Valahol egy lány...
‒ Jaj, milyen gyönyörű ez a kislány, egyem a szívit! ‒ gügyögte a néni a villamoson. Szemüvegét feljebb tolta, még előre is hajolt, hogy alaposabban szemügyre vehesse az apukája ölében ücsörgő apróságot.
Noémi valóban szép volt. A babaarcot hatalmas, csillogó, mélybarna szemek uralták, melyekből valósággal sugárzott az értelem. Kívánni sem lehetett volna tökéletesebb teremtést. A szülők nagy szeretettel pátyolgatták, jogos büszkeséggel korzóztak vele. A papa tucatszám készítette róla a fényképeket, mintha már a későbbi nosztalgiázáshoz gyűjtene anyagot.
De Noémivel nem történt meg az a szörnyűség, ami sok kis kortársával gyakran megesett. A tündéri külső nem változott. Felcseperedve is őrizte bájos vonásait. A kamaszkor ugyan némi kitérőt okozott, mert korosztálya lázadó hajlamainak engedve borzalmas cuccokba öltözött és ijesztőre sminkelte magát. Szerencsére hamar túljutott ezen az őrületen és a punkos szerelés meg a fekete make up készlet a kukában végezték. Noémiből viruló, üde szépség lett ismét, míg a kedves archoz immár nőies idomok is társultak. De nem szállt fejébe a dicsőség. A gimnáziumi évek alatt jól megvolt a barátnőivel, nemigen törődött a pattanásos kamaszok esetlen próbálkozásaival.
A rokonok, ismerősök meg voltak győződve, hogy Noémi a mozivásznon kamatoztatja majd a szépségét. Főleg, hogy a papa bevitte a filmgyárba, ahol megcsodálhatta a furcsa díszleteket és a jelmezraktár különleges darabjait. De a bámészkodásnál nem jutott tovább. Noémi a számok világában érezte jól magát. Érettségi után főiskolára került, ahol könyvelést, számvitelt és más tekintélyes dolgokat tanult. A számoszlopok felett görnyedő évfolyamtársak értetlenül fogadták ezt a kirívó szépséget. Csak egyetlen fiúval járt, az sem tartott sokáig. Mások nem is próbálkoztak. Zavar és elfogódottság bénította őket, hiányzott belőlük a fölény, ami elengedhetetlen a hódításhoz.
Egy házibuli hozott változást a hétköznapokba. Valaki bemutatta Ákost, egy nagydarab, hízásra hajlamos fickót, aki hírből sem ismerte a megilletődöttséget. Nem volt figyelmes, nem udvarolt, csak szövegelt megállás nélkül. Harsogva uralta a társalgást. Szinte tudomást sem vett a lányról. Noémi először tapasztalta, hogy hétköznapi nőként és nem bálványként kezelik. Meglepődött, de nem bánta.
Ákos nem dobálta a levegőbe a sapkáját arra a hírre sem, hogy hazaviheti a lányt. A kocsiban is csak beszélt, beszélt, be nem állt a szája. A kapuban azért átölelte, és az ajkára tapadt. Sörszagú, borostás közelsége azt sugallta Noéminek, hogy az igazira még várni kell.
Másnap amikor a fiú felhívta, megpróbálta lerázni. Az elutasítás harcra hergelte a könnyű sikerekhez szokott gavallért. Este megjelent a lakás előtt. Noémi másik két lánnyal osztózott az albérleten, szó sem lehetett arról, hogy felhívja magához, de nem is volt szándékában. Lement a kapu elé, hogy lerázza a fiút és mire feleszmélt, már egy vendéglőben hallgatta a véget nem érő locsogást.
Ákos rámenőssége eredményesnek bizonyult. A lány erőtlen tiltakozásait sorra leszerelte és újabb randevúkat csikart ki. Noémi végül megadta magát. Ekkor már tudta, hogy a fiú nem áll rosszul anyagilag. Ákos taxizott, módszerei alapján ismerősei a hiéna jelzővel illették. A lány nem tervezett jövőt a fiúval, csak hagyta, hogy kényeztessék. Klassz, hogy van valakije, jó, hogy nincs egyedül, de ha elege lesz ebből, akkor kiszáll ‒ okoskodott.. De Ákos levakarhatatlan lett. Hiúsági kérdés lett számára ez a kapcsolat. Nem volt vak, látta, milyen értékes trófeára tett szert. Diadalmas mosollyal nyugtázta a haverok irigy, kéjsóvár tekintetét.
