A papa aztán tudja
- Papi, csinálsz egy kakaót?
- Persze kicsim! A tej élet, erő egészség! Ja, az régen volt! Mindegy, néhány korty még nem árthat! De hoppá! Miért én?! Te is képes vagy rá, tudom jól…
- De Papóka! A tied sokkal, sokkal finomabb!
- Tessék! Még nincs tíz éves, de már tudja, hogy kell manipulálni az embert!- dohogott tettetett komolysággal az idős férfi. Felkászálódott a fotelből és elindult a konyha felé. Ez nem jelentett különösebb erőfeszítést, hiszen a nyitott konyharész a hatalmas nappali egyik sarkát foglalta el. Míg az öreg forgolódni kezdett a frizsider körül, addig a kislány ügyesen felmászott a konyhapult előtti bárszékre.
- Én tudom, hogy anyuék miért nem vittek magukkal! – közölte tárgyilagosan.
- Miért, miért? - próbált hárítani az öreg. - Nem olyan szórakoztató egy nagybevásárlás… és különben is, leckéd van.
- Nem, nem! - csóválta fejét a gyermek. - Azért nem lehetek velük, mert most veszik meg a karácsonyi ajándékokat.
Az öreg nyelt egyet. Próbáljon meg tiltakozni?! Felesleges-futott át rajta. Ezt a gyereket nem lehet becsapni. Fejét kissé oldalra billentve figyeli a nagyapját, olyan, mint egy kis vizsgálóbíró, csak a kedves gyerekarc enyhíti a komolyságot.
- Mióta tudod? Szóval, hogy nem a Jézuska…
- Már jó pár éve… - vont vállat a gyerek. - Papi, de komolyan… a Mikulás, a húsvéti nyuszi, meg a Jézuska…csupa mese az egész! De nem mondhatom meg anyuéknak… Olyan klassz, ahogy titkolóznak…
- Hát igen, a Mikulás… a Santa Claus, vagy nevezzék bárhogy… A barátomat is elhívták egy óvodába, hogy ajándékozza meg a kicsiket. Hiába tiltakozott, hogy túl öreg már ehhez. Hogy remeg a keze, meg már bottal jár. – Pont az a jó - válaszolták, akkor ő lesz a Sánta Claus. De tényleg nem stimmel ez az egész! A szülők dolgoznak, kuporgatnak, hogy mindenféle ajándékot vegyenek a gyereküknek, a kicsi meg a Jézuskának hálálkodik. Akkor most mi lesz? Odaállsz eléjük, a nyakukba borulsz és megköszönöd az ajándékokat, vagy továbbra is játszod a kis butát, aki nem sejt semmit?
- Papi, nálad hogy volt? Te hány éves voltál amikor kiderült, hogy mindent tudsz…
- Édesem, az olyan régen volt, már nem is emlékszem. Három gyerek várta az ajándékokat. A szüleink meg szegények voltak. Nem volt ez újság akkoriban. Majdnem mindenki az volt. Ruhanemük, mesekönyvek, épitőkocka, ilyesmi… búgócsiga, társasjáték… mai szemmel apróságok, de akkor biztos komoly kiadást jelentett a szüleinknek egy-egy karácsony. Még egy pár pamutkesztyű is nagy értéknek számított. Fonallal kötötték össze őket, amit átvezettek a télikabát ujjain, remélve, hogy így nem veszítjük el egyiket sem. Egyébként mi sosem kaptunk év közben ajándékot. Névnap, születésnap - senki nem törődött ilyesmivel. Esetleg meghúzták a füledet, hogy nagyra nőj. Egyszerűen nem volt divat. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor tettem be a lábam a játékboltba. Az egyetlenbe, az egész kerületben. Soha nem egyedül, mindig szülői kisérettel.
- De papa, ezt már mesélted! – közölte az unoka.
- Igen?! Na, elég az hozzá, hogy akkor még nem ez az önkiszolgáló rendszer volt divatban. Nem flangáltunk a kosarakkal a polcok között és nem lehetett tapogatni, fogdosni a játékokat. A pultnál kellett kérni. Ott egy gyomorbajos kinézetű szigorú férfi állt, barna köpenyben. Ábrándozva nézegettem a katonákat. Ezek olyan kis gipszfigurák voltak, színesre festve. Volt köztük lovas is. Ha sokat játszottunk velük, lepergett a gipsz, látni lehetett a drótvázat. De olyan szépek voltak! Színes fakockákból építettem várat nekik. A könyveknek is nagyon örültem…
- Könyv, meg pár katona?! Csak ennyi? – a csalódottság kiült a gyerek arcára.
