úgy érezte, nem is volt akkora áldozat ma bejönni. Megjelentek más kolléganők is az új lány asztalánál. Siettek megnyugtatni, hogy bármiben a segítségére lesznek. Fél óra sem telt el, mikor Éva megállt Zsuzsa asztal előtt.
‒ Megmondanád?...
Tehát őt választotta! Elsőre meg sem hallotta a kérdést, csak ez a különös diadalérzet foglalkoztatta.
Napok alatt igen jóba lettek. A köztük levő huszonvalahány év feljogosította Zsuzsát, hogy anyáskodjon egy kicsit. De inkább cinkosokká váltak. Zsuzsa bizalmas pusmogások közepette pletykált a vállalat dolgairól. Mintha oldódott volna az állandó keserűsége. Valósággal megtáltosodott attól, hogy közönsége van. Nagy átéléssel figurázta ki a kollégákat.
Éváról hamar kiderült, hogy neki is kapóra jött ez a társaság. Albérletben él, rokonok, barátok nélkül. Egy dunántúli nagyvárost nevezett meg, amikor a múltjáról faggatta Zsuzsa. Itt Pesten, másfél év alatt még udvarló sem akadt. Pedig csinos a lány ‒ állapította meg Zsuzsa tárgyilagosan. De valami hiányzik belőle. Túl dísztelen, túl súlytalan! Nincs benne semmi abból, amire a férfiak vágynak. Ez a szürkeség még egy jó szexet sem ígér. Semmi, csak a hétköznapi egyszerűség. Vagyis unalmas. Ki akarna áldozni egy ilyen kapcsolatra?!
Éva is tudta, hogy nagyon rosszul áll a húspiacon. Zsuzsa hiába faggatta, nem derült ki, miért ilyen tartózkodó.
Már sülve - főve együtt voltak. Zsuzsa valósággal kivirult ettől a barátságtól. Főzni tanította Évát, a lány meg ügyesen válogatott a város programjai közül, és jegyet szerzett mindenhová. Színház után vendéglői vacsorákkal folytatták. Gondtalan esték feledtették Zsuzsa korábbi magányát.
Zsuzsában felmerült, hogy össze is költözhetnének. De sosem merte felhozni. Ez a lány még azt hiheti, hogy... De talán nem kis baj, hogy van egy kis szünet két találkozás között. Annál nagyobb az öröm, ha újra látják egymást.
Zsuzsa felfigyelt rá, hogy az egyik kolléga egyre gyakrabban áll meg a lány asztalánál. Már nem lehetett ezeket a látogatásokat a kiutalások ellenőrzésére fogni. Éva ártatlanul válaszolgatott, de Zsuzsa már veszélyt szimatolt. Megérezte, hogy ez a szemüveges lakli más, mint a többi. Balázs vágyakozva bámulta a lányt, állandóan körülötte legyeskedve.
Munka után szóba került a fiú köztük, de Éva csak a vállát vonogatta. Aztán néhány nap múlva zavartan lemondta a másnapi mozit, mert Balázzsal akart találkozni.
Zsuzsa megpróbált jó képet vágni, de csak egy csikorgó mosolyra tellett.
Másnap este megivott egy üveg bort, remélve, hogy elfelejtheti, milyen jól szórakoznak a fiatalok. De csak egy heveny fejfájásig jutott meg a mély önsajnálatig.
Éjszaka haditerveket szövögetett. Beszél az igazgatóval, hogy küldjék el a fiút Mongóliába... vagy el kéne rabolni a srácot... vagy a fülébe súgni, hogy meneküljön, mert Éva veszélyes, leszúrta az előző udvarlóját... Mindegy, csak kopjon le!
A kispárnáját ölelve aludt el, önsajnálatba burkolózva. Csapzottan, kimerülten ébredt.
A két fiatal egyre többet találkozott. Éva kezdetben bűntudattal mondta le a programokat, később már elvárta barátnőjétől a megértő támogatást.
Zsuzsa újra egyedül töltötte az estéket. Abba kapaszkodott, hogy legalább a munkahelyen kap valamit Évából. Erőltetett jókedv mögé rejtette csalódását.
