Díjbeszedő lettem
Május az egy jó hónap, mindig mondtam! Minden frankó zöld és már sapka sem kell. Mert az meg igen veszélyes lehet. Hogy miért? Az öreg székely meg a fia fát vágnak az erdőn. Tél van, kegyetlen hideg. Az öreg meg fedetlen fejjel dolgozik.
– Apám, hát mér fagyoskodik ebben a szörnyű időben, mikor ott az a jó kis füles szőrmesapkája?! – kérdi a fia.
– Jaj édes fiam, nem hordom én azt azóta a szörnyű baleset óta.
– Miféle szörnyű baleset? – értetlenkedik a gyerek.
– Hát, mer megkínáltak pálinkával, oszt nem hallottam!
Szóval a fülessapka mehet a szekrénybe és lassan jöhet a napolaj. De ilyenkor nemcsak a természet kedveskedik az embernek, hanem a színház is, melyhez van szerencséje tartozni. Ez ugyanis egy olyan hely, ahol nemcsak játszadozni engedik az embert, hanem ezért még meg is jutalmazzák. Amióta Pór Gabriella a színház főnökasszonya kitalálta ezt az Életmű díjat, azóta a régi tagok bízhatnak abban, hogy nem lesznek elfelejtve.
Idén négyen ücsöröghettünk a kényelmes fotelekben, míg a nézőknek csak az egyszerű, karfa nélküli szék jutott. Már megérte! Adamovich Rita, Hirsch Ica, Párdányi Miklós és jómagam szerénykedtünk a terem közepén. A színpadot ezúttal meghagytuk a hatalmas vetítő vászonnak. Ja, és Toby kutyánknak, aki nemcsak a teremben mászkált otthonosan, de megtalálta az utat a világot jelentő deszkákhoz is. Oly ügyesen mozgott az új játszótéren, hogy Molnár Laci a következő darab rendezője rögtön le is szerződtette a júniusi bemutatóhoz.
Mi meg idézgettük nagy derűsen a régi előadások sikereit a diaképek segítségével. Azért van mire büszkék legyünk! Együttesünk önerőből, mindenféle külső segítség nélkül hozta létre ezeket a műsorokat, soha nem a hazai sztárok vendégfellépéseitől vártuk a bevételt. A hajdani viccmesélős teadélutánokból nőtte ki magát ez a színtársulat, amely már bátran műsorára tűzhet minden műfajt, illetve szinte mindent, mert azért operára még nem vállalkozunk.
A díjazottak között Adamovich Rita kezdte legkorábban a színházzal való kacérkodást, hiszen ő már a hetvenes években is játszott a társulatban. Nekem csak egyszer volt módom színpadon látni őt. Molnár Ferenc: „Játék a kastélyban” c. darabját adták elő, kivételesen angolul. Rita igen élvezetes alakítással járult hozzá a sikerhez. A kanadai nézők lelkesen ünnepelték a csínos főszereplőt és a kellemes vígjátékot. Rita manapság már nem vállal szerepet, de talán ez az elismerés akár tudatmódosító is lehet...
Hirsch Ica pedig egy külön szám! Egyrészt mert olyan orgánuma van a filigrán alakjához képest, hogy a kedves néző még az utolsó sorban is megkönnyebbülve hajítja el a hallókészülékét. Másrészt mert neki aztán édesmindegy, hogy kit kell megformálni, tuti, hogy hiteles lesz. Játszott ő már farban erős munkásasszonyt, (egy kispárna közreműködésével) főnővért, jósnőt, háziasszonyt, nőegyleti aktivistát és ki tudja még kiket. Tavaly meg feldobozolta magát a Tóték-ban a két férfi főhős alakítása mellé. Ha nincs színpadon, akkor biztos a díszletekkel vagy a kellékekkel nyüzsög. Egy orvosi vizsgálat bizonyára ki tudná mutatni, hogy vérében van a színház.
Párdányi Miklós mellé nem illik az amatőr jelző. Jó megjelenésű, kellemes orgánumú, sármos középkorú férfi - na úgy őszintén, melyik hazai színházunk dúskál ilyen fazonokban?! Miki olyan portfóliót tudna letenni a pesti direktorok asztalára, hogy jó néhány vezető színész veszélyben érezné magát. Mert nála sem jelent akadályt, ha a vígjátéki szerepet egy drámai követi. Énektudás, tánctudás, szintén kipipálva... Nem csoda, hogy közel negyven alkalommal volt már színpadon. Aki a hegedülni nem tudó, kétbalkezes kereskedősegédtől a kimért és méltóságteljes, de mégis esendő sötétruhás Halálig mindent el tud játszani, azt nem fenyegetheti a beskatulyázás veszélye.