- Ja, és egyszer kaptam korcsolyát is. Jobban mondva az mindenkié lett, mert állítani lehetett a méretét. Egy Z formájú kulccsal kellett rácsavarni a cipőre. Kurblis korcsolyának hívták. Nem sokat használhattam, mert ha jeges lett az utca, a bátyáim már le is léptek vele. Sokszor jöttek haza levált cipőtalppal. Apám szerzett valami ipari bőrragasztót, ő javítgatta a bakancsokat. Kicsit szentségelt hozzá, de azért hagyta, hogy korizzunk. Lementünk a Dunára, a holtágakban mindig hamarabb fagyott be a folyó, tudod, mert ott nincs áramlás. Kerestünk egy üres konzervdobozt, teletömtük jeges hóval, az lett a korong. Felszedtünk néhány görbe faágat, azok lettek a hokibotok. Néha beszakadt a jég, de nem volt vészes. Ránk fagyott a mackónadrág, de folytattuk. Csak a sötétség zavart haza minket. Túl sokat beszélek, ugye? - kapott észbe az öreg.
- Már megszoktam. – válaszolta a kicsi, huncut mosollyal.
- Na szépen vagyunk! Ilyenkor az a helyes válasz: - Tisztelt uram, nagy figyelemmell hallgatom értékes beszámolóját!
- Jó, majd felírom, hogy mit kell hazudni! Papi tudod, hogy én akkor is szoktam ajándékot kapni, ha átmegyek a barátnőmhöz a szülinapján. Akkor minden gyerek kap valamit…
- Persze, mondták, hogy manapság ez a szokás. Nehogy a gyerkőc lelke sérüljön, hogy csak az ünnepelt kap ajándékot. Ez mekkora baromság! Aztán csodálkoznak, hogy a kölykök nem tudnak örülni semminek.
- Ne mérgelődj Papi! Ez van, és kész! Szóval fogalmad sincs, hogy meddig hittél a Jézuskában?!
- Sajnos nincs. De azért olyan jó volt, amikor megszólalt a csengő, kitárult a szobaajtó és ott ragyogott a fenyőfa. Olyan mámorító volt az a hangulat. Nemcsak az ajándékok miatt! A titokzatos ajándékozó miatt is, hogy a csoda ott lebeg körülöttünk. A fenyőillat még mindig vissza tud hozni valamit ebből. Utálom a műfenyőket!
- De én meg sajnálom azokat a kidobott karácsonyfákat, ünnep után. Már mindegyik szinte csupasz. Néha rajtuk felejtenek egy-egy díszt. Olyan szomorú! – kesergett a kicsi.
- Műfenyő, vagy igazi? Hát, nem fogjuk megoldani a világ gondjait! De ezért kár búslakodni! – vigasztalta az öreg. – Tessék, itt a bögréd! Vigyázz, még forró! Te mit szeretnél karácsonyra?
- Ruhát nem, az biztos! Könyvet se, mert az már ciki. Nagyon sok helyen már ingyen is el lehet vinni, annyira nem számít értéknek.
- Hát sajnos nem! - hagyta rá az öreg. Gondolom, kölnire sem vágysz még. A kozmetikai cuccok is várhatnak… telefonod is van már... Nagyon nehéz dolga van manapság a szülőknek, mikor mindig vesznek valamit a gyereknek, ahányszor boltba mennek. Neked is hegyekben állnak a játékok a szobádban… Hülye világ lett, az biztos! Mindenki betegre vásárolja magát, csak azért mert kötelező.
- Ja, én is láttam a tévében ahogy verekednek az üzletekben a fekete pénteken. Ha a Jézuska hozná az ajándékokat akkor senkinek nem kéne vásárolni karácsony előtt. Ha nagyobb leszek, majd és is mehetek verekedni…- sajnáltatta magát a gyermek. - Ja, nem is! -vidult fel. - Majd rendelek az interneten.
Az öreg bólogatott.
- Mindenki vásárol! Olyan ez, mint egy népbetegség! És mennyi kacatot! Képzeld, már felnőtt voltam, egy társasházban laktunk a nagyival, és találtam egy videó kazettát. Ugye tudod mi az?
- Olyan szalagos izé, amit egy gép játszott le és a tévén lehetett nézni…
- Úgy van! Okos vagy!
- Filmek vannak rajta. Láttam a bolhapiacon…
- Filmek is, de saját felvételeket is lehetett rávenni. Na én kifogtam egy ilyet.
- És megnézted mások felvételét?!