Noémi befejezte az iskolát, átvette a diplomáját. Állás után nézett, közben az albérletet felmondták a lányok, mindenki ment a maga útján. Hamarosan elhelyezkedett egy banknál, közben böngészte a lakáshirdetéseket. A bérleti díjakat nem az ő kezdő fizetéséhez szabták, de eszébe sem jutott szülei segítségét kérni. Ákos elérkezettnek látta az időt, hogy szóba hozza az összeköltözést. Közel egy hétig duruzsolt a várható előnyökről, míg a lány végül ráállt.
Már járt a fiú lakásán, tudta, rendetlenség, viharvert bútorok és tisztítószerek után kiáltó konyha várja. Ákos még arra sem vette a fáradságot, hogy némileg összepakoljon a lány érkezésére. Noémi nem tudta megállni szó nélkül.
‒ Te soha nem takarítasz?
‒ Ja, már hogy én kötényben, babos kendővel a fejemen rángassam a porszívót, arra gondolsz? Na persze! Intim betétet ne vegyek magamnak?!
‒ Mi van?! Szerinted a nő arra való, hogy cseléd legyen a háznál?! Hát rám ne számíts!
Noémi a bérelt lakásban a lányok mellett megszokta a felfordulást. Azért sem fogja beadni a derekát! Ákos egykedvűen vállat vont. Maradt a rendetlenség és vacsorára a telefonon rendelt pizza.
Noémi nem sok örömet talált az új körülményekben. Leginkább a munkahelyén érezte jól magát. Udvarias, értelmes kollégák, barátságos, vidám kolléganők, akikkel egy nyelvet beszél, ahol értő fülekre talál, ha pénzügyi szakkifejezéseket használ. Ákos viszont olyan társaságokba cipeli, ahol újra és újra elsütheti olcsó vicceit.
Néhány hónap sem kellett hozzá, hogy Noémi bevallja önmagának, rosszul választott. Egyre nagyobb áldozat lett hazajárni a rendetlen lakásba, ahol a nagyhangú, öntelt férfi várta.
A szexben sem talált már örömöt. Eleinte még fontos volt a férfinek, hogy ő is lázba jöjjön, de néhány hónap után minden megkopott. Ákos már nem kényezteti, csak birtokba veszi a lányt. Noémi soha ennyit nem nézte a plafont, mint ezekben a hónapokban. De csak a sóhajtozás marad, mert ő Ákoshoz tartozik.
A férfi megérzi, hogy a lány távolodik tőle. Az irodát tartja a fő veszélyforrásnak, mert látta a kollégákat. Minden alkalmat megragad, hogy becsmérelje a lány munkahelyét, miközben emészti a féltékenység. Egyik délután Noémi később érkezik haza.
‒ Hol voltál? Már egy órája itthon kéne lenned! ‒ dörren rá.
‒ Hagyjál békén! Csúcsforgalom volt, beállt az egész város. Repülni meg nem tudok!
Egy óra az nagyon sok idő! Biztos bennmaradt zárás után az egyik öltönyös - nyakkendős selyemfiúval.
‒ Igen?! És tegnap nem volt csúcsforgalom?! Hülyének nézel?! ‒ Ákos irtózatos erővel pofon vágja a lányt.
Noémi a falnak zuhan. Megszégyenülten, hitetlenkedve tapogatja az arcát. Őt még soha nem ütötték meg! Soha! A fájdalom zsibbasztja, de a feltóduló harag sem elég ahhoz, hogy vissza merjen ütni. Elindul a hálószobába, a szekrény tetejéről leveszi a bőröndjét.
‒ Jaj, bocsáss meg drágám, bocsáss meg, elvesztettem a fejem, sajnálom, nagyon sajnálom, nem is tudom, nem akartam, megőrül itt az ember, tudod, hogy imádlak, bocsáss meg...
A férfi előtte térdel, átkulcsolja a lábait, arcát a combja közé fúrja. Noémi megpróbálja eltaszítani magától, de nem bír ezzel a jajgató szörnyeteggel. Könnyein keresztül, megvetéssel nézi ezt a színjátékot.
Noémi marad, mert erőtlen a változtatáshoz. Ákos aznap éjjel a nappaliban alszik, beleegyezve a büntetésbe. Reggel terített asztallal várja a lányt, és nem érti, miért nem örül a kedveskedésnek.