Na és ott ültem én is az egyik kényelmes fotelben. Éppen húsz évet húztam le a színháznál, úgy látszik most jött el az amnesztia. Tíz rendezésem volt (pontosabban tíz és fél, mert egy szilveszteri műsorban is adtunk a mámornak), és szerepeltem néhány olyan darabban is, amit mások rendeztek. Azért hogy mekkora buli egy ilyen színház! Mindig a nulláról kezdünk és itt korántsem elég a magas művészet gyakorlása! Itt ránk vár a szereplők toborzása, a díszletépítés, a kellékek beszerzése és minden részfeladat. Aztán már csak bizakodni kell. Hogy a főszereplő nem költözik az ország másik végébe egy meló miatt, a partnerének nem jár le a tartózkodási engedélye, a komikus későbbre tudja tenni a hajókázás időpontját Alaszkába, az ifjú férj mégiscsak tud jönni, mert a baba késik, a drámai szende szamárköhögése elmúlik a bemutatóra és a sportos szépség is időben és sértetlenül tér vissza a mexikói biciklitúráról. De egy szavam sem lehet, a védőszentek eddig igazán kitettek magukért.
És ha mindez megvan, akkor fúrhatunk, faraghatunk, szabhatunk és varrhatunk és lopkodhatjuk otthonunkból a kisebb bútorokat az összhatás érdekében. Itt bizony nem árt ha tudják a szereplők, hogy hogyan kell beilleszteni egy ablakot a keretébe. Vagy úri kedvükben terveznek egy forgószínpadot... De megy ez nekünk és a végére mindig kisimulnak a dolgok!
Biztos vagyok benne, hogy többeket érdekel, mi is jár egy ilyen kitüntetés mellé. Nem titok, bevallhatom, hogy egy-egy szépen megmunkált színházi maszkot kaptunk a hatalmas és gyönyörű virágcsokor mellé. Ezúttal idén némi készpénz is átadásra került. Pontosabban 1000 pengő, 45000 forint és 800 USA dollár. Ami azt illeti, ezt az összeget tőlem kapta a színház vezetősége, azzal a céllal, hogy használják csak nyugodtan a jövőben is színpadi kellékként.
Én meg majd nyomtatok magamnak másikat, ha úgy adódik...
Május az egy jó hónap, mindig mondtam! Minden frankó zöld és már sapka sem kell. Mert az meg igen veszélyes lehet. Hogy miért? Az öreg székely meg a fia fát vágnak az erdőn. Tél van, kegyetlen hideg. Az öreg meg fedetlen fejjel dolgozik.
– Apám, hát mér fagyoskodik ebben a szörnyű időben, mikor ott az a jó kis füles szőrmesapkája?! – kérdi a fia.
– Jaj édes fiam, nem hordom én azt azóta a szörnyű baleset óta.
– Miféle szörnyű baleset? – értetlenkedik a gyerek.
– Hát, mer megkínáltak pálinkával, oszt nem hallottam!
Szóval a fülessapka mehet a szekrénybe és lassan jöhet a napolaj. De ilyenkor nemcsak a természet kedveskedik az embernek, hanem a színház is, melyhez van szerencséje tartozni. Ez ugyanis egy olyan hely, ahol nemcsak játszadozni engedik az embert, hanem ezért még meg is jutalmazzák. Amióta Pór Gabriella a színház főnökasszonya kitalálta ezt az Életmű díjat, azóta a régi tagok bízhatnak abban, hogy nem lesznek elfelejtve.
Idén négyen ücsöröghettünk a kényelmes fotelekben, míg a nézőknek csak az egyszerű, karfa nélküli szék jutott. Már megérte! Adamovich Rita, Hirsch Ica, Párdányi Miklós és jómagam szerénykedtünk a terem közepén. A színpadot ezúttal meghagytuk a hatalmas vetítő vászonnak. Ja, és Toby kutyánknak, aki nemcsak a teremben mászkált otthonosan, de megtalálta az utat a világot jelentő deszkákhoz is. Oly ügyesen mozgott az új játszótéren, hogy Molnár Laci a következő darab rendezője rögtön le is szerződtette a júniusi bemutatóhoz.
Mi meg idézgettük nagy derűsen a régi előadások sikereit a diaképek segítségével. Azért van mire büszkék legyünk! Együttesünk önerőből, mindenféle külső segítség nélkül hozta létre ezeket a műsorokat, soha nem a hazai sztárok vendégfellépéseitől vártuk a bevételt. A hajdani viccmesélős teadélutánokból nőtte ki magát ez a színtársulat, amely már bátran műsorára tűzhet minden műfajt, illetve szinte mindent, mert azért operára még nem vállalkozunk.
