A tettek mezején
Vali mostanában másként megy haza. Már a lépcsőházi folyosón kotorászni kezd a hatalmas retiküljében a kulcsai után, hogy mielőbb benyithasson a lakásba. Évek óta itt lakik már, de most különös oka van a sietségre. Minél előbb látni akarja az új, makulátlan parkettát, ami felváltotta a megviselt, foltos szőnyeget. Most, ha belép az ajtón, a csillogó, napfényben szikrázó felülettel szembesül. A világosbarna, hosszúkás elemek rendet, tisztaságot sugallnak. Elégedett mosollyal tekint végig a hosszú előszobán. Jaj, hányszor térdelt itt, hogy megpróbálja elfogadhatóvá tenni a macskák garázdálkodása után a koszlott padlószőnyeget. Most bezzeg tudja a két főkolompos, hogy ez már nem az ő területük és sértődötten masíroznak a dobozaik felé.
Vali komoly sikernek könyveli el a fejlődést és igaza van. Egyedül próbál boldogulni a világ másik végén, Kanadában, kisfiát nevelve, mert a férj, akivel erre az útra vállalkoztak, már kilépett a kapcsolatból. A férfi el is költözött, Vali azonban kitartott Edmonton mellett. Sok évi kemény munkával jutott egyre feljebb a ranglétrán annál a biztosító társaságnál, ahol kezdetben csak egyszerű beosztott volt.
Vali érdeme, és egyedül csak az övé, hogy nem bérlakásban élnek. Igaz, még javában tart a bankkölcsön, de ezt már igazi otthonnak nevezheti. A lakás csinosítása mindig is szívügye volt. Csupán néhány hete tudott belevágni a parkettázásba, mert errefelé sem szívbajosak az iparosok, ha munkadíjról van szó. De kész van a csodapadló és hatalmasat javított a lakás minőségén.
Vali boldogságát azonban beárnyékolja valami. Ha tekintete a teraszra téved, egy hatalmas szemétdombbal szembesül. Mert a mesterek a kifizetés után eliszkoltak, a szemétszállítást meg elbliccelték. Vali nem lepődött meg különösebben, hiszen a kandallót felújító iparos is lelépett annak idején, koszt és törmelékhegyet hagyva maga után. De az már a múlté. Most viszont újra itt a kihívás, mocskos szőnyegtekercsek, foszlásnak indult szivacsdarabok, törött lécek és egyéb hulladékok formájában. Nem, így igazán nem lehet élvezni a lakás szépségét és tisztaságát!
Eltelik néhány nap a szemétkupac társaságában és egyre sürgetőbben érzi, hogy cselekednie kell. Amikor kisfia táborozni indul a nyári szünetben, azonnal akcióba lép. Lefoglal egy bérelhető teherkocsit, hogy azzal juttassa ki a szeméttelepre a sok mocskot. Tán egy fordulóval meg is oldható a szállítás.
De vajon meg tud-e birkózni egy ilyen feladattal? A terasz előtt nem parkolhat, jó darabon cipelni kell a szemetet, amíg kocsira kerülhet. Aztán a telepen várja az újabb macera. Előbb lemérik az egész kocsit, majd meg kell szabadulni a rakománytól, miközben mások már ott sorakoznak türelmetlenül mögötte. Aztán üresen újra a mérlegre hajtani, majd a kocsit rendbe tenni és visszavinni a kölcsönzőbe. Elég strapás ügy egy asszonynak, aki a megítélés szerint a gyengébb nemhez tartozik.
Megkéri hát az egyik kollégáját, hogy segítsen az akciónál. Karel szívesen vállalkozik a feladatra. Ő is európai, van még fogalma a lovagiasságról. Másrészt bízik abban, hogy ismét túrós palacsinta lesz a fizetség.
A megbeszélt napon a segítség időben meg is érkezik. Gyalogosan sétálnak át a kölcsönzőbe, hiszen a szomszédban van a telep. Az íróasztal mögött kerekképű ügyintéző közli széttárt karokkal, hogy nincs benn egyetlen kocsi sem.
– De hát ideszóltam a hét elején! Felírták a nevem, mindent megbeszéltünk... – próbálkozik Vali.
A tisztviselő a vállát vonogatja, majd nagyképű oktatásba kezd, mely szerint a legforgalmasabb hónapban vannak, mindenki költözik, aki kapja, marja...
Vali nem pazarolja az idejét további vitára, megtanulta már, hogy az ilyen kicsi íróasztaloknál is igen nagy hatalmasságok ülnek.
Az utcán gyors megbeszélést tartanak, majd célba veszik a következő kölcsönzőt. Az eredmény itt is ugyanaz. Karel sajnálkozva elköszön, az ő segítsége itt véget ért. Talán majd máskor...