Már hetek óta tart a jófiús magatartás, amikor Noémi bejelenti, hogy a kollégákkal születésnapi partira megy. Ákos ajánlkozik, ám a lány közli, zártkörű a találkozó. A férfi bólogat, úgy tűnik elfogadta a tényeket. De csupa fül, mikor Noémi telefonon az esti helyszínt tudakolja.
Este nyolc óra, Ákos egy fa mögül az étterem bejáratát kémleli. Majd közelebb lopózik, a redőny résein leselkedve figyeli a mulatozókat. Néhány férfi is van a társaságban, egyik sem ül Noémi mellett, de ez nem jelent semmit. Gyanúsan jókedvű a lány! Legszívesebben végignézné az egész mulatságot, de túl nagy a forgalom, képtelenség észrevétlenül leskelődni. Forr benne a méreg Noémi vidámságát látva. Nélküle érzi ilyen jól magát! Nélküle!!!
Noémi 11 óra után ér haza. Arca még őrzi a felhőtlen szórakozás hangulatát. Az előszobában áll, épp kilép a szandáljából, mikor Ákos odaugrik és rázni kezdi.
‒ Mit képzelsz te mocsok?! Itt dúdolgatsz nekem, azt hiszed, hogy beveszem ezt a süket dumát a partiról?! Kivel hemperegtél, te szemét?! Ne add az ártatlant, úgyis tudom, hogy miket művelsz...
A lány azonnal kijózanodik, kiabálni kezd.
‒Vedd le a kezed rólam, te barom! Megvesztél?! Hogy mersz hozzám nyúlni?! ‒ Noémi hadonászik, a férfi karjaitól próbál szabadulni, amikor a két kéz akkorát taszít rajta, hogy az ajtónak esve a földre zuhan. Mintha robbanna valami a fejében, átjárja a fájdalom, elszürkül minden. A végtelenből érkeznek hozzá a hangfoszlányok.
‒ Mi van?! Elájultál?! Nyisd már ki a szemed! Látod, mit csináltál?! Megőrjíted az embert! Ne szórakozz, ébredj már! Látod?! Kellett neked játszani az idegeimmel!
Noémi az ágyon tér magához. Megpróbál felülni, de zúgó feje visszaesik a párnára. Hunyorogva felnéz, látása nem akar tisztulni. Lassan kiveszi az ágyon ülő férfit. Ákos kezében az ő telefonja, a hívásait böngészi. Noéminek nincs ereje tiltakozni.
A hét végét az ágyban tölti. Ákos ahányszor előkerül, dühödt magyarázatba kezd, aminek a lényege, hogy a lány tehet mindenről. Hiszen ő adott okot a féltékenységre. Noémi erőtlen a veszekedéshez. Tudja, itt nem maradhat. De azt is, hogy nehéz lesz a szabadulás. Korábban már kijelentette a férfi.
‒ Engem nem szoktak elhagyni, érted?! Egy kapcsolatnak akkor van vége, ha én mondom ki, hogy vége. Remélem, értve vagyok... Mert arra rámehet az egészséged, ha megpróbálsz lelépni! Világos?!
Noémi hétfőn munkába áll. Délelőtt beszól a főnöknek, hogy lenne egy kis elintéznivalója. Aztán felhívja az apját és megbeszél vele egy találkozót. A papa boldogan öleli a kávéházi asztalnál, de rögtön gyanút fog. Noémi kitálal mindent, apja szörnyülködései közepette.
A papa egyre csak csóválja a fejét.
‒ Ó az a szemét! Már az első után ott kellett volna hagynod! Ha egyszer megüt, utána hiába kér bocsánatot! Ej, ej! Mint mikor az alkoholista fogadkozik, hogy nem iszik többé...
Aztán megsimogatja a lánya kezét.
‒ Megoldjuk! Először is, visszaköltözöl hozzánk! A szobád még érintetlen. Később majd keresel magadnak valamit, közelebb a bankhoz. Az a lényeg, hogy leszálljon rólad! Végleg! ... és ne maradjon nála semmi...
‒ Arra mérget veszek, hogy már csak bosszúból sem fogja hagyni, hogy bármit elhozzak... a ruháim... a laptop, az állólámpám, a fotel, a tálalószekrény... Apu, ugye nem akarsz vele verekedni?! Tudod, hogy mekkora! A te korodban... ‒ riadozik Noémi.
