Szép vagy, szép vagy...
Tudom én jól, hogy a szépség fogalma relatív, ízlések és pofonok, meg miegymás, de azért csak kialakult az emberekben egyfajta elképzelés a kellemes külsőről az évszázadok folyamán. Na meg a kellemetlenről is. Olyannyira, hogy Cesare Lombroso, (1835–1909) neves olasz orvos és kriminológus szerint a fizikai jegyek alapján még az is kimutatható, hogy ha valaki bűnözőnek születik. Csak ránézel arra az apró szemű, nyomott homlokú, borostás manuszra és már tudod is, hogy nincs biztonságban a nyakláncod meg a pénztárcád.
Ehhez képest miket látok a tévé előtt terpeszkedve?! Francia film, melyben feltűnik egy sunyi tekintetű göthös alak, savószínű szemmel, karvalyorral, ferde állán némi szőrpamaccsal. Nem valami gusztusos fazon, de hiába reménykedem gyors távozásában, bizony őt kell néznem a történet folyamán. Lombroso doktor tanításai alapján egy ilyen ürge minimum bérgyilkos lehet, az alattomosabb fajtából. Ha szembe jönne velünk az utcán, tanácsos azonnal átmenni a túloldalra. Itt meg az a téma, hogy az a csinos kis szőke visszafogadja – e az ágyába, vagy sem. Hát még mit nem!? A másik francia film rókaképű, állandóan borostás, rosszul kopaszodó hősét kasszafúrónak vélem, erre kiderül, hogy köztiszteletben álló postamester a lelkem. Ott is drukkolhatok a szerelmi életéért, mert egy ilyen fazon ma már elmegy főhősnek a francia filmekben. Ugyanis ez a választék a férfiakból, ha nem tudnánk...
Egy újabb film, itt egy rozzant és ápolatlan személy sorsát követhetjük nyomon. Ezzel a külsővel bérelt helye lenne a névtelen alkoholisták klubjában. De ő is főhős és vegyük tudomásul, így néz ki egy született francia...
És megint egy francia film (nagyon rám jár a rúd) itt meg a korosodó akcióhős már le sem tagadhatja súlyos szembaját, melynek következtében véreres látószervei két távozni készülő pingponglabdára hasonlítanak. Az orra meg két perccel előbb szokott befordulni a sarkon. Szinte sugárzik belőle a rosszindulat, de ez van, ilyen manapság egy európai úriember.
Te jó ég, mi folyik itt?! Annak idején, mi nézők még Jean Gabin, Lino Ventura, Jean-Louis Tringtignan, Louis Jourdan, Jean Sorel, Yves Montand, Jean Marais, Jacques Perrin, Jean-Claude Brialy és a többiek alakításait láthattuk a vásznon, daliás férfiakként, majd idős korukban, sármosan, méltósággal öregedve. Velük aztán lehetett rokonszenvezni...
Bár, ami azt illeti, akkor sem volt mindenki szépfiú a filmeken – elég ha Louis De Funesre, Fernandelre, vagy Bourvilre gondolunk, de ők legalább nem tetszelegtek a francia férfiideál szerepében.
Most meg ez a sok rosszarcú, jelentéktelen figura?! Már nem is láthatunk markáns, jó kiállású, daliás férfiakat az európai filmekben? Jaj dehogynem! Nem tűntek el végleg a vászonról, csak éppen...
Manapság a legnagyobb francia mozisztár, a pozitív hősök megformálója Omar Sy, egy szenegáli apával rendelkező színesbőrű férfi. Őt követi Samy Nacery, aki algériai papával büszkélkedhet. Tarek Boduali is ott van a népszerűségi listán, ő marokkói famíliából származik. Németországban egy bizonyos Elyas M'Barek nevű, tunéziai származású, erősen kreol bőrű, szénfekete hajú színész hódítja a női szíveket és döngeti a nézettségi rekordokat vígjáték sorozatával. Ne feledjük, abban a Németországban, ahol az árja szó nem a Petőfi vers miatt került a köztudatba.