- Jó, hát nem volt rajta felirat, csak egy dátum, fogalmam se volt, hogy mi lesz rajta. Gondoltam, valami jó kis film, amit még nem láttam…
- De nem az volt…
- Hát nem! Valaki levídeózta az egész karácsonyestét. Égtek a lámpák a fenyőfán, szikrázott a csillagszóró, a csendes éj ment a magnóról, osztogatták az ajándékokat, minden, ahogy kell. Kicsit szégyelltem magam, éreztem tiltott dolgot művelek, amíg lesem őket, de olyan kíváncsi voltam. Kiderült, hogy ismerem a családot. A házban laktak, a negyediken… A családfő valami fejes volt egy minisztériumban, nem álltak rosszul anyagilag, az tuti. A rokonság meg az ajándékokkal volt elfoglalva. A családfő kibontotta a selyempapírt és előkerült egy üveg, olcsó asztali bor. Az öreg felmutatta a kamera felé, mint valami trófeát. De az arcán látszott a csalódás. A többiek is csupa értéktelen holmit kaptak. Kötött sapka, nyakkendő, zokni, dugóhúzó díszdobozban, macskanyelv, meg hasonlók… Kérdezem én, mire jó egy ilyen színjáték?! Senkin sem láttam az örömöt, kicsit ugyan megjátszották magukat, de az volt a cél, hogy minél olcsóbban letudják az egészet.
- De Papa, hát mit lehet venni egy gazdag embernek?! Most mondtad, hogy mindene megvolt!
- Na látod, ez igaz! Vegyenek fel bankkölcsönt a fiatalok, hogy meglepjék a nagyfatert?! Nem működik ez az egész!
- Papi, azért ne vedd el a kedvem a karácsonytól! Hátha én olyasmit fogok kapni anyuéktól, aminek nagyon tudok majd örülni.
Az öreg szaporán bólogatott, igyekezett leplezni a mosolyát. Ő már tudta jól, hogy mi lesz az az ajándék. Pár napja maga is megnézte azt a tündéri kis kölyökkutyát, aki egy dobozban fog megbújni szentestén a fa alatt.
- Bizakodjunk, mi mást tehetnénk. – nézett fel, mint aki az égiektől várja a megoldást. – Na idd a kakaódat, mielőtt kihűl!
- Papi, csinálsz egy kakaót?
- Persze kicsim! A tej élet, erő egészség! Ja, az régen volt! Mindegy, néhány korty még nem árthat! De hoppá! Miért én?! Te is képes vagy rá, tudom jól…
- De Papóka! A tied sokkal, sokkal finomabb!
- Tessék! Még nincs tíz éves, de már tudja, hogy kell manipulálni az embert!- dohogott tettetett komolysággal az idős férfi. Felkászálódott a fotelből és elindult a konyha felé. Ez nem jelentett különösebb erőfeszítést, hiszen a nyitott konyharész a hatalmas nappali egyik sarkát foglalta el. Míg az öreg forgolódni kezdett a frizsider körül, addig a kislány ügyesen felmászott a konyhapult előtti bárszékre.
- Én tudom, hogy anyuék miért nem vittek magukkal! – közölte tárgyilagosan.
- Miért, miért? - próbált hárítani az öreg. - Nem olyan szórakoztató egy nagybevásárlás… és különben is, leckéd van.
- Nem, nem! - csóválta fejét a gyermek. - Azért nem lehetek velük, mert most veszik meg a karácsonyi ajándékokat.
Az öreg nyelt egyet. Próbáljon meg tiltakozni?! Felesleges-futott át rajta. Ezt a gyereket nem lehet becsapni. Fejét kissé oldalra billentve figyeli a nagyapját, olyan, mint egy kis vizsgálóbíró, csak a kedves gyerekarc enyhíti a komolyságot.
- Mióta tudod? Szóval, hogy nem a Jézuska…
- Már jó pár éve… - vont vállat a gyerek. - Papi, de komolyan… a Mikulás, a húsvéti nyuszi, meg a Jézuska…csupa mese az egész! De nem mondhatom meg anyuéknak… Olyan klassz, ahogy titkolóznak…
- Hát igen, a Mikulás… a Santa Claus, vagy nevezzék bárhogy… A barátomat is elhívták egy óvodába, hogy ajándékozza meg a kicsiket. Hiába tiltakozott, hogy túl öreg már ehhez. Hogy remeg a keze, meg már bottal jár. – Pont az a jó - válaszolták, akkor ő lesz a Sánta Claus. De tényleg nem stimmel ez az egész! A szülők dolgoznak, kuporgatnak, hogy mindenféle ajándékot vegyenek a gyereküknek, a kicsi meg a Jézuskának hálálkodik. Akkor most mi lesz? Odaállsz eléjük, a nyakukba borulsz és megköszönöd az ajándékokat, vagy továbbra is játszod a kis butát, aki nem sejt semmit?