Egy borongós estén megszólalt a csengő. Éva toporgott a kapuban.
‒ Na mi az, mi nem ér rá holnapig? ‒ adta a közömböst, mikor ajtót nyitott a lánynak.
Éva besietett a nappaliba, sálját egyetlen hosszú mozdulattal húzta ki a nyakából, akár egy operaénekes, aki nagyáriára készül.
‒ Balázs megkérte a kezem!
‒ Nocsak! Nem túl korai?! Ja! Gratulálok! ‒ hadarta Zsuzsa. Nem sietett oda a barátnőjéhez, hogy megölelje, inkább a bárszekrény felé indult.
‒ Ezt megünnepeljük! Pezsgőm nincs! Jöhet a krémlikör? Na, mutasd a gyűrűt!
‒ Á, gyűrű még nincs! Ez csak olyan bejelentés volt! ‒ magyarázta Éva.
‒ És mikorra tervezitek?
‒ Nem tudom. De Balázs nagyon beindult. Azt mondta, külföldön kapott melót. Költözünk Londonba! Mi van, félrenyeltél?
‒ Semmi, semmi! ‒ krákogta Zsuzsa. ‒ Ez aztán a tempó!
Éva arcát fürkészte. Vajon felfogja, hogy így teljesen elveszítik egymást?!
‒Tudod, minden frankó, bírom ezt a Balázst, de ha arra gondolok, hogy hónapokig, vagy talán évekig nem találkozunk... Várj! Te nem tudnál kijönni?!
Zsuzsa úgy érezte, könnyebben veszi a levegőt! Szélesen elmosolyodott, de aztán legyintett.
‒ Hülye vagy! Hogy nézne az ki?! Veletek laknék, mint egy anyós? Vagy várnám, hogy mikor jössz át hozzám látogatóba? És mit melóznék ott kinn?! Annyit tudok angolul, hogy Metro Goldwyn Mayer. Menj már!
Éva szipogni kezdett, de nem túl sokáig. Hamarosan el is köszönt.
Zsuzsa egyedül maradt az újabb veszteséggel. Ez már túl sok! ‒ kesergett. Újra a dögunalom, a monoton rabszolgamunka! Kihez szól majd?! Kihez?!
Hirtelen elhatározással leült a komputeréhez. Már csak ez volt a vigasza. Ismeretlen életeket bámult, furcsa helyszíneket fedezett fel, rácsodálkozott a gép kínálta különös programokra. Keserűen elmosolyodott, mikor a saját arcát öregítette meg egy buta játékkal. Öregen és magányosan ‒ áradt szét benne a keserűség.
Egyre a fiatalok jártak az eszében. Szipogva nézegette a számtalan fotót Éváról. Rákeresett a fiú nevére is a facebookon. Már korábban ismerősnek jelölte, akadálytalanul nézhette a képeit. Kis hülye pöcs ‒ csóválta a fejét, míg vizsgálta a jellegtelen fotókat baráti sörözgetésekről, luxuskocsikról, egzotikus tájakról. Tucatszám jöttek fel a képek, már kezdte unni, mikor egy sorozaton vékony, szőke nő pózolt a kamerába, karján gyerekkel. Az egyiken Balázs is ott mosolygott. Elnézte a kicsi vonásait.
‒ Tiszta apja! ‒ mondta ki hangosan.
Biztos ez?! Vajon Éva tudja?! Balázsnak gyereke van és már volt nős. Ha elvált egyáltalán!
Sokáig forgolódott az ágyban, a felfedezésén töprengve.
Másnap az irodában az első adandó alkalommal karon ragadta Balázst és a folyosóra vonszolta. A fiú tudott a két nő barátságáról, nem lepődött meg Zsuzsa harciasságán.
‒ Na, mi a helyzet? Éva elmondta? ‒ a férfi lazán nekidőlt a falnak.
‒ Gratulálok! Szép pár vagytok! Ja, apropó, és hány éves a lányod?
‒ Ö... izé... négy. ‒ azonnal kiegyenesedett. Felvonta a szemöldökét, aztán kapcsolt. ‒ Ja, a facebook!