Vali a nappaliban ül és nem tudja levenni a szemét a teraszon éktelenkedő hulladék hegyről. Nyugtalanul alszik el.
Másnap, tettvágytól fűtve bepattan a kocsijába és meg sem áll a vegyeskereskedésig. Itt egy tekercs nylonfóliát vásárol. Ahogy letelik a munkaideje, rohan haza. Felveszi a kopott melegítőjét, hosszú, szőke haját egy kendő alá gyömöszöli, a kocsijához siet és gondosan kibéleli a fóliával a csomagtartót, meg azt a részt, amit az előredöntött ülésekkel nyert. Aztán irány a terasz és megkezdődik a sziszifuszi küzdelem a szemétheggyel. Alaposan megizzad, mire megrakja a kocsi hátulját. De a kupac mintha mégsem lenne kisebb! Sóhajtva indul a lerakodó helyre. Még három fordulóra lesz szükség, mire végre láthatóvá válik a terasz kövezete.
Vali már nem érzik a karjait, lába tele karcolásokkal, a melegítő is elszakadt néhány helyen, de a terasz végre üres! Valósággal meglepődik, hogy milyen nagy is ez a rész a szeméthegy nélkül. Sietve összesöpör, majd fellocsolja a kövezetet. Kibújik a piszkos holmikból, gyors fürdés, majd tiszta ruhába bújva kipakol egy kerti széket, kinyit egy üveg bort és pohárral a kezében elfoglalja helyét az árnyat adó fa alatt.
Újra és újra végigpásztázza tekintete a megújult terepet. Végtelen nyugalmat érez a jóleső fáradtság mellé. És valamiféle diadalt is. Hiszen újra bizonyított! Megint kiderült, hogy meg tud állni a saját lábán.
A szomszédasszony kukkant át a sövény mögül, szájtátva bámulja a megújult teraszt.
– Csodálatos! Szuper! Óriási! – lelkendezik. – Hány órát dolgoztatok rajta?
– Hát, ráment az egész délután, de egyedül csináltam! –Vali reméli, hogy a szomszédasszony nem fog kételkedni a szavaiban.
– Teljesen egyedül?! Nahát, ez elképesztő! Honey, te különb vagy bármelyik férfinél!
– Ugyan már, ne túlozz! – szerénykedik Vali.
De csak illendőségből.
Vali mostanában másként megy haza. Már a lépcsőházi folyosón kotorászni kezd a hatalmas retiküljében a kulcsai után, hogy mielőbb benyithasson a lakásba. Évek óta itt lakik már, de most különös oka van a sietségre. Minél előbb látni akarja az új, makulátlan parkettát, ami felváltotta a megviselt, foltos szőnyeget. Most, ha belép az ajtón, a csillogó, napfényben szikrázó felülettel szembesül. A világosbarna, hosszúkás elemek rendet, tisztaságot sugallnak. Elégedett mosollyal tekint végig a hosszú előszobán. Jaj, hányszor térdelt itt, hogy megpróbálja elfogadhatóvá tenni a macskák garázdálkodása után a koszlott padlószőnyeget. Most bezzeg tudja a két főkolompos, hogy ez már nem az ő területük és sértődötten masíroznak a dobozaik felé.
Vali komoly sikernek könyveli el a fejlődést és igaza van. Egyedül próbál boldogulni a világ másik végén, Kanadában, kisfiát nevelve, mert a férj, akivel erre az útra vállalkoztak, már kilépett a kapcsolatból. A férfi el is költözött, Vali azonban kitartott Edmonton mellett. Sok évi kemény munkával jutott egyre feljebb a ranglétrán annál a biztosító társaságnál, ahol kezdetben csak egyszerű beosztott volt.
Vali érdeme, és egyedül csak az övé, hogy nem bérlakásban élnek. Igaz, még javában tart a bankkölcsön, de ezt már igazi otthonnak nevezheti. A lakás csinosítása mindig is szívügye volt. Csupán néhány hete tudott belevágni a parkettázásba, mert errefelé sem szívbajosak az iparosok, ha munkadíjról van szó. De kész van a csodapadló és hatalmasat javított a lakás minőségén.
Vali boldogságát azonban beárnyékolja valami. Ha tekintete a teraszra téved, egy hatalmas szemétdombbal szembesül. Mert a mesterek a kifizetés után eliszkoltak, a szemétszállítást meg elbliccelték. Vali nem lepődött meg különösebben, hiszen a kandallót felújító iparos is lelépett annak idején, koszt és törmelékhegyet hagyva maga után. De az már a múlté. Most viszont újra itt a kihívás, mocskos szőnyegtekercsek, foszlásnak indult szivacsdarabok, törött lécek és egyéb hulladékok formájában. Nem, így igazán nem lehet élvezni a lakás szépségét és tisztaságát!