- Papi, nálad hogy volt? Te hány éves voltál amikor kiderült, hogy mindent tudsz…
- Édesem, az olyan régen volt, már nem is emlékszem. Három gyerek várta az ajándékokat. A szüleink meg szegények voltak. Nem volt ez újság akkoriban. Majdnem mindenki az volt. Ruhanemük, mesekönyvek, épitőkocka, ilyesmi… búgócsiga, társasjáték… mai szemmel apróságok, de akkor biztos komoly kiadást jelentett a szüleinknek egy-egy karácsony. Még egy pár pamutkesztyű is nagy értéknek számított. Fonallal kötötték össze őket, amit átvezettek a télikabát ujjain, remélve, hogy így nem veszítjük el egyiket sem. Egyébként mi sosem kaptunk év közben ajándékot. Névnap, születésnap - senki nem törődött ilyesmivel. Esetleg meghúzták a füledet, hogy nagyra nőj. Egyszerűen nem volt divat. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor tettem be a lábam a játékboltba. Az egyetlenbe, az egész kerületben. Soha nem egyedül, mindig szülői kisérettel.
- De papa, ezt már mesélted! – közölte az unoka.
- Igen?! Na, elég az hozzá, hogy akkor még nem ez az önkiszolgáló rendszer volt divatban. Nem flangáltunk a kosarakkal a polcok között és nem lehetett tapogatni, fogdosni a játékokat. A pultnál kellett kérni. Ott egy gyomorbajos kinézetű szigorú férfi állt, barna köpenyben. Ábrándozva nézegettem a katonákat. Ezek olyan kis gipszfigurák voltak, színesre festve. Volt köztük lovas is. Ha sokat játszottunk velük, lepergett a gipsz, látni lehetett a drótvázat. De olyan szépek voltak! Színes fakockákból építettem várat nekik. A könyveknek is nagyon örültem…
- Könyv, meg pár katona?! Csak ennyi? – a csalódottság kiült a gyerek arcára.
- Ja, és egyszer kaptam korcsolyát is. Jobban mondva az mindenkié lett, mert állítani lehetett a méretét. Egy Z formájú kulccsal kellett rácsavarni a cipőre. Kurblis korcsolyának hívták. Nem sokat használhattam, mert ha jeges lett az utca, a bátyáim már le is léptek vele. Sokszor jöttek haza levált cipőtalppal. Apám szerzett valami ipari bőrragasztót, ő javítgatta a bakancsokat. Kicsit szentségelt hozzá, de azért hagyta, hogy korizzunk. Lementünk a Dunára, a holtágakban mindig hamarabb fagyott be a folyó, tudod, mert ott nincs áramlás. Kerestünk egy üres konzervdobozt, teletömtük jeges hóval, az lett a korong. Felszedtünk néhány görbe faágat, azok lettek a hokibotok. Néha beszakadt a jég, de nem volt vészes. Ránk fagyott a mackónadrág, de folytattuk. Csak a sötétség zavart haza minket. Túl sokat beszélek, ugye? - kapott észbe az öreg.
- Már megszoktam. – válaszolta a kicsi, huncut mosollyal.
- Na szépen vagyunk! Ilyenkor az a helyes válasz: - Tisztelt uram, nagy figyelemmell hallgatom értékes beszámolóját!
- Jó, majd felírom, hogy mit kell hazudni! Papi tudod, hogy én akkor is szoktam ajándékot kapni, ha átmegyek a barátnőmhöz a szülinapján. Akkor minden gyerek kap valamit…
- Persze, mondták, hogy manapság ez a szokás. Nehogy a gyerkőc lelke sérüljön, hogy csak az ünnepelt kap ajándékot. Ez mekkora baromság! Aztán csodálkoznak, hogy a kölykök nem tudnak örülni semminek.
- Ne mérgelődj Papi! Ez van, és kész! Szóval fogalmad sincs, hogy meddig hittél a Jézuskában?!
- Sajnos nincs. De azért olyan jó volt, amikor megszólalt a csengő, kitárult a szobaajtó és ott ragyogott a fenyőfa. Olyan mámorító volt az a hangulat. Nemcsak az ajándékok miatt! A titokzatos ajándékozó miatt is, hogy a csoda ott lebeg körülöttünk. A fenyőillat még mindig vissza tud hozni valamit ebből. Utálom a műfenyőket!