A brit szigetország sem akar lemaradni. A James Bond sorozat szerzői már kijelentették, hogy eljött az idő és elkerülhetetlen a fekete 007-es ügynök megjelenése a mozivásznon.
A BBC és Netflix közös sorozatában Homérosz híres művét veszik újra elő, de ezúttal Akhilleusz, Patroklosz és Zeusz már színesbőrű lesz, dacára annak, hogy a szerző határozottan fehér hősökről írt.
Ez már bizony az új idők szele! Vagy előnytelen külsejű fehér férfiakat láthatunk a vásznon, vagy nézhetjük a határozott fellépésű, markáns, sötétebb bőrű fickókat. Ha jóképű valaki, és férfias, de fehér, arra már nemigen van szükség. Az a gyanúm, hogy manapság Gérard Philipe, Alain Delon vagy Belmondo filmszerepek nélkül maradna.
A nézők lassan elfogadják, hogy a fehér ember uralma a mozivásznon véget ért. Ma még csak az új főhősöket csempészik be az európai filmgyártásba, de a későbbiekben már a művek tartalma is az új többséget fogja szolgálni. Jó példa erre a kanadai Netflix hálózat választéka, ami a hollywoodi mozik mellett egyre több indiai és ázsiai filmet kínál nézőinek. Úgy tűnik, jó úton járnak, hiszen a jogos igényt veszik figyelembe.
Akik ezeket a szálakat mozgatják, gondosan ügyelnek arra is, hogy a divat se maradjon ki a szemléletmód váltásból.
Ennek eredménye, hogy a markáns, határozott, erőt sugárzó megjelenés helyett a vezető divatházak a nőies kinézet felé terelgetik a férfidivatot.
Így aztán a Gucci modell fiúcska piros zipzáras bőrbugyogóban vonul a kifutón, míg társa magas sarkú lakkcsizmában tipeg, melyet csipkés harisnyatartóval egészít ki. Egy másik ifjú mintás otthonkát visel, mely igen praktikus lehet a befőzésnél. Fejdíszük, a manapság oly divatos férfikonty is azt sugallja, hogy a festett körmök meg a fülbevalók után már ez a viselet sem csak a nők előjoga.
És a divatházak egyre nagyobb lendülettel terjesztik a morbid, férfiasságot elvető, a férfinemet megalázó holmikat. Előkészítik a talajt egy elkorcsosodott, nyamvadt, meghatározhatatlan nemű generációnak, egy erőtlen, enervált, engedelmes, szolgalelkű népségnek.
Mert egy ilyen férfiatlan külsejű ifjú nyilván nem fog lánglelkű forradalmárként az utcára vonulni és barikádok védelmében lövöldözni az ellenségre. Ugyan hová is tenné a töltényeket abban a svejfolt derekú szatén kiskosztümben? Egy ilyen nemtelen mimóza ellenállás nélkül fogja átengedni a terepet azoknak, akik helyette fogják képviselni a hatalmat és a férfiasságot.
Folyik rendesen a parasztvakítás. A közönség végigüli a bemutatókat, szakértelmet mímelve tapsol, ünnepli e rémségek kiagyalóit, lelkesen asszisztál saját fajtája megszégyenítéséhez.
A mozik pedig tovább ontják az elfuserált fazonú fehér hősöket, hogy felnézzünk a daliás, színesbőrű idegenekre. Jaj, bocs, ezek nem is idegenek, hiszen már jó ideje itt élnek köztünk! És egyre többen lesznek, hogy leváltsák az életképtelen sápadt arcúakat.
Egy jelentős változás tanúi vagyunk, amiről nem nehéz megjósolni, hogy hova vezet majd. Egy korcs fehér nemzedék és egy erőtől duzzadó más bőrszínű (és vallású) hatalom küzdelme zajlik. És ez a meccs nem fog döntetlenre végződni, ne is reménykedjünk!
Nem hát, hiszen már félidőben vesztésre állunk.
