Pályamódosítás
Ülünk öreg barátommal a kávéházban. Az időjárás örök témáját már kimerítettük, de nem kell félnünk, hogy csend telepszik ránk, ugyanis a haverom állásinterjún volt.
- Janitornak jelentkeztem egy suliba. – kezdi. - Tudod, egyébként, hogy mit jelent a janitor? Régen, az ajtó előtt őrködő strázsákat hívták így, aztán valahogy ez a posztolás illetve portási munka összeolvadt a tisztogatási teendőkkel, szóval manapság ez már csak takarítót jelent. Egyébként egy helyütt Mikszáth még Szent Pétert is janitornak nevezi, mivel az ugye a mennyország kapujánál őrködött. . .
- A lényegre, a lényegre - szakítom félbe, különben sosem hagyja abba.
- Ja, szóval leadtam a resumémet, aztán néhány hét múlva csengett a telefon. Berendeltek interjúra. – folytatja nagy lendülettel. – Komoly, elegáns épületben volt a találkozó, a bejárati üvegajtó mögött egy pult, a mögött meg egy titkárnő. Kicsit tologatta az iratait, nemigen akart észrevenni. Mikor végre rám nézett, azt vártam, hogy a retiküljébe nyúl, és átad némi alamizsnát. Alig félórát várattak, közben azért ki kellett töltenem egy négyoldalas kérdőívet, mind olyan témában, amiket már a bemutatkozó levelemben megírtam. Megkérdezték persze, hogy büntetlen előéletű vagyok-e. Ennek sincs sok értelme, mert ha felvesznek, úgyis elkérik a rendőrségtől az erkölcsi bizonyítványomat. Végre behívtak a terembe. A hatalmas asztal mögött ketten ültek. Egy fiatal indiai fazon, aki olyan kíváncsian méregetett olajosbarna szemeivel, hogy kezdtem úgy érezni, egy produkció részese vagyok. Tán hamarosan előkerül a furulya és megkezdődik a kígyóbűvölés. A másik, tagbaszakadt, sörhasú, walesi kocsmáros kinézetű pasas volt, akkora harcsabajusszal, hogy bármelyik osztrák főherceg megirigyelhette volna. Igen jó hangulatban voltak, látszott, meg van oldva a délutánjuk, mert a műszak végéig jól elszórakozhatnak velem. Mielőtt belemélyedtek volna a faggatásba, a harcsabajszú közölte, hogy több százan pályáznak erre az állásra. Gondolom, ezt bíztatásnak szánta. Aztán megkezdődött a műsor, főleg a kövér kérdezett. Úgy faggatott, mint egy apósjelölt, aki nem akar mindenféle jöttmentet a családba. Amikor már mindent tudtak rólam, kis feladatlapokat nyomtak a kezembe. Például, hogy mi a helyes sorrend a takarításnál az iskolában. Elégedetten dörmögtek, mikor visszaadtam a papírt, de még nem volt vége. Jött a következő feladat, vagyis, hogy írjak egy kis fogalmazást piros tollal(!) arról, hogy mit teszek akkor, ha egy esti órán áramszünet tör ki egy francia nyelvű iskolában, ahol ifjak labdáznak a tornateremben, másnap meg rendezvény lesz ugyanott, és minden tele van szeméttel, és nincs egy árva generátor, és a tisztítószer is most érkezett a raktárba.
- Te, ezek nem janitort keresnek, hanem elhárító tisztet!- szakítom félbe.
- Ne szólj közbe! – int le. – Szóval megválaszoltam szépen piros tollal, hogy a kis elemlámpámmal kivezetem a diákokat az épületből, telefonálok a mobilomon a főnökömnek, hogy értesítsem a szörnyűségekről, és lámpafénynél elkezdem kihordani a bezsákolt szemetet a kukákba.
- Hát arra én befizetnék, hogy valaki elemlámpával bukdácsolva cipeli a zsákokat!
- Értesz is te ehhez?!- torkol le. – Tudd meg, hogy ez nagyon tetszett nekik. Meg az is, hogy az asztalon hagyott tollakból a pirossal írtam. Úgy látszik, ebből kiderítették, hogy engedelmes típus vagyok. De mégsem hiszem, hogy nagyon oda lettek volna értem.