Eltelik néhány nap a szemétkupac társaságában és egyre sürgetőbben érzi, hogy cselekednie kell. Amikor kisfia táborozni indul a nyári szünetben, azonnal akcióba lép. Lefoglal egy bérelhető teherkocsit, hogy azzal juttassa ki a szeméttelepre a sok mocskot. Tán egy fordulóval meg is oldható a szállítás.
De vajon meg tud-e birkózni egy ilyen feladattal? A terasz előtt nem parkolhat, jó darabon cipelni kell a szemetet, amíg kocsira kerülhet. Aztán a telepen várja az újabb macera. Előbb lemérik az egész kocsit, majd meg kell szabadulni a rakománytól, miközben mások már ott sorakoznak türelmetlenül mögötte. Aztán üresen újra a mérlegre hajtani, majd a kocsit rendbe tenni és visszavinni a kölcsönzőbe. Elég strapás ügy egy asszonynak, aki a megítélés szerint a gyengébb nemhez tartozik.
Megkéri hát az egyik kollégáját, hogy segítsen az akciónál. Karel szívesen vállalkozik a feladatra. Ő is európai, van még fogalma a lovagiasságról. Másrészt bízik abban, hogy ismét túrós palacsinta lesz a fizetség.
A megbeszélt napon a segítség időben meg is érkezik. Gyalogosan sétálnak át a kölcsönzőbe, hiszen a szomszédban van a telep. Az íróasztal mögött kerekképű ügyintéző közli széttárt karokkal, hogy nincs benn egyetlen kocsi sem.
– De hát ideszóltam a hét elején! Felírták a nevem, mindent megbeszéltünk... – próbálkozik Vali.
A tisztviselő a vállát vonogatja, majd nagyképű oktatásba kezd, mely szerint a legforgalmasabb hónapban vannak, mindenki költözik, aki kapja, marja...
Vali nem pazarolja az idejét további vitára, megtanulta már, hogy az ilyen kicsi íróasztaloknál is igen nagy hatalmasságok ülnek.
Az utcán gyors megbeszélést tartanak, majd célba veszik a következő kölcsönzőt. Az eredmény itt is ugyanaz. Karel sajnálkozva elköszön, az ő segítsége itt véget ért. Talán majd máskor...
Vali a nappaliban ül és nem tudja levenni a szemét a teraszon éktelenkedő hulladék hegyről. Nyugtalanul alszik el.
Másnap, tettvágytól fűtve bepattan a kocsijába és meg sem áll a vegyeskereskedésig. Itt egy tekercs nylonfóliát vásárol. Ahogy letelik a munkaideje, rohan haza. Felveszi a kopott melegítőjét, hosszú, szőke haját egy kendő alá gyömöszöli, a kocsijához siet és gondosan kibéleli a fóliával a csomagtartót, meg azt a részt, amit az előredöntött ülésekkel nyert. Aztán irány a terasz és megkezdődik a sziszifuszi küzdelem a szemétheggyel. Alaposan megizzad, mire megrakja a kocsi hátulját. De a kupac mintha mégsem lenne kisebb! Sóhajtva indul a lerakodó helyre. Még három fordulóra lesz szükség, mire végre láthatóvá válik a terasz kövezete.
Vali már nem érzik a karjait, lába tele karcolásokkal, a melegítő is elszakadt néhány helyen, de a terasz végre üres! Valósággal meglepődik, hogy milyen nagy is ez a rész a szeméthegy nélkül. Sietve összesöpör, majd fellocsolja a kövezetet. Kibújik a piszkos holmikból, gyors fürdés, majd tiszta ruhába bújva kipakol egy kerti széket, kinyit egy üveg bort és pohárral a kezében elfoglalja helyét az árnyat adó fa alatt.
Újra és újra végigpásztázza tekintete a megújult terepet. Végtelen nyugalmat érez a jóleső fáradtság mellé. És valamiféle diadalt is. Hiszen újra bizonyított! Megint kiderült, hogy meg tud állni a saját lábán.
A szomszédasszony kukkant át a sövény mögül, szájtátva bámulja a megújult teraszt.
– Csodálatos! Szuper! Óriási! – lelkendezik. – Hány órát dolgoztatok rajta?
– Hát, ráment az egész délután, de egyedül csináltam! –Vali reméli, hogy a szomszédasszony nem fog kételkedni a szavaiban.
– Teljesen egyedül?! Nahát, ez elképesztő! Honey, te különb vagy bármelyik férfinél!
– Ugyan már, ne túlozz! – szerénykedik Vali.
De csak illendőségből.