Tudom én jól, hogy a szépség fogalma relatív, ízlések és pofonok, meg miegymás, de azért csak kialakult az emberekben egyfajta elképzelés a kellemes külsőről az évszázadok folyamán. Na meg a kellemetlenről is. Olyannyira, hogy Cesare Lombroso, (1835–1909) neves olasz orvos és kriminológus szerint a fizikai jegyek alapján még az is kimutatható, hogy ha valaki bűnözőnek születik. Csak ránézel arra az apró szemű, nyomott homlokú, borostás manuszra és már tudod is, hogy nincs biztonságban a nyakláncod meg a pénztárcád.
Ehhez képest miket látok a tévé előtt terpeszkedve?! Francia film, melyben feltűnik egy sunyi tekintetű göthös alak, savószínű szemmel, karvalyorral, ferde állán némi szőrpamaccsal. Nem valami gusztusos fazon, de hiába reménykedem gyors távozásában, bizony őt kell néznem a történet folyamán. Lombroso doktor tanításai alapján egy ilyen ürge minimum bérgyilkos lehet, az alattomosabb fajtából. Ha szembe jönne velünk az utcán, tanácsos azonnal átmenni a túloldalra. Itt meg az a téma, hogy az a csinos kis szőke visszafogadja – e az ágyába, vagy sem. Hát még mit nem!? A másik francia film rókaképű, állandóan borostás, rosszul kopaszodó hősét kasszafúrónak vélem, erre kiderül, hogy köztiszteletben álló postamester a lelkem. Ott is drukkolhatok a szerelmi életéért, mert egy ilyen fazon ma már elmegy főhősnek a francia filmekben. Ugyanis ez a választék a férfiakból, ha nem tudnánk...
Egy újabb film, itt egy rozzant és ápolatlan személy sorsát követhetjük nyomon. Ezzel a külsővel bérelt helye lenne a névtelen alkoholisták klubjában. De ő is főhős és vegyük tudomásul, így néz ki egy született francia...
És megint egy francia film (nagyon rám jár a rúd) itt meg a korosodó akcióhős már le sem tagadhatja súlyos szembaját, melynek következtében véreres látószervei két távozni készülő pingponglabdára hasonlítanak. Az orra meg két perccel előbb szokott befordulni a sarkon. Szinte sugárzik belőle a rosszindulat, de ez van, ilyen manapság egy európai úriember.
Te jó ég, mi folyik itt?! Annak idején, mi nézők még Jean Gabin, Lino Ventura, Jean-Louis Tringtignan, Louis Jourdan, Jean Sorel, Yves Montand, Jean Marais, Jacques Perrin, Jean-Claude Brialy és a többiek alakításait láthattuk a vásznon, daliás férfiakként, majd idős korukban, sármosan, méltósággal öregedve. Velük aztán lehetett rokonszenvezni...
Bár, ami azt illeti, akkor sem volt mindenki szépfiú a filmeken – elég ha Louis De Funesre, Fernandelre, vagy Bourvilre gondolunk, de ők legalább nem tetszelegtek a francia férfiideál szerepében.
Most meg ez a sok rosszarcú, jelentéktelen figura?! Már nem is láthatunk markáns, jó kiállású, daliás férfiakat az európai filmekben? Jaj dehogynem! Nem tűntek el végleg a vászonról, csak éppen...
Manapság a legnagyobb francia mozisztár, a pozitív hősök megformálója Omar Sy, egy szenegáli apával rendelkező színesbőrű férfi. Őt követi Samy Nacery, aki algériai papával büszkélkedhet. Tarek Boduali is ott van a népszerűségi listán, ő marokkói famíliából származik. Németországban egy bizonyos Elyas M'Barek nevű, tunéziai származású, erősen kreol bőrű, szénfekete hajú színész hódítja a női szíveket és döngeti a nézettségi rekordokat vígjáték sorozatával. Ne feledjük, abban a Németországban, ahol az árja szó nem a Petőfi vers miatt került a köztudatba.