- Hogyhogy, ezek után?! – értetlenkedem.
- Igen, mert azt mondta a harcsabajszú, hogy fel kellett volna hívnom az Elektromos Műveket, hogy miért van áramszünet és meddig fog tartani. Én meg nagy hirtelen azt válaszoltam, hogy ez nem az én dolgom, telefonáljon a főnök, hát nem emlékszel, én a szemetet hordom ki az elemlámpával.
- Hát azért még nincs veszve minden. – vígasztalom.
- Na ez az! – hördül fel. – Azt mondta a kövér, ha itt továbbjutok, még két forduló lesz, mert ez egy ilyen felvételi. Akkor csendesen megjegyeztem, hogy nem igazgatónak jelentkeztem, hanem takarítónak.
- Hát mit tudnak még kérdezni az újabb fordulókban?- töprengek.
- Kérdezni semmit. – legyint a haver – Azt állította a harcsabajszú, hogy azokban a fordulókban takarítani kell. Mert nehogy szakképzetlen alakot vegyenek fel véletlenül. Igaz, hogy felvételi követelmény az oklevél a takarítói suliról, de ez nem elég. Biztos attól félnek, hogy összetévesztem a partvist a konflissal.- legyint. – Szóval ott kéne takarítanom az egész irodaépületet, hogy bizonyítsak. Röhögve kibökték, hogy már évek óta nincs rendes takarító az épületben, mert mindig a felvételizőket dolgoztatják.
- Ne lázadozz! – csillapítom. - A szakácsoknál is felvételi követelmény, hogy főzniük kell, mielőtt felveszik őket valahová.
- Igen, de ők legalább megehetik, amit főztek! De én mit csináljak? Üljek az iroda sarkában és várjam, amíg minden újra bekoszolódik?! – kesereg.
- Ne búsulj! Végül is, van rendes melód így is. – vígasztalom.
- Hát ja.- nyuszik meg kissé. – Megmaradok szobafestőnek. Legalább nem fogok csalódást okozni a haveroknak.
- Hogyhogy?
- Hát, mert mindenki Picassónak hív. Ilyen névvel csak nem moshatok folyosót!
Ülünk öreg barátommal a kávéházban. Az időjárás örök témáját már kimerítettük, de nem kell félnünk, hogy csend telepszik ránk, ugyanis a haverom állásinterjún volt.
- Janitornak jelentkeztem egy suliba. – kezdi. - Tudod, egyébként, hogy mit jelent a janitor? Régen, az ajtó előtt őrködő strázsákat hívták így, aztán valahogy ez a posztolás illetve portási munka összeolvadt a tisztogatási teendőkkel, szóval manapság ez már csak takarítót jelent. Egyébként egy helyütt Mikszáth még Szent Pétert is janitornak nevezi, mivel az ugye a mennyország kapujánál őrködött. . .
- A lényegre, a lényegre - szakítom félbe, különben sosem hagyja abba.
- Ja, szóval leadtam a resumémet, aztán néhány hét múlva csengett a telefon. Berendeltek interjúra. – folytatja nagy lendülettel. – Komoly, elegáns épületben volt a találkozó, a bejárati üvegajtó mögött egy pult, a mögött meg egy titkárnő. Kicsit tologatta az iratait, nemigen akart észrevenni. Mikor végre rám nézett, azt vártam, hogy a retiküljébe nyúl, és átad némi alamizsnát. Alig félórát várattak, közben azért ki kellett töltenem egy négyoldalas kérdőívet, mind olyan témában, amiket már a bemutatkozó levelemben megírtam. Megkérdezték persze, hogy büntetlen előéletű vagyok-e. Ennek sincs sok értelme, mert ha felvesznek, úgyis elkérik a rendőrségtől az erkölcsi bizonyítványomat. Végre behívtak a terembe. A hatalmas asztal mögött ketten ültek. Egy fiatal indiai fazon, aki olyan kíváncsian méregetett olajosbarna szemeivel, hogy kezdtem úgy érezni, egy produkció részese vagyok. Tán hamarosan előkerül a furulya és megkezdődik a kígyóbűvölés. A másik, tagbaszakadt, sörhasú, walesi kocsmáros kinézetű pasas volt, akkora harcsabajusszal, hogy bármelyik osztrák főherceg megirigyelhette volna. Igen jó hangulatban voltak, látszott, meg van oldva a délutánjuk, mert a műszak végéig jól elszórakozhatnak velem. Mielőtt belemélyedtek volna a faggatásba, a harcsabajszú közölte, hogy több százan pályáznak erre az állásra. Gondolom, ezt bíztatásnak szánta. Aztán megkezdődött a műsor, főleg a kövér kérdezett. Úgy faggatott, mint egy apósjelölt, aki nem akar mindenféle jöttmentet a családba. Amikor már mindent tudtak rólam, kis feladatlapokat nyomtak a kezembe. Például, hogy mi a helyes sorrend a takarításnál az iskolában. Elégedetten dörmögtek, mikor visszaadtam a papírt, de még nem volt vége. Jött a következő feladat, vagyis, hogy írjak egy kis fogalmazást piros tollal(!) arról, hogy mit teszek akkor, ha egy esti órán áramszünet tör ki egy francia nyelvű iskolában, ahol ifjak labdáznak a tornateremben, másnap meg rendezvény lesz ugyanott, és minden tele van szeméttel, és nincs egy árva generátor, és a tisztítószer is most érkezett a raktárba.