‒ Bízd rám édes! Most hazajössz velem! Ma este megpróbálok mindent elintézni! Menjünk!
Noémi visszatér a szülői házba. Elmondja az anyjának is a történteket, de csak amolyan finomított változatban, hogy kímélje a mama vérnyomását.
A papa pedig munkához lát.
Ákos kora délután egy rejtélyes telefont kap.
‒ Este hétkor otthon leszel, megértetted?! Pontban hétkor kijössz, beengedsz minket! Világos?! Szóval semmi trükk, mert mi nem ismerjük a tréfát!
Mi ez?! Kik lehetnek ezek?! Ákos egész délután töri a fejét. Az üzenetet nem lehet félvállról venni, annyira vészjósló az a hang. Csinált ő jó néhány stiklit, sokszor keresztezte mások útját. Lehet, hogy a Boros fivérek? Vagy a Jocóéktól valaki? Ezek mindenhol megtalálják! Nincs más választása, szembe kell néznie velük.
A látogatók pontosak, mint a halál. Két megtermett, riasztó külsejű alak áll az ajtaja előtt. Az egyiken szalonnás bőrkabát, sűrű fekete haja a vállát verdesi. A másikon széles karimájú kalap, szinte eltakarja szakállas arcát, koszlott, szürke ballonkabátja majdnem a földig ér. A férfiak benyomulnak a lakásba, a szakállas megáll Ákossal szemben. Valósággal felé tornyosul. Hanyagul csípőre teszi a kezét. Széles derékszíjából kikandikál egy méretes revolver. Sietség nélkül elővesz egy papírt a zsebéből.
‒ Na öcsi, jól figyelj! Összekapkodod a leányzó holmiját! Itt a teherkocsi, két emberünkkel, ők meg feldobálják azokat a bútorokat, amikre rámutatok. Mit bámulsz?! Ne nézz olyan hülyén! A főnök kurvára pipa, mert megütötted a legjobb barátja lányát. Azt üzeni, hogy még nem döntött, mi lesz a büntetésed! Szóval húzd meg magad, hátha enyhül a haragja. Na gyerünk, rámold szépen a cuccokat!
Ákos alig tudja levenni a szemét a hatalmas fegyverről. aztán a nógatásra sarkon fordul és sietősen pakolni kezd. A munkások kicipelik azt a néhány bútordarabot és már készen is vannak. A két hatalmas ember újra Ákos előtt áll.
‒ Na, azt hiszem végeztünk! ‒ jelenti ki az egyik óriás. Jeges tekintete szinte megbénítja a remegő házigazdát.
‒ Ja, a főnök azt üzeni, hogy ha még egyszer Noémi közelébe merészkedsz, akkor egyetlen választásod marad.
‒ Mi... miféle választás? ‒ rebegi Ákos.
‒ Eldöntheted, hogy melyik lábadat törjük el először.
‒ Szilánkosra! ‒ teszi hozzá a másik, azon a vészjósló, rekedt hangján.
Végre elindulnak az ajtó felé. Ákos fellélegzik, de a magasabbik hirtelen megfordul.
‒ Majd elfelejtettem! Van egy privát üzenetem is! Én is lányos apa vagyok! ‒ ezzel fordulásból úgy állon vágja Ákost, hogy az a falig zuhan, majd összecsuklik.
‒ Nem szeretnénk jönni még egyszer! ‒ búcsúznak.
A teherautó jöttére a papa kisiet a házból. Részletesen meghallgatja a beszámolót, majd boldogan veregeti a férfiak hátát és beinvitálja őket egy italra.
A lánya is megjelenik, ámulva látja, hogy minden holmija megjött, hiánytalanul. Megkönnyebbülten öleli át az apját. Egymásba karolva indulnak a ház felé. A szakállas visszafordul.
‒ Szerinted nem fog később gyanakodni? Ugyanez a jelmez volt rajtunk a múlt heti forgatáson.
A papa fölényesen legyint.
‒ Ugyan! Ezek nem járnak moziba! Minek?! Hogy idegen sorsokat nézzenek?! Ők csak magukkal törődnek!
Késő este van. Noémi lefekvéshez készülődik a szülői házban. A fürdőszoba tükörben az arcát vizsgálja, majd feje búbját tapogatja. Úgy tűnik, megúszta a bántalmazást maradandó sérülések nélkül.
De egyáltalán nem biztos ebben.