- De én meg sajnálom azokat a kidobott karácsonyfákat, ünnep után. Már mindegyik szinte csupasz. Néha rajtuk felejtenek egy-egy díszt. Olyan szomorú! – kesergett a kicsi.
- Műfenyő, vagy igazi? Hát, nem fogjuk megoldani a világ gondjait! De ezért kár búslakodni! – vigasztalta az öreg. – Tessék, itt a bögréd! Vigyázz, még forró! Te mit szeretnél karácsonyra?
- Ruhát nem, az biztos! Könyvet se, mert az már ciki. Nagyon sok helyen már ingyen is el lehet vinni, annyira nem számít értéknek.
- Hát sajnos nem! - hagyta rá az öreg. Gondolom, kölnire sem vágysz még. A kozmetikai cuccok is várhatnak… telefonod is van már... Nagyon nehéz dolga van manapság a szülőknek, mikor mindig vesznek valamit a gyereknek, ahányszor boltba mennek. Neked is hegyekben állnak a játékok a szobádban… Hülye világ lett, az biztos! Mindenki betegre vásárolja magát, csak azért mert kötelező.
- Ja, én is láttam a tévében ahogy verekednek az üzletekben a fekete pénteken. Ha a Jézuska hozná az ajándékokat akkor senkinek nem kéne vásárolni karácsony előtt. Ha nagyobb leszek, majd és is mehetek verekedni…- sajnáltatta magát a gyermek. - Ja, nem is! -vidult fel. - Majd rendelek az interneten.
Az öreg bólogatott.
- Mindenki vásárol! Olyan ez, mint egy népbetegség! És mennyi kacatot! Képzeld, már felnőtt voltam, egy társasházban laktunk a nagyival, és találtam egy videó kazettát. Ugye tudod mi az?
- Olyan szalagos izé, amit egy gép játszott le és a tévén lehetett nézni…
- Úgy van! Okos vagy!
- Filmek vannak rajta. Láttam a bolhapiacon…
- Filmek is, de saját felvételeket is lehetett rávenni. Na én kifogtam egy ilyet.
- És megnézted mások felvételét?!
- Jó, hát nem volt rajta felirat, csak egy dátum, fogalmam se volt, hogy mi lesz rajta. Gondoltam, valami jó kis film, amit még nem láttam…
- De nem az volt…
- Hát nem! Valaki levídeózta az egész karácsonyestét. Égtek a lámpák a fenyőfán, szikrázott a csillagszóró, a csendes éj ment a magnóról, osztogatták az ajándékokat, minden, ahogy kell. Kicsit szégyelltem magam, éreztem tiltott dolgot művelek, amíg lesem őket, de olyan kíváncsi voltam. Kiderült, hogy ismerem a családot. A házban laktak, a negyediken… A családfő valami fejes volt egy minisztériumban, nem álltak rosszul anyagilag, az tuti. A rokonság meg az ajándékokkal volt elfoglalva. A családfő kibontotta a selyempapírt és előkerült egy üveg, olcsó asztali bor. Az öreg felmutatta a kamera felé, mint valami trófeát. De az arcán látszott a csalódás. A többiek is csupa értéktelen holmit kaptak. Kötött sapka, nyakkendő, zokni, dugóhúzó díszdobozban, macskanyelv, meg hasonlók… Kérdezem én, mire jó egy ilyen színjáték?! Senkin sem láttam az örömöt, kicsit ugyan megjátszották magukat, de az volt a cél, hogy minél olcsóbban letudják az egészet.
- De Papa, hát mit lehet venni egy gazdag embernek?! Most mondtad, hogy mindene megvolt!
- Na látod, ez igaz! Vegyenek fel bankkölcsönt a fiatalok, hogy meglepjék a nagyfatert?! Nem működik ez az egész!
- Papi, azért ne vedd el a kedvem a karácsonytól! Hátha én olyasmit fogok kapni anyuéktól, aminek nagyon tudok majd örülni.
Az öreg szaporán bólogatott, igyekezett leplezni a mosolyát. Ő már tudta jól, hogy mi lesz az az ajándék. Pár napja maga is megnézte azt a tündéri kis kölyökkutyát, aki egy dobozban fog megbújni szentestén a fa alatt.
- Bizakodjunk, mi mást tehetnénk. – nézett fel, mint aki az égiektől várja a megoldást. – Na idd a kakaódat, mielőtt kihűl!