- Te, ezek nem janitort keresnek, hanem elhárító tisztet!- szakítom félbe.
- Ne szólj közbe! – int le. – Szóval megválaszoltam szépen piros tollal, hogy a kis elemlámpámmal kivezetem a diákokat az épületből, telefonálok a mobilomon a főnökömnek, hogy értesítsem a szörnyűségekről, és lámpafénynél elkezdem kihordani a bezsákolt szemetet a kukákba.
- Hát arra én befizetnék, hogy valaki elemlámpával bukdácsolva cipeli a zsákokat!
- Értesz is te ehhez?!- torkol le. – Tudd meg, hogy ez nagyon tetszett nekik. Meg az is, hogy az asztalon hagyott tollakból a pirossal írtam. Úgy látszik, ebből kiderítették, hogy engedelmes típus vagyok. De mégsem hiszem, hogy nagyon oda lettek volna értem.
- Hogyhogy, ezek után?! – értetlenkedem.
- Igen, mert azt mondta a harcsabajszú, hogy fel kellett volna hívnom az Elektromos Műveket, hogy miért van áramszünet és meddig fog tartani. Én meg nagy hirtelen azt válaszoltam, hogy ez nem az én dolgom, telefonáljon a főnök, hát nem emlékszel, én a szemetet hordom ki az elemlámpával.
- Hát azért még nincs veszve minden. – vígasztalom.
- Na ez az! – hördül fel. – Azt mondta a kövér, ha itt továbbjutok, még két forduló lesz, mert ez egy ilyen felvételi. Akkor csendesen megjegyeztem, hogy nem igazgatónak jelentkeztem, hanem takarítónak.
- Hát mit tudnak még kérdezni az újabb fordulókban?- töprengek.
- Kérdezni semmit. – legyint a haver – Azt állította a harcsabajszú, hogy azokban a fordulókban takarítani kell. Mert nehogy szakképzetlen alakot vegyenek fel véletlenül. Igaz, hogy felvételi követelmény az oklevél a takarítói suliról, de ez nem elég. Biztos attól félnek, hogy összetévesztem a partvist a konflissal.- legyint. – Szóval ott kéne takarítanom az egész irodaépületet, hogy bizonyítsak. Röhögve kibökték, hogy már évek óta nincs rendes takarító az épületben, mert mindig a felvételizőket dolgoztatják.
- Ne lázadozz! – csillapítom. - A szakácsoknál is felvételi követelmény, hogy főzniük kell, mielőtt felveszik őket valahová.
- Igen, de ők legalább megehetik, amit főztek! De én mit csináljak? Üljek az iroda sarkában és várjam, amíg minden újra bekoszolódik?! – kesereg.
- Ne búsulj! Végül is, van rendes melód így is. – vígasztalom.
- Hát ja.- nyuszik meg kissé. – Megmaradok szobafestőnek. Legalább nem fogok csalódást okozni a haveroknak.
- Hogyhogy?
- Hát, mert mindenki Picassónak hív. Ilyen névvel csak nem moshatok folyosót!