A nagyságot nem centikben mérik
Kedves, vidám olvasmányban volt részem a minap. Királyhegyi Pál: „Ami sürgős, az ráér” című könyvét olvastam a napokban és a belső címlapon meghatódva fedeztem fel a szerző aláírását és ajánló sorait. Királyhegyi nem tartozott a magyar írófejedelmek közé, és az is világos, hogy neve fel sem merült az irodalmi Nobel díj odaítélésekor. Ő csupán egy pesti humorista volt, aki azokban a cudar években is meg tudta őrizni szellemének csillogását. Kacskaringós életútjába belefért a hollywoodi filmforgatókönyv írói állás, a haláltábor, a kitelepítés, és még sok egyéb. Hiába, a XX. század tele volt efféle meglepetésekkel. Ki tudja, honnan volt ereje ennek az alig másfél méteres emberkének az efféle megpróbáltatások elviseléséhez. Ehhez a mérethez hallatlan bátorság társult. Mert nemcsak a Fészek klubban ontotta vicceit, de olyan helyeken is, ahol nem bízhatott a hallgatóság humorérzékében. Mint például, az ötvenes évek elején, egy kötelező szemináriumon, amit az író „elvtársaknak” tartottak. A szovjeteket tömjénező előadás után az előadó megkérdezte a pontos időt a folyosón várakozóktól. Persze Királyhegyi volt az, aki sietett a válasszal: - Lenin szerint háromnegyed hét van.
De ő volt az, aki szintén még az ötvenes évek elején, táviratot küldött Sztálinnak, ezzel a szöveggel: A rendszer megbukott, stop. Kezdjék elölről, stop.
Persze nemcsak a bemondásaival hódított. Remek újságcikkeket, forgatókönyveket, színdarabokat írt, azzal az utánozhatatlan stílusával, melyben a humor sohasem volt erőltetett, vagy otromba. Az „Első kétszáz évem” c. regénye odahaza nagy siker volt, így nem kerülte el a megfilmesítést sem. Egyszer igazán jó volna megnézni, hogy mennyit sikerült átmenteni a vászonra a szerző laza és könnyed szellemességéből.
Újságcikkeiben is megcsillantotta a hétköznapi élet derűjét. Egyik írásban egy kislányról tett említést, aki hét évesen arra készült, hogy megajándékozza a papáját. És bár a gyereknek volt pénze, de mégsem akart költeni a születésnapi ajándékra. Így a papának az elromlott és összetört játékait nyújtotta át egy dobozban. A sok kacat között az apa örömmel látta, hogy egy ép és értékes, szőrméből készült játékteve is van.
- Ezt is nekem adod? – kérdezte meghatottan.
- Igen papa. Legyen a tied! – válaszolta a gyermek.
- De hiszen ez teljesen ép és gyönyörű.
- Igen. De szagold meg, milyen büdös.
Kedves és szellemes történeteinek nem sokat ártott az a majdnem fél évszázad, ami keletkezésük óta eltelt. Mint például az a kis epizód, melyben nagy buzgalommal kalauzolja vidéki rokonait a fővárosban. A büszkeség érthető is, hiszen ő, a tőzsgyökeres, aszfaltlakó pesti polgár, olyanoknak mutatja a várost, akik még sosem jártak Pesten. De sajna a fővárosban rengeteg az építkezés, az útjavítások, a felújítások, kábelfektetések, tatarozások, födémcserék és egyéb rémségek.
A vendégek türelmesen hallgatják a lelkesedést, aztán a gazda megszólal:
- Gyerünk haza anyjuk! Aztán majd megnézzük ezt a Pestet, ha készen lesz.
Királyhegyi Pál 73 évet élt, és már évtizedek óta nincs köztünk. Ha azonban a kezünkbe kerül egy-egy munkája, örömmel nyugtázhatjuk, hogy a magyar irodalom második vonala is igen becses értékeket tartalmaz.
Azért az igen jó érzés, hogy ennyire gazdagok vagyunk.