A díjazottak között Adamovich Rita kezdte legkorábban a színházzal való kacérkodást, hiszen ő már a hetvenes években is játszott a társulatban. Nekem csak egyszer volt módom színpadon látni őt. Molnár Ferenc: „Játék a kastélyban” c. darabját adták elő, kivételesen angolul. Rita igen élvezetes alakítással járult hozzá a sikerhez. A kanadai nézők lelkesen ünnepelték a csínos főszereplőt és a kellemes vígjátékot. Rita manapság már nem vállal szerepet, de talán ez az elismerés akár tudatmódosító is lehet...
Hirsch Ica pedig egy külön szám! Egyrészt mert olyan orgánuma van a filigrán alakjához képest, hogy a kedves néző még az utolsó sorban is megkönnyebbülve hajítja el a hallókészülékét. Másrészt mert neki aztán édesmindegy, hogy kit kell megformálni, tuti, hogy hiteles lesz. Játszott ő már farban erős munkásasszonyt, (egy kispárna közreműködésével) főnővért, jósnőt, háziasszonyt, nőegyleti aktivistát és ki tudja még kiket. Tavaly meg feldobozolta magát a Tóték-ban a két férfi főhős alakítása mellé. Ha nincs színpadon, akkor biztos a díszletekkel vagy a kellékekkel nyüzsög. Egy orvosi vizsgálat bizonyára ki tudná mutatni, hogy vérében van a színház.
Párdányi Miklós mellé nem illik az amatőr jelző. Jó megjelenésű, kellemes orgánumú, sármos középkorú férfi - na úgy őszintén, melyik hazai színházunk dúskál ilyen fazonokban?! Miki olyan portfóliót tudna letenni a pesti direktorok asztalára, hogy jó néhány vezető színész veszélyben érezné magát. Mert nála sem jelent akadályt, ha a vígjátéki szerepet egy drámai követi. Énektudás, tánctudás, szintén kipipálva... Nem csoda, hogy közel negyven alkalommal volt már színpadon. Aki a hegedülni nem tudó, kétbalkezes kereskedősegédtől a kimért és méltóságteljes, de mégis esendő sötétruhás Halálig mindent el tud játszani, azt nem fenyegetheti a beskatulyázás veszélye.
Na és ott ültem én is az egyik kényelmes fotelben. Éppen húsz évet húztam le a színháznál, úgy látszik most jött el az amnesztia. Tíz rendezésem volt (pontosabban tíz és fél, mert egy szilveszteri műsorban is adtunk a mámornak), és szerepeltem néhány olyan darabban is, amit mások rendeztek. Azért hogy mekkora buli egy ilyen színház! Mindig a nulláról kezdünk és itt korántsem elég a magas művészet gyakorlása! Itt ránk vár a szereplők toborzása, a díszletépítés, a kellékek beszerzése és minden részfeladat. Aztán már csak bizakodni kell. Hogy a főszereplő nem költözik az ország másik végébe egy meló miatt, a partnerének nem jár le a tartózkodási engedélye, a komikus későbbre tudja tenni a hajókázás időpontját Alaszkába, az ifjú férj mégiscsak tud jönni, mert a baba késik, a drámai szende szamárköhögése elmúlik a bemutatóra és a sportos szépség is időben és sértetlenül tér vissza a mexikói biciklitúráról. De egy szavam sem lehet, a védőszentek eddig igazán kitettek magukért.
És ha mindez megvan, akkor fúrhatunk, faraghatunk, szabhatunk és varrhatunk és lopkodhatjuk otthonunkból a kisebb bútorokat az összhatás érdekében. Itt bizony nem árt ha tudják a szereplők, hogy hogyan kell beilleszteni egy ablakot a keretébe. Vagy úri kedvükben terveznek egy forgószínpadot... De megy ez nekünk és a végére mindig kisimulnak a dolgok!
Biztos vagyok benne, hogy többeket érdekel, mi is jár egy ilyen kitüntetés mellé. Nem titok, bevallhatom, hogy egy-egy szépen megmunkált színházi maszkot kaptunk a hatalmas és gyönyörű virágcsokor mellé. Ezúttal idén némi készpénz is átadásra került. Pontosabban 1000 pengő, 45000 forint és 800 USA dollár. Ami azt illeti, ezt az összeget tőlem kapta a színház vezetősége, azzal a céllal, hogy használják csak nyugodtan a jövőben is színpadi kellékként.
Én meg majd nyomtatok magamnak másikat, ha úgy adódik...