Zsuzsa most mindent feltett egy lapra.
‒ És Londonban lakik a mamával, ugye?
Balázs habozott, de aztán nem látta értelmét a tagadásnak.
‒ Igen. Lassan egy éve...
‒ Felelj őszintén! Mit akarsz Évától?! Hogy ne legyél egyedül, amíg megpróbálod visszaszerezni a családod!?
‒ Ó, dehogy is! ‒ rázta a fejét a férfi.
‒ Akkor miért nem mondtad el Évának ezt az egészet?! Lefogadom, a gyerekről se tud.
A lehajtott fejű Balázsra nézett.
‒ Persze hogy nem! Te nem mondtad el, ő meg nem az a típus, aki a facebookot böngészné. Tudod, hogy a barátnőm! Nem hagyom, hogy szórakozz vele!
‒ Én nem! Én nem! ‒ hebegett a férfi.
‒ Persze, te nem! Ott kinn akartad megmondani neki?! Vagy majd úgyis észreveszi magától, mikor a vidám parkba mentek a gyerekeddel?! Mégis, hogy képzelted ezt az egészet?!
‒ Lett volna még időnk megbeszélni...
‒ Ez nem így működik! Hol akartad elmondani?! A reptéren, a bőröndökön ülve?! Vagy a londoni taxiban?! Esetleg a lakásavatón?! De ha ilyen beszari vagy, akkor miért nem szedted le a fotókat az oldaladról?! Az kész lebukás!
‒ Á, ismerem Évát! Ő nem nézeget ilyesmit! Meg aztán, mit szólna Kinga, ha letörölném az összes fotót a lányomról?! Mit gondolna rólam?!
‒ Értem! Szóval még ennyit számít az anyuka véleménye! Akkor ide figyelj! Én nem akarom megakadályozni, hogy láthasd a gyerekedet, de Évát hagyd ki ebből! Ahogy elnézlek, neked az a terved, hogy visszakönyörögd magad a kis családodhoz! Elváltál egyáltalán?!
‒ Hát, izé, folyamatban...
‒ Értem! És addig is jól jön egy rendes csaj, aki kéznél van, ha esetleg felizgulnál... De ha már itt tartunk, Éva se volt őszinte hozzád.
‒ Mi?! Mi van?! Ezt hogy értsem?!
‒ Évának is lehetnek titkai!
‒ Miféle titkok?! Ugyan már! Csak szívatsz! Nem hiszem el! Ő olyan ártatlan! Olyan egyszerű! Egyébként nem érdekel, hogy mi történt vele a múltban! ‒ legyintett színpadiasan. ‒ Biztos valami volt hapsi! Nem izgat!
‒ Ez a beszéd! Igazad van, legyen nagyvonalú az ember! ‒ helyeselt a nő.
Balázs toporogni kezdett.
‒ Mégis mi az?! Tudnom kell! Együtt akarok élni vele! Nemi beteg volt?
‒ Ne kombinálj! Na jó, megmondom! ‒ a férfi füléhez hajolt. ‒ Éva nem tud főzni!
‒ Hülyéskedsz?! És ezért ne vegyem el?! Ez a nagy titok?! Te szórakozol velem!
‒ Igen, mert megérdemled! De most komoly leszek!
‒ Hát épp itt az ideje! ‒ dohogott a férfi.
‒ Éva egy különleges tehetség! Gyerekkora óta fest és remek képei vannak! Ne csóváld a fejed, látom nem hiszed! Ide nézz! ‒ Zsuzsa a telefonján babrált, majd a férfi elé tartotta.
Balázs kétkedve nézte a képet. Annyit értett a művészethez, mint bármelyik más könyvelő, de az érzékei azt súgták, hogy remekművet lát. A kép alján olvasható volt a cím is: Önarckép. A festményen Éva, megszólalásig hű vonásokkal. Egy légies, könnyed, sejtelmes portré, elképesztő technikával, tökéletesen kimunkálva.
‒ Ez tényleg fantasztikus! De hogyhogy sosem szólt erről! Egyáltalán, mikor festett?! Egy ecsetet se láttam a lakásán! Á, nem igaz! ‒ fakadt ki.