Ha nem is dollárban!
Kedves, vidám olvasmányban volt részem a minap. Királyhegyi Pál: „Ami sürgős, az ráér” című könyvét olvastam a napokban és a belső címlapon meghatódva fedeztem fel a szerző aláírását és ajánló sorait. Királyhegyi nem tartozott a magyar írófejedelmek közé, és az is világos, hogy neve fel sem merült az irodalmi Nobel díj odaítélésekor. Ő csupán egy pesti humorista volt, aki azokban a cudar években is meg tudta őrizni szellemének csillogását. Kacskaringós életútjába belefért a hollywoodi filmforgatókönyv írói állás, a haláltábor, a kitelepítés, és még sok egyéb. Hiába, a XX. század tele volt efféle meglepetésekkel. Ki tudja, honnan volt ereje ennek az alig másfél méteres emberkének az efféle megpróbáltatások elviseléséhez. Ehhez a mérethez hallatlan bátorság társult. Mert nemcsak a Fészek klubban ontotta vicceit, de olyan helyeken is, ahol nem bízhatott a hallgatóság humorérzékében. Mint például, az ötvenes évek elején, egy kötelező szemináriumon, amit az író „elvtársaknak” tartottak. A szovjeteket tömjénező előadás után az előadó megkérdezte a pontos időt a folyosón várakozóktól. Persze Királyhegyi volt az, aki sietett a válasszal: - Lenin szerint háromnegyed hét van.
De ő volt az, aki szintén még az ötvenes évek elején, táviratot küldött Sztálinnak, ezzel a szöveggel: A rendszer megbukott, stop. Kezdjék elölről, stop.
Persze nemcsak a bemondásaival hódított. Remek újságcikkeket, forgatókönyveket, színdarabokat írt, azzal az utánozhatatlan stílusával, melyben a humor sohasem volt erőltetett, vagy otromba. Az „Első kétszáz évem” c. regénye odahaza nagy siker volt, így nem kerülte el a megfilmesítést sem. Egyszer igazán jó volna megnézni, hogy mennyit sikerült átmenteni a vászonra a szerző laza és könnyed szellemességéből.
Újságcikkeiben is megcsillantotta a hétköznapi élet derűjét. Egyik írásban egy kislányról tett említést, aki hét évesen arra készült, hogy megajándékozza a papáját. És bár a gyereknek volt pénze, de mégsem akart költeni a születésnapi ajándékra. Így a papának az elromlott és összetört játékait nyújtotta át egy dobozban. A sok kacat között az apa örömmel látta, hogy egy ép és értékes, szőrméből készült játékteve is van.
- Ezt is nekem adod? – kérdezte meghatottan.
- Igen papa. Legyen a tied! – válaszolta a gyermek.
- De hiszen ez teljesen ép és gyönyörű.
- Igen. De szagold meg, milyen büdös.
Kedves és szellemes történeteinek nem sokat ártott az a majdnem fél évszázad, ami keletkezésük óta eltelt. Mint például az a kis epizód, melyben nagy buzgalommal kalauzolja vidéki rokonait a fővárosban. A büszkeség érthető is, hiszen ő, a tőzsgyökeres, aszfaltlakó pesti polgár, olyanoknak mutatja a várost, akik még sosem jártak Pesten. De sajna a fővárosban rengeteg az építkezés, az útjavítások, a felújítások, kábelfektetések, tatarozások, födémcserék és egyéb rémségek.
A vendégek türelmesen hallgatják a lelkesedést, aztán a gazda megszólal:
- Gyerünk haza anyjuk! Aztán majd megnézzük ezt a Pestet, ha készen lesz.
Királyhegyi Pál 73 évet élt, és már évtizedek óta nincs köztünk. Ha azonban a kezünkbe kerül egy-egy munkája, örömmel nyugtázhatjuk, hogy a magyar irodalom második vonala is igen becses értékeket tartalmaz.
Azért az igen jó érzés, hogy ennyire gazdagok vagyunk.
Ha nem is dollárban!