A brit szigetország sem akar lemaradni. A James Bond sorozat szerzői már kijelentették, hogy eljött az idő és elkerülhetetlen a fekete 007-es ügynök megjelenése a mozivásznon.
A BBC és Netflix közös sorozatában Homérosz híres művét veszik újra elő, de ezúttal Akhilleusz, Patroklosz és Zeusz már színesbőrű lesz, dacára annak, hogy a szerző határozottan fehér hősökről írt.
Ez már bizony az új idők szele! Vagy előnytelen külsejű fehér férfiakat láthatunk a vásznon, vagy nézhetjük a határozott fellépésű, markáns, sötétebb bőrű fickókat. Ha jóképű valaki, és férfias, de fehér, arra már nemigen van szükség. Az a gyanúm, hogy manapság Gérard Philipe, Alain Delon vagy Belmondo filmszerepek nélkül maradna.
A nézők lassan elfogadják, hogy a fehér ember uralma a mozivásznon véget ért. Ma még csak az új főhősöket csempészik be az európai filmgyártásba, de a későbbiekben már a művek tartalma is az új többséget fogja szolgálni. Jó példa erre a kanadai Netflix hálózat választéka, ami a hollywoodi mozik mellett egyre több indiai és ázsiai filmet kínál nézőinek. Úgy tűnik, jó úton járnak, hiszen a jogos igényt veszik figyelembe.
Akik ezeket a szálakat mozgatják, gondosan ügyelnek arra is, hogy a divat se maradjon ki a szemléletmód váltásból.
Ennek eredménye, hogy a markáns, határozott, erőt sugárzó megjelenés helyett a vezető divatházak a nőies kinézet felé terelgetik a férfidivatot.
Így aztán a Gucci modell fiúcska piros zipzáras bőrbugyogóban vonul a kifutón, míg társa magas sarkú lakkcsizmában tipeg, melyet csipkés harisnyatartóval egészít ki. Egy másik ifjú mintás otthonkát visel, mely igen praktikus lehet a befőzésnél. Fejdíszük, a manapság oly divatos férfikonty is azt sugallja, hogy a festett körmök meg a fülbevalók után már ez a viselet sem csak a nők előjoga.
És a divatházak egyre nagyobb lendülettel terjesztik a morbid, férfiasságot elvető, a férfinemet megalázó holmikat. Előkészítik a talajt egy elkorcsosodott, nyamvadt, meghatározhatatlan nemű generációnak, egy erőtlen, enervált, engedelmes, szolgalelkű népségnek.
Mert egy ilyen férfiatlan külsejű ifjú nyilván nem fog lánglelkű forradalmárként az utcára vonulni és barikádok védelmében lövöldözni az ellenségre. Ugyan hová is tenné a töltényeket abban a svejfolt derekú szatén kiskosztümben? Egy ilyen nemtelen mimóza ellenállás nélkül fogja átengedni a terepet azoknak, akik helyette fogják képviselni a hatalmat és a férfiasságot.
Folyik rendesen a parasztvakítás. A közönség végigüli a bemutatókat, szakértelmet mímelve tapsol, ünnepli e rémségek kiagyalóit, lelkesen asszisztál saját fajtája megszégyenítéséhez.
A mozik pedig tovább ontják az elfuserált fazonú fehér hősöket, hogy felnézzünk a daliás, színesbőrű idegenekre. Jaj, bocs, ezek nem is idegenek, hiszen már jó ideje itt élnek köztünk! És egyre többen lesznek, hogy leváltsák az életképtelen sápadt arcúakat.
Egy jelentős változás tanúi vagyunk, amiről nem nehéz megjósolni, hogy hova vezet majd. Egy korcs fehér nemzedék és egy erőtől duzzadó más bőrszínű (és vallású) hatalom küzdelme zajlik. És ez a meccs nem fog döntetlenre végződni, ne is reménykedjünk!
Nem hát, hiszen már félidőben vesztésre állunk.