‒ Mert nem otthon festett! Egy képzőművészeti körbe jár. Tőlük kapja a kellékeket. És amikor úgy tudtad, hogy velem van, akkor is a műhelyben üldögélt.
‒ Na jó, és akkor mi van?! Tehetséges és kész! Attól még összeházasodhatunk!
‒ Persze, persze, de van itt egy kis gond. Évát felvették a főiskolára. Jobban mondva, már egyetem, de mindegy! Tanulhatna, és csak a festésre kéne koncentrálnia. Ott annyit fejlődhet, hogy a legnagyobbak közé kerülhet! De az is lehet, hogy az első év után elege lesz és otthagyja... De mindenképpen meg kéne próbálnia! Ha te mellette állsz és támogatod, akkor megvalósíthatná az álmát. De ehhez neked kéne áldozatot hozni! Londonnal várni kéne! Tudom, nem könnyű döntés, de ha igazán szereted... Képzeld csak, milyen hálás lenne neked! Ott lennél neki, segítenéd a karrierjét! Mert ha befut, kőgazdagok lesztek! Akkor majd élhettek bárhol...
‒ Nem mondta el nekem, hogy felvették?! Titkolózott előttem?! Miért?!
‒ Miért, miért?! Egy hete tudja! Te meg jöttél neki ezzel a Londonnal! Két tűz közé került. Jöjjön azzal, hogy válasszál?! De az ő titka semmi a te eltitkolt családodhoz képest...
‒ De hát én... ‒ hebegett Balázs ugráló ádámcsutkával.
‒ Na jó, ne ragozzuk tovább! Vagy Londonba mentek és akkor Évának le kell mondania az álmairól, vagy maradtok, és akkor te hozol áldozatot. Érthető ugye? Döntened kell!
‒ De mért nem mondta el?! Ma rákérdezek erre az egészre!
‒ Persze, kérdezz csak okos fiú! Nem esett le, hogy azért nem beszélt erről, mert ő ilyen önfeláldozó?! Ő itt hagyná a sulit, miattad! De ha te tudsz az iskoláról és mégis Londont választod, akkor láthatja, hogy csak a saját életed a fontos.
‒ Hogy a kurva életbe! Mutasd még egyszer a képet!
Balázs feljebb tolta szemüvegét, és hosszasan bámult a telefonra.
‒ Ez tényleg baromi jó! ‒ sóhajtotta.
‒ Hát csak gondolkozz el az ügyön! A titkokról meg annyit, lefogadom, hogy állásajánlatod sincs Londonban! Neked az a lényeg, hogy kikerülj, aztán majd csak lesz valahogy... a családod közelében... De most választanod kell! Vagy itt - vagy ott!
Zsuzsa sarkon fordult és ott hagyta a tanácstalanul toporgó férfit.
Két eseménytelen nap telt el, mikor az esti órákban megszólalt Zsuzsa kaputelefonja. Hamarosan megjelent Éva az ajtó előtt, kisírt szemmel.
‒ Szakított velem! ‒ pityeregte.
‒ Mi?! Mikor?! Mi történt?! ‒ sürgette Zsuzsa.
‒ Képzeld, előállt valami hülye dumával, hogy olyan állást kapott Angliában, ahová csak nőtlen férfiakat vesznek fel. Meg hogy állandóan utazni fog majd az országban, és ez egy akkora buli, hogy nem tud lemondani róla. A jövő héten már utazik is és fogalma sincs, hogy meddig marad... szóval ne várjak rá!
Zsuzsa megállás nélkül csóválta a fejét, majd rutinosan elindult a bárszekrény felé. Megfordult a poharakkal és Éva szemébe nézett:
‒ Ne is törődj vele! Minden férfi egy tetű! Felejtsd el őket! Ne félj, jól megleszünk mi ketten! És ha unatkozol, majd keresel magadnak egy jó kis hobbit!
Töltött a lánynak.
‒ Igazad van! Utálok, gyűlölök minden hapsit! De miről beszélsz?! Milyen hobbit?! ‒ nyafogta Éva.
‒ Mit szólnál például a festészethez? Vagy néhány jópofa komputer programhoz...